Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-15 / 288. szám, szombat
n Politika ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 15. Téli levélhullás. A karácsony közeledtével decemberben csak a kassai postára átlagosan 10 millió levél és üdvözlőlap érkezik; ez kétszer annyi, mint más hónapokban. (TASR) Felújíthatják a Thália Színházat, és a magyar dokumentációs központnak is jut 10 millió Pluszpénzeket kaptunk A hajléktalanoknak is jut karácsonyi vacsora Év végi támogatások ÚJ SZÓ-HÍR Füle rendbe hozná az államfő webét Pozsony. Az államfő internetes honlapját akarja legelőször megváltoztatni az államfő új szóvivője. Ján Füle - az újságíró-szindikátus volt elnöke - tegnap fogadta el kinevezését az köztársasági elnöki szóvivői tisztségre. Emellett viszont megtartja tanári állását a Komenský Egyetem bölcsészkarán, vállalkozói tevékenységén azonban változtatni akar, nehogy megszegje kerüljön az összeférhetetlenségi törvényt. (TASR) Másként járnak a vonatok Pozsony. Karácsonykor különjáratokat indít a Szlovák Vasutak (ŽSR). Két különleges gyorsvonattal tehermentesítik például a Pozsony- Zsolna-Kassa vonalat. Szentestén és karácsony első napján, valamint Szilveszterkor - amikor szinte elenyésző a személyforgalom - nem árt érdeklődni a vonatok indulásáról, azok ugyanis különleges menetrend szerint közlekednek majd. A különvonatokról a vasútállomásokon lehet érdeklődni. (SITA) Schuster elutasítja Malíková ötletét Pozsony. Elutasította Anna Malíková honvédelmi elképzeléseit az államfő. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetősége - az elnökkel az élén - tegnap Rudolf Schusternál járt. Malíková szerint Szlovákiának vagy meg kell őriznie függetlenségét, vagy pedig csupán az európai védelmi rendszerhez kell csatlakoznia. Schuster azonban kijelentette: országa biztonságát csak a NATO-tagság szavatolja. (SITA) Rudolf Schuster csak a NATO- ban bízik (archívum) Most érdemes a Tátrába menni Magas-Tátra. Kitűnőek a lehetőségek a síeléshez a hegységben. A pályákat legalább negyven centiméter vastagon fedi a jő minőségű hó, ám a hó nagysága néhol eléri a kilencven centimétert is. A felvonók minden látogatottabb helyen működnek. Aki nem tud síelni, az Ótátrafüred fölött szánkózhat hosszú kilométereken keresztül. Bár az összes turistaösvény biztonságos, továbbra is érvényben van a másodfokú lavinaveszély. (SITA) Rendezték a számlát Pozsony. A Szlovák Vasutakak sikerült kiegyenlíteniük 188 millió koronás tartozásukat az áramszolgáltatókkal szemben. Ez azt jelenti, hogy a vasútnak már nincs határidőn túli tartozása, ezért nem kell tartani attól, hogy kikapcsolnák az áramot; és ne tudnának közlekedni á vonatok, (ú) Pozsony. Jövőre 1,2 milliárd koronával több jut az oktatásra Szlovákiában, a sport 34 és fél millióval kap többet, mint idén. A kulturális tárca is gazdagabb lesz, 10 millió koronát kap például a Szlovák Nemzeti Múzeum idén létrehozott magyar dokumentációs központja. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A költségvetésből az oktatás csaknem minden területére megemelt összeg jut, ezért az oktatási tárca pozitívumként értékelte a 2002-es év költségvetésének elfogadását. Milan Ftáčnik oktatásügyi miniszter tegnap közölte, 2002-ben az idei évvel összehasonlítva az állami költségvetésből felsőoktatásra 1 milliárd 262,5 millió koronával többet különítenek el. A tervezetthez képest ez előrelépés, mivel a jövő évi állami támogatás összege meghaladja a prognosztizált értéket. A kormány a bruttó hazai össztermék 0,1%-án túl (amely mindössze 1,053 milliárd korona) további 209 millióval növelte meg a büdzsé felsőoktatásra szánt részét. Tehát összesen 7 455 548 000 milliárdot fordít jövőre az állam felsőoktatásra, amely a bruttó hazai össztermék (GDP) 0,71 százaléka. A kormány reméli, a fejlődés jelenlegi üteme mellett a követ-ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A szlovák gazdaság az elmúlt időszakban olyan nagymértékű változáson ment keresztül, amelyet a következő kormány - legyen az bármilyen összetételű is - már képtelen lesz visszafordítani - nyilatkozta Jonathan Schiffer,-a Moody’s Investor Service alelnöke, a hitelminősítésről tartott tegnapi pozsonyi konferencián. Szerinte a szlovák gazdaság teljesítőképessé-Salgótarján. Új gazdasági övezet létrehozásán dolgoznak szlovák és magyar szakemberek. Az övezet a történelmi Nógrád megye területén kialakított Neogradiensis Eurorégióra építve salgótarjáni és losonci központokkal működne az első lépcsőben. Öt éven belül kialakulna Losonc és Salgótarján térségében kező években a felsőoktatásra szánt költségvetési támogatás összege elérheti a GDP 1 százalékát. A kerületi hivatalok oktatási költségvetése 4,9 milliárddal nőtt. Ebből 2,4 milliárdot fordítanak az iskolák alkalmazottai bérének emelésére, az tanintézetek működési feltételeinek biztosítására 1 milliárdot. A sport jövőre 34 és fél millióval kap többet, ebből kívánják fedezni az olimpiai játékokra való felkészülés költségeit. A tudományok költségvetését mindössze 54,5 millióval emelték, ezen a téren nem történt pozitív elmozdulás. A kulturális minisztérium jövő évi költségvetését az Magyar Koalíció Pártjának javaslatára 21,7 millióval emelték, ebből 10 milliót a Szlovák Nemzeti Múzeum idén ge a világgazdaság globális lassulása ellenére is jónak nevezhető. Ez elsősorban a gazdasági szerkezetátalakításnak köszönhető, ami jelentős mértékben növelte a kivitelre gyártó ágazatok versenyképességét. Nem elhanyagolható a kormány megszorító intézkedéseinek a pozitív hatása sem. Állítását a statisztikai hivatal elemzésével támasztotta alá, amely szerint a bruttó nemzeti termékünk idén éves szinten 3,3 százalékkal nő, elérve a az új gazdasági övezet központja. A következő 10 évben kapcsolódna be a Nógrád megyei Bátonyterenye és Pásztó városa, majd újabb 10 éven belül Zólyom és Hatvan is az övezet tagja lenne. A munkát a szlovák és a magyar kormány is támogatja, ám a program tervezői szerint nincs arra szükség, hogy a szlovák-magyar gazdasági övezetet kormányok jelöljék ki. Becsó Zsolt, a Neogradienlétrehozott magyar dokumentációs központja használhat fel. Danter Izabella néprajzkutató, a központ vezetője szerint elsősorban a gyakorlatilag júliustól működő intézmény helyiségproblémáját kell megoldani. Az, hogy hol kap majd helyet az egyelőre a pozsonyi várban működő központ, még nem dőlt el, az együk kiszemelt, Žižka utcai ingatlan felújítása már folyik. Az igazgatónő szeretné, ha sikerülne létrehozni egy kiállítást a szlovákiai magyarság történetéről és népi kultúrájáról. Ehhez tárlókat, paravánokat és a tárlattal összefüggő tárgyakat kell besze,rezni, ,valamint biztosítani a világítást. Tervben van egy, a kiállításhoz kapcsolódó katalógus megjelentetése is. (érvé, kor) 964,7 milliárd koronát. Hogy ezt továbbra is fenntarthassuk, ahhoz Schiffer szerint az államnak továbbra is visszafogott pénzpolitikát kell folytatnia, a gazdaság szerkezetváltásának folytatása mellett. Mivel Szlovákia gazdasága szorosan kötődik az európai országokéra, a további fejlődés az Európai Unió gazdaságainak alakulásától is függ. A Moody’s szerint az EU-ban a jövő év második felében számíthatunk újabb fellendülésre, (mi) sis Eurorégió társelnöke szerint újra ki kell alakítani a térségben az egykor létező gazdasági munkamegosztást, amelyet a trianoni békeszerződés szakított meg. Az együttműködés lehetőségei ma is adottak - tette hozzá Becsó Zsolt, példaként említve, hogy míg Salgótarjánban erős az üvegipar, addig Losonc nagy szilikáttartalékokkal rendelkezik. Pozsony. A munkaügyi minisztérium 43 millió koronával támogatta a civil szervezetek működését a 2001-es évben. Ezt az állami támogatást 88 olyan szervezet kapta, mely a minisztérium működési területén végzi munkáját. Decemberben a támogatás fennmaradó részét - 241 ezer koronát - utalták át hat szervezet számlájára,, melyek egészségkárosultak és nehéz szociális helyzetben lévők támogatásával foglalkoznak. A Szlovák Humanitárius Tanács 77 ezer koronát használhat fel a Benefícium jótékonysági est megszervezésére, ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. A Szlovák Gázművek helyi részlege szerdán és csütörtökön két, illetve három órára leállította a gázszolgáltatást a városi távfűtést és melegvíz-szolgáltatást végző Tekom-therm Kft. számára. Ennek következtében néhány órára több ezer komáromi lakásban leállt a fűtés és nem volt meleg víz. Nem hivatalos értesüléseink szerint a Tekom-thermnek hatmillió korona tartozása van a gázmüvekkel szemben. Ez az összeg nem tartalmazza a novemberi és decemberi számlákat. Peter Staňa, a gázművek komáromi részlegének igazgatója nem kívánt részletekbe Pozsony. Annak ellenére, hogy Szlovákiában több mint tíz éve mód van a növekedési rendellenességben szenvedők megfelelő kezelésére, a szülők általában késve fordulnak orvoshoz. Noha kilenc endokrinológiai szakrendelő áll a betegek rendelkezésére, a szakértők feltételezése szerint a több mint 1200 egészségkárosodott gyereknek csupán egy harmadát kezelik növekedési hormon adago-Pozsony. A múlt heti szinten maradt, sót kis mértékben csökkent az influenzás megbetegedések száma Szlovákiában. Az orvosok ezen a héten 58 131 esetről számqitak be, ez 0,6 százalékkal kevesebb, mint az elmúlt héten. Csupán a Besztercebányai kerületben emelkedett számottevően a betegek száma, itt 12 százalékkal többen estek ágya testi fogyatékosok szövetsége 63 800 koronát kapott gépjárművezetői tanfolyam szervezésére tagjai számára, a halláskárosultak szövetsége 31 200 koronát fordíthat a bentlakásos iskolák tanulóinak művészeti tevékenységére - mondta Magdaléna Sedláčková, a minisztérium szóvivője. A Hajléktalanokat Segítő Szövetség 30 ezer koronából készíthet karácsonyi vacsorát a hajléktalanoknak, a turócszentmártoni gyermekotthonok lakói és a bodrogközi roma gyerekek egyaránt 29 ezer korona támogatást kaptak a karácsonyesti illetve Mikulás-napi találkozó megszervezésére, (ú) bocsátkozni az üggyel kapcsolatban, csupán annyit jegyzett meg, hogy köztük és a Tekom-therm között hivatalos szerződés van érvényben, és ennek értelmében jártak el. A további gázelzárással kapcsolatban sem árult el részleteket, még egyszer hangsúlyozva, hogy minden lépésük összhangban áll a szerződésben foglaltakkal. Kinczer Istvánt, a Tekom-therm ügyvezető igazgatóját tegnap nem sikerült elérnünk. A lakosság szeptember 30-áig 25,19 millió korona tartozást halmozott fel a társasággal szemben. Peter Staňa igazgató egyelőre ígéretet tett arra, hogy év végéig nem körül sor hasonló gázelzárásra. (vkm) lásával. A Pharmacia gyógyszertársaság az érintettek jobb tájékoztatása érdekében lehetőséget nyújt azon gyerekek megelőző kivizsgálására, akiknél fennáll a növekedési rendellenesség gyanúja. Pozsonyban hétfőn, vagyis december 12-én 18 órától a gyógyszertársaság székházában (Zochova 6/8), kedden, december 18-án 15.30-tól a besztercebányai Lux Szállodában és szerdán, december 19-én 15.30- tól a kassai Slovan Szállodában fogadják az érdeklődőket, (erf) nak influenzával, mint a múlt héten. A legtöbb beteg a Losonci, a Rimaszombati és a Nagyrőcei járásban kereste fel kezelőorvosát. Az európai államok közül csak Franciaországban és Olaszországban emelkedik az influenzás betegek száma. Az influenza és más légúti betegség szlovákiai előfordulásáról a www.sea.host.sk internetes címen is tájékozódhatnak. A Thália hálás az MKP-nek Kassa. A Thália Színház 24,5 mülió koronát kap a jövő évi költségvetésből, amely elegendő lesz a két éve húzódó felújítási munkálatok befejezésére. A támogatás több összegben, havonta érkezik majd. Kolár Péter igazgató lapunknak elmondta, nagyra értékeli a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselőinek ezirányú erőfeszítéseit, nélkülük, valamint az ügy számára megnyert koalíciós partnerek nélkül nem lett volna remény a munka befejezésére. „Nemcsak a szőkébb régió, hanem a szlovákiai magyarság egésze számára jelentős előrelépés ez a döntés, hiszen az új évadtól folytathatja tevékenységét a Márai Stúdió” - mondta Kolár, aki bízik benne, hogy már jövő ősszel a Timon utcai épületbe költözhet a színház. Az egyes részlegek jelenleg a város nyolc különböző pontján, bérelt helyiségekben működnek, (juk) A Moody's hitelminősítő intézet pozitívan értékelte a szlovák gazdaságot Visszafordíthatatlan a változás Öt éven belül felújítanák Losonc és Salgótarján térségében a munkamegosztást Szlovák-magyar gazdasági övezet MTI-HÍR Órákra leállt a fűtés a kifizetetlen számlák miatt Elzárták a gázcsapot a komáromi lakásokban Néhány európai állam 2002-re tervezett költségvetési hiánya % GDP 3,0 U 2,5 0,8 iTM.-1 TASR ■5 _0 Ň 1/1 M-SP M «S c .2? E cd m .5 «A o U> O Ctf *<tT w M '<L> a E ••cd tp 15 4> Wí D o OĹ CG 2 Egy gyógyszertársaság a kis növésűeknek segít Kezelhető megbetegedés ÚJ SZÓ-HÍR Csökkenőben van a megbetegedések száma Csillapodó influenza TASR-JELENTÉS