Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-02 / 1. szám, szerda
15 ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 2. Sport Jozef Gönci: „Nem volt egyszerű olyan emberekre bukkannom, akikben újra teljes mértékben megbízom" Az elvesztett könnyedség keresése Sokat kínlódik a puskával, keresi régi önmagát Fölöttébb elégedett volt Jozef Gönci (Dukla Banská Bystrica) kassai puskás azzal, hogy 2001 végén az év szlovákiai sportolói között az előkelő harmadik helyre rangsorolták. A mindig készséges világhírességgel az elmúlt hónapok versenyzői tapasztalatait boncolgattuk. J. MÉSZÁROS KÁROLY Valóban meglepett, hogy ilyen jól végeztél a sportújságírók ankétjén? Érmeim száma eleve az élmezőnybe sorolhatott. Tavaly világversenyeken kilencszer álltam a dobogón, ez életem második leggazdagabb évi gyűjteménye. Olvastam a sajtóban, hogy az újságírók elégedetlenek, mert versenyzőink szinte alig szereztek érmet a nemzetközi porondon, és csak a nem olimpiai sportágakban jeleskedtek. Nekünk, sportlövőloiek 2001-ben az Eu- rópa-bajnokság volt a legrangosabb viadal. Onnan személy szerint négy érmet hoztam haza, na és év közben arattam néhány Világ Kupa-győzelmet is. Ennél több alkalommal nem lehetett bizonyítani. Eközben nem volt gondtalan a versenyzés, hiszen még a fegyvered is cserbenhagyott... Kölcsönöznöm kellett az Eb-re. Közvetlenül előtte ismerkedtem az új puskával, rengeteget edzettem, így kimerítő gyakorlás után indultam el a versenyidény legfontosabb viadalára. Ahhoz képest elég jól helytálltam. Máig nincs megnyugtatóan rendezve a fegyver- és tölténygondom, lesz még mit csinálnom, hogy megoldódjon. Olimpiai mélyrepülés Sydneyben, majd edzőcsere - nem lehettek könnyű állomásai versenyzői hétköznapjaidnak. Milyen kapaszkodókon keresztül törtél újra felfelé? Kénytelen voltam újraértékelni viszonyomat néhány olyan emberrel, akikben korábban tökéletesen megbíztam. Ők ugyanis az első vereség után képtelenek voltak velem cipelni a kudarc következményeit, igyekeztek rám kenni az egészet. Számomra érthető, hogy az eredmény mögött elsősorban a sportoló húzódik meg, de voltak ott mások is. Például a korábbi edzőm. Ezért következett a Bélák, Scerbanovsky váltás is. Nem volt egyszerű olyan emberekre bukkannom, akikben újra teljes mértékben megbízom. Óriási csalódottság költözött belém a múltban, s ez az új szakmai stábon belül is görcsöket okoz. Ha sikerül megszabadulnom tőle, akkor leszek olyan, mint régebben voltam. Jelenleg még rettentően nehezen megy a lövés, rettentő kínok közepette tudok csak győzni. Hiányzik belőlem a könnyedség. Vissza-visszaköszön: mintha egyesek ma is az olimpiáért hibáztatnának. Borzasztóan csalódtam bizonyos emberekben, a barátság számukra a pénzen kívül semmit nem jelentett. Mivel közös munkánk pénzt nem hozott, utunk különvált. Én képes lettem volna váltani, teljesen új alapokról folytatni a csúcsok felé. Ők viszont nem, mert egyetlen céljuk, az anyagi haszon elmaradt. Utólag bánt, hogy nem közösen tűztünk magunk elé célokat. Elfogadtam, amit ők mondtak. Mivel velem nem érték el, amit akartak, (Archívum) továbbálltak, elvonultak máshova keresni. Hiába tűnik egyéni sportnak a lövészet, ha a háttérben komoly emberi viszonyok rontják a légkört, s ez kihat az eredményességre is... Volt edzőm nem tudatosította, milyen állapotban hagyott engem. Jelenlegi mesterem és segítőim azt állítják, hogy agyonhajszolt vagyok, egyre többet kellene törődnöm a regenerációval. Én viszont a sok edzéshez szoktam hozzá, ahhoz, hogy több energiát adok le, mint amennyit felveszek. Valójában ezt tanultam a korábbi edzőmtől: dolgozni, dolgozni... Egyáltalán nem gondolt az egészségemre. Van mit tennem, hogy leszokjak erről. Szinte naponta eszembe jut, milyen szakadékba zuhanhattam volna. Nem lehetek hálás korábbi segítőimnek csak ezért, mert negyvenhat érmet nyertem a nagy versenyeken. Nekem arra is kell gondolnom, mi lesz ezután. Rettentő volt annak a felismerése, hogy társaimat csak az éremszerzés érdekli. Egészségkárosodásod első jelei a látás romlásával jelenkeztek. Milyen állapotban van a szemed? Magam törődtem a látásommal. Szerencsére egy ideje Delej doktor szintén gondoskodik rólam, és ezt teszi a mögöttem álló szakmai stáb is. Fokozatosan megismernek, csökkentik az edzésmennyiséget, rávezetnek a regeneráció és az erőnlétfenntartás szakszerű ösvényeire. Azon munkálkodnak, hogy ismét optimális szintre kerüljek. Jó úton járunk. Megváltoztak az edzéselveim is. Milyenre? Ráébredtem, mit kell tennem a csúcsesemények előtt. Korábban ezt nem tudtad? Nem bizony, mert előző edzőm csak azt kívánta, hogy dolgozzak, végezzem el az edzést. Ennek az volt az eredménye, hogy a sok munka után remek formába lendültem, és saját érzékemnek köszönhetően nagy dolgokat műveltem. Ám amikor megérkezett a fáradtság, tehetetlenekké váltunk, s ez bumerángként éppen az olimpián csapott vissza. Ebben a helyzetben korábbi edzőm képtelen volt lépni, így helyesnek tartom, hogy szakítottunk, mert lehetőségeink tetőfokára értünk. Engem tehát nem az anyagiak csábító vonzereje vitt az edzőváltásba. Maradtam idehaza, anyagi helyzetem még romlott is, hiába vannak remek eredményeim. Hajlandó vagyok ilyen körülmények közöttt is folytatni, mert rábukkantam négy emberre, akik akarnak segíteni, s velük szeretném megpróbálni. Közös munkánknak lassan érnek a gyümölcsei. Látom, hogy aggódnak értem, óvatosak, minden apróságra odafigyelnek. Ameddig így lesz, biztosan kitartok velük, nincs okom kételkedni bennük. Miben változtál meg Sydney óta? Nem vagyok többé a naív. Hatalmas sportolói tapasztalatom, hogy a számomra fontos dolgokba nem engedek belekontárkod- ni. Nem dönthet róluk olyasvalaki, aki aztán cserbenhagy. Magamra vállalom ezt a feladatot. Tanácsot kérek mindenhez, de a döntő szót én mondom ki. Úgy érzem, hogy huszonhét évesen már van elég tapasztalatom a sportlövészetben. TENGERENTÚLI BAJNOKSÁGOK NHL New York. Az elmúlt esztendő utolsó két játéknapján 15 mérkőzést rendeztek a kanadai-amerikai profi jégkorongbajnokságban. A szlovák hokisok közül négyen értek el gólt. Pavol De- mitra (St. Louis) kétszer is a hálóba talált, s a Nashville elleni meccs legjobbjának nyilvánították. Demitra eddig 20 gólt lőtt, és 18 gólpasszt adott, csapata legproduktívabb játékosa. A Buffalo-Carolina összecsapás eseménye volt, hogy Ron Francis, a Carolina korongozója beütötte 501. gólját, ráadásul gólpasszt adott, s Gretzky, Howe, Mark Messier és Dionne után az NHL történetének újabb játékosa, aki 501-szer talált a hálóba, és ezren felüli gólelőkészítést tudhat magáénak. Kellemetlen helyzetbe került Lubos Bartecko, aki hokibotjával arcsérülést okozott Pavel Búrénak, a Florida játékosának. Bure a következőképp kommentálta az esetet: „Két játékvezető van a jégen, s figyelmen kívül hagynak ilyen közbelépést, arcul ütik az embert hokibottal, vérzik, és ők nem sípolnak. Néhány esztendővel ezelőtt Mario Lemieux éppen azért hagyta abba a hokit, mert félt az ilyen veszélyes belemenésektől. Az NHL vezetésének valamit tennie kell, mert különben a jégkorong elveszti játékos jellegét.” Mario Lemieux (Pittsburgh), Kanada olimpiai csapatának kapitánya hosszabb sérülése után már együtt edzett a csapatával, s az utolsó tréning után kijelentette, legközelebb pályára lép. A 36 éves középcsatár ebben az idényben sérülés miatt csak 11 meccsen szerepelt, egy gólt lőtt, és 9 gólpasszt adott. EREDMÉNYEK - VASÁRNAP: Washington-Carolina 5:5 (1:3, 4:1, 0:1 - 0:0), Bondra, Goncsar 2, Simon, Nyikolisin (Bondra), ill. BrindAmour 2, Vasícek, Ozolins, Francis; 19 000 néző. St. Lou- is-Nashville 7:2 (1:0, 3:2, 3:0), Demitra 2, Young 2, Eastwood, Varlamov, Corso, ill. Arhipov, Ronning; 19 000 néző. Chica- go-Anaheim 2:1 (0:0, 0:0, 2:1), Calder, Sullivan, ill. Kjellberg; 17 000 néző. Edmonton-New Jersey 1:2 (0:0, 0:2, 1:0), Murray, ill. Holik, McKay; 17 000 néző. San Jose-Phoenix 2:4 (0:0, 1:1, 1:3), Matteau, Sturm, ill. Wilson, Kolanos, Numminen, Lemieux; 18 000 néző. HÉTFŐ: Buffalo-Carolina 4:5 (1:2, 0:1, 3:2), Afinogenov, Warrener, Hamel, Brown, ill. Battaglia, Gelinas, Hill, Francis 2; 18 ezer néző. Ottawa-Chicago 4:5 (1:0, 0:1, 3:3 - 0:1), Neil 2, Alf- redsson 2, ill. White, Daze 3, Sullivan; 18 000 néző. Eric Daze negyedik mesterhármasával hat másodperccel a hosszabbítás befejezése előtt döntötte el a meccset. Tampa Bay-Toronto 1:4 (0:1, 0:2, 1:1), St. Louis, ill. Sundin, Domi, Belak, Höglund; 17 000 néző. Florida-Nashville 4:3 (1:2, 2:0, 1:1), Nilson 2, P. Bure, Impe, ill. Svartvadet, Donovan, Kaberle; 14 ezer néző. Detroit-Minnesota 4:2 (1:0,2:0,1:2), McCarty, Robitaille, Duchesne, Draper, ill. Hendrickson, Gáborík; 20 000 néző. Robitaille elérte pályafutásának 608. gólját, s a kanadai hokis, aki nem került az olimpiai csapatba, az NHL örökranglistáján a 11. helyre került. Columbus-Anaheim 3:1 (0:0, 0:0, 3:1), Whitney, Marshall, Dineen, ill. Tverdovszkij; 18 ezer néző. Dallas-Boston 2:1 (1:0, 0:1, 1:0), Lehtinen, Niu- wendyk, ill. Rolston; 19 000 néző. Calgary-Edmonton 2:2 (1:2, 0:0, 1:0 - 0:0), Conroy, Begin, ill. Murray, Carter; 17 000 néző. Vancou- ver-Philadelphia 1:2 (0:0, 0:1, 1:1), Cooke, ill. Leclair, Gagne; 19 000 néző. Phoenix-NY Rangers 5:0 (1:0, 3:0, 1:0), Briere, Lang- kow 2, Doan 2; 15 000 néző. NBA Michael Jordan újabb 45 pontot szerzett a New Jersey elleni találkozón, és így 15 pontra megközelítette a 30 ezres álomhatárt az észak-amerikai profi kosárlabdabajnokságban. Sérülés miatt megszakadt a Dallasban kosarazó Michael Finley 490 mérkőzés óta tartó sorozata: egyetlen találkozót sem hagyott ki az elmúlt hat idényben, s ezzel rekorder a jelenleg is aktív játékosok között. A bajnokság legutóbbi eredményei: Detroit-Miami 86:80, Memphis-San Antonio 79:83, New York-Orlando 90:94, Sacra- mento-Boston 109:94, LA La- kers-Houston 114:90, Port- land-Minnesota 93:95, Chicago-Milwaukee 90:83, India- na-Miami 87:89, Washington-New Jersey 98:76, Dallas-Atlanta 113:ö7. (TASR) RÖVIDEN Michael Schumacher az év legjobbja Párizs. A negyedik Forma-l-es világbajnoki címét begyűjtő Michael Schumacher lett az év sportolója a L’Equipe magazin szavazásán. A német sztár csak egy ponttal előzte meg a Fukuokában hatszoros világbajnok ausztrál úszófenomént, lan Thorpe-ot (195), és 94-gyel a vb-győztes olasz motorversenyzőt, Valentino Rossit (102). Tavaly a golfozó Tiger Woods lett az első. A francia szaklap voksolásán korábban a konstruktőrök (valamint Schumacher révén a pilóták) között is világbajnok Ferrari lett az év csapata. (MTI) Cantona egymeccses visszatérése Melbourne. Eric Cantona egy mérkőzésre visszatér: a Manchester United egykori francia sztárja az ausztrál labdarúgó-bajnokságban szereplő Melbourne Knights színeiben lép ismét pályára. - Amikor közöltem a játékosokkal, hogy Eric beszáll egy meccsre, szinte magukon kívül voltak az örömtől. Jó, hogy segít népszerűsíteni a futballt az országban - kommentálta a nem mindennapi eseményt John Sigur vezetőedző, Cantona - aki 25 ezer dollárt kap a fellépésért - 1992-ben igazolt az M.U.-hoz, és 1997-es visszavonulásáig 185 hivatalos mérkőzésen 81 gólt lőtt. Az utóbbi években számos filmben szerepelt, s emellett a strandfűtballtomák állandó résztvevője. (MTI) Beckerre nem bizonyítható adócsalás Hamburg. Boris Becker ügyvédje biztos benne, hogy a volt német teniszcsillag ellen nem emelnek vádat adócsalás miatt. - Az eddigi nyomozás során semmilyen terhelő bizonyítékot nem találtak - mondta Jan Olaf Leisner. - Védencemet azzal gyanúsítják, hogy a kedvezőbb adózási feltételek miatt 1991 és 1993 között Monacóban volt bejelentve, közben pedig a testvérénél lakott Münchenben. Ez azonban nem igaz, testvére a bíróság előtt is hajlandó megerősíteni. Ha az ügyészség vádjai beigazolódnak, akkor a háromszoros wimbledoni bajnok Beckemek a késedelmi kamatokkal együtt 16,9 millió eurót kell befizetnie. (MTI) Ayrton Senna nevében kereskedtek New York. Pénzügyi visszaélések miatt a New York-i tőzsde 429 millió dollárra bírságolta azt a brókercéget, amely 1992 és 1994 között a brazü Forma-l-es pilóta, Ayrton Senna nevében kereskedett. Az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon elhunyt 34 éves világbajnok családja semmit sem tudott a manipulációkról. Többévi nyomozás után derült ki, hogy az amerikai-mexikói vállalkozás fantomcégeknek adott el részvényeket több százmilliós értékben, valamint a Senna-kapcso- latára hivatkozva kölcsönöket vett fel, amelyeket aztán nem fizetett vissza. Az ügy a bíróságon folytatódik, a bűnösök 10 éves börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra számíthatnak. (MTI) A lángnak a hó sem akadály Buffalo. Az öt napja tartó viharos időjárás, valamint a lehullott közel két méter hó sem jelentett akadályt, a február 8-án kezdődő Salt Lake City-i olimpia lángja különösebb gond nélkül megérkezett Buffalóba. A fáklyát vihette - többek között - Tony Masiello polgármester, Joe Mesi ökölvívóbajnok és a szilveszteri mulatságokban közreműködő tűzoltók serege. A váltó a megnyitó napján éri el a téli olimpia városát. A láng 65 napos amerikai útja során 46 államot érint, és közel 22 ezer kilométert tesz meg. (MTI) Argentin kapitány Csehországban Prága. Az argentin Julio Velasco lesz a cseh férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya. Megbízatása a hazájában sorra kerülő októberi világbajnokság végéig szól. Az ismert edző 1990-ben és négy évvel később az olasz együttessel nyert vb-aranyat, majd élvonalbeli labda- rúgóklubok(l) vezetőségében vállalt munkát. Csehországban korábban még soha nem dolgozott külföldi röplabdaszakember. (MTI) Ferreira lett a Benfica vezetőedzője Lisszabon. Véget értek a csütörtök óta tartó találgatások a Benfica labdarúgócsapatának megüresedett kispadját illetően: az eddigi másodedző, Jesualdo Ferreira vette át a portugál csapat irányítását. Korábban úgy hírlett, hogy a svéd Lars Svensson lesz a befutó: egy stockholmi napilap úgy tudta, hogy a másodosztályú Bodens BK szakvezetője már megegyezett a lisszaboni klub elöljáróival. A lemondott Antonio Oliveira a vártnál gyengébb eredmények miatt távozott. Az 55 éves tréner vezetésével a Benfica a legutóbbi három fordulóban csak egy pontot szerzett, ráadásul a Portugál Kupából is kiesett. (MTI) Január 1-jétől: Nemzeti Utánpótlás Intézet Budapest. Hatszázmillió forint áll majd a magyar sport utánpótlásának biztosítására létrehozott Heraklész program rendelkezésére 2002-ben, s a tennivalók koordinálását, a szervezeti keretet január 1- jétől a Nemzeti Utánpótlás Intézet biztosítja. Az MTI értesülése szerint az új költségvetési intézmény kis létszámú stábból áll, munkájában azonban szép számmal vesznek részt az érintett korosztályban és elsősorban az olimpiai sportágakban tevékenykedő edzők, szakemberek. (MTI) Németország: az egykori NDK-s tettesek nem kapnak állást Támogatott MTI-JELENTÉS Berlin. Otto Schily német belügyminiszter felszólította az ország sportszövetségeit, hogy ne adjanak munkát az egykori NDK doppingügyeiben aktív szerepet vállaló edzőknek és orvosoknak. - Figyelnünk kell arra, hogy a tettesek ne dolgozhassanak sportolók mellett - mondta a politikus. A parlament korábban 2 millió eurós támogatást szavazott meg azoknak a versenyzőknek, akik a keletnémet doppingpolitikának estek áldozatul. áldozatok Schily szerint nem lesz könnyű eldönteni, hogy kik részesülhetnek kárpótlásban. - Nem minden esetben lehet majd egyértelműen megállapítani, hogy az illető tudott-e arról, hogy tiltott szereket használ - tette hozzá. A rendszerváltás előtt az NDK-s sportvezetés módszeresen adagolta - főként az atlétáknak és úszóknak - a teljesítmény- növelő szereket. Az utóbbi években számos korábbi élversenyző panaszkodott egészségi problémákra az anabolikus szteroidok miatt.