Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-17 / 289. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 17. Riport Az agrárszakemberek szerint az idei év valamivel jobb volt a tavalyinál: az állattenyésztés kezd kifizetődővé válni, a túltermelés miatt viszont leszorítottak a gabonaárak Végre mégis sikerül kilábalnunk a gödörből? December a számvetés ideje, ilyenkor általában minden családban, vállalatnál, gazdaságban mérleget vonnak. Az alábbiakban mezőgazdasági szakembereket kértünk fel arra, hogy értékeljék a 2001-es évet a termésmennyiség, az értékesítési lehetőségek, a piaci viszonyok szempontjából, és mondják el, véleményük szerint milyenek az ágazat kilátásai. V. KRASZNICA MELITTA Lelkes Péter, a Lakszakállasi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke: A jó termést a talaj-előkészítéssel és az időben elvégzett vetéssel kell megalapozni, ami esetünkben elég jól sikerült. A tavalyi nagy szárazság okozta károk enyhítésére kapott állami támogatás segítségével jó indítást tudtunk adni az őszi gabonaféléknek, az árpát pedig sikerült már február végén elvetnünk. Búzából hektáronként 5,5, tavaszi árpából 6, repcéből 2,8, napraforgóból 3, kukoricából pedig 7 tonna körüli hozamokat értünk el. A búza nyolcvan százaléka elérte a kenyérgabona minőségi paramétereit. Az elmúlt évek során szerencsére már lemorzsolódtak a megbízhatatlan felvásárlók, és mára valóban korrekt partneri viszopyok alakultak ki a termelők és a felvásárlók között. Úgy tűnik, lassan eljön az idő, hogy a közraktárak is be tudják tölteni azt a szerepet, amelyre hivatottak, vagyis olcsó hitellehetőséget jelentenek a termelők számára közvetlenül a betakarítás után. Mivel hitelfedezetként a termény szolgál, a beraktározónak nem kell megbirkóznia azzal a rengeteg adminisztratív akadállyal, amellyel a bankhitelek igénylése során találkozik. Már ha valamelyik pénzintézet egyáltalán szóba áll vele. Elfogadható a közraktárak esetében alkalmazott 6 százalékos hitelkamat is és segítséget jelent a raktározási költségek térítésére igényelhető dotáció. Problémát jelent viszont, hogy a termelők mindmáig nem kaptak kiviteli engedélyt a gabonafélékre, pedig a jó termés arra enged következtetni, hogy felesleg van takarmánygabonából és kukoricából is. A gazdálkodók előtt viszont egyelőre zárva a határon túli kereskedés lehetősége. Ötezerhétszáz hektáron gazdálkodó szövetkezetünknek 3500 szarvasmarhája és 22 ezre sertése van -1200 a tehenek és 1900 az anyasertések száma. Négy-öt évvel ezelőtt álltunk át a tehenek holsteinizációjára, tehát egy tejtípusú állomány kialakítására, ami évente mintegy 10 százalékos tejhozam-növekedést eredményezetett. Jelenleg 5500-5600 liter az egy tehénre eső fejésátlag, ezt fokozatosan 7000-7500 literre szeretnénk növelni. Idén mintegy 6,3 millió liter tejet adunk el. A tejnek már évek óta garantált felvásárlási ára van, amelyre a megszabott kvóta alapján támogatást nyújt az állam. Ilyen feltételek mellett az önköltségek megtérülése mellett már bizonyos fejlesztésre is gondolhatunk. Idén először mondhatjuk el azt, hogy érdemes sertéste-Lelkes Péter (archívum) nyésztéssel foglalkozni. Az állomány országos szintű csökkenése és a marhahústól való irracionális félelem következében megnövekedett sertéshúsfogyasztás azt eredményezte, hogy a felvásárlási árak végre tükrözik a valós költségeket és némi nyereséget is biztosítanak. Összegzésként azt mondhatnám, hogy idén nem voltak rosszabbak a gazdasági feltételek a tavalyinál, az időjárás pedig valamivel kegyesebb volt. Egy-egy gazdaság jövőjét azonban az határozza meg leginkább, hogy mennyire tud alkalmazkodni a kor követelményeihez. Az Európai Unióba való belépésünk előtt még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fejlesztésre. Nyilvánvalónak tűnik az is, hogy az ágazat egyre kevesebb embernek jelent majd megélhetést. A mezőgazdaság igen sérülékeny nemzetgazdasági ágazat, amelynek jó működéséhez mindenképpen politikai akarat szükséges. Ez viszont nem mindig tapasztalható. A jövő évi dotációkkal kapcsolatban mindenképpen negatívumnak számít, hogy nem történt meg a támogatás valorizációja és alacsony az üzemviteli dotáció aránya. Végh György, az Ekecsi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke: Szövetkezetünk 2700 hektáron gazdálkodik. Növénytermesztésen, valamint állattenyésztésen kívül továbbra is működtetjük az ekecsi kukorica- és napraforgótermesztési rendszert. Ezen belül vetőmag-, vegyszer- és műtrágyanagykereskedéssel foglalkozunk. A leköszönő évet értékelve azt kell mondanom, hogy jobb volt az előzőnél. Hozzájárult ehhez az időjárás kedvezőbb alakulása, így a terméshozamokat illetően elértük az előző öt év átlagát. Néhány példát említenék: búzából hektáronként átlagosan 5,7, árpából 5,2, cukorrépából 45-50 tonnát takarítottunk be. Az idén végre megmutatkozott, hogy azok a gazdaságok döntöttek jól, amelyek nem építették le az állattenyésztést. Nyolc év után újra nyereségessé vált a sertéstenyésztés, a tavalyi 40-41 koronás kilónkénti felvásárlási árhoz képest idén 10-12 koronával magasabb átlagárat értünk -el. Szövetkezetünk évente 6600 tonna sertéshúst értékesít, könnyen kiszámítható, hogy a felvásárlási ár növekedése mit is jelent számunkra. Eddig ugyanis önköltségi ár alatt voltunk kénytelenek eladni a sertést, ami évente többmilliós veszteséget eredményezett. Az állam végre nem avatkozott be olyan mértékben a húspiac alakulásába, mint az előző időszakokban, és így a kereset-kínálat határozhatta meg az árakat. A húsipar sokszor hiányra való hivatkozással külföldről dömpingáron hozott be húst, leverve ezzel a felvásárlási árakat, ám a fogyasztó akkor sem jutott olcsóbb termékhez. Most legalább a hazai termelőnek Végh György (Fotók: Vas Gyula) is tisztességes árat szabnak a sertésért. A szarvasmarha esetében két évvel ezelőtt a tejtípusú kanadai fekete fajtára álltunk át. Idén már 14 literes napi fejésátlagot értünk el, ami 2 literrel több a tavalyinál és éves szinten tehenenként 5300-5400 litert jelent. A volt megyeri tejgyárral szerzett rendkívül rossz tapasztalatok után - a mai napig több millió koronával tartoznak nekünk - másfél éve a pozsonyi Rajoval kötöttünk szerződést. Ez utóbbi rendszeresen fizet a tejért, így ez a termék biztos és folyamatos bevételi forrást jelent számunkra. Ennek köszönhetően idén 9 millió koronát tudtunk a fejőház, valamint a számítógépes rendszer fejlesztésére fordítani. Az 1650-es szarvasmarha-állományt, amelyből 700 darab a fejőstehén, nem kívánjuk emelni, a tejhozam növelése a cél. Tapasztalataink szerint az utóbbi években javult a felvásárlók részéről a fizetési fegyelem, de azt is meg kell mondani, hogy sok termelő barterkereskedelmet kénytelen folytatni. Az egyes felvásárlók, feldolgozók megelőlegezik számukra a vetőmagot, vegyszert stb., amelyekért aztán a terménynyel fizet a gazdálkodó. Negatívumként említeném az állam rossz kereskedelmi politikáját. Az illetékeseknek tudniuk kellene, hogy miből mennyi termett az ország: ban, mennyire van szüksége a belföldi piacnak. Ha pedig felesleg van valamiből, azonnal engedélyezni kellene a kivitelt. Mivel kukoricából idén túlkínálat van, kiviteli licenceket pedig nem kapunk, csökkennek a felvásárlási árak. Az utóbbi időben rengeteg szó esett arról, hogy a kedvezményes adózású gázolaj festése, illetve a tehergépkocsik kivonása a kedvezményezettjárművek köréből mekkora többletköltséget jelent a termelők számára. Esetünkben például 2-3 milliót. Ezért bízunk benne, hogy a képviselő-testület decemberi ülésén még módosítja a jogszabályt, mert ha nem, újabb övön aluli ütést mér az ágazatra. Pavol Bottka, a Szlovákiai Földtulajdonosok és Agrárvállalkozók Szövetségének elnöke: Félve merem csak kijelenteni, de mintha lassan, óvatosan normalizálódna a helyzet az országban a mezőgazdaság szempontjából. Ez idén főleg a kenyérgabona, a sertéshús és a tej felvásárlásában mutatkozott meg. Kevés viszont a kombájn, a meglévők nagy része elöregedett, ezért nagyon elhúzódott az aratás. Akinek nem sikerült a nagy júliusi esőzésekig learatnia, kenyérgabona helyett csak takarmánynak való magot tudott betakarítani. És míg az előbbinek 4500, addig az utóbbinak mindössze 3300-3500 korona a tonnánkénti felvásárlási ára. Valamennyien emlékszünk még arra, hogy tavaly 6000—6500 koronáért hoztunk be takarmánygabonát, a hazai termelők viszont alig feléért kénytelenek eladni azt. Az utóbbi években nagy baklövéseket követtek el az illetékesek annak megállapítása során, hogy valamiből hiány, vagy túlkínálat van-e. A tavaly drága pénzen behozott takarmánygabona nagy része ugyanis a mai napig raktárakban áll. Kérdés, hogy a termelők nem jeleztek valós értékeket, vagy valaki másnak állt érdekében a behozatal. Idén fordított a helyzet, a minisztériumok annyira óvatosak, hogy a jó termés ellenére sem engedélyezik a kivitelt. Erre megint csak a termelők fizetnek rá, ha nyakukon marad a gabona, az a jövő évi árakra is kihatással lesz. Várható, hogy az EU-s csatlakozásunkig egyszerkétszer még végig kell játszanunk ezt a kivitel-behozatal játszmát, mire végre rend lesz a nyilvántartásban és a statisztikai kimutatásokban. Biztató viszont, hogy a földművelésügyi minisztérium végre nem hajtott fejet a húsipari lobbi előtt, és nem engedélyezte a sertéshús-behozatalt. Látjuk, hogy nincs hiány, tehát valakik megint csak a felvásárlási árak letörését szerették volna elérni az olcsó importtal. Sokan most ujjal mutogatnak ránk, hogy milyen magas is a sertéshús ára, de azt már kevesen veszik figyelembe, hogy a költségek milyen arányban nőttek az elmúlt évek során. Ami a magángazdákat illeti, továbbra is hátrányos megkülönböztetésben részesülnek az ágazatvezetés részéről. Számunkra elfogadhatatlan, hogy még mindig nem született meg a 264-es transzformációs törvény módosítása, hiszen ez a jogszabály megfosztotta az eredeti tulajdonosokat vagyonuktól. Felháborító, hogy négy évvel a határidő lejárta után a szövetkezeteknek mindössze 30 százaléka adta ki a vagyonrészeket, de ami még rosszabb, nagyon sok helyen a mai napig folyik a vagyonátmentés újabb és újabb társaságokba. Amennyiben ezen a téren nem történik változás, szövetségünk kész EU-s megfigyelőket hívni a helyzet felmérésére. A hazai ágazatvezetésnek is tudatosítania kellene végre, hogy az EU-ban a családi gazdaságok támogatására helyezik a hangsúlyt. Szomszédainknál már történtek bizonyos lépések ebbe az irányba, hiszen míg nálunk a földterületnek mindössze 10 százalékát művelik csupán a magángazdák, addig Csehországban ez az arány 30, Magyarországon pedig 70 százalék. Pavol Bottka Pálffy Dezső polgármester: az az érzésem, hogy az őrök nem a falu lakóit védik a menekültektől, hanem a táborlakókat a nagyszarvaiaktól Alacsony drótkerítés - csak az nem lép olajra, aki nem akar PÉTERFI SZONYA Egyre több nyugtalanító hír érkezik a Dunaszerdahelyi járásban fekvő Nagyszarváról. A gyűjtőtáborból a menekültek a községen keresztül szöknek meg. Nem csoda, hogy már azok is, akik elismerték a menekülttábor létjogosultságát, veszélyeztetve érzik magukat. A nagyszarvaiak tudta nélkül, majd a népszavazás eredményét, a lakosság akaratát figyelmen kívül hagyva létesítették a gyűjtőtábort. Az üzemeltetők nevében a migrációs hivatal igazgatója és a belügyminisztérium illetékesei korábban azt ígérték: a tábor biztonságos lesz. Állították: a menekültek nem jelentenek veszélyt a falu lakosságára nézve azért sem, mert a karantén 30 napja alatt nem hagyhatják el a körülkerített területet. Ha pedig mégis megszöknének - vélte Bemard Priecel, a migrációs hivatal igazgatója -, biztosan nem a falu, hanem a határ felé futnának... Pálffy Dezső a község polgármestere kezdettől fogva kételkedett. Főleg azért, mert nem volt, aki megmagyarázná: mitől államérdek, esedeg közérdek egy járásba összpontosítani három menekülttábort. - Mit segít az rajtunk, hogy orvosi vizsgálatnak vetik alá az érkezőket, hogy ujjlenyomatot vesznek tőlük, és fényképet készítenek valamennyiükről, ha nem rendőri szervek, hanem civil őrző-védő szolgálat ügyel a rendre. Az alacsony drótkerítésen csak az nem lép olajra, aki nem akar. Novemberben megérkezett a menekültek első csoportja. Nem sokkal később a menedékjog várományosai a falubeliektől kérdezték: merre vezet az út Pozsony és Bős felé. A múlt héten, feltehetőleg az ügyeletes őrök tudta nélkül hárman távoztak a táborból - értesítették szerkesztőségünket a falu lakói. Természetesen a helyszínen szerettünk volna meggyőződni arról, igazak-e a hírek. Feltételeztük, engedélyre lesz szükségünk, ezért Bemard Priecelt, a migrációs hivatal igazgatóját kerestük, aki korábban huzavona nélküli ügyintézést ígért. Erről bizonyára megfeledkezett, s azt üzente: a karantén miatt nem léphetjük át a tábor kapuját, pozsonyi irodájában viszont majd szívesen nyilatkozik ő is és a menekülttábor vezetője is. - Ha valóban annyira komolyan veszik a karantént, miként lehetséges, hogy a rendelet csak befelé érvényes, kifelé viszont nem? - érveltünk. Eredménytelenül. Pedig nem a menekültekkel akartunk beszélni, hanem kizárólag azokkal, akik a tábor biztonságos üzemeléséért felelnek. Pálffy Dezső polgármestertől megtudtuk, ő sem járt még a táborban, de Bemard Priecel helyettese tudatta vele, hogy másnap mellé is kísérőt biztosít.- Nem sejtem, miért kell a kísérő, ha találkozni szeretnék az igazgatóval. Az az igazság, hogy nem látom értelmét a látogatásnak - mondta kedvedenül a polgármester, majd megmutatta a november 11-én keltezett válaszlevelet, amelyben a belügyminiszter „megalapozatiannak tartja a község lakosainak félelmeit”, és biztosítja őket, „megtettük a szükséges intézkedéseket”.- Nem őrzik őket rendesen, hiszen tudtommal nincsenek elegen. És nem tesznek semmit annak érdekébén sem, hogy legalább megnehezítsék átfutásukat a kerítésen - intett a tábor oldalkerítése felé, majd a hóban kirajzolódó lábnyomokra mutatott. - Lehet, hogy a múlt hét csütörtök éjjelén erre szöktek el a menekültek? Több autós jelentette, hogy találkoztak három sötét bőrű - Pozsony irányába gyalogoló - férfival. Úgy tűnik, azért kell őrizni a menekülttábort, nehogy valaki illetéktelen bemenjen. Az az érzésem, az őrök nem a falu lakóit védik a menekültektől, hanem a táborlakókat a nagyszarvaiaktól. A tábor udvarán felépült a játszótér, a hóban gyerekek hancúroztak. Meglepő látvány volt, hiszen októberben még azt mondták a migrációs hivatal illetékesei, hogy Nagyszarva nem alkalmas a családos menekültek befogadására. Szóba került az illegális határátlépők kitoloncolásának lehetősége is. Erre azért nincs mód - magyarázta a polgármemster - mert a menekültek pontosan tudják: csak úgy kerülhetik el a kitoloncolást, ha menekültstátusért folyamodnak. Holott eszük ágában sincs itt maradni, hiszen számukra Szlovákia nem célország. Ezért szöknek. Büntetlenül. Ha ismét elfognák, akkor sem toloncolhatnáknák ki őket, ugyanis Magyarország csak 48 órán belül fogadja vissza a határsértőket. Az ukrán és a cseh határt illegálisan átlépők kitoloncolási határideje 30 napos. Peter Privitzer táborigazgató nem volt hajlandó beszélni a szökések körülményeiről. Kifogásolta viszont a polgármester lapunkban megjelent nyilatkozatát, amelyben elmondta, hogy a táborban történtekről csak nem hivatalos forrásból, az ott dolgozóktól értesül. Peter Privitzer úgy véli, ez rossz fényt vet az őrző-védő szolgálat tagjaira, hiszen a cég igazgatója akár arra következtethet, hogy az alkalmazottai szivárogtatták ki az információkat. Ellenvetésünkre, vajon titoktartási nyilatkozatot írattak-e alá az alkalmazottakkal, - fűtőkkel, karbantartókkal, takarítónőkkel - kifejtette: félremagyarázzuk, felreérelmezzük szavait.- Amint felmutatják a belépési engedélyt, rendelkezésükre állok, és részletesen beszámolok a menekülttábor működéséről - közölte távozóban. Azért kell őrizni a menekülttábort, hogy ne jussanak be illetéktelenek? (Somogyi Tibor felvétele)
