Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-27 / 295. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 27. KOMMENTÁR Csodavárás MALINÁK ISTVÁN Pontosan olyan volt ez a karácsony is, mint amilyet várni lehetett. A tévéadók elárasztottak bennünket az ismert emberek karácsonyi szokásaival, egyikük azt mondta, bármilyen fáradt is, bármennyire kedvetlen is, az ünnepi asztalnál valahogy mégis megtörténik a csoda. Ő szerencsés ember, mint oly sok milliónyi A szomszédban a karácsony már évek óta pokol, a csalódások napja. A hosszas készülődés rendre azzal zárul, hogy a szülők menthetetlenül összevesznek, a mama végigsírja az ünnepi vacsorát, a papa elrohan, a gyerekek a fagyos légkörben a rengeteg ajándéknak sem tudnak örülni. Ők szerencsétlen emberek, mint oly sok milliónyian - nem is kell hozzá elhagyatott, magányos öregnek lenni. Mert bizony az apró karácsonyi csoda csak akkor történhet meg bennünk, ha mi magunk képesek vagyunk azt elővarázsolni környezetünk számára is. Úgy karácsonyozott a nagyvilág is, mint máskor. A pápa békefelhívásáról az idén is elmondható az, ami a korábbi években: még soha nem volt olyan időszerű, mint most. Voltak fagyrekordok, természeti katasztrófák, légibalesetek. S aki a hírműsorok idején nem kapcsolt át más csatornára, annak a karácsonyába beúszott a világpolitika a maga ridegségével. Beúszott a fegyvercsörtetés, beúszott az idei esztendő legtöbbet emlegetett embere, Oszama bin Laden, a róla szóló legújabb találgatásokkal, a gonosznak a harmadik évezred nyitányaként általunk kreált, már minden emberi léptéket meghaladó mítoszával. Még Betlehemben is ismét pattanásig nőtt a feszültség, miután Arafatot nem engedték be a városba az éjféli misére. Szóval az idén sem történtek meg azok a nagy csodák, amelyek bekövetkeztében ünnepektájt hajlamosabbak vagyunk mélyebben hinni, mint máskor. Talán mert ilyenkor könnyebben elhisszük még magunkról is, hogy jobbak vagyunk, mint valójában. Talán mert egy kis időre tényleg jobbak is vagyunk. És nem is gondolunk arra, hogy nem maga a csoda tett bennünket jobbá, hanem a csodavárás. Es várni fogjuk jövőre is, meg azután is, hiszen nincs ember, aki ne lenne hajlandó elhinni, aki ne bízna a szíve mélyén abban, hogy az ő életében is történhet még csoda. JEGYZET Hideg van JUHÁSZ KATALIN Ezzel az indokkal utasítottam el a minap egy egyébként remeknek tűnő témaajánlatot. Amióta hallottam erről a téli depresszió nevű betegségről, meg vagyok győződve róla, hogy ebben szenvedek, ezért amit csak lehet, telefonon bonyolítok. Nem kell irigykedniük, irodám reggelente általában hideg, mint a jégkrémszállító kamion beltere, az ablakszigetelés semmilyen, a radiátor tessék-lássék végzi dolgát, a villanymelegítőt pedig úgy kell kirimánkodnom a gondnoktól. Hidegben a dolgozó gyengén teljesít, ingerlékeny, mogorva, türelmetlen, állandóan az óráját nézi. Utcára menni a magamfajta fázós embernek kínszenvedés, hiába a dupla jégzokni és a kabát alatti három réteg, az orrom például abszolúte védtelen, sőt a bakancsom talpa is törött. Ajándékvásárló portyákon is előnyben részesítem a jól fűtött áruházakat, pedig a karácsonyi kirakodóvásárnak nálunk utánozhatatlan hangulata van. Az emberek vidáman eszik a lacipecsenyét, isszák a forralt bort, rángatják a gyereket maguk után, sőt vannak, akik a színpadra terelt, téliesített néptánc-csoportok műsorát is végignézik. Ezeket őszintén csodálom. Én inkább hazamenekülök, gondosan bezárt ajtók mögött,színültig engedem a kádat forró vízzel, s amikor már gőzben áll a fürdőszoba, kinyitom az ajtót, és a lakás pillanatok alatt felmelegszik. Ezt persze a vízóra miatt nem lehet naponta megcsinálni, néha egyszerűen meleg helyre kell menni. A mozikat például többnyire egészen jól fűtik, egyik ismerősöm a szemközti presszóra esküszik, a másik meleg baráti beszélgetésekre jár a könyvtárba, az olvasóterem közönségének legnagyobb megdöbbenésére. At kell vészelni valahogyan ezt a kis időt, nincs már messze a tavasz! (Bárcsak hihető lenne ez a mondat...) „Egzotikus” nemzetek POLGÁR ANIKÓ Budapesti diákigazolványunk, melyen a kiállító ország nevét nem tüntették fel, nagy fejtörést okozott ottjártunkkor a görögországi múzeumok jegykiadóinak. Az Akropolisznál szolgálatot teljesítő idősebb bácsi ugyan tudni vélte, hogy Budapest Lengyelországban van, és ellentmondást nem tűrő hangon kérte tőlünk a diákjegy árát, ám a többiek - főleg időszakos nyári munkát vállaló diákok- a biztonság kedvéért inkább megkérdezték, hogy melyik országból jöttünk. Az Európai Unió országaiból érkező diákok számára ugyanis - mint időközben megtudtuk - minden görögországi múzeumba díjmentes a belépés. Mivel a tét elég nagy volt, s már az első helyen meggyőződhettünk a görögök kissé hiányos földrajzi ismereteiről, ám mellesleg mediterrán könnyelműségükről is, hiszen útlevelünket sehol sem kérték el, úgy döntöttünk, valamilyen uniós nemzethez tartozónak adjuk ki magunkat. Ezek közül is a görögök szemében „egzotikusabbnak” tűnőt kellett választani, hiszen azt talán még ők sem hinnék el, hogy ez a sose hallott egyetemi város, ez a Budapest éppen Angliában vagy Németországban van, s mivel az általunk beszélt nyelvről is egyértelműen megállapítható, hogy nem tartozik sem a germán, sem az újlatin nyelvek közé, úgy döntöttünk, finnek leszünk. Ez - az említett akropoliszi bácsit kivéve - mindenkinél bevált. Az Agorán ugyan volt egy kis problémánk, mert a jegykiadó hölgy, akinek csak egy régebbi listája volt, nem akarta elhinni, hogy Finnország már belépett az ÉU-ba, de szerencsére sikerült meggyőznünk. Az Athén melletti Eleusziszban, az egykori titkos misztériumok színhelyén épült gyárvárosban nagy örömöt szereztünk az ásatási terület dolgozóinak, mivel még sosem láttak finneket. Alaposan szemügyre vettek minket, s még az általunk beszélt nyelv is elbűvölte őket...- Mondtam neked, Jenő, hogy az egész karácsonyi ünnepek alatt ne merészelj a szobában tüsszenteni! (Ľubomír Kotrha rajza) TALLÓZÓ HONTI LAPOK „Az Ipoly mentén státusára ácsingózó palóc magyar már gondolkozhat azon, merre veszi vándorbotját, ha igazolványt akar magának váltani” - írja a Honti Lapok legújabb, decemberi számában Lendvay Tibor, az ipolysági magyar alapiskola igazgatója, publicista. A régió havüapjában Lendvay sajnálattal állapítja meg, hogy a magyarigazolvány megszerzését segítő 11 státusiroda közül egy sem kerül Ipolyságra. „Az Ipoly mentiek tehát Léva és Losonc közül választhatnak. A távolság e helységek között körülbelül 130 kilométer’ - figyelmeztet a közíró, és felteszi a kérdést. A döntéshozók gondolatmenetét érzékeltetve jegyzi le: „Nincs miért ide beruházni, ez a térség a világ vége. Se Magyarország, se Szlovákia, valami fura palócország, kisbetűvel, mint nemecsek.” Lendvay azzal zárja írását, hogy a trianoni határok megállapító! egykor repülőgépről is látták a kiöntött Ipolyt, amelyet így hajózható, ebből következően határfolyóvá nyilvánítottak, míg „most négy-öt magyar összehajolt a térkép fölött, és észre sem vették”, (ká) Le kell zárni a folyamatban levő vitákat, mert enélkül az új francia tulajdonos nem törhet be az itallal a világpiacra Becherovka: nagy fejfájást okoz Ámbár a Becherovka eredendően cseh nemzeti ital, jelenleg leginkább mégis a szlovákiai alkotmánybírák feje fáj tőle. KOKES JÁNOS Nem is azért, mintha túl sokat fogyasztottak volna a kesernyés nedűből, hanem azért, mert el kell dönteniük, hogy szerintük kié is a cseh nemzeti ékszernek számító ital gyártási joga: a Jan Becher - Karlovarská Becherovka Részvénytársaságé vagy pedig Zdenék Hoffmann domažlicei vállalkozóé. Csehországban a vita egyébként már eldőlt, s a bíróságok a Becherovkát jelenleg is gyártó Jan Becher cégnek adtak igazat, azaz Hofffnannak nincs joga Becherovkát gyártani a kezében levő állítólag eredeti recept szerint. A vállalkozó azonban nem adta fel, s külföldön próbálkozik. Váltakozó sikerrel. Miről is van szó? A Becherovkát már a XIX. századtól Karlovy Varyban gyártják, s a cég jelenlegi neve Jan Becher - Karlovarská Becherovka. Ezt a céget a rendszerváltást követően majdnem egy évtizedig húzódó viták után az idén privatizálták, s jelenleg francia tulajdonban van. A Becherovka mai tulajdonosa a Salb társaság, amely a privatizáció során 1,4 milliárd koronáért megvette a karlsbadi cég részvényeinek 59 százalékát a Nemzeti Vagyonalaptól. A Salb viszont a világ második legnagyobb likőrgyártójának számító koncern, a szintén francia Pernod Ricard kezében van. A Pernod Ricard a maga útján pedig már korábban megszerezte a cseh vállalat részvényeinek 36,7 százalékát. Ez tehát végső soron azt jelenti, hogy a Pernőd Ricard a karlsbadi likőrgyár részvényeinek majdnem 90 százalékát tartja kezében; néhány százalék Karlovy Vary tulajdonában, illetve magánkézben van. A franciák hat érdeklődő közül és „nehéz” privatizáció során szerezték meg a Becherovkát. Az üzlet egyik feltételeként ugyanis rendezniük kellett a német Underberg céggel kirobbant vitát is. Az Underberg ugyanis szintén bizonyos követelésekkel lépett fel, mert a kezében volt a Becherovka, Becher és a Karlsbader Becher márka kizárólagos használatának a joga Németországban és számos más államban. Ne feledjük ugyanis, hogy a népszerű Becherovka egy olyan városban született, amely a korábbi évszázadokban inkább volt német, mint cseh, s maga a Becher család is német-cseh família volt. A franciák ezt úgy oldották meg, hogy megvették az Underberg leányvállalatát, a Johann Becher OHG-t, amely az említett márkákat birtokolta, s nemcsak Németországban, hanem még néhány tucat országban. Ezzel tehát megnyílt az út a karlsbadi cég megvásárlásához. A márkák használata nagyon fontos, mert e nélkül csak más néven lehetett volna számos országban népszerűsíteni és árusítani a Becherovkát, amely most már a franciák kezében van, s nekik hoz hasznot. Miután ez az ügy rendeződött, a csehek a franciáknak adták a Becherovkát. A Zdenék Hoffmannal folyó másik vita 1998-ban robbant ki. A domažlicei vállalkozó akkor azzal rukkolt ki, hogy a Becherovka eredeti receptje az ő kezében van, tehát neki van joga gyártására. A karlsbadi cég és Hoffmann között bírósági perek sorozatára került sor; a mai hivatalos álláspont az, hogy a Hoffmann kezében levő irat hamisítvány. Hoffmann azt állítja, hogy az eredeti receptet nagyapja a harmincas években Jan Bechertől, a cég akkori társtulajdonosától kapta ajándékba. Hoffmann azonban nem adta fel, s A Zdenék Hoffmannal folyó másik vita 1998-ban robbant ki. továbbra is azt állítja, hogy neki van igaza. A kezében levő recept nem nyilvános, s annak alapján gyárthat is likőrt, azt senki sem tilthatja meg neki. A bökkenő csak az, hogy a dolgok mai állása mellett ezt az italt nem nevezheti Becherovkának, ami pedig az üzleti siker egyik döntő eleme. Miután Csehországban nem járt sikerrel, Hoffmann Szlovákiában próbálkozott. Először a hetényi Simpex Plus kezdte gyártani az általa megadott recept alapján a Becherovkát, de ezt 1999 áprilisában a Nyitrai Járásbíróság leállította. A fellebbezés során viszont a legfelsőbb szlovák bíróság felülvizsgálta a döntést, s Hoffmannéknak adott igazat. Az időközben megszűnt hetényi vállalkozás után Hoffmann a Dajk céggel társult, s az kezdte meg a Becherovka gyártását Kelet-Szlovákiában. Ezért a szlovákiai Becherovkáért a Dajk cég megkapta a kitüntetésnek számító Slovak Gold minősítést. A karlsbadi vállalat ismét megtámadta a szlovák cégeket, követelve a Becherovka gyártásának megszüntetését. Az ügy jelenleg a szlovák alkotmánybíróság kezében van, s annak kellene eldöntenie, hogy most már jogosan gyártják-e a szlovákiai Becherovkát vagy sem. A gazdasági-vállalkozói jellegű vitába a politikai is beleszólt. Rudolf Schuster szlovák államfő ugyanis a Slovak Gold díjak kiosztásakor maga is megkóstolta a szlovák Becherovkát, s újságíróknak elismerőleg nyilatkozott róla. Csehországban ezt nagyon rossz néven vették, s minősíthetetlennek tartják az államfő nyilatkozatát. Szlovákián kívül Hoffmann Lengyelországban és Oroszországban is próbálkozik a Becherovka gyártásával. Moszkvában már meg is alakult a Becher cég, amely az italt gyártani fogja, állítólag különféle változatokban és hatalmas mennyiségben, mert a Becherovka a volt szovjet rendszerben komoly fogalomnak számított, s ma is igen népszerű. Évente egyébként mintegy 130-140 ezer hektoliter Becherovka fogy, s az ital egyik nagy kedvelője Miloš Zeman cseh miniszterelnök. A magyar Unióimhoz vagy a némer Jägermeisterhez hasonló gyógynövények kivonataiból készített italt a franciák a jövőben a világpiacon is fokozottabb mértékben szeretnék értékesíteni. Ennek azonban egyik feltétele a folyamatban levő viták végleges lezárása. A szerző prágai munkatársunk A parlamentben pár napja jóváhagyott módosítás állítólag lehetetlenné teszi a nonprofit szervezetek működését Várhatóan sok alapítvány átalakul a jövő évben LAJOS P. JÁNOS A parlament néhány napja fogadta el az alapítványok működését szabályozó törvény módosítását, mely a kis alapítványok képviselői szerint lehetetlenné teszi működésüket. A legtöbb vita az alapítványok minimális alaptőkéjének meghatározása körül alakult ki; kezdetben 1 millió korona lett volna, ám a parlament elé került tervezet már csak 500 ezer koronával számolt. A képviselők végül 200 ezer korona minimális alaptőkét határoztak meg, bízva benne, hogy így a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad. A törvény készítői - a kormány elé Csáky Pál miniszterelnök-helyettes terjesztette be, miután jóváhagyta a kabinet civil szervezetekkel foglalkozó tanácsa - azzal érvelnek, hogy a törvény egyik feladata a nonprofit szervezetek funkcionális megkülönböztetése. Az elfogadott törvénnyel azonban sem a kormány szándéka nem valósul meg - az elfogadott kétszázezer korona nem akkora összeg, melynek kamataiból hatalmas támogatásokat lehet nyújtani -, és a helyi, regionális szinten működő alapítványok helyzetét is nehezítik, mert számukra még ez is sok; nincs felesleges, letétbe helyezhető kétszázezer koronájuk, melynek csak a kamatait használhatnák fel évről évre. A törvény lehetővé teszi, hogy az új feltételt teljesítem nem tudó, már működő alapítványok átalakuljanak bármilyen más típusú civil szerveződéssé: 2002. december 31-éig van idejük kiválasztani a nekik leginkább megfelelő szervezeti formát, vagy az új törvénynek megfelelően átregisztráltathatják alapítványukat. A törvény az alaptőke emelése mellett „kedveskedik” az alapítványoknak egyéb megszorításokkal is. Eleget keíl tenniük egyebek között az információs törvénynek is, tehát aki hozzájuk fordul, annak meg kell adniuk a kért tájékoztatást az alapítvány működéséről. További megszorítás, hogy évente kötelezően ellenőriztetniük kell a könyvelésüket egy könyvvizsgáló céggel, ami további kiadást jelent. Juraj Mešík, a harmadik oldal képviselője szerint ez az egyik legfeleslegesebb paragrafusa a törvénynek, mivel jóval több pénzzel gazdálkodó szervezeteknek - például az önkormányzatoknak - sem kötelező évente elvégeztetniük a hivatalos könyvvizsgálatot. A nonprofit szférával foglalkozó Peter Handiak jogász szerint azonban a törvény meghatározó jellege abban van, hogy szabályozza, miben áll az alapítvány tevékenysége. Szerinte azok az alapítványok, melyek eddig programok megvalósításával foglalkoztak, jobban teszik, ha más szervezeti formát választanak maguknak, például a szintén most elfogadott, közhasznú társaságok működését szabályozó törvénynek megfelelően. „A helyi, kis közösségeket támogató alapítványok legmegfelelőbb formája a nem befektetési alap” - mondta Peter Handiak. Ezek a szervezeti típusok nagyobb szabadságot is biztosítanak az eddig alapítványként működő szervezeteknek munkájuk során.
