Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-12 / 285. szám, szerda
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 12. KOMMENTÁR Csecsemőkorban MALINÁK ISTVÁN Ha elfogadjuk azt az állítást, hogy a szeptember 11-i terrortámadásokkal új időszámítás kezdődött a nemzetközi politikában, akkor némi iróniával azt is mondhatjuk, hogy ez az új világ épp tegnap lett három hónapos: a legszebb csecsemőkorba lépett. Általában úgy is viselkedik. A szeme már nyiladozik, az értelme még nem, s a lényeg, hogy nagyon kellene óvni. De a történések inkább azt bizonyítják, hogy a régi világ szeptember 11-én csak egy új kihívással találta magát szembe, amelyet régi emberek próbálnak régi módon kezelni. Amerika katonai győzelme egy percig sem volt kétséges, de arra senki nem gondolt, hogy a tálib rezsim ilyen hamar összeomlik. Mindenki elhitte az orosz hadsereg szovjet tisztjeinek jóslatait. Most, hogy a XXI. század haditechnikája felmorzsolt egy hozzá képest ósdi és rosszul szervezett hadsereget, a nagy kérdőjelek következnek. Ezután egy al-Kaidának nevezett fantom, ha úgy tetszik, a terrorizmus ellen kell harcőlni: itt a rakétafegyver hatástalan, mert nem lehet behatárolni, nem lehet megfogni, a szakértők is örökké csak sejtésekről beszélnek. Mindegy, hogy minek nevezzük, a lényeg maga a jelenség, a terrorizmus, amelyről - sajnos - nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy újratermelődik. Újratermelik azok a régi problémák, amelyekhez az említett régi emberek közelítenek a régi módszerekkel. Csak most ért véget a bonni Afganisztán-konferencia, amelyen az ország jövőjének irányait szabták meg. És máris az látszik valószínűnek, hogy Bonn ugyanazt jelenti majd Afganisztán számára, mint Bosznia-Hercegovina esetében Dayton. Igaz, Daytonnak köszönhetően lett vége Boszniában a háborúnak, de nem nehéz megjósolni, mi történne, ha kivonnák onnan a nemzetközi békefenntartókat. Afganisztán a nyugati civilizáció számára még nagyobb ismeretlen, mint a Balkán, az afganisztáni törzsi társadalom értékrendje még távolabb áll attól, amit Bonnban a tiszteletreméltó nyugati demokrácia játékszabályai szerint próbáltak levezényelni. Es azért Bonnban is mindenkinek megvolt a „kedvence”, az amerikaiak inkább a pastukat futtatják, az oroszok az Északi Szövetség fő erejét, a tádzsikokat tömték eddig is pénzzel, fegyverrel, az üzbég Dosztum hadúrnak már nem jutott a tortából, néhány pastu törzsi vezető megint egymással harcol. Szóval: lehet, hogy Afganisztánban fenntartható lesz a bonni béke, de sokkal több nemzetközi katonával, mint a Balkánon. És Afganisztán csak egy ország, ráadásul nem is nevezhető a nemzetközi terrorizmus melegágyának. Ebből a szempontból Afganisztán csak pótcselekvés Amerika számára, amely pontosan tudja, hogy a tűzfészket nem ott kell keresni, ahol bin Laden van, hanem ahonnan jött. Ott pedig Washington is sáros, régóta. JEGYZET Illemóra a trolibuszon ' JUHÁSZ LÁSZLÓ Természetesen elsőként kell felszállnia, botostul, cekkerestül, korát és derékbőségét megszégyenítő fürgeséggel jut fel a trolira. Gyors terepszemle: ott, túl azon a hátizsákos nyápicon és a kutyás hölgyön van még egy hely. Uccu neki, bottal, könyékkel, de boszorkányos ügyességgel és fiatalosan átküzdi magát az akadályokon. Lehuppan az ülésre, elégedetten körbepillant. Majd hirtelen, mintha évtizedeket öregedett volna, pihegni kezd, megbetegszik, még köhög is. Odébb nagykabátban és hatalmas szőrmesapkában kortársa görbéd egy fiatal lány fölé, alig-alig feltűnően igyekszik felhívni magára a lány figyelmét, aki ölében tarisznyájával, fejhallgatóval nézi, ahogy a megállóból újabb nyugdíjasok próbálnak fölkászálódni a zsúfolt járműre. Az elsőként érkező asszonyság, aki már az imént elfoglalt ülés kényelméből, és a mellette állók között kukucskálva követi a fejleményeket, hirtelen átvált emberjogi aktivistába: emelt hangon szólítja föl a mellette ülő fiatalembert, azonnal adja át a helyét. „Nem látja, hogy ennek az idős hölgynek nincs hová ülnie?” A fiú megsemmisülve néz szét, minden pillantás rá szegeződik, holott ő nem csinált semmit. Kelne is föl, mellette azonban ott a zsörtölődő mama, aki mielőtt hajlandó lenne kiengedni a srácot, még befejezi mondókáját. „Mit képzelnek magukról ezek a fiatalok? Itt terpeszkednek, pedig ők még bírnak állni.” A sétálómagnós lány kényelmét sem tűrik sokáig; a mögötte ülő idősebb úr energikusan megkocogtatja vállát. Hátra is fordul ijedtében a „bűnös”, lekapja a fejhallgatót, és végighallgatja a bácsi krákogó dörgedelmét az illemről meg a a mai fiatalokról. Majd lesüti a szemét, és halkan mondja: „Elnézést, terhes vagyok, nem bírok állni, ülni se nagyon.” Körötte csend. De csak egy pillanatra, hiszen a pusmogás folytatódik. Nem hallom, csak sejtem, hogy talán azt mondja valaki: „Ezek még teherbe is képesek esni, csak, hogy ülhessenek.” WWW.UJSZO.COM Olvasóink online fóruma + Kíváncsi vagyok, hogy ma lesz-e nagy ho-ho-ho-ho-hóhelyzet? Mindenesetre havazást ígértek estére. A buszok ma Pozsonyban mintha kissé gyorsabban közlekedtek volna, mint múltkor. Az emberek rájöttek volna talán, hogy télen sem áll meg az élet, és nem lehet állandóan arra hivatkozni, hogy hideg van és havazik? Dzsenifer A köd viszont ronda, és én nem szeretem. A tévéhíradók szerintem már nem is adnak a hóhelyzetnek tíz-tizenöt másodpercnél többet. Viszont, ha nem tévedek, lesz néhány élménybeszámoló a köd miatti balesetekről. Hogy is szokták mondani? A hír csak a rossz hír, a jó hír a reklám. Hosszú Toll A hó az jó dolog, és még jobb, ha az utakat sóval szórják fel utána. Kezdem megszokni, hogy évente öt-hatezer koronát kell a kocsimra költeni, annyira szétmarja ez a fehér latyak. Az útkarbantartók figyelmébe: a homok ronda, de legalább nem marja az alumíniumot... Kis-Szabó J. A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. TALLÓZÓ národná obroda A lap emlékeztet egy, a cseh kormány által kidolgoztatott tanulmányra, amely az élelmiszerárak másfélszeres emelkedését jósolja az uniós csatlakozás után. A Szlovák Tudományos Akadémia illetékese azonban nem számít ekkora különbségre. Tény, hogy az Európai Unióban 57%-os adóval sújtják a dohánytermékeket - nálunk ez mindössze 30% -, így könnyen elképzelhető, hogy a cigaretta ára akár 100%-kal is emelkedik a belépés után. Számos vállalatnak megnövekednek a kiadásai, több pénzt kell majd szánnia környezetvédelemre - ez a termékek árában is megmutatkozik majd. A csatlakozás után tovább növekedhet a munkanélküliség, néhány cég ugyanis nem lesz képes a konkurenciaharcra a piac megnyitása után. Ráadásul Szlovákiának évente akár tízmilliárd koronát is be kell majd fizetnie az EU kincstárába; ez pedig komolyan veszélybe sodorhatja az állami költségvetést. A sok negatívum mellett a tanulmány azonban Írország példá- Amióta így számol az apám, sokkal több pénze van, mint magának, tanító bácsi! jára is utal; a csatlakozást követően (Gossányi Péter karikatúrája) a munkanélküliséget a szigetországban sikerült 4% alá szorítani. Három hónap telt el az Amerikai Egyesült Államok ellen indított példátlan erejű terrortámadások óta Oszama bin Laden szerint a világ Sok szó esik róla, hogy megváltozott, más lett a világ a szeptemberi, az USA elleni terrortámadások óta. Miben mutatkoznak meg, hogyan jelennek meg ezek a változások és mennyire lettek, lesznek a mi - közép-európai - mindennapjaink részévé az azóta kialakulófélben lévő egyfajta új világrend következményei? KOVÁCS ATTILA Hol van, és hol lehet a mi helyünk ebben a markánsan megváltozott világban, részben úgy is mint egy északatlanti és EU-integráció felé törekvő ország állampolgárainak, de úgy is mint a felelős, véleményalkotó és alakítói?) értelmiséginek? Már több mint tíz éve elkezdődött az a visszafordíthatatlanak tűnő folyamat, amikor is a kétpólusú világrend fokozatosan egy egyközpontú, globális rendszerré alakult az Egyesült Államok és a Nyugat markáns dominanciája körül. Ez nemcsak politikai hanem gazdasági és főként szemlélet- és életmódbeli hangsúlyeltolódáshoz is vezetett. Ez az a folyamat, amit a társadalomtudósok röviden - a bírált vagy felmagasztalt - globalizációnak neveznek. A gyakorlatban a globalizáció folyamata sokféle változások rendszerét jelenti: uniformizációt, általános érvényű emberi jogokat, gazdasági (fogyasztói piacgazdaság) és politikai (nyugati típusú demokrácia) kompatibilitást, egységes jogi és erkölcsi (erőszakmentesség, társadalmi szolidalitás) alapelveket, de egyfajta a sokszínűség iránti érzékenységet és egyben integrációt is. Egységben a sokféleség, talán ez lehetne a globalizáció rövid mottója. Most ennek a sokszínű és kiterjedt folyamatnak csak egy szegmensét szeretném megragadni. Azt, amelyiket a szeptemberi és az azt követő események is kihangsúlyoztak, azaz leegyszerűsítve a Nyugat és az iszlám között feszülő ellentétek és a köztük folyó párbeszédek problémakörét. A kilencvenes évek elejétől amikoris a globális folyamatok fokozatosan kiteljesedni látszanak, jelen volt egyfajta feszültség, ami előrevetítette egy majdani konfliktus vagy/és recesszió lehetőségét is. Egyes látnoki vénával megáldott társadalomtudósok, mint például Francis Fukuyama, Emst Gellner vagy Sámuel P. Huntington megpróbáltak ezért lehetséges jövőképeket keresni. Utóbbi 1993-ban megjelent vitaindító cikkében, majd két évvel később A civilizációk összecsapása és az új világrend kialakulása címen könyv alakban fejtette ki véleményét a világ további alakulásának lehetőségeiről. Huntington szerint a majd fél évszázados keleti-nyugati blokk szembenállásának megszűntével az USA (az egyetlen megmaradt szuperhatalom) körül csoportosuló Nyugat a szerző által vázolt civilizációs erővonalak mentén új ellenfélre fog találni egy arab/iszlám-kínai/konfudánus kultúrkörben. Ezek a kölcsönös - részben történelmileg is „megalapozott” - ellenségképek alapján formálódó „dvilizációs tömbök” fogják Huntington szerint meghatározni a majdani „új világrendet”. Anélkül hogy érdemben véleményt mondanák a kiterjedt huntingtoni vitákba bekapcsolódva, magára a diszkurzus(ok) létére szeretném felhívni most a figyelmet. A helyzet túldramatizása nélkül a szeptemberi terrortámadások, valamint az azt követő események, amelyek szülte mintha ezt a huntingtoni jövőképet váltanák valóra, olyan létező és égető problémákra hívják fel a figyelmet, amelyek aktívan alakítani tudják és fogják az egész világ, így a mi mindennapjainkat is. Bár most már nyugodtan lehet állítani, hogy sok minden másként alakult, mint azt sokszor a fenti vitákban résztvevő teoretikusok állították, a változás ténye mégis egyértelmű. Röviden tehát a változások mikéntjéről, okairól, lehetséges következményeiről az elmúlt három hónap eseményeinek tükrében. Napjainkra elmúlt, vagy legalábbis alábbhagyott az az általános optimizmus, amely a kétpólusú világ megszűnését követte. Akkor úgy látszott, a hidegháborús idők problémáit gyorsan fel lehet majd számolni. Érvényes volt ez nagymértékben a Közel-Keletre, ahol úgy tűnt, a palesztin-izraeli konfliktus megoldása a fájdalmas és véres évtizedek után szinte karnyújtásnyi távolságra kerültek. Mégsem így történt. A fe-A kétpólusú világrend egy egyközpontú, globális rendszerré alakult. szükség és szembenállás bizonyos jelei a Nyugat és az iszlám világ között már akkor is jelentkeztek, de az, amit a kilencvenes évek elején még csak sejteni lehetett, csak most kezd élesebben kirajzolódni. A törésvonalak azonban egy kicsit máshol húzódnak; nem az arab-iszlám világ és a Nyugat, hanem egy jellegzetesen nyugati típusú, globális, egyfajta pragmatizmusra való hajlam jellemezte irányvonal, tágabb értelemben vett nyugati értékrend és a radikalizálódó, nyugat- és konformizmusellenes, konfrontációra hajló, militáns, nemzetközileg kiterjedt, habár zárt és számbelileg erősen korlátozott csoportok között. A félreértések elkerülése végett: az első csoportba tartozik az arab-iszlám világ nagy része is, míg a felvázolt második, hangsúlyozottan szűkebb kategória ugyan egyfajta iszlám ideológiával dolgozik, ám messze nemcsak a militáns iszlám zászlaja alatt felvonuló radikálisokból tevődik össze (gondoljunk például radikális anarchista vagy fasiszta csoportokra). Másrészt például az Oszáma bin Láden féle al-Kaída és hasonló radikális iszlamista csoportokat nagyjából olyan a viszony fűzi az iszlámhoz, mint a Ku-Klux-Klánt a kereszténységhez. Komoly hiba lenne ezért egyiket vagy másikat csak az ilyen vagy olyan színezetű rétorika alapján az iszlámmal vagy a kereszténységgel azonosítanunk! A szeptemberi terrortámadások következtében mélyültek a szakadékok és élesebbek a határvonalak a fent vázolt csoportok között és megfigyelhető egyfajta radikalizálódás mindkét oldalon. Eltűnőben van az a szürke zóna, amelyik a konfliktus kiéleződése előtt az iszlám (vagy más típusú) radikálisok, valamint a gyakran emlegetett latorországok és a most a terroristaellenes koalíció képében formálódó nyugati pólusú szövetségrendszer között létezett. Szeptember 11. határozottan választási lehetőség elé állította elsősorban az egyes országok vezetőit, hogy kötelezzék el magukat egyik vagy másik oldalon. Most, hogy a szeptemberi események kiváltotta konfliktus (legalábbis első) katonai fázisának vége közelinek látszik, megfogalmazódik az igény: összegezni az eddigi eredményeket és felvázolni a várható események további folyását. A katonai válaszlépés befejezése és a terrortámadások felelőseinek megbüntetése messze nem jelenti a konfliktus végét. A nemzetközi egység egyidejűleg jelentheti egy sor égető probléma megoldását, de vezethet egy általános uniformizálódáshoz, a tradicionális, alternatív életmódok megszűnéséhez is. Elsősorban a közös cél, a terrorizmus felszámolására, szerveződött koalíción belül jelentkeznek a feszültségek. Az az iszlám újjászületése mentén szerveződő nagyon sokszínű és sokrétű mozgalom, amit összefoglalva iszlám fundamentalizmusnak vagy iszlamizmusnak nevezünk, és amelynek az Oszáma bin Láden féle militáns csoportok (Hamasz, Iszlám Dzsihád, Hezbolláh) a legszélsőségesebb irányvonalát alkotják, aránylag széles rétegek számára nyújt alternatívát elsősorban az arab és muszlint országokban, de magán a Nyugaton belül is. S mikor az iszlám fundamentalizmusról beszélünk, ne gondoljunk csak a fejkendős, szakállas, kalasnyikovos, illetve dinamitrudakba öltözött öngyilkosjelöltekre. A társadalmi igazságosság, egyenlőség, testvériség iszlám által garantált alapelvei sok muszlint számára jelenthetnek és jelentenek muníciót a legtöbbször legitimitásukat vesztett arab és muszlim diktatúraszerű rezsimek ellen, akik a muszlim tömegek szemében a nyugati, illetve amerikai befolyást és értékrendet képviselik. A fundamentalista szervezetek az erőszakos cselekményekkel párhuzamosan működtetik azt az alternatív szociális hálót (iskolák, kórházak, mecsetek, szociális segélyezés rendszere), amit a legtöbb arabmuszlim rezsim csak részben, vagy egyáltalán nem hozott létre. A fundamentalizmus logikája szerint ezért és a Nyugattal való kritikádan együttműködés miatt jogalapukat vesztett politikai eliteknek, akik Az iszlám terrorizmus csak egy kiterjedtebb problémarendszer egyike. most aktív résztvevői lettek a nyugatfterrorizmusellenes koalíciónak, távozniuk kell. Persze viták folynak arról, hogyan történjék mindez és müyen politikai-társadalmi rend váltsa fel a meglévőket, de ezek a belső viták mit sem változtatnak az arab-iszlám világban általános Amerika- és nyugatellenességen. A Nyugaton élő sok millió muszlim esetében ez talán még markánsabban megjelenik. Igaz, megjelentek mindkét oldalon igények a konfliktus hátterének megmagyarázására is, hogy a nyugati közvélemény különbséget tudjon tenni muszlim és militáns iszlamista között. Kérdés, hogy mennyire érdemi vagy csak formai jellegű lesz ez a párbeszéd. Vajon jelentheti-e az iszlám fundamentalizmus mögött húzódó problémarendszer megoldásának kiindulópontját? Az iszlám terrorizmus ugyanis csak egy kiterjedtebb problémarendszer tüneteinek egyike, s katonai úton talán tünetmentessé lehetne tenni az iszlám világot feszítő problémákat, de semmiképpen sem lehet azokat pusztán katonai eszközökkel megoldani. Első lépésben párbeszédre és kompromisszumkészségre van szükség mindkét oldalon. Véleményemet vitaindítónak szántam, mivel szerintem hiányzik az érdemi társadalmi vita. A felismerhetetlenségig leegyszerűsített információk sokkal inkább lehetnek előítéletek, a meg nem értés és az idegengyűlölet forrásai, mint a nyitottságé és megértésé. A szerző iszlámkutató
