Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)

2001-12-27 / 295. szám, csütörtök

Panoráma ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 27. NAPTÁR December 27 EGYGONDOLAT Mindenbe bele lehet halni, amit mértéktelenül fogyasz­tunk. Marlene Dietrich NÉVNAP János Az Isten kegyelmes jelentésű héber eredetű név valamennyi nagy ókori kultúrában nép­szerűvolt, s a kereszténység is szívesen átvette, például 23 pápa viselte. Ma Fabiola és Lá­zár, valamint Filoména nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 100 éve született Marlene Diet­rich német színésznő és éne­kesnő. Pár éve még a filmmű­vészet élő legendája volt, Hová lettek a katonák című híres da­lát milliók dúdolták, a Kék an­gyal dmű film főszerepében pedig milliók csodálták. 430 éve született Johannes Kepler német csillagász és ma­tematikus. Ő fedezte fel a boly­gók mozgásának három leg­fontosabb törvényszerűségét, s ezzel tovább tökéletesítette a kopernikuszi heliocentrikus vi­lágképet. Tehetségét a gyakor­lati életben is jól kamatoztatta; legjelentősebb matematikai művében például remek mód­szert tett közzé a boroshordók térfogatának kiszámítására. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 35 éves Varga Sándor asztalite­niszező, többszörös magyar bajnok, a válogatott volt tagja. Ma ünnepel még: Gérard Dépardieu (1948) fran­cia színész. Pető Tibor (1980) evezős, Hal­ler Ákossal egy hajóban a sydney-i olimpián a kétpár­evezős szám 5. helyezettje, majd a luzerni világbajnokság aranyérmese, s ezzel - társával holtversenyben - a magyar evezés történetének első világ­bajnoka. NAPI VJCC- A kicsi egész apja, a szokása is...- Ne mondja, szomszéd­­asszony! A kicsi se veszi le a szájáról az üveget? Menekültáradat a Csalagútban Párizs. Mintegy 130-150 bevándorló kísérelte meg, hogy a La Manche csatorna alatt átvezető vasúti alagú­­ton Franciaországból brit területre jusson - közölték tegnap a francia hatósá­gok. INDEX A bevándorlók gyalog akarták megtenni a mintegy 40 kilométeres távolságot, hogy Nagy-Britanniába jussanak Lopott autóval száguldó fiúk Hiányzott az édesapa Essen. Két német kisfiú - egy hétéves és egy tizenkét éves test­vér - elcsent egy autót karácsony első napján, és több mint kétszáz kilométert száguldott minden baj nélkül az autópályán, hogy meg­látogassa a családtól külön élő édesapját. Hírügynökségi jelentések szerint a srácok egy ismerős család autó­ját vitték el szép csendben a kora reggeli órákban. A tulajdonos csak délelőtt észlelte, hogy eltűnt a háza elől az egy héttel koráb­ban vásárolt kombi autója, és ér­tesítette a rendőrséget. Az autó­pálya-rendőrség a feljelentés nyomán állította le a gépkocsit Hannover közelében, majd üzent a rémült édesanyának, hogy az autópálya-rendőrség garbseni ál­lomáshelyén átveheti „önkénye­sen nagykorúsodó” csemetéit. A testvérek elmondták a rend­őröknek: meg akarták látogatni az ünnepen Dániában élő édes­apjukat, akit szeptember óta nem láttak, és aki nagyon hiányzik ne­kik. Édesanyjuk szeptemberben elhagyta a papát, és a gyerekek­kel átköltözött a németországi Essenbe. (PAN) A határsértők a BBC értesülése szerint a biztonsági kerítés meg­bontásával kedden késő este be­jutottak az alagútba, s megkísé­relték, hogy a hétköznapinál rit­kább karácsonyi forgalomban a mintegy negyven kilométeres tá­volságot gyalog megtéve Nagy- Britanniába jussanak. A beván­dorlókat a biztonsági emberek fe­dezték fel, s a francia rendőrség segítségével mindannyiukat le­tartóztatták. Az alagút ellenőrzése miatt a va­súti forgalmat reggelig leállítot­ták. Az őrizetbe vett csoportot a Vöröskereszt közreműködésével a közeli Sangatte táborban he­lyezték el, ahol már közel ezer - megfelelő okmányokkal nem ren­delkező - menekült várja, hogy a Már tíz kilométert megtettek a menekültek, amikor az alagút biztonsági emberei felfedezték és őrizetbe vették őket. (Reuters) francia hatóságok döntsenek to­vábbi sorsáról. A Eurotunnel képviselői közöl­ték, hogy szerintük a menekültek a Sangatte-ból szöktek, és meg­lepőnek tartják, hogy a tábor ille­tékesei nem figyelmeztették őket. A Eurotunnel közel egy éve pró­bálja bezáratni a tábort, ahonnan rendszeresen próbálnak kisebb­­nagyobb csoportok Nagy-Britan­niába jutni. Marlene bizalmasának meglepő nyilatkozata A gazdag fantáziájú kamasz távol akarta tartani a szüleit az iskolai fogadóórától Dietrich öngyilkos lett? Csak mese volt az emberrablás UNO-AFP Párizs. Marlene Dietrich, a le­gendás német színésznő, aki ma lenne 100 éves, valószínűleg ön­­kezével vetett véget életének 9 évvel ezelőtt. Norma Bosquet - a művésznő bizalmasa és segítőtár­sa - úgy nyilatkozott az AFP-nek, hogy Dietrich minden bizonnyal szándékosan vett be halálos adag altatót. A most 76 éves Bosquet asszony, aki naponta meglátogatta a teljes bezárkózottságban élő Marlenét, elmondta, hogy a sztár néhány nappal 1992. május 6-án bekö­vetkezett halála előtt agyvérzést kapott. Bénulása miatt nem ma­radhatott volna tovább egyedül a . Montaigne sugárúton lévő laká­sában, hanem be kellett volna vo­nulnia egy öregotthonba, ám er­ről hallani sem akart. Az „isteni” Marlene, eredeti ne­vén Maria Magdalena von Losch, egy porosz rendőrtiszt lánya volt. A rekedtes, érzéki hangú csábító nő álarca közeli ismerősei szerint igen kemény, rideg jellemet ta­kart. A Kék angyal, a Vád tanúja főszereplője a filmvilág legna­gyobb alakjaival forgatott, köz­tük Joseph von Sternberg, Fritz HOROSZKÓP Lang, Alfred Hitchcock, Orson Welles, Billy Wilder rendezőkkel. Különösen élete vége felé sokat ivott, és nem tudott nyugtatok nélkül élni. Berlinben temették el. MTI-JELENTÉS Eger. Rossz osztályzatait akarta eltitkolni az a kamasz fiú, aki azt állította, hogy emberrablók tar­tották fogva. Az egri rendőr­­kapitányság két hónapig nyomo­zott az ügyben, amire kiderült, hogy a tinédzser hazudott. Először november 7-én „rabolták el” a 15 éves Gábort. A fiú a rend­őrségen tett vallomásában azt ál­lította, hogy egy egri benzinkút­nál két „erőember” egy autóba tuszkolta, és úgy megverték, hogy elveszítette az eszméletét, később pedig a városhoz közeli Noszvaj község határában tért magához. Mint mondta, eltűnt a tízóraija, a karórája és a lakcím­­bejelentő igazolványa. A fiatalember a noszvaji Fenyves Hotelból értesítette a rendőrsé­get a történtekről. Vallomásának némiképp ellentmondott, hogy Gábornál találtak egy, az egri buszpályaudvaron megváltott, Noszvajra szóló diákjegyet. A fiú erről azt mondta, hogy valószí­nűleg a támadók csempészték a tárcájába. Az újabb „emberrablás” decem­ber 20-án történt. Gábor azt állí­totta, hogy ezúttal szülei lakásá-Két hónapig nyomozott a rendőrség, mire kide­rült, hogy a fiú hazudott. ból rabolták el az ismeretlenek; valamivel elkábították, majd ki­vitték a megyeszékhelyhez közeli Kerecsend határába, ahol meg­verték, majd magára hagyták. A gyerekre, akinek egyik lábáról hi­ányzott a cipő és a zokni, az anyja talált rá lakásuk ajtaja előtt fek­ve. A fiú közölte, hogy gyalog jött vissza Egerbe. Ezúttal is ellentmondott a vallo­másnak, hogy az orvosi vizsgálat semmilyen bántalmazásra utaló nyomot nem talált a kamasz tes­tén, és a lába sem úgy nézett ki, mint amin kilométereket gyalo­goltak télvíz idején. A diák, amikor végül elmondta az igazat, bevallotta: az emberrab­­lásos mesével mindkét esetben távol akarta tartani a szüleit az éppen esedékes iskolai fogadó­órától, ugyanis az elmúlt idő­szakban jelentősen romlott a ta­nulmányi eredménye. A rendőrség az üggyel kapcsolat­ban elrendelt nyomozást meg­szüntette; azt már az ügyészségre bízzák, hogy indul-e eljárás a gazdag fantáziájú kamasz ellen hatóság félrevezetése miatt. Egy római üzletközpont mosdójában találtak rá az elhagyott gyermekre Az újszülött neve: Karácsony A végzet asszonya (Fotó: internet) Kos: Oroszlán: S# Joggal büszke az eiert si­kereire, de ha felvág ve­lük, azzal csak magára Egy kedveződen pénz­ügyi helyzetből csak ak­kor tud veszteség nélkül & haragítja kollégáit. Itt az ideje el­gondolkozni azon, hogyan bú­csúztassa az óévet. Bika: kimászni, ha kis időre megfeled­kezik az ünnepekről, és kizáró­lag a feladatra koncentrál. Szűz: 2* Nem szívesen megy visz­­sza munkahelyére, de tudja, hogy nem enged­& Befektetései jól alakul­nak, de csak akkor fog­nak maximális hasznot heti meg magának azt a luxust, hogy otthon maradjon. Ne csapja össze munkáit, legyen precíz. Ikrek: Épp hogy túl van a kará­csonyon, máris a szüvesz­­teri mulatság előkészüle­tein dolgozik. Szeremé, ha az év utolsó napja tökéletes lenne, ezért jó előre eltervez mindent. Rák: hozni, ha folyamatosan szemmel tartja azokat. Felhívja telefonon egy rég nem látott barátja. Mérleg: A pontosság sose volt az erőssége, és most köny­­nyen bajba kerülhet emi­att. Kerülje a felesleges kockáza­tokat, törekedjen a biztonságra. Az estét barátaival tölti. Skorpió: ' WNc A legszívesebben az egész hetet otthon tölte­né, de ma be kell mennie \mc Idősebb rokonával be­szélgetve sikerül választ kapnia egy bonyolult ma­a munkahelyére. Minél hamarabb felveszi a megszokott ritmust, an­nál gyorsabban végezhet. gánéleti kérdésre. Egyre több szü­­veszteri programról szerez tudo­mást, és lassan választania kell. Nyilas: A szilveszteri program­ján töri a fejét, de nem kell sokáig gondolkod­nia, hisz barátja ígéretes összejö­vetelt szervez. Ne tegyen meg­gondolatlan ígéreteket. Bak: Egy üzleti jellegű rendez­vényen számos befolyá­sos emberrel találkozhat, és néhány új támogatót is szerez­het magának. Kedvese valósággal lehengerli egy beszélgetés során. Vízöntő: Egy szerencsés helyzet­nek köszönhetően sike­rül megragadnia egy re­mek lehetőséget. Egyáltalán nem lelkesedik a mai házimunkáért, de akkor is el kell végeznie. Halak: Ez a nap kedvez az új dolgoknak, a tanulásnak és a szerelemnek. Rég­óta tervezi barátaival a holnap es­ti összejövetelt, szerencsére nem fognak csalódni a dologban. MTI-PANORAMA Róma. A Natalia keresztnevet ad­ták annak az elhagyott újszülött­nek a mentősök, akit hétfőn talál­tak a vásárlók az olasz főváros egyik üzletközpontjának mosdó­jában. Génminta 35 idős hölgytől A revolveres nagyi nyomában Düsseldorf. Németország feltehe­tően legöregebb bankrablója után nyomoz génteszt segítségével a düsseldorfi rendőrség. Eddig már 35 idős - köztük egy 90 éves - hölgytől vettek génmintát. Düssel­dorfban egy „revolveres nagyi” né­ven elhíresült idős asszony kirabolt három bankot és összesen 55 ezer márkát zsákmányolt. Miután a rendőrség 10 ezer márka jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek, ötven idős asszonyt jelentettek fel gyanú­sítottként. A rendőrség valameny­­nyit felkeresi. A három bankrablás némi derűre is okot adott. Az egyik kirabolt bank kirakatában a tett el­követésekor óriási plakát volt lát­ható, rajta ezzel a felirattal: „Tömje be a lyukakat nyugdíján!” (MTI) Magyar fül számára az elhagyott kislánynak adott Natalia név nem érdekesebb, mint bármely más női név. Az olaszok számára azonban ez a névadás épp olyan, mint ami­kor Robinson Crusoe Pénteknek nevezte el a bennszülött fiút, akit pénteken szabadított ki egy másik bennszülött törzs fogságából - olaszul ugyanis „natale” a kará­csony. A 2,5 kilós kis Karácsonyt egy kö­zeli kórházban megfelelő ellátás­ban részesítették, majd egy, a mentősök által hívott pap szente­sítette a névadást. A Szepsi Területfejlesztési Ügynökség tájékoztatja az érdeklődőket, hogy a Kézfogás Közalapítvány váüalkozástámogató és -fejlesztő mikrohitel program lebonyolítójaként várja a már működő és kevesebb mint 10 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások képviselőit a Kassa-vidéki és a Rozsnyói járásból. Amit kínálunk: kamat nélküli mikrohitel gép- és eszközvásárlásra, korszerűsítésre, vállalkozáshoz szükséges ingatlan vásárlására. Az igényelhető hitelek nagysága 1000 és 4000 USD között mozog. Érdeklődésüket az alábbi címen várjuk: Regionálna Rozvojová Agentúra Školská 5,045 01 Moldava nad Bodvou, tel.: 055/460 47 92,489 9611, fax: 055/460 47 92, e-mail: petrik.e@stonline.sk

Next

/
Thumbnails
Contents