Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-05 / 4. szám, szombat
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 5. VENDÉGKOMMENTÁR Szabadabb Európa LOVÁSZ ATTILA Fél évvel azután, hogy 1993-ban megszűnt a Szabad Európa Rádió magyar és lengyel nyelvű adása, néhány amerikai képviselő elhamarkodottnak minősítette a lépést. Mindkét országban altkor előretört a baloldal... Az aggodalmak ellenére Varsót és Budapestet - az akkor már szociáldemokrata Prágával együtt - a volt kommunisták elvezették a NATO-ba. Arra már Magyarországon is csak halványan emlékeznek, hogy mi zajlott le a közszolgálati rádióban és televízióban a ’94-es választások előtt, s miért kellett volna egy hazai viszonyoktól függeden, úgymond, odamondogató adás. Függedenül attól, hogy elsősorban a magyar közszolgálati médiában ma sem uralkodnak kristálytiszta állapotok, nyugodtan kimodhatjuk: Varsóban és Budapesten a kilencvenes évek közepére a Szabad Európa Rádió teljesítette küldetését, és további üzemeltetése már nem volt indokolt. Tegyük hozzák, hogy a cseh adás csak három hónapja szűnt meg, szerdán pedig a Cseh Rádiónak a Szabad Európa Rádió, valamint a BBC közvetítésére megalapított hatos csatornája is elbúcsúzott a hallgatóktól. Prága, Varsó és Budapest tehát „célba ért”. Legalábbis elvileg, az uniós csatíakozás ugyanis mindhárom ország esetében jogi és technikai kérdés, a politikai, kritériumokat senki nem feszegeti. Teheti ezt azért, mert mindhárom ország megfelel a politikai stabilitás kritériumainak. Politikailag ugyanis az az ország stabil, ahol a kormányváltás nem jelent sem politikai, sem gazdasági rendszerváltást. Volt szerkesztőségi kollégám, az általam nagyra becsült Petr Uhl egy hete ugyanitt higgadtságra intett Vladimír Meciar visszatérési lehetősége kapcsán, mondván, azért Szlovákiában nem Lukasenkók, MÜosevicsek uralkodtak, és nem írható minden Meciar számlájára. Azt viszont hozzátenném, hogy Meciar idején igenis más rendszer volt Szlovákiában, és az 1998-as választások kisebb rendszerváltásként is értékelhetők. A NATO és az EU elemzői feltehetően nagyon jól tudják, mit jelentene egy Meciar vezette NATO-tagállam, főleg ha emellett Pozsony továbbra sem képes megfogalmazni viszonyát Moszkvához. Mindesetre Szlovákia nem ért még célba, és az esetleges prágai NATO-meghívás sem jelentené egyértelműen a csatlakozási sikert, mint ahogy a ’99-es helsinki EU-csúcs is csak az első lépés volt Brüsszel felé. A szlovákiai polgár gyakran teszi föl a kérdést: mikor lesz jobb? Nos, van egy válaszom: majd ha a Szabad Európa Rádió szlovák nyelvű adásának jelenlegi hullámhosszán további kereskedelmi rádió szólal meg. A szerző a Szabad Európa Rádió munkatársa JEGYZET éjfél; egyszer azért nekem is illő megnéznem, miként köszöntik az emberek az új évet a lehető legnyilvánosabb helyen. Bevallom: az élmény egyszerűen el- borzasztott. Mintha egy bombatámadás kellős közepébe csöppentem volna. Előttem, mellettem és mögöttem másodpercenként robbantak a petárdák, hangjuk folyamatos ropogássá, valóságos csatazajjá olvadt ösz- sze. Attól való félelmemben, hogy egy-egy petárda éppen a lábam alatt szólal meg, egy pillanatig sem élvezhettem a tűzijátékot; folyton azt figyeltem, honnan érkezik a következő támadás. A magasba egyébként már csak azért sem volt ajánlatos bámulni, mivel így nem tudtam volna kikerülni a mindent elborító üvegcserepeket. Az akciófilmeken felnövekvő nemzedék már csak így tud ünnepelni? Ha majd petárdák helyett újra papírtrombiták szólnak, pezsgősüvegek helyett pedig konfettik röpködnek az utcán szüveszter éjszakáján, akkor megint kimegyek a főtérre. Ha megérem... Papír és ami mögötte van SZASZÁK GYÖRGY Kónya Péter - aki egy nagy múltú eperjesi polgári család sarja - telefonált a minap. A Saifárik Egyetem tanára történészként is igen serényen dolgozik. Magyarországi ösztöndíjat kapott egyik kutatásához, de az ott-tartózkodási engedélyhez szükség van annak igazolására, hogy magyar nemzetiségű. A nemzeti hovatartozás bevallása magánügy. A civilizált országokban most már nem tüntetik fel a személyazonossági igazolványban sem. Hogy Pétertől most mégis ilyen igazolást kémek a kassai főkonzulátuson, ezt nem értem, és nem csak gondolom, hanem tudom is, hogy neki ez a metódus most mély lelki gyötrődést okoz. Annál is inkább, mert negyvenöt után a szülei, az elszlová- kosított Eperjesen - ahol magyar iskola nem maradt - más híján őt is szlovákba adták, és magyarul már nem is tanították meg. Mikor azonban gondolkodó, huszonéves fiatalember lett, önszántából - erős akarattal - könyvből tanult meg magyarul, és jutott vissza őseinek kultúrájához, annak magáévá tételéhez, és nemzeti hovatartozását is ekkor tisztázta önmagában és önmagának. Mindezek után most mégis igazolásra van szüksége, papírra, ami a bürokratikus hivatalnokoknak kell. Álljon hát itt ezért elgondolkodtatásul szó szerint az az igazolás, amelyet a Csemadok fejléces papírjára írtam: „A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség - a Csemadok Kassai Városi Választmánya nevében igazolom, hogy Kónya Péter, eperjesi lakos 1991-től aktív tagja szervezetünknek. Sajnos, Eperjesen ő az egyedüli, aki a magyarsághoz való tartozásának fontosságát így is kinyilvánítja. (...) A magyar nemzethez való tartozásáról ezt az igazolást a saját kérésére írjuk, jóllehet nemcsak számára, hanem számunkra is megalázónak tűnik, hogy ilyen iratok kiállítására szükség van.” Ünnepelni csak durván? V. KRASZNICA MELITTA Irtózom a petárdáktól. Ez a legfőbb oka, hogy már évek óta ki sem teszem a lábam a lakásból szilveszter éjszakáján. Persze így sem tudom teljesen megvédeni magamat a hatalmas dur- rogatásoktól. A kamaszok ugyanis már jóval az óévbúcsúztató előtt gondoskodnak arról, hogy a legváratlanabb püla- natokban durranjon egy-egy petárda az utcán, a buszmegállóban, a házak tövében. Sőt, még e héten sem hagyták abba ezt a veszélyes szórakozást. Egyáltalán nem törődtek és törődnek azzal, hogy éppen csecsemőt tologató anyuka, idős beteg ember vagy bárki más van közelükben. Valószínűleg eszükbe sem jut, hogy ami számukra egy jó hecc csupán, azzal másokat in- farktusveszélybe sodorhatnak. Szilveszterkor ennek ellenére mégis városunk főterén ért az HÉTVÉG(R)E Státus és pénz áll a házhoz Egyesek örülnek neki, mások átkozzák, fölöslegesnek, sőt károsnak tartják. JUHÁSZ LÁSZLÓ Egyesek azt sajnálják, hogy több állam területén nem lehet érvényben, sokunknak ott lapul majd a zsebében, mások állítják- nem lesz rá szükségük. Január elsején megszületett a státusigazolvány és az euró. Róma prostituáltjai áremeléssel köszöntötték az új pénzt, az euróktól dagadó tárcás férfiak és a bárcás lányok együtt áldoztak az uniós pénznem oltárán. Már nem ütik líramilliók az örömlányok markát, a márkát is elfelejthetik, én pedig szurkolok a nehéz testi munkát végző pillangóknak és ügyfeleiknek, hogy euróból is fussa a mindennapi betevőre. A legtöbben azonban nem tettek be semmit sehová, inkább a bankautomaták gombjait nyomogatták. Hála az időeltolódásnak, a görög miniszterelnök lett az első európai, aki kézbe vehette az új pénzt. Nekem meg arra van egy két tippem, ki veszi át hatalmas csinnadrattával az első magyarigazolványt, melyről a kedden hatályba lépett magyar státustörvény rendelkezik. Annak idején Lenin apánknak jutott a 01-es számú párttagkönyv, a többit tessenek utánagondolni. Az új év új izgalmakat hozott folytatásos száppanoperánk főszereplőjének. A legutóbbi rész tartalmából: Rodolfó, a világutazó a változatosság kedvéért ezúttal hazájában keveredik életveszélyes kalandokba: a trópusi éghajlat nem tudott kifogni Az új év új izgalmakat hozott szappanoperánk főszereplőjének. rajta, otthon azonban meseautója a csúszós úton karambolozott. Rodolfó állítólag már fontolgatja, hogy feljelenti a havas utakat és a jegesedést, de térd- és könyöksérülése sem akadályozta meg, hogy megkésett télapóként meglátogassa 2002 első újszülöttét. Zdenko Trebulá kassai főpolgármester - akinek ténykedése halo- vány utóérzése csupán elődje grandiózus nagyvonalúságának, ízlésének és rátermettségének - nem tudta átadni az év első kassai babájának járó tízezer koronát, mert a pici jó édesanyukája elpucolt a kórházból. Miután megtudta, hogy a gyerek mellett pénz is áll a házhoz, visszasomfordált a szülészetre. Remélem, az új évben születnek ennél jobb sztorik is. HETI GAZDA(G)SÁG Nem csupán áremelés volt a hónap elején TUBA LAJOS Tekintsünk előre - állítják egyöntetűen még a banki elemzők is a hír hallatán, hogy a tavalyi külkereskedelmi deficit minden valószínűség szerint meghaladta a soha nem látott százmilliárd koronát. Pánikra nincs ok, de azért idén már változnia kellene a helyzetnek - mondják, és erre sokféle lehetőséget felsoroltak. Például abban reménykednek, hogy a kivitelt alapvetően befolyásoló pozsonyi Volkswagen számára véget ér a fél éve tartó megtorpanás, és a nyugati piac élénkülése, illetve a tervezett új típus gyártásának megkezdése után a cég újra javítja a statisztikát. A pesszimistábbak szerint viszont nem várhatunk nagy javulást, hiszen a hazai kivitel látványos izmosodásához változó gazdasági szerkezetre lenne szükség, ilyesmivel azonban egyelőre nem szolgálhat az ország. A viszonylag kiegyensúlyozott helyzet fő oka, hogy a külföldről származó privatizációs bevételek tavaly jócskán kompenzálták a hiányt, ennek folytatásaként abban mindenki megegyezik, hogy az idei nyugalom (és árfolyambiztonság) záloga a gázművek részleges privatizációja. Ezzel kapcsolatban érdemes figyelni a Demokratikus Baloldal Pártjának néhány napja újra felmelegített berzenkedését, kérdés persze, hogy a fogatlanná vált párt képes-e komolyan veszélyeztetni a cég 49 százalékára kiírt pályázat befejezését. Az újévi euróélmény és a külkereskedelmi deficit problémája a héten megnyitotta az eurózónához való csatlakozás szlovákiai esélyeiről szóló vitát is. Az első hozzászólások meglehetősen riasztó és elkeserítő perspektívát rajzoltak elénk. A legfontosabbak egyelőre nem is a számok, hanem az a megállapítás, hogy a maastrichti kritériumok teljesítéséhez jól működő gazdaságra van szükség. Nálunk ugyanis a gazdasági reform eddig főként a jegybank, illetve a kormány megszorító intézkedéseiből állt. Ha viszont az ország vezetése csak néhány makrogazdasági mutató javítgatására összpontosít, az megfelelő alapok nélkül más mutatók összeomlását vonja maga után, ahogyan ez most a külkereskedelmi deficittel történt. Ilyen stílussal viszont abban sem lehetünk bizonyosak, hogy a távoli jövőben legalább a nyugdíjunkat euróbán kaphatjuk meg. A január elején nehezen induló hétköznapok és az ilyenkor szokásos latolgatások mellett ne feledkezzünk meg a tűzijátékról sem - a december utolsó napjaiban hozott döntésekről és a januártól érvényes változásokról. Bár a részletekről egyelőre nagy a hallgatás, eldőlt, hogy az állami biztosítót a legnagyobb német biztosítótársaság veszi meg. Ezzel ugyan a szlovák piacon újra egyetlen biztosító kerül domináns helyzetbe, de ez mégiscsak más, mint amikor az állami cég vagyonát minden bársonyszékbe került garnitúra saját perselyeként kezelte. Meghirdették a Postabank eladását, ha ez valóban sikerül, akkor a hazai bankpiacról eltűnik az utolsó, nagyon kockázatos elem. A jegybank pedig január elseje óta régen várt kényszerítő eszközökhöz jutott a rosszul gazdálkodó bankok kiszűréséhez. Az államvasutak kettéosztásával döntő szakaszába érkezett a nagy pénznyelő intézmény átalakítása. Hasonló helyzetben vannak a villamosművek is, amely ugyan még a tervezett csigatempónál is lassabban változik, de a folyamat, úgy tűnik, megfordíthatatlan. Sok halasztás után megkezdődött a villamosenergia-piac liberalizálása. Az illetékesek egyelőre óvatos duhajok, de a most megtett első lépés mégiscsak hihetőbbé teszi, hogy egykoron mi is megválaszthatjuk, kitől kapjuk az áramot. A Szlovák Távközlési Vállalat az áremelésen kívül 20 százalékos létszámcsökkentést jelentett be. A cégnek még egy éve van arra, hogy kikönyökölje a helyét a liberalizálás előtt álló távközlési piacon. Erre minden eszközt felhasznál, igaz, egyelőre csupán azt érte el, hogy havi tizenötezerrel csökken előfizetőinek száma. Az elbocsátásokkal kapcsolatban azért van egy jó pontjuk, az érintettek egy ügynökség segítségével kereshetnek maguknak megfelelő új állást - bár nálunk az elmúlt években jócskán került sor hatalmas elbocsátásokra, ilyen jellegű gondoskodásról eddig nem hallottunk. Komárom és környéke szempontjából nagyon fontos fejlemény, hogy a vagyonalap kiírta a hajógyár eladására vonatkozó pályázatot. A cég hétköznapjairól szóló hírek riasztóak, így legfeljebb reménykedhetünk, hogy gyorsan tulajdonosra talál és sikerül lezárni a sötét múlt újabb fejezetét. Vlagyimir Putyin a „majdnem huszadik tag" státussal óriási lehetőségeket kapott, és élni is tud majd velük Csecsenföld: sunyi háború a kertek alatt MALINÁK ISTVÁN Megtörténhet, hogy miközben a világ az afganisztáni háborúra, a pattanásig feszült izraeli-palesztin helyzetre vagy az indiai-pakisztáni kardcsörtetésre figyel, suttyomban megtizedelnek egy népet. Természetesen a csecsenekről van szó; csütörtökön már hivatalosan is megerősítették, hogy az orosz erők az utóbbi napokban általános offen- zívát indítottak több olyan körzet ellen, ahol a csecsen fegyveresek ösz- szevonták erőiket. Az orosz légierő ismét falvakat, civil célpontokat bombázott. Szeptember 11-e előtt a világ demokratikusabb része az orosz-csecsen háború kapcsán ez utóbbiak említésekor bátran használta a szabadságharcos jelzőt. De a terrortámadások nyomán bekövetkezett vüágpolitikai fordulatot követően a szabadságharcosokból a nyugati szóhasználatban is terroristák lettek - Moszkva szája íze szerint. Mert egyet meg kell adni: abban a tézisben, mely szerint szeptember 11-én új időszámítás kezdődött a nemzetközi politikában, nagyon nagy szerepe van a zseniálisan taktikázó Putyinnak. És ez semmi jóval sem kecsegtet a csecsének számára. Az orosz elnök vagy két hónapja feltétel nélküli fegyverletételre szólította fel a csecseneket, állítólag a különmegbízottak is találkoztak már, de részleteket nem közöltek, valószínűleg azért, mert a tárgyalások nem jártak sikerrel. Úgy tűnik, hogy ezért a Kreml a másik utat, a fegyveres megoldást választotta. Egyébként a terrorizmus elleni nemzetközi harc érdekes párhuzamokat hozott felszínre. Sáron izraeli kormányfő a palesztinok elleni módszereit hasonlítja az amerikaiak afganisztáni terrorizmusellenes háborújához, Moszkvában pedig egyre több bizonyítékot gyártanak a csecsének és az al-Kaida kapcsolataira. Talán mondani sem kell, hogy mindkét esetben egészen mások az indítékok, a gyökerek, mint aminek most megpróbálják beállítani, tekintet nélkül arra, hogy van palesztin és csecsen terrorizmus is, és mindkettő megengedhetetlen. De tarthatatlan az is, hogy ha Afganisztánban az amerikaiak polgári célpontot találnak el, azzal tele van a világsajtó, s amikor ugyanezt teszik az oroszok Csecsenföldön, arra senki sem kapja fel a fejét - a legutóbbi ilyen eset szerdán történt. Nyilvánvaló a szándék: Putyin a nemzetközi terrorizmus elleni harc leple alatt akar egyszer s mindenkorra leszámolni a csecsen függetlenségi törekvésekkel, nyugati források szerint az orosz katonai vezetés már december elején arról beszélt, hogy tavaszig teljesen fel lehet számolni a maradék csecsen erőket. Ez állhat az új orosz offenzíva hátterében, s az is valószínűnek tűnik, hogy az elkövetkező hónapokban súlyos harcok lesznek sok halálos áldozattal. Ráadásul az oroszok mindezt a világ ellenőrzése nélkül tehetik majd, mert ott nem lesznek nemzetközi erők, békefenntartók. Ha feltesszük a kérdést, hogy sike- rülhet-e mindez Moszkvának, igennel kell felelni, tekintettel arra az új partneri szerepre, amely Oroszország és a Nyugat között kialakult. A NATO-külügyminiszterek decemberi ülésén, ahol egy új NATOorosz együttműködési szerv felállításáról határoztak, s amelyen szinte huszadik tagként ismerték el Oroszországot, ezt a különleges viszonyt akarták intézményesíteni. Szeptember 11-e után Moszkva rendkívül értékes hírszerzési adatokat adott át Washingtonnak, továbbá az ellen sem volt kifogása, hogy az egykori Szovjetunió közép-ázsiai köztársaságai támaszpontokat bocsássanak az amerikaiak rendelkezésére. Ilyen partneri együttműködésre a Nyugat és Moszkva (Szovjetunió) között talán csak a második világháború idején volt példa, akkor természetesen egészen más viszonyok között. Putyinnak most a Nyugat-barátság erősítésével párhuzamosan sikerült az orosz nagyhatalmi befolyást is kiterjesztenie, s mindeközben a Nyugat tekinti nélkülözhetetlen partnernek Oroszországot az utóbbi időben láthatatlan ellenségnek elkeresztelt terrorizmus elleni harcban. Ezt jutalmazta az említett NATO-határozat is, amely új fejezetet, alapvetően új szemléletet tükröz, még akkor is, ha Brüsszelben hangsúlyozták, hogy mindkét fél fenntartja az önálló döntés jogát, s Moszkva nem vétózhatja meg a NATO döntéseit, ha nem ért velük egyet. Az nyilvánvaló, hogy Putyin a „majdnem 20. tag” státussal óriási lehetőségeket kapott, és élni is tud majd vele. Például a saját belátása szerint fogja rendezni a csecsenekkel a számlát, s ezt nem is kell elkapkodnia, hiszen a terrorizmus elleni harc hosszadalmasnak ígérkezik, s amíg ez tart, addig szükség lesz rá. Még akkor is, ha Közép-Ázsiából más térségekbe helyeződik át e harc súlypontja. Vlagyimir Putyin, a világpolitika és Oroszország sztárja. A moszkvaiak az elnököt tekintik a 2001. év emberének - derült ki az ltogi című hetilap és a Gallup Intézet tegnap közzétett felméréséből (Archív felvétel)
