Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-17 / 14. szám, csütörtök
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 17. Farsangi hangverseny Somorja. Népszerű operettekből, zenés játékokból és filmzenékből hangzanak el részletek a Limpár Pál vezette Film&Musical zenekar előadásában azon a hangversenyen, amelyet január 20-án, vasárnap 18 órakor rendeznek a helyi Németh-Samorínsky István Művészeti Iskola dísztermében. A koncertre elővételben is lehet jegyet vásárolni, munkanapokon 12 és 18 óra között az iskolában, (-y-f) SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Dpn Giovanni 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Üvegre festve 19 KIS SZÍNPAD: Horror az erdészházban 19 KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Caligula 19 ÁLLAMI SZÍNHÁZ: A néger harca a kutyákkal 19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: A tizedes meg a többiek 10 NYITRA ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Páratlan páros 19 Esküvő 19 MISKOLC NEMZETI SZÍNHÁZ: Makrancos hölgy 19 Csongor és Tünde 15 MOZI POZSONY HVIEZDA: Kokain (amerikai) 15.45, 18, 20.30 OBZOR: Balladák (cseh) 18, 20 MLADOST: Hullámtörés (dán-francia) 17.30 Sex Pistols: őrület és rémület (angol-amerikai) 20 CHARLIE CENTRUM: Roberto Succo (francia) 17, 20.15 Őszi visszatérés (cseh-gö- rög) 20 Ne áruld el otthon (francia) 18.30 Ó, testvér, merre visz utad? (amerikai) 17.30 Bingo (angol) 20 Flört Ezüst kisasszonnyal (cseh) 19.30 KASSA DRUZBA: A szerelem nyomában (amerikai) 16, 18, 20 TATRA: Roberto Succo (francia) 17.30, 20 CAPITOL: Szexi szörnyeteg (angol) 16,18. 20 ÚSMEV: Harry Potter és a bölcsek köve (angol-amerikai) 13.30,16,19IMPULZ: Séta a Holdon (amerikai) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA LÉVA - JUNIOR: Luzsin védelme (amerikai) 16.30,19 Ikrek (japán) 19 GYŐR PLAZA: Amerika kedvencei (amerikai) 17.45, 20 Amerikai pite 2 (amerikai) 13.30, 15.45, 18, 20.15 Adantisz-Az elveszett birodalom (amerikai) 14.15, 16.15 Csajok a csúcson (német) 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 Csocsó, avagy éljen május 1-je! (magyar) 16, 18 Dr. Szöszi (amerikai) 13.30, 15.30 A Gyűrűk ura-A Gyűrű Szövetsége (amerikai-új-zélandi) 14, 17.15, 20.30 Harry Potter és a bölcsek köve (angol-amerikai) 14, 17, 20 Jay és Néma Bob visszavág (amerikai) 16, 18, 20 Kémkölykök (amerikai) 14 Kutyák és macskák (amerikai) 14 Lovagregény (amerikai) 17.30, 20 Ne szplj száj (amerikai) 13.15, 15.30, 17.45, 20 Holnap nyílik Németh Ilona kiállítása a Műcsarnokban Public Privacy ÚJ SZÓ-HÍR Budapest. Holnap 18 órakor nyitják meg a Műcsarnokban Németh Ilona Public Privacy című kiállítását, melynek kurátora Katarina Rusnáková művészettörténész. A Public Privacy annak a kiállításnak a része, amelyet idén a Velencei Bi- ennále cseh-szlovák pavilonjába láthatott a közönség. A velencei bemutatón Szlovákia és Csehország közös alkotással volt jelen, Németh Ilona és Jifí Sűrűvka Lakáslátogatás című munkájával. Ez egy lakásbelsőt bemutató objekt volt, amelyhez Németh Ilona a saját lakását imitáló objekttel a magánszférát alkotta meg, Sűrűvka pedig ebbe a lakásba videóival, számítógépes és egyéb kombinált technikával beköltöztette a médiát. Németh Ilona a február huszon- nyolcadikáig látható Public Privacy című kiállításával a Velencében bemutatott műből a saját részét, vagyis a lakásobjektet, azaz a magánszférát költözteti át Budapestre, a műcsamokbeli kiállítási térhez alkalmazva, igazítva azt. (tébé) A Velencében bemutatott lakásobjekt felülnézetből (Martin Marencin felvétele) Csontig lerágott témák - a „piszokul felhergelt" olvasó pedig csak áll az ardamicai „görbe tükör előtt" Az akasztott ember kötele Az akasztott ember kötele PLECTRUM Az akasztott ember kötele címmel jelentette meg kilencedik kötetét a losonci illetőségű Ardamica Ferenc. A148 oldalas könyv tizenöt szöveget tartalmaz, három ciklusra osztva. KOCUR LÁSZLÓ Az első ciklus A tizenharmadik oldal címet viseli, öt szatirikus hangvételű novella kapott benne helyet. Ezen írások, hangvételük-tématikájuk alapján valamelyest az előző, A hetedik című kötet folytatásának tűnnek, ám ez nem szükségképpen tekinthető pozitívumnak, hisz Ä hetedik- legnagyobb hibájával, a riportszerűséggel együtt is - egy jól szerkesztett, kompakt struktúra, a realizmus - kissé talán már ódon - igényével fellépő, életszagú, durva, megrázó történetekkel, melyek egy bizonyos korosztály számára nagy valószínűséggel kordokumentumként olvasód (hat) nak. A tizenharmadik oldal történetei nem versenyezhetnek ezekkel. A címadó írás egy prózaíró vesszőfutásáról szól, melynek terepe a csehszlovákiai magyar folyóirat-struktúra, természetesen jól felismerhető módon. Ahogy a többi utalás is eléggé egyértelműen dekódolható. A refe- rencialitás igényével fellépő olvasat esetén - mindennemű elméleti fejtegetést mellőzve - a humor forrásául az kellene, hogy szolgáljon, hogy a Gyertyát azonosítom a fáklyával, ha tájékozott vagyok, esetleg még azt is tudom, ki volt az irodalmi szerkesztő, s jót röhögök rajta. Ez azonban nem történik meg, s ha elvetjük a referencialitással operáló olvasatot, tehát nem akaijuk meghatározni, mely lap főszerkesztője az, akinek a regényében örvénylik az idő, akkor sem fog mosolyra állni a szánk. Mert mi poénosat találunk abban, hogy egy író minden írásának 13. oldalát elrontja? Ráadásul ez a kényszeres „tizenhármazás” idővel önmaga paródiájába megy át. Ugyanúgy eléggé „gyér” sztori, hogy valaki utálja a törököket, mert a nagynénje lányát egy török „eladta egy kupiba”. A Kolbászok az átkosban című írás alapötlete jó, de a szöveg erőtlen, s - mint Ardamica Ferenc írásainak jó részében - kiszámítható a vége. A szerző itt a „létező szocializmus” bevásárlóturizmusának döf oda egyet, sejthető, előrelátható poénokkal, melyeket a „több nap, mint kolbász” kapitális közhelye méltó módon koronáz meg zárómondatként. A Záróra előtt című cikluszáró írás, mely mellőzi a görcsös, verítéksza- gú poénokat, lehet, hogy inkább már a következő, a köteteimmel megegyező címet viselő ciklusba kívánkozna, melyben a megnyomorított, tönkretett, félresikeredett életeké a főszerep. Éppen azért az olvasó nehezen tud bármit is kezdeni e ciklus első darabjával, mely a Zorán köszöntése címet viseli, s helyenként leginkább expresszionista szabadvershez hasonlít. Ez az írás teljesen idegen nemcsak a jelen ciklus, hanem a kötet valamennyi szövegétől, nehezen érthető, milyen szerkesztői intenció nyomán kaphatott itt helyet. A Sarokban és a Dodó és Dodóka című írásokban a testi fogyatékosság tematizálódik, anélkül, hogy a szerző bármi újat mondana erről az állapotról. Azt, hogy impotensen, tolószékhez kötve élni elég szar lehet, Ardamica Ferenc novellája nélkül is sejtem. A Sarokban című írásban pedig a „szövegből nem jön le”, hogy Attila utálja a műlábát, akkor meg minek az egész felhajtás?! Az Irodalmi légkör konfliktust okozó bekapcsolt magnója hadd ne mondjam, mennyire avítt ötlet. Amióta magnó van a világon, számos papírfedeles krimi és szappan- opera választotta konfliktusgenerátorául a „véletlenül” bekapcsolva felejtett, felvételre állított magnetofont. Ezekhez képest az Irodalmi légkör az ég adta világon semmi nóvummal nem szolgál. A Ballada a közös fogkeféről valóban balladai elemeket használ fel; a szakítás után egy évtizeddel mi értelme lehet egy „utólagos” magyarázatnak, okfejtésnek? A háttérben természetesen emberi tragédia - a narrátor szájüregrákja - áll. De ez a zárómondat egyáltalán nincs előkészítve, így csak meghökkentő. Na és akkor mi van? - mondhatnánk. A kötet- és cikluscímadó Az akasztott ember kötele című írástól - ha már ennyire kitüntetett helyzetben van - azt várná az olvasó, hogy ez valami nagyon erős írás lesz. Helyette kapunk egy teljesen „szokványos” házasságtörési sztorit, mely - éppen az akasztás motívumának olykor már erőltetett hangsúlyozása miatt - nagyon is sejthető, hogyan fog befejeződni. így az olvasó legfeljebb azt konstatálhatja: aha, tudtam, hogy ez lesz. Hát, ez nem valami nagy olvasói kaland... A Panoptikum című ciklus - melyben a szerző (egyébként ötletes) áltörténelmi írásokkal áll elő - szintén problematikus: hogy kerül Ady Endre és Petőfi Sándor mellé Báthory Erzsébet? Egyébként pedig Ady vérbaja, a Petőfi házassága körüli bonyodalmak, valamint a csejtei vár foglyának S/M-szórakozásai szinte közhelyszerűen, talán a középiskolai tananyag szintjén ismertek, s a szerző megint csak nem helyezi ezeket új megvilágításba. Ilyen az egész kötet is: csontig lerágott témák, közhelyek, az első oldal után nyilvánvaló befejezéssel. A „piszokul felhergelf ’ olvasó pedig csak áll az ardamicai „görbe tükör előtt”, s azon gondolkodik: adjon-e még egy újraolvasásnyi esélyt a könyvnek, vagy holnap délután inkább valami mást olvasson. (Ardamica Ferenc: Az akasztott ember kötele, Plectrum, 2001) Borsos István magyarországi szobrászművész valószínűleg hamarosan újabb szlovákiai megbízást kap Fénykép alapján csak bábot tud mintázni FARKAS OTTÓ Borsos István neve ma még talán a képzőművészetet kedvelők körében is ismeretlenül cseng Szlovákiában. Egyedül talán a rimaszombati magyarok közül ismerik néhá- nyan alkotását és őt magát. Az encsi szobrászművész készítette el ugyanis a rimaszombati Tompa Mihály Magyar Tannyelvű Alapiskola részére az intézmény névadójának mellszobrát, amelyet november utolsó napján avattak fel ünnepélyesen. Hogyan került kapcsolatba Szlovákiával, pontosabban Rimaszombattal? Kovács Ágnes közvetítésével, aki a Kazinczy Ferenc Társaság tagja, és rendszeresen segíti módszertani könyvekkel a határon túli iskolákat. Tőle tudtam meg, hogy a Rima- szombati Magyar Tannyelvű Alapiskolának lenne egy ilyen kérése. Mivel gyerekkoromtól rokonszenves volt számomra Tompa Mihály, és a verseit is szeretem, elvállaltam, hogy elkészítem a mellszobrát. Az évek során sok neves magyar személyiséget megmintáztam már, talán közhelynek számít, de számomra minden portré egy kihívás. Egy portrét csak azután tudok megmintázni, hogy megismerem az illető személyiségét. Számomra nem pusztán a külső vonások a fontosak: úgy csak egy bábot tudok megformázni, ha szolgai módon lemásolok egy fényképet. Természetesen fénykép vagy festmény alapján dolgozok én is, de mielőtt munkához látok igyekszem mélyen megis„Tompa Mihályt szép férfinak mintáztam, mert szép eszméket képviselt, és azt hiszem, kifejezésre tudtam juttatni félelmeit, bánatait is.” (Ádám Stefan felvétele) merni a megformálandó személy lelkivilágát, tehát magát az embert. Tompa Mihálynál maradva, ebben a portréban meg akartam mintázni a költő sanyarú gyermekkorát, azt a szerencsétlen családi állapotot, hogy a gyermekeit fiatalon elveszítette. Úgy tudom, ő és a felesége a tüdőbaj rémével, félelmével élt együtt. Ha ennyi probléma mellett még képes volt a magyar nemzet sorsát is felvállalni, valóban nagy ember lehetett. Tompa Mihályt szép férfinak mintáztam, mert szép eszméket képviselt, és azt hiszem, kifejezésre tudtam juttatni félelmeit, bánatait is, mert egy kicsit szomorkás lett az arca. Ugyanakkor van egy kis mosoly a szája szögletében, mert volt benne optimizmus a nemzet sorsával kapcsolatosan, hiszen arra biztatott, hogy „fiaim csak énekeljetek”. Az avatóünnepség lezajlott, Tompa Mihály szobra elfoglalta méltó helyét az iskolában. Amíg az alkotás készült hol Encsen, hol Rimaszombatban találkoztak az iskola képviselőivel. A továbbiakban is tartják majd a kapcsolatot ? Igen, sőt azt hiszem, bővülni is fog az ismeretségi köröm Szlovákiában. A napokban jelezték ugyanis, hogy egy másik szlovákiai magyar tannyelvű iskolában is igény lenne egy portréra. Természetesen oda más személyiséget kellene megmintáznom. Mi volt a válasza? Hogy részemről ennek nincs akadálya.