Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-16 / 13. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 16. Kitekintő A belső és a nemzetközi tiltakozások ellenére Európa különböző szegleteiben újra meg újra felbukkannak a gettótervek a romák lakóhelyi elkülönítésére Szögesdrót, fal és turisztika Falépítés: Ústí nad Labem, 1999 (Fotó: Reuters) Athén, Birlad, Piatra Ne- amt, Spata, Székesfehérvár, Ústí nad Labem - szaporo­dó lista azokról az európai városokról, amelyek nyíl­tan felvállalva próbálják meg elkülöníteni vagy egy­szerűen eltávolítani a ro­mákat a településről. BERNÁTH GÁBOR KADÉT ERNŐ Az egyébként is igen erős lakóhelyi elkülönülés új, általában fallal vagy szögesdróttal tervezett for­mái egyelőre megbuknak a belső és a nemzetközi tiltakozásokon, a gettótervek azonban máshol, más formában újra meg újra felbuk­kannak Európa különböző szegle­teiben. Az évszázadok óta többnyire elkü­lönülten, sokszor a települések szélein élő tízmilliós európai ci­gányság szegregációja újabb len­dületet vett az elmúlt tíz évben végbement kelet-európai rend­szerváltozások során. A gazdasági szerkezetváltások miatt értékte­lenné váló települések elcigányo- sodása és a „lakásár-lakik-e a ház­ban cigány?” hányados megjelené­se miatti városi gettósodás mellett az utóbbi időben olyan régi-új ter­vek is megjelentek, amelyek már nyíltan a romák elkülönítését vagy a tőlük való „megszabadulást” cé­lozzák. Az elkövetkező esetleírá­sok a teljesség igénye nélkül adnak tényszerű ízelítőt az elmúlt három év gettótörténelméről. A romániai Piatra Neamt polgár- mestere a lakásépítési program ke­retén belül talált „megoldást” a ro­makérdésre. A településtől hat ki­lométerre egy tyúkfarmból kiala­kítandó telep elején fürdőszobás apartmanok kaptak volna helyet, a körbekerítendő három csarnokban egyenként 28 egyszobás lakást alakítottak volna ki, fürdőszobák és WC-k nélkül. A Ion Rotaru által nyíltan vállalt gettóterv kiterjedt arra is, hogy a szögesdróttal kör­bekerített telepet csendőrök őriz­ték volna, és a költözéshez kötötte volna a romáknak nyújtandó kü­lönféle támogatásokat. A polgár- mester a lopási arányokkal, külö­nösen a jelenlegi lakóhelyükön zajló építkezések anyagainak eltűnésével magyarázta a román lakosság nyugalma érdekében szü­letett tervet, bár a későbbi tárgya­lásokon kénytelenek voltak elis­merni, hogy nincsenek ilyen ada­taik, és a tolvajok között egyaránt vannak románok és romák is. A gettóötlet rögtön nagy tiltako­zást váltott ki: előbb Vasile Dancu információs miniszter, majd maga az államfő és a miniszterelnök is elhatárolta magát attól. A polgár- mester előbb úgy fogalmazott, hogy nem áll el a tervtől, majd 150, a költöztetés után különiga- zolványt kapó családnak iskolát, munkalehetőséget és saját piacot is ígért, így próbálva az ötletet „in­tegrációs tervként” módosítani. Az utolsó, a Mediafax hírügynökség­nek adott minapi nyilatkozatában azonban már úgy nyilatkozott: „Semmilyen házat nem adok nekik többé. Csak románok fognak oda­költözni. Ők akarnak menni, a ro­A tiltakozások hatására végül meghiúsult a „get­tóturisztikai” program. mák nem” - hozzátéve, hogy több mint 300 pályázat érkezett eddig tőlük, és elhallgatva azt, hogy ne­kik a komfortos lakások jutnak majd - szögesdrót és őrök nélkül. Eközben a jelek szerint a Piatra Neamt-i kezdeményezés kö­vetőkre talált: Déván és Nagybá­nyán is tervek születtek a romák kitelepítésére. Márciusban a moldovai Birlad vá­rosának polgármestere a település szélén álló rezervátum építését tervezte a város roma lakossága számára. A polgármester azzal ér­velt: a rövid időn belül felhúzandó telep a turistáknak is vonzó látvá­nyosság lehet majd, ráadásul a ro­mák belterületi házait sem kell majd lerombolniuk, amit folyama­tosan követel tőlük a helyi többsé­gi lakosság. Bár Ion Juroveanu polgármester példaértékűnek tar­totta saját kezdeményezését, a til­takozások hatására végül meghiú­sult a „gettóturisztikai” program. Az észak-csehországi Ústí nad La- bemben két éve fallal választották el a Maticní utca egyik oldalán élő romákat a másik oldalon élő cse- hektől. Az építmény ötlete - amely nemzetközi botrányt okozott, és sokat rontott a város és Csehor­szág megítélésén - még 1998 tava­szán keletkezett, amikor a környék többségi lakosai petícióval fordul­tak a hatóságokhoz, mert zavarta őket a túloldalon lakó romák zaja és szemete. A négy méter magasra tervezett fal építése ellen nemcsak a cseh és a nemzetközi emberi jogi szervezetek tiltakoztak, hanem egyes kormánytisztviselők és Vác­lav Havel köztársasági elnök is. A városi tanácsot és a polgármestert azonban nem zavarták meg a helyi apartheidről szóló vádak, ragasz­kodtak a kukucskálókkal, vala­mint kerámiaborítással megépíte­ni tervezett téglafalhoz, és 1999 októberében egyetlen éjszaka alatt megépítették azt. Az Európai Unió nyomatékos felszólításának kö­szönhetően azonban nem sokáig állt a nemzetközi sajtó által a szé­gyen falának nevezett építmény; egy hónap múlva a város vezetése úgy döntött, lebontja a „kerítést”, egyben felvásárolja az utcabeli csehek lakásait. A székesfehérvári Rádió utcai ro­ma családok városszéli konténe­rekbe telepítésének terve Magyar- országon az elmúlt évtized legna­gyobb gettóügyét eredményezte. Bár a város lakásbizottságának már 1995-ben „tervei” voltak az akkor az épületben lakó negyven- három családdal, országos bot­ránnyá két évvel később terebélye- sedetett az ügy, amikor a városve­zetés úgy döntött: a háztömbben maradt tizenhárom roma családot a Takarodó úti kutyamenhely szomszédságába, katonai konté­nerekbe telepíti. Miután kiderült, hogy a jogszabályok szerint a kon­ténerek lakás céljára még átmene­tileg sem vehetők igénybe, a város a környékbeli falvakban akart la­A szegregációs kísérle­tek nemcsak Kelet-Euró- pában terjednek. kást vásárolni a családoknak, ez azonban a települések heves elle­nállása miatt szintén meghiúsult. A jogvédőkből álló Gettóellenes Bizottság és a nemzetközi felhábo­rodás hatására végül a Rádió utcai tíz cigány családot Székesfehérvá­ron belül szórtan, szükséglakások­ban helyezték el, míg háromnak ősiben, Perkátán és Pátkán sikerült házat vásárolni. A szegregációs kísérletek nemcsak Kelet-Európábán terjednek, megta­lálhatók az Európai Unió egyes tag­országaiban is. Athénban, a 2004- es olimpia leendő helyszínén már tavaly megkezdődött a környékbeli cigánytelepek felszámolása és a módszerek miatti tiltakozás. Az At­hén környéki Aspropyrgos és Ano Liosia településeken a rendőrök ha­tósági végrehajtók távollétében haj­tottak végre tömeges kilakoltatáso­kat. Nemzetközi szervezetek, köz­tük a Világ Orvosai és az EBESZ is elítélték a Kosztasz Szimitisz vezet­te kormány intézkedéseit. A görög gyakorlatot néhány hónapja Josep­hine Verspaget, az Európa Tanács romaügyekkel foglalkozó munka- csoportjának vezetője „intézmé­nyes apartheidnek” nevezte. A gö­rög lapok beszámolói szerint az Eu­rópa Tanács munkatársa úgy fogal­mazott: „Sok romát erőszakosan te­lepítettek le a többségi társadalom­tól messze, elkülönített telepeken, és a görög ombudsman is elismerte, hogy a még 1983-ban hozott mi­niszteri határozat, amely mindezt lehetővé teszi, az intézményes apartheid formája.” A Spata városban korábban letele­pedett életformát folytató romákat például egyszerűen „nomádnak” minősítették, és tavaly októberben - mindenfajta jogviszony elisme­rése nélkül - a NATO egy korábbi, mérgező anyagok tárolására hasz­nált szemétlerakó helyére költöz­tették őket. A területen nincs áram, és miután sem tömegközle­kedés, sem iskolabuszok nem in­dulnak az utolsó lakott háztól öt kilométerre levő telep közeléből, az iskolából is kirekesztődnek. Az akciót a kormány 84 mülió drah- mával támogatta. A szerzők a magyarországi Ro­ma Sajtóközpont munkatársai Zaki Laidi, a párizsi Nemzetközi Tanulmányok és Kutatások Központjának kutatója a szeptember 11-i terrortámadások és az afganisztáni háború következményeiről Senki sem tudja, hogy milyen lesz az új világrend DÉSI ANDRÁS A szeptember 11-i terrortámadások és az afganisztáni háború a globali­záció első politikai válságát jelentik. Egyúttal egy olyan korszak kezdetét is, melyből egyelőre hiányzik a szer­vező elv. Senki sem tudja, hogy mi­lyen lesz az új világrend - nyilatkoz­ta Zaki Laidi francia politológus. A párizsi Nemzetközi Tanulmányok és Kutatások Központjának kutatója, a párizsi Politikatudományi Intézet tanára lesz az első előadója annak a heti rendszerességgel jelentkező konferenciasorozatnak, amelyet ja­nuár 15-től indított a budapesti Francia Intézet A világ szeptember 11-e után címmel. Mennyiben lehet globalizációs okokra visszavezetni a szeptem­ber 11-i eseményeket? A globalizáció az elmúlt években gazdasági krízist váltott ki, rávilá­gított a szociális ellentmondások­ra, politikai válságot azonban nem eredményezett. Szeptember 11. az első olyan politikai konfrontáció, amely nem két ország, hanem a vi­lág legerősebb állama és egy nem állami szerveződés összecsapását hozta. A globalizáció politikai kí­sérőjelensége, hogy az államok és a piaci erők mellett egyre több sze­replő jelenik meg a nemzetközi színtéren. További új elem, hogy a modern kori történelemben a szeptember 11-i az első támadás, amely a déli félteke országából ki­indulva az északi félteke államát éri az utóbbi területén. A merényletsorozat, illetve az afganisztáni háború jelenti-e egy új világrend kezdetét, egy olyan világrendét, amely min­den eddiginél nyilvánvalóbb amerikai-nyugati fölényt hoz? A globalizáció első politikai válsá­gából nem következik, hogy új vi­lágrend lenne kialakulóban. Em­lékezetes, hogy az 1991-es Öböl­háború idején is új világrendet emlegettek. Ma senki sem beszél ilyesmiről, mivel senki sem tudja, hogy milyen az új világrend. A fő téma a terrorizmus elleni harc, erre azonban nem lehet semmifé­le államközi rendszert felépíteni. Egy biztos: az 1989-től, a berlini fal leomlásától számított átmene­ti korszak véget ért. A globalizáció az északi és a déli félteke között egyre mélyebb szakadékot teremt. Ezt is figye­lembe véve észlelhetők-e civili­zációs konfliktus nyomai a szep­tember 11-ét követő háborúban? Nem hiszek a civilizációk közötti összecsapásban. Egyik civilizáció sem homogén, a kulturális szem­pontokat sem érzem erősebbnek a politikainál. Ne felejtsük el: az USA nem az iszlám ellen visel há­borút, és az iszlám világ is politi­kai kérdésekben - például az iz­raeli-palesztin konfliktusban - kerül szembe az Egyesült Álla­mokkal. A szélsőséges iszlamiz- mus pedig nem a Nyugat és az iszlám világ közötti probléma, hanem sokkal inkább magáé az iszlám világé. Visszatérve a hiányzó világrend­re: úgy tűnik, Amerika a terro­rizmus elleni háborúval, a „vagy velünk, vagy ellenünk” elvvel próbálja megvalósítani a saját globalizációs világrendjét. Az Egyesült Államok a globalizá­ciót lényegében saját felségterü­letének tekinti. A globalizáció azonban számos olyan kérdést hozott a felszínre - például a klí­ma- és környezetvédelemben vagy a nemzetközi jog változása­képpen a Nemzetközi Büntetőbí­róság intézményével -, amelyek kikerülnek az Egyesült Államok ellenőrzése alól. S amint ezek az egész nemzetközi közösséget érintő kérdések Amerika érdekei ellen szólnak, az USA ellenáll. Pontosabban egyoldalú, unilate- rális politikával reagál. Az unila- teralizmus azonban nem lehet az új világrend szervező ereje. El­lenkezőleg, lassítja egy új, multi­laterális világrend kialakítását. Pedig szeptember 11. után úgy tűnt, hogy az Egyesült Államok változtat egyoldalú politikáján. A világ túlértékelte szeptember 11- ét. A pánikba esett Amerika először más államok együttműkö­dését kereste. Nem sok kellett ah­hoz, hogy az amerikaiak rájöjje­nek: maguk is el tudják végezni a munkát, s katonai-technológia fö­lényükre támaszkodva nyomban visszatértek az unilaterális politi­kához. Ez meglehetősen nyugtala­nító, mivel azt mutatja, hogy az USA semmit sem tanult a történ­tekből. A legnagyobb problémát az amerikai társadalomnak a vüág többi részével szembeni viszonya jelenti. Miközben az USA domi­náns erő a világban, úgy gondolja, kívül áll e világon. Az amerikai fel­fogás lényegében egy ponton vál­tozott meg, nevezetesen abban, hogy megszűnt a külső sérthetet­lenség mítosza. A Világkereskedelmi Központ el­leni támadást sokan a neolibera­lizmus katasztrófaszerű vége­ként értékelték. Az ilyen felfogás az intellektuális felszínesség kategóriájába tarto­zik. Az amerikaiak a biztonsági kérdéseket mindig is a piaci té­nyezőktől függetlenül, kezelték. A Bush-kormány belpolitikája válto­zatlan, vagyis a magas jöve­delműeknek kedvező adócsökken­tésre, a szociális kiadások lefara­gására összpontosít. A neoliberális felfogást senki és semmi sem kérdőjelezi meg Amerikában. Szeptember 11. után szembetűnő jelenség Oroszország felérté­kelődése. Moszkva látványos visszatérése a nemzetközi színre meglehetősen nyugtalanítja a ke- let-közép-európai térséget. Közép-Európa a kezdetekben úgy gondolta, hogy az afganisztáni háború egyáltalán nem érinti. A globalizáció azonban másként működik. Oroszország megerősö­dése nem feltétlenül a legjobb hír a kelet-közép-európai országok számára. Különösen, hogy újra felmelegítik Oroszország esetle­ges NATO-tagságát. A kelet-kö­zép-európai államok a NATO- tagsággal elsősorban Moszkvával szembeni biztonsági garanciákat kerestek. E stratégiai változások nyomán a kelet-közép-európai országok számára az európai uni­ós csatlakozás jóval nagyobb po­litikai jelentőséget nyer. A jövő egyik nagy kérdése, hogy Európa képes lesz-e igazi politikai hata­lommá válni. Európa azonban nem kíván a világ csendőre lenni, birodalmi ambícióit is felélte már a XIX. században. Európa legin­kább nyugalmat akar saját háza táján. Aminek persze szintén megvan a maga ára. Párizs, 2002. január Zaki Laidi: „A fő téma a terrorizmus elleni harc, erre azonban nem lehet semmiféle államközi rendszert felépí­teni". (Fotó: Népszabadság)

Next

/
Thumbnails
Contents