Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)

2001-12-15 / 288. szám, szombat

H Politika ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 15. Sikertelen * rakétakísérlet Washington. Sikertelen kí­sérletet hajtottak végre az USA-ban egy olyan indítóra­kétával, amelyet a tervezett rakétavédelmi rendszerben kívánnak felhasználni. Ez épp csütörtökön történt, ami­kor Washington hivatalosan értesítette Moszkvát, hogy felmondja az 1972-es amerikai-szovjet ABM- szerződést. (MTI) Lépfene-baktérium Bécsben Bécs. Megerősítették, hogy az amerikai diplomataposta egyik zsákjában minden két­séget kizáróan lépfene-bakté­­riumokat találtak Ausztriá­ban. A közlemény szerint a zsákok nem kerültek kapcso­latba egyéb postával, a lakos­ságot nem fenyegeti veszély, az amerikai nagykövetség személyzete számára pedig meghozták a szükséges óvin­tézkedéseket. (MTI) Új kormány Szíriában Damaszkusz. Musztafa Miro távozó és az új kormány meg­alakításával megbízott szíriai kormányfő összeállította az új szíriai kabinetet. Minden gaz­dasággal foglalkozó kormány­tagot leváltott, csak a külügy- és a védelmi miniszter tart­hatta meg tárcáját. A régóta várt kormányátalakítást elem­zők úgy értékelik, hogy Bassár el-Aszad államfő megpróbál lökést adni a szíriai gazdasági reformoknak. (MTI) Van esély a megegyezésre Bukarest. Ha a két kormány között nem lesznek kommu­nikációs problémák, a követ­kező hetekben sikerülhet megoldást találni a státustör­vény ügyében - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnö­ke. Szerinte az RMDSZ-nek is szerepe volt abban, hogy a román fél kész legyen kiterí­teni lapjait, és konkrét kérdé­sekről kezdjen tárgyalásokat a magyar kormánnyal. Vilá­gossá vált, hogy melyek azok az érzékeny pontok, ahol - ha a magyar kormány elfo­gad megfelelő megoldásokat - meg lehet egyezni. Markó Béla ezek között elsősorban a munkavállalás kérdését emlí­tette. „Van még ezen kívül egy-két más gond is. Úgy lá­tom, a magyar kormány ré­széről van hajlandóság arra, hogy megfelelő kompromisz­­szumokat fogadjanak el” - tette hozzá. (MTI) Markó: „A megegyezés a két kormányon múlik" (Archívum) Oroszország lerótta adósságát New York. Oroszország be­jelentette, hogy a tervezett­nél egy évvel korábban befi­zette minden hátralékát az ENSZ állandó költségvetésé­be, illetve az attól külön mű­ködtetett békefenntartási büdzsébe. (MTI) Sáron Arafat utódját keresi, Peresznek és az EU-nak erről más a véleménye Katasztrófa fenyeget Jeruzsálem/New York/Gáza. Benjámin Ben Eliezer izraeli védelmi miniszter szerint kormánya talál majd más tár­gyalópartnert Jasszer Arafat palesztin elnök helyett. Köz­ben Izrael több helyütt is in­dított újabb katonai akciókat, a halottak számáról eltérő je­lentések érkeztek. ÖSSZEFOGLALÓ Ben Eliezer a Háárec című lapnak azt mondta, az Arafattal való szakí­tás után várhatóan felbukkannak majd a palesztinok soraiban olya­nok, akik hajlandók tárgyalni Izra­ellel a függőben lévő kérdésekről. .Arafat immár játékon kívül van. Nem változtatta meg álláspontját a terrorizmusról és az erőszakról” - tette hozzá. Palesztin kórházi források szerint a Szalfit ciszjordániai falu elleni teg­napi izraeli harckocsi-támadásban hat palesztin rendőr vesztette életét. A szerdai öngyilkos merényletekkel szembeni megtorlásul az izraeli hadsereg 20 személyt tartóztatott le Szalfitban és tízet az izraeli fennha­tóság alatt álló Durában. Aszija as- Samilijában további 13 palesztint vettek őrizetbe. Az izraeli hadsereg csak öt halálos áldozatot ismert el. A Palesztin Hatóság tegnap mészár­lásnak nevezte az izraeli hadsereg behatolását és hat palesztin rendőr megölését Szalfit faluban. Nabü Abu Rudeina, Arafat tanácsadója szerint az izraeliek folytatják az esz­kalációt, amely megtorpedóz min­den nemzetközi, egyebek közt ame­rikai erőfeszítést, hogy helyreálljon a béke a térségben. Rudeina figyel­meztetett arra, hogy katasztrófa fe­nyegeti a térséget, ha ez a folyamat tartóssá válik. Simon Peresz izraeli külügyminisz­ter szerint Arafatnak még nincs vé­ge - ellentétben azzal, amit Ariel Sá­ron kormányfő állít. Peresz szerint az sincs kizárva, hogy az Arafat el­len indított katonai akció csak me­gerősíti pozícióját a palesztin nép körében, a Közel-Keleten és Európá­ban. Megjegyezte: a palesztin ve­zető „megfizetett tévedéseiért”. Pe­resz, aki az izraeli kabineten belül ellenezte az Arafattal való szakítást, óva intett attól, hogy száműzetésbe kényszerítsék a palesztin elnököt, mint ahogy azt a kormány szélső­­jobboldali szárnya követeli. „Ha elűzzük Arafatot, gondjaink lesznek az arab világgal. Egyiptom és Jordá­nia megszakítaná velünk a kapcso­latot” - figyelmeztetett Peresz. Joschka Fischer német külügymi­niszter a laekeni EU-csúcs alkalmá­ból kijelentette: a tanácskozáson a legnagyobb figyelem a közel-keleti fejleményekre, az erőszak fokozó­dására irányult. Sáron ama kijelen­tésére utalva, hogy Arafatot többé nem tekintik tárgyaló partnernek, Fischer leszögezte: a palesztin nép képviseletének kérdését nem lehet egyoldalú nyilatkozatokkal eldönte­ni. Úgy fogalmazott, hogy a tizenö­tök továbbra is tárgyalópartnernek tekintik Arafatot, a Palesztin Ható­ság elnökét, (m, t, ú) Valódi vagy hamis? Vélemények a felvételről Kabul/Damaszkusz. A Washing­ton által meggyőzőnek tartott bizo­nyítékot a másik oldal nem tekinti annak. Arról a videofelvételről van szó, amelyet csütörtökön mutattak be az USA-ban, s amelyen bin Laden arról beszélt, mennyire elégedett a szeptember 11-i merényletekkel. A terroristavezér családjának egy Szí­riában élő tagja a felvétel megtekin­tése után kijelentette: nem tudja el­dönteni, valóban őt látta-e vagy csak olyan személyt, aki hasonlít hozzá. Egy másik hozzátartozó is bi­zonytalan választ adott a riport va­lódiságát és a benne szereplő sze­mély kilétét firtató kérdésre, hozzátéve:sok érdek forog kockán a felvétellel kapcsolatban. Iszlám szélsőségesek egyszerűen hamisít­ványnak tartják a felvételt, egy ka­­buli férfi viszont azt mondta, szá­mára kezdettől fogva vüágos volt, hogy a terrorcselekmények mögött Oszama és barátai állnak. (MTI) Az al-Dzsazíra katari tévécsatorna munkatársa szerint a rossz minőség miatt szakemberekre van szükség ahhoz, hogy eredetiségét egyértelmű­en megállapítsák. (TASR/AP-felvétel) Tora Bora elfoglalása csak órák kérdése - tengerészgyalogosok Kandahárban Oszama bin Ladent bekerítették? ÖSSZEFOGLALÓ Washington/Tora Bora/Kanda­­hár. Amerikai katonai illetékesek feltételezik, hogy Oszama bin Laden nem menekült el a kelet-af­ganisztáni Tora Bora barlangrend­szeréből, hanem továbbra is a tálibellenes afgán erők és az őket segítő amerikaiak által bekerített térségben tartózkodik - közölte a A CNN. Értesülése szerint még Omar molia, a tálibok vezetője is Afga­nisztánban van. Bin Ladenéknek már nincs nagy mozgásterük, az intenzív amerikai bombázások, a tálibellenes erők előretörése, illet­ve az egyre növekvő számú ameri­kai kommandók szorosra fonták a hurkot a barlangokban rejtőző al- Kaida-fegyveresek körül. Az üldö­zöttek magas hegycsúcsok közötti két völgyben tartózkodnak, és a völgyek egyik kijáratát az előre­nyomuló afgán ellenzékiek zárják el, a pakisztáni határon lévő mási­kat pedig a pakisztáni hadsereg. A hegycsúcsokat az amerikaiak fi­gyelik, arra sem tud menekülni senki. Tegnap délután különösen hevessé vált a reggel óta folyamatos ameri­kai bombázás Tora Bora körzeté­ben. Egy amerikai repülőgép tíz nagy erejű bombát dobott le fél órán belül Melava hegyére, amelynek ge­rincén elsáncolták magukat a meg­maradt al-Kaida-csapatok, a törzsi fegyveresek pedig az ellenség utolsó állásait rohamozták. Hazrat Ali, a helyi afgán erők három főparancs­nokának egyike szerint a törzsi har­cosok állítólag egy olyan barlangot is elfoglaltak, amelyben korábban bin Laden tartózkodott. Hazrat Ali nem cáfolta az amerikai katonák je­lenlétét sem, de azt mondta róluk, hogy ők bin Laden keresésében nem vesznek részt, csak a légibombák célra vezérléséhez gyűjtenek fontos földi információkat. Az Afganisztán délkeleti részére telepített amerikai tengerészgya­logosok negyven páncélosból álló konvoja tegnap bevonult Kanda­­hár belvárosába, s az amerikai alakulatok teljesen birtokukba vették a második legnagyobb af­gán város súlyosan megrongáló­dott repülőterét is. Az amerikai katonák, a hozzájuk társult auszt­rálokkal együtt megtisztítják a repteret a fel nem robbant bom­báktól, és felszedik az aknákat, amelyeket nagy tömegben helyez­tek el korábban a város tálib vé­dői. Utána helyi vállalkozókkal karöltve hozzálátnak a károk fel­számolásához. Kandahár új köz­­igazgatásának illetékese elmond­ta, a város vezetői bíznak abban, hogy a legszükségesebbeket a jövő hétig el tudják végezni, s a légiki­kötő képes lesz a segélyszállítmá­nyokkal megrakott repülőgépek fogadására. A katonák további fő feladata az amerikai helikopterek­re és repülőgépekre veszélyt jelen­tő Stinger rakéták begyűjtése. George Bush amerikai elnök teg­nap elismerte: az USA nem tudja teljes bizonyossággal, hogy hol tartózkodik bin Laden. Megismé­telte korábbi kijelentését, hogy él­ve vagy holtan, de mindenképpen meg kell őt találni. Nyomatékkai megerősítette, hogy nem manipu­láltak semmit a csütörtökön köz­zétett videófelvételen: az, mint mondta, szerkesztedenül, egy az egyben megmutatja Oszama bin Laden gonoszságát, (m, o, t) Kivégezték a foglyokat Kandahár. Pastu fegyveresek elfogták, majd nyomban kivégezték az al-Kaida 37 arab fegyveresét Kandahár és a pakisztáni határ közötti térségben. Ezt tegnap az ITAR-TASZSZ jelentette, nem közölve, hogy melyik napon történt az eset. Az arab fegyveresek négy teherautón próbáltak átmenekülni családtagjaikkal együtt Pakisztánba, de még a határ előtt rajtuk ütöttek a törzsi csapatok. Kevéssel elfogásuk után a pastu parancsnokok úgy döntöttek, hogy helyben kivégzik az al- Kaida-harcosokat. A családtagokat meg nem erősített hírek szerint nem bántották - írta az orosz hírügynökség. (MTI) Karintiában csökkentené a szlovének támogatását Haider kisebbségellenes MTI-JELENTÉS Bécs. Az osztrák alkotmánybíróság csütörtöki döntése arról, hogy két­nyelvű helységnévtáblákat kell ki­tenni mindenütt, ahol hosszabb tá­von a 10 százalékot meghaladja a kisebbségi lakosság aránya, Jörg Haider karintiai tartományi elöljá­ró tiltakozását és fenyegetőzését váltotta ki. A populista Osztrák Sza­badságpárt (FPÖ) vezéralakja kla­genfurti sajtóértekezletén kijelen­tette: az alkotmánybíróság rossz szolgálatot tett a karintiai szlové­noknak, mert ezután Karintia szol­gai módon ragaszkodni fog az idé­zett államszerződés 7. pontjához, s csak azt teljesíti. Ott pedig nincs szó az ORF közszolgálati rádió és tele­vízió szlovén adásairól, a kétnyelvű óvodákról, a kisebbségnek nyújtott anyagi támogatásról, és vita lesz a mai kétnyelvű iskolákról is. Rámu­tatott: elképzelhetőnek tart egy né­pi kezdeményezést a táblákról, s hangsúlyozta, hogy a legutóbbi, nyári népszámlálás még nem köz­zétett adatai szerint csökkent a ma­gukat szlovéneknek valló lakosok aránya, ami egyben azt jelenti, hogy csökkenteni kell a nekik jutta­tott támogatást is. Végül leszögez­te, hogy amíg ő Karintia tartományi elöljárója, addig nem tesznek ki másutt táblát, mint ahol ezt az 1976-os kisebbségi törvény előúja, nevezetesen ott, ahol 25 százalék felett van a kisebbségi lakosság ará­nya. Terezija Stoisits, a zöldek ki­sebbségi kérdésekben illetékes szó­vivője a Haider által kilátásba he­lyezett népi kezdeményezéssel kap­csolatban az alkotmányos intézmé­nyek elleni merényletről szólt. „A kisebbségellenes Haidemek a jelek szerint minden eszköz megfelel, hogy lábbal tiporja a kisebbségek alkotmányban garantált jogait. A népharag kisebbség elleni mozgósí­tása egyet jelent a demokratikus al­kotmány fellazításával és fatálisán emlékeztet rég múlt időkre” - mondta a zöld képviselő. Újdelhi szerint Iszlámábád pénzeli a terroristákat Pakisztánt vádolják MTI-HIR Újdelhi/Iszlámábád. Az indiai kül­ügyminiszter szerint pakisztáni köz­pontú terrorista csoportok a fe­lelősek az újdelhi parlament ellen csütörtökön végrehajtott támadá­sért. Dzsaszvant Szingh tegnap új­ságíróknak elmondta: a tizenkét ha­lálos áldozatot követelő öngyilkos merénylet pakisztáni központú ter­roristák műve volt. A miniszter név szerint a Kasmírban tevékenykedő Laskar-e-Taiba és a Dzsais-i-Moha­med (Mohamed Hadserege) szaka­­dár csoportot említette. Szingh sze­rint az újdelhi vezetésnek „technikai bizonyítékai” vannak a csütörtökön elkövetett merénylettel kapcsolato­san. Felszólította Pakisztánt, vessen véget e csoportok tevékenységének, tartóztassa le vezetőiket, es fa­gyassza be pénzügyi forrásaikat. - hangoztatta az indiai miniszter. A Laskar-e-Taiba tagadta, hogy bármi köze lenne a támadáshoz, hozzáté­ve: a merényletért az indiai hír­szerző szolgálat a felelős. Higgadt döntés az orosz törvényhozás alsóházában Marad az egyensúly MTI-HÍR Moszkva. Az orosz törvényhozás alsóházában, a dumában tegnap nem kapott többséget az a javaslat, amely élesen elítélte volna az USA-t az 1972-ben megkötött, a rakétavé­delmi rendszerek kiépítését korláto­zó szovjet-amerikai ABM-szerződés egyoldalú felmondása miatt. Igor Szergejev marsall, Vlagyimir Putyin orosz elnök stratégiai kérdésekben illetékes tanácsadója úgy nyilatko­zott, hogy a washingtoni lépés nem veszélyezteti az orosz-amerikai stratégiai egyensúlyt, amely szerin­te még legalább 15 évig változadan marad. Ivan Szafrancsuk, az ameri­kai védelmi információs központ moszkvai képviseletének vezetője nem zárta ki, hogy az Egyesült Álla­mok és Oroszország között végül mégis írásbeli megállapodás szület­het az ABM-szerződés jövőjéről. Karimov rendszere halállal is büntethetné Szolichot Prága nem adj a ki MTI-HÍR Prága. Egy prágai bíróság tegnap úgy döntött, hogy Csehországnak nem szabad kiadnia Muhammad Szolich üzbég ellenzéki politikust és írót Iszlám Karimov rendszeré­nek. Szolichot két hete, Prágába ér­kezésekor tartóztatta le a cseh rendőrség az Interpol által kiadott elfogatási parancs alapján. Az üz­bég ellenzéki aktivistát, aki most politikai menedékjog alapján Nor­végiában él, távollétében 15 év bör­tönbüntetésre ítélték hazájában terrorista cselekmények állítólagos elkövetése miatt. A bíróság szerint Szolich nem adható ki Üzbegisztán­­nak, mert hazájában most akár ha­lálbüntetést is kaphatna. Merényletektől félnek Vészhelyzet Itáliában Róma. A karácsonyi ünnepekre és az Újévre a legmagasabb készült­ségbe helyezik az olasz biztonsági szerveket, mivel a titkosszolgálat­ok konkrét információkkal rendel­keznek arról, hogy iszlám terroris­ták merényleteket készülnek vég­rehajtani ebben az időszakban az örök városban. A tájékoztatási esz­közök belügyi forrásokra hivatkoz­va tudni vélik, hogy a terroristák szándékosan a keresztény ünnepre időzítik várható akciójukat. Há­rom időpont lesz különösen kriti­kus: a vigüia, a karácsony és Szil­veszter éjszakája. Bizalmas infor­mációk szerint afgán személyek egy csoportja már be is szivárgott az országba, hogy merényleteket hajtson végre. (MTI) Fülöp-szigetek Különleges USA-osztag Zamboanga. Az amerikai különle­ges erők egy osztaga megérkezett tegnap a Fülöp-szigetek déli részén fekvő Mindanao sziget Zamboanga városába, az USA antiterrorista ak­ciója keretében. Danilo Servando ezredes, katonai szóvivő a küldetés kényes jellegére hivatkozva nem közölte az amerikai osztag létszá­mát és feladatát. Annyit árult el csupán, hogy az osztag Hawaiiról érkezett egy katonai csapatszállító repülőgépen. Manila kedden jelen­tette be, hogy amerikai katonai ta­nácsadók már hónapok óta segíte­nek a Fülöp-szigeteki hadsereg azon katonáinak kiképzésében, akiket bevetnek az al-Kaidával szö­vetséges Abu Szajjaf terrorcsoport elleni háborúban. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents