Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)

2001-11-30 / 275. szám, péntek

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 30. KOMMENTÁR Ducký hosszú árnyéka SIDÓ H. ZOLTÁN Újabb érvágás a hányatott sorsú Szlovák Gázművek (SPP) és áttétele­sen az állam számára: a Legfelsőbb Bíróság tegnapi döntése értelmé­ben a cseh Union Banknak kamatostul ki kell fizetni az általa birtokolt 5 Ducký-váltó ellenértékét, amelynek összege 350 millió cseh koroná­ra rúg. Ján Ducký, aki a Mečiar-korszakban volt a gázművek vezér- igazgatója, számos szerfelett homályos indíttatású lépése mellett so­rozatban írta alá az állítólag nemegyszer biankó, azaz utólag tetszőle­ges összegre kiállítható váltókat. E váltók - a gázművek minden igye­kezete, hadműveletbe illő felvásárlása ellenére - aztán búvópatak­ként bukkannak a felszínre. Pavol Kinčeš, a cég nyáron lemondatott első embere szerint Szlovákiában legjobb tudomása szerint már nincs több Ducký-váltó, azonban külföldön még akadhat, akár több milli­árd koronáról szóló is. A morva Sezoos Group cégen keresztül a cseh Union Bank birtokába került 5 Ducký-váltó léte már régen ismert volt, ennek dacára az SPP struccpolitikát folytatva folyamatosan tagadta a jogosságát és a bíróságokon az időhúzás fegyveréhez nyúlt. A pénzin­tézet néhány napja jelezte, ha ez így megy tovább, nemzetközi intéz­mények elé viszi az ügyet. Tegnap azonban fordulat történt: a Leg­felsőbb Bíróság a cseh félnek adott igazat. A döntés azonban csak újabb mérföldkő a tengerikígyó hosszúságú pereskedésben, mivel az ezer kibúvót találó és az időhúzást művészi szinten művelő Emest Valko, a gázművek jogi képviselője máris panasszal élt és az Alkot­mánybírósághoz fordul. A jog művelői számára lehet, hogy sok tanul­sággal szolgál a két fél minden szintet megjárt pereskedése, azonban e tanulságnak nagy ára van: az államnak, vagyis nekünk kell állni a kifizetés terhét, ráadásul annak kamatos kamataival együtt. S ha ez még nem lenne elég, akkor nem árt tudatosítani: a nemzetközivé da­gadó botrányos ügy jócskán leverheti a magánosítás előtt álló gázművek vételárát. Gazdátlan aranytallér TÓTH MIHÁLY A HZDS újabban híve a NATO- és EU-csatlakozásnak. Sok mód van a politikai hajtűkanyarok megmagyarázására. Mečiar számára a legkézenfekvőbb az lehetne, hogy mindent, amit kormánya 1998 őszéig az egyesülendő Európához csatlakozás tagadásában elköve­tett, azt „rákeni” az SNS-re. Sok minden megideologizálható azzal, hogy egy volt miniszterelnök kijelenti: a stabilitás érdekében tet­tem, amit tettem. Mečiart nem olyan fából faragták, hogy beismer­né, őt egy Slota vagy egy Malíková fontos döntésekben befolyásolni tud. Az üyen önérzeteskedés azonban nem sajátja a modern politi­kának. Metternichtől Clemenceau-ig és Kissingerig tucatnyi példát lehetne felsorolni a „megváltozott a helyzet, megváltozott a vélemé­nyem” típusú magatartás illusztrálására. Mečiar nem él e lehetőség­gel. Elkeserítően bizonygatja, milyen kis ország Szlovákia... Dzurinda közben fuldoklik, és akár a felé nyújtott borotvát is elkapja. Kellemesebb ellenfele egy olyan Mečiar, aki erőteljes euroszkepticiz- musának revízió alá vonásakor nem tart lelküsmeretvizsgálatot, ha­nem köti az ebet a karóhoz, hogy amit 1995-ben mondott, az minden lehetséges közül a legbölcsebb gondolat volt. Miniszterelnökünk ho­vatovább már csak azzal tud érvelni, hogy olyan Szlovákiát úgysem vesznek fel a NATO-ba, az EU-ba, amelynek vezetésében fontos szere­pe van Mečiarnak. Lehet, hogy nem veszik fel, lehet, hogy felveszik. De abban biztosak lehetünk, hogy csak Mečiar szalonképtelenségé­ben bízni - kevés az üdvösséghez. Viszonyaink markáns vonása, hogy a parlamenti pártok zöme vagy heveny, vagy lappangó válságban van. Amelyiknek legeurópaibb a programja, az azért, mert elmond­ható róla: kis erőfeszítéssel teljes tagságát bele tudná gyömöszölni egy kisebb lakókocsiba. A legnagyobbnak az a baja, hogy kikapós me­nyecskéhez hasonlóan „múltja van”. A keresztény párt kissé korszerűt­lenül keresztény, a baloldali pedig mintha rühellné a baloldaliságot. A válságtól gyötört pártok ahelyett, hogy saját állapotukat vizsgálnák meg, a többi hibáira mutogatnak. Erről nem tudnak leszokni. Kant, a königsbergi bölcs 30 évig ugyanannál a vendéglői asztalnál vacsorázott. Mindig maga elé tett egy aranytallért. Távozáskor zsebre tette. A filozófus a pincérnek odaígérte borravalóként, azzal a feltétellel, hogy a szomszéd asztalnál ülő porosz tisztek legalább egyszer nem a kutyákról, a lovakról és a nőkről vitatkoznak. Mi még csak 12 éve hallgatjuk, ahogy a pártok szapulják egymást. Nincs kinek odaadni az aranytallért. VISSZHANG Nem taníthat akárki! Mindenki számára közismert az oktatásügy, az egészségügy és a kultúra mostoha helyzete. Az is­kolába íratás közeledtével sűrűbben jelennek meg az Új Szó hasábjain is a szlovákiai ma­gyar oktatás helyzetét elemző cikkek. A szerzők (nevük feltün­tetésével) elmélkednek a ma­gyar iskolák tárgyi és személyi feltételeiről. Meg vagyunk győződve, hogy ezek az írások megmaradásunkat hivatottak szolgáim, hogy minél több ma­gyar szülő oda írassa be gyerme­két, ahol a legmegfelelőbben, anyanyelvén tudja képességeit kibontatkoztatni: a magyar isko­lában. Ezért is fogadtuk mély megdöbbenéssel az Új Szó no­vember 22-i számában közzétett olvasói levelet, amelynek szerzőjéről azóta Harmac pol­gármestere megírta ugyan, hogy nem létező személy, de pocskon­dozásait ország-világ olvashatta. Mi, pedagógusok nap mint nap nehéz körülmények között, de becsületesen végezzük munkán­kat. Éppen ezért szomorít el ez az alaptalan vádaskodás. Hiszen a központi, erőteljes „racionali­záció” ellenére járásunkban egyetlen magyar vagy szlovák is­kolát sem zártak be - köszönhe­tően a járási elöljáró és a tanügyi osztályvezetők helytállásának. Aki másokra szórt rágalmakkal akarja saját gerinctelenségét pa­lástolni (ráadásul kitalált név alatt), az inkább árt, mint hasz­nál a szlovákiai magyar iskolák­nak. A jószándékú, segítő kritika mindig kedvező visszhangra ta­lál a pedagógus körökben, de az ilyen vádaskodó lejáratást a leg­határozottabban elutasítjuk és annak közlését is minden előze­tes ellenőrzés nélkül. A levelet a Rimaszombati já­rás harminckét alapiskolájá­nak igazgatója és a járási ok­tatási osztály helyettes ve­zetője írta alá TALLÓZÓ PRAVDA Az idén is furcsa helyzetbe kerül­hetnek a kerületi hivatalok: nem lesz pénz a szociális segélyek kifi­zetésére - írja a Pravda. Az állami költségvetésből ugyanis a kértnél 2,8 milliárd koronával kevesebbet kapnak. A pénzügyminisztérium il­letékese szerinte a kormány kény­telen lesz új források után nézni, ugyanis jövőre még többen folya­modnak majd segélyért. MRODnaobroda Az igazságügyi miniszterrel készí­tett interjút a napilap. Ján Čarno- gurský egyebek között a Bírák Ta­nácsáról beszélt. A testület létreho­zása szerinte hozzájárul majd a bí­rói önkormányzatok függetlenedé­séhez és megerősödéséhez. Közöl­te: a tárca számos jogot átruház a tanácsra, ám meghagyja a bírói hi­vatalok elnökeinek és alelnökeinek a kinevezési jogát. Svédországban 200 éve létezik az emberjogi biztos intézménye, ott most kezdik faragni az ombudsman jogköreit A polgárok védőügyvédje Kelet-Európábán általában olyan kép alakult ki, hogy az egyik oldalon van az állam, a másikon a polgár, és az ál­lam a polgárral szemben - a jobbik esetben - megbocsátó szülőként viselkedik, de mindenképpen úgy, hogy nála van az igazság, és nem a polgároknál. SZENTGÁLI ANIKÓ Az ombudsman, az emberi jogok biztosa abból indul ki, hogy az ál­lam nem tökéletes, hogy az állami intézményekben emberek dolgoz­nak, akik hibákat követnek el, és ezeknek a hibáknak igyekszik utána járni a polgárok érdekében. Az omdusman a „nép ügyvédje”, in­gyen és sokkal gyorsabban cselek­szik, mint a bíróságok. Az állammal szemben képviseli a polgárok érde­keit, de nem ellensége, hanem part­nere az államnak. Érdeke és célja, hogy az állam jól működjön. Nem egyszerűen a jogszerűtlenség és tör­vénytelenségekkel szemben, hanem az alkotmányos visszásságok ellen lép fel. Az emberi jogok védelme el­engedhetetlen feltétele az uniós csatlakozásnak és a demokratikus struktúrákba való beilleszkedésnek. Szlovákia az utolsó posztkommu­nista európai állam, mely még nem hozta létre ezt a hivatalt, rajtunk kí­vül Európában már csak Fehér­oroszországban nem működik. A jö­vő héten várhatóan már elfogadja a parlament. A kormány határozata szerint Csáky Pál és Ľubomír Fogaš miniszterel­nök-helyetteseknek az alkotmány- módosítás parlamenti jóváhagyásá­tól számított négy hónapon belül kellett előterjeszteniük az ombuds- manról szóló törvényjavaslatot. Ján Drgonec volt alkotmánybíró szerint az alkotmány nem tesz lehetővé olyan ombudsmans aki aktívan védhetné a polgárok jogait. „Pedig Szlovákiának erre lenne szüksége. A törvény nem sokat javíthat ezen. Nem lépheti túl az alkotmány adta lehetőségeket, mert az alktomány- bíróságon végzi. A legelején, az al­kotmány módosításakor rontottak el minden” - mutatott rá a törvény­előkészítés során Drgonec. A parla­ment elé terjesztett változat való­ban „gyenge”, és nem a civil szerve­zetek által javasolt „erős” ombuds- manról szól. Ľubomír Fogas kész té­nyek elé állította az emberjogi szer­vezeteket: az általa előkészített anyag az ügyészség elképzelését tükrözte. A jogszabályt kidolgozó ügyészcsoport és a kormányzaton kívüli szervezetek nézetei lényege­sen különböztek. A polgári szerve­zetek a kormány emberjogi szekció­ja közvetítésével próbáltak kommu­nikálni Fogas munkacsoportjával, ám csak apró simításokat sikerült a törvénybe csempészniük. A nézetel­térések abból fakadnak, hogy Szlo­vákiában szovjet típusú ügyészi rendszert alakítottak ki, mely a mai napig működik. Egyesek szerint ez az ügyészi rendszer képes megvéde­ni a polgárokat a hivatalokkal szem­ben és képes betartatni a törvényes­séget. Más országokban tudatosítot­ták, hogy az egyszerű emberek ér­dekeit az állammal és az állami hi­vatalokkal szemben nem tudja meg­védeni az ügyészség. Az ügyészség­nek kettős feladata van: a törvé­nyesség védelme és az állam szerve­inek, az állami hatalom megvédése, ha kell, a polgárral szemben is. Ez­zel szemben az emberjogi biztos ab­ból a koncepcióból indul ki, hogy a polgárok jogai, elsősorban az embe­ri jogok szorulnak védelemre. A kormánytervezet értelmében elég, ha az emberjogi biztos elmúlt 35 éves, szlovák állampolgár, bün­tetlen előéletű, egyetlen politikai pártnak sem tagja. A biztosnak ne­velő funkciót is tulajdonítanak, ezért megfelelő végzettséggel kell rendelkeznie, ám a jogi végzettség nem feltétel. Az intézmény székhe­lye Pozsonyban vagy Besztercebá­nyán lesz, létrehozására a jövő évi költségvetésből 20 milliót javasol­nak. A biztost a parlament válasz­taná, legkevesebb 15 honatyának kell majd javasolnia egy-egy jelöl­tet. Az ombiydsman - alti évente je­lentést tesz a parlamentnek tevé­Magyarországon három egyenrangú, egymástól füg­getlen ombudsman van. kenységéről, beszámol a jogtiprá- sokról, rámutathat jogrendbeli hi­ányosságokra - elsősorban sze­mélyes fellépésével, tekintélyével és azzal tud majd eredményt elér­ni, hogy folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt, a legkényesebb ügyeket is medializálja. Az emberjogi biztos intézménye kü­lönböző országokban különböző módon jött létre: alkotmánytör­vénnyel, egyszerű törvénnyel, mi­niszteri vagy elnöki határozattal stb., és minden országban más-más jogkörökkel rendelkezik. A többi posztkommunista országban elő­ször nem nagyon erős, de a nálunk javasoltnál erősebb ombudsmani hivatalt hoztak létre. Addig, amíg az emberek nem bíznak a rendőrség­ben, az ügyészségben, a bíróságok­ban, virágzik a korrupció, erős om- budsmanra van szükség. Később, miután az állam - a kommunizmus­ból teljesen kilábalva - megtalálta a helyét a világban, egyértelművé vá­lik a polgár és az állam közötti ha­tárvonal, azaz a társadalom elér egy bizonyos fejlettségi fokot, fokozato­san csökkentik az ombudsman jog­köreit. Svédországban mintegy 200 éve működik ez az intézmény, ott most kezdik faragni a biztos hatás­köreit. Lengyelországban szintén erős ombudsman, illetve „ombuds- woman” (az első biztos nő volt) védi a polgárok jogait, és a lengyelek büszkék e hivatalra. Magyarorszá­gon három egyenrangú: egy általá­nos és két szakosodott speciális (adatvédelmi és kisebbségügyi) biz­tos látja el az ombudsmani te­endőket, akik egymástól függetle­nek. Szlovéniában egyetlen biztos tevékenykedik, aki bizonyos napo­kon a régiókban végzi munkáját. Csehországban az emberjogi biztosi hivatalt - közvetlenül létrehozása után - 4000 panasz lepte el. A cseh törvény „tökéletlen”, a kompetenci­ák nincsenek világosan behatárol­va, s a biztos egyedül nem győzi a panaszok kiviszgálását, s ez komoly problémát okoz. Nálunk először az alkotmányba ik­tatták az ombudsmani hivatalt, a vonatkozó törvény pedig már a par­lamentben van. Tegnap keddre na­polták a végső szavazást, de az is előfordulhat, hogy a vita folytatódik és nem tudni, mikor fogadják el a honatyák. A jogszabály jövő évjau- nár 1-jei hatályossággal számol. Az öböl-vidéken elvileg nincs olyan árszint, ami alá ne tudnának menni, az oroszoknál viszont van Oroszország és az OPEC ACZÉL ENDRE Egy moszkvai lap felfedte, hogy az orosz költségvetést - amelynek 40 százalékát a kőolajbevételek adják ­18,5 és 23,5 dollár közötti hordón­kénti olajárra tervezték, más szóval, az oroszoknak olajárban még jó az, ami az OPEC-kartellhez tartozó kőolajtermelőknek (elsősorban az öböl-vidékieknek) már nem jó. Ez a magyarázata annak, hogy Moszkva a múlt hét végén kicsit „megpofoz­ta” az OPEC-et. Eleinte úgy csinált, mintha a vészesen csökkenő olajá­rakat megállítandó, hajlandó lenne kooperálni, majd úgy kooperált, hogy abban nem volt egy cseppnyi köszönet sem. Napi hárommillió hordós exportját - az OPEC kérésé­nek megfelelően - úgy tíz százalék­kal, azaz 300 ezerrel kellett volna csökkentenie, ehelyett bejelentett ötvenezret. Ez idő szerint - orosz költségvetési szempontból nézve - a kőolaj ára „alsó hangon szól”, ami kielégíti az oroszokat, de nagyon messze van attól a 22-28 dolláros szinttől, amit az OPEC magának elképzelt. A kar­tell ma már egyáltalán nem az a ke­mény érdekérvényesítő, ami volt, ami tudott lenni. A világexportnak kevesebb mint a fele fűződik a ne­véhez, és már csak úgy tudja - tud­ná - viszonylag magas szinten sta- büizálni az olajárat, ha ehhez meg­kapná Oroszország, Norvégia és Mexikó együttműködését. E há­romnak úgy félmillió hordós ex­portcsökkentést kellett volna „oda­tennie” az OPEC két-két és fél milli­ójához s annak lett volna hatása. De az oroszok kivonultak a közös vál­lalkozásból; jöhet az árháború. Ami egyébként - szögezzük le - nem az olajtermelő országok mohóságfo- kozati eltéréseiben keresendő, ha­nem alapvetően abban, hogy a vi­lág vezető ipari államai (amelyek egyszersmind a legnagyobb kőolaj- importőrök is) recesszióban van­nak vagy afelé tartanak. A termelés zsugorodása pedig, amint ez köztu­dott, az energiahordozók iránti ke­reslet zsugorodását is maga után vonja. Na már most, az OPEC helye­sen gondolkodik, amikor azt mond­ja, hogy csökkenő kereslettel nem lehet növekvő kínálatot szembehe- lyezni, mert akkor az olajár meg-, illetve összeroppan. Innen a kartell- nak az az igyekezete, hogy a kíná­latcsökkentésbe valamennyi olaj­termelőt (exportőrt) bevonja. Ha ez nem sikerül - márpedig nem si­került -, akkor az történik, hogy mi­közben az OPEC lemond termelése és exportja egy részéről, mások szinten tartják azt, vagy alig észre­vehető mértékben csökkentik. Sőt Oroszországról még annyi kicsi go­noszság is feltételezhető, hogy az önként vállalt exportvisszafogást más országok (például az egykori szovjet közép-ázsiai olajtermelők) termékének a továbbexportálásával kompenzálja. Ha nem épp növeli ­közvetve - tíz exportját. Az ered­ményvégső soron az, hogy az OPEC önkéntesen lemond piaci részesedé­se egy részéről az oroszok javára. Ami úgy értendő, hogy miközben a kőolajtermelők összexportja csök­ken, az összes kivitelen belül az oro­szok részesedése automatikusan növekszik. Szakemberek azt jövendölik, hogy amíg csak a Nyugat vezető gazdasá­gi hatalmai össze nem szedik ma­gukat, addig az olajár vagy egy ala­csony szint körül fog stabilizálódni, vagy akörül ingadozik, olykor hek­tikusan. Az olcsó energia jó hír. Az egészen más kérdés, hogy az oro­szok hosszú távon nem tudnak ár­háborút nyerni az öböl-vidéki ter­melőkkel szemben, mert ők maguk nagyon drágán, azok meg nagyon olcsón hozzák felszínre a fekete aranyat. Magyarán: az öböl-vidé­ken elvileg nincs olyan árszint, ami alá ne tudnának menni, az oroszok­nál viszont van.

Next

/
Thumbnails
Contents