Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-10 / 8. szám, csütörtök
Sport ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 10 A Kenyában nyaraló ökölvívó visszaszerezheti az Európa-bajnoki övét Kokó Calvo kihívója (Archívum) Trabant a „fa alatt" Gelsenkirchen. Karácsony óta a trabantosok táborába tartozik Jörg Böhme, a labdarúgó Bundesligában szereplő Schalke 04 válogatott játékosa. „Természetesen mindennap ezzel járok edzésre!” - mondta a 27 éves középpályás, aki feleségétől kapta az egykori NDK-ban gyártott kisautót. Böhme számára vezetés közben bizonyára felelevenednek gyermekkori élményei, hiszen a „vasfüggöny” mögött, Lipcsében nőtt fel. (m) A francia Anelka maradni szeretne Liverpool/Párizs. Nicolas Anelka kijelentette: a bajnokság végéig érvényes kölcsönadási szerződése lejárta után is szeretne az FC Liverpoolban futballozni. - Ha ma aláírhatnék, akkor megtenném - nyilatkozott a France Football című szaklapnak a 22 éves francia csatár. - A csapat kiváló labdarúgókból áll, s boldog vagyok, hogy Michael Owennel együtt játszhatok. Anelka három héttel ezelőtt érkezett a Paris Saint-Germa- intől az UEFA Kupa-győztes szigetországi együtteshez, a két klub közötti megállapodás az idény végéig szól. (m) Műkorcsolya-Eb: orosz hiányzók Moszkva. Ágyéksérülés miatt kihagyja a jövő heti műkorcsolya és jégtánc Euró- pa-bajnokságot a címvédő és egyben világelső orosz Jevge- nyij Pljusenko. Hiányozni fog a lausanne-i kontinensviadalról a tavaly ugyancsak első - a vb-n második - Jelena Be- rezsnaja, Anton Sziharulidze páros is, a duó hölgy tagja ugyanis bokasérüléssel bajlódik. A versenyzők, illetve szakvezetőik mindkét esetben a sikeres olimpiai szereplés érdekében döntöttek a távolmaradás mellett. (MTI) Dragila újabb rekordra készül New York. A rúdugró Stacy Dragila bejelentette: a február elsején sorra kerülő New York-i nemzetközi fedettpályás atlétikai viadalon, a hagyományos Mülrose Games- en megpróbálja megdönteni az általa tartott 470 cm-es világcsúcsot. Úgy tűnik, hogy a 30 éves olimpiai bajnok amerikai versenyző ott szeremé folytami, ahol 2001-ben abbahagyta: tavaly szabad téren és teremben egyaránt háromszorjavította meg a rekordot. A nemzetközi szövetség (IA- AF) által az év legjobbjának választott Dragüa mellett többek között honfitársa, a szintén rúdugró, ötkarikás ezüstérmes Lawrence Johnson és a sydneyi játékokon 1500 m-en harmadik kenyai Bemard La- gat is rajthoz áll a Madison Square Gardenben. (MTI) Síelés miatt hiányzott'a vádlott Koblenz. A koblenzi államügyészség élesen bírálta a kokainügye miatt vád alá helyezett Christoph Daumot, mivel ausztriai síelése miatt nem jelent meg január 2-án, perének újabb tárgyalásán. A török Be- siktas labdarúgócsapatának 48 éves német trénere azzal az indokkal kapott engedélyt a távolmaradásra, hogy torok- gyulladását kezeltesse. „Az ügyészség ezek szerint nincs tisztában azzal, hogy a hideg hegyi levegő milyen jó hatással van a légutakra” - érvelt Daum ügyvédje. (MTI) Budapest. Kovács Kokó István nem győzte hangsúlyozni, hogy bízik az Universum Box-Promotion vezetőiben, szerinte a német klub vezetői hamarosan ismét eljuttatják őt egy címmérkőzés közelébe. MTI-JELENTÉS Sokan hitték is, meg nem is az első magyar profivilágbajnok szavait, most azonban úgy tűnik, jogos volt a bizalom. Az EBU (Európai Bokszunió) legújabb ranglistáján ugyanis a hivatalos kihívó pozíciójában Kovács István neve olvasható, azaz Manuel Calvónak elméletileg ő lehet a következő riválisa. A szervezet hírlevele szerint a Calvo-Kovács összecsapás rendezési jogára vonatkozó ajánlatokat legkésőbb január 31-ig kell elkülA felkészülést mindenképpen január közepén kezdtem volna el. deni az EBU irodájába, míg magára a meccsre március 31-ig kell sort keríteni. „Örülök, tényleg nagyon örülök, de most hallok először erről a lehetőségről, mert jelenleg Kenyában nyaralok - reagált az információra a WBO (Bokszvilágszervezet) hajdani pehelysúlyú királya. - A felkészülést mindenképpen január közepén kezdtem volna el, akkor beszéltem volna a németekkel a jövőről, ez így sem fog változni, de a kép örömteli. Hetek, sőt hónapok óta várok erre a lehetőségre, és azt hiszem, most érett be az Univérsum által az elmúlt hetekben végzett kemény háttérmunka.“ A Calvo-Kovács mérkőzés létrejöttéig azonban még rengeteg ♦ A magyar férfi kézilada-válo- gatott Cegléden játszott vüágbajno- ki selejtezőt Törökország ellen, és 33:21 (14:13) arányban győzött. ♦ A Sopron női kosárlabdacsapata Euroliga-mérkőzésen 86:90 (49:46) arányú vereséget szenvedett hazai pályán a francia Valenciennes együttesétől. ♦ Magyarország teremlabdarúgóválogatottja 3:2-re nyert Görögország ellen az athéni nemzetközi tornán, góllövők: Nagy G. 2 és Szente. ♦ Az egy nappal korábbi eredméNHL New York. Nincs megállás a kanadai-amerikai jégkorong-bajnokságban. A legutóbbi játéknap nyolc mérkőzésén kereken ötven gól született. A cseh Jiff Dopita (Philadelphia) mesternégyest ért el, első játékosként ebben a szezonban. Nem megy viszont a góllövés Miroslav Satannak (Buffalo), sorrendben tizenkettedik meccsén nem talált a hálóba. EREDMÉNYEK: Buffalo-Vancou- ver 3:2 (1:0, 2:1, 0:1), gólütők: Varada 2, Connolly, ill. Morrison, Bertuzzi; 16 700 néző. NY Islanders-Calgary 2:5 (1:3, 0:0, 1:2), g.: Peca, Bates, ill. Igin- la, McAmmond, C. Clark, Monta- dor, Wilm; 13 200 néző. Philadelphia-Atlanta 7:4 (3:1,2:1, 2:2), g.: LeClair, J. Williams, Dopita 4, Fedotyenko, ill. Kovaljcsuk 2, Barteéko, Stefan; 19 400 néző. Pittsburgh-Boston 2:3 (2:2, 0:0, 0:1), g.: Beech, Hrdina, ill. G. Murray, J. Thornton, Szamszonov; 15 800 néző. Tampa Bay-Dallas 1:2 (0:0, 0:0, 1:2), g.: Andreychuk, ill. Nieu- wendyk, Modano; 12 800 néző. Toronto-Nashville 4:3 (0:1, 2:2, Kovács Kokó István harcra kész buktató van. A két menedzsmentnek ugyanis dűlőre kell jutnia egymással a részleteket illetően, ráadásul van még egy ennél nagyobb gát is. A gátat Prince Nase- em Hamednek hívják, aki a közelmúltban három mérkőzésről szóló szerződést kötött az HBO-val, és a versenykörút első állomását éppen a Caivo elleni ütközete jelentené. Amennyiben a spanyol a „Herceget“ - és vele együtt a pénzt - választja, minden bizonnyal elveszik tőle az Európanyekhez hasonlóan szerdán is a skót pilóta, David Coulthard érte el a legjobb időt a Forma-l-es csapatok barcelonai tesztelésén. ♦ A labdarúgó Spanyol (Királyi) Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén: Real-Vallecano 4:0, R. Carlos, Raul, Zidane, Figo. ♦ Kiesett az Olasz Kupából.az AS Roma labdarúgócsapata, a negyeddöntő visszavágóján 3:0-ra kikapott a Brescia együttesétől. ♦ Még mindig nem végleges a For- ma-l-ben idénynyitónak számító, 2:0), g.: Juskievics, Domi, Sundin 2, ill. Erat, Jacsmenyev, Classen; 19 100 néző. Minnesota-Montreal 4:2 (1:1,2:0, 1:1), g.: Laaksonen, Walz 2, Zol- toks, ill. A. Markov, Van Allen; 18 500 néző. San Jose-St. Louis 2:6 (0:3, 1:2, 1:1), g.: S. Thornton, Nolan, ill. Drake 2, Tkachuk, Young, Demit- ra, C. Pronger; 17 400 néző. A KANADAI PONTVERSENY ÁLLÁSA: Iginla (Calgary) 52 pont (29 gól + 23 gólpassz), Thornton (Boston) 48 (18 + 30), Kapanen (Carolina) 45 (19 + 26), Sundin (Toronto) 43 (25 + 18), Shanahan (Detroit) 43 (23 + 20), Alffedsson (Ottawa) 42 (21 + 21), Demitra (St. Louis) 42 (21 + 21), Jasin (NY Islanders) 42 (19 + 23), York (NY Rangers) 42 (16 + 26), Zsamnov (Chicago) 42 (15 + 27), Bondra (Washington) 41 (24 + 17),... 24. Gáborík (Minnesota) 39 (16 + 23),... Hossa (33 (16 + 17),... Satan (Buffalo) 33 )13 + 20). NBA Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság eddigi történetében példátlanul szigorú büntetést kabajnoki övét. Ha ez az eset következik be, akkor Kokó menedzsmentjének az EBU-rangsor élén álló Michael Brodie képviselőivel kell tárgyalásokat kezdeni az esetleges címmérkőzésről. Amennyiben sikerül lekötni az Eb-meccset, akkor Kovács Istvánnak lehetősége lesz visszaszereznie azt az övét, amelyet 2000 júniusában nyert el Steve Robinsontól, és amelytől az Antonio „Che- lo“ Díaz elleni vb-címmérkőzés miatt vált meg. március 3-i Ausztrál Nagydíj megrendezése. A jelentések szerint biztonsági kérdések miatt csak ideiglenesnek tekinthető a dátum. ♦ Az autósoknál a francia Fonte- nay, Picard kettős, a motorosoknál a dél-afrikai Cox nyerte a 24. Da- kar-rali 11. szakaszát ♦ A Sportka tegnapi sorsolásának nyerőszámai -1. húzás: 18, 24, 33, 36, 39, 44 - pótszám: 12. II. húzás: 9,20,36,44,47,48 - pórtszám: 10. Lehetőség: 550098. Kenő: 5, 7,10, 14,18,23,27,30,34,43,45,51,53, 59,60,62,64,74,77,80. pott Mark Cuban, a Dallas Mavericks tulajdonosa. Az üzletembernek félmillió dollárt kell fizetnie, mert ráadásul visszaesőként - a nyüvánosság előtt kritizálta a bírók munkáját. - Túl lazán kezelik a személyi hibákra vonatkozó szabályokat. A játékosok emiatt egyre durvábbak, ami idővel súlyos sérülésekhez vezethet - mondta Cuban, miután csapata 105-103-ra kikapott a San Ántonio Spurs együttesétől. Megnyilvánulásai miatt a renitens vezető tavaly összesen 505 ezer dollárral lett szegényebb, amelyben volt egy 250 ezres „tétel” is. Az egy személyre kiszabott eddigi legszigorúbb büntetés az Egyesült Államokban egymillió dollár volt: Eddie DeBartolo, a San Francisco 49ers amerikaifutball-csapa- tának társtulajdonosa fizetett ennyit 1999-ben csalásért. EREDMÉNYEK: Washington Wi- zards-LA Clippers 96:88, Atlan- ta-Portland 101:92, Detroit-LA Lakers 92:121, New Jersey Nets-Mia- mi Heat 104:95, Memphis Grizzli- es-Toronto Raptors 84:81, Dallas- Denver 95:94, Houston-New York Knicks 88:86, Utah Jazz-Phoenix Suns 98:84, Golden State-Milwau- kee 97:113. (sr) EREDMÉNYEK-ESEMÉNYEK TENGERENTÚLI BAJNOKSÁGOK Szlovák nevezés a Salt Lake City-i jégkorongtornára Negyvennégyen a listán TASR-JELENTÉS Pozsony. A Szlovák Jégkorong Szövetség jóváhagyta az olimpiai válogatott bővebb keretét, amelyet Ján Filc edző állított össze. Negyvennégy játékos neve került a listára, huszonkettő Európából és ugyanennyi a tengerentúlról. A keretet a Szlovák Olimpiai Bizottság véglegesíti. Az olimpiai torna első szakaszában, a selejtezőkben az európaiak kapnak helyet, később inkább a NHL-ben hokizók jönnek számításba, attól függően, elengedik-e őket a munkaadóik. Kapusok: Pavol Rybár (Slovan Bratislava), Miroslav Lipovsky (Zilina), Ján Lasák (Müwaukee), Rastislav Stana (Richmond) Védők: Richard Lintner (MoDo), Ivan Majesky (lives Tampere), Dusán Milo (HKm Zvolen), Richard Pavlikovsky (HV 71), Ladislav Cier- ny (C. Budejovice), Radoslav Hecl, Daniel Babka (mindkettő Slovan Bratislava), Slavomir Vorobei (HC Kosice), Lubomir Visnovsky (Los Angeles Kings), Zdeno Chára (Ottawa), Radoslav Suchy (Phoenix). Róbert Svehla (Florida), Lubomii Sekerás (Minnesota), Jaroslav Ob- sut (Hershey), Peter Smrek Csatárok: Robert Petrovcky (Amb- ri Piotta), Rastislav Pavlikovsky (HV 71), Richard Sechny, Jaroslav Török (mindkettő Zvolen), Petet Pucher (Znojmo), Robert Tomik (Sparta Praha), Richard Kapus (Slovan), Ján Pardavy (Djurgaar- den), Radovan Somik (Zlin), Lubomir Hurtaj (Slovan), Lubomii Sabol (HC Kosice), Peter Bondra (Washington), Pavol Demitra (St. Louis), Zigmund Pálffy (LA Kings), Miroslav Satan (Buffalo), Jozef Stümpel (Boston), Michal Handzus, Ladislav Nagy (mindkettő Phoenix), Marián Hossa, Ivan Ciernik (mindkettő Ottawa), Marián Gáborík (Minnesota), Richard Zednik (Montreal), Lubos Bartecko (Atlanta), Ronald Petro- vicky (Calgary), Vladimír Országh. Német labdarúgó Bundesliga: túl magas fizetések Veszélyben a klubok? ÖSSZEÁLLÍTÁS Hamburg. Günther Netzer, az 1974-ben vüágbajnok német csapat tagja és Marco Bode, a Werder Bremen válogatott labdarúgója is úgy véli, hogy a Bundesligában túl magasak a fizetések. - Ha összehasonlítom a keresetem egy ápolónőjével, akkor elszégyellem magam - mondta Bode. - A kórházban naponta hoznak vissza embereket a halálból, mégis én viszek haza több pénzt, pedig senkinek az életét nem mentem meg. Tisztában vagyok vele, hogy a futball jobb üzlet, mint az egészségügy, de ez akkor sincs rendben. Ugyanakkor néhány játékos azt hiszi, hogy azért, mert jól keres, ő a legfontosabb ember a vüágon, s minden körülötte forog. Netzer kijelentette: a folyamatosan emelkedő bérek rövid időn belül a klubok gazdasági összeomlásához vezetnek.- Hibásan működik a mostani rendszer. A klasszisok nyugodtan keressenek kétszer annyit, mint eddig, hiszen miattuk telnek meg a stadionok, nekik köszönhetik a klubok a szponzorokat, de a középszerű, szürke futballisták ne kapjanak évente többszázezer eurót, mert nem termelik ki az árukat. Az ő magas fizetésük miatt mehetnek tönkre az egyesületek. A kiegészítő embereknek nem adnék többet, mint amennyit egy becsületesen dolgozó átlagember kap. (o, n) TENISZ Camberra/Sydney/Auckland. Mandula Petra a 2. fordulóban is győzött a 110 ezer dollár összdíjazású cam- berrari női tornán, a magyar játékos az ausztrál Dominikovic ellen nyert 6:7, 7:6, 6:3 arányban. Legközelebbi ellenfele a világranglista 284. helyén álló ausztrál Grahame lesz. ♦ Nagy meglepetés született a sydneyi női torna 2. fordulójában: a világranglista 2. helyén álló amerikai Jennifer Capriati kikapott honfitársától, Alexandra Stevensontól. A 2. forduló eredményei - nők (585 ezer dollár összdíjazás): Stevenson (amerikai)-Capriati (amerikai, 1.) 7:6, 3:6, 6:4, Clijsters (belga, 3.) Farina-Elia (olasz) 6:7,6:4,6:1, He- nin (belga, 5.)-Martinez (spanyol) 6:0,6:3, Testűd (francia, 7.)-Nagyo- va (szlovák) 6:1, 6:2, Shaughnessy (amerikai, 8.)-Hantuchova (szlovák) 6:4, 6:1. Férfiak (356 ezer dollár összdíjazás): Federer (svájci, 2.)-MaJjsse (belga) 6:2, 6:4, Roddick (amerikai, 3.)-Ulihrach (cseh) 6:0, 6:4, Escude (francia)-Canas (argentin, 4.) 6:4, 6:1, Rios (chilei)-Pavel (román) 6:1, 6:4. ♦ Aucklandban is torna zajlik, 2. forduló: Ivanisevics-Juzsnyij 4:6, 6:3, 6:3, Novák-Vicente 6:3, 6:3, Golmard-Elseneer 7:6, 6:2. (s, m) Ivanisevics ugyan tényelges katonai szolgálatát tölti, de minden jelentősebb tenisztornán ott van, Aucklandban sikeresen vette a 2. fordulót (TASR/AP)