Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-19 / 42. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 19.

Benesi dekrétumokkal az egyházakkal szemben

Egy épület lcálváriáj a

Riport - hirdetés

Egyre gyakrabban találkozunk nehezen boldoguló családokkal, amelyek a létminimum határán vergődnek

Az özvegy, a fia és a volt főpincér

(Illusztrációs felvétel)

Hajnali fél négykor csörög a vekker. Az asszony fél- álomban lenyomja, kikászálódik az ágyból, majd átmegy a másik szobába és felébreszti a fiát. Gyorsan felöltöznek, fogják az este elkészített botokat, a kopott szatyrokat, és irány az utca.

KAMONCZA MÁRTA

Szó nélkül baktatnak a legközelebbi kukához, a botokkal a szemét mélyére túrnak, ha szerencséjük van, akad néhány visszaváltható üveg, használható ruhanemű, száraz kenyér. Ezeket gyorsan beledobálják a táskába, aztán a „milliomosnegyedbe” mennek, ahol a kukák tartalma is gazdagabb. Találtak már ott alig kopott kabátot, lábbelit, még ehető déli gyümölcsöt, sőt egy egész csomag capuccinót is. Igaz, a szavatossági ideje már tavaly lejárt, de ők jóízűen elfogyasztották, és kutyabajuk sem lett tőle. Az asszony kínosan ügyel arra, hogy amikor a város ébredezni kezd ők már ismét otthon legyenek.

„Nem szeretnénk, ha a házban megtudnák, hogy guberálunk. Eleinte nagyon kellemetlen volt, ma már automatikusan tesszük a dolgunkat. Egész úton alig szólunk egymáshoz. A fiam már hetedik éve itthon van, kétszer műtötték, most szociális segélyből tengődik, én özvegyi nyugdíjat kapok. Kifizetjük a lakást, a fiam gyógyszereit, egész hónapra ezer koronánk marad. Ebből nem lehet megélni. Munka nincs, hát mit csináljunk?” - kérdezi az asszony. A fia, aki idén lesz harmincéves, az érettségi után egy ideig szakképesítetlen tanerőként dolgozott. Tetszett neki a munka, csakhogy visszajött a kollégája, ő pedig az utcára került. Néhány hónap után egy vállalatnál portásként

helyezkedett el, de mire megszokta az új munkát, a cég megszűnt. „Nagyon féltem a fiamat, egyre jobban magába fordul, kerüli az embereket, nem érdekli semmi. Régebben könyvtárba járt, most már oda se megy. Teljesen fölöslegesnek érzi magát, attól fél, kukázás közben ismerősökkel találkozunk. Hiába mondom neki, hogy hajnali négykor az emberek többsége alszik. Akik az utcán vannak, azok szintén guberálnak“ - fűzi hozzá az asz- szony. Szomorú tekintete egy picit felcsillan, amikor a többi kukázó kerül szóba.

„Nem is hinné, hányán élnek abból, amit a gazdagok kidobnak. Sokukat már az sem zavarja, ha megtudják, miből él. Napközben, mindenki szeme láttára túrják a kukákat. Én erre nem lennék képes, és Jani is olyan, mint én. Azt mondja, akkor „dolgozhat“ nyugodtan az ember,

ha senki sem látja“ - jegyzi meg. Jani valamikor főpincér volt egy szállodában. Tíz évvel ezelőtt a szállónak új tulajdonosa lett, aki nemcsak az épületetet, hanem a személyzetet is „felújította“. Jani - közel az ötvenhez - az utcára került, ráadásul a felesége is elhagyta. Janinak a közös vagyonból annyi pénz jutott, amelyből egy alig harminc négyzetméteres lakást vett magának. Elmúlt már ötven, amikor újra megnősült, két gyereke született. Sem Janinak, sem a nejének nincs munkája, marad hát a kukázás. „Két lehetőségem van: vagy éhen halok, vagy kukázók. Az emberben erős az életösztön. Nem szégyellem, napközben csak azért nem csinálom, mert olyankor jönnek a hajléktalanok, a volt börtöntöltelékek, ők nagyon agresszívak, állandóan kötözködnek. Inkább kikerülöm őket“ - mondja Jani, aki bármilyen állást vállalna. „Nem alamizsnát, munkát akarok“ - hangoztatja. Az özvegyasszony, a fia és a volt fő- pincér - hárman azok közül, akik naponta mások szemetét túrják, remélve, hátha találnak még valami hasznosíthatott Hogyan, miért kerül az ember üyen helyzetbe? Önhibájából vagy a szerencsétlen véletlenek összejátszása miatt?

Hencze Mónika pszichológus szerint az embereknek életük folyamán különböző problémákkal kell szembenézniük, naponta újabb és újabb akadályokat kell leküzdeniük. A civilizációs társadalmi fejlődés egyre nagyobb megpróbáltást mér mindenkire, és sokszor nem képes teljes gazdasági, anyagi és szociális biztonságot nyújtani.

„Egyre gyakrabban találkozhatunk nehezen boldoguló családokkal, anyagi nehézségekkel küszködő nyugdíjasokkal, szociális esetekkel, akik a létminimum határán vergődnek, vagy ami ennél is rosz- szabb, hajléktalan, utcára került emberekkel. Néhányan közülük a kiutat keresve nem idegenkednek a szemétdombok vagy kukák turkálá- sától sem. Ha üyet látunk, hajlamosak vagyunk előítéleteinkre hallgatni: „de undorító, hogy lehet valaki üyen“, míg előbb-utóbb „leírjuk” az ilyen embert, elfeledve a kérdést: miért? Mindegyikük igyekszik a maga módján életben maradni. Felmerül a kérdés, mi motiválja őket. Tétlenség, kényszer, életösztön? Egy biztos: belső harcot vívnak önmagukkal, önbecsülésükkel, szégyenérzetükkel, miközben érzik az elítélő tekintetek, érzelmi csalódottság súlyát, amely fokozatosan személyiségi, szellemi és fizikai leépüléshez vezet” - állítja a pszichológus. Hozzáteszi: próbáljunk meg önmagukba szállni, másképpen közelíteni az üyen emberi sorsokhoz. Ha segíteni nem tudunk is, legalább legyünk megértőek.

FARKAS OTTÓ JUHÁSZ KATALIN

„A református egyházra vonatkoznak a benesi dekrétumok” - véli Viera Kadasová ügyvéd, aki a rima- szombati állami gimnázium kontra református és evangélikus egyház perben egyebek mellett a benesi dekrétumokra hivatkozva visszaköveteli az államnak a Daxner utcai impozáns épületet.

A német újreneszánsz épület eredetileg az Egyesült Protestáns Gimnázium alma matere volt, ám működését 1945-ben betiltották. Utána az épületben - amelyet 1954-ben a szlovák parlament határozata alapján visszamenőleg államosítottak - állami intézmények kaptak helyet. , A protestáns gimnázium fenntartója és tulajdonosa a Rimaszombati Református Gyülekezet és a Kishon- ti Evangélikus Esperesség volt” - tá- jékoztott Molnárné Pelle Beáta, a Tompa Mihály Református Gimnázium igazgatója. „Időközben a Kis- honti Evangélikus Esperesség megszűnt, helyette az Evangélikus Gyülekezet, valamint a Rimaszombati Református Gyülekezet kérte és kapta vissza az épületet. A szerződést 1995. november 30-án írták alá; az állami gimnázium igazgatósága kiadta az épületet. A változást 1996 februáijában jegyezték be a telekkönyvbe. A telekkönyvi kivonatok alapján a tulajdon osztadan egység, a két egyház között fele-fele arányban oszlik meg.”

Az állami gimnáziummal 1996 áprilisában kötöttek bérleti szerződést 1997. január 1-től 2001. december 31-ig, tavaly egy évvel meghosszabbították. A dokumentum tartalmazza azt a kitételt, hogy érvényessége alatt létrejöhet egy egyházi gimnázium, és az állami gimnázium helyet ad neki az épületben. így törvényes keretek között 1999-ben megalakulhatott a református gimnázium, amelyet az év februárjában besoroltak az iskolahálózatba. Miután 1999 tavaszán a tulajdonosok felszólították a gimnázium igazgatóságát, rendezze tartozásait - addig nem fizettek bérleti díjat -, a gimnázium keresetet adott be a bíróságra. Ebben kérte a visszaadási egyezség megsemmisítését, és az épület visz- szaállítását állami tulajdonba, mivel az áüami gimnázium igazgatója hatáskörét túllépve írta alá a szerződést. Az eljárás során kiderült, a feltevés nem fedi a valóságot; a kiadás idején az épület tulajdonosa az áüami gimnázium volt. A járásbíróság alapos bizonyítási eljárás alapján igazságos döntést hozott: elutasította a gimnázium keresetét. A vesztes fellebbezett. „Megismételték a keresetben foglalt, az előző bizonyítási eljárás során megcáfolt, jogüag nem igazolható állításaikat. Érthetetlen, hogy fő érveik között a hírhedt és szégyenletes benesi dekrétumokra hivatkoznak. A gimnázium poütikai úton igyekszik érvényt szerezni jogtalan követelésének” - mondta Mede István, a református egyház jogi képivselője.

A református gimnázium igazgatónője felháborítónak tartja, hogy Kadasová ügyvédnő irredentizmussal és fasizmussal vádolta meg a református egyházat. „A három megkezdett iskolai év azt igazolja, hogy a hozzánk beíratott gyerekek száma nem csökkent, a per üyen szempontból nincs hatással az intézmény működésére.” Az üggyel a besztercebányai kerületi bíróság foglalkozik. Az egyházak és jogi képviselőik bíznak benne, hogy körültekintően vizsgálja meg az ügyet, és helybenhagyja a járásbíróság ítéletét. Erdélyi Géza református püspök elmondta, mind a kulturáüs minisztérium, mind a miniszterelnöki hivatal Uletékesei szerint az egyházakra nem vonatkoztathatóak a benesi dekrétumok. Ezt a per szempontjából is fontos véleményt azonban mind a mai napig nem juttatták el írásban a püspöki hivatalba.

U-09