Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)

2001-12-21 / 293. szám, péntek

2

Vélemény és háttér

ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 21.

KOMMENTÁR

Kinn lesznek a vízből

SIDÓ H. ZOLTÁN

Az ezer sebből vérző komáromi hajógyár ügyében ismét fordulat történt. A korábbi cégvezetés által romba döntött, majd állami mentőövvel újra talpra állított vállalatot mégsem közvetlen eladás hanem versenytárgyalás révén értékesítik. A módszer előnye, hogy ideális esetben jóval ádáthatóbb, minimalizálja a korrupciót, azonban időigényesebb. A régió számára kulcsfontosságú, még mindig jelentős munkaadónak számító hajógyárat a belpolitikai és külpolitikai gubancok örvénye húzta le a mélybe. Ami a külpolitikai tényezőket illeti, a jugoszláviai Duna-hidak 1999-es lebombázása lehetedenné tette a tengerjáró hajók leúsztatását. A cég körül kialakult belpolitikai adok-kapok lényege: sokan azzal vádolták az MKP-t, hogy önhatalmúlag próbált intézkedni a vállalattal kapcsolatban. Azonban bátran leszögezhetjük: az MKP e téren joggal aktív, hiszen szavazóbázisának egyik pilléréről, Komáromról van szó. És azt isajánlatos tudatosítani, hogy az összeomlott „régi” hajógyár csődbiztosa és a működő „új” cég vezetése között sem felhődén a kapcsolat, olyannyira, hogy éppen e héten még a helyi őrző védő szolgálatot is beleráncigálták a marakodásba. Ilyen előzmények után csak az előre menekülés, azaz tőkeerős külföldi vásárló lehet a megoldás. A hajógyár ugyanis komoly kapacitással, szakismerettel rendelkezik, szinte folyamatosan érkeznek a németországi megrendelések, ezért kár volna átadni az enyészetnek a céget. A korábban erőltetett közvetíen eladásra többen is jelentkeztek, így reménykedhetünk abban, hogy a tender iránt is lesznek érdeklődők. Csak sietni kell, mivel a köztes időszak áthidalása érdekében újra hitelfelvételre szorul a hajógyár. Ha a versenypályázatot januárban kiírják, akkor talán tavasszal már valóban kinn lesz a vízből a riasztó navigációkat végrehajtó komáromi vállalat.

Mérlegelő rendőr

TÓTH MIHÁLY

Végszavazáskor megtudjuk, elfogadja-e a parlament azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a rendőr bizonyos határok között mérlegelheti, mennyire bírságolja a szabályok ellen vétő gépkocsivezetőt. Az előterjesztést első olvasatban támogatta a törvényhozás. Ez tanúsítja, 12 év tapasztalatai alapján mennyire képesek levonni a tanulságokat. Mutatja, hogy a képviselők többsége képes-e arra, amit az átkosban önkritikának tituláltunk, újabban pedig önreflexiónak nevezünk. Nem arról van itt szó, hogy a rendőr döntheti el, 500-ra bírságolhatja-e meg a gyorshajtót, vagy 1500-ra. Nem is arról, vajon a rendőr a sanyarú gyermekkorára hivatkozó úrvezetőnek elengedhetie a piroson való áthajtásért kiróható összeg harmadát. A mérlegelési jogról mint olyanról van itt szó; arról, hogy a telekkönyv kezelője mérlegelheti-e, 14 nap vagy 14 hónap alatt jegyzi be a tulajdon módosulását; arról, hogy dotációk elosztásakor a minisztériumi hivatalnok megfontolás tárgyává teheti-e, melyik gazdálkodót részesítse előnyben; arról, hogy állami megrendelésnél a befolyásos honatya ejthet-e jó szót a pártjához közel álló cégről... Ide jutott az ország. Ez annak is a következménye, hogy a rendszerváltást követően senki nem vette észre: kevesen alkalmasak itt a szabad mérlegelésre. Talán mindenütt, ahol közvagyon magánosításáról, állami pénzek kezeléséről, netán jogszolgáltatásról van szó, be kellett volna iktatni a mérlegelés tilalmát. Itt legalább 30 évig szigorú normatívákat kellett volna érvényesíteni. Most, hogy odalett az évtizedeken keresztül létrehozott vagyon zöme, és a mérlegelés kedvezményezettjei az Azúr-paron élik világukat, most, hogy meglepetten tapasztaljuk, még mindig áttekinthetetlenek a tulajdonviszonyok, most, hogy a legnagyobb adóhátralékosok az adósság rendezése helyett a következő kormányzó garnitúrára várnak, amely reményeik szerint elengedi tartozásukat, most kell konstatálnunk, azért nem mennek előre a dolgok, mert magatartásbelileg felkészületleneket ruháztak fel mérlegelési joggal. A rendőrök mérlegelési jogáról szóló paragrafuskezdemény korántsem arról szól, hogy a közeg egy szabálysértést 500, netán 5000 korona bírsággal torolhat-e meg. A rend derék őreinek többsége éppen olyan alkalmatlan a mérlegelésre, műit mondjuk azok, akik szintén mérlegelve osztották szét az állam vagyonát. A történet arról szól, hogy a mérlegelés lehetővé tétele egyelőre a korrupció melegágya.

JEGYZET

Müllerné

meghalt

SZABÓ GERGELY

A sorban állt. Pöttyös kendőben, kopott barna kabátban, kockás szoknyában, flórharisnyában és fekete cipőben. Maga Müllerné, a kedves Müllerné, egyenesen Jaroslav Hašek könyvéből. Huncut arca, ahogy pajkosan összemosolyognak a hipermarket eladójával, és a mozdulat, ahogy átvesz egy nagyobb csomagot a pult felett - minden rá emlékeztetett. Igen, ő volt, személyesen, Prágából. Hogyan került ide, nem tudom, de most itt áll előttem, és egy csomagot tesz a bevásárlókosarába. Mi újság Müllerné, érintkezik-e még a derék Švejkkel, hányszor szarta le Ferenc József arcképét a légy Palivec úr kocsmájában 1914 óta - szívesen megkérdezném tőle. Hiszen ő volt gimnazistakorom egyik kedvenc alakja, szinte láttam, ahogy este kikandikál a cifra fedelű könyvből. Egy másodperc alatt döntök: nem szabad, hogy ismét eltűnjön. Megyek utána. A pénztárnál a kosárból egyenesen a szatyorba kerül a csomag. Ej Müllerné, ravasz vagy, de miért lopsz? Á, dehogy, a pénztáros észrevette, megértőn bólint. Most már gyorsan határozok: követem. A mozgólépcsőn is együtt megyünk, közösen vágjuk át magunkat a tömegen. Müllerné egykedvűen ballag a városközpont felé, tisztes távolból nézem. Nem, mégsem hagyhatom, hogy eltűnjön.

Megvilágosodik. Odakint is, a fejemben is, hogy Müllerné bizony eléggé piszkos. A kabátjáról két hatalmas folt néz dölyfösen viszsza. Kissé kedveszegetten ballagok utána. Müllerné sántít, sőt döcög, imbolyog, meg-megtorpan. Sőt, ha nem lenne közöttünk néhány méter távolság, akkor talán elhinném, hogy a pálinka és a cigaretta áporodott szaga nem belőle árad. De sajnos el kell hinnem. Müllerné ugyanis megbotlik, és elterül a járdán. Holmija szanaszét repül, a fehér csomag is kibomlik, s lám - tele van halfejekkel.

Oda van Müllerné, szertefoszlik az illúzió, hányinger kerülget. Pöttyös kendőben, kopott kabátban, harisnyában és cipőben, egy régi alkesz vigyorával nézi, ahogy elmegyek mellette.- Sofőrként is úgy viselkedett, mint a parlamentben. Túlságosan balra sodródott!

(Peter Gossányi karikatúrája)

TALLÓZÓ

HOSPOpÁRSKE NOVINY

Kelet-Szlovákia gazdasági fejlődésének egyik legnagyobb akadálya a rossz infrastruktúra - írja a szlovák gazdasági napilap. Hiányzik az autópálya, vagy legalább egy gyorsforgalmi út, amely összekötné a nyugati országrésszel. Szlovákiában 300 kilométernyi útszakasz már most túlterhelt. Ha nem születik megoldás, öt éven belül kétszeresére emelkedik a zsúfolt utak száma.

PRAVDA

A jövedelemadóról szóló új törvény kedvező hatását rövid időn belül a munkavállalók is megérzik - véli a pénzügyminiszter. További megtakarítást is elérhetnek például a véradók, vagy azok, akik kiegészítő nyugdíjbiztosítást kötnek. Brigita Schmögnerová az utóbbit ajánlja.

NÁRODNÁ OBRODA

Közmunkára kellene fogni a szabálysértőket, ha nem akarják kifizetni a bírságot - véli Jozef Kužma (DS). Műiden szlovákiai kerületben évente átlag nyolc millió korona bírságot rónak ki, ám a települések ennek csupán tíz százalékát tudják behajtani. Néha az ezzel kapcsolatos költségeik a bírságnál is nagyobbak.

Schröder szocdem pártelnök rokonszenvezik Gorbacsovval, de Schröder kancellár Putyinnal vacsorái

Gorbacsov, Jelcin és Putyin

Senki nem vitathatja, hogy Vlagyimir Putyin európai módon viselkedett szeptember 11. után, amikor a terrorizmus elleni világméretű küzdelemben feltétel nélkül támogatta a közvetlenül érintett Egyesült Államokat és - természetesen - az állandóan veszélyeztetett Európai Uniót.

E. FEHÉR PÁL

Sokan úgy vélik, hogy a második világháborús szövetség új változata ez, hiszen akkor is nagyobb veszedelem ellen küzdöttek közösen olyan partnerek, akik egyébként minden egyéb, az emberiség és az emberség szempontjából elsőrendűen fontos kérdésekben szemben álltak egymással. Ez a régi szövetség kiállta a történelem próbáját. Most azonban az a kérdés, hogy ez az új, egyelőre képletesen, lehetőségeiben létező szövetség hasznos lesz-e Putyin Oroszországa számára? Képletesen szólván: Bush tude, akar-e majd ugyancsak európai módon viselkedni? A kérdést nem én teszem fel, hanem Alekszandr Cipko, a ma legtekintélyesebb orosz politikai elemző, a moszkvai Rosszija hasábjain. (Talán nem érdektelen, hogy az előző rendben Cipko a legeslegfőbb szovjet pártiskola, a Társadalomtudományi Akadémia professzora volt, de ezt a tényt kiegészíteném azzal a másik adattal, hogy 1988-as személyes emlékeim szerint ő akkor is „eretnek” volt.)

Cipko arról értekezik, hogy Putyin mostani gesztusát megelőzte - kereken egy évtizeddel ezelőtt - az akkori amerikai vezetés és Mihail Gorbacsov alkuja, amelynek értelmében az utolsó szovjet első ember abban a reményben járult hozzá Németország újraegyesítéséhez, illetve az európai szovjet befolyási övezet feladásához, hogy ellentételként a Nyugat erőteljesen támogatja őt Oroszország gazdasági és politikai stabilitásának megteremtésében. ígéretek fölös számban akadtak, a valós támogatás azonban elmaradt. Most Putyin támogatta felételek nélkül Busht, de nagy probléma, hogy mi lesz ennek a gesztusnak a hozadéka Putyin számára? Aki azért korántsem ül olyan biztosan a székében, mint amennyire mutatni igyekezik.

Visszatérve a közelmúltra: a Nyugat nagyon gyorsan Gorbacsov legkeményebb ellenfelét, Borisz Jelcint kezdte el aktívan segíteni.

„Mentségként” szolgálhat, hogy Gorbacsov addigra elveszítette hazai támogatását: amennyire népszerű volt külföldön, annyira népszerűtlen odahaza. (Ez a jelenség nem ismeretlen az orosz múltban. Az a nagy cár, I. Péter, aki - Puskin szavaival - „ablakot nyitót Európára”, ugyancsak európai rokonszenwel dicsekedhetett, hazájában azonban még hűségesnek tartott szolgái is inkább „Antikrisztusnak” tartották.) És - mint tudható - a politika nem ismeri a hála fogalmát. Jelcin ugyan mindent megtett azért, hogy nyugati támogatóinak háláját és a hála kézzelfogható, bankokban felvehető jelét megszolgálja - erre csak személyesen, s főleg lányának maradt lehetősége, az országot viszont a teljes összeomlás szélére kormányozta. Ráadásul európai köznevetség tárgya lett iszákossága és családjának korrupciós ügyei miatt. Jelcin egyetlen okos lépése tíz év alatt az volt, hogy a szinte teljes ismeretlenségből előlépő Putyint tette meg utódjának.

Egyébként Putyin az első olyan államfő orosz földön, aki - megint csak európai módon - tiszteli elődjét. Nemrég a legmagasabb orosz érdemrenddel tüntette ki, noha az alkalom az oroszok többsége számára visszatetsző lehetett, ugyanis az aktus a Szovejtunió feloszlatásának tizedik évfordulója volt. Ez ugyanis Jelcin nevéhez fűződik, de az oroszok számára azért ez nem

Putyin egyszerűen levegőnek nézi a Németország és Ukrajna közti térséget.

győzelem, hanem vereség és a birodalmi tudat az oroszok többségében változatlanul tovább él. Más kérdés, hogy a volt elnök, azaz Jelcin környezete (noha Putyin, fittyethányva a demokrácia és a jogállamiság elemi szabályaira, teljes büntetlenséget biztosított számukra korábbi gazemberségeikért) egyáltalán nem tiszteli Putyint. Jelcin újdonsült veje, Jumasev már egyenesen arról nyilatkozik, mégpedig nem másutt, mint a posztkommunista moszkvai Pravdában, hogy az elnök rendőrállamot akar berendezni. Ami talán még igaz is lehet, de Jumasevet és Jelcin lányát, akik dollármilliárdokat loptak, semmilyen veszély nem fenyegeti egyelőre. Mint ahogyan Putyin bátortalan kísérlete, hogy megfékezze az általános rablást - ugyancsak eredmények nélkül valók.

Putyinnak vitathatlanul tekintélye van külföldön. Ha úgy tér haza athéni hivatalos látogatásáról egy szép vasárnapi napon, hogy nem egyenesen Moszkva felé veszi az irányt, hanem - egy kis kerülővel - Berlinbe repül, hogy Gerhard Schröder kancellárral megvacsoráljon - az jelent valamit... Pérsze nem azt, hogy Putyinnak valamilyen szocdem hajlandóságai lennének. Ha egyébként nem tudnánk, hogy a volt hírszerző főtiszt moszkvai gyóntatóatyja a görögországi hivatalos vizitelés előtt arról nyilatkozott az Izvesztyijában, hogy Putyin hívő emberré lett, s pont a volt KGB-székház melletti templomot kedveli Moszkvában, az korábbról ismert, hogy nem szeret ideológiával foglalkozni, s kivált nem olyan bonyolult ügyekkel, mint a szociáldemokrácia. Schröder számára olyan kormányfő, akinek személyes barátságával bizonyíthatja Bushnak, hogy ugyan bízik az ő újkeletű barátságában is, de azért Berlinben ugyancsak otthon érzi magát. Ez sem rossz, de a barátság azért törékeny.

Ennek demonstrálására annál nagyobb szükség van, mivel Bush' barátsága korántsem látszik olyan töretlennek. Felmondta a rakétakorlátozási szerződést, amelyet vagy harminc éve írtak alá Moszkvában. Ennek az orosz tábornokok ugyanúgy nem örültek, mint annak, hogy a volt Szovjetunió utódállamai közül például Üzbegisztánban amerikai katonák vannak, az üzbég és az orosz alkotmánytól teljesen függetlenül, Putyin tudtával és beleegyezésével. Putyin nagyon vonakodva elszánta magát arra, hogy rendet csinál a Kurszk atomtengeralattjáró tragédiája után a flottánál. Leváltott néhány admirálist. A szárazföldi tábornokok ebben ugyanúgy veszélyt szimatolnak, mint abban, hogy a honvédelmi miniszter Szergej Ivanov ugyan teljesen civilnek nem mondható (korábban KGB- ezredes volt, mint Putyin), de hivatásos katonának sem. A gazdasági helyzetről jobb nem beszélni. Még mindig a hiánygazdaság kényszereiről van szó, s a szabadrablás újkapitalista szabadosságai egyre jobban tiltakozásra késztetik a tömegeket. És ne feledjük, Gennyagyij Zjuganov kommunista pártja, amely a legszervezettebb politikai alakulat - a legcsekélyebb mértékben sem nevezhető baloldali mozgalomnak. Ez egy erősen birodalmi álmokkal megvert nacionalista párt, amely tömegeit demagóg szociális ígéretekkel szerzi. Ez a Zjuganov leginkább Vladimír Mečiarhoz hasonlít. És nem támogatja Putyint a Grigorij Javlinszkij-vezette liberálisok kicsiny csoportja sem: ők azzal gyanúsítják az elnököt, hogy a látszatok gyártásának, Patyomkin-falvaknak nevezett orosz tradícióját folytatja. És hát mit csinál Gorbacsov? Megalapította az oroszországi szociáldemokrata pártot. Régen készülhetett erre.

1995-ben jelent meg Zdenék Mlynár-zsal, egykori egyetemi évfolyamtársával közösen írott könyve. A reformisták nem szoktak boldogok lenni. Ebben is a szociáldemokrácia alternatívájáról

Gorbacsov amennyire népszerű volt külföldön, annyira népszerűden odahaza.

értekeznek. Számomra rokonszenvesen. Csakhogy ennek a Gorbacsov-féle pártnak most annyi tagja lehet, mint a XIX. század végén ama másik orosz szociáldemokrata pártnak, amely majd mensevik és bolsevik csoportra oszlik. Szóval kevesen vannak, s célkitűzéseik között, természetesen, nem szerepel az októberi forradalom. Schröder szocdem pártelnök rokonszenvezik Gorbacsovval, de Schröder kancellár Putyinnal vacsorái.

Nekünk, közép-európaiaknak pedig nem ártana arra ügyelni, hogy Putyin és Oroszország problémái nem is olyan távoliak számunkra. Putyin ugyanis most egyszerűen levegőnek nézi a Németország és Belorusszia, illetve Ukrajna közötti térséget. A cseh és a lengyel politikával még van valamilyen kapcsolata, Kwasniewskivel jobb, Havellel rideg, de Magyarországgal roppant jeges a viszony. Viszont ha Putyin várakozásai nem teljesülnek be, s Gorbacsov sorsára jut - s ez nem zárható ki -, akkor ez a térség egyik legnagyobb gazdasági partnerét veszítheti el. Amire egy reménybeli európai uniós csatlakozás esetén még nagyobb szüklsége lehetne, mint bármikor. Az pedig egyetlen pillanatra sem kétséges, hogy akárki lesz Oroszországban a „cár”, a gazdasági kapcsolatok megjavításának előfeltétele a politikai viszonyok rendezés elesz.

Nehogy feledjem: Putyin most azt szeretné, ha az elnöki megbízatás idejét az eddigi öt évről hét esztendőre emelnék. Ebből a tényből is lehet bizonyos következtetéseket levonni.