Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-19 / 42. szám, kedd

2002. február 19., kedd 6. évfolyam, 5. szám A Duna és a Sugovica ölében fekvő, több száz éves múltú magyarországi város nevéről szinte mindenkinek a halászlé jut eszébe Találja ki, hol járunk! zepén látható a város legrégebbi, XVIII. századi műemléke, amely a négy apostolt, Szűz Máriát és a szentháromságot ábrázolja. Ugyan itt található a hajdani Gras- salkovich-palota is, amely 1862- től a városháza szerepét tölti be. Jellemzőek á hagyományőrző vá­rosi rendezvények, népünnepé­lyek. Ilyen ünnepség a Jánoska eresztés és a halászléfőző feszti­vál. A Jánoska eresztés a Szent Já­nos városrész régi hagyományá­nak felelevenítése. A városrész ak­koriban önálló halászfalu volt. Az itt élők védőszentje Nepomuki Szt. János, akiről nevét kapta a te­lepülés. Minden év június 24-én, a napéjegyenlőség ünnepén a szen­tet ábrázoló szobrot csónakon, a Dunán és a Sugovicánn keresztül viszik a belvárosba. A zenés, csó­nakos, lampionos felvonulásra es­te kerül sor, így a vízen visszatük­röződő lámpások, kivilágított la­dikok látványa örök emlék a láto­gatók számára. A felvonulást ze­nés mulatság követi a belváros­ban. A város névről szinte min­denkinek a halászlé jut eszébe. Minden év júliusának második szombatján megrendezik az ünne­pét: több mint 2000 bográcsban fő egyszerre az igazi halászlé, és kö­zel 50-60 ezer érdeklődő, bámész­kodó látogatja a rendezvényeket, színpadokat. A város híres iskolája, a III. Béla A városháza Gimnázium saját színistúdiója is szerepet vállal a város életében. Minden év tava­szán megrendezik a Bélás Show-t, amely egy jóté­konysági előadás- sorozat a helyi kór­ház gyermekosztá­lya javára. A város több műemlékkel is büszkélkedik, mint például a 1765-ben épült Szt. Péter és Szt. Pál plébánia- templom, a Páduai Szent Antal feren­ces kolostortemp­lom, azaz a Bará­tok temploma, amely 1728-1756- ig készült vagy a Szt. Miklós görög­keleti Plébániatemplom. Ebben a templomban tekinthetjük meg a belgrádi ikonfestő Teodorovity 1793-ban készült festményeit is. A Bunyevác tájház a betelepült hor- vátok század elei mindennapjait mutatja be, az Éber emlékház a vá­ros leghíresebb művészcsaládján keresztül ismerteti a polgári élet­módot és Bácska letűnt emlékeit. A Nagy István Képtárban Nagy István és Rudnay Gyula kiállítását tekint­heti meg az érdeklődő. Érdemes szót ejteni az 1845-ben épült zsina­gógáról is, amely jelenleg az Ady Endre Városi Könyvtárnak ad ott­hont, amely Magyarország legna­gyobb történelmi anyaggal rendel­kező könyvtára. Múlt heti számunkban közölt óri­ásrejtvényünk megfejtése: 1. A jövő gyárában csak két alkal­mazott lesz, egy ember és egy ku­tya. Az ember eteti a kutyát, a ku­tya pedig vigyáz, hogy az ember ne nyúljon a berendezésekhez. 2. A munka az idegeskedés egy formája. A múlt heti számunkban közölt Ta­lálja ki, hol járunk! című játékunk megfejtése: Kenya. Ajándékcsomagot nyert: Fájd Ágnes, Ragyolc Ruszka Sylvia, Kassa Lelkes Ágnes, Dióspatony Kondé Mihályné, Nyárasd Tóth Gábor, Obást Gratulálunk, a nyereményt postán küldjük. MEGFEJTÉSÉRT AJÁNDÉK A Rejtvénysziget e heti számá­ban közölt kétoldalas nagy keresztrejtvény sikeres megfejtői kö­zött, akik a kiadó cí­mére (Petit Press a.s., Prievozská 14/A, 824 88 Bratislava 26, P.O. BOX 49) február 25-ig beküldik a helyes válaszokat, ajándé­kokat sorsolunk ki. Öt szerencsés nyer­tesnek ajándékot küldünk, (ú) vasárnap JÁTÉK A Duna és a Sugovica ölé­ben fekvő város messze földön híres kacskarin- gós, macskaköves utcá- tmmamm írói. A több száz éves múltú város nevét a tö­rök hódoltság alatt szerezte, első birtokosáról. Nemzetiségileg és val­lásilag is sokszínű, a századforduló óta magyar, német és délszláv ere­detű lakosok éltek itt együtt. Sokak szerint a helyi lányok nem minden­napi szépsége is a nemzetiségek ke­veredésének köszönhető. A város látnivalókban, programok­ban bővelkedik. A belváros képét meghatározza a Sugovica, azaz a Súgó. A Duna mellékága nevét ál­lítólag egy szegény molnárlegény (Súgó) és a gazdag leány (Vica) tragikus szerelméről kapta. A lan- kás homokos part a környék leglá­togatottabb ingyenes strandja. A vízi sportok szerelmeseit is sok program várja: sétahajózás, jet-ski bérelés, vízisí, kajak- és kenutúrák a tájvédelmi Gemencben. A folyó partján található a Halász­part, amely több mediterrán jel­legű, teraszos sörözőnek, pubnak és étteremnek, valamint a jachtki­kötőnek ad otthont. A kellemes nyári estéken a város fiataljainak kedvelt találkahelye, ahol gyakori­ak az élőzenés bulik, koncertek. A Petőfi-szigetet a Sugovica vize öleli körbe. Itt találhatóak a csó­nakházak, a vállalati üdülők és a kemping. De a sziget varázslatos környezetében kapott helyet egy háromcsillagos szálloda, itt van az Ifjúsági Ház, az uszoda és a ren­dezvények számára fenntartott úgynevezett Cirkusz tér is. A belvárosi Szentháromság teret gyakran a velencei Szt. Márk tér­hez hasonlítják. A macskaköves, lóhere alakúra kikövezett tér kö­

Next

/
Thumbnails
Contents