Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-04 / 278. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 4. Riport A Vágsellyei Mezőgazdasági Szaktanintézet az egyedüli az országban, ahol egy helyen folyik az elméleti és a gyakorlati oktatás, emellett még saját lótenyészete is van Nyeregben érezhetik magukat a lovarda diákj ai Az A-kategóriások már egyéni vagy hármas csoportokban végzik a bonyolult mutatványokat (TASR-felvétel) Amikor Vágsellye önkormányzata pályázatot írt ki a város jelképének megtervezésére, több résztvevő lófejet vagy lópatkót rajzolt a jelképbe, ezzel jelezve, hogy szerinte éppen a lovasiskola az az intézmény, amely a leginkább öregbíti a város hírnevét. GAÁL LÁSZLÓ 1904-es megalakulása óta sok változáson ment keresztül a Vágsellyei Mezőgazdasági Szaktanintézet. A legutóbbi átszervezéskor hozták létre az országban egyedülálló lótenyésztő és lovagló szakot. A hároméves iskola után a diákok még kétéves szakosító iskolát végezhetnek, érettségivel. Magdaléna Birsteinová iskolaigazgatótól azt is megtudjuk, hogy a tanulók 15 százaléka egyetemen folytatja tanulmányait, állatorvosi vagy mezőgazdasági irányzaton. A vágsellyei iskola az egyedüli az országban, ahol egy helyen folyik az elméleti és a gyakorlati oktatás, és emellett még saját lótenyészete is van. Jelenleg 64 saját lova van az iskolának, ezenkívül 30 „idegen” lovat is tartanak, azok tulajdonosainak megbízásából. Egyebek mellett ebből is van némi bevétele az iskolának, amit a működésre fordíthat. A lótenyésztés és lovaglás szakon, vagyis a lovasiskolában jelenleg 70, a mezőgazdasági gépesítő szakon 40, a kétéves szakosítón körülbelül 60 diák tanul. A lovasiskolában továbbképző tanfolyamokat is működtetnek, ahol lovaglástanítói, versenylóedzői és lovasturisztikai idegenvezetői képzés szerezhető. Ezt a formát átlagosan 80 ember használja ki. „Mivel a szaktanintézetben 15-20 éves fiatalokkal foglalkozunk, akik a szabadidejük egy részét is a lovaknak szentelik, az iskolának tulajdonképpen fontos szerepe van a bűnmegelőzésben és kábítószerellenes harcban is” - állítja az igazgatónő. „Emellett felelősséget is tanulnak, hiszen a lovakon nem csak lovagolnak, hanem nevelik, tisztítják, etetik is őket. Lovaglótudományukat a diákok évente több versenyen is megmutathatják. A hagyományos május elsejei díjugratás az utóbbi időben már nemzetközi versennyé nőtte ki magát” - meséli az igazgatónő. Ugyancsak májusban rendezik a nemzetközi szenior-öttusázó bajnokság lovagló részét. Ebben a sportágban már kanadai öregfiúk is lovagoltak Vágsellyén. Tavasszal a diákok nemzetközi lóversenyén vesznek részt a iskola tanulói. Idén ezt a versenyt a pozsonyi lóversenypályán rendezték, ahonnan a sellyeiek két első díjat is elhoztak. Az iskola hírnevét azonban leginkább a műlovaglás vagy lovasgimnasztika művelői öregbítik. Általában májusban az iskola lovardájában tartják a műlovagló világkupa egyik fordulóját. Jana Majdlenová 1978 óta vezeti a szakot, számos szép eredményt mondhat magáénak. Nemcsak az iskola diákjaival foglalkozik, hanem a környékbeli alapiskolák diákjai is ide járnak sportolni. Három kategóriában foglalkozik a gyerekekkel, a C-kategóriába már hatéves kortól járhatnak a gyerekek, azt tanulják, hogyan kell megülni a lovat, miként kell poroszkálásra vagy lépésben haladásra bírni az állatot, és megismerkednek az egyszerűbb gyakorlatokkal is. A B-kategóriában már a poroszkáló ló hátán végeznek gyakorlatokat, az A-kategóriások pedig már egyéni vagy hármas csoportokban végzik a bonyolult mutatványokat a körben poroszkáló lovon. Illetve a ló mellett, hiszen a gyakorlatok különféle le- és felugrásokkal tarkítják, ami nem akármilyen ügyességet igényel, hiszen a ló legalább 170 centiméter magas. „Az éremről eddig valahogy mindig lemaradtunk, csapatversenyben négyszer sikerült a negyedik helyen végeznünk a világkupa összesített versenyében” - számol be sikereikről Majdlenová. Majd hozzáteszi, hogy az egyéni versenyben a legnagyobb sikert, az Európa-bajnokság 6. helyezését éppen az ő fia érte el. Az országon belül azonban mind csapatban, mind egyéni versenyben többször álltak már a dobogó legfelső fokán a vágsellyeiek. Ráadásul a Katalin névre hallgató lovuk az év lova címet is elnyerte. A vágsellyei lovasiskola leghíresebb paripája, Kapitán héttől húszéves koráig versenyzett. Jövőre ünnepük 25. születésnapját, és jelenleg a jól megérdemelt nyugdíját élvezi az iskolai farmon. A műlovarok évente több külföldi versenyen is részt vesznek. Igaz, a részvétel nem mindig a versenyzők ügyességétől, hanem az iskola anyagi lehetőségeitől is függ. Attól, hogy egy-egy külföldi versenyre, Ausztriába, Németországba, Svájcba, vagy legutóbb a lengyelországi Poznanba el tudjanak jutni. Részvételüket az idei Európa-bajnokságon a Szlovákiai Lovagló Szövetség finaszírozta. Edzeni sem tudnak megfelelő körülmények között, mert a fedett lovardában a megvilágítás nem ideális, csakhogy az iskolának nincs pénze a felújításra. Jana Majdlenová így emlékezik a vágsellyei műlovarok 1993-as délamerikai fellépésére: „Csak a szerencsének köszönhetjük hogy eljutottunk Argentínába. Előtte Hágában, az Európa Kupán léptünk fel, a Dzsungel című összeállítással. Nagy sikert arattunk, még a világbajnokok is csodájára jártak. Ott szólított meg bennünket Cooke asszony, felajánlotta, hogy műsorunkkal vegyünk részt az Argentínában általa rendezett voltízsvilágtalálkozón. Akkor még Kapitán lovunk is versenyzett, ő is repülővel utazott a találkozóra”. Az iskola elvégzése után a fiatalok versenyzői (zsoké), edzőként vagy lógondozóként találnak állást, túlnyomórészt külföldön, elsősorban Ausztriában, Svájcban, Németországban. Hogy az iskola jó alapokat ad, arra példa Ladislav Kubita, az idei év edzője cím viselője, aki szintén ebben az iskolában sajátította el a szakmát. Jaroslav Brečka a Pardubicei Nagydíj győzteseként, Jirka Kousek pedig németországi bajnokként hozott dicsőséget volt iskolájának. Az'intézmény európai uniós támogatással kapcsolódik be a csereprogramba, amelynek keretében az itteni gyerekek Brémában, Ausztriában vagy Csehországban tölthettek egy-egy hónapot. Idén a Sokrates-program keretében csehországi, németországi és finnországi iskolákkal folytatnak csereakciókat. Évente öt-hét tanuló vehet részt külföldi gyakorlaton. Hamarosan hipoterápiával is foglalkoznak, vagyis testi vagy szellemi fogyatékos gyermekek gyógyításában alkalmaznák a lovaglást. Az iskola néhány tanulójával is elbeszélgetünk, mind egyhangúlag állítják, hogy a lovak és a lovaglás miatt választották éppen ezt az iskolát. A sókszelőcei Frantiek Brožt az is vonzotta, hogy az iskola befejezése után sok lehetőség kínálkozik a külföldi munkavállalásra; zsokénak készül, Németországban vagy Ausztriában szeretne dolgozni. Mária Kramárová nem itt találkozott először lovakkal. „Nagyszüleimnek is voltak lovai, igaz csak igáslovak, de a lovaglást már akkor kipróbáltam. Nyolc évvel ezelőtt, még alapiskolásként jelentkeztem Vágsellyére műlovaglásra, az iskola elvégzése után hivatásszerűen szeretnék lovagolni” - mesél terveiről. Máriának már külföldi tapasztalata is van, nyáron két hónapig egy svájci lótenyésztőnél dolgozott. A lévai Jana Nvőtová saját lótenyészetet szeretne, westem-lovaglással foglalkozna, de főleg hipoterápiát szeretne folytatni. A léva melletti Krškanyban látta, hogyan működik a hipoterápiás gyógymód. A beszélgtés után a fedett lovardába is benézünk, ahol Majdlenová mesternő éppen az elsősökkel foglalkozik. Hat-hét elsős - többnyire lányok - a fűrészporral borított hatalmas csarnok szélén lovagol, némelyikük gyakorlott lovas módjára, másoknak a mester sűrűbben osztja tanácsait, milyen testtartásban üljön, hogyan tartsa a gyeplőt. Közben két idősebb diák hosszú kantárszáron két szürke paripát futtat körbe-körbe. Az egyik már betanított ló, a másik, a Tamila névre hallgató kanca csak most szokja a kantárt meg a nyerget, az ő hátán még sosem ült zsoké. A lovakat ugyanis fokozatosan szoktatják hozzá, hogy a hátukon hordják a lovast. Először csak a zablával ismertetik meg, aztán szíjat is raknak rá, később felnyergelik, és ha mindezt megszokta, akkor lehet majd megülni. Ungpálóc községben a helyiek Angol vagy Finn utcának nevezik az egyes utcákat, ami annak a következménye, hogy egy-egy sikeres emigráns az egész utcát „magával vitte" Visszatérők és otthontalanok - etnoturizmus, és ami mögötte van JUHÁSZ KATALIN Az utóbbi két év alatt mintegy 1200 etnoturista döntött úgy, hogy visszatér Szlovákiába. Az ezzel kapcsolatos teendőket a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) intézi helyettük, illetve velük együttműködve. Az ügyfelek többsége Kelet-Szlovákiába tért haza, ezért a szervezet kassai kirendeltségén érdeklődtünk a részletekről. Az IOM a világ 50 országában fejti ki igencsak sokrétű tevékenységét. A roma migráció „kezelése” terén kormányközi megegyezések alapján dolgoznak össze belga, holland és finn kollégákkal, akik feltérképezik a menekülttáborokban élők helyzetét, és felkínálják nekik a hazatérés lehetőségét. Pozitív válasz esetén megszervezik a hazautazást, és persze kapcsolatba lépnek a szlovákiai kollégákkal. A költségeket a fogadó ország IOM- szervezete fedezi, állami, illetve európai uniós támogatásból. Ondrej Sokolovič, a szlovákiai IOM kassai kirendeltségének vezetője szerint nagyon fontos, hogy az illető saját elhatározásából akarjon visszatérni hazájába, így nem a győzködés, hanem a tájékoztatás a céljuk. Az érkezés utáni időszakban az iroda munkatársai legalább kétszer ellátogatnak a családokhoz, persze csak akkor, ha azok hajlandóak velük kommunikálni és együttműködni. „Az első és legfontosabb kérdés, hogy van-e az iüetónek munkahelye. Sajnos, alig néhányan tudnak elhelyezkedni, és bár ebben is igyekszünk segíteni, nem kereshetünk állást helyettük, és nem kísérhetjük el őket mindenhová. Gyakran előfordul, hogy az illető telefonon érdeklődik, a vonal másik végén azt mondják, van szabad hely, majd a személyes találkozáson sajnálattal közük vele, hogy már felvettek valakit. Köztudott, hogy romákat nem szívesen alkalmaznak a munkáltatók. Az elhelyezkedés iránti érdeklődés persze esetenként változik, a hazatérők ötven százaléka lépne azonnal munkába, ha lenne rá lehetősége” - mondja Sokolovič. Az IOM munkatársai azt is vizsgálják, hogyan, milyen okból veszítették el állásukat az egykori kenyérkeresők. „A helyzet Kelet-Szlovákiában elég szomorú, az általunk ismert roma családfenntartók többségének nincs rendszeres jövedelme, a segélyből pedig nem igazán tudnak megélni. Ez a migráció elsődleges oka, s aki ezt képes lenne orvosolni, az úgynevezett faji probléma megoldásához is közelebb jutna. Tény, hogy a biztos megélhetéssel Fontos, hogy az illető saját elhatározásából akarjon visszatérni hazájába. rendelkező ember kevésbé agreszszív, és gyorsabban beilleszkedik a társadalomba.” A hazatérők első útja a munkahivatalba vezet, itt is oldottabb a légkör, ha kísérővel érkezik a szociális segélyért folyamodó. Az IOM munkatársai segítenek elintézni a szükséges papírokat, illetve megmondják, mi mindent kell még beszereznie a hazatérőnek. Segítenek kommunikálni az iskolákkal is, a gyerekeknek ugyanis sok esetben problémát okoz a visszatérés az iskolapadba, évet keü halasztaniuk, nem kaphatnak bizonyítványt, esedeg új iskolában keü folytatniuk tanulmányaikat. Az egészségügyi problémák, betegbiztosítással kapcsolatos intéznivalók sem tűrnek halasztást, nem beszélve a lakásgondokról. Ondrej Sokolovič szerint az egy évvel ezelőtti sajtóhíresztelésekkel ellentétben nem számít gyakori esetnek, hogy valaki eladja a házát, és az így szerzett pénzt repülőjegyre költi. A kassai iroda munkatársai csak néhány üyen családdal találkoztak. A legtöbben bérbe adták, vagy ismerőseikre bízták ingatlanjaikat és lakásaikat, illetve már elutazás előtt lakásgondjaik voltak, mivel több nemzedék zsúfolódott egy szobában. Az etnoturisták többsége módosabb roma, a legszegényebbek nem is álmodhatnak utazásról. Két év alatt 1200-1300 fő tért vissza Szlovákiába az IOM segítségével, ám csupán elenyésző százalékuk került azóta egyenesbe; számokat a szervezet munkatársai inkább nem árulnak el, mondván, jobb a békesség. Sem a munkanélküliség felszámolása, sem pedig a többségi társadalomra jellemző romaellenesség megszüntetése nem az ő feladatuk. A visszatérők közül sokan ismét útra kelnek, ám már nem menedékjogért folyamodnak külföldön, hanem munkát vállalatnak - legálisan vagy feketén. Legtöbben néhány hónapos csehországi idénymunkára jelentkeznek, főleg nyáron és ősszel. A Škoda autógyárat dicséret ületi, ott szinte mindig akad munka a szlovákiai roma érdeklődő számára, bár az is igaz, hogy a legpiszkosabb, legmegerőltetőbb fajtából. A néhány éve még legfelkapottabb célországok menekültpolitikája mára megváltozott, a törvények szigorodtak, egy-egy folyamodványt hosszú hónapok helyett néhány hét alatt elbírálnak, a valutában kapott segély összege sem olyan csalogató már, mint az előző években. A tábori körülményekről a kassai Pavol H. tudna mesélni, ha lenne hozzá kedve, ám csupán annyit mond, hogy jelenlegi lakáskörülményei nem sokkal jobbak, mint a Brüsszel melletti menekülttáborban. A harminchét éves, háromgyermekes családapa 2000 júniusában döntött úgy, hogy Belgiumban próbál szerencsét. Ismerősök biztató telefonjai hatására indult útnak a család, a már kint lévők azt is megmondták, melyik utazási irodában érdemes érdeklődni. Valóban kaptak kedvezményt a gyerekekre, a repülőn szinte kizárólag romák utaztak, és senki sem vakációzni indult. A család összesen öt hónapot töltött Belgiumban, szabadon kijárhattak a táborból, a segély, amit kaptak, odaát nem számított soknak, ám azért jócskán jutott szórakoztató elektronikára, háztartási gépekre, alig tudták hazaszáüítani ingóságaikat. Pavol H. hazatérésük óta munkanélküli, utoljára 1997-ben dolgozott három hónapnál tovább egy építőipari cégnél, amely időközben tönkrement. Azóta alkalmanként feketén segédkezik építkezéseken, kevés pénzért és állandó rettegésben. Az áüamtól öten összesen havi 13 ezer koronát kapnak. Az asszony ismét terhes, februártól már hatan fognak szorongani a két kis szobában, ráadásul lakbérátrálékuk is van, hogy mennyi, azt nem árulták el. A legkisebb gyermek asztmás, szülei áüítása szerint a belga tábori rendelőben emberibb bánásmódban és nagyobb gondoskodásban részesült, mint egész addig élete során Kassán. A két felnőtt minden második mondatával a kormányt szidja, helyzetüket kilátástalannak érzik, legszívesebben újra menedékjogért folyamodnának valahol Európában, csak persze meg kell várni, Sok úgynevezett potenciális kivándorló csak a kedvező alkalomra vár. amíg a baba elég nagy lesz, és találni keü egy országot a térképen, ahol befogadnák őket. Kassára tavaly összesen 232-en, idén pedig további negyvenen érkeztek vissza, a Nagymihályi járás vezeti a listát, mind a kiutazók, mind pedig a hazatérők tekintetében. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásával együttműködve az IOM több előadást, találkozót szervezett polgármesterek és önkormányzati képviselők számára, melyeken közösen keresték a romakérdés megoldását. Ezt a kezdeményezést az érintettek örömmel fogadták, legutóbb hatvan helyi vezető részvételével zajlott egy találkozó Ólublón, ahol a kormánytámogatással épülő szociális lakásokról volt szó. Fontos, hogy a romákkal és romákért tevékenykedő polgári társulások, civil szervezetek megismerjék egymás munkáját és szisztematikusan együtt tudjanak működni. Enélkül ugyanis csak részeredmények születhetnek. A szlovákiai IOM által megjelentetett tanulmánykötetben az áll, hogy a roma migráció Kassa környékén és a Nagymihályi járásban kollektív problémamegoldó stratégiának tekinthető, továbbra is sokan vannak az úgynevezett potenciális kivándorlók, akik csak a kedvező alkalomra várnak. Az emigránsainak köszönhetően országosan elhíresült Ungpálóc községben például a helyiek Angol utcának vagy Finn utcának nevezik az egyes utcákat, ami annak a következménye, hogy egy-egy sikeres emigráns fokozatosan az egész utcát „magával vitte”. Mivel a segítség megtagadása a roma közösségből való kirekesztést eredményezi, magától érthetődő volt, hogy az illető rokonai, ismerősei, szomszédai a már kint élőkhöz fordultak információkért. A közösségből kirekesztve lenni pedig egyet jelent a többségi társadalom elleni védettség elvesztésével. Nem csoda, hogy futótűzként terjedt az utazási vágy, hiszen sokan ebben látták és látják ma is boldogulásuk egyeden módját. A menekültstátuszért folyamodók között persze szép számmal akadtak kalandorok iá, akiket nem a kényszer, hanem a nyereségvágy hajtott. Az említett tanulmányban az áll, hogy sokan félmillió koronának megfelelő összeggel tértek haza külföldről, s ez a pénz hosszú ideig biztos megélhetést jelentett számukra. Hazatérésük után többen nyilatkozták azt, hogy az uniós országokban nem éreztették velük folyton másságukat, nem néztek rájuk ferde szemmel, ezért jobban érezték magukat ott, mint saját hazájukban.
