Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)
2001-11-05 / 254. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 5. Tragikus baleset történt szombaton este Pozsonyban az Óvárosi utcában. A forgalmas helyen egy személygépkocsi halálra gázolt egy 14 éves lányt, aki a tilosban akart átjutni az utca másik oldalára. (TASR-felvétel) Szándéknyilatkozatot hagytak jóvá a határ menti egészségügyi együttműködésről Kórházba is a hídon át DUNASZERDAHELY Csökkenés tapasztalható A dunaszerdahelyi régió a munka- nélküliség terén országos viszóftý- latban a 40. helyen áll. Ján SihelŠRý, a járási munkahivatal vezetője szerint most szeptemberben 0,5%-kal volt kevesebb állástalan, mint 2000 szeptemberében. Az idei augusztusi adatokhoz viszonyítva 0,8%-os csökkenés tapasztalható. „A jövőben is mindent megteszünk azért, hogy állást tudjunk kínálni a munkát keresőknek” - mondta Ján Si- helský. Ajárási munkahivatal június végén nagyszabású állásbörzét szervezett, ahol külföldi cégek kínálták fel szabad munkahelyeiket a régióban állást kereső embereknek. A munkahivatalban remélik, a nyár eleji börze nem az utolsó volt. A tervek szerint évente megrendezik, mert úgy gondolják, a júniusi időpont a legmegfelelőbb, hiszen a frissen végzett diákok lehetőséget kapnak az elhelyezkedésre. Idén a hivatalban 562 Uyen fiatalt regisztráltak; tavaly ez a szám 850 volt. „2001. január 1-jén hatályba lépett az a törvény, hogy a levelező tagozaton tanulók is diáknak számítanak, ezért nem lehet őket nyilvántartásba venni” - felelte Sihelský árra a kérdésre, mi az oka a nagy csökkenésnek. Több tanfolyamot is indítanak a közeljövőben. Ilyen például a külföldi munkavállalást segítő au- pairtanfolyam. A résztvevők angol órákon vehetnek részt, valamint megtanulhatják az internet és a szövegszerkesztés fortélyait. A munkahivatal szeremé, ha a járásban is fellendülne a falusi turizmus, ezért idegenforgalmi tanfolyam megszervezését is tervezi. Az elképzelések szerint a továbbképzésen 25-en vehetnek részt, (lil) ZEMPLÉNI-TÓ A nők helye a közéletben A nők egyenjogúságáért a társadalmi és közéletben címmel tartottak nemrég konferenciát a Zempléni-tó melletti Poštár üdülőben. Az Aktív Nők nevű polgári társulás nagymi- hályi szervezete által rendezett tanácskozás fő témája a nők közéleti szereplése lehetőségeinek megvitatása, következésképpen az ezt akadályozó tényezők kiszűrése volt. Ehhez szolgáltatott bő anyagot a Nagy- mihályi, a Tőketerebesi és a Szob- ránci járásban ezzel kapcsolatosan korábban végzett felmérés eredménye. Az 1150 megkérdezett nő és férfi többsége (leginkább fiatalok, 30 éves korig) a nők közéleti szereplésének egyik akadályaként a családot és a gyermekeket, valamihtWke- vés önbizalmat, a harciasság hiányát és a férfiak általi diszkriminációt jelölte meg. A kisebbik táborhoz tartozók viszont nem lámák semmilyen akadályt, amelyek visszatartanák a nőket attól, hogy bekapcsolódhassanak a közéleti munkába, (kát) Ján Oravec párkányi polgármester és Sólyom Olimpia, az esztergomi Vaszary-Kolos Kórház főigazgatója határ menti egészségügyi együttműködésre vonatkozó szándéknyilatkozatot írt alá. PÁRKÁNY/ESZTERGOM A dokumentum aláírásán jelen volt Matuška László, a párkányi rendelőiintézet igazgatója is, aki lapunknak elmondta: a kezdeményezést már régebben szorgalmazták mindkét oldalról, ám megvalósítását a közvetlen közleA járási rendőrkapitányság többféle, gyermekeknek szánt megelőző programot kíván megvalósítani. A Biztonsági Kártya nevű akció elsős kisikolásoknak szól, és lényege, hogy megvédje a veszélyektől az olyan gyermekeket, akik először kerülnek ki a családi környezetből. A programban részt vevő elsősök „személyazonossági” kártyát kapnak; ezen a nevükön kívül fel van tüntetve a rendőrség telefonszáma, a gyermek szüleinek telefonszáma, hogy szükség esetén mindenki tudja, kit kell értesíteni. A kisdiákok előadásokat is meghallgatnak arkedés hiánya gátolta, október 11- én a két várost összekötő Mária Valéria híd megnyitásával ez az akadály elhárult. A szándéknyilatkozat aláírása után konkrét lépések következnek: megvizsgálják annak lehetőségét, hogy az 530 ágyas esztergomi kórház milyen feltételek mellett tudná fogadni a sürgősségi eseteket a Duna innenső oldaláról. „Párkányban az egyetlen egészségügyi intézmény a rendelőintézet, ahol október elsejétől működik a gyorsmentőszolgálat. A városban és a környék 22 községében 35 ezer ember él, a betegeket az 55-60 kilométerre levő érsekről, hogyan kerüljék el a veszélyes helyzeteket, hogyan óvakodjanak a balesetektől, a tűzesetektől, hogyan közlekedjenek az utcán. A Viselkedj normálisan! című programot a jövő év elejétől alkalmazzák Galántán, Szereden, Diószegen, Tallóson és Jókán, az ottani ötödikes-hatodikos alapiskolások között. A holland rendőrség közreműködésével szervezendő akció keretében a gyermekek tíz témáról - alkohol, kábítószer, közlekedés, szórakoztató pirotechnika stb. - szóló munkafüzetet kapnak, és havonta egy tanítási órán előadásokat tartanak a hatóságok. A fiatalok javaslatokat is tehernek, valaújvári kórházba szállítjuk. Az esztergomi megyei kórházba az út a rendelőintézettől számítva a Mária Valéria hídőn át körülbelül öt perc. Főleg a baleseteknél fordul elő, hogy a sérült életén csak a gyors sebészi beavatkozás, a műtét segíthet. Az ilyen helyzetekben lenne szükség arra, hogy a beteget az érsekújvári helyett az esztergomi kórházba szállíthassuk”- fejtette ki az igazgató. Elmondása szerint az elkövetkező időszakban mindkét fél felméri a helyzetet. Tárgyalnak a biztosítókkal, és ezután döntenek a határ menti egészségügyi együttműködés formájáról, (km) mint vetélkedőn mérhetik össze tudásukat. Ugyancsak holland segítséggel a 2002/2003-as tanévben tervezik megvalósítani a Kerékpár nevű programot. Ebbe negyedikes gyermekek kapcsolódhatnak be. A programban részt vevő rendőrök felvilágosítják őket, milyen tartozékok hiányoznak biciklijükről, és azokat a gyerekeknek be kell szerezniük. Az egy hónapos program alatt a negyedikesek kerékpárosigazolványt is kapnak, és a „tanfolyam” játékos bicikliprogrammal fejeződik be. Azt még az illetékesek sem tudják, hogy erre kijelölt utakon, azaz „élesben”, vagy közlekedési játszótereken kerül-e sor. (gl) „Személyazonossági" kártya, kerékpáros-igazolvány a rendőrségi akciók keretében Biztonsági programok iskolásoknak GALÁNTA GÖMÖRPANYIT Felújították a honvédtüzérek emlékművét Ünnepélyes keretek közt leplezték le tegnap a helyi temetőben az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc résztvevőinek felújított síremlékét. A honvédtüzérek - Keressy Ferenc és Keressy Bertalan - emlékművét a Csemadok helyi alapszervezete újíttatta fel az ön- kormányzat segítségével és az Illyés Közalapítvány támogatásával. Az ünnepség katolikus szentmisével kezdődött. A község nevében Rási László polgármester, az MKP és a Csemadok nevében pedig Köteles László parlamenti képviselő mondott beszédet. A rendezvényen részt vett Szőllős János, a Rozsnyói Járási Hivatal elöljáró-helyettese is. Az ünneplők a magyar himnusz mellett a szlovákot is elénekelték, (kp) NAGYSZOMBAT Halálos áramütés ért egy fiút Tragédiával végződött két fiú veszélyes játéka a hét végén a város egyik lakótelepén. A 12 esztendős Igor felmászott egy villanyoszlopra, és halálos áramütés érte. A szörnyű tragédiának szemtanúja volt egy asszony, aki elmondta, figyelmeztette a fiúkat a rájuk leselkedő veszélyre. Igor azonban visszabeszélt; azt kiabálta a nőnek, hogy törődjön a saját dolgaival. Röviddel ezután az asszony szikrázásra és tűzcsóvára lett figyelmes. A szerencsétlenül járt fiú holttestét a helyszínre hívott tűzoltók szabadították ki a huzalok közül, (ta) KASSA Tüzet fogott a bútor egy gyertyától Óriási szerencséje volt annak a 90 éves asszonynak, akinek lakásában tűz ütött ki halottak napján. M. O. gyertyát gyújtott néhai főijének emlékére, de amikor belekezdett az imádságba, tüzet fogott az az asztalka, amely előtt térdelt. Szerencsére a szomszédok szinte azonnal észrevették a lángokat, és kimenekítették az idős asszonyt. Juraja Horňák, a Kassai Kerületi Hivatal tűzvédelmi osztályának munkatársa szerint a tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően az anyagi kár csak megközelítőleg ötezer koronára tehető, (sr) j\ a VASÁRNAP és az ÚJ SZÓ karácsonyi játéka 2001. november 2-ától november 30-ig VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, HELYENKÉNT ELŐFORDULHAT ESŐ, 7-12 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 06.45-kor - nyugszik 16.25-kor. A Hold kel 19.29-kor - nyugszik 11.06-kor. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 267 Dobson-egységet mértek. Az ultraibolya sugárzás az évszaknak megfelelő volt. ORVOSMETEOROLÓGIA Változóan felhős lesz az égbolt. Délelőtt Közép- és Kelet-Szlovákiá- ban borult idő valószínű, s helyenként csapadék is előfordulhat. A kora délutáni hőmérséklet 7 és 12 fok között, északon 5 fok körül várható. Délnyugaton megélénkülhet az északnyugati szél. Az előrejelzés szerint kedden és eleinte szerdán is derült időre számíthatunk. Néhol a köd csak a késő délelőtti órákban oszlik fel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 3 fok között, a legmagasabb nappali holnap 7 és 11, holnapután 8 és 12 fok között alakul. Kedvező lesz ma is az időjárás hatása. Kellemes napnak néznek elébe a mozgás- szervi betegségekben szenvedők; gyengülnek a reumások fájdalmai. A szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi betegségekben szenvedőknek panaszokra kell számítaniuk; kerüljék a nagyobb megterhelést és a stresszhelyzeteket. Az érzékenyeket és az alacsony vémyomásúakat migrénes jellegű fejfájás és hányinger gyötörheti. Átlagos lesz a szellemi és fizikai teljesítőképesség, s nem romlik az összpontosítókészség sem. Holnap hasonló fronthatás várható. Holnap 1; ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek rt