Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-03 / 2. szám, csütörtök

Tévé és rádió ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 3. MÜ SO RAJÁN LAT Tiszta lappal ml, 23.30. Dán krimi. Az egy­kori bankrabló nemrég szaba­dult. Nincs könnyű helyzetben, mivel lánya rovott múltja miatt nem akarja befogadni házába, unokája pedig még csak nem is ismeri. Mivel már korántsem fiatal, az újrakezdés nem tűnik éppen könnyűnek számára. Ő mégis szilárdan elhatározta, hogy új életszakaszán „tiszta lappal” indul, vagyis mindig a becsületes utat fogja járni... Újrakezdem háromról Duna Tv, 20.00. Olasz vígjáték. A nápolyi férfi a semmittevés elől társaihoz hasonlóan északra indul, hogy valami jó is történjen az életében. Ám az a világ egészen más szabályok szerint működik, mint az otthoni. Van azonban valami, ami mégis lelket önt belé. Út­közben megismerkedik a csinos pszichológus lánnyal, akiért talán még a bonyolult új világot is érdemes vállalnia... Jerikó- -láz tv2, 21.35. Amerikai katasztró­fafilm. Ajerikó-láz a legpusztí­tóbb betegség, amely valaha megjelent a földön. Akik meg­fertőződnek, rövid időn belül szörnyű kínok közt meghalnak. Egy terrorista, aki csoportjával Mexikóban hajtott végre egy gaztettet, átkel a határon, hogy az Egyesült Államokban találjon menedéket. A férfi magában hordozza ajerikó-láz vírusát. Menekülése során amerre megy, Az FBI kénytelen közbelépni sorra fertőzi az embereket... RÁDIÓ _____________________________PÁTRIA_____________________________ (a Szlovák Rádió magyar adása a 927 és 1017 kHz-en): 13.00 Napi króni­ka 13.30 Irodalmi mozaik (ism.) 14.00 Hírek 14.05 Turmix, benne: lapszem­le, évfordulónaptár, devizaárfolyamok 14.30 BBC-hírek 14.35 Kívánságmű­sor 14.59 Hogyan mondjuk? 15.00 Hírek 15.05 Csemadok híradó 15.15 Pul­zus. Közben: 16.00 Hírek 17.00 Hírek 17.05 Börze 17.15 Játék 17.30 Napi krónika ____________________________KOSSUTH____________________________ 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 11.05 A Szabó család 11.35 Hány füstmacska egy kutyanyelv? Metszetek Mikszáth Kálmán hírlapi írásaiból 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben 13.05 Vendég a háznál 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.04 Társalgó 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.20 Magyarországról jö­vök... 17.05 Vállalkozásklinika 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvüág 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Aranyemberek. Búzás Andor 20.35 A tánc olyan régi, mint a láb 21.05 A Szabó család (ism.) 21.35 A kitüntetett fuvolaművész: Béres János 22.00 Késő esti krónika 22.30 Isko­lapélda - csak felnőtteknek 23.04 Hallgassuk együtt! _____________________________PETŐFI_____________________________ 9. 00 Délelőtt, benne: 9.50 Apró-cseprő 10.50 Gordiusz plusz 11.48 Korkér­dés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. Magyar nóták, csárdások 13.00 Verkli. Kedvenc slágereink a kupiétól az operettig 14.00 B.u.é.k. 2002! Oda-vissza. A Rádiókabaré szilveszteri műsorának ismétlése 18.01 Kölyökrádió. Állatok - nálatok 18.30 Gordiusz-játék-tér 19.15 Unikum. A nap legjobb percei 20.00 Váltóhang. Harminc év rockzenéje száz részben 21.04 Kabarészeparé. Vadászlesen (ism.) 22.00 Modem idők 22.30 Drogér(ia) 23.15 Teles-stúdió 0.00-4.24 Éjfél után... 4.03 Cigánynóták ________A PULZUS MAI ADÁSÁNAK TARTALMA________ PÁ TRIA rádió, 15.15. A magazin tartalma címszavakban: Beszélgetés Fleischmann Miriam Izraelben élő magyar származású képzőművésszel, köl­tővel. Mivel foglalkozhatnak a gyerek a buzitai alapiskolában a tanuláson kí­vül? Riport Beke Tiborral, aki az MKP színeiben Ligetfalut képviseli a pozso­nyi kerület megyei közgyűlésében. Státusirodák Szlovákiában, ahol a magyar igazolványok ügyintézése folyik. A Concordia komáromi vegyeskar múltjáról és jelenéről szól Stubendek István karnagy. S végül Dr. Bajnok István nyüat- kozik arról, hogy mit, mikor és miben segít a Segítő Jobb Alapítvány? A szer­kesztő Ürge Tamás. KEK DUNA RÁDIÓ ESZTERGOM FM 92.5 KOMÁROM FM 90.5 TV-MÜSOROK m 1 tv2 RTL KLUB MARKÍZA 6.00-8.30 ma reggel 8.30 Topmo­dell. Br. sor., 81. 9.05-11.00 Nap­rakész magazin 11.05 Derült ég­ből egy család. Német tévéfilmso­rozat, 9. (ism.) 12.01 Híradó dél­ben 12.55 Téli Olimpia előtt... 13.00 Slovenski Utrinki. Szlovén nyelvű magazin 13.30 Együtt 14.00 Domovina. Szlovák nyelvű magazin 14.35 Szeretni kell. Né­met tévéfilmsorozat, 14.15.30 Vá­ratlan utazás. Kanadai sorozat, 4. 16.00 16.15 Zenelánc 16.30 Kánon. Vallás és kultúra 17.00 Érintő 17.30 Egérfogó 18.00 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Sonadoras - Szerelmes ámodozók. Mex. sorozat 9.25 Rosalinda. Mex. sorozat 9.45 Szo­katlan 10.10 Közvetlen ajánlat 11.10 Mi magyarok 11.20 Riviera. Európai koprodukciós sorozat 12.05 Csapodár csalogány 12.25 A dadus. Amerikai vígjátéksorozat 13.15 A préri vad gyermekei, 2/2. 14.50 Széllovagok. Német kaland- film-sorozat 15.45 Kapcsoltam 16.10 Sebzett szívek. Mex. sor. 16.35 Lucecita. Arg. filmsorozat 17.05 Barátok és szerelmek Mexikói filmsorozat 6.30 Reggeli 9.00 ReceptKlub (ism.) 9.10 Top Shop 9.25 Tiltott szerelem. Venezuelai sor., 214. 9.50 Teleparti 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti. Já­ték 14.00 Helen és a fiúk. Francia filmsorozat, 68. 14.25 Jack és Jill Amerikai filmsorozat, 16. 15.15 Milagros. Perui sor., 148. 15.40 Csak egy szavadba kerül! 15.45 Receptklub 15.55 Híresek és gaz­dagok. Argentin filmsorozat, 340. 16.20 Csak egy szavadba kerül! 16.25 Maria Mercedes, 137-138. 17.15 Üstökös 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt, 1370-1371. 18.00 Híradó hatkor 18.15 Esti mese 18.35 Chicago Hope Kórház, 12. 19.22 Szót kér a természet! 19.30 Híradó este 18.00 Szeretni beindulásig. Sp.-arg. filmsorozat 18.30 Tények - Hírműsor 19.00 Most vagy soha! 19.55 Jóbarátok. Am. sorozat 20.00 20.05 Ajó nevű senki Amerikai filmvígjáték 21.45 Aktuális 22.05 Híradó este 22.15 Téli Olimpia előtt... (ism.) 22.20 THÉMA 22.35 +1. Művészeti műsor 23.30 Tiszta lappal. Dán tévéfilm (ism.) 1.10 Kárpáti krónika 1.20-1.44 Világhíradó 20.25 Rex felügyelő. Német-oszt­rák krimisorozat 21.25 Jerikó-láz. Am. film 23.00 Jó estét, Magyarország! 23.45 AUTOEXPO 2001 0.15 Előérzet. Am. akciófilm Logent egy el nem követett gyilkosságért ítélik el. El­veszti becsületét, rendőri állását és a börtönben vé­gigjárja a pokol bugyrait... 2.00 Vers éjfél után 20.25 Esti Showder Fábry Sán­dorral 22.05 Párizs-Dakar rali 22.35 Az elnök emberei. Ameri­kai filmsorozat, II. 2.: A merénylők, 2. 23.25 Híradó - Késő esti kiadás 23.45 Autómánia 0.15 Pont hu 0.45 Fókusz, időjárás-jelentés (ism.) 1.15 Divat klip 6.00 Telereggel 8.30 Mahuliena. Szlovák-német mesefilm 10.10 A hetedik tekercs. Olasz-német- amerikai kalandfilmsorozat, 3/2. 11.45 A nagy hazardőr. Amerikai western, 2/1. 13.25 Szélsőségek. Dokumentumfilm 13.50 A tettes ismeretlen. Amerikai kalandfilm 15.30 Otthon a Markízával 16.30 Kísértés. Vetélkedő 17.05 Lucecita. Arg.-sp. filmsorozat, 67-68. 18.40 Tom és Jerry. Rajzfilmsor. 18.55 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sport 19.30 Lépésről lépésre II. Am. filmsor. 20.00 Háromra rajt! Kabaré 20.55 J.A.G. - Becsületbeli ügyek VI. Német-amerikai sorozat, 24/10. 21.45 Tűz. Problémavadászaton 22.05 Harmadik műszak. Am. akciófilm-sor., 22/3. 22.50 Hírek 23.05 Az elnök lánya. Amerikai thriller _____________STV 1______________ 7.3 0 Óvodások műsora 8.00 Anatol. Anim. sor., 26/20. 8.30 Aranykapu 9.30 Az áldozat. Szlovák film 11.00 A kikötő fényei. Brit sor., 16/13. 12.00 A család szelleme. Szí. sor., 6. 12.30 Vad angyal. Arg. sor., 270/188. 13.15 Új évi műsorajánló 13.30 Találkozás a gyermekotthonok lakóival 14.00 Az időutazó. Am. sci-fi sor., 6/3. 15.30 A morvaszlovákok nem peres­kednek, 12/10. 16.00 Hornblower. Brit film, 4/2. 17.40 Tévékaleidoszkóp 18.05 Vad angyal. Arg. sor., 270/189. 18.55 Esti mese 19.05 Főzök, főzöl, főzünk... 19.15 Kenő 10 19.30 Híradó, sport 20.00 A sivatag rózsája. Ném. film 21.30 Tipos Bingo 22.00 St. P^uli királya. Ném. sor., 6/3. _____________STV 2_____________ 8. 00 Élő körkép 9.00 Századokról századra. A lőcsei fehér asszony 10.00 Téli Olimpiai Játékok- Albertville 1992. Dok.film 11.00 Várak és legendák 11.30 Az időutazó. Am. sci-fi sor., 6/2. 13.00 A sors bilincsei. Szí. tévéjáték 14.00 Pedro Calderon de la Barca: Egygarasos komédia. Tévéjáték 15.00 A kereszténység története II. 15.30 Nemzetközi filmfesztivál Pozsonyban 16.00 Csaknem feledésbe merült 17.00 Képek a Lillehammeri Téli Olim­piai Játékokról 18.00 Monte Carló-i nemzetközi cir­kuszfesztivál. Dok.film, 2/1. 19.00 Ukrán nemzetiségi magazin 19.30 Híradó, időjárás 20.00 Századokról századra 21.00 A mayák - legenda vagy való­ság. Am. dok.film, 3/3. 22.00 Iva Bittová és a Cikori együttes pozsonyi koncertje, 2/1. _____________m2_____________ 5. 45 Agrárvüág 6.00-8.30 ma reggel, benne: 6.30, 8.00 Kárpáti Krónika 8.35 Lendületben 9.05 Századfordító magyarok. Ne­mes Nagy Ágnes (1922-1991) 9.55 Zenelánc 10.05 A bábu. Lengy. sorozat, 5. 11.00 Hyppolit és a többiek. Régi ma­gyar fümslágerek 12.00 Topmodell. Br. sorozat, 42. 12.25 A Tisza, 12. 13.10 Híradó délben 14.05 Főtér. Penyige és térsége 14.55 TVKlinika 15.20 Millenáris Teátrum 15.45 Sorstársak 16.20 Naprakész magazin 18.10 Sziklaország rabja 18.35 Háló. Riport-dok.film 19.05 Európai arcok. Németország 19.35 Esti mese 19.50 THÉMA 20.05 Híradó este 20.35 Tízparancsolat ma, 9. 21.20 Unokáink is látni fogják 21.50 Ismeri a Szandi mandit? Film 23.10 Záróra 0.10 Éjszakai telefon - Zelki Jánossal DUNA TELEVÍZIÓ 8.40 Tér-erő 9.05 Amiről a kövek mesélnek 9.25 A tenger titkai. Fr. ism.terj. sor. 9.35 Egy század emlékezetes pillanatai 10.05 Titkos édenkert a Szaharában Francia ism.teij. film 11.00 Rózsa Sándor. Magyar sorozat 12.05 Nótacsokor 12.25 Gyurkovics fiúk. Magy. film 13.55 Tálentum 14.20 A világvége forgatókönyvei, 2. 15.15 Mai kézművesek 15.30 Virtus 16.00 Klip-zóna 16.15 Végre, szabadon! 13/2. Már holnap megjelenik a műsormellékletünk 16.40 Műterem alkonyatban 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó, Sport 18.35 Mese 19.00 Összkép 19.30 Pumukli kalandjai, 13/2. 20.00 Újrakezdem háromról. Ol.film 21.45 Híradó, sport 22.00 Miért? Kérdések a közéletről 22.30 Mikdad. Egy öngyilkos terroris­ta vallomása. Koprod. dok.film 23.20 Folk est - Népzenei koncert 0.00 Hírek. Vers ____________GLOBAL___________ 15 .00 Bulvár Pacific Drive, 260/130. 15.25 A dagály ideje I. Am. sor., 14-15. 17.00 A szerelem ereje. Br. sor., 53. 17.55 Körzeti magazinok 19.20 Híradó, sport 19.50 David és Lisa. Am. film 21.20 Marshal II. Am. film, 12/1. 22.10 Főzőcske 22.30 Második lehetőség. Urológia 22.50 A vadon birodalma, 52/41. 23.15 Vágyak a hálózaton. Fr. erőt. film ____________ÚT 1 ____________ 16 .05 Varázslatos óvoda 16.35 Útvesztő 17.05 Számítógépes magazin 17.15 Stop. Közlekedési magazin 17.20 Vetélkedő 18.10 Az isten háta mögött, 38/18. 19.00 Esti mese 19.15 Híradó 19.35 Itt és most 20.00 Hazafelé vezető út. Am. film. 21.55 Mentelmi jog nélkül. Vitaműsor 22.45 Híradó, időjárás, sport 23.05 Hangok a szabadság szigetről Dokumentumfilm 23.35 Kerge város II. Am. sor., 24/7. 0.05 Úgy van, miniszter úr, 16/1. _____________NOVA_____________ 9. 20 Hamisítvány. Cseh bűnügyi fűm 10.45 Alfred Hitchcock bemutatja 11.50 A szerelem istene. Am. sor., 13. 12.40 Gyilkos sorok X. Am. krimi, 13. 13.30 TUtott szerelem. Ven. sor., 51. 14.20 Vad hold. Arg. sorozat, 15. 15.10 Vad angyal. Arg. sorozat, 97. 15.50 Délutáni talk-show 16.35 Kölcsönvett életek. Ven. sor., 90. 17.25 Körhinta. Vetélkedő 17.55 Mindent vagy semmit! 18.30 Cobra 11V. Ném. sor., 15. 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Tetthely. Német krimisor. 21.35 Üst. Fűtsenek alá! 22.20 A folyó. Amerikai film 0.30 Jerry Springer-show, 25. ______________H BO______________ 14 .00 Gyerekkori álmok. Cseh film 15.40 A rőt hegedű. Amerikai fűm 18.00 A harmadik csoda. Am. fűm 20.00 Britney Spears koncert 21.10 Ég velünk! Am. vígjáték 23.15 South Park III/9. Am. sorozat 23.45 A holtak útja. Amerikai film 1.45 Kámaszutra. Erotikus sorozat _____________ORF 1______________ 11.4 5 Gyerekeknek! 14.55 A Simpson család 15.20 Egyről a kettőre 15.45 Melrose Place 16.30 Hetedik mennyország 17.15 Sabrina, a tini boszorkány 17.40 Bűbájos boszorkák 18.30 Caroline a városban 19.00 Dharma és Greg 20.15 Batman és Robin. Am. akciófilm 22.15 A csapda. Am. akciófilm 23.50 Osztrák teremfocibajnokság 0.25 Pusztító szenvedélyek. Am. film _______________RTL_______________ 13 .00 Síugrás 14.00 Bärbel Schäfer 15.30 A dadus 16.00 A fiatalkorúak bírósága 17.00 A dadus. Am. sor. 17.30 Egymás közt. Ném. sorozat 18.00 Jó estét! 18.30 Exkluzív 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Cobra 11. Ném. sorozat 21.15 Sinan Toprak, a megveszteget­hetetlen. Ném. sorozat 22.15 Az őrség. Ném. sorozat 23.10 Fedőneve: Örökkévalóság 0.30 Susan. Am. sorozat ______________VOX______________ 15 .05 Szerelmek St. Tropez-ban 16.10 Hetedik mennyország 17.05 Kaméleon 18.15 Szakácspárbaj 19.15 Öreglányok. Ám. sor. 19.45 Bili Cosby-show 20.15 Jöttünk, láttunk, visszamen­nénk 2. Francia film 22.20 Spiegel-magazin 23.15 A szexualitás magazinja 0.25 Gyilkosság és súlyos testi sértés Német krimi _____________PRO 7_____________ 13 .00 s.a.m. 14.00 Arabella Kiesbauer 15.00 Andreas Türck 16.00 Családi kötelék. Am. sor. 17.00 Bulvármagazin 18.00 Jó barátok. Am. sor. 18.30 Sabrina, a tini boszorkány 19.00 A Simpson család 19.30 Galileo 20.15 Istenek alkonya, ném. akciófilm 22.15 Totáltévé 23.05 elton.tv 23.35 Komédiagyár _________EUROSPORT_________ 14 .30 Tenisz. ATP-torna 16.00 Északi öszetett sí Vk 17.00 Síugró Vk 18.30 Labdarúgás 20.00 Síugró Vk 21.00 Ökölvívás 22.30 Dakar-rali, 2002 23.15 Síugró Vk 0.05 Dakar-rali, 2002 jgJMKIl www.ujszo.com E-mail: redakda@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Juhász László (58238339) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (58238314), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Mislay Edit - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Szabó Mónika - régió (58238314), Zsigárdi László - sport (58238340) Szerkesztőbizottság: Szigeti László - elnök, Albert Sándor, Csáky József, Farkas Iván, Zachariás István Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26. Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 056/6382806, Kassa: 055/6002225, Rimaszombat: 047/5684214, Rozsnyó: 058/7329857, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: tel., fax: 035/7732205, Nyitra: 037/6522543. Kiadja a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1, 811 09 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472. Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziaéik - kereskedelmi osztály, tel: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály -, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548,6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Teijeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: PRNS a. s. vyvoz tlaée, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja,az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. £aílíiát««

Next

/
Thumbnails
Contents