Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-10 / 8. szám, csütörtök
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 10 ■■■■I KOMMENTÁR Zsákutcában SZILVÁSSY JÓZSEF A magyar és a szlovák kormányfő egyaránt felelős azért, hogy a státustörvényről és a magyar jogszabály szlovákiai végrehajtásáról megkezdett, eddig is nyögvenyelősen haladó államközi tárgyalások zsákutcába jutottak. Budapest a médiában megjelent felszínes nyilatkozatok és fogadkozások ellenére nagyon későn, csaknem öt hónappal a magyar jogi norma parlamenti elfogadása után ült tárgyalóasztalhoz a szlovák kormány képviselőjével. Ezt a tényt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy november közepén, amikor többszöri halogatás után Németh Zsolt végre találkozott szlovák partnerével, az eszmecserét követő sajtótájékoztatón Jaroslav Chlebo kijelentette: - A státustörvény ügyében ez volt az első érdemi államközi tárgyalás. A mellette álló magyar külügyi államtitkár egyetlen szóval sem cáfolta kollégájának kijelentését. A későn eszmélő magyar diplomácia érthetően elsősorban Bukaresttel akart valamiképp kiegyezni. Pozsony könnyebb falatnak tűnt, s a látszatot az is erősítette, hogy Mikulás Dzurinda kijelentette: meg fogunk, mert meg akarunk egyezni. Ennek ellenére Szlovákia késleltette az eszmecserét, éspedig azzal a kifogással, hogy először megvárja mind a tíz végrehajtó rendelkezést, amelyek közül Eduard Kukán külügyminiszter szerint mindeddig csupán négy érkezett meg Budapestről. Jelenleg úgy fest a helyzet, hogy az Orbán-ka- binet került nehéz helyzetbe, méghozzá legalább két fronton. A státustörvény a magyarországi belpolitikai választási kampány egyik céltáblája lett, és egyre aggályosabb a magyar jogszabály teljes körű végrehajtása is Most üt vissza az, hogy az Orbán-ka- binet lebecsülte azt a sokszor nyilvánvalóvá vált tételt, mely szerint különösen a szomszédos országokban élő magyarságot érintő kérdésekben időben és érdemben kívánatos egyeztetni az illetékes kormányokkal. Mikulás Dzurinda viszont a jelek szerint kivágta magát a kutyaszorítóból. Igyekezett lecsillapítani a nacionalista indulatokat, ugyanakkor eddigi tétovázásával szakítva a szlovákiai tiltakozások és ellenvetések élére állt, s azt indítványozta a magyar kormánynak, hogy Ausztriához hasonlóan Szlovákiát is vonják ki a sátustörvény vagy néhány rendelkezésének a hatálya alól. Ezzel a húzással helyzeti előnybe került a magyar féllel szemben, hiszen a feltételeket most a velencei bizottság ajánlására is - amely többek között egyezséget szorgalmaz a vitatkozó partnerek között - támaszkodva elsősorban Pozsony szabja meg. A magyar helyettes államtitkár tegnapi pozsonyi vizitje semmilyen előrelépést nem hozott a vitában. Mindeközben Dunaszerdahelyen megnyílt az első dél-szlovákiai tájékoztató iroda, és e héten további helyiségeket adnak át. Az országban viszont erősödik a magyarellenes hangulat, s ma még nyilvánvalóan sem Orbán Viktor, sem Mikulás Dzurinda nem tudja, merre keresse a kivezető szűk ösvényt a zsákutcából. Egyre különösen ügyelnie kellene minden illetékesnek: hogy hazai magyar nemzeti közösségünk valóban kedvezményezettje és ne túsza legyen a jogszabálynak. JEGYZET meg, és két kezét összetéve, áj- tatos hangon pénzt kér: csak százhetvenöt forintot adj, eny- nyi hiányzik a vonatjegyhez! Úristen, gondolom, ezeknek valami maffiájuk lehet itt, az előbb nem adtam, erre felfelé licitálnak, amíg a végén valami Schwarzenegger-fazon egy ezrest nem kér majd tőlem, aztán meg jól összevernek, hogy miért nem adtam hamarabb. Ismét kínosan mosolygok, az arcomról persze leolvasható az előbbi kis maffiás eszmefuttatás, úgyhogy megint csak any- nyit mondok: ne haragudj haver, de csak egy forintom van. A „haver” távozik - gondolom, az előbbi haver után -, én meg körülnézek, hol lehet itt segítséget hívni, hajön a maffia. Nem is kell sokáig várni. A kupé ajtajában - a változatosság kedvéért - megjelenik egy nő. Összeteszi két kezét, de nem mond semmit sem ájtatosan, sem ájtatlanul, mindössze ártatlan szemekkel egy Miki majmot és egy cédulát nyújt felém. Szegeden és Miskolcon, Győrben és Szombathelyen ugyanilyet kínálnak, csak az árak változnak. Ez itt pont ötszáz forintra taksál egy láncon lógatva felkínált kis szőrös állatot. Neki is köszönetét mondok, meg azt, hogy csak egy forintom van. A nő erre eltűnik, nyilván követi két társát. Végre nagyot zökken a vonat, elindulunk. Éppen belemerülnék a „La représentation du monde chez 1 enfant” kezdetű mondatba, amikor egy alak tűnik fel a kupé ajtajában. Egyenruhát visel, de csak a jegyemet kéri. Megmutatom a „La Psychologie de la forme” kezdetű fejezettel együtt. S közben elpanaszolom neki, milyen tortúrák értek indulás előtt. Rám nézett, aztán csak annyit mormolt, hogy aki ilyesmiket olvas, azt errefelé baleknak nézik. Le lecteur de balelcség SZABÓ GERGELY Budapestről Pozsonyba utaznék, a vonat indulásáig van még tíz percem, veszek magamnak egy mákos patkót száz forintért és egy doboz szőlőlevet (alkoholmenteset, természetesen) kilencvenkilencért, a visszajáró egy forintot nagyképűen elveszem. Sürgősen telefonálnom kellene még, de már csak egy szlovák ötszázkoronásom van, azt meg brutálisan alacsony árfolyamon váltanák be a Keleti pályaudvaron; eldöntőm tehát, hogy inkább beülök a vonatba, és Pozsonyig csakis Umberto Ecóval, pontosabban Antonio Fomez festőművésznek a posztmodern ci- tacionizmus szabályai által bemutatott munkásságával akarok foglalkozni. Már éppen odáig jutok a könyvben, hogy „Introduction ál étude du narrataire”, amikor a kupé ajtaja előtt megjelenik egy alak, és két kezét összetéve, ájtatos hangon pénzt kér: csak száz forintot adj, ennyi hiányzik a vonatjegyhez! A szívem elszorul, Pozsonyban az összes koldus megsüvegel, pont Pesten ne adnék? Most viszont csak ez a nyavalyás ötszáz koronás van a zsebemben, azt azért nem adom. Kínosan mosolyogva megpróbálom kitalálni, hogyan tudnám ezt megfelelően kitálalni, ám nem jut eszembe semmi, jobb híján kinyögöm az igazságot: Ne haragudj haver, de összesen egy forintom van. A „haver” meg sem várja a mondat végét, bólint és távozik. Két perc múlva már odáig jutok a könyvben, hogy „Le lecteur et la critique”, amikor a kupé ajtaja előtt újabb alak áll BÚCSÚ DUSZA ISTVÁNTÓL Pistám! Vagy harminc éve annak, hogy először találkoztunk a legendás hírű kassai ipariban. Az Acéltoll című iskolai lapot szerkesztetted, én meg mint izgága alanyi költő a verseimmel ostromoltam a lapot - meg téged, aki szintén verseltél akkor. Hogy mindez számodra sem volt holmi pótcselekvés, az tanúsítja, hogy halálodig nem franciakulccsal vagy atomerőmű-tervezéssel kerested a kenyeredet, hanem az írásaiddal. Átlábaltál a nehéziparból te is egy nehéz iparba... A hetvenes években, amikor a közírást, a legpro- vincionálisabb mércével mérve is, olcsó pártkatonák, hivatalos valakik képében grasszáló senkik nehezítették méginkább. Az azóta megújult Nőben kezdtél, mondhatni, viszonylag fiatalon kikezd- tél a nőkkel. Akik végül is szívesen hittek neked, hiszen jegyzeteid, faluriportjaid más hangnemben szólították meg őket, mint amilyen a konszolidáció hetvenes években használatos hangneme volt. Az őszinte hangnem volt, ami, lássatok csodát, a süllyesztő helyett az akkori szlovákiai magyar sajtó „csúcsszervébe”, az Uj Szó kulturális rovatába lökött. Történt ugyanis, hogy fiatalos hévvel le találtad baltázni az akkori hivatalos lábon járó csúcsszervet, mert az ökörsütést akart elrendelni a Csemadok gombaszögi országos kulturális rendezvényén. Nem volt jellemző ez akkor, mármint az, hogy következmények nélkül lebaltázhatóak lettek volna a hivatalos csúcsmagyarok, a vörös csillaggal, sarlóval- kalapáccsal felbélyegzett mame- lukok. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy azóta más ideológiák zászlaja alatt ugyan, de sütöttek már a saját pecsenyéjükként ökröt ugyanazok és mások a mi valós és jelképes Gombaszögeinken... Által lettél tehát helyezve az Új Szóba, az effektívebb fegyelmez- hetőségjegyében-e, avagy, hogy ne vesszél el tehetségként? Ki képes ennyi idő távlatából hitelt érdemlően bizonyítani? Tény, hogy enyhén szólva sem volt rád jellemző soha a mindenáron való kompromisszumkeresés. Hozzáteszem rögtön, eme tény korántsem bírálat. Kompromisszumok mindenáron ugyanis csak érdekből köttetnek, ami mindig gyanús vagy a langyosakat jellem5 zi. A langyosakat ugye, az úristen is kiköpi, különféle érdekek nyomán meg világraszóló bűnöket is elkövettek már... Napilapunk kulturális rovatában folytattad kiváló riportjaid, tárcáid sorát, kulturális affinitásod okán te lettél az egyetemes magyar, ezen belül pedig a szlovákiai magyar kulturális atlasz legavatottabb topográfusa, egyben szószólója. Ezen belül a színház- és mozgáskultúráé. Magyarán, két színházunk és amatőr színjátszómozgalmunk felkent kritikusa vált belőled. Mint üyent, meg-meggyűrtek helyenként, leginkább azok, akik képtelenek voltak intelligens módon kezelni munkájuk visszhangját... No és!? Ha nem visszafordíthatadanul ostobák a szóban forgó érintettek, amíg élnek, profitálhatnak írásaidból. Ne higgye azonban senki, hogy végül úgy távoztál évtizedek után, immár visszavon- hatadanul az életből, e pályáról, hogy azt végig egy megkínzatá- sokkal, konfliktusokkal teli gályának tartottad. Hiszen a publicista, tudvalévő, jellemzően nap mint nap a saját bőrét viszi a vásárra, portékáján mindig ott a copyright. Kuncsaftja, vevője, vagyis olvasója az, aki a vétel, a megszólítás pillanatában minősítheti, amit kap. Bármikor rajtakapható hát a hazugságon, sunyiságon. Aki hiteltelen, annak pillanatok alatt elfogy a közönsége. A hiteles közíró közönsége pedig állandó, sőt, gyarapszik szüntelen, több korsztály szomjazza szavait, vagyis sok-sok barátja van. Pista, neked sok-sok barátod volt itt a Földön. Meggyőződésem, hogy odaát sem lesz ez másként. Isten veled! Barak László Kedves Pista! Tudtam, mert közölted az utóbbi időben egyre ritkább esti telefonhívásaid nyomán kerekedett hosszú beszélgetéseink valamelyike során, hogy rakoncátlanko- dik a szíved, lefogynod meg nem lehet egy másik betegség támadása miatt. A hangod sem volt az a régi, indulatos, szenvedélyes, inkább rezignált, mégis a bölcsek telefonkagylóban is érzékelhető mosolyával azt mondtad, addig írok, amíg élek. Aztán nem oly régen megjelentél nálunk személyesen, Komáromból jövet, kezet fogtunk, megpusziltad Maricát, majd, ahogy megbeszéltük, átadtad Vincent van Gogh Delelőn című festményének másolatát, melyhez szép jegyzetet írtál kérésünkre a Katedrába A fény és a nyár végtelensége címmel. És már rohantál is, nem ültél le, mint máskor, szétterülve a reka- mién, hogy kibeszéld magadból örömeidet, kínjaidat, melyek gyakran vitákat kiváltó írásaidban is mindenkor honi magyar nemzeti közösségünkhöz, a színházhoz, iskoláinkhoz, aprófalva- inkhoz, irodalmunkhoz, amatőr művészeti mozgalmainkhoz, közéletünkhöz és még megannyi területhez kötődtek széles körű tájékozottságodnak és érdeklődésednek köszönhetőn. És megannyi emberi sorshoz példamutató kitartással, ingázva több mint negyed századon át írógéped és tájegységeink települései között, igényes újságíróhoz, publicistához és kritikushoz méltón alámerülve az élet, a valóság, a művészet mélyrétegeibe. Rohantál, jegyeztem le az imént, pedig a két lépcsőfordulón tovább tartott az utad fel az ajtónkig, mint azelőtt, és hát lefelé is. Mindezen előjelek ellenére, Kedves Barátom, Kollégám tizenkét esztendőn át az Új Szó kulturális rovatában, fesztiválok zsűrijében, nem akartam hinni halálod hírét, amikor tegnap közölte velem egykori közös főszerkesztőnk, Szüvássy Jóska, aki újra főszerkesztőként jegyzi napüapunkat. Nem igaz, nem lehet. Mert, Pista, egy nappal korábban, azaz kedden, én kerestelek otthon Téged telefonon, cikket akartam rendelni nálad pedagógiai lapunk Szembenéző rovatába, és nem vette fel senki a kagylót. Biztos úton vagy, gondoltam, és akkor a mobilod számát pö- työgtettem ki - és ezt most nem tudom, hogyan írjam le, Pista, mert elkezdtem sírni -, és azt hallom az üzenetrögzítőről, hogy Dusza István, jelenleg nincs... A Te hangodat, gépről. Aki ember voltál, nehéz ember, igaz; örök magányos, de mélyen érző, aki tudott sírni. És írni, mint kevesen e honban. Bodnár Gyula A német konzervatív erők a bevándorlás kérdésével és a nemzettudat hangoztatásával megszoríthatják ellenfelüket Merkel-Stoiber erőpróba Pár hete még tét nélküli, nemszeretem tisztségnek tűnt a német konzervatív pártok (CDU, CSU) közös kancel- láijelöltjének személye. DOROGMAN LÁSZLÓ Lényegében arról volt szó még novemberben is, hogy a CDU és a CSU elnökei közül ki vállalja a biztos vereséggel kecsegtető megméretést az 1998 óta kormányon lévő szociáldemokrata kancellárral szemben. Decemberben azután változott a kép: a gazdasági mutatók drasztikus romlása (recesszióba átmenő konjunkturális „gödör”, gyorsan emelkedő munkanélküliség) a konzervatív tábor hagyományos vesszőparipáival (bevándorlás, nemzettudat) együtt olyan témacsokrot kínált, amellyel sarokba lehet szorítani az SPD-Zöldek koalíciót. így azután mind Angela Merkel (CDU), mind Edmund Stoiber szemében fölértékelődött a kancelláijelölt posztja. A gazdasági helyzet további romlása és a nemzeti kártya ügyes kijátszása ugyanis valós esélyt kínál arra, hogy az uniópártok esedeg megússzák négy évi ellenzéki „böjtöléssel”, és 2002 őszén ismét a szövetségi kormányrúdhoz kerüljenek. (Az SPD 1982-től 1998-ig koptatta a Bundestag ellenzéki padsorait.) Berlini megfigyelők szerint jelenleg egyértelműen Stoibernek jobbak a kilátásai. A bajor miniszterelnök és pártelnök szüárd hatalmi bázissal bír tartományában, amelyet a „bőrnadrág és laptop” szlogen jegyében az utóbbi nyolc évben sikerült korszerű technológiát megtestesítő cégek telephelyévé alakítania, ügyelve egyúttal a bajor hagyományok megőrzésére és ápolására. A CSU PR-gépezete ügyesen adja el Stoibert mint győztes típust, aki nem tud veszíteni a politikai porondon. Mellette szól a CSU egysége éppúgy, mint az, hogy a CDU-n belül is sokan (köztük számos tartományi kormányfő, valamint tartományi pártelnök) benne látják a rátermettebb kancelláijelöltet. Merkelről ma is elmondható, amit ősszel állított (majd persze cáfolt) egy tartományi CDU-korifeus: másfél évvel elnökké választása után is „idegen test” maradt a nagyobbik uniópártban. Hatalmi bázisa gyakorlatilag nincs (az általa vezetett mecklenburgi CDU-szer- vezet tagsága pár száz fő), az elmúlt két évben egyeden fontos belpolitikai reformtémában - sem tudott egyértelmű, a kormányétól jól elhatárolható álláspontot kialakítani és elfogadtatni a CDU-val. Azok a tulajdonságai (fiatal, protestáns, nő, keletnémet), amelyeket például a CDU munkavállalói szervezetének (CDA) elnöke előnyként domborít ki újabb szavazórétegek megnyerése céljából, a párt hagyományos, megcsontosodott bázisa (főként a dél-németországi katolikus és patriarkális pártszervezetek) szemében inkább taszítóan hangzanak. Ezek a körök is elismerik Merkel fő érdemét: a pártadományok kapcsán kirobbant botrány után sikerült nyugodt vizekre kormányoznia a CDU hajóját - ám most, amikor a hatalom visszaszerzése a tét, jobban bíznak a tapasztalt és dörzsölt Stoiberban. A kormányzó szociáldemokraták nem győzik hangoztatni, hogy számukra egyre megy, kivel kell megmérkőznie Schrödernek. Az SPD főtitkárának múlt heti nyilatkozata arra enged következtetni, hogy a Willy Brandt Házban már elkönyvelték Stoiber jelölését. Az északnémet Schröder és tanácsadói nyilván abból indulnak ki: egy bajor politikusnak ma is rendkívüli erőfeszítéseket kell tennie azért, hogy elfogadtassa magát a Majnától északra fekvő tartományok lakosságával. Másrészt alkalmasint osztják a CDA elnökének nézetét, és tartanak attól, hogy Merkel túl sok szavazatot kapna északon és főleg a keleti tartományokban. A cseh kormány kiköltöztetné Prága központjából a rádiót, az USA ezt határozottan ellenzi Budapestre költözik a Szabad Európa Rádió? MTI-BESZÁMOLÓ Elképzelhető, hogy Budapestre költözik a jelenleg Prágában székelő amerikai Szabad Európa Rádió (SZER), amennyiben a cseh kormány továbbra is kitart amellett, hogy a rádiónak biztonsági okok miatt el kell hagyma főváros központját, s egy kevésbé exponált helyére kellene költöznie. A Lidové Noviny című konzervatív cseh újság úgy tudja: a SZER berkeiben azután kezdtek el beszélni az esedeges átköltözésről Budapestre, hogy a cseh kormány egyértelműen nem hajlandó figyelembe vermi az amerikaiak álláspontját és továbbra is a rádió városközpontból való kiköltözését akarja. Müos Zeman cseh kormányfő azzal érvel, hogy a SZER elhelyezése a városközpontban, a Vencel tér, a nemzeti múzeum és a főpályaudvar szomszédságában nagy veszélyt jelent a lakosságra nézve, s ezért mindenképpen más helyre kell költöztetni a rádiót. A kormány álláspontját a biztonsági kérdésekben a legilletékesebb, az országos védelmi tanács is magáévá tette és támogatja. Egy felmérés szerint ez a lakosság döntő többségének a véleménye is. Tom Dine, a SZER elnöke e héten kiadott nyilatkozatában azonban kijelentette: a rádió kiköltözése a városközpontból kapitulációt jelentene a terroristák előtt, s ez az amerikaiak számára teljeséggel elfo- gadhatatian. Hasonló véleményt fogalmazott meg korábban nem hivatalosan a prágai amerikai nagy- követség is. A cseh politikusok és a sajtó véleménye megoszlik ebben a kérdésben. Václav Havel államfő az amerikaiak pártjára állt, míg mások a rádió elköltözését támogatják. A SZER Václav Havel cseh államfő meghívására 1995-ben tette át székhelyét Münchenből Prágába, ahol jelképes évi egy koronáért megkapta a volt szövetségi parlament épületét. A cseheknek egyébként már volt egy hasonló problémájuk. Soros György a kilencvenes évek elején Prágában akarta működtetni a Közép-európai Egyetemet. Petr Pithart kormánya épületeket is adott volna erre a célra, de a következő, Václav Klaus vezette cseh kormány nem tette magáévá az ígéreteket, így Soros végül is Budapestre és Varsóba költöztette át egyetemét.
