Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-31 / 298. szám, hétfő
Panoráma hirdetés ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 31. A francia Élodie Gossuint választotta szombaton éjszaka Bejrútban Európa szépévé a nemzetközi bírálóbizottság. A libanoni versenyen fürdőruhában, majd estélyiben vonult fel az európai országok egy-egy képviselője. A második rostálás után a lengyel, horvát, spanyol, török és francia hölgy közül hirdették ki győztesnek a 21 éves Élodie-t. (ČTK/AP) Vigyázzunk az ajándékozással! Közben a húg egy bugyit vett magának HUNNIA NET Egy fiatalember ajándékot szeretett volna vásárolni a kedvesének, és mivel még csak rövid ideje jártak együtt, hosszas fontolgatás után úgy döntött, hogy egy pár kesztyű lenne a legmegfelelőbb: romantikus, de nem túl személyes. Kedvesének húga elkísérte őt az áruházba, és megvették a kesztyűt. A húg közben egy bugyit vett magának. Csomagolás közben azonban az eladó összekeverte a ruhadarabokat, és a húgé lett a kesztyű, a kedvesé pedig a bugyi. A fiatalember ellenőrzés nélkül lezárta a csomagot, és elküldte kedvesének a következő kísérőlevéllel együtt: „Azért választottam ezt, mert úgy vettem észre, hogy nem szoktál ilyet viselni, mikor esténként találkozunk. Ha a húgod nem lett volna velem, a hosszú gombosat választottam volna, de ő is rövidet visel, amit könnyebb levenni. Ez az árnyalat nagyon kényes, de az eladóhölgy megmutatta a sajátját, amit az elmúlt három hétben viselt, és alig volt még koszos. Felpróbáltattam vele a Tiedet, és igazán jól nézett -ki benne. Bárcsak ott lehetnék Veled, hogy én adjam rád elsőnek, mert nem kétséges, hogy más kezek is érinteni fogják mielőtt még találkozhatnánk. Amikor leveszed, ne felejts el kicsit belefújni, mielőtt elteszed, mert a hordástól természetszerűleg kicsit nedves lesz. Gondolj csak arra, hányszor fogom megcsókolni az elkövetkezendő évben. Remélem pénteken is rajtad lesz. Szeretettel... U.i.: A legutolsó divat szerint vissza kell hajtani, hogy kilátszon egy kis szőr. NAPTÁR December 31~ EGY GONDOLAT Iszik apám, iszik anyám, /iszik minden egyáltalán, /iszik száz és iszik ezer, /egész világ nyakai, vedel. Carmina Burana NÉVNAP Szilveszter Latin eredetű név, s azt jelenti: erdő melletti. A római mitológiában Silvanus volt az erdők istene, s e névből alakult ki a Sylvester név, amelyet három pápa is viselt. MAI ÉVFORDULÓINK 260 éve született Pármai Izabella osztrák császárné, II. József osztrák császár felesége. 80 éve hunyt el Kiss József költő. A modern magyar költészet előfutára volt, s ő alapította a magyar irodalom egyik legtekintélyesebb folyóiratává vált A Hét című lapot. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 30 éves Laky Éva kajakozónő. Bp. Honvédnél kezdett kajakozni. Tehetsége hamar megmutatkozott, 1989-ben ifjúsági világbajnokságot nyert, így nagy meglepetés volt, amikor 1992-ben klubja felbontotta a szerződését. Alig másfél évre rá a mexikói világbajnokságon két aranyérmet nyert - a kajak kettes 200 és a kajak négyes 200 méteres távon. 20 éves Paquito (Luiz Anderson) brazil labdarúgó, az olasz Napoli középpályása. Ma ünnepel még: Kertész Zsuzsa (1945) bemondónő, előbb a Magyar Rádió, majd a Magyar Televízió munkatársa. Val Kilmer (1959) amerikai színész, a Doors, a Mindörökké Batman, a Tombstone, a Billy, a kölyök, a Top Gun, a Willow, a Szemtől szembe, Az angyal, a Dr. Moreau szigete, az Élső látásra, az Egyiptom hercege és A vörös bolygó című film szereplője. Ben Kingsley (1943) Oscar-díjas brit színész, a Gandhi, a Pascali szigete, a Schindler listája, A sakál árnyéka és a Dave című film szereplője. NAPI VICC- Hogy hívják az afgán futóbajnokot?- Dzsalalábad. Kipróbált receptek és kissé bizarrnak tűnő házi gyógyszerek a macskajaj ellen Ha eljön a másnap A hangulatemelő kortyoknak a világon mindenütt azonosak a következményei: fejfájás, émelygés és általános rosszullét. A legkedveltebb ellenszerek azonban igencsak különböznek egymástól. Néhány recept meglehetősen gyakorlatias, mint például az a tanács, hogy sok vizet kell inni, más házi szerek ezzel szemben kissé bizarrak. STOP! Guy Nicholls, a 39 éves angol reklámszövegíró például a fél citromokra esküszik - a hónaljat bedörzsölendő. Fontos, hogy az egyenlítőtől.északra eső féltekén az óramutató járásával megegyezően, míg a déli féltekén azzal ellentétes irányba kell végezni a mozdulatokat. Ha hihetünk a www.hungover.net-nek, ez a recept Puerto Ricóból származik. Ott a citromot az „ivó kar” alá dörzsölik, mindegy, hogy milyen irányban. „Hogy ez miért működik? Fogalmam sincs” - mondja a chicagói Diamond klinika orvosa. Haitin 13 fekete fejű gombostűt kell annak az üvegnek a dugójába szúrni, amelyik a másnaposságot okozta. Szingapúrban a némi ginsenggel ízesített fűszeres levest tartják hatékony szernek macskajaj ellen. Mongóliában olyan paradicsomlével enyhítik az átivott éjszaka következményeit, amelyben egy birka szeme úszik. Széles körben elterjedt hiedelem, hogy reggel sokat segít a fejfájáson az újabb sör vagy koktél. A kutatóknak nincs túl jó véleménye erről, mint ahogy a kávé is csak meghosszabbítja a szenvedést: az alkohol és a kávé ugyanis szárítólag hat, rontja a szimptómákat. Sokkal inkább ajánlható egy mézzel megkent pirítós - mondják az orvosok. A méz fruktózt tartalmaz, ami meggyorsítja az anyagcserét. „Nekem mindig segít a szauna” - mondja a .33 éves Michael Welch Los Angelesből. „Igaz, hogy egy csomó szőrös, izzadó fickót is el kell ott viselni.” Jóllehet Finnország a szauna szülőhazája, ott az emberek inkább a heringre esküsznek hideg sörrel öblítve. Olaszországban bizonyos élelmiszerek gyógyító hatásában reménykednek: „Ha sokat ittam, csak az alvás segít és a fehér kaja” - mondja a nápolyi egyetemista. Itáliában tehát rizst, kifőtt tésztát és tejterméket esznek. A paradicsomról azonban le kell mondani, mert az savas és csak súlyosbítja a másnaposságot. Oroszországban viszont épp az uborkás húsleves vagy a savanyú káposzta a házi szer. Hongkongban a nagyobb ünnepségek vendégei vaj vagy nyers tojás fogyasztásával próbálják meg felvértezni magukat. A nyers tojás trükkje Görögországban is ismert. A chicagói orvos szerint a tojás valóban csökkentheti a macskajaj szimptómáit. Mivel zsírt tartalmaz és a gyomorfalat filmként vonja be, megakadályozza az alkohol felszívódását. Az egyetlen valóban hatásos intézkedés azonban - hangsúlyozzák a szakértők - a lemondás az alkohol élvezetéről. Betarthatatlan jó tanács szilveszterkor. Illusztráció HALLOTTA MÁR? + A Harry Potter-regények szerzője, Joann Kathleen Rowling december 26-án a nyilvánosság kizárásával férjhez ment - közölte a News of the World című brit bulvárlap vasárnapi száma. A 36 esztendős, a Potter-könyvek sikere nyomán immár multimilliomos írónő a skóciai Pertshire-ben kelt egybe a 30 éves Neil Murray-vel. Az esküvőn csak a szűk családi kör volt jelen. Rowlingnak ez a második házassága: az elsőt egy portugál újságíróval, Jorge Arantesszel kötötte, s ebből a frigyből származik a most 8 éves Jessica, akit az írónő egyedül nevel. Az orvosi végzettségű Murray az AFP értesülése szerint hosszú ideje közeli kapcsolatban van az írónővel. Murray doktornak is ez a második házassága. + Két éven belül másodszor találtak mammográfiai vizsgálat alkalmával női mellben varrótűket egy lengyel kisvárosban. Egyikük sem tudott a tűk létezéséről, noha az egyik hölgynek 45 éve van öt tű a mellében. A délkelet-lengyelországi Stalowa Wolában egy nyugdíjas nő keblében fedezett fel a műszer öt varrótűt. Az asszony úgy véli, hogy a tűk jó 45 éve kerülhettek jelenlegi helyükre. Elmondása szerint apját vadorzáson kapta rajta az erdész, rálőtt és megsebesítette. A vérezve hazaérkező férfi láttán a kislány annyire megijedt, hogy átbukfencezett a tűpárnán, de nem is észlelte a fájdalmat, amikor a tűk mellébe fúródtak. Soha nem okoztak neki panaszt, s az orvos szerint nincs is szükség eltávolításukra, mert a sebészi beavatkozás csak fölöslegesen elcsúfítaná a tűs nő keblét. Az első hasonló esetre két éve derült fény Stalowa Wolában. A hölgy varrónő volt, aki szokása szerint az éppen nem használt varrótűket kötényébe dugdosta. Néha olyan lendülettel, hogy azok belefúródtak a mellébe. Nem okoztak gyulladást, és a nő nem is tudott létezésükről. ♦ Kis híján autóbaleset áldozata lett pénteken Gina Lollobridgida: Rómától nem messze az autósztrádán váratlanul kigyulladt Mercedese. Az 1950-60-as évek ünnepelt filmsztárja a barátaihoz igyekezett újévi ünnepekre, amikor Rómából Grosseto felé haladva lángokba borult autója. A 74 éves volt színésznőnek azonban sikerült időben kimenekülnie a kocsiból, sőt még sofőrének is segített kikászálódni az autóból. A helyszínre érkezett tűzoltók gyorsan eloltották a tüzet, amely a motorban keletkezett, nem tudni milyen okból. Gina Lollobrigida mintegy száz filmben játszott, egyik legemlékezetesebb alakítása Esmeralda a Notre Dame-i toronyőrben. Jelenleg fotóművészettel és szobrászattal foglalkozik Rómához közeli villájában, (m, k-r, mn) Fizesse elő Ön is az Új Szót egy évre, és vásároljon előnyös árakon az előfizetők katalógusából 1100 SK PLÜS^PUU CIPZÁRRAL színválaszték: kék-sárga, kék-piros, kék, piros-kék, szürke-kék méretek: M, L, XL, XXL 1 L-ES LOVELY TERMOSZ m hosszan megőrzi az italok hőmérsékletét STOP-szeleppel ellátott csavaros tető pasztellszínekben 199 SK Petít Press A teljes katalógus a www.sme.sk/katalóg pre predplatiteľov címen található vagy megrendelhető a 02/59 23 34 02-es telefonszámon. ELŐFIZETÉS Szeretném előfizetni az Új Szó napilapot egy évre Mennyiség______db Keresztnév:......................................................................................................................... Vezetéknév:....................................................................................................................... Utca:..................................................................................................................................... Helység:.......................................................................I. sz.:............................................ Dátum:..........................................................................Aláírás:........................................ A pénzt inkasszóval (SIPO) □ vagy a Postabank utalványával fogom kifizetni. Kérjük, adja meg az inkasszószámát (SIPO):_____________________ Az előfizetési díjat szeretném fizetni : havonta □ negyedévente félévente □ évente A szelvényt vágja ki és küldje el a következő címre: Petit Press, a. s., distribučné odd., Dostojevského rad 1,811 09 Bratislava PP-209