Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-28 / 296. szám, péntek
„Hosszan nyúljon, mint e hurkaszál, Életünk rokkáján a fonál. Valamint e sültre a mi szánk: Mosolyogjon a sors szája ránk; S pályánk áldásával öntse le, Mint e kását a zsír özöne. ” (Petőd Sándor) „Semmi sem jó vagy rossz, a véleményünk teszi azzá - mondta a Mester. - Az egyik ember könnyedén megtartotta a vallásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól. ” (Anthony de Mello) 2001. december 28., péntek 1. évfolyam, 17. szám „Karácsonykor általában délután öt óra körül szoktunk az ünnepi asztalhoz ülni, pontyot vacsorázunk - amióta gyermekünk van, szilveszterkor nem megyünk sehová" Bugár Béla nem nassol MALIK ÉVA Bugár Béla irodájában az asztalon mindig f van édesség. Nyílt ti- I tok, hogy nem csak a látogatók számára. Tányérján a tésztafélék, az édességek mindig szívesen látottak, ami diós, az akár mázsaszámra. Húst egy héten, ha lehet, csak kétszer-háromszor fogyaszt. Ha ilyen kevés húst eszik, mi marad a többi napra? Elvégre az édesség általában desszertet jelent... Bármilyen tésztafélét szeretek, azonkívül a zöldségeket és a halakat. A magyar ételek közül a túrós csuszát, akár pirított szalonnával is. Elvégre nem vagyok vegetáriánus. Igyekszem viszont betartani, hogy sok húst ne egyek, mert azóta, amióta így étkezem, jobban érzem magam. Ha Magyarországon járok, nem tudom kihagyni a somlói galuskát, a Gundelpalacsintát. Amit még szeretek, de nem ehetem, mert vigyáznom kell, azok a fokhagymás, a hagymás, a majonézes és a lecsós ételek, olyanok, mint a brassói aprópecsenye. Kedvencem a savanyú bableves lángossal, lepénnyel. Utána persze mérhetetlen mennyiségű édesség. Mindig, minden étkezés után, még a reggelit is ezzel fejezem be. Szóval házi koszt... Nézze, nősülni tudni kell. Azt szokták mondani, nézd meg az anyját, vedd el a lányát - nekem ez bejött. Az anyósom szakácsnő volt, együtt élünk, s szerencsére ma is olyan jó egészségnek örvend, hogy ő főz az egész családra. Mindezek mellett feleségem is remek szakács, viszont csak akkor van alkalma bizonyítni, ha az anyósom nincs otthon. A másodikos Krisztinka lányom inkább a húsokat szereti, ezért a családban vegyes az étrend. Felesége családjában változtattak valamit az Ön kedvéért a bevett étkezési szokásokon? Az apósomnak hosszú évekig voltak nyulai, de sosem ettek nyulat. Amikor hozzájuk kerültem, mondtam, hogy azért megkóstolhatnánk. Hébe-hóba sikerült elérnem, hogy egyet-egyet levágjunk, először csak a hátgerincénél levő falatokat kóstolták meg, a többitől ódzkodtak, később egyre többet és többet, hiszen a nyuszipecsenye il-' lata csábító. Ma már odáig jutottunk, hogy a lányommal, aki szintén imádja, rászoktattuk őket a nyúlevésre. Még én is el tudom készíteni! Kell hozzá egy nyuszi, be kell sózni, bekenni zsírral, vagy szalonnadarabokkal körülrakni, fűszerezni ízlés szerint (mi nem nagyon fűszerezünk, mivel a főszakácsnőnek és nekem is vigyáznunk kell az epénkre). Miután félig megsült, vörösborral locsolgatjuk. A legfinomabb fedeles cserépedényben sütve. Ha már puha, akkor kitakarjuk, hogy szép aranyos színt kapjon. Átveszi a vörösbor ízét, fenséges. S ha az ember odafigyel rá, s el nem égeti, elrontani sem lehet. Nem kell kóstolgatni, kavargatni, mint a többi ételt, ez a legegyszerűbb elkészítési mód a világon. Gyermekkorában milyen ételekkel várták haza? Nagymama is, anyuka is főzött, és a finom almás-diós rétesnél jobbat nem tudok elképzelni. Sok spenót, sóska is volt, ezeket gyermekkoromban nem kedveltem, de azért megettem - érdekes, hogyan változik az ember ízlése, mert most már szeretem őket, sóskát például mindig tartunk otthon. Mivel kertünk van, az összes zöldséget, ami csak a konyhába kell, kitermelem. A húsokra azért is vigyáznom kell, mert tizennyolc éves korom óta epés vagyok, ennek az az eredménye, hogy nem főzünk zsírral. Persze, az igazi kirántott hús, amit nálunk úgy hívnak, hogy snicli, elképzelhetetlen zsír nélkül, tehát az olajba egy kis zsírt is belecsempészünk. Hogy néz ki Önöknél a vasárnapi és az ünnepi menü? Általában valamilyen szárnyas, pulyka vagy csirke kerül a terítékre. Évente egyszer-kétszer veszünk egy egész pulykát, felporciózzuk, betesszük a fagyasztóba. Egy pulykacomb majdnem két napra elég az egész családnak! Karácsonykor nálunk most már nincs leves, általában délután öt óra körül szoktunk az ünnepi asztalhoz ülni. Mindig ponty van, melyet karikákra vágott - hagymával, kevés ízesítővel megijesztett - burgonyaágyon üvegtálban tálalnak. Az előtte sózott, tejbe áztatott hal kétfelé van vágva, és így van megsütve. Az egészet nyakon öntjük majonézzel. Apám hentes volt, így otthon ilyenkor kocsonya szokott lenni, azt viszont én sosem szerettem. Az évvégi délutáni hálaadó miséről hazaérve házisonkát szoktunk enni tormával. Újév napján a „csirkét nem szabad, mert elkaparja a szerencsét, disznót szabad, mert kitúrja a szerencsét”hiedelemhez tartjuk magunkat. S a világért sem ennénk szárnyast. Húsvétkor ugyanez a menü, emlékszem, régen egész nap nem ehettünk húst, csak miután megjöttünk a feltámadási miséről. És hogy fest egy hétköznapja az étkezés szempontjából? Mindegy, mikor fekszem le, általában fél és háromnegyed hét között kelek. A reggelim kávé tejjel, nem tejeskávé, mert több a kávé, mint a tej, és sajtos vagy vajas-mézes, - lekváros kenyér. Már reggel ráhangolom magam az édességekre. Ebéd vagy van, vagy nincs, előfordul, hogy elcsipegetem az asztalomról a nassolnivalót. Ha lehet, az étlapról általában hús nélkülit választok. Ez itt a parlamentben probléma, mert általában nincs, s ha van, az is gyorsan elfogy. Tegnap például istenke csilléje vagy angyalbögyölő volt (mákos nudli). A mellettünk levő étteremben szoktak készíteni két-három féle hús nélkülit (általában brokkolit) - csakhogy mindennap ugyanaz, kicsit unalmas. Ami a vacsorát illeárból, mert ki vagyok én! Nagyon szégyelltem magamat! Nem szeretnék médiasztár lenni! Tudni kell egyébként, hogy Kuvaitban nagyon fűszereznek. Képzeljünk el például egy vadul csípős ételt, s ehhez még legalább kétféle ugyanilyen erős ízt, akkor körülbelül megkapjuk az ottani konyha ízét. Többféle húst tálalnak, s mind agyonfűszerezett. A csirkét nem úgy tálalják, ahogy nálunk, hanem apróbb darabokra vágva. Alkoholt egyáltalán nem isznak, nem is szabad bevinni az országba, bár mi azért minden reggel megelőzésképpen egy kupicával fertőtlenítettük a gyomrunkat, mert megsúgták, hogy nem mindenki bírja ezeket a fűszereket. Nagyon ízlettek viszont a különféle halak, rákok, ebből a szempontból kitűnően éreztem maIndonéziában a kókuszdiót zölden szedik le a fáról, ilyenkor tele van finom nedűvel A politikai pálya élvezetesebb oldala ■ és a grillezett malacfej (A felvételek Bugár Béla archívumából valók) ti, ha tudom előre, hogy sokáig leszek, el szoktam menni valamit harapni, ha pedig otthon vagyok, akkor müzlit eszem joghurttal. Politikusként nagyon sok országban járt. Megosztaná az ízvilág olvasóival a világ ízeiről szerzett tapasztalatait? Egyszer Kínában elvittek bennünket egy olyan helyre, ahol rengeteg kígyó volt, itt a vendég kiválasztott egyet, azt kivették, megölték, a vérét pedig odaadták meginni. Na ezt azért nem próbáltuk ki, csupán megkóstoltuk a tengeri és a szárazföldi kígyók ízét. Jó volt. Kínában egyébként rengeteg a moszatféle, melyeket itt nem is ismerünk, leginkább a tengeri gombához hasonlíthatnám, a levesben úgy nyúlik, mint a szépia. Eléggé furcsa látvány, de megkóstoltam, az íze finom. Kuvaitban viszont, mint a hivatalos delegáció vezetője, egy dolog miatt nem bántam, hogy csak néhány napot töltöttünk. Itt ugyanis megtapasztalhattam a közismert emberek elszigeteltségét. Életemben nem őriztek úgy, mint ahogyan ott! Addig, amíg a kollégáim megnézhették Kuvait-Cityt, én nem mehettem ki, mert a szálloda ajtajában odaállt elém egy őr, és mutatta, hogy tovább nem. Be akartam menni legalább egy kis üzletbe, hogy hozhassak valamit a gyereknek. Ketten kísértek, a harmadik pedig magyarázta, hogy engedni kell az gam. Sok gyümölcs volt, aminek külön nagyon örültem. Indonéziában szintén, ott jól be is vásároltam, olyan gyümölcsöket hoztam haza, amilyeneket itt még senki nem látott, én sem. Csak banánból van vagy tízféle, egészen aprótól kezdve a félméteresig. Áz ananász olyan, mint a méz. Macsetával faragják le a piacon óvatosan, hogy ne érjenek hozzá (itt a fogunkat is csak palackozott vízzel volt szabad mosni, mert bizony egy európai számára nem gond elkapni valami jó kis betegséget!). Ha megpucolták, bevagdossák úgy, hogy közben még mindig a leveleit fogják, majd odanyújtják, és mindenki saját maga vesz el egy szeletkét. Úgy ettük, hogy még a könyökünkön is csörgött a finom mézédes lé. Sok ananászt ettem már, de ilyen lédúsat, édeset még soha. Amerikában három hetet töltöttem, ott ami emlékezetes volt, az a rákláb. A tányéromra vagy nyolc darab harminc-negyven centis óriástarisznyarák-lábat tettek. Kaptam hozzá egy speciális szerszámot, ami olyan volt, mint a mi diótörőnk, meg egy kötényt. Már mindenki jóllakott, én még mindig ezzel bajlódtam, majdnem éhes maradtam, mert mire az ember elkínlódik a feltörésével és hozzájut a húshoz, már igen megéhezik, s a talált pici fehér csík nem nagyon viszi el az éhét. Mikor Strasbourgban jártam, ott úgy volt, hogy ha az ember százötven svájci frankot befizetett, bemehetett az étterembe, s azt ehetett, amit akart, addig maradt, amíg akart. Olyan dolgok voltak, mint egy másfél méteres hal egészben megsütve, s abból mindenki nyesegetett, mindenféle kagylók, tehát itt is jól éreztem magamat. Sok mindent megkóstoltunk, de Készül az a bizonyos részeges nyuszi vörösborban egyetlen gyümölcsből nem mertünk enni a kollégámmal, mégpedig azért, mert nem tudtuk, hogy hogyan kell. Ez a gyümölcs olyan volt, mim a tök, és teljesen be volt borítva öt-hét centiméteres tüskékkel, ilyet még azóta sem láttam, aztán kérdezgettem olyan ismerősöktől, akik jártak már hasonló országokban, s megtudtam, hogy szét kellett volna feszíteni és csak a magját megenni. Azóta is futja az oldalamat, hogy milyen íze lehetett, nem lenne rossz ide még egyszer elmenni, s megkóstolni, mert ilyet azóta sem láttam. Ennyi külföldi tapasztalat után árulja el, melyik az a nemzeti konyha, amelyik a legközelebb áll Önhöz? Az olasz, mert rengeteg benne a tészta, a mindenfélével töltött raviolik, a lazagne és a többi finomság. Ahol vagyok, ott megkóstolom a nemzeti ételt. Megtörtént ugyanis, hogy külföldön voltam, s azt mondták, na ha magyar, akkor valamilyen gulyást készítünk. Ebbe nem egyeztem bele, hiszen külföldön az ember éljen úgy, mint ahogyan ők. Hangyát is ettem már pirítva... Hol? Megmondjam? Nem fogja elhinni! ??? Köztünk maradjon, de megpróbáltam otthon! Az afrikai országokban nem válogathatnak, mindent megesznek. A tudósok szerint a rovar, a bogár nagyon értékes fehéijedús táplálék. Bizonyára furcsán néz ki, ha az ember szájából svábbogárhoz hasonló valami csüng ki, de a hangya egészen finomvolt, ropogós. Hol lehet ennyi hangyát összegyűjteni? Nagyon egyszerű, csak le kell tenni a padlóra egy tányérban zsírt, reggelre annyi hangyája van, amenynyit akar. Ha egy lakatlan szigeten hajótörést szenvedne, valószínűleg mostani tapasztalataival, mindenféle egzotikus gyümölccsel, tengeri herkentyűvel fenn tudná tartani magát. De vajon mi történne, ha egy lakásban szenvedne hajótörést, ahol ráadásul még konyha is van? Nem tudom, hogy azon a szigeten megszerezném-e a napi betevőt! Egyszer volt életemben a kezemben horgászbot, egy sráccal kimentünk, tartottam vagy öt percig a botot, a hal nem jött, akkor én azt mondtam, na jó, most már tartsd te! Van, aki fél napig kint ül, nem fog semmit, de megnyugszik. Én nem ez a típus vagyok, nekem mindig kell valamit csinálnom. Ha szabadságon vagyok is telefonálok naponta, hogy mi van a munkahelyemen. Igaz viszont, hogy az élet mindenre megtanítja az embert. Van egy rossz tulajdonságom: régebben, az ételt még megmelegíteni sem voltam hajlandó, inkább megvártam a feleségemet. Ma azért már más a helyzet, mert a mikrohullámú sütőben semmi sem ég oda, nem kell kevergetni, csak ma már nem vagyok ráutalva az ilyesmire. Tehát ami a konyhai munkákat illeti, eléggé ügyetlen lehetek. Bár ami azt illeti, palacsintát, vagy ha igen kellene, húsokat is tudnék készíteni. De inkább soha ne legyen rá szükségem! Kedvence, a zserbószelet Hozzávalók: 50 dkg sima liszt, 25 dkg margarin, 6 dkg cukor, 2 dkg élesztő, 1 dl tej, 2 tojás sárgája. Töltelék: 25 dkg darált dió, 15 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, baracklekvár. Elkészítése: A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a vajban elkevert cukrot és élesztőt, majd a két tojássárgáját. Könnyen nyújtható tésztává dolgozzuk ki, egy fél órát pihentetjük. Négy cipót formálunk belőle, mindegyiket kinyújtjuk. A darált diót, cukrot és a vaníliás cukrot összekeverjük, és három részre osztjuk. Az első tésztalapot a tepsibe helyezzük, megkenjük lekvárral, rákenjük a dió egyharmadát, ugyanígy járunk el a második és a harmadik lappal is, végül a negyedik lappal lefedjük. Közepes lángon sütjük. Ha kihűlt, kakaómázzal bevonjuk. Kakaómáz: 14 dkg cukrot 2 dkg kakaóval és 2 evőkanál vízzel felfőzünk, belekeverjük a vajat, és bevonjuk vele a tésztát.
