Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-04 / 3. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 4. Politika 5 Mézes Rudolf szerint a Szövetség a Közös Célokért a státustörvény nélkül is létrejött volna Magyarigazolványokra készen A Szövetség a Közös Célokért nevű szervezet a Csemadok, a Magyar Koalíció Pártja, a Szlovákiai Magyar Cserkész- szövetség, a Szlovákiai Ma­gyar Pedagógusok Szövetsé­ge és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége közös cél­jait hivatott valóra váltani, és ha felkérik, a magyarigazol­vány megszerzésében is se­gíthet. Mézes Rudolffal, a szövetség elnökével beszél­gettünk. SZENTGÁLI ANIKÓ Felkérték már a szervezetet a stá­tustörvénnyel kapcsolatos ügyek intézésére? Igen. A magyar kormány felkérésé­re végezzük majd e munkát, ezért kapjuk a támogatást is a magyar ka­binettől. Mi lett volna, ha nem kérték vol­na fel önöket? Akkor most „feles­legesek” lennének? A szervezet az öt alapító tag közös céljainak a megvalósítására jött létre, ami nem kevés. A státustörvény csak az utolsó csepp volt a pohárban. Bár az alapszabályzat szerint egyéb célokból alakult a szövet­ség, úgy tűnik, főleg a kedvez­ménytörvénnyel kapcsolatban emlegetik. Regionális irodáinkat tulajdonkép­pen e célból hozzuk létre. Szeret­nénk segíteni, hogy a magyariga­zolványt igényelő űrlapokat az em­berek a lehető legpontosabban tölt­sék ki, a nyomtatványokat pedig a konzulátusokkal együttműködve eljuttatjuk az illetékes magyar ha­tóságokhoz. Felvilágosító, tájékoz­tató, tanácsadói munkát végzünk majd 11 területi irodánkban. Eze­ket igyekszünk úgy kialakítani, hogy a magyarlakta régiókba min­denhová jusson egy-egy iroda. Né­hány héten belül tisztázódik, mely járás, község hova fog tartozni. Az egyszerű polgárok honnan tudják majd, hogy községük hova tartozik? Az ilyen jellegű tájékoztatás a szö­vetséget alapító szervezetek orszá­gos, illetve regionális irodáinak a feladata lesz. A szövetség elnöksé­» Ma még nehéz egy- r értelműén megha­tározni a kedvez- a a mények jellegét. >> ge a magyarigazolvánnyal kapcso­latos összes iratot, tudnivalót meg­kapta, irodáinkban pedig külön e célból képzett alkalmazottak segí­tik majd az igénylőket. Tehát ha valaki nem tud elmenni egy-egy területi irodába, akkor a „Meg lehet oldani, hogy ha összejön egy autóbusznyi ember, egyszerre elmennek az igazolványokért, ez csak egyeztetés kérdése" (Somogyi Tibor felvétele) polgárok például a Csemadok, a Cserkészszövetség, az MKP stb. helyi szervezeteiben is érdeklőd­hetnek a magyarigazolványról? Igen. Ezenkívül különböző lapok­ban, esetleg szórólapokon keresz­tül is tájékoztatni fogunk. Továbbá községenként fokozatosan munka­társi csoportokat szeretnénk létre­hozni; ezeknek az lenne a felada­tuk, hogy egy-egy városban, falu­ban elmagyarázzák, mi kell az iga­zolvány elintézéséhez. Mi kell? Két darab igazolványkép, valamint a nyomtatványokat kell hibátlanul, pontosan kitölteni. Nem nehéz, csak oda kell figyelni. Mi van azokkal, akik különböző okokból személyesen nem tud­nak elmenni egy-egy irodába? A kérvényeket csak ott lehet besze­rezni és kitölteni? Az alapítótagok több ismeretter­jesztő rendezvényt valósítanak meg, ott is lehet majd nyomtatvá­nyokat kérni, de külső aktivistáink, munkatársaink segítségével is hoz­zá lehet majd jutni. Területi irodá­inkban lesz egy jegyzék, hogy az egyes településeken hol, kinél le­het ez ügyben jelentkezni, aki majd beszerzi a nyomtatványt, segít ki­tölteni és eljuttatni a megfelelő helyre. Az irodák és a munkatársak szol­gáltatásaiért kell fizetni? Nem, az igazolvány kérelmezése és a tanácsadás ingyenes. Azaz, ha valaki pénzért felkínál­ja, hogy segít kitölteni és a meg­felelő helyre eljuttatni a kér­vényt, az csaló? Hangsúlyozom: a szolgáltatás in­gyenes, mindenkinek alanyi jogon jár. Munkatársaink ellenszolgálta­tás nélkül elmagyaráznak min­dent, azt is, müyen kedvezmények­re jogosít majd fel az igazolvány... Milyen kedvezményekre jogosít fel? Az utazási kedvezményen kívül például lesz kulturális, munkavál­lalási, szociális, diák- és pedagó­guskedvezmény. Az irodák alkalmazottai és mun­katársai érthetően el tudják majd magyarázni, melyik ked­vezmény mit jelent, hogy alanyi jogon megillet-e minket, vagy hogy külön kell-e kérelmezni? Készül egy tájékoztató füzetecske, ezt szeretnénk a lakosság körében terjeszteni. Melyik kedvezmény jár alanyi jogon, melyiket keil külön kér­vényezni? Ezt az egyes kormányrendeletek, minisztériumi rendelkezések sza­bályozzák majd, ma még nehéz egyértelműen meghatározni a kedvezmények jellegét. Biztos, hogy ezeket csak magyarigazol­vánnyal rendelkező személy vehe­ti igénybe. Az igazolvány elintézé­se egy-két hónapba telik, addigra bizonyára a nyitott kérdések is tisztázódnak, és a külön kérvénye­zendő kedvezményekhez szüksé­ges nyomtatványok is elkészülnek. Az utazási kedvezmény például alanyi jogon jár, ehhez elég az iga­zolvány, és ebbe majd beírják, tu­lajdonosa mikor vette igénybe a 90 %-os kedvezményt. Az igazolványt mindenki csak személyesen, Magyarországon veheti át, vagy ahogyan a kérvé­nyeket, ezt is „közelebb” hozzák a polgárokhoz? Csak Magyarországon. Tehát kell két fénykép, egy kér­vény, ezt el kell juttatni az önök irodájába vagy a nagykövetség­re, és egy-két hónapon belül ér­tesítenek, mehetek Magyaror­szágra az igazolványért, amely­ről egyelőre nem tudni, ponto­san mire jogosít fel. Megéri egy­általán elintézni? Hetek kérdése, és meggyőződé­sem szerint minden tisztázódik. A regionális iroda állandó kapcsolat­ban lesz a magyarországiakkal. Elég irodáinkban érdeklődni, mi­kor és hova: Komáromba, Győrbe, Salgótarjánba, Miskolcra, esetleg Budapestre kell-e menni. Esetleg a nagykövetségen is át lehet venni, de az pénzbe és több utánajárásba kerül, hiszen közjegyző által hite­lesített felhatalmazásra van szük­ség. A legegyszerűbb az említett városokba utazni. Meg lehet olda­ni, hogy ha összejön egy autóbusz­nyi ember, egyszerre elmennek az igazolványokért, csak csak egyez­tetés kérdése. Ha lesz rá igény, eb­ben is próbálunk majd segíteni. Sok múlik azon, milyen lesz az ér­deklődés. A közvélemény-kutatás­sá Irodáinkban felvilá­gosító, tájékoztató, tanácsadói munkát .. végzünk majd. \\ ok szerint jelenleg,# megkérdezet­tek 50-60 százaléka szeretne ma­gyarigazolványt, ami nem kevés. A szlovák fél egyebek mellett ki­fogásolta, hogy szlovák állam­polgárok adatai egy másik állam „birtokába kerülnek”. Azaz oda­figyelnek az adatvédelmi tör­vény betartására? Jogi szakértőink jelenleg próbál­ják orvosolni a dolgot. Az adatvé­delmi törvénnyel kapcsolatban lesz majd egy kis nyomtatvány, amelyet minden kérvényező ki tud majd tölteni, hogy üyen szempont­ból is védve legyünk... Tehát aláírom azt, hogy bele­egyezek személyi adataim fel- használásába? Igen. Amikor külföldre utazok, az útlevelemben is ott vannak az adataim, akkor is „odaadtam” va­lakinek... Ha nem írom alá, akkor nem ka­pok magyarigazolványt? Nem tudom. A jogi szakértők most dolgoznak rajta, és mire a munka beindul, ez is tisztázódik. A tájékoztató irodák megnyitásáig csak a nagykövetségen és a konzulátuson kaphatók kérvények Óriási az érdeklődés ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony/Kassa. Tegnap már óriá­si volt az érdeklődés a magyariga­zolványok iránt. „Egész nap »égtek« a telefonvonalaink” - mondta Kövér Éva, a pozsonyi ma­gyar nagykövetség konzuli hivata­lának vezetője. „Az érdeklődők mintegy kétszáz formanyomtat­ványt vittek el, melyek közül 50-et kitöltve már vissza is hoztak.” A kérvények fogadására és iktatására hétfőtől újabb három embert alkal­maz Pozsonyban a magyar állam kirendeltsége. Hasonlóan nagy volt az érdeklődés a kassai konzu­látuson is; az új év első két napján mintegy húsz kérvényt hoztak be kitöltve azok, akik a leghamarabb akarnak magyarigazolványhoz jut­ni - mondta Szerencsés János kon­zul. Kérvényekhez egyenlőre még csak a kassai és pozsonyi kirendelt­ségen lehet hozzájutni, de napok, hetek kérdése csak, hogy elkezdje munkáját az a tizenegy tájékoztató iroda, melyeket a Szövetség a Kö­zös Célokért szervezet működtet majd. A leendő irodák címét a teg­napi számunkban közöltük, de a ri­maszombati iroda címe, mely a he­lyi Magyar Információs Központ­ban kap helyet, hibásan jelent meg. A helyes cím: Daxner u. 35-37,979 01 Rimaszombat. A nagykövetség és a konzulátus a kérvényeket iktatja, majd az ada­tok ellenőrzése után elektroniku­san feldolgozza. A feldolgozott kérvények Budapestre, a belügy­minisztériumba kerülnek, mely elbírálja azokat és kiállítja a ma­gyarigazolványt. Az igazolványo­kat Magyarországon, néhány határmenti városban létesített iro­dában vehetik majd át az arra jo­gosultak. (lpj,t) Hamarosan kézbe vehetjük (TASR-felvétel) RÖVIDEN : Rudolf Schuster sofőrje a hibás Pozsony. Az államfő sofőije okozta azt a szerdai balesetet, melynek során az elnöki pár is könnyebben megsérült, mondta Ján Packa a közjogi méltóságok biztonságáért felelős hivatal igazgatóhelyettese. A sofőr Packa szerint nem tartotta be a megfelelő követési távolságot, és gyorsabban hajtott, mint ahogyan az a sűrű havazás és az erős szél okozta körülményeknek megfelelt volna. Meg kell majd térítenie azt a kárt, melyet a biztosító nem fizet ki, ezen kívül három hónapig 5- 15%-os fizetésmegvonásban részesül. Packa ennek ellenére úgy gon­dolja, hogy a sofőr nem hajtott gyorsan, mivel az elnöki pár, aki nem használt biztonsági övét, csak könnyebb sérülést szenvedett. (SITA) Megérkeztek az újoncok a hadseregbe Pozsony. Összesen 4882 újonc kezdte meg tegnap kötelező kato­nai szolgálatát Szlovákia három fegyveres testületében: a honvé­delmi minisztérium egységeibe 3820-an kaptak behívót, a belügy­minisztérium kötelékében 794-en és a vasúti katonaság egységei­ben 268-an kezdték meg szolgálatukat. A besorozott újoncok kö­zött zömmel 1982-ben és ennél korábban születettek voltak, (ú) Tiltakozás az alacsony pontérték miatt Pozsony. A Magánorvosok Szövetsége (ASL) nem ért egyet a pénz­ügyminisztérium által jóváhagyott árrendelkezéssel, mely január 1-én lépett érvénybe. Az orvosok juttatásait meghatározó pontozá­sos rendszerben egy pont eszerint 20-65 fillért ér. Az ASL szerint az elfogadott módosítás nem felel meg a kórházaknak és a biztosítók­nak sem, sót az egészségügyi minisztériumnak is tiltakoznia kelle­ne ellene, mert az ő javaslatában egy pont értéke 34-80 fillér lett volna. A magánorvosok szerint legalább 50-80 fillérre kellene emelni egy pont értékét, ezért azt javasolják szövetségük tagjainak, hogy a biztosítókkal egyelőre ne íijanak alá szerződést. Az ASL to­vábbi lépéseiről a január 15-i bizottsági ülésén dönt. (TASR) Huszonnégy menekült egy autóban Pozsony. Összesen 24 külföldit szárított kisteherautójában az a 24 éves pozsony-ligetfalui lakos, akit egy közúti ellenőrzés alkalmával fogott el szerdán este a rendőrség. A Renault Traffic gépkocsiban 10 gyermek és 14 felnőtt szorongott iratok nélkül, amikor a rendőrség rájuk bukkant. (TASR) Az MKP idei legfontosabb tervei Pozsony. Az európai uniós csatlakozási folyamathoz szükséges törvé­nyek elfogadása, a közigazgatási reform befejezése és a felkészülés a parlamenti választásokra - ez az a három terület, melyre az MKP nagy figyelmet fordít majd a 2002-es év folyamán, mondta Bugár Bé­la. A választási programot, melynek alapelvein jelenleg dolgoznak, a párt májusi közgyűlése fogadja majd el. A pártelnök nem tart attól, hogy a parlamenti választásokon a regionális választásokhoz hason­lóan alacsony választói részvétel várható, mert mint mondta „az em­berek ugyan kedvedének, de nem mindegy számukra, hogy a parla­menti választások hogyan sikerülnek”. (TASR) Fiatalok támadtak meg fiatalokat Pozsony/Kassa. Egy 16 és egy 14 éves fiút vádol a kassai rendőr­ség azzal, hogy szerdán megtámadott és kirabolt két, tizenhárom éves kassai kislányt a Letná utcában. Egyik áldozatuktól elrabolták a mintegy 700 koronát érő kabátját. Az elkövetőket a rendőrség menekülés közben elfogta. Január elsején, a kora esti órákban egy 14 éves kislány lett rablótámadás áldozata Pozsonyban, a Priekopy utcában. A támadó a lányt a földre teperte, elvette mobiltelefonját, pénztárcáját, iratait és ezüst fülbevalóját, majd halálosan megfe­nyegette és orális szexre kényszerítette. (SITA) Öngyilkosságot követett el a sorkatona Pozsony. Valószínűleg öngyilkosságot követett el egy 20 éves kiska- tona a Vajnory-i vasútállomáson. A mozdonyvezető a kihallgatása során azt vallotta, hogy a katona mintegy 15 méterrel a közeledő gyorsvonat előtt a sínekre fektette fejét. A mozdony Száz métert tol­ta maga előtt az áldozat testét. A katona a pozsonyi 1045. alakulat­ban szolgált, az esetet a rendőrség vizsgálja. (TASR) .; OT. A Postabank vette meg a VSZ részvényeit Pozsony. A Postabank tegnap hivatalosan is megerősítette: a pénzin­tézet vásárolta meg a kassai vasmű (VSZ) 11,87%-os részvénycso­magját. A bank szerint ez nem annak a 21%-os részvénycsomagnak a része, amelyet a Transpetrol értékesített tavaly decemberben. (SITA) Roman Sipos parlamenti képviselő lesz Pozsony. Roman Sipos, aki lemondott az építésügyi minisztérium ál­lamtitkári posztjáról, az SDL színeiben január 7-én ül a pariament pad­soraiba. Ezért Lubomír Dzuráknak meg kell válnia a törvényhozástól - így döntött a párt tegnapi országos tanácsa. A baloldal egyelőre nem döntött arról, hogy a szaktárcánál ki lesz Sipos örököse. (TASR) Brosúrából kivágott uniós pénz fényképével akart fizetni Már hamisítják az eurót MTI-HÍR Frankfurt. A valutauniós közös pénz forgalomba kerülése óta elő­ször „valódi” euróhamisítvány fel­bukkanásáról adott hírt tegnap a német rendőrség, és ugyancsak Né­metországban sikerült valakinek túladnia egy ismertető brosúrából kivágott, hamisítványnak sem ne­vezhető eurófényképen is. Az or­szág nyugati részén fekvő Siegburg rendőrségének tájékoztatása sze­rint egy 12 éves lány hamis 50-est talált egy vonaton, s édesanyja, fel­ismervén, hogy hamis euróról van szó, átadta azt a rendőröknek. A másik eset Mainzban történt: a vá­ros kaszinójában egy ismeretlen já­tékos olyan 500 „euróst” váltott be, amelyet egy ismertetőből vágott ki. A bankjegy két oldalát)ábrázoló, va­lós méretű fotókat hátlapjuknál egy­szerűen összeragasztotta, s a hami­sítványért az árfolyamnak megfele­lően majdnem ezer márkányi fém­pénzt kapott. Hollandiában több tu­cat hibás 5 eurósra bukkantak. A bankjegyekről hiányzik a széria­szám betűjele alul, a bal oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents