Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-11 / 9. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 11. Kultúra Január 19-éig látható a Füleki Városi Művelődési Központban az Európában egyedülállónak számító kollekció A magyar nyereg fejlődése Fülek. Január tizenkilencedikéig látható a városi művelődési központban az a vándorkiállítás, amely a magyar nyereg ezeréves fejlődéséről ad átfogó képet. FARKAS OTTÓ Az egri Megyei Művelődési Központ a Kárpátok Alapítvány támogatásával tavaly májusban, az Örökségünk program keretében vállalkozott a kollekció vándoroltatására, amely kulturális örökségünk legrégebbi darabjait mutatja be. Magyarország északi régióiban már megismerkedhetett a közönség az értékes anyaggal. Füleken a kiállítás megszervezését a helyi Koháry Helytörténeti Klub vállalta. Fülek után Tiszafüredre vándorol a bemutató, annak tiszteletére, hogy itt élt az utolsó fanyeregA nyerget nem a magyarok találták fel, mégis magyarnak nevezhető. készítő mester. Március 15-étől szeptember közepéig a Magyar Népművészeti Múzeumban lesz látható, az ősz folyamán pedig a szervezők Finnországban és Franciaországban szeretnék bemutatni. A tervek szerint az anyag egy év múlva tér vissza Szlovákiába, és innen utazik tovább Erdélybe. A kiállítás gerincét a fanyereg ezer éves fejlődését bemutató hatdarabos kollekció alkotja. Gál Sándor, az egri Megyei Művelődési Központ igazgatóhelyettese a megnyitón elmondta, a nyerget nem a magyarok találták fel, hanem nomád törzsek, mégis magyarnak nevezhető, mert a magyarok őrizték meg évszázadokon át. Tamus Antal nyeregkészítő népi iparművész tizenöt évi kutatás és kísérletezés után kezdett korhű fanyergeket készíteni. Indíttatásáról Füleken így vallott: „A jászok népéből származom, a jász pedig mindig katona-paraszt nép volt. Ami annyit jelent, hogy háborúban katonáskodott, békeidőben pedig gazdálkodott. Mivel ősi gazdálkodási formát űzött, békében és háborúban egyaránt kellett a nyereg." Kutatásai során a nyeregkészítő iparművész nemcsak a múzeumokat, könyvtárakat látogatta sorra, hanem szemügyre vette a szobrokat is. A XIV. századi magyar nyerget például a prágai Szent György- lovasszobron látható nyereg alapján készítette el. A hat darabos kollekció egyedülálló darabja a XIX- XX. században használatos csikósnyereg, ismertebb nevén patrac, amelyet nem Tamus Antal, hanem felesége, Cseszneg Ágnes készített. A magyar nyereg fejlődését bemutató kiállítást Tóth Géza fésűs cserépedényei és Bíró László kéregedényei teszik még színesebbé. Az utóbbi tárgyak is úgy készültek, hogy ma is használhatók. A mutatós kéregedények lehetnek fűszeresdobozok, liszttartók, a nagyobbak termény tárolására szolgálhatnak. Gál Sándor, a program menedzsere szerint az iparművészeknek a darabok elkészítéséhez meg kellett tanulniuk a régi mozdulatokat, elsajátítani az eredeti technikákat. Ä vándorkiállítás anyaga azért is egyedülálló Európában, mert az alkotók a legnemesebb hagyományok ápolóiként magas színvonalon folytatják elődeik mesterségét, és így készítették el a tárlat anyagát is. Tamus Antal szerint a magyar nyereg használata napjainkban új lehetőségeket kínál a lovasturizmusban. Az alkotó és a rendezők nem titkolt vágya, hogy a fanyereg a kiállítási térből hamarosan átkerüljön legmegfelelőbb helyére, a ló hátára. XVI-XVII. században használatos nyereg másolata. A kor dísznyergei közé tartoztak ezek a darabok, a pompakedvelő magyar nemesek használták őket. Tamus Antal nyeregkészítő népi iparművész (Fotók: archívum) A Pátria rádió kétnapi kínálatából válogathatnak Tizenegymillió hiányzik a múzeum helyreállítására Hétvégi programok MŰSORAJÁNLÓ Szombaton reggel 8 órakor a Hétről hétre című publicisztikai magazinnal kezdődik adásunk. Fő témája a magyar kedvezménytörvény, pontosabban a körülötte kialakult bonyodalmak, viták, vádaskodások. Megszólalnak a törvény életbelépését és a szlovákiai magyarokkal szembeni érvényesítését ellenző szlovák pártok képviselői, a szerdán lezajlott szlovák-magyar szakértői tárgyalások résztvevői, elhangzanak állásfoglalások pro és kontra. A Magyar Közoktatási Minisztérium pályázatot írt ki a határon túl, szülőföldjükön tanuló egyetemisták részére. Ennek részleteiről is hallhatnak, majd Pásztor Lászlóval, a Szlovákiai Magánorvosok Társulásának elnökével beszélgetünk arról, ki tud-e lábalni az egészségügy a válságból. Egyebek között ezekkel a témákkal várja önöket a szerkesztő, Sándor Renáta. Nyomelemek az emberi szervezetben - ez a témája a 11 órai hírek után az Orvosi tanácsok című műsornak. Ezután jelentkezik a Vándorbot című honismereti kalauz, amely Szene egyik reneszánsz műemlékét, a Törökházat mutatja be. 11.30-kor a Hazai tükörben Albár községet ismerhetik meg. Nótacsokor 12.10-től. A 13 órakor kezdődő Irodalmi mozaikban többek közt Cselényi László szólal meg, aki legújabb könyveiről beszél. Tallózó 13.30-kor, 14.05-től Slágerhullám. Őszidők címmel 15 órától hallhatják a nyugdíjasok műsorát. Szarnák Piroska nyugdíjas tanárnő beszél a valamikori iskolarendszerről, a diákok életkörülményeiről és a pedagógusok nehéz, de szép munkájáról. 16.05-tól 17.40-ig sugározzuk a zenés Köszöntőt, végül adásunk utolsó 20 percében hírösszefoglalót hallanak. Vasárnap is reggel 8 órától közvetítünk. 9 óráig egyebek közt elhangzanak a hírek, a belpolitikai tükör és A hét politikai eseménye. A katolikus félórában a nap evangéliumát és a hozzá kapcsolódó elmélkedést Zsidó János féli lelkiatya tolmácsolja. Megismerhetik a kelenyei egyházi alapiskola mindennapjait is, majd Jézus Krisztus megkeresztelkedése napján a keresztség szentségéről szól Szlávik Antal hidaskürti lelkiatya. 205 évvel ezelőtt született Franz Schubert német zeneszerző - ezúttal kamaraműveit mutaljuk be a Zenei galériában 9.30-kor. 10.05- től Puha József vátja a Randevú hallgatóit. A műsor a Harry Potter- hisztériával foglalkozik. Megszólalnak alap- és középiskolások, valamint a szociológus. A délutáni vendég a Lejárt Útlevél zenekar és Komonyi Zsuzsi énekes. 14.05-kor Lanstyák István olvassa fel nyelvművelő írását. 14.05-től a BBC magyar nyelvű adását vesszük át Londonból. A Tizedes meg a többiek című művet viszi színpadra a komáromi Jókai Színház. Pinczés Istvánnal, a darab rendezőjével beszélget a szerkesztő 15 órakor A kultúra világában. A műsor további témája lesz Ginzery Enikő cimbalomművész templomi koncertje, és kiderül, hogyan él mostanában Szkukálek Lajos festőművész. 15.30-kor a néprajzi összeállításban bemutatjuk Mag Albert Péter hagyományőrző hegedűst Medveshidegkútról. Zenés Köszöntő 16.05-től a hírösszefoglalóig, 17.40-ig. (-tek) Föld alatti gondok ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. A Fő utcai föld alatti múzeum torzója sokak szerint Rudolf Schuster költséges kassai főpolgármesterségének legkifejezőbb jelképe. A ’90-es évek elején megkezdett régészeti ásatások során feltárták a hajdani városkaput és a falak egy részét, az akkori vezetés pedig úgy döntött, országos unikumként föld alatti kiállítótermet, szlovák specialitásokat kínáló éttermet és népi emléktárgyakat árusító boltokat rendeznek be a feltárt területen. Leköltöztették volna a városi információs irodát is, már a költözés időpontja is ismert volt. A kezdeti lelkesedés azonban a rendelkezésre álló anyagiak fogytával egyenes arányban csökkent, a sebbel-lobbal megnyitott múzeumban összesen két kiállítás kapott helyet, majd lakat került a lejáratra. A helyszín két éven át csupán a nyári hónapokban volt látogatható, idegenvezetői kísérettel, tavaly viszont már erre sem jutott pénz. A föld alatti helyzet nemrég a városi tanács ülésén is szóba került. Kiderült, hogy a mennyezet több helyen beázik, a rosszul végzett szigetelés kijavítására viszont nincs pénz. A munkálatokra összesen 11 millió korona hiányzik. Ez az összeg eltörpül az ásatásokra fordított mintegy 70 millió mellett, amely természetesen a város kasz- szájából érkezett, 55 milliót költöttek a máig kihasználatlan kiállítótermekre, 3,5 milliót pedig a nyilvános illemhelyre. Bizalmas forrásból megtudtuk, hogy annak idején sok elhamarkodott döntés született, a fpld alatti termek fűtéséről például egyáltalán nem gondoskodtak az ü- letékesek, azaz a szlovák étterem télén sarkvidéki hőmérsékletű lett volna. A város jelenleg befektetőt keres a munkálatok befejezésére, ám a városi tanács tagjai közül csupán néhányan bíznak egy tőkeerős vállalkozó felbukkanásában. A kemény tél tovább ront a helyzeten, az eladósodott városnak viszont pillanatnyilag arra sincs pénze, hogy mentse a menthetőt, (juk) Nemzetközi képzőművészeti filmszemle Szolnokon Várj ák a nevezéseket MTI-JELENTÉS Szolnok. Az idén ismét megrendezik Szolnokon a képzőművészeti filmszemlét, amelyhez újdonságként filmvásár is kapcsolódik. A rangos nemzetközi filmes rendezvényre október 4. és 9.között kerül sor, a nevezési határidő 2002. március 1. A szemlére olyan művek nevezését várják, amelyek a képzőművészeti alkotások filmes eszközökkel való bemutatására, értelmezésére vállalkoznak, vagy alkotók, alkotócsoportok életéről készültek. Részvételi lehetőséget kínálnak a képzőművészet irányzatait, korszakait, társadalmi összefüggéseit feltáró, valamint a képzőművészet valamely eszközének felhasználásával született alkotásoknak is. A tudnivalókról a www.tiszamozi.hu internetes oldalon lehet tájékozódni. A szolnoki kezdeményezésen alapuló képzőművészeti filmszemle múltja 30 évre nyúlik vissza, és ezen idő alatt a magyar filmesek, a képző- és iparművészek, valamint a műértő nézők körében számon tartott eseménnyé vált. A millennium évében a rendezvénysorozat nemzetközivé bővült. SZÍNHÁZ POZSONY HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: A segéd 19 KIS SZÍNPAD: Zárt tárgyalás 19 A.HA SZÍNHÁZ: Vér 19 KASSA ÁLLAMI SZÍNHÁZ: A néger harca a kutyákkal 19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: A Tizedes meg a többiek 11,19 MISKOLC NEMZETI SZÍNHÁZ: Makrancos hölgy 19 Lúdas Matyi 15 MOZI POZSONY HVIEZDA: Kokain (am.) 16.30, 20.30 Az egyetlen (am.) 18.45 18, 20 MLADOST: Traffic (am.) 14.30,17.15,20 CHARLIE CENTRUM: Harry Potter és a bölcsek köve (ang.-am.) 17,19.45 Őszi visszatérés (cseh-gör.) 18, 20 Ősz New Yorkban (am.) 17.30 A bájkeverő (am.) 18.30 Kadosh (fr.-izr.) 20 KASSA DRUZBA: Bíbor folyók (fr.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Vad kagylók '(holl.) 17.45, 20 CÁPITOL: Harry Potter és a bölcsek köve (ang.- am.) 16,19 ÚSMEV: Jalla! Jalla! (Svéd) 14 Traffic (am.) 16,19 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY - LUX: Kardhal (am.) 19.30 LÉVA - JUNIOR: Traffic (am.) 16.30,19 GALÁNTA-VMK: Dr. Szöszi (am.) 17.30, 20 GYŐR PLAZA: Amerika kedvencei (am.) 17.45, 20, 22.15 Amerikai pite 2 (am.) 13.30, 15.45, 18, 20.15, 22.30 Atlantisz-Az elveszett birodalom (am.) 14.15, 16.15 Csocsó, avagy éljen május 1-je! (magy.) 16, 18 Dr. Szöszi (am.) 13.30, 15.30 A Gyűrűk ura (am.-új-zélan- di) 14, 17.15, 20.30 Hamvadó cigarettavég (magy.) 15, 17.30, 20, 22 Harry Potter és a bölcsek köve (ang.-am.) 14, 17, 20, 22.45 Jay és Néma Bob visszavág (am.) 14, 16, 18, 20, 22 Kémkölykök (am.) 13 Kutyák és macskák (am.) 14.30 Lovagregény (am.) 17.30, 20, 22.30 Ne szólj száj (am.) 13.15, 15.30, 17.45, 20, 22.15 HOL-MI7 A bábjáték az oktatásban - előadás Holnap 9 órától Pedagógiai bábjátékok címmel gyakorlati foglalkozással egybekötött előadás kezdődik a losonci Kármán József Magyar Tannyelvű Alapiskola Kármán-termében. A foglalkozás témái: a bábjáték pedagógiai kihasználásának lehetőségei, ujj- báb készítése, síkbáb-technoló- gia, fakanálbáb készítése, impro- vizálási játéklehetőségek. A belépés díjtalan, (punt) Losonc, Kármán Alapiskola, szombat, 9.00 Miro Putera- és Yperit-koncert A csehországi gitáros-énekes hagyományokat hűen másoló Miro Putera lép fel ma este a Klikk pub színpadán Nohavica-, Kryl-, Nedvéd-feldolgozások- kal, utána a tatabányai Dj Willy hívja afterpartyra a közönséget. A diszkóhelyiségben Dj Oscar, a klub rezidense zenéjére táncolhatnak. Holnap a ’70-es, ’80-as évek legkiválóbb hardrock szerzeményeit előadó szeredi Yperit együttes lép fel a Klikkben, a diszkóban pedig Jim Beam-par- ti lesz az N-rádióval és Dj Kukoval. (kis) Érsekújvár, Klikk pub, péntek, szombat, 22.00 Csiribiri Játszó- és Táncház A losonci Phoenix Lutetia Polgári Társulás és a Csiribiri Játszó- és Táncház holnap délután ismét várja a gyermekeket és szüleiket. A vendég ezúttal a budapesti Mészáros Emőke lesz, aki a bábjátszás fortélyaiba avatja be a kicsiket. (P. J.) Losonc, szombat, 14.30 Hatan a hatvanas évekből A cseh és szlovák absztrakt művészet hat képviselője - Marián Cunderlík, Rudolf Fila, Jozef Jankovic, Eduard Ovcácek, id. Miroslav Snajdr és Milos Urbásek - hatvanas években született munkái, festmények, szobrok láthatók a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria tegnap nyílt Hatan a hatvanas évekből című kiállításán, (tébé) Pozsony, SZNG, a kulturális minisztérium udvarháza, szombat-vasárnap 10.00-18.00 Díszmadár-kiállítás Füleken A városi művelődési központban ma délelőtt nyílik az a kiállítás, amelyen a Szlovák Kisállattenyésztők helyi alapszervezetének tagjai mutatják be kedvenc állataikat. Az elmúlt évtizedben országos viszonylatban csökkent a tenyésztők száma. Akik azonban folytatták ezt a tevékenységet, gyönyörű és értékes állománnyal rendelkeznek. A füleki alapszervezetbe tömörült tenyésztők lényegében a Losonci, a Poltári és a Rimaszombati járás legjobbjai. A vasárnap 14 óráig tartó kiállításon megtekinthetők lesznek olyan ritkaságok, mint a parókás-, tolldíszes-galambok és más díszmadarak, (kas) Fülek, vmk, péntek-szombat 8.00-17.00 vasárnap 8.00-14.00