Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-11 / 35. szám, hétfő

Tévé és rádió ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 11. MÜSORAJÁNLAT A nagymami soha RTL Klub, 22.35. Amerikai vígjáték. A frissen megözve­gyült Eddie nehéz döntés előtt áll. Határoznia kell fia jövőjéről, és bármennyire nem szívesen teszi, meg kelj. kérnie Kurnitz nagyit, hogy ameddig ó jövedelmező állást talál, gondoskodjon a gyerme­keiről: Joy-ről és Artyról. A fiúk így közelebbről is meg­ismerkednek az érdekes modo­rú nagyi világával, a népes és különc rokonsággal. Törvénysértés nélkül Duna Tv, 22.40. Magyar dokumentumfilm. Az ötvenes évek elejé­nek megannyi törvénytelensége, a munkatáborokba elhurcolt csa­ládok drámája sok-sok éven át titokban maradt. Az 1982-88 között forgatott film dokumentuminterjúk sora: az egykori Hortobágyra deportáltak visszaemlékezései nyomán kibomlik előttünk a lágerek és megannyi szenvedés története, majd a táborok feloszlatása után a túlélők társadalomba való visszatérésének megalázó kálváriája. Furcsa pár - újra együtt tv2,13.20. Amerikai vígjáték. Félix lányának közeleg az eskü­vője, ezért felesége néhány nap­ra kiadja az útját, hogy ne lábat- lankodjon a lakásban az előké­születek alatt. A férfi Oscarhoz költözik, akinek nemrégiben to­rokdaganat miatt eltávolították az egyik hangszálát, ezért csak rekedtes, suttogó hangon tud beszélni. Miközben folynak az esküvői előkészületek, a leendő örömapa megtudja, hogy a vőle­gény már kétszer elvált... A héten történik a Barátok közt háza táján RTL Klub, 19.55. Magyar sorozat. Mónika és Lóránt kapcsolatát is­mét feldúlja egy nő - de Lóránt ezúttal ártadan. Éva üzleti tanácsot kér Tamástól, ám szert tesz egy udvarlóra. Misi nehéz döntés előtt áll: a családja fontosabb, vagy a karrieije? Eszter és Pál haragban jön meg a sítúráról. Pál hűtlensége nem marad következmények nélkül. László és Éva más-más módon dolgozza fel, hogy újból egyedül van. RÁDIÓ _____________________________PÁTRIA_____________________________ (a Szlovák Rádió magyar adása a 927 és 1017 kHz-en): 13.00 Napi króni­ka 13.30 Világosság (ism.) 14.00 Hírek 14.05 Turmix, benne: lapszemle, év­fordulónaptár, devizaárfolyamok 14.30 BBC-hírek 14.35 Kívánságműsor 14.59 Hogyan mondjuk? 15.00 Hírek 15.05 Sportmagazin 15.50 Bűnügyi napló 16.00 Hírek 16.05 Régiók hangja 16.30 Visszapillantó 17.00 Hírek 17.05 Börze 17.15 Játék 17.30 Napi krónika ____________________________KOSSUTH____________________________ 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 11.35 Az elmés nemes Don Qui­jote de la Mancha 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvény- könyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Krisztus közöttünk! 14.00 Hírek 14.04 Zene-szóval 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.20 „Magyarországról jövök...” 17.05 Pénz Piac Profit 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Aranyemberek. Köteles Mária 20.35 „Mamsei Európa” Jósika Miklós levelei Fejérváry Miklóshoz 21.05 A Szabó család 21.35 Ért­sünk szót! 22.00 Késó esti krónika 22.30 Felhang 23.04 Operákból, daljá­tékokból és operettekből _____________________________PETŐFI_____________________________ 9. 00 Délelőtt 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 14.00 A Rádió kíván­ságműsora 17.00 Háztól házig 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordiusz-játék-tér 19.00 Hírek 19.04 Sportpercek - a téli olimpia jegyében 19.15 Unikum 20.00 Váltóhang 21.00 Hírek 21.04 A zene varázsa 22.00 Szálkák 23.05 Olimpiai híradó 23.30 Tele-stűdió 0.15 Éjfél után... Richard Dreyfuss és Mercedes Ruehl TV-MUSOROK m 1 5.45 Agrárvilág 6.00-8.30 ma reggel 8.30 Topmodell, 108. 9.05­11.00 Téli olimpia. Összefoglaló 11.00 Örök időkre. Portugál tévé­filmsorozat, 10. 12.00 Déli ha­rangszó 12.01 Híradó délben 13.00 Roma Magazin 13.30 Domovina. Szlovák nyelvű maga­zin 14.00 A kakasdombi zsaru. Ju­goszláv tévéfilmsorozat 15.00 Ma­gyar Ház. Palackposta 15.30 Téli olimpia. Összefoglaló tv2 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Sonadoras - Szerelmes álmo­dozók. Mex. sor. 9.45 Rosalinda. Mex. sorozat 10.10 Utazás Gaszt­ronómiában 10.40 Közvetlen aján­lat 11.40 Mi, magyarok 11.50 Riviera 12.30 Maggie. Am. soro­zat, 13. 13.00 A dadus. Am. soro­zat 13.20 Furcsa pár - újra együtt. Am. filmvígjáték 15.00 Gazdag ember, szegény ember. Am. soro­zat, 26.15.55 Kapcsoltam RTL Klub 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Top Shop 9.25 Tiltott szerelem Venezuelai filmsor., 244. 9.50 Teleparti 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 13.00 Híradó - Déli kiadás 13.10 Teleparti. Játék 14.00 Heléne és a fiúk, 87.14.25 A végtelen szerelmesei - Az Apolló- program Am. sorozat, 11.: Néhány kivételes asszony 15.15 Csak egy szavadba kerül! 15.20 Receptklub 15.35 Milagros. Perui sor., 175. MARKÍZA 6.00 Telereggel 8.30 Milady. Ar­gentin sorozat, 120/26. 9.30 Üz­letemberek III., 22/10. 10.30 Murphy Brown VIII., 24/16.11.00 Éjjeli lámpák. Talkshow 11.55 A Markíza kulisszatitkai 12.10 A tár­sadalom krémje 12.30 A gimi far­kasembere. Kanadai vígjátéksoro­zat, 22/6. 13.00 Slágerlista 14.00 Bír-lak VII., 24/4. 14.30 Bika. Amerikai sorozat, 22/4. 15.30 Otthon a Markízával 16.00 16.30 Vallások az Ókor romjain Palmyra (ism.) 17.00-17.55 Téli olimpia - lesik­lás, szánkó 16.15 Sebzett szívek. Mex. sor. 16.45 Lucecita. Arg. sorozat 17.10 Barátok és szerelmek 17.35 Szeretni beindulásig 18.00 16.25 Csak egy szavadba kerül! 16.30 Vad szenvedélyek, 14. 17.20 Mónika 16.30 Kísértés. Vetélkedő 17.00 Lucecita. Argentin soro­zat, 143/121-122. 18.00 Híradó hatkor 18.15 Esti mese 18.35 Chicago Hope Kórház, 32. 19.30 Híradó este 19.53 Sporthírek 18.00 Aktív. A tv2 magazinja 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Nincs kegyelem - A leg­gyengébb láncszem 19.55 Jóbarátok. Am. sorozat 18.05 Találkozások 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt, 1435-1436. 18.40 Maci Laci. Rajzfilmsorozat 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Egyről a kettőre III. Ameri­kai sorozat, 23/5. 20.00 20.05 Kékfény 20.45 MMM - Mi? Mennyi? Mi­ért? Adó 21.15 Szigorúan bizalmas 21.40 Bonusz. így készül az An­gyali hármas 22.00 Aktuális 22.20 Híradó este 22.45 Fogadóóra 23.15 Fehér György-sorozat Nők iskolája. Tévéjáték 0.30 Kárpáti krónika 20.25 Titánok. Ném.-am. sor. 21.25 Pokoli történetek Vujity Tvrtko műsora 22.25 Szokatlan - Az élet sója Szily Nóra műsora 23.00 Jó estét, Magyarország! 23.45 Én mozim. Friderikusz Sándor műsora 0.30 Siska. Ném. krimisorozat 1.20 Korridor Café 1.30 Háló@Világ 2.20 Aktív 20.25 Szupermozi. Halálos terá­pia. Amerikai krimi 22.35 A nagymami soha Amerikai vígjáték 0.35 Híradó - Késő esti kiadás 0.55 AutóMánia (ism.) Autós­magazin, 1.25 Fókusz (ism.) 1.55 Divat klip 20.00 Diszkótörténet Cseh zenés komédia 21.35 Sóhivatal. Polgárjogi ügyek 22.00 Heti hetes. Vidám.talk- show 22.45 Hírek 22.55 Harmadik műszak I. Am. akciófilmsorozat, 22/9. 23.45 Julie Lescaut. Francia kri­misorozat _____________STV 1______________ 7. 35 A világ képekben 8.00 Képújság 8.20 Élő körkép 9.00 Óvodások műsora 9.30 Ma-tel-ko 9.50 Nyújtsd a kezed és gyere! 10.00 Gombocska. Gyermekműsor 10.30 Szórakoztató műsor 10.40 Ázsia élő örökségei, 6/5. 11.10 Dr. Quinn IV. Am. sor., 29/10. 12.00 Lehetőség 12.30 A család szelleme, 25/14. 13.00 Clippato. Vetélkedő 13.30 Száguldó kerekek, 20/17. 14.20 Főzőcske 14.30 Selyemút. Egy másik Selyemút 15.30 Régmúlt idők nyomában 15.55 Twist Oliver. Brit tévésor., 12/4. 16.30 Maxijáték. Telefonos vetélkedő 17.00 N mester felfedezései 18.00 Vad angyal. Arg. sor., 270/216. 18.55 Esti mese 19.05 Mai receptajánlat 19.08 A 20. század ajándékai. Ameri­kai dokumentumsorozat 19.30 Híradó, sport 20.00 Menü. Szórakoztató vetélkedő 20.30 Az elfelejtett fény. Cseh film 22.00 Jonathan Creek III. Brit krimi, 1. 23.10 Egy nap a nagyvüágban 23.20 Amerika, Amerika 23.50 Időjárás-jelentés _____________STV 2_____________ 6. 30 Téli olimpia 12.15 Televíkend. Turisztikai magazin 12.45 Élő körkép 13.05 Ötödik sarok. Testreszabott kér­dések élenjáró politikusainknak 14.05 Sport plusz 14.28 Téli olimpia 14.30 Lettország-Szlovákia jégko­rongmérkőzés 16.55 Férfi szánkó, 1. 17.55 Női síugrás 18.55 Biatlon - női 15 km 20.45 Férfi szánkó, 2. 21.25 Biatlon, férfi 20 km 23.20 Tv-ingatlanok _____________m2_____________ 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00-8.30 ma reggel, benne: 6.30, 8.00 Kárpáti krónika 8.35 Delta 9.00 Magyar Szalon 9.30 Alpok-Duna-Adria 10.00 Trópusi hőség, 12. 10.50 Rományi Rota énekel 11.05 Ismeretlen ismerősök Bálint Antónia 11.30 Kapás van! Magazin 12.00 Topmodell, 58. 12.30 Kamaszkorunk legszebb nyara: Amerika, 10. 13.00 Híradó délben 14.00 Parlamenti Napló 14.55 Ötcsillagos találkozások 15.20 A négy páncélos és a kutya Lengy. sorozat, 1-2., ff. 17.05 Iskola utca 18.00 Beszéljünk a jövőnkről 18.15-24.00 Téli olimpia. Biatlon, gyorskorcsolya Közben: 20.45 Híradó este 24.00 Játék a nemzetért. Major Tamás 0.05 Éjszakai telefon - László atyával 1.35 Néprajzi értékeink 1.45-5.30 Téli olimpia DUNA TELEVÍZIÓ 8.40 Heti Hírmondó (ism.) 9.35 Elfeledett tájakon - Zselicség 10.05 Kis Malac nagy története Magy. dok.film 11.50 Híradó 12.10 Udvarház (ism.) 12.40 Emlékképek - Régi Híradók 13.30 Magyar történelmi arcképcsar­nok - Kovács Imre (ism.) 13.45 Tájak, fortélyok, asszonyok 14.05 Vogulok között. Dok.füm 14.55 Zengő ABC 15.05 Magyar várak legendái: Galambóc 15.15 Rendhagyó történelemóra- Kárpátalja (8.) 16.00 Tűzzel-vassal. Lengy. sor., 4/1. 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó, sport 18.30 Mese 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Határok fölött 19.30 Európa legszebb kertjei. 8/4.: Vaux-le-Vicomte, Franciaország 20.00 Kamera Hungária 2001 - Sze­ged 21.10 Egy kastély anatómiája 21.45 Híradó, sport 22.00 Magyar Fümszemle 22.40 „...törvénysértés nélkül...” Törvénysértés nélkül 2/1. Magyar dok.film 0.30 Hírek. Vers ____________GLOBAL____________ 14 .40 Bulvár Pacific Drive, 167-168. 15.30 Globtéka. Zenés műsor 16.15 Vipera. Am. sorozat, 55/48. 17.00 A szerelem ereje, 130/92. 17.55 Körzeti magazinok 19.20 Híradó, sport 19.50 David Copperfield mágiái 20.40 Lakáskultúra 21.00 Publicisztikai műsor 22.00 Talán a bűvész is eljön, 6-7. 0.05 Hiradó, sport ______________CT 1_____________n 16 .05 Varázslatos óvoda 16.40 Segítsünk! 17.05 Európai mozaik 17.20 Vetélkedő 18.10 Út az ismeretlenbe III., 25/22. 19.00 Esti mese 19.15 Híradó 19.35 Itt és most 19.45 Időjárás-jelentés, sport 20.00 Ezüst paróka. Cseh sorozat, 5/4. 20.55 Utazási mánia. Szingapúr 21.30 Tények 22.05 Ez történt... 22.25 Híradó, időjárás, sport 22.45 Gyönyörű veszteségek 23.15 A Monkey Business együttes koncertje 0.10 Híradó, sport 1.15 Banánhalacskák. Talk-show ______________NOVA _____________ 9. 25 Tiltott szerelem. Ven. sor., 78. 10.15 A Thomas Crown-ügy Amerikai film 12.10 Alfred Hitchcock bemutatja 12.35 Gyilkos sorok XI. Am. sor., 19. 13.25 Vad szenvedélyek. Arg. sor., 42. 14.15 Vad angyal. Arg. sorozat, 124. 15.05 J.A.G. - Becsületbeli ügyek Amerikai sorozat, 20/6. 16.00 Délutáni talkshow 16.40 Kölcsönvett életek Venez. sorozat, 111. 17.35 Körhinta. Vetélkedő 18.05 Mindent vagy semmit! 18.40 Walker, a texasi kopó IV. Ameri­kai akciófilmsorozat, 27/26. 19.30 Híradó, időjárás, sport 20.00 A téma az utcán hever Házi videofelvételek 20.35 Csendőrök New Yorkban Francia-olasz filmvígjáték 22.35 Tele Tele 23.15 Csillagvadász. Am. horrorfilm 0.49 Időjárás-jelentés 0.50 Az Oblong család. Anim. sor., 8. 1.10 Jerry Springer show, 31. ______________HBO______________ 12 .35 Az álmok háza. Am. film 14.05 Hanuman. Fr.a-indiai film 15.30 Briliáns csapda. Am. film 17.35 Életfogytiglan. Am. akciófilm 19.30 A kamera előtt - 006 20.00 Sok szerencsét! Am. film 21.30 Akkor ölj meg! Am. film 22.55 Vad földek. Ausztrál film 0.40 Kémjátékok. Amerikai film _____________ORF 1______________ 14 .50 Egyről a kettőre 15.15 Melrose Place 16.00 Téli olimpia, 2002. Benne: 16.15 Összefoglaló 16.30 Szánkó, alpesi sí 21.15 Hódeszka, biadon 0.00 Biadon, gyorskorcsolya ­összefoglalók, jégkorong: Ukrajna-Svájc 1.50 Műkorcsolya (párosok) 5.30 Jégkorong: Franciaország- Fehéroroszország _______________RTL______________ 13 .00 Oliver Geissen-show 14.00 Bärbel Schäfer 15.00 Az őrség 16.00 Fiatalkorúak bírósága 17.00 A dadus 17.30 Egymás közt. Ném. sorozat 18.00 Jó estét! 18.30 Exkluzív 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Legyen ön is milliomos! 21.15 Rács mögött - A női börtön 22.15 Extra 23.30 Fogyasztói magazin ______________VOX_____________ 15 .05 Szerelmek St. Tropez-ban 16.05 Angyali érintés 17.05 Nash Bridges 18.15 Szakácspárbaj 19.15 Öreglányok. Am. sor, 19.45 Szeleburdi Susan 20.15 Halálos üzlet. Kopr. sd-fi 22.05 BBC-exkluzív 23.05 Riportfilm 0.05 Apokalipszis a Sárga folyónál Olasz film _____________PRO 7____________ 14 .00 Arabella Kiesbauer 15.00 Schlegl-show 16.00 Családi kötelék. Am. sor. 17.00 Bulvármagazin 18.00 Jó barátok. Am. sor. 18.30 Sabrina, a tini boszorkány 19.00 A Simpson család 19.30 Galileo 20.15 X-akták. Am. krimisor. 21.15 A Simpson család 22.15 Totáltévé 23.50 Kerge város. Am. sorozat _________EUROSPORT 3. 00 Téli olimpia, 2002 - ismédések 17.00 Jégkorong, csúszókorong, műkorcsolya, bob 18.00 Férfi szánkó, 1. sorozat 19.00 Összefoglaló 20.00 Férfi szánkó, 2. sorozat 21.00 Alpesi sí, női lesiklás 22.30 Gyorskorcsolya, férfi 5000 m 23.00 Biadon, női 15 km, férfi 20 km 1.00 Alpesi sí, női lesiklás 2.00 Jégkorong, női körmérkőzés: Svédország-Oroszország SÜSÜ www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Juhász László (58238339) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (58238314), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Mislay Edit - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Szabó Mónika - régió (58238314), Zsigárdi László - sport (58238340) Szerkesztőbizottság: Szigeti László - elnök, Albert Sándor, Csáky József, Farkas Iván, Zachariáá István Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26. Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 056/6382806, Kassa: 055/6002225, Rimaszombat: 0904/234558, Rozsnyó: 058/7329857, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: tel., fax: 035/7732205, Nyitra: 037/6522543. Kiadja a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1,811 09 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472. Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziaéik - kereskedelmi osztály, tel: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32, 055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Teijeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: PRNS a. s. vyvoz tlace, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, JpL csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja,az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található.

Next

/
Thumbnails
Contents