Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-21 / 293. szám, péntek
6 Politika ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 21. Nem lesznek enklávék Belgrad. Nem enklávékat, hanem „településcsoportokat” hoznak létre Koszovó többségében szerbek lakta vidékein, elősegítendő a menekültek visszatérését - ebben állapodott meg a Belgrád koszovói politikáját végrehajtó koordinációs központ a koszovói ENSZ-igazgatással (UNMIK). A koordinációs központ korábban szerb enklávék létrehozását szorgalmazta. (MTI) Kofi Annan óvatosságra int Washington. Kofi Annan ENSZ-főtitkár óvatosságra intette az USA-t a terrorizmus elleni harc Irakra történő kiterjesztését illetően, de ugyanakkor hangsúlyozta: Iraknak válaszolnia kell azokra a BT-határozatokra, amelyek a nemzetközi fegyverzetellenőrök visszatérésének az engedélyezését szorgalmazzák. „Nem lenne bölcs dolog, ha most megtámadnák Irakot. Nem láttam semmi olyan bizonyítékot, amely Irak bármilyen szerepére utalna a szeptember 11-én történtekkel kapcsolatban” - mondta Annan. (MTI) Európai rakétavédelem Brüsszel. Oroszország egy európai rakétavédelmi pajzs kiépítését javasolta a NATO- nak - közölte Szergej Ivanov védelmi miniszter Brüsszelben. A belga királyi védelmi intézetben tartott előadásában Ivanov bejelentette, hogy a vonatkozó javaslatot az orosz fél átadta tanulmányozásra az észak-atlanti szövetségnek, s lezajlottak az első szakértői konzultációk is a témáról. (MTI) Ivanov szerint ez a rendszer egyfajta biztosíték lenne á jövő lehetséges kockázataival szemben (TASR/AP) Zátonyra futott finn komphajó Turku. Zátonyra futott tegnap hajnalban egy finn komphajó a Finnországhoz tartozó, a Botteni-öböl bejáratánál fekvő Aland-szigetek közelében a vihartól felkorbácsolt Balti-tengeren. A 663 utas és a 156 fős személyzet sérteüen maradt. (MTI) Brit segély Oroszországnak London. Nagy-Britannia 12 millió font értékű segítséget nyújt Oroszország vegyi fegyvereinek megsemmisítéséhez. Az erről szóló megállapodást tegnap írta alá Londonban Geoff Hoon brit védelmi miniszter és Zinovij Pák, az Oroszországi Lőszerügynökség vezérigazgatója. Vegyi töltetű lőszerek megsemmisítésére szolgáló üzem épül Oroszországban, a Kurganimegye Scsucsje településén, s ennek építése során használják majd fel a britek nyújtotta segítséget. (MTI) Brüsszelben megnyílt az adományozó országok és szervezetek konferenciája Lassú lesz a telepítés Alig van üzlet Buenos Airesben, amelyet ki ne fosztottak volna. A rombolást megelőzendő néhány szupermarket „önként" osztogatta az élelmiszert. (TASR/AP-felvétel) Zavargások, fosztogatások halálos áldozatokkal Rendkívüli állapot New York/Kabul/London/ Washington/Prága. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap az afganisztáni békefenntartók kiküldéséről tárgyalt, megfigyelők a döntést is tegnapra (lapzártánk utánra) várták. Prágában is döntés született arról, hogy katonai egységeket küldenek Afganisztánba és Kuwaitba. ÖSSZEFOGLALÓ A cseh kormány javaslatát a képviselőház után tegnap a szenátus is támogatta, majd Václav Havel államfő is jóváhagyta. Cseh katonai egységek külföldi bevetésére csak a parlament két házának jóváhagyásával kerülhet sor. A cseh katonák újabb külföldi kiküldetése ellen a parlamentben csak a kommunista párt képviselői és szenátorai szavaztak. A rendszerváltás után a csehek már részt vettek az Öböl-háborúban, s egy-egy egységet Boszniába és Koszovóba is küldtek. Jaroslav Tvrdík védelmi miniszter elmondta: Afganisztánba Prága 200 fős elit ejtőernyős alakulatot szán, amely már készen áll arra, hogy bármelyik pillanatban elutazzon. A nemzetközi akciót Nagy-Britannia irányítja, „így a britektől függ, hogy küldenek-e és mikor” meghívót a cseheknek. Brit védelmi illetékesek azzal szá-MTI-HÍREK Gáza/Rámalláh. Palesztin rendőrök hiába próbálták letartóztatni tegnap az iszlám radikális Hamász egyik vezetőjét, mert 300-400 tüntető megakadályozta, hogy megközelíthessék gázai házát. Egyes tüntetők figyelmeztetésül a levegőbe lőttek, amikor a rendőrség biztonsági kordonnal lezárta az utcákat Abdul Aziz al-Rantiszi háza körül. A palesztin rendőrök és a tüntetők összecsapásaiban heten megsérültek. A Hamász tagjai követték el azoknak az Izrael elleni merényleteknek a zömét, amelyek 1994 óta halálos áldozatok tucatjait szedték, és az utóbbi időben a Jasszer Arafat vezette Palesztin Hatósághoz tartozó célpontok elleni megtorló akciókra ragadtatták az izraeli hadsereget. A Palesztin Hatóság két hete kutat al-Rantiszi után, amióta George Bush amerikai elnök felszólította Arafatot, hogy tartóztassa le a legszélsőségesebb palesztin vezetőket. Az amerikai követelés után a hatóság megpróbálta letartóztatni Ahmed Jaszin sejket, a Hamász szellemi vezérét, de ez a kísérlete is kudarcba fulladt, miután tüntetők százai tűztek öszsze a rendőrökkel. A sejket csak házi őrezetbe helyezték. A Hamász egyébként cáfolta azt az - egyik vezetőjének tulajdonított - közlést, amely szerint leállította volna az Izrael elleni öngyilkos me-Orbán-Nastase találkozó Utolsó simítások Bukarest/Budapest. A magyar fővárosban ma folytatódnak a megbeszélések a magyar és a román kormányfő személyes megbízottai között a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint a két miniszterelnök által aláírandó egyetértési megállapodás szövegének tervezetéről - közölte tegnap Horváth Gábor külügyi szóvivő. Bukarestben Claudiu Lucaci kormányszóvivő bejelentette: Adrian Nastase román kormányfő holnap Budapesten találkozik Orbán Viktor magyar mihiszterelnökkel, hogy aláírják a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos kétoldalú egyetértési megállapodást. (MTI) mólnak, hogy a nemzetközi erők Afganisztánba telepítése lassú folyamat lesz, akár január végéig elhúzódhat a több ezer katona felvonultatása. „Feladatuk eltér a hagyományos békefenntartói feladatoktól, elsődlegesen támogatói szerepkörük lesz, nem a szembenálló felek szétválasztását kell biztosítaniuk, hanem az új afgán vezetés biztonsági feladatait kell segíteniük” - magyarázták az illetékesek. A katonák gyors telepítését nehezíti, hogy semmilyen infrastruktúra nem létezik Kabulban, nemcsak katonai, de polgári értelemben sem. Mivel az egyedüli fogadó repülőtér a közeli Bagram légitámaszpont, meg kell oldani annak teljes körű biztosítását, aknamentesítését is. Nemcsak Szomália Richard Myer tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szerint most gondolkodnak a terroristaellenes harc következő műveleteiről. Jelezte: Szomália csupán egyik lehetséges helyszíne a terrorizmus elleni további harcnak, s más országok is számításba jönnek. Más források szerint már nem az a kérdés, fellépnek-e az al-Kaida terrorszervezet ellen Szomáliában, hanem csupán az, mikor és hogyan teszik azt. A pakisztáni hatóságok Afganisztán határán elfogtak egy magas rangú rényleteket. Előzőleg a Hamász egyik magas rangú tisztségviselője, aki neve elhallgatását kérte, arról számolt be az AFP-nek, hogy „belső döntés” született az ügyben, de azt hivatalosan nem fogják bejelenteni. A Jasszer Arafat palesztin elnök vezette Fatah mozgalom egyik, szintén neve elhallgatását kérő tisztségviselője pedig azt állította, hogy a Hamász egy szerdai tanácskozáson az öngyilkos merényletek beszüntetéséről tájékoztatott más palesztin csoportosulásokat. A forrás szerint a Hamász ezt azzal indokolta, hogy „nem kíván ártani a nemzeti egységnek”. Palesztin biztonsági források szerint az izraeli katonák tegnap elhagyták a ciszjordániai Rámalláhtól nyugatra és északra lévő al-Tira és Bitunia palesztin autonóm településeket. Az izraeli hadsereg nemrégiben vonult be erre a területre, kiürítését pedig az izraeli-palesztin biztonsági találkozó után hajtották végre. Az izraeli hadsereg tegnap elismerte, hogy tévedésből telepített robbanószerkezetet a Gázai övezetben egy iskola közelébe, amely végül öt gyermek életét oltotta ki. A november 22-én történt incidens áldozatai hét és tizennégy év közötti iskolások voltak. Az esettel kapcsolatban több tisztet megrovásban részesítenek. Korábban több izraeli politikus, köztük Simon Peresz külügyminiszter is vizsgálatot követelt az ügyben. MTI-JELENTÉS Teherán/Washington. Az iráni televízió szerint amerikai gyorsnaszádok szerdán a Perzsa-öbölben megtámadtak egy Iránba tartó olajszállító hajót, s az akcióban megsebesítettek két embert. Washingtoni közlés szerint csupán ellenőrizték a tankert, amelyről azt feltételezték, hogy iraki olajat csempészett. A Pentagon szóvivője szerint a belize- i zászló alatt hajózó tanker folytathatta útját, miután kiderült, hogy nem sértette meg az Iraki olajszállításokra vonatkozó, 1991-ben hozott ENSZ-szankciókat. Dave Lapan szóvivő kifejtette, hogy az olajszállító legénysége nem válaszolt az amerikai naszádok figyelmeztetétálib katonai vezetőt, de várhatóan nem tartják őrizetben, hanem viszszaküldik Afganisztánba. Tegnap folytatódott azoknak az al-Kaidához tartozó arab fegyvereseknek az üldözése, akik Pakisztánban, egyik börtönből a másikba szállításük közben, szerdán rátámadtak őreikre és megszöktek tőlük. A hajtóvadászat során újabb két menekülő arab és egy rendőr esett el. Önkényeskedő hadurak A nemzetközi közösség Afganisztánnak csak azokban a részeiben fog támogatást nyújtani az újjáépítéshez, ahol a helyi vezetők hozzájárulnak a biztonság és a stabilitás megteremtéséhez - figyelmeztetett az Európai Bizottság fejlesztési kérdésekért felelős tagja. Az újjáépítést adományokkal támogatni hajlandó országok és szervezetek tegnap Brüsszelben megnyílt konferenciáján Poul Nielson felhívta a figyelmet arra, hogy Afganisztán egyelőre háborús övezet, s egy ideig még az is marad. Szerinte leginkább azoknak a haduraknak a magatartása nyugtalanító, akik nem engedik tovább vagy fosztogatják a humanitárius segélyszállítmányokat. A brüsszeli tanácskozáson mintegy 40 ország, körülbelül ugyanennyi civil szervezet és számos nemzetközi szervezet - köztük az ENSZ és a Világbank - képviselteti magát, (m, o) Markó Béla cáfol Az RMDSZ-t a kormányba? Bukarest. Markó Béla elnök tegnap cáfolta, hogy az RMDSZ olyan javaslatot tett volna a kisebbségi helyzetből kormányzó Szociáldemokrata Pártnak (PSD), hogy belépne a kormányba. Markó nyilatkozatának előzménye: a román közszolgálati rádió tegnap délben beszámolt róla, hogy szerdán, a késő esti órákban megbeszélést tartottak a PSD és az RMDSZ vezetői. A tudósítás szerint az eszmecsere a két párt további együttműködési megállapodásáról (protokollum) szólt. Erről az egyeztetésről Cosmin Gusa, a PSD főtitkára elmondta: az RMDSZ olyan javaslattal állt elő, hogy kész kormányzati felelősséget vállalni a PSD-kahinetben. Ugyanabban a rádióműsorban Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője azt mondta, „a javaslat nem az egyik vagy a másik részről merült fel”, hanem “mindkét részről megfogalmazódott a gondolat”. A fentiekre reagálva Markó Béla kijelentette: „Szó sincs arról, hogy részünkről felmerült volna a kormányba való belépés gondolata. Az RMDSZ ilyen javaslatot nem tett, sőt a kormányoldalról sem fogalmazott meg senki sem ilyesmit. Más kérdés, hogy kötetlen baráti beszélgetésben esetleg elhangzott vagy különböző körökben netán beszédtéma lehet egy ilyen elképzelés.” (MTI) sére, az amerikai haditengerészek ezért szálltak át fedélzetére, s az akcióban a tartályhajó legénységének csak egy tagja szenvedett könynyebb sebesülést. Az iráni külügyminisztérium Teheránban tiltakozott az akció ellen az USA érdekeit képviselő svájci nagykövetségnél, s magyarázatot követelt. A külügyminisztérium szóvivője szerint egy szaúdi tulajdonú hajóról van szó, amely ólommentes üzemanyagot szállít a dél-iráni Ábádán kikötőjébe -jelentette a Reuters. Az ENSZ- szankciókat ellenőrző amerikai járőrök rendszeresen útját állják a gyanús hajóknak, legutóbb novemberben a térségben elsüllyedt egy iraki hajó, miután megszállták fedélzetét az amerikaiak. MTI-HÍREK Buenos Aires. Az argentin kormány országszerte rendkívüli állapotot rendelt el szerda éjféltől harminc napra, hogy megfékezze a súlyos gazdasági válság okozta fosztogatási hullámot, amely már halálos áldozatokat is szedett. A szupermarketek fosztogatása Argentína vidéki tartományaiban már napok óta zajlott, de kedden átterjedt Buenos Aires elővárosaira, szerdán pedig magára a fővárosra is. Az áruházak és szupermarketek ellen intézett támadások következtében szerdán és tegnap 9 személy életét vesztette, 138-an pedig megsérültek. A rendőrség, amelynek soraiban a sérültek száma 76, eddig 551 személyt vett őrizetbe. mti-hIr Dzsodhpur. India több száz harckocsit és egyéb katonai járművet irányított csapaterősítésül a pakisztáni határ közelébe - közölték tegnap Újdelhiben. Az AFP tudósítója az előző napon több mint ötszáz harckocsit, személyszállító és egészségügyi járművet látott a Pakisztánnal közös határ felé haladni. Egyébként a határtérségben az indiai hadsereg egységei a parlament épületét ért múlt csütörtöki öngyilkos merénylet óta riadókészültségben vannak. India szét dán azzal vádolta Pakisztánt, hogy csapatokat von öszsze a két ország határán, ezt pa-A karhatalom a tegnapra virradó éjszaka könnygáz bevetésével szorította ki a tüntető tömeget a Buenos Aires központjában lévő Plaza de Mayóról, ahol az elnöki palota áll. Előzőleg mintegy tízezer tüntető sereglett spontán módon a népmozgalmak hagyományos színterére, dacolva a Fernando de la Rúa elnök által elrendelt rendkívüli állapottal. Az államfő tegnap elfogadta Domingo Cavallo gazdasági miniszter lemondását. A hírek szerint előzőleg a kabinet több tagja is felajánlotta távozását. Egyébként Cavallo dolgozta ki 1991-ben (még korábbi minisztersége idején) a pezót a dollárhoz rögzítő konvertibilitási törvényt, amelyet a három éve tartó recesszió egyik okozójának tartanak. kisztáni részről azonnal visszautasították, hangoztatva, hogy India ezekkel a vádakkal saját ilyen irányú lépéseit akaija igazolni. Az indiai hadsereg értesítette a vasúti igazgatóságot, hogy egyes vonatokat átmenetileg lefoglal csapatszállítás céljaira, s hasonló okból megkezdték a magánkézben levő teherautók lefoglalását is. Indiai katonák tegnap megöltek öt iszlám szélsőséges fegyverest az indiai Dzsammu és Kasmír állam északi részén, a tűzszüneti vonal mentén. A hadsereg illetékesei szerint az iszlám milicisták be akartak hatolni India területére, fellépésükkel ezt akadályozták meg az indiai katonák. Egyelőre kérdéses, el tudja-e mondani újévi beszédét Havel állapota nem javul MTI-HIR Prága. Nem javult Václav Havel állapota, akit hétfő óta a prágai központi katonai kórházban ápolnak tüdőgyulladással - közölte tegnap délben Ilja Kötik, az elnök személyes orvosa. A cseh államfő „állapota nagyjából változatlan, s gyors javulásra nem is számítunk, mert kell még néhány nap, hogy az antibiotikumok hatása megmutatkozzon” - mondta Kötik, aki már néhány éve kezeli a 65 éves, gyakran betegeskedő Havelt. Megjegyezte, hogy éjszakánként Havel még belázasodik, de nappal többnyire láztalan, s szerdán mintegy húsz percig dolgozott is. Aláírt néhány törvényt, s nekikezdett újévi beszéde összeállításának. Ladislav Špaček, az elnök szóvivője elismerte, hogy Havel betegsége ezúttal súlyosabb, mint októberben, amikor legutóbb volt - szintén a tüdőproblémákkal - kórházban. Egyelőre nem tudni, hogy Havel, akinek most tüdőgyulladása van, meddig marad kórházban, illetve el tudja-e mondani szokásos újévi beszédét. Mégsem szünteti be öngyilkos akcióit a Hamász Meghiúsult letartóztatás Amerikai támadás egy olajszállító ellen a Perzsa-öbölben Kellemetlen incidens Riadókészültség a Pakisztánnal közös határszakaszon Indiai csapaterősítések