Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-16 / 40. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 16. VENDÉGKOMMENTÁR Mafla amerikaiak MARTIN SCHMARCZ Az USA közéletét alaposan megrengette az Enron óriáscég csődje. Mi is történt valójában? A cég vezetői leányvállalatokat alapítottak az adóparadicsomnak számító Kajmán-szigeteken, ahova szép csende­sen átsíbolták az anyavállalat egyre nagyobb adósságait. Akadt egy olyan - eddig feddheteden - könyvvizsgáló cég, az Arthur Andersen, amelynek néhány magas beosztású alkalmazottja hamis adatokkal igyekezett eltitkolni a manipulációkat. Na, bumm, és akkor mi van? - kérdezheti a posztszocialista országok bármelyik polgára. Nálunk több tucat hasonló botrány robbant ki. A csalóknak a haja szála sem görbül, odébbállnak az ellopott milliárdjaikkal, a markukba röhög­nek, ránk testálják a csődbejuttatott valódi és fantomcégeket, rá se hederítenek arra, hogy jórészt tisztességes, ám hiszékeny emberek nehezen összespórolt pénzével lógtak meg. Bezzeg Amerikában! Ott miután kipattant a botrány, senkit sem kíméltek. Keményen bírálják Bush elnököt és közvetlen munkatársait, mert a jelek szerint szoros kapcsolatok fűzték őket az Enronhoz. Ők sem magyarázkodnak, nem is ködösítenek - a tekintélyt nem ismerő sajtó miatt sem tehetik -, s nem dobtak mentőövet az óriáscégnek. Azok a közéleti személyisé­gek, akik a múltban szponzori vagy más pénzt kaptak, most egymás­sal versengve ajánlják fel ezt az összeget jótékony célokra. A neves könyvvizsgáló cégtől mindenki repült, akinek bármilyen köze volt a botrányhoz. És az adós sem menekülhet. Fizetnie kell! Méghozzá az anyavállalat megmaradt vagyonából, amely főleg az ingatlanok el­adásából folyik be. Az Enron volt vezetőire pedig börtön vár, mert megalapozott a gyanú, hogy visszaéltek exkluzív értesüléseikkel, s még időben túladtak vagyonrészükön. Ám az ilyesfajta cselekedetet az Egyesült Államokban szigorúan büntetik. A Csehországban, Szlo­vákiában vagy más posztszocialista országokban garázdálkodó gát­lástalan alakok gúnyosan legyintgetnek: Mafla amerikaiak, még lopni sem tudnak... Az villan át rajtuk, hogy a csődbejutott közép-európai befektetési társaságok, bankok miatt tájainkon szinte senkit sem von­tak felelősségre. Az ügyfeleknek vagy az állam fizetett - a mi adóink­ból -, vagy senki. Nem hallottam egyetlen olyan politikusról sem, aki visszaadta volna az ajándékpénzeket. Mert a sajtó is kesztyűs kézzel bánik a botrányhősökkel. Néhány napig vezető hírekben szerepel egy- egy nagy lenyúlás, aztán lelohad az újságíró lelkesedése. Vagy lelo- hasztják, mert hallgatásra kárhoztatják. Amit Amerikában lopásnak neveznek és büntetnek, azt nálunk sikertelen, esetleg a törvény hatá­rát súroló ügyeskedésnek minősítenek, amely legfeljebb bocsánatos bűnnek számít. Mindezek után ne csodálkozzuk azon, hogy az Egye­sült Államokban erős, működőképes a kapitalizmus, mert előbb- utóbb kiveti magából a törvényekre fittyet hányó csörtetőket. Térsé­günkben meg csak a maffiakapitalizmus virágzik. Aki búja, marja. Csak a pénz számít, nem a törvény és a tisztességes verseny. A szerző neves cseh publicista JEGYZET Kisasszony, el a kezekkel! JUHÁSZ KATALIN A kelet-szlovákiai Jernye cigány­telepén kívül eddig semmi más­ról nem volt híres. Mostantól vi­szont intelligens, tisztaságmáni­ás rendőreiről is híres lesz. Tör­tént pedig, hogy egy roma lap újságírónője informálódni in­dult a helyi őrszobára. Bekopo­gott, ahogy illik, az ajtót nyitó rendőrnek pedig kezet nyújtott, ahogy illik. A tányérsapkás erre visszahőkölt, riadtan kapta el a kezét, és valahogy így kiáltott: „Merlin szent szakálla! Kis­asszony, el a kezekkel, még elka­pok magától valami nyavalyát! Vigyáznom kell az egészségem­re, nem rohangálhatok bőrgyó­gyászhoz! Van magának egész­ségügyi igazolványa, hogy ci­gány létére itt nyújtogatja a ka­csóját a fehér ember felé?!” Na, az öntudatos kisasszonynak se kellett több, feljelentette a ba­rátságtalan közeget rasszista színezetű megnyilvánulásért. Nem elég, hogy jól megírja az esetet a lapjában, azt követeli, hogy a rendőrt bocsássák el a testülettől. Megindult a vizsgá­lat, melynek során hősünk felet­tese is állást foglalt. Az eperjesi kerületi rendőrfőnök védeni igyekszik a mundér becsületét. Szerinte a szolgálatos sem tör­vénysértést, sem pedig fegyelmi vétséget nem követett el, mivel a szabályzatban nincs benne, hogy találkozáskor kötelező a kézfogás. A rendőr tehát azzal fog kezet, akivel jólesik neki, és hát valljuk be, egy cigány- lánnyal kinek esne jól. Már ez is világra szóló mondat, ám a nyi­latkozat második részében az áll, hogy a rendőr köteles óvni egészségét, és kerülni a kocká­zatot. Egyébként az óvatos kö­zeg szintén feljelentette az új­ságírónőt hivatalos személy el­leni erőszakért. Felettese ezt is jogosnak véli, hiszen a hölgy szerinte is provokatívan viselke­dett, amikor a rendőrségi szó­vivőt megkerülve, a szokásoktól merőben eltérő módon egyenest a riport helyszínén működő őrszobára kopogtatott be, és ott tapizni kezdte a szolgálatos tá­nyérsapkást. Kíváncsan várjuk a fejleményeket, mivel úgy tűnik, megint sikerült egy kicsit kijjebb csúsznunk Európából... LEVÉLBONTÁS Szlovákiai antistátus Nem akar véget érni a státustör­vénnyel szembeni áskálódás. Már olyan erők is intenzíven bekap­csolódtak a gyűlöletkampányba, az antistátustörvény kidolgozá­sába, amelyekről ezt nem feltéte­leztük. Ha ilyen lelkesedéssel kezdtek volna hozzá a választá­sok után például az igazságügy rendbetételéhez, mára már min­tabíróságokkal dicsekedhetnénk az uniós tagjelöltek előtt. Vajon elkoboznak-e az új szabály sze­rint minden külföldről származó ajándékot, adományt, vagy pedig ez diszkriminatív módon, csakis magyar vonatkozásban működ­ne? Tájainkon sokszor fölösleges bajokat okoz az önkritika teljes hiánya. Nagyon ragályos a „ne­kem mindent szabad, másnak semmit” elve. Mikor megszüle­tett a hasonló szlovák kedvez­ménytörvény, nem tört ki semmi­lyen politikai vihar. Sokan közü­lünk a státustörvényt erkölcsi elégtételként fogják fel. Akkor is, ha ez nem abból az irányból ér­kezik, mely-bői az üyen gesztust sok-sok éve jogosan várjuk. Kelecsényi Imre Pozsony- Azt állítja, hogy részeg vagyok? De hiszen én nem vagyok rendőr! (Gossányi Péter rajza) TALLÓZÓ PRAVDA A kormányfő pártja felől piszkos szelek fújnak címmel közölt írást a lap, s a Demokratikus Baloldal Párt­jának elnökét is megszólaltatta. Pa­vel Koncos közölte: pártja országos tanácsának egy része felvetette a kormányból való küépést. A minisz­terelnök szerinte nemcsak őket, ha­nem az egész országot is megzsarol­ta azzal, hogy kijelentette: ha Ivan Miklós miniszterelnök-helyettes tá­vozni kényszerül, ő is lemond. HOSPODÁRSKY DENNÍK A napilap jegyzetírója leszögezi: noha a gazdasági miniszterelnök­helyettes a helyén maradt, még­sem lehet teljesen elégedett, bár a szavazás után ezt nyilatkozta. A kormány maradt, de most már be­bizonyosodott, hogy milyen áron: a baloldal az utolsó pillanatig haj­lott az ellenzék indítványának tá­mogatására. Ivan Miklós nem le­het teljesen elégedett a szavazás eredményével, hiszen valójában sem vele, sem a kormánnyal szem­ben nincs bizalom. HÉTVÉG(R)E Miklósról meg a magyarokról Erről a két dologról szólt a mögöttünk álló hét, leg­alábbis a parlamentben. A miniszterelnök-helyettes a helyén maradt, a kormány nem ingott meg. Bár mosta­nában a stabU kormány foga­lom Szlovákiában olyan ön­ellentmondás, mint ajózan rendőr vagy a köztisztelet­ben álló köztársasági elnök. JUHÁSZ LÁSZLÓ De hagyjuk az elnököt, mert ez a hét most tényleg nem a Bántsuk többet Schustert! sorozat jegyé­ben telt. Államfőnk bizonyára téli álmát alussza, hiszen akárhogy facsarom is az agyam, semmilyen említésre méltó bárgyúságára nem emlékszem. Szerintem erőt gyűjt a jövő hétre, így, február közepén még mindig a január elsején hatályba lépett magyar státustörvény a téma. Ke- reszténydemokratáék időt, fárad­ságot, agytekervényeket nem kí­mélve megszövegeztek egy tör­vénytervezetet, amely - ha sike­rül keresztülbokszolni a parla­menten - lakatot tenne a szlová­kiai státusirodák ajtajára és a sze­gény, hátrányosan megkülönböz­tetett szlovákok szájára. Ha meg valaki azért kapna pénzt Magyar­országtól, mert tud magyarul, az direkte jól jönne Szlovákiának, mivel 90 százalékos adót vethet­nének ki a támogatásra, s a pénz aztán az államkincstárba vándo­rolna. Hajói számolom, a 20 ezer forintból a szlovákiai magyar csa­ládoknak így maradna vagy 350 korona. Csak legyen mire költeni­ük! Bugár Béla MKP-elnök kerek perec kijelentette, ha a parlament elfogadja a KDH javaslatát, az MKP köszöni szépen, de nem kér a kereszténydemokratákkal való közös kormányzásból. Duka Zó­lyomi Árpád képviselő egyenesen - és elég találóan - a klerikálfa- sizmus határát súrolónak nevezte a törvénytervezetet. Dzurinda kormányfő egy kicsit óvatosab­ban fogalmazott: szerinte meg­torló jellegű a KDH javaslata, a státustörvény végrehajtásával kapcsolatos részleteket pedig in­kább majd az új magyar kor­mánnyal beszélné meg. A választásokig azonban az Or- bán-kormány játszadozik a ma­gyarokkal - legalábbis az SZDSZ egyik választási plakátja szerint -, a magyar miniszterelnök pedig a héten emlékeztetett: a két or­szágnak azért van még egy-két közös ügye, ugye, ott van mind­járt a NATO-tagság. Ha Szlováki­át hajlandók lennének is felvenni Brüsszelben a védelmi szövetség­be, arra még a magyar Or­szággyűlésnek is rá kell bólinta­nia. Úgyhogy tessenek egy kicsit hátrább húzódni azokkal az aga­rakkal. Egy jó kis törökfürdő helyett Ku­kán és Martonyi még Isztambul­ban is a státustörvényről egyezte­tett, a magyar külügyminiszter azonban most sem jutott tovább a kötelező udvariassági kliséknél; századszor is egyetértettek, hogy folytatni kell a tárgyalásokat, meg hogy megvan a megoldás le­hetősége, meg hogy jószomszédi viszony s a többi. Amilyen viszony uralkodik mos­Századszor is egyetér­tettek, hogy folytatni kell a tárgyalásokat. tanság a kormánykoalícióban, ahogy a Magyar Koalíció Pártjá­nak „partnerei” viselkednek, azon csodálkoztam, hogy az MKP nem elégelte meg az egész hóbe- levancot, és nem mondta azt a parlamentben: húzzon a jószagú nemtudomhova az egész kor­mány, mert ők nem kérnek az ilyen kollégákból. De a magyarok mérsékelték magukat, és nem szavazták meg Ivan Miklós mi­niszterelnök-helyettes (és vele az egész kabinet) menesztését. Min­denesetre kár lett volna feláldoz­ni Miklóst. Ő a kevés kivételhez tartozik, aki a kormányban ért is ahhoz, amit csinál. A parlamentnek státusosdi és le- váltósdi közepette azért arra is volt ideje, hogy még egy pofont adjon a még csak cseperedő ön­kormányzatiságnak: nem iktat­ták ki a törvényből a megyetör­vény Cuper-féle kiegészítéseit, így aztán a megyék keresztet vet­hetnek a nemzetközi együttmű­ködésre, és retteghetnek attól, hogy a kormány a kerületi bírósá­gokkal nem vétóztatja-e meg va­lamelyik rendeletüket. Nem tudom, mihez kezd jövőre a kormányban a HZDS, az ellenzé­ki politikusok ellen mégsem ter­jeszthetnek be bizalmatlansági indítványokat. Mindenesetre ad­dig még bizonyosan megörven­deztetnek bennünket néhány olyan gyöngyszemmel, amilyet Eudmila Musková képviselő asz- szony pottyantott el valamelyik nap a parlamentben: szerinte a szlovák hokisok azért teljesítet­tek a várakozáson alul Salt Lake Cityben, mert nem fűtötte őket elég magas hőfokú nemzeti büsz­keség. Már csak azt nem tette hozzá, hogy emiatt nem harcol­tak úgy, mint Orbánék a kedvez­ménytörvényért. HETI GAZDA(G)SÁG Nem kell valakinek tízmilliárd korona? TUBA LAJOS A politikusok formában voltak a héten, de még őket is elhomályo­sították a Horizont körüli esemé­nyek. Napról napra elképesztőbb hírek látnak napvilágot arról, hogy az emberek mekkora össze­geket voltak képesek hangzatos reklámok hatására ismeretlen vállalkozókra bízni. Sajnos, egyre nyilvánvalóbb, hogy a Horizont végjátéka a legpesszimistább jós­latokon is túltesz. Nem gondolha­tunk másra azt olvasva, hogy az ügylet mögött álló Vladimír Fruni milyen eltökéltséggel állítja: ő el­adta az egyes hírek szerint tízmil­liárd koronát elnyelő birodalmát, nem tehet róla, ha az az új tulaj­donosnak sem kell. A mintegy 150 ezer szomorú és egyre kevés­bé csendes csendestársát nem na­gyon vigasztalja a különféle hiva­talos emberek kijelentése, hogy ők már hónapok óta nyomoztak az ügyben. Bár sok szakértő sze­rint egy esetleges csődeljárás so­rán nincs nagy reményük, hogy visszakapják a pénzüket, azért próbálkozzanak meg vele. Ha hallják, hogy a többiek feljelenté­seket tesznek, menjenek el ők is a rendőrségre, esetleg lépjenek be a károsultakat tömörítő valamelyik egyesületbe (itt is érdemes vi­gyázni a szerencselovagokkal). De lehet, hogy ez még csak a kez­det: a másik két nagy, az AGW és a Drukos feljelentette azokat, akik velük kapcsolatban szintén csődveszélyről nyilatkoztak. Egy­előre nem tudni, hogy a soha nem látott intenzitású reklámkam­pánnyal sikerül-e lehűteniük a ke­délyeket. Némely kirendeltsége­ken mindenesetre biztonsági em­berek védik az alkalmazottakat a dühös betétesektől. Ha netán ez a két társaság is zátonyra futna, a több százezer károsult miatt ne­héz megjósolni, mi lesz a botrány végkifejlete. Mi ebben a pillanat­ban csak annyit tudunk tanácsol­ni: ha valakinek több százezer ko­ronája van, jól gondolja meg, mit tesz vele. Persze a politikusok sem pihentek, az Ivan Miklós körüli cirkusz a szlovák politikai folklór legszebb mutatványai közé tartozott. A vá­lasztásokig nem is számíthatunk másra, minden csapat a legjobb választófogó repertoárt készíti er­re a szezonra. Áz elmúlt napokban a porszívóügynök szívósságával ki­tartóan zakatoló Fico mellett a műsortervből a baloldal árulta el a legtöbbet. Megtudhattuk, hogy a pártelnökként amatőr Koncos ka­bátját hátulról Magvasi és Kanis fogja, s a 2 százalékos térnyerésért összeütött színművük alapötlete a Szlovák Gázművek megőrzése lesz az egyszerű nép számára. Műfaj­ként a sokfelvonásos rögtönzést választották, a következő jelenetre hétfőn kerül sor egy rendkívüli kormányülésen. Remélhetőleg a vendégszereplésre felkért többi kormánytag rövid úton elküldi őket melegebb égtájakra. Magvasi egyébként is megérdemelne egy­két keresetlen mondatot, mivel a nyugdíjbiztosításról szóló törvény benyújtását húzza, mint a rétes­tésztát. Nemcsak a munkáját nem végezte el időre, hanem még rosz- szul is dolgozott. A kormány elé nagy nyögve beterjesztett változat szerint a rendőrök és a katonák számára a nyugdíjbiztosításban to­vább élne a szocializmus: nyugdíj­ként többet kapnának, mint amit befizettek. A félreértések elkerülé­se végett: kapjanak magasabb nyugdíjat, csak éppen azt az állam fizesse nekik járulékként, ne pedig a mi pénzükből jótékonykodjanak, mint eddig. Közben készülhetünk a további rossz hírekre: a nyugat-európai gazdaság recessziója néhány hó­napos késéssel hozzánk is begyű­rűzött. Bármilyen kellemetlen ér­zés, de újra bebizonyosodott, hogy az ország gazdasági eredményei két cégtől - a pozsonyi Volkswa­gentől és a kassai vasműtől - füg­genek. Ne feledkezzünk el a vas­mű ügyéről sem. Eubomír Harach gazdasági miniszter először tett egy meggondolatlan nyilatkozatot a lemondásról, azután gyorsan ki­javította, hogy azért nem gondolta egészen komolyan. A részvényeket időközben elbújtatták egy sor cég­be (5 százaléknál kisebb részese­dés esetén nem kerül nyilvános­ságra a küétük). így egyre való­színűbb, hogy az illetők csak az idén újra esedékes nagy osztalékra hajtanak, céljuk nem a U. S. Steel zsarolása.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents