Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)

2001-12-15 / 288. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 15. _____________________________________________________________________________ TALLÓZÓ VENDÉGKOMMENTÁR A szerencsétlen hetes LOVÁSZ ATTILA Amikor Pavel Koncoš másodszor nyújtotta be a 2006-ig szóló (egyéb­ként harmadszorra elfogadott) agrárkoncepciót, Franz Fischler, az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa az egyik komoly támogató­ja volt. Koncoš akkortájt öt évre közel 70 milliárd koronát kért az álla­mi költségvetésből, amit a gazdasági miniszterek a lehető legjobb szándék mellett sem fogadhattak el. Fischler akkor arra figyelmeztet­te Szlovákiát, hogy a mezőgazdaság az EU egyik legjobban támoga­tott ágazata. Mi meg hozzátesszük: a szocialista francia modellnek köszönhetően nem az egyik, hanem a legjobban támogatott ágazat - de ez most mellékes. Ugyanaz a Fischler eurominiszter néhány nap­pal ezelőtt felemelt mutatóujjal figyelmeztetett, a szlovák EU-tagság egyik komoly akadálya lehet az ominózus hetedik fejezet - tehát a mezőgazdaság. Azóta ugyanis Fischlerék feltehetően komolyabban utánanéztek, hogyan néz ki a szlovák agrárium, és nem csoda, ha me­gijedtek. Igaz, hogy az EU támogat (jobban, mint kellene), de Szlová­kiában a támogatási rendszer ádáthatatlan, fölöslegesen bonyolult és korrupciót generáló. Létezik alanyi jogon járó dotáció, létezik termé­kekre vonatkozó dotáció, mindez olyan dotációs rendeletek alapján, amelyek olvasása közben nemcsak a megfigyelő, de lehet, hogy a ren­deletet lehúzó számítógép is hideglelést kap. A szlovák rendszer - na­gyon leegyszerűsítve - abban tér el az európaitól, hogy nem a terme­lést, hanem a termelőt támogatja. A támogatások jelentős része nem a termékre, hanem a termelőeszközökre vonatkozik (melioráció, be­ruházási támogatások, tenyészetvásárlás stb.). A gazdaságban járta­sok ezt úgy mondják, a támogatás a belépésekben (input) nyilvánul meg, a végterméktől (output) sokszor teljesen függetlenül. Az EU-tá­­mogatások jelentős része kiviteli támogatás volt, tehát a fölöslegtől - a kész termékektől - való megszabadulás támogatása. És még ezt is átértékeli a brüsszeli bizottság. A szlovák támogatások vagy alanyi jo­gon járnak, vagy névtelen hivatalnokok döntenek róluk. Ellenőrzés, hatékonysági indexek, nyilvános tájékoztatás nélkül. Konfliktus ese­tén a miniszter személyesen dönt és nem tartozik senkinek elszámo­lással. Ezt még a bőségesen dotáló EU sem fogadhatja el. S ha már a 7. fejezetnél tartunk: a termőföld alapvető termelési eszköz. A múlt század politikai és gazdasági változásainak következményeként ural­kodó állapotok megváltoztatására 12 éven át nem volt elegendő poli­tikai akarat. Márpedig tisztázadan tulajdonviszonyokkal az EU nem kíváncsi ránk. Csak mellékesen jegyezzük meg: a távoli Uj-Zéland megszüntette a dotációkat. Termékei a londoni árubörzén nagyjából annyiért kelnek el, mint a támogatott európai, köztük szlovákiai ter­mékek. Az egyre nagyobb hiánnyal küszködő közpénztámokokat egyszer még ráviheti a kényszer, hogy megnézzék, vajon működik-e így a rendszer. Okosabb lenne a kényszerhelyzetet megelőzni. S akkor talán lezárható a szerencséden 7. fejezet is. A szerző a Szabad Európa Rádió munkatársa Például Kassák BROGYANYI JUDIT Újra olvasom Kassák Lajos önéletrajzi regényét, a méltán klasszikus­ként értékelt Egy ember életét. Jó emlékeim maradtak róla azokból a régi időkből, amikor először vettem kézbe, meg aztán ez olyan jó és tartós élményt kínáló „vastag könyv”. Tulajdonképpen erről szeretnék írni, noha éppen ezeken a hasábokon talán kézenfekvőbb lenne in­kább Kassák érsekújvári éveit megidézni. Mert hányán is tudják, hogy ez az író, a magyar munkásság első nagy művésze a mi tájainkról in­dult el a nagyvilágba? Nyilván kevesen, hiszen Kassák már negyed­századnál is hosszabb ideje nem él, meg aztán mintha ez az ízig-vérig modern alkotó mintha nem lenne igazán „időszerű” a posztmodemek világában. Ám hagyjuk ezt a szomorú históriát, mert ha ma nem, hol­nap még bizonyára újra eljöhet Kassák ideje! Ámde mit jelentenek azok a „vastag könyvek”? Miféle kritérium ez, ha szabad egyáltalán az irodalmat ekként meghatározni?. Természe­tesen igaz, hogy a mű teijedelme és minősége két egészen különböző dolog. Mégis - számomra legalábbis -, van varázsa annak, hogy ha­gyom, sodorjon magával az író mesélőkedve, az érdekes tartalom. Például Kassák életének fordulatai. Ugye, harminchét éves volt, ami­kor írni kezdte önéletrajzát, szinte öregnek gondolva magát, s nyilván sejtelme sem lehetett arról, hogy még vagy ugyanannyi évvel ajándé­kozza meg a sors. És már átrepült feje fölött egy nikkelszamovár, és tudta, hogy anyjának citromfeje lett a szegénységtől - ahogy azt híre­sebb avantgarde verseiben írta. És akkor úgy érezte, nyugalomra van szüksége: életét kezdte meséim, így született meg az Egy ember élete. Több, mint ezer oldalon át mesélt, és mesét, lávát igaz mesét hallgat­ni annyira jó dolog! Ilyen mondatokat lehet nála olvasni: „Egyedül voltam, a mozdony szikrái elszálltak az ablakom előtt, elvarázsolt ko­csiban utaztam a tengerek fenekén” - ezzel az érzéssel vonatozik Pestre a fiatalember. És a mese, Kassák életének valósága, elbűvöl en­gem is. Ez a „vastag könyv” varázsa. Azért néha arra is gondolok, mi lenne, ha a mai harminchét évesek vagy idősebbek szintén megírnák életüket. Ám nemcsak a „vastag könyvek” tűnnek manapság „kor­szerűtlennek”, hanem újabban az emlékiratok is. Mintha a gyors kéz­zel összeütött szabványinterjúk pótolhatnák az ilyen könyveket... WWW.UJSZO.COAA Olvasóink on-line fóruma ♦ Melyik magyarországi pártot támogatnátok a választásokon? bb Hogy Magyarországon milyen kormány van hatalmon, az ha­tással van a magyar nemzet egészére! Nyilván él még emlé­kezetedben bizonyos Horn Gyu­la mélynövésű, pufajkás karha­­talmista-miniszterelnök, aki si­etve kötött alapszerződést vala­mennyi magyargyűlölő szom­szédjával, mintegy lemondva rólunk. Emlékszel még a véres­kezű bolsevik koalíciós partne­reire, akik magukat egyidejűleg hazudjék szabadnak és demok­ratának. Ezek megvetnek ben­nünket! Elvtársak paroláznak nemzettagadó kozmopoliták­kal, hatalomra éhesen! Aba nyila A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.- Uraim, így tudom legjobban érzékeltetni, milyen az ország gazdasági helyzete... (Peter Gossányi rajza) NOVYCAS Az elviselhetetlen zajra panasz­kodnak a katonai repülőterek kör­nyékén élők. Felháborodásukban készek a végletekig elmenni: a ki­futópályákra fekszenek, ha a ható­ságok rövid időn belül nem talál­nak megoldást. A védelmi minisz­térium tervei szerint a hadire­pülőknek a jelenlegi huszonhét óra helyett százhatvanat kell majd a levegőben tölteniük gyakorlato­záskor, ez természetesen a zaj gya­koribbá válásával járna. A lap a holland kormány egyik intézkedé­sére utal: a katonai repülőterek környékén hatvan kilométeres körzetben az összes lakást hang­szigetelték. Nem igaz, hogy ná­lunk nem lenne erre pénz, hiszen az államkincstár harminc millió koronának megfelelő összeget ka­pott, amiért engedélyezte a ruan­­dai repülőknek a szliácsi repülőtér használatát. A város ebből azon­ban egy koronát sem kapott. A vé­delmi minisztérium kissé följebb emelte a legalacsonyabb repülési magasságot a város felett, ám ez nem sokat segít. HÉTVÉG(R)E Bepanírozott remények Ma még egyszer nekifutunk, tessenek hát jó melegen felöl­tözni. A húst előre be lehet panírozni, hogy gyorsan ki le­hessen rántani; délután sincs fontos meccs a tévében, a filmre már haza lehet érni, a kocsma pedig - a szavazóhe­lyiségekhez hasonlóan - este tízig nyitva van. Ispánválasz­tás meg csak négyévenként. JUHÁSZ LÁSZLÓ Megint kampánycsend van, így nem írhatom le, ma kire nem szavaznék. Szerencsére én még két héttel ez­előtt letudtam a dolgot Pozsonyban, nekem már van megyei elnököm, és - akár tetszik, akár nem - Önöknek is lesz, ha nem mennek el választa­ni, akkor is. A jelölteknek van prog­ramjuk, úgyhogy legyen Önöknek is. Jó, most már abbahagyom, kam­pánycsöndben maradok. Fico mester bezzeg nem szívbajos­­kodott, kihasználta a Mečiarék szer­vezte pozsonyi NATO-konferenciát, hogy bedobjon egy kis jól irányított smeres agitpropot: az exkormányfő széles arcába vágta, hogy a néppárt­jával még csak-csak, de vele aztán már egyáltalán nem tudja elképzel­ni az együttműködést. Vörös fejjel dúlt-fúlt a vendéglátó, magában százszor is elátkozta a percet, ami­kor meghívta ezt a mitugrász, szem­telen nyikhajt, oda is vetette Fiat­nak, hogy ezt neked, te sem vagy megbízható partner, punktum! Még mindig nem kerülhet pont az államfő latin-amerikai körútjáról szóló teleregény végére. A Bántsuk többet Schustert ciklus helyett tehát folytassuk a nyári hónapokban kö­zölt brazil szappanoperánkat. A most előkerült, (talán) utolsó rész tartalmából: Rodolfó, a világutazó újabb kalandok elé néz. Egy kis bra­zil faluba érkezik, ahol az indiánok éppen azon veszekednek, kuráréból vagy siskavirágból nyerhető-e a jobb nyílméreg. Rodolfó megpróbál igazságot szolgáltatni, mire a két törzs azon kezd vitatkozni, melyi­kük próbálja ki előbb mérgét a kot­­nyeleskedő pampalinin. A Nike­­cipós, piros sortos indiánok fogság­ba vetik a világutazót, akit csak test­őrei ébersége ment meg a szégyen­­teljes végtől. Mit ígér Rodolfó az in­diánoknak, hogy kiszabadulhas­son? Valóban egy Mercedesszel lesznek gazdagabbak a bennszülöt­tek? Mindez talán sohasem derül ki. Mint ahogy az sem, mi mindent tu­dott volna még miniszterelnök-he­lyettesünk szemére verni a Csáky­­könyvek lelkes olvasója, Dušan Slo­bodník, aki csütörtökön hagyta el végleg a parlamenti padsorokat. Vele lapunk is veszített egy lelkiis­meretes olvasót. Hiába nyugtatgatta lelküsmeretét a Slobodníkkal lapunk is veszített egy lelkiis­meretes olvasót. KOZ nyolcvan tagja, hogy a többi szakszervezeti tagért is tiltakozik Brüsszelben, a szemükre vetették, hogy a kétautóbusznyi KOZ-os a kö­zös érdekek képviseletén túl kirán­dulni utazott csupán Európa főváro­sába, méghozzá a tagság pénzén. Tegnap délután úgy tűnt, még egy brüsszeli útra kerül sor karácsony előtt, Vladimír Mečiar ugyanis eldi­csekedett vele: a jövő héten George Robertsonhoz hivatalos. Lapzárta­kor aztán kiderült, a találkozó nem jöhet létre. Mielőtt bárki azt gondol­ná, a NATO-főtitkár kapott észbe, és nem hajlandó fogadni a derék HZDS-vezért, gyorsan tegyük hoz­zá:. állítólag a jövő héten csak azért nem találkozik a néppártvezér és Robertson, mert a Szövetség főtit­kárának sűrű programjába már nem fér be Mečiar. A NATO szóvivő­je félreértésnek nevezte a jövő heti tanácskozásról szóló hírt, de azt nem cáfolta, hogy Mečiart Brüsz­­szelbe várnák. Gondolom, az exkor­mányfő arra számít, hogy a skót lord vállveregetésben részesíti, ami­ért olyan szépen megszervezte a csatlakozásról szóló pozsonyi kon­ferenciát, hogy mindenkinek kinyílt a bicska a zsebében. Én azonban nem hiszem, hogy George Robert­son elfelejtette volna, 1997-ben mi­ért (vagyis kiért) nem hívták maguk közé Szlovákiát a Szövetség tagálla­mai. Annál több a sütnivalója. Apropó, bepanírozták már a húst? HETI GAZDA(G)SÁG A költségvetés fő erénye, hogy elfogadták TUBA LAJOS Van jövő évi állami költségvetés, így biztos, hogy kitölti megbízatási ide­jét a kormány. Abajlós előjelek ellenére unalmas vita után a koalíciós képviselők gond nélkül megszavazták a jövő évi állami költségvetést. A kor­mánypárti oldal igyekezete ért­hető, bolondok lettek volna elron­tani a finist, különösen amikor valószínű, hogy a választások után a legtöbbjük kívül kerül a kö­rön. Hangulatukat javította a kép­viselői javaslatokra fenntartott egymilliárdos keret, amit az eddig közzétett lista alapján egész okos dolgokra használtak fel. Az ellen­zéki képviselők szélsőséges jelzőkkel illették a költségvetést, dühük több szempontból is ért­hető. Egyrészt ők nem osztogat­hattak az említett milliárdból. Másrészt pedig a 2002-es költség­­vetés egyértelművé tette a régen ismert tényt, hogy egy sor alap­vető reform elvégzése a követ­kező kormányra marad. Mert ha úgy tekintünk a dologra, hogy Mečiarék a háttérben türelmesen várakoznak, hogy beülhessenek egy rendbetett ország bársony­székeibe, elmondhatjuk: a Dzu­­rinda-kormány valóban kikapart számukra egy sor forró geszte­nyét, de azért a legfájdalmasabb és legmozgalmasabb lépéseket: a nyugdíjreformot és az egészség­ügy átalakítását továbbpasszolta. A legmulatságosabb a szomorú emlékű egykori pénzügyminisz­ter, Sergej Kozlík kritikája volt, aki szerint az új kormánynak no­­vemberben_pótköltségvetésre lesz szüksége. O már csak tudja, hi­szen ha egyszer valahol a világon tanfolyamot tartanak „hogyan pucoljunk ki egy államkasszát” Igazi reform hiányában a költségvetésben nem lehet csodát tenni. címmel, akkor majd ott kiemelt tananyagként szerepel, amit ők 1998 szeptemberében maguk után hagytak. Igazi reform hiányában a költség­­vetésben nem lehet csodát tenni, így azután legalább annak örülhe­tünk, hogy jövőre az államadósság csak a Nemzetközi Valutaalap által hosszú távon finanszírozhatónak tartott 38 milliárd koronával nő (persze a máshová elrejtett né­hány tízmilliárdot se hagyjuk emlí­tés nélkül, hiszen azt is vissza kell fizetni valamikor). Ha a költségvetés elfogadását jó hírnek tekintjük, akkor ebben a sorban a negyedéves makrogazda­sági adatok közzététele követke­zik. A GDP-növekedés a világgaz­dasági recesszió ellenére háromé­ves rekordot döntött, meghaladva a korábbi becsléseket. Mielőtt azonban elöntene bennünket az optimizmus, érdemes odafigyelni a részletekre is. A növekedés elsősorban a közigazgatás jóval magasabb kiadásainak, illetve a hazai fogyasztás növekedésének köszönhető. Ez utóbbi mögött főként az új hipermarketek értéke rejlik, ez pedig igazán nem számít termelő beruházásnak. A statiszti­kai hivatal azt is közzétette, hogy a gazdaságban dolgozók átlagbé­re november végére meghaladta a 12 ezer koronát. Nagy ugrásnak számít ezenkívül, hogy az év végi infláció becsült értékét az eredeti 8,1 százalékról 6,3 százalékra csökkentették. így azután a fon­tos mutatók között csak a 19 szá­zalékos munkanélküliség ékte­lenkedik szeplóként, de lassan hozzászokunk, hogy annak ellen­ére is javulhat egy ország helyze­te, ha minden ötödik ember nem dolgozik. El kell szomorítanunk viszont azo­kat, akik elhitték, hogy jövőre már újrajár minden gyermek után csa­ládi pótlék. A gazdasági miniszte­rek ugyanis visszaküldték a javas­latot a szociális tárcának. Az ok egyszerű: az új javaslatokkal kap­csolatos többletkiadásokat az ág­azati minisztérium 300 millió ko­ronára, a pénzügyminisztérium viszont 2,1 milliárd koronára be­csülte. Ha majd kiderült, hogy me­lyik minisztériumnak van gondja a triviális matematikai műveletek­kel, újra visszatérnek a témához. Az idő közben telik, a gyermekek nőnek és a közeledő választások­ra való tekintettel könnyen meg­eshet, hogy újra csak füstbe ment terv marad az egész. így, mint a nyugdíjreform, amelyről szintén a múlt héten derült ki, hogy még a legegyszerűbb első pillérének bevezetését is fél évvel későbbre, a jövő nyárra halasztották (a nyá­ri szabadságok és a választások előtti idegesség biztosan jó körül­ményeket teremt majd az ilyen milliókat érintő akció lebonyolí­tásához). A vállalati szférát a héten a Trans­­petrol-ügy uralta, mivel az illetékes bizottság némi meglepetésre úgy döntött, hogy a hazai privatizáció történetében első alkalommal egy orosz céget enged be egy természe­tes monopóliummal rendelkező vállalatba. A végső szót a kormány mondja ki, így még érhet bennün­ket meglepetés. Szintén forrong a helyzet a komáromi hajógyár körül, amely hónapok óta érdekes konst­rukcióban küzd a túlélésért. Kide­rült, hogy egy sor kérője is akadna, ajánlataikat viszont nem verse­nyeztetik, így a döntéssel kapcso­latban nagy nyilatkozatháborúnak nézünk elébe.

Next

/
Thumbnails
Contents