Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-02 / 1. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 2 DIG ITÁLIA 9 A legjobb és a legrosszabb elektronikus üzenet Ha nem követed pontosan az itt leírtakat, akár el is szállhat a géped - igaz, nem örökre A 2001-es év e-mailjei NETVILÁG előző év legjobb e-mailjét Tedd Waitt, a Gateway IT-vállalat 38 éves alapítója írta, aki egy év kihagyást követő visszatérését e szavakkal jelentette be: „Hí. Minden oké. Én vagyok. Visszajöttem.” Az első negyedévben 94 millió dolláros veszteséget felhalmozott vállalat új/régi vezetője néhányhetes menedzselése után a cég részvényeinek értéke elkezdett emelkedni. A legrosszabb e-mail Neal Patterson, a Cerner kaliforniai egészségügyi szoftvereket gyártó cég vezérigazgatójának a nevéhez fűződik. Egy márciusi reggelen fél nyolckor az új, többemeletes parkolóház láttán a felbőszült vezér- igazgató a következő fenyegetést intézte beosztottaihoz: „A lézen- gőket kirúgatom, befagyasztom a dolgozói juttatásokat. Előbb kell itt a pokolnak bekövetkeznie, mint hogy egy ilyen pazarló parkolóházat engedélyezzek a vállalatnak. Két hetetek van. Tikk- takk.” A levél egy héttel később felkerült a webre, és három napon belül a Cerner részvényei 22 százalékot veszítettek árfolyamukból. (stop!) Először csak fekete-fehér képanyagokhoz férhetnek hozzá Playboy-nyuszik mobilra is MOBILVILÁG A Playboy magazin számos anyaga jövő évtől j mobiltelefonok képernyőjén is élvezhető lesz. A neves cég az online szolgáltatáshoz a Wireless Entertainment Service nevű céget választotta. A WES vezetője elmondta, az interneten „a szexualitás az egyetlen dolog, amely képes profitot termelni”, hozzátéve, hogy az új vállalkozás ezt a legteljesebb mértékben megpróbálja kihasználni. A GSM-hálózaton működő szolgáltatás igénybevevői először csak fekete-fehér képanyagokhoz férhetnek hozzá, később azonban a fejlett kijelzővel és multimédia-képességekkel ellátott telefonok elterjedése után színes képek és egyéb tartalmak is hozzáférhetőek lesznek. Larry Lux, a Playboy.com elnöke elmondta, az előzetes felmérések szerint a szolgáltatás első évében egymillió letöltést produkálnak majd. A Playboy szolgáltatása 2002 első negyedévében először Belgiumban lesz „fogható”, a további célpontok között számos ország, a többi közt Nagy-Britannia és az Egyesült Államok mobiltulajdonos Playboy-rajongói szerepelnek. A mobileszközök és a hálózati technológia fejlődése nagy mértékben kibővítheti a vezeték nélküli kommunikációs eszközök használati terét. A japán NTT DoCoMo nemrégiben indította útjára i-motion 3G-szolgáltatását, melynek felhasználói rövid filmanyagokat tölthetnek le telefon- julü-a. (i) Nyiss ablakot! ÖTLETTÁR úrrá, itt van a Windows XP! Örüljünk, hiszen Gatesék szerint az új oprendszer gyorsabban futtatja majd eddig cammogó programjainkat. Érdekes, a Chicago - pardon, Windows 95 - megjelenésénél ugyanezt ígérték. Megjegyzendő, az XP egyik alapkövetelménye 128 MB RAM. Neked sincs még ennyi? Olvasd el a következő néhány tippet, és nem fogsz olyan gyorsan XP-re váltani! Ha nem vagy milliomos, és nem sikerült Diskeepert szerezned, a Windows beépített Defragja is megteszi a magáét. Hozzávalók: egy darab SYSTEM.INI fájl, egy nagyobbfajta WIN386.SWP, természetesen az aranyos DEFRAG.EXE, meg némi kurázsi, mert ha nem követed pontosan az itt leírtakat, elszállhat a géped - igaz, nem örökre. Minden baj okozója, hogy a Windows saját virtuális memóriáját egy olyan swap fájlban tartja, amit nem lehet letörölni, de még megmozdítani sem - defragmentálásnál ez óriási akadály. Le vele! Ne is próbálkozz del-lel! Alattomos úton, a Control Panelen keresztül kell megközelíteni. Kattints a System ikonra, majd a Performance fülre, aztán a Virtual Memory gombot nyomd meg. Kapcsold ki a virtuális memóriát. Igen, kapcsold ki. A Windows tiltakozni fog, de rá se hederíts. Ha megkérdezi, restart-e, mondj határozott nemet. Menj a Windows könyvtár System alkönyvtárába, keresd meg a SYSEDIT.EXE fájlt, indítsd el, majd a hat kinyíló ablak közül válaszd ki a SYSTEM .INI-t. Ha jobban megnézed, a negyedikötödik sor tájékán lesz a következő sor: SHELL=Explorer.exe. Az Explorer.exe helyett írd be, hogy Defrag.exe. Lépj ki a Syseditből - bólints a mentésre. Számítógépedet most sikerült teljesen meghülyítened. Nincs virtuális memóriája, újraindításnál csak a kernel fut majd, a shell nem. Pontosabban a shell, tehát az Explorer vagy a Program Manager helyett csupán a Defrag. Indítsd újra a rendszert, majd a Bios üdvözlete után nyomj F8-at. Válaszd a Safe mode command prompt only lehetőséget. Üdvözöllek az MS-DOS-ban, már ami megmaradt belőle. Most gyorsan lépj ki az alapkönyvtárba: CD \ (Enter), majd CD WINDOWS (Enter). Most jön a java (de nem a Sun-féle): DEL WIN386.SWP (Enter). Éppen kitöröltél egy negyven-kétszáz megás fájlt! Ctrl-Alt- Dellel restart, és most már hagyd futni. Kissé szívfacsaró látvány lesz kedvenc Windowsunk pőrén, ám a defragmentálás íme, automatikusan elindult, és nem is zavarja semmi. Amikor végzett, szintén Ctrl- Alt-Delete, majd megint F8, Safe mode command prompt only. Add ki a következő utasításokat: CD \WINDOWS\SYSTEM, majd EDIT SYSTEM.INI. Az előbbi Sysedithez hasonló ablak nyílik ki, ahol az inkriminált sort visszaállíthatod a Deffag.exe-ről az Explorer.exe-re. Mentsd el, majd ismét restartolj. Ha már betöltődött a rendszer, kapcsold vissza a virtuális memóriát, ugyanazokkal a lépésekkel, ahogy kikapcsoltad. Jó szórakozást;-) Gyorsan kell a rendszer, de az sem baj, ha csupasz? Akkor ne engedd, hogy bootolásnál a shellen kívül más program is betöltődjön. A legbiztosabb módszer a Shift lenyomása restart után. Ha a homokóra megjelenik, a Ctrl lenyomásával hasonló eredményt érhetsz el. Egy átbulizott éjszaka után észrevetted, hogy valamelyik hatökör haverod átírta a log-on jelszódat? Nem probléma! Semmi sem köny- nyebb, mint feltörni egy Win 9x/ME rendszert. Ha a gép kéri tőled a jelszót, utasítsd el egy Esc gombbal, majd keresd meg a fájlkeresővel az összes PWL kiterjesztésű fájlt. Kukába velük! Restartolj. A gép kérni fogja ugyan a jelszót, de írjál be valami ökörsé- get, és elfogadja. Nagyon kell egy gyors boot? Tartsd lenyomva a Shiftet, miközben a Start menüből kiválasztod a Restartot egészen addig, amíg a „Now Windows is restarting...” meg nem jelenik. Az egész néhány másodperc. (A force-warm-boot- technika, olyan mint egy „esemény utáni” tabletta. Használata után nem árt nagytakarítást rendezni a szervezetben, pardon, a rendszerben.) Te is észrevetted már, hogy ha a Windows Safe üzemmódban fut, nincs CD-ROM. Pedig hej, de jó lenne! Semmi gond, ha a Bios köszönő szövege után nyomsz egy F8-at, kiválasztod a Command prompt only opciót, és bepötyögöd a következő szöveget: win /d:m . Elindul a Windows, CD- ROMostul. (Windows ME alatt és bizonyos meghajtókkal nem működik). A Norton CleanSweep jó dolog: letörli az összes felesleges fájlt a lemezről. Viszont, mint általában a hasznos programok, pénzbe kerül. Pedig semmi mást nem csinál, csupán a *.tmp, *.~mp, *.gid, *.fts, *.chk, *.00*, *.—, *.$$$, *.*$, _* * * _* * ?? * ??_ * ^ * • ) • > •• • _> • • • j • > *.syd, *.prv, *.old, *.bak kiterjesztésű fájlokat gyilkolja meg. Ha ezeket megkeresed és letörlőd, megspórolsz néhány ezer koronát. Pentiumod van? Akkor kérdezd már meg tőle, mennyi (4195835/3145727) x 3145727. Ha azt mondja, 4195579, akkor ne bízd erre a gépre az életed. A helyes eredmény ugyanis 4195835. Chipzilláék elszámolták magukat... Felejtsd el azt a mesét, hogy a Windows sok mindennel kompatibilis. Néha még saját magával sem, főleg ami a fontokat illeti. Ha egy szöveget át akarsz vinni egyik gépről a másikra, ellenőrizd, hogy csakis és kizárólag a következő öt fontot használod: Arial, Courier New, Symbol, Times New Roman és Wingdings. A többit felismerheti, de nem feltétenül muszáj neki. (gergő) A G lobtel a parancs) csoport tagja if % T, ti/ f ^ '*2353 liftvoMl: 0905 66 20 34 . |1|PK , V ■" Münden új megrendelő aki nálunk aktiválja mobil<íalefonjáí> Legnagyobb Karácsonyi akció keretében iár PjBr^% V t nyereménysorsolásban vehet részt 20 díj 45 ezer korona értékben A Globtel márki«boltin Rt <KimszombsiDSZNF tér 18 Telefon 047/5633633 e-mall: gk>blelfs©digilel.sl< Hirdetés a Gömöri hírlapban hírek A SirCam volt a legelterjedtebb A 2001-es év tíz legveszélyesebb férge közül a Panda Software szerint a SirCam és a Disembowler okozta a legnagyobb fertőzési hullámot, ugyanis a két kártevő az ösz- szes bejelentett eset több mint 40 százalékáért felelős. Az éves felmérés szerint a SirCam (W32/Sircam) okozta a fertőzések 24 százalékát, és ezzel a kimagasló eredménnyel első helyet szerzett a férgek top tíz listáján. A Disembowler (W32/Disembowler) szintén sok kárt okozott, de mindösz- sze 18 százalékos részesedést szerzett. A sokoldalú MTX (W32/MTX) - amely féreg és trójai program egyben - a 12 százalékával csak bronzérmet kapott. Egyébként csaknem 60 ezer vírus van a vüághálón - legalábbis a Symentec vírusirtó cég éves „vírus-statisztikája” szerint. 2001-ben több mint 10 ezer új vírus bukkant fel. Ösz- szesen 58 339 féle vírust, férget, kártevő programkódot tartanak nyilván, ezek közül mintegy 10 ezer a 2001-es év során jelent meg. (s, k) Az év fiaskója A HP-Compaq-egyesülés nagy fiaskónak bizonyult, ugyanis a 87 milliárd dollár értékű vállalatcsoport létrehozását az alapító atyák fiai ellenszavazataikkal akadályozták. A tervek szerint ugyanis 2003-ig nem nőnek az új vállalat bevételei, és a beharangozott 2,5 milliárd dolláros költségmegtakarítást csak 2004-től lehet megvalósítani. Bár a menedzsment kitart az egyesülési tervek mellett, annak sikeres végrehajtása erősen kétséges, (s) Javítható rés az XP-n Az szofvergyártó óriás új operációs rendszerének biztonsági hiányosságaira hívta fel a figyelmet. A biztonsági rés a trójai programok számára hagy nyitva kapukat a Windows XP operációs rendszerben. A program hiányosságára az eEye Digital Security is figyelmeztetett, s arra is felhívta a figyelmet a ComputerWorld.com hasábjain, hogy a vírusokat távolról vezérelve is be lehet juttatni az adott számítógépbe. A biztonsági rés az operációs rendszer úgynevezett Universal Plug & Play funkciójában rejlik. A Microsoft a hibát egyébként már kijavította, s a javított programsor letölthető a cég honlapjáról. A javítás a Windows 98 és ME felhasználóinak is javasolt, (k) Havi 1 dollár a Apple főnökének Az Apple 1999 és 2000 után ismét 1 dolláros éves fizetést utalt ki Steve Jobsnak, a vállalat alapítójának és vezérigazgatójának. A vállalat felsővezetői összesen 1 millió dollárra szóló opcióra szereztek jogot. Az Apple pénzügyi igazgatója és másik három felsővezető összesen 1 millió Apple részvényre kaptak opciót, amelyek értéke jelenleg több mint 5 millió dollár. Anderson éves fizetése 657,039 dollár volt, nem sokkal kevesebb, mint tavaly, amikor 660,414 dollárt keresett, (hwsw) EZT RÖGZÍTSD! Halló, Tűzoltóság! Jelenleg minden kocsink foglalt. Nem tudunk sehová sem kimenni. Elég égő, nem?