Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-30 / 25. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 30. Riport A- 42/1992-es transzformációs törvény 264/95-ös módosítása a szövetkezeti vagyonrészeket érték(telen)papírokká változtatta Nemzetközi fórum elé kerül a vagyonjegyek ügye? Gépek, állatok, termény vagy készpénz helyett egymillió korona értékű vagyonjegyet kapott a panaszos (Fotók: internet) A történet, amelyről az aláb­biakban szó lesz, nem egye­di. Ezért mi sem ragadunk le csupán ennek a konkrét esetnek a taglalásánál, sőt panaszosunk kilétét sem fedjük fel, mivel problémája általánosítható, és több százezer személyt érint eb­ben az országban. V. KRASZNICA MELITTA A történet dióhéjban a következő: panaszosunk a 42/1992-es transz­formációs törvény értelmében ki szerette volna venni földjét a szö­vetkezetből a hozzá tartozó va­gyonrésszel együtt, mert családjá­val gazdálkodni akart. A szövetke­zet azonban arra való hivatkozás­sal, hogy a kérvényező nem teljesí­ti az „önállóan gazdálkodó föld­műves” kategóriára vonatkozó fel­tételeket, elutasította a vagyonrész kiadását. Tette ezt annak ellenére, hogy panaszosunk egy másik já­rásban már évek óta szerepelt az önállóan gazdálkodó földművese­ket nyilvántartó listán. Ügyük a bí­róságra került, és - ahogyan az lenni szokott - éveken keresztül húzódott. Mindaddig, amíg életbe lépett a transzformációs törvény 264/1995-ös módosítása, amely lehetővé tette a szövetkezetek szá­mára, hogy vagyonrész helyett ér­tékpapírokkal, szövetkezeti va­gyonjegyekkel „fizesse ki” a jogo­sult személyeket. Panaszosunk te­hát egymillió korona értékű va­gyon (gépek, állatok, termény vagy készpénz) helyett egymillió korona értékű vagyonjegyet ka­pott. Ezek az értékpapírok azon­ban gyakorlatilag értéktelenek, hi­szen a velük való kereskedés egy­általán nem indult be. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a szövetkeze­tek mintegy kétharmada a mai na­pig ki sem adta ezeket a vagyonje­gyeket!) A tulajdonos ugyanakkor kénytelen fizetni az értékpapírköz­Úgy tűnt, nálunk is kia­lakulhatnak a jól műkö­dő családi gazdaságok. pontba a számlavezetési díjat, amely egymilliós névértékű érték­papír esetén évi ezer korona. Ennyi tehát a konkrét eset, és most nézzük, szélesebb összefüggés­ben, mi is áll mindennek a hátteré­ben. Ha nagyon távolra akarunk tekinteni a történelembe, akkor az ötvenes évek erőszakos szövetke­zetesítésével kellene kezdenünk, amelynek következményei a mai napig sújtják az egykori földtulaj­donosokat. A rendszerváltást kö­vetően két rendkívül fontos tör­vény született, amely rendezni kí­vánta a földtulajdonlás kérdését, és irányt kívánt szabni a mezőgaz­daság további fejlődésének. A föld­törvényről és a szövetkezetek transzformációjáról szóló törvény­ről van szó. Ez utóbbi arra adott le­hetőséget, hogy a földtulajdono­sok és a szövetkezeti tagok maguk döntsék el, milyen formában kí­vánják folytami a gazdálkodást és kiket lámának szívesen az adott szövetkezet, vagy megalakítandó vállalkozás élén. Igen ám, de sem a földtulajdonosok, sem a szövet­kezeti tagok nem voltak felkészül­ve erre a változásra, ezért a dön­tést legtöbb esetben a mezőgazda- sági üzem addigi kommunista funkcionáriusai hozták meg, ter­mészetesen „demokratikusan” megszavaztatva azt a tagsággal. Ugyancsak gond volt a földtulaj­don bizonyítása, mivel a kataszteri hivatalok rendkívül lassan dolgoz­tak. Bonyolította a földtulajdon rendezését az a tény is, hogy az eredeti tulajdonosok közül már ke­vesen éltek, az örökösök pedig sokszor azt sem tudták, hol is van­nak őseik földjei. Sokan közülük elhagyták a vidéket, nem kötődtek már a földhöz. A nehézségek ellenére mégis jó né­hány földtulajdonos döntött úgy, hogy kiveszi a közösből földjét és gazdálkodni kezd. A 42/1992-es transzformációs törvény alapján a szövetkezet a földdel együtt a hoz­zá tartozó vagyonrészt is köteles volt kiadni, gépek, termény vagy pénz formájában. A gazdálkodni kívánók tehát kezdőtőkét is kaptak vállalkozásuk beindulásához. Úgy tűnt, nálunk is kialakulhatnak a nyugaton jól működő családi gaz­daságok, a magántermelők vi­szont konkurenciát kezdtek jelen­teni a nagyüzemek számára. Ugyanakkor a szövetkezetek - tisz­telet a kivételnek-, a meciari idők­ben általános gyakorlattá vált va- gyonátmentés időszakában, kezd­tek tönkremenni. Ilyen objektív körülmények közepette született meg a transzformációs törvény már említett 264/95-ös számú módosítása, amely egyes elemzők szerint törvényi szintre emelte a szövetkezetek kirablását. A Peter Baco földművelésügyi miniszter által beterjesztett törvény ugyanis megszüntette a vagyonrészeket és szövetkezeti vagyonjegyeket veze­tett be. Tudni kell azt is, hogy a transzformáció kezdetekor, 1992­ben országos viszonylatban fel­mérték a szövetkezetek vagyonát, és a jogosult személyek összesen mintegy 100 milliárd korona érté­kű vagyonrészt mondhattak ma­gukénak. Ez az érték vált gyakor­latilag értéktelen vagyonjeggyé, amellyel tulajdonosai nem tudnak mit kezdeni. Nem ritkán hallani olyan esetek­ről, amikor is a szövetkezet jelenle­gi vezetősége a névérték 5-10 szá­zalékát, vagy még kisebb hányadát kínálja a vagyonjegy-tulajdono­soknak az értékpapírokért, fillére­kért vásárolva így fel a szövetkezet nagy részét. Nagyon sokan gon­dolkodnak ugyanis úgy, hogy jobb ma 10 ezer korona készpénzben, mint mondjuk 100 ezer értékpa­pírban, amelyről nem tudni, hoz-e valaha is valamit a konyhára. Úgy tűnik azonban, hogy a szövet­kezeti vagyonjegyek ügye hamaro­san újabb fordulatot vesz. A Szlo­vákiai Földtulajdonosok és Agrár- vállalkozók Szövetsége ugyanis képviselői indítványként a parla­ment elé kíván terjeszteni egy tör­vénymódosítást, amely megszün­Bottka Magyarországot említette pozitív és követendő példaként. tetné ezt az áldaúan állapotot. Amennyiben nem járnak sikerrel, készek az alkotmánybírósághoz, majd pedig nemzetközi fórumok­hoz fordulni. Pavol Bottka, a szö­vetség elnöke tudatában van an­nak, hogy Szlovákia európai uniós csatlakozása előtt lépésükkel ked­veződen színben tüntetnék fel az országot, ám ha itthon nem talál­nak jogorvoslatot erre a problémá­ra, nem marad más lehetőségük. Hiszen a 264/95-ös törvénymódo­sítás által több százezer személy tulajdonjoga sérült. A kedvezőtlen törvényi feltételek, valamint az agrártárca diszkrimi­natív hozzáállása miatt Szlováki­ában mindössze tíz százalék a magángazdák által művelt földte­rület nagysága, míg Csehország­ban 30, Magyarországon pedig 70 százalék körüli. Pavol Bottka Ma­gyarországot említette pozitív és követendő példaként, ahol az ál­lam kiemelten támogatja a far­mergazdaságokat, a szövetkezeti vagyonjegyeket pedig névértéken vásárolja fel a tulajdonosoktól. Véleménye szerint Szlovákia ad­dig nem válhat EU-taggá, amíg a vagyonjegyek kérdését az állam nem rendezi a tulajdonosok szempontjából elfogadható mó­don. A magántermelők konkurenssé váltak A Galántai Állami Gazdaság esete nem egyedi példa a felettébb furcsa transzformációra - a földművelésügyi minisztérium mossa kezeit, az illetékesek is csak találgatnak Senki sem tudja, miért jutott csődbe az egykori mintagazdaság GÁGYOR ALÍZ A Galántai Állami Gazdaság egy­kor a helybéliek büszkeségének számított, mai torzója a régió szégyene, amellyel senki sem tud mit kezdeni, sőt a cég nevét idő­közben ki is törölték a cégjegy­zékből. Maradtak a tartozások, a csalódott partnerek és alkalma­zottak, valamint a mendemon­dák, az egykori mintagazdaság­ból pedig néhány részleg, ame­lyek állaga rohamosan romlik. Áz állami gazdaság nevének hal­latán Perleczky Gábor, a galántai regionális agrárkamara igazgató­ja hallgatásba burkolózik. Arra hivatkozik, hogy az egykori álla­mi birtok nem volt a kamara tag­ja, így az agrárönkormányzatnak semmilyen vagy legfeljebb közve­tett értesülései yoltak arról, vol­taképpen mi is folyik az egykori mintavállalat telepein, részlege­in. Ján Mlynárhoz, a földműve­lésügyi minisztérium regionális kirendeltségnek vezetőjéhez irá­nyít, mondván, neki talán ponto­sabb értesülései vannak. Téve­dett. Mlynár úr arra hivatkozik, hogy ő csak 1998 után került je­lenlegi posztjára, s bizony maga sem tud kiigazodni ebben a szö­vevényes ügyben, pedig szakma­beli - mezőgazdász. Szerinte az egykor jól menő gazdaságnak számító vállalat számára a transzformáció jelentette a vég kezdetét. Mlynár úgy véli, túlon­túl gyorsan ment végbe a vállalat átalakítása, amit az Állami Föld­alap nem tudott megfelelően le­vezényelni. Szerinte hiba volt, hogy az egykori állami birtok földjeit minden megkötés nélkül kiadták az új tulajdonosoknak, s nem követelték meg tőlük az ál­lattenyésztés folytatását. Pomóthy László, a járási hivatal elöljárója sem tudott sokkal több információval szolgálni. Elmond­ta, a helyi agrártermelők még mindig fájlalják, hogy a galántai földeket idegenek művelik, pedig volt jó néhány helyi érdeklődő is. Ő is hallott azokról a mendemon­dákról, hogy az egykori állami birtok földjei vágbesztercei ke­zekbe kerültek. „Nem rendelke­A helyi termelők fájlal­ják, hogy a galántai föl­deket idegenek művelik. zünk semmilyen bizonyítékkal, formailag valószínűleg minden rendben van, csak erkölcsileg le­het kifogást emelni” - mondta Pomóthy, s rögvest hozzátette, hogy az állami gazdaság ügye - állami vállalat lévén - nem tarto­zik a járási hivatal hatáskörébe, a hivatalnak semmilyen kompeten­ciája, lépési lehetősége nincs és a múltban sem volt. Sajnos nem egyedi esetről van szó - nyilatkozta lapunknak Csicsai Károly, az Állami Földalap igaz­gatótanácsi tagja, aki a galántai állami birtokon történteket „a va­gyon legdurvább elherdálásának” nevezte. A földalap felelősségét arra hivatkozva hárította el, hogy az állami gazdaságoknak a föld­művelésügyi minisztérium a felet­tes szerve. A galántai állami bir­tok esetében is a földművelésügy tárca jelölte ki a felszámolóbi­ztosokat, 1996-tól 1998-ig három személy váltotta egymást ezen a poszton. Az egyetlen állandó em­bernek Ján Blicha számított, aki a likvidátorok tanácsadójaként, il­letve a felszámoló bizottság tagja­ként tevékenykedett mindvégig. Róla a napilapok megszellőztet­ték, hogy a Demokratikus Balol­dal Pártja (SDL) járási szerveze­tének elnöke, jelenleg asszisz- tenskedik, azaz a szlovák törvény- hozás egyik honatyáját látja el fő munkakörben tanácsokkal. Csicsai Károly „áttekinthetetlen pocsolyához” hasonlította a galántai állami birtok ügyét, amelyben szinte lehetetlen eliga­zodni. Szerinte az egykor virágzó vállalat (vagyonát egyes sajtóhí­rek szerint egykor 280 millió ko­ronára becsülték) a kilencvenes évek derekán hatalmas adósságo­kat halmozott fel. Privatizációjá­ra nem került sor, mivel a bíróság úgy vélte, a cég tartozásai meg­haladják vagyonának piaci érté­két. Csicsai úgy tudja: a bíróság mondta ki, hogy a gazdaság ellen nem indítanak csődeljárást, ha­nem felszámolják. A földművelésügyi tárca előbb Hideghéty Árpádot, majd Pavol Blaskót nevezte ki a birtok csődbiztosának. Az utóbbit Pavol Bielik, a földművelésügyi tárca jo­gi és vagyonkezelési osztályának vezetője nem sokkal kinevezése után menesztette. Bielik utólag azzal indokolta döntését, hogy Blasko túlontúl gyorsan adta el az állatállományt. Ebből a központ­ban arra következtettek, hogy fik­tív eladásokról lehet szó, olyan személyeknek, akik nem akarják folytatni a gazdálkodást. Blaskót Ladislav Szabó váltotta fel. Csi­csai szerint a felszámolóbiztosok nem teljesítették küldetésüket. Bár az állami birtok vagyonát bér­be adták, bevételük mégsem volt, miközben a tartozásokat tovább halmozták. (Az egyik takarmány­szállító felé több milliós adóssá­got hoztak össze.) A több évig hú­zódó felszámolási eljárás végén már arra sem volt pénzük, hogy megrendeljék a vagyon felértéke­lését - lapozott emlékeiben a földalap igazgatótanácsi tagja, aki éppen a likvidáció áttekinthe­tetlen volta miatt inkább a csődel­járást . részesíti előnyben. „A likvidáció olyan eljárás, amely so­rán nagyon sok gyanú és kérdőjel vetődik fel” - indokolta kifogásait Csicsai, aki szerint nem a galántai állami gazdaság esete az egyetlen példa a felettébb furcsa módon le­vezényelt felszámolásra. Michal Retzernek hívják azt a ta- karmánykészító vállalkozót, aki 1995 februárjától havonta 160 ezer korona értékben takarmány- keveréket szállított az állami gaz­daságnak. A Národná obroda sze­rint 1997-től a csődbiztosok a számlák egy töredékét térítették. Felvetődik a kérdés, hogy a vál­lalkozó miért nem szakította meg kapcsolatát a nemfizetőkkel, tény viszont, hogy Retzer hitt ígére­tüknek, és tovább szállította a ta­karmányt, mígnem kintlévőségei 15 millió koronára nőttek (ennek összege kamatos kamatokkal má­ra 34 millió koronát tesz ki). Bár volt valamilyen megállapodás a tartozások törlesztési módjáról, erre végül nem került sor, mivel az Általános Hitelbank, mint az állami gazdaság egyik hitelezője, 1999-ben csődeljárást indított a felszámolás alatt lévő gazdaság ellen. Az események ezután gyor­san peregtek. 2000 augusztusában megszüle­tett a bírósági döntés: az állami gazdaságot kivették a cégjegy­zékből. Michal Retzner nem kap­ta meg millióit, de a takarmány­szárító sem lett az övé, amelyet bizonyára szeretett volna kintlé­vőségei fejében megkapni. A minisztérium mossa kezeit. Bielik a Národná obrodának nyi­latkozva kifejtette, az állami vál­lalat alapítója nem felel felszá­molás alatt lévő cége vagyonának kezeléséért. A tartozásokat sem veheti át, mert ezek nem az ál­Megszületett a döntés: az állami gazdaságot ki­vették a cégjegyzékből. lammal, hanem a felszámolás alatt lévő vállalattal szemben halmozódtak fel. Úgy tűnik, nincs magyarázat ar­ra, hogy miért került padlóra az egykori mintagazdaság. (Többen furcsálják, hogy az állami gazda­ság egykori szőlőit a nagyszom­bati cukorgyár igazgatója bérel­heti a földalaptól, mintegy 30 éven keresztül.) Vagyonából má­ra már csak néhány kevésbé érté­kes rész maradt az Állami Föld­alap kezelésében. Pomóthy és Csicsai szerint ezeket mihama­rább értékesíteni kellene, ellen­kező esetben a garázdálkodók ve­szik birtokukba és akkor kő kö­vön nem marad.

Next

/
Thumbnails
Contents