Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-09 / 34. szám, szombat
Panoráma - börze ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 9. NAPTÁR Február 9 EG Y GO N DO LAT „A futball a nemzet szempontjából nézve nem sport, hanem téma. A futball arra való, hogy beszéljenek róla. Komlós János NÉVNAP Abigél és Alex Az Abigél héber eredetű név, s kedves jelentése van: az apa öröme. Az Alex a görög Alexanderból lett. Ma Apollónia, Cirill és Erik, valamint Zden- ko nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 80 éve született Budapesten Komlós János író, újságíró, színigazgató. A modem kabaré egyik legnagyobb alakja. 45 éve halt meg Horthy Miklós tengerésztiszt, politikus. 1920 és 1944 között Magyarország kormányzója volt, a háború végén elmenekült, s haláláig Portugáliában élt. 1993-ban hamvait hazavitték, és egykori ken- deresi birtokán újratemették. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 30 éves Rózsa Norbert úszó. Első felnőtt világbajnoki aranyát 1991-ben nyerte. Nagy reményekkel várta mindenki a barcelonai olimpiát, amelyről azonban „csak’ két ezüstérmet vitt haza. Akkoriban sok méltánytalanság érte, s emiatt 1993-ban Ausztráliába menekült, ahol az ideiglenes ausztrál állampolgárságot is megkapta. Edzője, Széchy Tamás azonban bízott benne, s miután Norbi mégis hazament, benevezte a soron következő vé- bére. Onnan a 100 és a 200 méteres mellúszás aranyérmével tért vissza, úgyhogy 1994- ben a legjobb magyar férfi sportolóvá is őr választották. S aztán következett a versenyek versenye, az atlantai olimpia, amelyen a 100 méteres mellúszásban még az A-döntóbe se került be, így 200-on sem vártak nagy eredményt tőle. Mégis ó csapott be elsőként a célba. NAPiVJCC- Mit is mondott, doktor úr? Elmehetek?- Nem! Elmebeteg! Thomas Klestil osztrák államfő díszpáholyában látta vendégül Rudolf Schuster elnököt és feleségét Bécsben a bálok bálján A bécsi Operabál csütörtökön este az elmúlt évektől eltérően nagyobb tüntetések nélkül zajlott le. A jelenlegi osztrák kormány hivatalba lépése óta megszokott csütörtök esti tüntetés szervezői ezúttal elkerülték az Operaház környékét, amint azt előre jelezték, egy másik társaság azonban éppen a bál ellen szándékozott tüntetni. ÖSSZEFOGLALÓ Ám a rendőrök több órás bújócska árán - vagyis a váratlan kanyarok-' kai, és részben kisebb csoportokban haladó tüntetők követésével - gyakorlatilag megakadályozták, hogy az Operaház közelébe jussanak. Semmi sem zavarta hát a bálozók, díszvendégek és prominensek bevonulását: Seiji Ozava japán karmester kíséretében elsőként vonult be az Operába Elisabeth Gürtler asszony, a bécsi és salzburgi Sacher szálló vezetője, aki immár harmadik éve a bálok báljának háziasszonya, őt loan Holender, az Opera igazgatója követte. Jöttek sorban a ffakkos urak, álomruhákba bújtatott hölgyek, felsorakoztak, majd látványos bemutatót produkáltak az elősbálo- zó csemeték. Prominens vendéget a táncparketten nem nagyon lehetett látni, talán a tömeg, a parketten ilyenkor megszokott vad összevisszaság ijesztette el őket, talán a nem éppen táncos lábú partner tarolta vissza, amikor elhangzott a felhívás: ,Alles Walzer”. Az előre kibérelt páholyokban hazai művészek, színészek, sportolók-Tobias Moret- ti, Franz Klammer, Hinterseer, Helmut Löhner, Elfriede Ott - szórakoztak, Thomas Klestil államfő díszpáholyában Rudolf Schuster elnököt Az elsőbálozók nyitótánca és feleségét - aki elegáns Eckhardt- modellben pompázott -, valamint Tatja Halonen finn államfőt látta vendégül. Bekukkantott a bécsi Operabálra Douglas N. Daft, a Coca-Cola konszern főnöke, és busás összegért jelenése volt az olasz dívának, Claudia Cardinalének is. Őt üldözték lépten-nyomon a fotósok, a riporterek - nyilván nem hallgatták meg az Operabál illemtanárának intelmeit arról, hogy „mi illik és mi nem illik az Opernballban”. Nem illik - mondta - a vendégeket molesztálni. És nem illik rágógumizni, miniruhában tetszelegni, csámcsogni és böfögni. Illik zsebórát hozni, Debrecen polgármestere cáfolja a Blikk információit A képviselő és a lányok INDEX Budapest. A Blikk állítása szerint Kosa Lajos fideszes képviselőt, Debrecen polgármesterét rendőrök kapták rajta egy prostituálttal. Kosa tagad, mint ahogy a rendőrség is. Kosa Lajos félrelépéséről már napok óta terjengtek hírek, több újság és tévécsatorna is nyomozott az ügyben, de döntő bizonyítékot senkinek sem sikerült találnia. A Blikk állítása szerint Kosa Lajostöbb alkalommal is megpróbálta igénybe venni utcalányok szolgáltatásait. Egyszer pedig - véli a bulvárlap - rendőrök érték tetten, amikor a 4-es főút HOROSZKÓP hajdúhadház-hajdúböszörményi kereszteződésében Audi A6-os szolgálati autójában egy örömlány orálisan kielégítette. A lap hivatkozik bizonyos Jónás Etelka prosEgy prostituált állítólag háromezer forintot kapott Kosa Lajostól. tituáltra, aki állítólag azt állítja, hogy háromezer forintot kapott Kosa Lajostól. A lapnak nyilatkozott egy másik hölgy is, aki szerint őt is „üzletbe” akarta vinni a fideszes politikus. Kos: Oroszlán: a# A mai napot pihenéssel tölti, megpróbál új energiával feltöltődni. Ne tewf Varatlan látogató érkezik otthonába, akire sajnos nincs ideje, és ha & gyen olyan ígéretet gyermekének, melyet nem biztos, hogy meg tud tartani. Bika: nem elég tapintatos, ezzel köny- nyen megbánthatja az illetőt. Pénzügyekben legyen realista. Szűz: 9* Szerelme teljesen elkápráztatja, csodálatos programot szervez, 4? Ha nem hallgat józan eszére, és belevág egy kockázatos manőverbe, ** mely során rendkívül közel kerülnek egymáshoz. Ne fusson el egy újabb kihívás elől! Ikrek: Új emberekkel szeretne megismerkedni, ezért elmegy egy kulturális jellegű összejövetelre, ahol sok érdekes személlyel találkozhat. Remekül halad lakása építésével. Rák: annak biztos, hogy negatív következményei lesznek. Ne legyen felelődén, ne kockáztasson! Mérleg: Ez a nap kedvez a vásárlásnak, végre megtalálhatja az ideális ajándékot egyik családtagja részére. A délutánt szerelmével tölti, akivel őszintén elbeszélget. Skorpió: Zavaros helyzetbe kerülhet, amit nem lát át, és emiatt nem tud hatáKerülje a romantikus kapcsolatokat üzleti partnereivel vagy kollégáival, 35 rozott döntéseket hozni. Nézzen szembe a problémákkal, ne dugja a fejét homokba. mert ezzel veszélybe sodorná kar- rieijét. Műszaki ismeretei jól jönnek egy probléma megoldásánál. Nyilas: Ismerje be, ha hibázott, ne próbálja azt eltitkolni mások elől, mert azzal csak rontana a hírnevén. Kissé ingerlékeny, ezért könnyen vitába keveredhet barátaival. Bak: Szeretne megfelelni családja elvárásainak, de lehetetlen egyszerre sikeres üzletembernek és kötelesség- tudó családfőnek lenni. A legjobb megoldás az arany középút. Vízöntő: Egy olyan ember társaságát élvezheti, akitől sokat tanulhat. Ebből akár szerelem is lehet, és több kívánsága is egyszerre megvalósulhat. Ne szalassza el a lehetőséget. Halak: Szívesen vásárolna egy hasznos műszaki berendezést, de nem tudja, hol juthat hozzá a legkedvezőbb áron. Egyik barátja sokat segíthet a döntésben. mert a karóra nem elegáns. A héteu- rós virslit nem illik befalni, s hirtelenjében leöblíteni az 5 eurós ásványvízzel. Pezsgőzni csak elegánsan szabad, a parketten pedig csak andalogni illik. Igaz, komolyabb tánclépésekre amúgy sincs hely. Kint tágasabb - gondolta az eredetileg mintegy ezerfős tiltakozósereg kemény magja, vagy 150 ember, aki „illemtan ide, rendőrök oda” pallókat gyújtogatott, üvegeket és macskaköveket dobált. A hivatalos közlés szerint néhány randalírozót őrizrtbe vettek. A háború után az ötvenes évektől újra évente tartott Operabál elleni tüntetések 1987(Reuters-felvétel) ben kezdődtek, s akkor a bálra látogató Franz Josef Strauss bajor kormányfő, illetve az általa tervezett, nukleáris anyagok újradúsítását szolgáló üzem ellen irányultak. Azóta minden alkalommal sor került a szélsőbal tüntetéseire, amelyek a „gazdagok” és a „tőke” ellen irányulnak. A legsúlyosabb összecsapások 1989-ben voltak, amikor 52 ember megsérült, és 12 főt őrizetbe vettek. A vasfüggöny leomlásával az Operabál elleni tüntetések is sze- lídebbek lettek, s csak tavaly fajultak el némileg, külön ez alkalomból Bécsbe érkezett német anarchisták hatására, (mti, ug) Titkos iratok kiállítása Hitlernek hamisítottak útlevelet London. Adolf Hitler nevére hamisított útlevél is található azok között a titkos iratok között, amelyeket először tegnap mutattak be a nagyközönségnek a londoni levéltár kiállításán. A Special Operations Executive (Különleges Hadműveletek Végrehajtása - SOE) nevű különleges szervezet második világháborús feladata volt a különböző szabotázsok, felforgatások szervezése, e célt szolgálta a most kiállított közel ezer, a titkosság védelme alól kikerült hamisítvány, dokumentum is. Hitler hamis útlevele a „Bécs 1941” pecsétet tartalmazza. Az útlevélben van egy vízum is: e szerint a német vezér az akkor brit ellenőrzés alatt álló Palesztinába jogosult letelepedni. A hamis útiokmány tartalmazza Hitler összes személyi adatát. A megkülönböztető jelek rovatba a követképp bejegyzés került: kis bajusz. Az útley^l külső borítójára egy nagy piros J betűt tettek a hamisítók, az akkori gyakorlat szerint ez azt jelentette: az útlevél tulajdonosa zsidó. A hamisítók még a foglalkozás rovatot is kitöltötték, itt Adolf Hitlert szobafestőként tüntették fel. A kiállításon nem adtak információt arra vonatkozóan, hogy mi célból készülhetett az útlevél. Az iratokból az is kiderült, hogy a SOE a „kivégzés hónap” szervezéséről tárgyalt. A tervek szerint 1943 októberében több magasrangú Gestapo- és SS-tisztet végeztetett volna ki a szervezet. A tervet később lefújták, attól félvén, hogy a gyilkosságokat civil kivégzésekkel torolnák meg a németek. (i-x) A PÁTRIA RÁDIÓ BÖRZÉJE Nem hallotta? Olvassa el! ♦ Ebeden (Párkány mellett) nagy mennyiségben eladó lucerna-vetőmag. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903/690 634 ♦ Eladó jó állapotban lévő, fehér színű Renault Trafic típusú, kilenc- személyes mikrobusz. Gyártási év: 1992. Irányár: 140 000,- Sk. Tel.: 0905/930 197 ♦ Fedeztetésre kínálom amerikai cocker-spaniel, shih-tzu, lhasa-ap- so, mopsz, őzpincs és uszkár kan kutyáimat. Tel.: 0903/311 421, 035/77 97 014 ♦ Eladó nagyon jó állapotban lévő Dema típusú sportbabakocsi, leszerelhető tetőrésszel, macis motívummal Ár: 1 500,- Sk. Tel.: 031/77 14 734 ♦ Eladó új, diófából esztergályozott zsúrkocsi. Ár megegyezés szerint. Tel.: 031/555 82 49 ♦ Eladó 3 db hízósertés, 120-130 kg-os, 55,- Sk/kg, ruáni tenyészka- csák 350,- Sk/darab, hízókacsák 140,- Sk/kg, valamint tojáskeltető, ára 3 000,- Sk. Tel.: 02/45 92 32 62 ♦ Eladó Dacia 1300-as típusú személygépkocsi. Ár megegyezés szerint. Tel.:0905/83 90 55 ♦ Sebességszekrényt vásárolok esztergapadra, RM 25 vagy SM 16 B típusút. Tel.: 031/782 62 48 ♦ Egészségügyi problémák miatt Renault 21-es személyautómat elcserélném Favorit vagy Peugeot személygépkocsira, 1300 cm3-ig. Sikertelen csere esetén eladnám, ár megegyezés szerint. Tel.: 031/78 52 728 ♦ Eladók 120-130 kg-os hízósertések. Tel.: 035/77 97 696 ♦ Eladó 1801-es mélyhűtő, négyfiókos 3 500,- Sk-ért. Tel.: 035/65 15 239 -Érsekúvári járás ♦ Eladó Lada típusú személygépkocsi, pótmotorral, iratokkal együtt, gyártási év 1974, ár megegyezés szerint. Tel.: 0907/66 80 48,031/78 52 595 + Eladó vaskapu utcaajtóval együtt, 20 db ablak, valamint egy bicikli, fiú részére. Ár megegyezés szerint. Tel.: 02/53 41 58 09 ♦ Autogén hegesztőt vásárolok a GalántaijárásbólTel.: 0905/171410 ♦ Eladó 53-as méretű, férfi irhabunda sapkával együtt 800,-’ Skért, női bunda, 38-as méretű 700,- Sk-ért, 38-as méretű, fekete színű kecskebunda 700,- Sk-ért, női tavaszi kabát 42-es méretben 200,- Sk-ért, valamint varrógép 200,- Sk-ért. Tel.: 02/63 82 60 02 ♦ Érsekújvárban eladó Polski Fiat típusú személygépkocsi, 1500 cm3-is motorral, nagyon jó állapotban, érvényes iratokkal együtt. Ár: 12 000,- Sk. Tel.: 035/642 14 87 - hívható a késő délutáni, illetve esti órákban ■ ♦ Eladó hízósertés, kérésre fel is dolgozzuk, valamint sárgarépa. Tel.: 031/779 43 29 ♦ Eladó Mini Romo mosógép, nagyon jó állapotban. Irányár 3 000,- Sk. Tel.: 0903/538 310 - Galántai járás ♦ Eladó Rajnai rizling fajtájú fehérbor. Ár megegyezés szerint. Tel.: 035/777 63 77 ♦ Rozsdamentes víztartályt vásárolok, 150-1801-eset. Almaszky Gyuláné, Bernecká 22, 936 01 Ipolyság ♦ Veszek Zetor 25 A típusú traktorhoz porlasztókat, szelepeket, It, RADIO Patria hátsó gumiabroncsokat - külsőt és belsőt -, továbbá Zetor 25-ös traktorhoz való kettes ekét. Tel. 037/63 18 293. ♦ Nagyudvarnokon, Dunaszerda- helytől 2 km-re eladó ötszobás, emeletes családi ház 8 áras telken. A házhoz 3 garázs tartozik, a kertben úszómedence található. Ár megegyezés szerint. Tel.: 031/552 41 47 ♦ Eladó Zetor 6911-es, valamint Zetor 4011-es traktor. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/238 533 - Galántai járás ♦ Olcsón eladó Skoda 100-as típusú személygépkocsihoz 4 ajtó, első és hátsó ablaküveg, vízpumpa, lámpák, valamint további alkatrészek. Tel.: 031/55 82 606 ♦ Vásárolok akkumlátoros, benzinre működő tolókocsit, mozgássérültek részére, továbbá eladók törvénykötvények, új öntözőszivattyú 15 000,- Sk-ért, valamint hatszemélyes ezüst evőeszközkészlet. Tel.: 035/649 28 86 - Érsekújvári járás ♦ Eladó fényezett hálószobabútor, IGNIS automata mosógép, valamint 2 m széles heverő. Ár megegyezés szerint. Tel.: 02/572 73 723 ♦ Pozsony közelében eladó 3 éves, Skoda Felicia típusú személygépkocsi, 30 ezer kilométerrel és különleges tartozékokkal (szervokormány, autórádió, távirányítású központi zár, vontatóhorog, téli gumiabroncsok/. Irányár 215 000,-Sk. Tel. 0903/786 500