Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-20 / 292. szám, csütörtök
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 20. KOMMENTÁR Státuskomédia SZILVÁSSY JÓZSEF Másfél hét múlva ránk köszönt az új esztendő s vele együtt a státustörvény. Németh Zsolt többek között Pozsonyban is kijelentette, hogy a jogi norma január elsejétől mindenképpen hatályos lesz, és az első magyarigazolványok februárban bizonyosan a zakózsebbe kerülnek. Azt azonban még ma sem tudom - s ugyanígy van ezzel hárommillió potenciális kedvezményezett -, hogy a dokumentum valójában mire jogosít majd fel. Valamennyi érdekelt kormány hibáztatható a jelenlegi, szinte már áttekinthetetlen, képlékeny és feszült helyzetért. Az Orbán-kabinetet azért érheti elmarasztalás, mert az illetékesek fogadkozásai és nyüatkozatai ellenére megkésve kezdett egyeztetni az érintett szomszédos országok vezetőivel. Ez a letagadhatatlan tény pedig vörös posztó volt a határon túli magyar nemzetrészek és az anyaország közötti kapcsolatok bővítésére amúgy is érzékenyen, nem ritkán pedig indulatosan reagáló román, szlovák, szerb és más politikai elit szemében. Most azért kissé visszafogták magukat, ugyanis mindanynyian az Európai Unióba készülnek, ahol perpatvarkodó, mi több: nemzeti ügyekben konfliktusba keveredett szomszédok még a küszöbig sem juthatnak el. Ugyanezt a tényt tudatosította Budapest is, amely kiváló diplomáciai érzékkel elérte, hogy a velencei bizottság a magyar jogi normát valamennyi, Európában már hatályos hasonló kisebbségvédelmi törvénnyel összevetve vizsgálja meg. A neves európai jogászok alkotta testület ajánlását végül mindenki megelégedettséggel fogadta. A magyar kormány azért, mert a dokumentum szerint nem ellenkezik az európai jogrenndel, ha az anyaország segíti a határon túli nemzetrészeit. Bukarestben és Pozsonyban pedig főleg annak örültek, hogy testület állásfoglalása szerint a kisebbségvédelem elsősorban annak az országnak a kötelessége, amelynek az érintett személyek az állampolgárai. Az anyaország főleg az indentitás megőrzését segítheti, vagyis elsősorban a nemzetiségi kultúrát és a művelődést támogathatja. Ha a kedvezménytörvény más szférára is kiterjedne, s bizonyos rendelkezéseit az anyaország területén kívül is alkalmaznák, akkor a velencei bizottság szerint erről előbb az érdekelt országoknak egyezségre kell jutniuk. A román és a szlovák politikusok leginkább ebbe a mondatba kapaszkodnak bele. És makacskodnak. Alig álcázott kárörömmel igyekeznek kihasználni azt a kétségtelen tényt, hogy a budapesti kabinet időzavarba és bonyolult politikai helyzetbe került, nem kis mértékben a már említett önhibája miatt. Adrian Nastase pedig egyszerre akar megfelelni a hazai nacionalisták és a brüsszeli döntéselőkészítők igényeinek. Ezért hol bekeményít, hol meg egyezkedne Orbán Viktorral. Ugyanígy kacskaringózik a legtöbb szlovák kormánypárt is. Az SDĽ és a KDH is állítólag a szavát adta a koalíciós tanács tagjainak, hogy a státustörvény ügye mégsem kerül a parlament elé. Aztán meg a külügyi bizottságban szemrebbenés nélkül támogatták azt az indítványt, amely mégiscsak elmarasztalja Magyarországot, és felszólítja az ottani honatyákat a jogi norma módosítására. E tragikomédia láttán keserűen legyinthetnénk, mondván: a nagyvonalúság és a kölcsönös empátia még mindig nem honosodott meg tájainkon, ahonnan csak nem sikerül kiseprűzni a nacionalizmust. S így aztán mi, a Kárpát-medencében élő kisebbségi magyarok még mindig nem tudjuk, vajon januártól valóban kedvezményezettek leszünk-e vagy ismét csak túszok a csitulni nem akaró, újabb magyar-román és magyar-szlovák vitában. JEGYZET Vásári (rém)álom KMOTRIK PÉTER Azt álmodtam, hogy fényes nappal megvertek a város főterén. A cselekményt két kazetta- és cédéárus követte el a karácsonyi vásárban. Az illetőknek nem tetszett, hogy lefotóztam őket, s közöltem velük, szerintem hamisított hanghordozókat terjesztenek. Az árusok el akarták venni a fényképezőgépemet. Én nem adtam - így hát nekem estek, ütöttek, ahol értek. A jelenetet legalább húsz járókelő nézte végig közömbösen. Nekem nem sok választásom akadt, a nyakamat behúzva, egyik kezemmel a fényképezőgépet, másikkal az arcomat védve kiabáltam: „Emberek, nézzenek ide, ezek itt vernek engem!” Bár a segélykiáltás ellenére sem próbálta senki megakadályozni az erőszakot, az egyre több kíváncsi szempár a verés félbehagyására késztette a támadókat.-Tőlük megszabadulva megkerestem a rendőrség vásárban járőröző munkatársait, s közöltem velük a kétszázötven koronás egységáron terjesztett cédék legális eredetével kapcsolatos kétségeimet. Kijelentettem, elvárom tőlük, hogy a törvény által előírt módon járjanak el az ügyben. Figyelmeztettem őket, ha nem teszik, a sajtó útján a nyilvánosság elé tárom közömbös magatartásukat... Ekkor felébredtem. Ha legközelebb elalszom, utánajárok, mi lett a feltételezett kalózkiadványok terjesztőivel s a róluk készült fényképekkel. Legtöbb álmomban ugyanis jogállamban élek, s azt tapasztalom, a rendőrök feladata a törvények tiszteletben tartásának ellenőrzése. Egyébként álmomban valószínűleg azért ösztökéltem a rend őreit a sajtó nyilvánosságával, mert egy karácsonyi vásárban tényleg felhívtam a kazettaárusokkal kapcsolatos gyanúmra az állami és a városi rendőrség járőreinek s a városi hivatal ellenőrének figyelmét is, de mindannyiuktól azt a választ kaptam, nem tehetnek semmit, egyiküknek sem kötelessége az áru eredetét és valódiságát firtatni. Csodálkozásomra egy rendőr még vásárolt is tőlük, s még az sem zavarta, hogy a cédén nincs feltüntetve az eladási ár, és az árusok nem adnak számlát. Hogy mindez hol történt, ne kérdezzék - bárhol megtörténhetett. LEVÉLBONTÁS Jókívánság Az Ószövetségben olvashatjuk: „Szemet szemért, fogat fogért!” Vajon meddig lesz érvényben ez a régi kijelentés? Valamennyiünket megífélemlít a terror. Napjainkban már nem szabadna ilyen durva, embertelen cselekedetnek lennie. Elő kell segíteni a népek és nemzetek tisztességes együttélését. Ilyenkor, karácsony közeledtével barátainknak, ismerőseinknek békés ünnepeket kívánunk. És nyugalmasabb új esztendőt. Csodálatosan mondja Pál apostol a kolossébelieknek: „Örömmel látom a közietek uralkodó szép rendet.” így legyen! Jöjjön el minél előbb. Dr. Ragyilné Gál Etelka Madar- Tudja, az én szakmámban karácsony előtt teljesen megszűnik a munkanélküliség. En ugyanis zsebtolvaj vagyok... (Gossányi Péter rajza) TALLÓZÓ PRÁVO A szlovák belügyminiszter szerint Prágának és Pozsonynak a közös határral kapcsolatban nem a cseh, illetve a szlovák állampolgárok határátlépésének megszigorításáról kell tárgyalnia, ahogy azt a cseh fél akarja, hanem arról, hogyan akadályozzák meg harmadik országok állampolgárainak illegális határátlépését. Ivan Šimko a cseh lap tegnapi kiadásában közölt interjújában leszögezte: csak a cseh, illetve a szlovák állampolgárok határátlépésével kapcsolatos szabályok módosításáról szóló tárgyalásokat utasította el a Stanislav Gross cseh kollégájával tartott legutóbbi találkozóján. A szlovák miniszter kifejtette: Pozsony nem zárkózik el az elől, hogy megvitassák az illegális határátlépéssel kapcsolatos problémákat, s ahol szükséges, megfelelő szigorításokat vezessenek be. „Csehország azonban már minden komolyabb gond nélkül lezárta a jogrendről és a belügyekről szóló fejezetet a csatlakozási tárgyalások folyamán, nyilvánvaló tehát, hogy Brüsszelnek ezen a területen nincsenek semmiféle követelései” - mondta Ivan Šimko. A szinkrontolmácsok tömege rengeteg pénzbe kerül - konferencia a kis nemzetek jövőjéről Európában Vajon kis nyelv-e a magyar? Furcsa dolog, hogy a világ hatezer nyelve közül a számának sorrendjében a 30-35. magyar nyelvről is „kis nyelvként5’ esett szó egy A kis nemzetek jövője Európában című -jeles tudósokat megszólaltató - budapesti konferencián. Furcsa, de nem érthetetlen. Több okból sem az. DANISS GYŐZŐ Nem leszünk egyenlők. Egyfelől azért nem, mert az anyanyelvűnket beszélők egyharmada határainkon kívül él, távoli szórványokban, olykor egyedüliként, úgy, hogy évszámra nem találkozik magyar szóval. Nehéz a nyelvi sorsuk azoknak a magyarul tudóknak is, akik határaink túloldalán, de hazájukban - Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban - elenyésző arányban élnek. És nincsenek könnyű helyzetben a Jugoszláviában, Romániában, Ukrajnában, Szlovákiában élő magyar anyanyelvűek sem. Szarka László adatai szerint az e négy országban élő szülőknek a negyedeharmada nem magyar nyelvű iskolába adja a gyermekét. (A Szarka Lászlóval készült interjút a 17. oldalon olvashatják - a szerk. megj.) Vannak, akik magyar iskola híján közvetlen kényszerből teszik ezt, és akadnak, akik abból a tagadhatatlanul gyakorlatias megfontolásból, hogy az állam nyelvén tanuló kisdiák könnyebben boldogulhat a középiskolában és a felsőoktatásban. És ezeket a szülőket csak az ítélheti el „árulásérti’, aki előbb komolyan végiggondolja, hogy ő maga nem ugyanezt tenné-e hasonló helyzetben, és végiggondolja, hogy mit tenne Magyarországon élő román, horvát vagy szerb anyanyelvű anyaként, apaként. Nem leszünk egyenlők Másfelől azért sem ok nélkül volt a magyar a fő tárgya a kis nyelvekről szóló tanácskozásnak, mert az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkor könnyen lehet, hogy nyelvi tekintetben - demokratizmus ide, egyenjogúság oda - nem leszünk egyenlők az angol, a német, a francia államnyelvű országokkal. És e tekintetben is vannak gyakorlatias szempontok. A jelenleg tizenöt országot magában foglaló EU tanácskozásain minden résztvevő beszélhet hazája államnyelvén, és senkinek sem kötelező tudnia bárki más nyelvét. Ebben a helyzetben elvben - ha minden hivatalosan használható EU-nyelvet minden másikra le kell fordítani - minden tanácskozáson száznál több szinkrontolmácsra, azaz szinkrontolmácscsapatra van szükség. Ha három vagy tíz, esetleg tizenkét új tagja is lesz az EU-nak, a fordítási igény megtöbbszöröződik. És akkor még nem esett szó az írásos dokumentumok tömegének kéttucatnyi nyelvre való hivatalos lefordításáról - a kölni Georg Brunner (Brunner György) professzor a fordításnak azt a nehézségét is megemlítette, hogy például a maga szakmájában, a jogban a különféle országok különféle jogrendszerének következtében bizonyos fogalmakra egy másik nyelvben nincs is egyenértékű kifejezés. És efféle gondokkal alighanem az élet más területein is találkozni kell. Szakterületi „világnyelv" Michelberger Pál ezzel kapcsolatban azt fejtegette, hogy bármenynyire jól tudja is egy, a világ más tájára szakadt magyar kutató a maga szakterületének „vüágnyelvét”, a többi szakterületen a nyelv szempontjából föltehetőleg nem ennyire otthonos. Ha tehát egy másik szakterületen tevékenykedő magyar kollégájával érdemben akar gondolatot cserélni - márpedig erre a tudományok interdiszciplinaritásának korában egyre nagyobb szükség van -, akkor mégis a legjobban tudott anyanyelvűkre kell váltaniuk. (Szépe György szerint az anyanyelv mellett nemcsak érzelmi érvek szólnak, hanem az is, hogy eszmélésünk időszakában ez a világ megismerésének legfontosabb eszköze.) Az EU-nak előbb-utóbb döntenie kell: vállalja a soknyelvűséget és ezzel vállalja a költségvetésének már ma is számottevő részét igénybe vevő fordítástömeget vagy egy, esetleg néhány munkanyelv mellett teszi le a voksát, ezzeí akaratlanul is másodrendűvé nyilvánítva a többi nyelvet államnyelvként használó tagországokat, áttételesen azok társadalmát is. Magyarországnak sem lesz mindegy, hogy képviselőink magyarul vagy valamelyik - bármennyire jól, de mégsem anyanyelvi fokon elsajátított - „nagy” nyelven adhatják-e elő mondandójukat az EU-ban. Egy-egy meghatározott országban a tekintetben egyszerűbb a helyzet, hogy lakói kevesebb nyelvet beszélnek, mint ahányat a teljes mai vagy jövendőbeli EU polgárai használnak. Ezekben az országokban gyakori a két- vagy háromnyelvűség - igaz, az anyanyelv dominanciájával. Kiváltképpen áll ez a sajátos helyzetű Kárpát-medencére, ahol számottevő népesség él az anyanyelvétől különböző államnyelvű országban, csupán politikai határral elválasztva egy, az anyanyelvét államnyelvként használó másik országtól. Élnek magyar anyanyelvű emberek például Ukrajnában és élnek román ajkúak Magyarországon úgy, hogy - legföljebb néhány idős férfi vagy nő kivételével - jólrosszul beszélik a másik nyelvet is. A hétköznapokban nemegyszer előfordul, hogy egy szlovák anyanyelvű magyarul fordul magyar anyanyelvű partneréhez, és az szlovákul válaszol neki. Az üyen két- vagy többnyelvűség - kiváltképpen, ha az említetthez hasonló udvariassági gesztusok is társulnak mellé - nemcsak a mindennapok kapcsolattartása szempontjából érték, hanem azért is, mert a kétvagy többnyelvű ember két vagy több kultúra értékeivel is megismerkedhet, sőt, a két vagy több nyelv egymástól különböző valóságmegközelítési módjának, logikájának köszönhetően sokoldalúbban láthatja a világot. Pénz és akarat kérdése Más kérdés, hogy sok helyütt még a szervesen létező két- vagy többnyelvűség fenntartása is nagyon nehéz. Manherz Károly a szorbok példáját említette. A hajdani NDK- ban a szorb anyanyelvűek egy tömbben éltek, kicsi volt a mozgási lehetőségük. És ennek a kisebbségnek az állam nagyon sok segítséget adott identitásának fenntartásához. Amikor aztán a két Németország egyesült, és megnyíltak az országon belüli és a határokon is átívelő népességmozgás lehetőségei, a szorb tömb szinte egyik napról a másikra megkisebbedett. A jelenlegi német kormányzat pedig nemigen áldoz a szorbok identitásának megőrzésére. A két ok következménye: a szorbok feloldódnak az össznémetségben, nyelvük, idővel élő kultúrájuk - elveszítvén eddigi táptalaját - a kihalás közelébe kerül. Könnyen erre a sorsra juthat az ausztriai, a horvátországi, a szlovéniai magyarság is - és tegyük hozzá: a határainkon belül élő kis létszámú etnikumok is. Hogy ez ne következzen be, nagy erőfeszítésekre van szükség. Erőfeszítésekre Magyarország és a környező országok részéről, és erőfeszítésekre az érintettek részéről. Kontra Miklós szerint Romániában egy magyar anyanyelvű gyermeknek ahhoz, hogy anyanyelvén is tanulhasson, másfél tanévnyivel többet kell az iskolapadban eltöltenie, mint román anyanyelvű társának. És ez nyilván nemcsak romániai tanulság. Az eszményi az lenne, ha az alapvető emberi jogok között nem az államnyelven, hanem az anyanyelven való tanulás szerepelne - azzal, hogy mindenkinek meg kell tanulni az államnyelvet is. Természetesen hasznos volna az is, hogy egy magyarországi magyar anyanyelvű gyermek szlovákul, illetve egy Romániában élő román anyanyelvű gyermek magyarul tanuljon meg nem csupán konyhanyelvi fokon. Mindennek megvalósulása pénzkérdés, akaratkérdés, igénykérdés és ezekkel kapcsolatban - mint erre a tanácskozás valamennyi megszólalója utalt - politikai kérdés. Csakhogy jelenleg - amint ezt a bevezető és zárszót mondó Glatz Ferenc, az MTA elnöke is hangsúlyozta - sem Magyarországnak, sem az Európai Uniónak nincs alaposan kidolgozott nyelvpolitikája, a nyelvhasználatot illető stratégiája. Hogy legyen, azért az EU mai és felvételre váró kisnemzetei összefogva sokat tehetnek - aminthogy az érdekérvényesítő képességük a gazdaságban, a politikában már ma sem elhanyagolható. A cél az, hogy egyik „kisnemzet” gyermeke se legyen hátrányban a „nagynemzet” gyermekével szemben. Ebben pedig - miközben senki sem vitathatja idegen nyelv, sőt nyelvek ismeretének múlhatatlanságát- semmi mással sem helyettesíthető szerepe van az anyanyelvnek. Hiszen a hetvenes-nyolcvanas évek álma - hogy majd minden alföldi falu diákja angolul érettségizik - nem látszik megvalósulóban lenni. Lesz-e nyelvstratégiánk? De hogy a következő nemzedékek versenyképesek maradjanak valamennyi más ország fiaival, lányaival, a magunk anyanyelvét is fejleszteni, korszerűsíteni kell - még akkor is, ha egy kétnyelvű vagy egy magyar nyelvű értelmező szótár megalkotása sok pénzbe kerül, és nem hoz olyan közvetlen hasznot, mint egy új gyógyszer vagy műszer kifejlesztése, forgalmazása. Minden lehetséges áldozatot meg kell hozni azért, hogy nyelvünk alkalmas legyen a természettudományok, a technika legújabb ismereteinek, eredményeinek tükrözésére is. Hogy nemzedékek múlva anyanyelvűnkön lehessen nemcsak verset olvasni, hanem tudjuk vele működtetni a körülöttünk lévő teljes anyagi világot is. Különben a magyar nemcsak egy esetleg meg nem értést tanúsító EU-politikában, hanem a valóságban is „kisnyelwé” zsugorodik. A tanácskozáson elhangzottak szerint a határainkon belülre és kívülre egyaránt vonatkozó magyar nyelvstratégiának - bármilyen lesz az EU előbb-utóbb megszülető ebbéli nézetrendszere, politikája - csak ezek lehetnek az alapelvei. De lesz-e magyar nyelvstratégia? A szerző budapesti munkatársunk
