Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-02 / 1. szám, szerda
műm d; í Gí TÁ _______1 ÍA A Z ÚJ SZÓ MELLÉKLETE 2002. január 2., szerda 6. évfolyam, 1. szám ISMERT EMBEREK ÉS A SZÁMÍTÓGÉP - VÁGÓ ISTVÁN I ■ ■ /■/ Jovom a számítógép Szokta a számítógép segítségét kérni? „Az én jövőm a számítógép. Tudom, hogy ha már nem szerepelek a képernyőn - és ez előbb vagy utóbb be fog következni akkor én az interneten fogom folytatni a tevékenységemet. Ennek érdekében mindent megteszek, szerintem jól kezelem a számítógépet és az internetet is. Azt hiszem az elsők között voltam, aki a számítógépet a munkájához használta, hiszen a Mindent vagy semmit című játékomat számítógéptudás nélkül nem lehetett volna megcsinálni. A kérdéseket ugyanis én állítottam össze a számítógép segítségével. S az már jó pár éve volt. Mindennel tisztában vagyok, ami manapság a számítógéphez kötődik. Nagyon haragszom azokra a kollégáimra, akik azt mondják, ők már ezt nem fogják tudni megtanulni, mert akkor dolgozni sem fognak tudni.” (mono) Jól kezeli a számitógépet (Somogyi Tibor felvétele) Karácsonykor megközelítőleg tízmillóval több üzenetet küldtek nyugati szomszédainknál Cseh SMS-rekord: 30 millió üzenet MOBILVILÁG E gyeden szolgálatatónak sem volt hálózatí és technikai problémája december 24-én, annak mamiim ellenére, hogy a csehek 30 millió rövid szöveges üzenetet küldtek. Míg az Eurotel és a Paegas szolgáltató délelőtt 11 óra körül jegyezte a „csúcsot”, addig az Oskar ügyfelei 17 óra után nyomogatták mobiljuk gombjait. Az Eurotel a csúcsidőszakban percenként 54 ezer SMS-t regisztrált és küldött, így a nap végére a szolgálatató rekordot döntött: egy nap alatt 15 millió SMS-t küldtek a hálózatból. A Paegas 12,5 millió SMS-sel a második helyen végzett, a „csúcsórában” 790 ezer rövid szöveges üzenetet küldtek ügyfelei, ami az aznapi összes művelet (híváskezdeményezés és -fogadás...) 93 százalékát teszi ki. Az Oskar a maga közel hárommilió SMS-ével a a dobogó harmadik helyére szorult. Másodpercenként 100-120 üzenetet továbbítottak csúcsidőben. Délután öt és este tizenegy között a szolgáltató ügyfél- szolgálatát leginkább az új ügyfelek keresték fel - vagyis azok, akiknek Oskaros előfizetést hozott a Jézuska. Csehországban az elmúlt év végére több mint 7 millióra növekedett a mobiltulajdonosok száma, szemben a januári 4,3 millióval. A szilveszeri adatok lazártakor még nem voltak ismeretesek, (mfd) Elnémult az EuroTel Decenber 24-ére az EuroTel ingyenes telefonálással kecsegtette ügyfeleit. Az „ajándék” azonban balul sült el, hiszen a csaknem 900 ezer ügyfél a nap folyamán szinte semmire sem tudta használni telefonját, maximum beállíthatta a csengőórát rajta, hogy ne késsé le a Jézuskát. Nemcsak telefonálni nem lehetett, de az SMS- ek is nehézkesen „tuszkolódtak át” az éteren, hiszen esetenként akár 9-12 órás késéssel kézbesítette a szolgáltató az elküldött üzenetet - hacsak az nem veszett el valahol. Az EuroTel lapzártánkig (2001. december 28.) nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, az egyik operátor csupán annyit mondott: „Nálunk volt a hiba - a rendszerünk egyszerűen nem győzte a megterhelést”. (TASR) Panasonic GD95: a kijelző háttérfénye fehér, narancs vagy zöld színű legyen? Mobil titkár MOBILTESZT ugodtan állíthatom, hogy a Panasonic GD95 egy igazi egyéniség. Első ránézésre talán a legszembeötlőbb a készülék nagy méretű, tízsoros grafikus kijelzője, amely a gyakorlatban is jól teljesített, de erről majd később. Sokaknak talán túl nagynak tűnik ez a telefon, pedig egy Nokia 6210- esnél csupán az apró antennája miatt foglal el egy kicsivel több helyet (a pontos méretek: 125,6x45,6x14,4 mm). Nem lehet panasz viszont a készülék tömegére, ez ugyanis csupán 84 gramm. Elődjétől, a GD93-astól elsősorban a nagyobb kijelzőben, a kisebb méretű antennában, valamint a négyirányú billentyű helyett alkalmazott joystickes irányításban tér el. A fekete és ezüst színben kapható mobiltelefon legfontosabb jellemzői közé tartozik a nagyméretű kijelző, a teljekörű POP3/SMTP alapú e mail levelezés, a WAP 1.2.1-es böngésző, a grafikus kijelző és menürendszer, valamint naptár, számológép, valutakonverter. Meg kell még említeni a 3 féle színű háttér-megvilágítást, a többszólamú csengőhangokat A készülék 200 név és telefonszám tárolása képes. Telefonkönyv, csengőhangok, SMS Mivel a GD95-ÖS számos funkciója azonos a GD75-ösével, ezért csak a fontosabb dolgokat, illetve a két telefon közötti különbségeket emelem ki. Az első ilyen funkció a képek, hátterek kezelése. Bár a GD95-ösön 30 ikonszerű kép helyet kapott, és ezeket berakhatjuk háttérnek is. A grafikák helyett egyébként analóg vagy digitális óra, sőt, a nagy kijelző révén még naptár is megjeleníthető a főmenü hátterében. A Panasonic legújabb, üzletembereknek szánt mobiltelefonjának memóriájában összesen 200 rekord (név, telefonszám és e-mail) tárolható. Sajnos ebben a telefonban is csak egyenként lehet átmásolni a bejegyzéseket a SIM-kártyáról a telefonba, ami azért fontos, mert az extra funkciók csak ebben az esetben érhetők el. A telefonszámokat csoportokba lehet rendezni, így lehet meghatározni, hogy a 23-ból melyik csengőhang szólaljon meg adott számoknál, sőt, még azt is, hogy a kijelző háttérfénye fehér, narancs színű vagy zöld legyen (a háromféle háttérvilágítás közül egyébként a nekünk szimpatikus állandóra is beállítható). A telefon 10 rövid szöveges üzenet Jjm tárolására képes, lehetőség van 10 jffj sablonüzenet raktározására is. Megjegyzem, a nagy kijelző révén sokkal könnyebb az SMS-ek írása és olvasása is, bár nem ártott volna, ha a gyártó lehetővé tette volna a betűméret állítását (így a kevésbé éles szeműek is teljes mértékben ki tudnák használni annak előnyeit). ___________E-mail, WAP__________ Egy valóban remekbeszabott funkció az e-mail támogatása, mely mindenféle adatátviteli csomagok előfizetése nélkül is működik. Használatához érdemes az adott mobilszolgáltató szakembereinek segítségét kérni, egyébként pedig bármilyen mailszerveren lévő levelet el lehet érni (ha az adott kiszolgáló betárcsázással elérhető). A GD95 a szerverhez való csatlakozás és a jelszó hitelesítése után elküldi a már megírt, de még el nem küldött üzenetet, valamint letölti a kiszolgálón várakozó elektronikus leveleket (kiválasztható az is, hogy letöltés után törölje is a leveleket készülék a levelezőszerverről). A telefonba integrált e- mail kliens rendkívül jóra sikeredett, jól használható. Nem maradt ki a WAP-böngésző (1.2.1-es) sem a készülékből, ám ez a funkció igazából megegyezik más, WAP-os telefonokéval, talán ezen egy kicsivel könnyebb átnézni az oldalakat a nagy kijelző miatt. Egyéb funkciók, összegzés Jól használható a maximum 100 darab (legfeljebb 96 karakteres) bejegyzés tárolására képes határidőnapló. Más, korábbi Panasonic mobiltelefonhoz hasonlóan a GD95 is képes a felhasználó által megadott időpontban történő be- és kikapcsolásra. Öszszesen kétféle játék kapott helyet a készülékben. A nagykijelzős Panasonic mobil 650mAh- s akkumulátorát durván 1,5 óra alatt lehet feltölteni, ezután a telefon 6,6 órás beszélgetési, és 150 órás készenléti időt biztosít. Jómagam 2-3 napon keresztül tudtam használni egy töltéssel, és sajnos nem is lehet nagyobb kapacitású akkut vásárolni hozzá (pedig a nagyobb LCD miatt hamarabb lemerül, mint típustársai). Összességében a Panasonic GD95- ös egy üzletemberek szánjára ideális telefon, az automata ki/bekap- csolás, a teljes körű e-mail funkció, a határidőnapló, illetve a háromszínű háttérvilágítás, valamint a hangrögzítési lehetőség mindmind mellette szól, míg ellene a gyors adatátviteli szabványok (GPRS, HSCSD), illetve az infravörös (IrDA) port hiányát, esetleg a némileg rövidebb használati időt lehet megemlíteni. Jó hír, hogy a jövő év elején érkezik a GD96, amely már támogatni fogja a GPRS-t. (r-m) WEBAJÁNLÓ 1 - XfK cicll vts Bftilwiy •* XisgtQR E*ílv*y tfre I» Forest K*ilvjiy t La&es R&ílv&y is*y **4 Bolton fccy 8tcajhl Railway Xüttrslxv "Wf - 1 YR - 2 X.laC&#oXle3t Railway inline Unni Railway Center unt we Gaege Iways íonal Railway ke Valley Railway ti. Norfolk Railway ti Tynesiie Slesűsk Iway ti Yorkshire Moors lway 1 ti Yorkshire Moors Section Marker :B<» * > Transport - Rail - ÜK St**» LMS 5MT Black 3 4787 on a Newcastle - Kcxlnm 8jecial attacks Lending the Weh to its Full Potential.. Activities I Teclmical Repoits f Site Index I About W3C I Con « Worn Wffli web Consortium (W3C) develops interoperable technotogjes (specifications, guidelines H potential as a forum for information, commerce, communication and collective understanding. On this information about W3C technologies and getting involved in W3C. We encourage you to learn more at W3C AtoZ ♦ AccesjUJi&y • Amaya • CC/PP • css • CSS Validator • Device Independence • DOM • HTML • HTMLTtdv • HTTP • Intematipna1i7Atian • liasaw • Libwww • MathML • Miciopaymcnts • Patent Policy • PICS ► W3C Releases 27 Technical Reports 23 December 2001: During two weeks in December, W3C Working G: released a record 27 publications; 19 Working Drafts. 7 Notes, and a Recommendation. Find them all linked to the index of technical reports thanks our Webmaster Dominique Hasael-Massieus for his superlative execution of this busy publication schedule. Publications will resume or January 2002. As 2002 begins on the Gregorian calendar, please accept wishes to ah of our' visitors for a happy and successful new year. (News ► Wombat Working Draft Published 21 December 2001: The Authoring Tool Accessibility Guidelines Worl Gioup lias released the first public Working Draft of Authoring Tool Accessibility Guidelines •'Wombat". The guidelines are for developers \ to design authoring tools that produce accessible Web content and who create accessible authoring interfaces. Comments are welcome. Visit the Web Accessibility Initiative. (News archive) ► CSS TV Profile Working Draft Published www.freefoto.com www.wallpaper.cz www.v3.org Saját weboldalt, iskolaújságot, képes üdvözlőlapot készítesz, netán agyba-főbe programozol és hiányzik néhány kép illusztrációnak? Mielőtt rábíznád magad az Altavista vagy a Google képszörcsre, nézz körül a freefoto- n. Viszonylag jó minőségű képek, JPEG-ben. Értékelés: ★★★★ Ugye te is unod már a Windows Themes „hatalmas” háttérkép-kínálatát. Ha szeretnéd Britney-t vagy Salma Hayeket - felöltözve, természetesen :-( - a munkaasztalodon, nézz körül ezen a portálon. Külön szívesség: saját képernyőd felbontásától függően minden kép három méretben tölthető le. Értékelés: ★★★★★ Bizonyára megtetszik ez a portál, ha neked is www.kiscica.miau . com/hl2254s/a42/default.htm a weboldalád címe. Helyette itt kaphatsz egy redirektet, például ezentúl lehetsz izidor.í.am. Ingyenes, meg minden, de szerin-- tem téged is zavarni fog a pop- up-rengeteg. (gergő) Értékelés: ★★★ Nv mmmmmmqpLmm