Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)
2001-11-06 / 255. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 6. Kultúra Márta István az új Nemzeti Színház nyitóelőadásának, Az ember tragédiájának zenéjéről Nehéz, de izgalmas zeneszerzői feladat A feszített terveknek megfelelően halad az új Nemzeti Színház építése (V. Paizs Gábor felvétele) MTI-JELENTÉS Budapest. Zeqei-színházi utazásnak, egyben nehéz,4 de izgalmas zeneszerzői feladatnak tekinti az új Nemzeti Színház nyitóelőadása, Az ember tragédiája zenéjének megkomponálását Márta István, aki tervei szerint ebben a hónapban kezd hozzá a „szimfonikus költemény” megírásához. A zeneszerző, muzsikus és színidirektor elmondta, hogy nagyon szereti Madách Imre drámáját, amelyhez a mostani felkérés előtt már három alkalommal komponált zenét. A rendező két esetben Csiszár Imre volt: az egyik előadást Miskolcon, a másikat Kolozsváron állították színre. Harmadszor Jeles András Angyali üdvözlet című, gyermekszereplőkkel forgatott filmje kapcsán találkozott zeneszerzőként a darabbal. Ennek ellenére, mint mondta, bizLegfőképpen a darab és a rendező személye miatt vállalta el a feladatot. tos abban, hogy az új Nemzeti 2002. március 15-ei nyitóelőadásának zenéje egészen más lesz, mint a Tragédiához általa írt eddigi kompozíciók. Felkérése kapcsán a zeneszerző jelezte, hogy Szikora János, a nyitóelőadás rendezője, akivel főiskolás kora óta számos alkalommal dolgozott együtt, tavasszal kereste meg. Szavai szerint legfőképpen a darab, valamint a rendező személye miatt vállalta el a feladatot, de megerősítette döntésében az is, hogy a három főszereplő Szarvas József, Pap Vera és Alföldi Róbert. Márta István hangsúlyozta, hogy nem hajlandó tudomást venni az új Nemzeti Színház körüli politikai csatározásról.- Egyetlenegy dolog számít, az, hogy egy színházépületben megpróbáljuk előadni Az ember tragédiáját - mondta, hozzátéve: szeretné, ha a megmérettetésnél pusztán az előadás milyensége dominálna. Úgy látja: az előadással kapcsolatos előítéletek és különböző prekoncepciók ellen csak a minőséggel, csak egy érdekes és izgalmas produkcióval lehet felvenni a harcot. Márta István szerint a Tragédia napjainkban ismét aktuálissá vált, egyebek mellett a világpolitikai események alakulása miatt. A szakmai feladatról szólva kiemelte, hogy a zenei anyagot Szikora Jánossal együttműködve komponálja meg, figyelembe véve a próbák tapasztalatait, a szereplőket, a díszletet és a jelmezeket. Mint mondta, a Tragédia lehetőséget ad arra, hogy zenetörténeti utazásokat tegyen. Mégsem pusztán aláfesteni szeretné a különböző színeket az azokhoz korban illő zenével, hanem a drámához kíván valamit a hangok által hozzátenni. A többrétegű „szimfonikus költeményt” úgy képzeli el, mint - az egyes színek alapján - hosszabb- rövidebb tételek egymásba fűzését. Márta István szerint a Tragédia napjainkban ismét aktuálissá vált. Megkomponálása Márta István számára azért is izgalmas feladat, mert az előadásban szerepel egy gyermekkórus és a Szegedi Kortárs Balett. Szintén kihívásnak érzi, hogy az előadás filmszerűen pereg majd, a teljes idő legalább 70-80 százalékában szól majd a zene, s egyelőre nem ismeri az új Nemzeti Színház terét, akusztikus viszonyait. A komponálást várhatóan ebben a hónapban kezdi meg, miután befejezte - az Új Színházban végzett feladatai mellett - a pécsi balett egész estés, decemberben bemutatandó előadásához készített zenét. Márta István előzetesen elárulta azt is, hogy tervei szerint ő maga is közreműködik majd a hangfelvétel rögzítésekor. A zeneszerző végezetül elmondta, hogy a színházi zenét tekintve még soha nem érezte ilyen nehéznek egyetlen feladatát sem, pedig mostanáig mintegy 680 színházi előadáshoz írt, illetve szerkesztett zenét. Szép versek 2001 - Keresztury Tibor válogatása főleg a fiatal generációra összpontosít A jelenlét az érték garanciája A Keresztury Tibor által összeállított Szép versek sorozat legújabb darabja a 2001. évi ünnepi könyvhétre jelent meg. Több évtizedre visszatekintő sorozatról lévén szó, szándéka szerint minden év kiemelkedő verseit tartalmazza az antológia, azzal a szándékkal, hogy a szélesebb közönség is tájékozódni tudjon a mai lírai termés sűrűjében. NÉMETH ZOLTÁN A Szép versek egyik bevallott célja a kánon kiterjesztése, elismertetése. A probléma azonban az, hogy más-más értékszempontok mentén más és más értékek tűnnek fontosaknak a lírában is. Vagyis a nézőpont, az olvasó pozíciója nagyban meghatározza azt, hogy mi számít értéknek és mi kevésbé. Úgy gondolom, Keresztury Tibor személye egyfajta garancia arra, hogy jó válogatás szülessen. Keresztury ügyelt arra, hogy az idei antológiában olyan szerzők jelenjenek meg, akik a magyar folyóiratkultúrában előkelő helyen vannak, azaz több lap is közli verseiket. A jelenlét válik tehát az érték garanciájává, az, hogy egy szerzőnek minél több helyen, minél több nívós irodalmi lapban jelennek meg versei. Keresztury válogatása főleg a fiatal generációra összpontosít. Verssel van jelen Karafiáth Orsolya, Király Levente, Varró Dániel és Szálinger Balázs, de a harminc körül járó Grecsó Krisztián, Térey János, Peer Krisztián, Schein Gábor vagy Poós Zoltán is. A középnemzedékből Balia Zsófia, Ferencz Győző, Kukorelly Endre, Marno János számítanak ismertebbnek. Az idősebb generációból Tőzsér Árpádot emelném ki, aki egyedül képviseli a „szlovákiai magyar” irodalmat. Miért van ez így? Valószínűleg nem azért, mert Keresztury Tibor nem figyelt a határon túli irodalmakra. Hiszen ha a névsort olvassuk, olyan erdélyi költők neveire bukkanhatunk, mint Balia Zsófia, Kovács András Ferenc, Lászlóffy Aladár, Lövétei Lázár László, Orbán János Dénes vagy Visky András. Vagyis az erdélyi költők nagyon is hangsúlyosan vannak jelen az antológiában. Az okok véleményem szerint nem (csak) abban keresendők, hogy nincsenek jó magyar költők Szlovákiában, hanem főleg abban, hogy a „szlovákiai magyar’ költők nem menedzselik magukat, verseiket nem küldik el Tőzsér Árpád egyedül képviseli a „szlovákiai magyar” irodalmat. magyarországi folyóiratokba (vagy ha igen, csak elvétve), megelégszenek a helyi, szűkebb nyilvánossággal, amely viszont kevésbé teremt rendet érték és kevésbé értékes viszonylatában. Ahogy Tó- zsér Árpád nyilatkozta könyvheti inteijújában Peer Krisztiánnak: a kisebbségi költő szabad a magyar- országi szekértáborok acsarkodá- saitól, de „szabad” az állandó kritikai konfrontálódás, megmérettetés egészséges légkörétől is... A „szlovákiai magyar” költők nagyon ritkán, rapszodikusan jelentkeznek a magyarországi lapokban, Tőzsér Árpádot kivéve, akinek az utóbbi egy két évben a legkanoni- kusabb magyar folyóiratokban jelennek meg versei: az Alföldben, a Holmiban, a Bárkában, a Tisza- tájban, a Forrásban. Rajta kívül Hizsnyai Zoltán verseivel találkoztam még a kecskeméti Forrásban és a békéscsabai Bárkában, Gál Sándoréval a miskolci Új Holnapban és a Kortársban, Mizser Attiláéval a salgótarjáni Palócföldben, Z. Németh Istvánéval a tatabányai Új Forrásban, Fehér Krisztáéval az Irodalom Visszavág című lapban, Csehy Zoltánéval a Holmiban, ill. Csehy főleg versfordításaival van jelen - a 2000, a Prae vagy a kolozsvári Korunk is közölte magyarításait. Abban, hogy ezek a szerzők a magyarországi befogadók számára is ismertebbek legyenek, nemcsak a kritikának vannak felNemcsak a kritikának vannak feladatai, hanem a szerzőknek is. adatai, hanem maguknak a szerzőknek is - hiszen tagadhatatlan, hogy az irodalom berkeiben mindenki tudja, mi mennyit számít. Megjelenni egy jó nevű folyóiratban ma annyit jelent, mint egykor a Nyugatban. Hiba lenne azonban, ha e rövid recenzióban nem térnénk ki magukra a versekre, a szövegekre: Kovács András Ferenc és Parti Nagy Lajos meghökkentően játékos, Tőzsér Árpád nagyigényű, bölcseleti, Térey János és Orbán János Dénes vad, lendületes, Háy János és Kemény István zavarba ejtően „édes” versei mellett én a Petri György- blokkra hívnám fel még a figyelmet: annak a költőnek a verseire, aki már csak egy másik világból küldheti üzeneteit. (Szép versek 2001, Magvető, Bp., 2001) TOLLVONÁS Répa, retek, mogyoró TALLÓSI BÉLA Ha nem Esterházy Péter következett volna, akkor aléltan elvágódom, s talán annyi időm se marad, hogy kizongorázzam a mentők számát a mobilon. De ő következett. S a pódiumon felhangzott Esterházy-mű a szerző előadásában képes volt ideg- rendszeremet pillanatok alatt oly mértékben rehabilitálni, hogy mégsem kellett infúziót bekötni. Ájulási rohamomat, amely aznap, Esterházynak köszönhetően nem kómába eséssel végződött, az ügyeletes tévébemondónő okozta. Akiről elmondható, olyan csinos, hogy ha a reneszánsz korában születik, még Leonardo da Vinci ecsete is megkívánta volna. Esztétikai szempontból tehát semmi gond vele: magával ragadó modellszépség, ahogy szél-, eső-, napfény- és bombabiztos hajjal az évszak színeihez maszkírozva ül a felvevőgépek előtt. Mi több, a kamerapróbák során kifejlesztett mo- solygarnitúrájával hatásosan tud manőverezni, és ez nem semmi. Az erősebb nemet már ezzel megnyeri. A baj akkor kezdődik, amikor a súgógépről olvasva be is kell jelentenie a műsort. Azon a bizonyos napon, amikor csak Esterházy mentett meg a rosszulléttől, Isten segedelmével bele is vágott: „Most pedig a Mittelfestről készült tudósításunk következik, amelyre íróink egy-egy »mikjodjámát« írtak” - közölte. Aztán sorolta a neveket, azokét akik „mikjodjámát” írtak. (Először azt hittem, hogy a „mikjodjáma” egy új drámai műfaj, de aztán kiderült, hogy mégiscsak a már létező, és általam is ismert mikrodrámáról van szó.) Névsorolvasás közben rémüldözni kezdtem, hogy esedeg Es- terházyt is átkereszteli, ám az r hangot magánhangzók között azért ő is ki tudja ejteni, lévén bemondónő, vagy mi a fene. Jómagam csupán tanári pályára készültem, de el nem felejtem, mit törtem a nyelvemet Montágh Imre gyakorlataival, csak hogy hangalkotásból ne mutassak rossz példát, ha esetleg egyszer katedrára állok. Hány hurkapálcika ázott rostjaira a nyelvem alatt, mire olyan r hangot tudtam képezni, amely a társadalom és a történelem szavakban is felismerhető volt. „Mikjodjáma” kisasszonyt nézve vagy inkább hallgatva azért szo- morkodom, mert nagyon úgy tűnik, a régiekkel, Takács Marival, Tamási Eszterrel, Hajas Ilonával a pályáról visszavonult Berkes Zsuzsával, akik még mesterségük velejárójának tekintették és gyakorolták az artikulációt, kihalt a profizmus a bemondói pályán. Attól tartok, hogy a mai Baki Évák, Belesülős Gabriellák „be- mondásai”-nak nem fogunk szobrot emelni. Képernyős ténykedésük nyomán maximum az r hangunk halhat ki beszédünkből. November 29-től február 26-ig lesz látható a kiállítás XX. századi „ismerősök” ismeretlen fényképei MTt-TU DÓSÍTÁS Bécs. Eddig teljesen ismereüen képek is szerepelnek azon a bécsi kiállításon, amely a XX. század elejének nagyjait ábrázoló fényképekből áll. A képekről Siegmund Freud pszichológus, Richard Strauss zeneszerző, Arthur Schnitzler és Felix Salten írók, Leo Slezak énekes, Goldmark Károly zeneszerző, Pablo Casals gordonkaművész, Albert Einstein fizikus, II. Vilmos német császár, I. Károly, Ausztria császára és Magyarország királya és még sokan mások, köztük a korabeli osztrák politika jelentős egyéniségei, az uralkodó ház tagjai és művészek tekintenek a látogatóra érzékletes, sokat mondó protréfotókról. A fényképeket még soha nem látta alkotójukon kívül jóformán senki, mert egy padláson porosodtak, többnyire kinagyíttaüanul. Felfedezésük annak köszönhető, hogy nemrégiben egy úr a XIX. század végén - még fából - készült ősi fényképezőgépet vitt el javítani Peter Coeln ismert bécsi Leica- kereskedőhöz, aki egyben a kiállításnak helyt adó WestLicht fotó-be- mutatóterem kezdeményezője is. Coeln kíváncsiskodására az ismeretlen úr elmondta, hogy nagyapja a XX. század elején sok hírességet lefényképezett vele. A közlés felkeltette Coeln figyelmét, s unszolására kiderült: az úr Ferdinand Schmutz- ler, kora ismert és elismert rézkar- colójának az unokája, aki ma is nagyszülei házában él, ahol nagyapja mintegy 300 kinagyított fotóját és 3000 negatívját őrzi, amelyeknek azonban nem szentelt eddig figyelmet. így derült ki, hogy a portréival sikert arató Schmutzler a fényképezés akkoriban új tudományát hívta segítségül képei elkészítéséhez. A művész, aki meglehetősen konzervatív stílusú rézkarcaiban igyekezett teljesíteni neves megrendelői elvárásait, fotóiban újszerű látásmódról és a fényképezés lehetőségei iránti remek érzékről tesz tanú- bizonyságot, ezért a művészettörténészek szerint a fotók művészeti értéke jóval meghaladja a segítségükkel készült rézkarcokét. A fellelt kincsnek eddig csupán a harmadát nézték át, s ezen belül is sok ábrázolt személyiséget még nem sikerült azonosítani. Mégis: amit eddig feltártak, azt a rendezők érdemesnek tartják arra, hogy a közönség elé kerüljön. A kiállítás november 29-től február 26-ig tekinthető meg a bécsi Westbahnstrasse 40 alatti WestLicht kiállító teremben. Gyönyörű idegenek címmel november 10-ig tart Prágában a francia írók fesztiválja, amelynek a képünkön látható Frédérik Tristan, Emmanuelle Bernheim, Sylvie Germaine és Benoit Duteurtre is vendége. (ČTK-felvétel)
