Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-18 / 41. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 18. Kultúra 9 VITA (Ad: A fiatal irodalom lentről nézve, Új Szó, 2002. február 6., Kor és (m)érték, Új Szó, 2002. február 9.) Nem az értéket keressük? Az ArtFALatokat illusztráló Cselényi Árpádnak a kötetben megjelent rajza Torkunkon akadt ArtFALatok Úgy tűnik, az Új Szó kulturá­lis rovatában egy kisebbfajta vita van kialakulóban. Kocur Lászlónak az ArtFALatok an­tológiáról írt recenziójára a kötet összeáUítója, Juhász Katalin válaszolt. Mivel a tár­gyalt antológiát először én mutattam be a gombaszögi írótáborban, úgy érzem, né­mileg árnyalhatom a pro és kontra véleményeket. NÉMETH ZOLTÁN Először is le kell szögeznem, hogy nem Kocurt próbálom védeni, hi­szen erre nincs semmi szüksége, írá­sát korrektnek és megalapozottnak tartom. Nem, hiszen a kritikusnak szíve joga arról és úgy írnia, amiről és ahogy jónak tartja. A kritikus nem élet és halál ura, éppen ellen­kezőleg: nagyon is' kiszolgáltatott, hiszen véleményét egyedül ő teszi nyilvánossá, egyedül ő vállalja nyíl­tan az olvasó időbe vetettségét. Juhász Katalin azonban mintha nem venne erről tudomást. Abszolutizál­ja és ezzel párhuzamosan frusztrálja is a kritikust, mondván, az ő felelős­sége, ha egy „érzékeny lélek” a kriti­ka hatására hagyja abba a versírást. De vajon hol volt a versíró érzékeny­sége akkor, amikor meggyőződött arról, hogy írásainak a nagyvilág szeme előtt a helye? Nem állítható-e bátran és kétely nélkül, hogy azzal az aktussal, amellyel a nyilvánosság elé mint irodalmat tálalta szövegeit, szóval hogy ezzel együtt lemondott ártatlanságáról és bírálhatatlansá- gától is, hogy elveszítette jogát az ár­tatlanságra? Aki belép ebbe a játék­ba, az irodalom játékterébe, az nem tehet úgy, mintha egyúttal kint is lenne belőle. Vagy jogtalan előnyök­höz szeretne jutni? Kezdjünk el az irodalomról aszerint beszélni, hogy ki hány éves? Először nézzük meg, kutassuk ki, hány éves az ülető, az­tán ezzel az előzetes tudással kezd­jünk hozzá az olvasáshoz? Abszurd ötletnek tűnik. Ráadásul nem hin­ném, hogy a fiatal költők igénylik ezt az eljárást, amely rájuk nézve sértő a leginkább. Egy fiatal költő helyében kikérném magamnak azt, hogy egy­fajta „csökkent képességű, mert fia­tal” előzetes pozíció felől olvassák szövegeimet. Én, Juhász Katalinnal ellentétben, nem érzek eleve, kétely nélküli örö­met egy-egy új könyv megjelenése­kor. Azt talán mindannyian tudjuk, hogy a rendszerváltás óta a pénz határozza meg egy-egy könyv meg­jelenését. Ergo: örüljek a megmoz­gatott pénz mennyiségének? Akkor már inkább elolvasom a megjelenő könyvet, majd azután kezdek el örülni - ha van miért. Nem dicsér­ném annyira a kiadókat sem - mert hát ahogyan a kritikus, ők is téved­hetnek. Másrészt meg rá is vannak szorulva a kéziratra, hiszen pénzt csak erre kaphatnak - még ha gyen­ge is az a bizonyos kézirat... A „szlovákiai magyar” irodalomban eddig mindig az volt a téma, azt rót­ták fel, hogy nincs kritika, agyon­hallgatják a könyveket. Most, ami­kor megfelelő számú fiatal kritikus van (Kocur is az, és ki törődik a korá­val, tegye a dolgát), bonyolultabb a probléma. Tételezzük fel, hogy van egy könyv, amelyet ezek a kritikusok egyöntetűen gyengének tartanak. Ha nem írnak róla, jön újra a vád: megint agyonhallgatják a „szlováki­ai magyar5’ irodalmat (lásd Juhász Katalin és mások vádjait). Ha írnak, és megírják a véleményüket becsüle­tesen, mert valóban úgy gondolják a dolgot, ahogyan megírják, akkor jön az újabb vád: de hiszen ez „fiatal”, „szlovákiai magyar”, „idős” stb. szer­ző műve, s ezért más elbírálást igé­nyelne (lásd megint csak a Kocur el­len felhozott érveket). Csoda, ha ezek után olyan légkör alakul ki, amely nem az érték létrejöttének kedvez? Nem várható el más, mint hogy az illető kritikus inkább kihát­rál erről az iszapos területről. Az is bolond, aki kritikus lesz a „szlovákiai magyar” irodalomban! Senkinek sem hiányoznak a feddések és tele­fonok, azok a támadások, amelyek már messze nem az irodalmi érték mibenlétét vizsgálják. Nagyon jó érzett rá erre Csanda Gá­bor, amikor a Vámbéry kávéház vi­tája kapcsán legutóbbi cikkében a kritikus „kényszerszerepei”-ről be­szél. A kényszerszerepek kora azon­ban lassan lejár, ha egy irodalmi kö­zösség nem igényli a visszhangot, úgy nem kell erőltetni. Persze nem azt mondom én, hogy nincs joguk megjelenniük a gyengébb esztétikai értéket képviselő könyveknek. Ha tudnak anyagiakat szerezni rá, de­hogynem - legfeljebb elhalásszák a pénzt az esetleg értékesebb művek­től. Azt azonban, hogy egy kritikus vagy akárki ne írhassa meg az általa gyengébbnek vagy akármilyennek vélt minőségről a véleményét, igen veszélyes játéknak tartom. (Nem tu­dom, olvas-e Juhász Katalin ma­gyarországi irodalmi lapokban megjelenő kritikákat. Ajánlom neki az Irodalom Visszavág című „fiatal” irodalmárok által képviselt, lendü­letes lapot, amelyben a „fiatal szlo­vákiai magyaií’ irodalom egyes ter­mékei is mérlegre kerülnek. Ha azokkal a kritikákkal szemben len­nének Juhász Katalinnak fenntartás sai, még talán meg is érteném őt, bár az sem biztos.) Végezetül az obiigát kérdés marad: nem az értéket keressük mindany- nyian? SZASZI ZOLTÁN Ne ítélj, hogy ne ítéltess! - szól a parancs. Nehéz betartani, tudom. De másiknak ennyire betartani sem kellett volna, kedves Kocur László. Anno vagy tíz éve még azért imádkoztunk, legyen már egy új nemzedék, legyenek kriti­kusi vénával rendelkező ifjak, kik majd értő, figyelő, kísérő és segítő ítészként mívesen gyomlálgatva virágzó kertté varázsolják a ma­gyar irodalom Szlovákiában zöl­dellő kertecskéjét. Hát most van egy olyan érzésem, belegabalyod­va ebbe a nagy posztmodernke- désbe, hogy anyám, én nem ilyen kertészt akartam. Aki mindent ki­gyomlál, aztán marad a porhanyó meddő föld. Vagyis még annak a gyenge hajtásnak is elveszi a ked­vét a bimbózástól, amit itthoni palántanevelgetők kínnal-keserv- vel, fóliával, üvegburával nagy ne­hezen majdnem kihajtattak. Nem lehet ezt így, kérem! Meg nem is szabad. Megértem én a kritikust, hogy nem állít pofonjai mellé köz­lekedési rendőrt. Csak először azt kellene végiggondolni, hogy rög­tön pofont kell-e adni. Tárgyi téve­dése egy sincs, csupán emberileg téved. Azt állítja, ő csak a szöveget látja a maga finoman cizellált, posztmodernnel bélelt, idézetek­től és hivatkozásoktól bombabiz­tos kis elefántcsonttomyából. A szöveg mögött nem is keresi az embert. A fiatal szerzőket nem úgy szokás komolyan venni, hogy belebumburnyákoljuk őket a kies elefántcsonttorony alá, a talajba, és arra építkezünk. Nem azt vá­rom el Kocur Lászlótól, hogy pátyolgasson, dicsérjen, hanem csupán csak annyit, igenis lássa már meg az embert is a mű mö­gött. Vagy akkor egyáltalán ne ve­gyük esetleg figyelembe nagyja­ink magánéletét, hátterét, korát, származását, lelki vagy testi nyo­morát, szerelmeit, csalódásait, miegyebeit, amiből is írásaik él­ményanyaga származik?! Ne lás­sak Lédát Adynál, Flórát és a ma­mát József Attilánál, Júliát Petőfi­nél? Ugyancsak fura lenne, ha eme urak költészetét csupán a szöveg szempontjából kezelnénk vagy eképpen közelítenék meg a pedagógusok. Nem akarom én mi­nősíteni az ArtFALatok szerzőit, de állíthatom, első megmérette­tésre nem találtatnak könnyűnek. Korukat pedig igenis figyelembe veszem. Kedves Kocur László! Ön, aki tudtommal még harmincon in­nen van, ilyen gyorsan elfeledte indulását? Elfeledte azt, hogy Ön sem mostani tudásával érkezett e Földre, nem ilyen íráskészséggel ült be 6 évesen az iskolapadba? Kétlem én azt, hogy a művészet bármire is felhatalmaz. Azt is két­lem, hogy tudományos fokozat, Személyes véleményre vagyok kíváncsi, nem idézetekre. posztmodemben való jártasság, vagy netán a maximalista, talajtól való elrugaszkodás bármire ugyanígy felhatalmazhatná a kriti­kust. Amennyiben kedve tartja, nézzen le ránk elefántcsonttornyá­ból, és jó messziről, hátha véletle­nül meglátja ez erdőtől a fát is. A kritikáról meg annyit: nekem ak­kor jó a kritika, ha egyenes, erede­ti gondolatokat tükröz, és nincs benne százlábnyi lábjegyzet, hi­vatkozás, idézet meg vonatkozta­tás. Én személyes véleményre va­gyok kíváncsi, nem lexikális tudás csillogtatására és idézetekre. Meg arra, hol, hogyan és miként hat az írás az olvasóra vagy kritikusra. Mitől tud emberibbé lenni a világ? Mi benne az alkotó ember szerepe, akit megáldott-megvert az Úr te­hetséggel és akarattal meg a sza­bad választás ismeretével? Lehető­ségeihez mérten próbáljon meg embert látni a mű mögött. AD: Barátom, Dusán! Új Szó, 2002. február 13. Rólam, rólunk szólt A Csemadok és Richtarcík Mihály megtisztelő felkérésére lettem 1992 nyarán a Szőttes vezetője. Változtassuk meg az együttes ne­vét!!! - mondtam Reicher Gellért- nek (Papának, az együttes szerve­zőtitkárának), amúgy fiatalosan, 20 évesen. Azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy 16 éves barát­ságunk alatt ledöbbentettem. Az irodánk melletti trezorban megta­láltuk Gellért barátommal azt a plakátot, amely eldöntötte legelső vitánkat. Megegyeztünk! Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. így fog­ják hívni. Tizenkét évet töltöttem el a Szőt­tessel, hol táncosként, közreműkö­dőként, művészeti vezetőként, ci­vilszolgálatos katonaként, hol csak barátként. Két és fél műsorra való koreográfiát készítettem, s mint­egy négyszázszor léptem színpad­A TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat, a TIT Stúdió és az Uránia Ismeretterjesztő Alapítvány pályá­zatot hirdet 10-18 éves diákok szá­mára tetszőleges természettudo­mányi és műszaki tematikájú, tár­gyú, jellegű diákalkotások megva­lósítására. A pályaművekkel szemben tá­masztott követelmények: 1. A kidolgozott pályaművek tük­rözzenek (a pályázó életkorától el­várható) elmélyült, tudományo­san megalapozott érdeklődést, ko­moly kutatómunkát. A pályázónak alkalmaznia kell valamilyen tudo­mányos eljárást: jelenségvizsgálat, kísérletezés, az eredmények szin­tetizálása, tudományos következ­tetések levezetése stb. ra, hogy öregbítsem együttesünk hírnevét. Kedves Papa! Közös munkánknak nem ’96-ban és nem az ötlettelenségem vetett véget, mint azt írod, hanem valami más. A ’80-as évek végén, de ’90 után is aszerint választottunk és hagytunk ott iskolát, munkahelyet, tudunk-e mellette táncolni a Szőttesben. Hülye voltam. Többen voltunk így. Viszont annak az együttesnek a ve­zetője, amelyből Pozsonyba kerül­tem, büszke volt rá, hogy a profi Szőttesben táncolok. Több együt­tes vezetője érezte ezt, több tán­cossal. Számukra ez nagy elisme­rés volt. A táncolás volt a hivatá­som. Azt játszottam, hogy profi táncos vagyok. Sokan játszottuk. Elődeim, Richtarcík Mihály, Varga Ervin profi teljesítményt vártak el tőlem mint táncostól. A fenntartó­ink profi teljesítményt vártak el a szervezőtitkártól, a művészeti vezetőtől, az igazgatótól. (Mert 2. Elengedhetetlen, hogy a pálya­mű érthető, hatékony módon be­mutatható, demonstrálható le­gyen. Egyaránt lehet pályázni el­méleti (pl. poszter, számítógépes program, stb.) és tárgyi-gyakorlati természetű munkákkal (modell, terepasztal, makett, stb.). Pályázhatnak egyének vagy né­hány fős alkotó kollektívák. A pályázatra jelentkezni az elké­szítendő pályamű rövid (1-3 olda­las) vázlatos ismertetésének a be­nyújtásával lehet 2002. március 15-ig. A jelentkezések elfogadásá­ról 2002. március 22-ig minden je­lentkező értesítést kap. A pályaművek elkészítésének ha­tárideje 2002. május 25. volt igazgatója a Szőttesnek, kettő­re is emlékszem, lásd Bál című mű­sorfüzet.) Mégis azt hiszem, hogy Quittner János, az együttes első művészeti vezetője volt az, aki a profi együttes pótlását a legmaga­sabb szintre fejlesztette (az embe­rek hozzáállásában, fellépések mennyiségében stb.). A Szőttes művészeti vezetőjeként ugyan­olyan profi teljesítményt vártam el a táncosoktól, mint most a hivatá­sos táncosaimtól. Azt játszottam (szimuláltam), hogy hivatásos együttest vezetek. Büszke vagyok mindenkire, akivel mindezt szimu­lálhattam. Mindenki profi teljesít­ményt nyújtott a második munka­helyén. Még a fővüágosító Zsolt barátom, és Dudu, a színpadmes- terek színpadmestere is. Csak a kö­rülmények és az elismerés nem volt profi. Mindenünk megvolt - már csak egy hivatásos együttes hiányzott. Ennek eredményeként a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes immár Az elkészült pályaművek nyilvá­nos bemutatására és zsűrizésére 2002. július 5-6-án kerül sor Bu­dapesten a VII. Országos Tudomá­nyos és Technikai Diákalkotó Kiál­lításon. A kiállításon francia, né­met, cseh, szlovák, spanyol és bel­ga diákok is bemutatják alkotásai­kat. A pályázat díjai: 1. A legjobb 3-5 pályamű alkotója (kollektíva esetén 1 fő) részt vehet a IV. Európai Tudományos és Tech­nikai Diákalkotó Kiállításon. 2. További 3-5 díjnyertes részt ve­het a TIT által szervezett tanulmá­nyi kirándulások valamelyikén, melyeknek célja az európai termé­szettudományi és technikai köz­harminc éve a szakma egyik leg­jobb amatőr együttese, amit - azt hiszem - soha senki nem vont két­ségbe. Most már van hivatásos ma­gyar táncegyüttes is, meg sok min­den más. Ezt a tevékenységet sen­kinek nem kell pótolnia. Addig, amíg annyi hülye lesz, amennyien mi voltunk tizenöt éve, addig lesz is. Az interjú nem a Szőttesről szólt, hanem a hivatásos együttesről, ró­lam, rólunk. Arról a több száz em­berről aki ennek a több évtizedes folyamatnak részese volt. Ezúton is szeretném megköszönni észrevételeidet és jókívánságaidat. A grimaszkodókkal pedig ne tö­rődj, mert a nagymamám mindig azt mondta, aki grimaszkodik, az egyszer úgy marad. Sok sikert és jó egészséget kívá­nok! Hégli Dusán, az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes igazga­tója, a Szőttes egykori művé­szeti vezetője pontok, múzeumok, nemzeti par­kok, történelmi emlékhelyek meg­tekintése 3. További 5-10 sikeres alkotó meghívást kap a TIT nyári tehet­séggondozó szaktáboraiba. 4. Különdíjak: értékes tárgy- és könyvjutalmak. A jelentkezéseket a következő cím­re kell küldeni: VII. OTTDK, TIT Budapesti Isme- retteijesztó Társulat, Múzeum ut­ca 7,1088 Budapest VIII. Az érdeklődők a pályázattal kap­csolatban bővebb tájékoztatást a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége központi irodájában kérhetnek a 035/7713-572-es tele­fonszámon. FELHÍVÁS OLVASÓI LEVÉL Újabb maticás kezdeményezés A maticások ismét kérik a komáro­mi képviselő-testületet, hogy enge­délyezze a Chili és Metód szobor­kettős köztéren, méltó helyen való felállítását. Az ügy már több mint tíz éve húzódik. Akkor kérésükre a tes­tület azt javasolta, hogy helyezzék el a szobrot a város tulajdonában lé­vő katonatemplomban. A maticások ebbe nem egyeztek bele, hiszen 4 m magas szobrot készíttettek, ami templomba talán már nem való. Az AÉR-ünk szerint pedig Komá­romban köztéren csak olyan sze­mély emléktábláját vagy szobrát le­het elhelyezni, aki híres személyiség volt, és valamilyen közveden kötő­dése van városunkhoz. Ennek Cirill és Metód szláv hittérítő testvérek nem tesznek eleget. Kivételre pedig nincs elfogadható megokolás. Kitaláció az az állítás, hogy Komá­romnál jöttek át a Dunán. Ézek sze­rint Bosznia-Hercegovina, Horvát­ország, Magyarország alig lakott te­rületén átgázolva jöttek volna a Nagymorva Birodalomba, vagy ta­lán Velencéből Bécsen keresztül Po­zsony környékét lebarangolva a Du­na jobb partján, hogy Komáromból jöhessenek át a Dunán? Szerintem ilyet épelméjű ember csakis az el­lentétek felkorbácsolása céljából ál­líthat. A magyarellenes szlovák na­cionalisták nem hajlandók tudatosí­tani és magukévá tenni Cirill (Kons­tantin) szavait, amelyeket a héber, görög és latin, három nyelvet valló hittérítők által kezdeményezett per­befogáson mondott Velencében, Hadriánusz pápa jelenlétében, a nyelvek egyenjogúsítása érdekében: „Nem egyformán kapjuk az esőt is­tentől? Nem egyformán vüágít a nap mindannyiunk számára? Nem egyformán lélegezzük a levegőt? Ti nem szégyelltek magatokat, hogy csak három nyelvet ismertek el és használtok, hogy a többi nemzet és faj vak és süket legyen? Mondjátok meg nekem, az Istent teszitek lehe- tedenné, hogy ezt nem adhatja meg nekünk, vagy iriggyé, hogy nem akarja?” Chilinek és Metódnak rövi­desen lesz szobra Komáromban, az Európa udvarban, más európai bol­doggá avatottakkal együtt. Ezenkí­vül még egy közel 5 m magasságú szobor is legyen azok kezdeménye­zésére, akik a hittérítők eszméit megvetik? Komáromban legyen ket­tő is, másutt - Nyitrán kívül - egy sem? Ez ellentmond minden emberi józan ítélőképességnek. Miért rossz az a szlovákoknak, ami a szlovákiai magyaroknak jó, ha az nem mások rovására valósul meg? Például a nyitrai Konstantin Filozó­fus Egyetem még mindig ellenáll annak, hogy megnyissa az önálló magyar pedagógiai kart a teljes ma­gyar pedagógusképzés céljából. A katolikus egyház képviselői sem dicsekedhetnek a jótettekkel. Mikor ébrednek már rá, hogy szükség van magyarul tökéletesen tudó magyar katolikus püspökre Szlovákiában? Hosszú évek óta esedezünk érte, ez ideig nincs a szlovák püspökség el­lenállása miatt. Hol itt a felebaráti szeretet, tisztelet a másság iránt? A szlovákiai magyarság nem kér maga számára semmi mást, csak a fennmaradás és bodogulás felté­teleinek megadását, az pedig nem irányul a szlovákság ellen. Mégis ez ideig sok mindent tettek annak ér­dekében, hogy ezt gátolják. Ezt bi­zonyítja a szlovákiai magyarság ál­landó csökkenése. Micsoda csin­nadrattát csaptak a magyar kedvez­ménytörvény körül, ellenszenvet kiváltva azokban is, akik a törvény tartalmát nem is ismerik. Pedig a kedvezménytörvény nem irányul senki ellen, kedvezményeket nyújt­hat azonban a határon túli magya­roknak. Dr. Kovács János Komárom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents