Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)

2001-11-26 / 271. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 26. Régió - hirdetés 3 NYITRAI kerület Az év elején még ötezer koronás többlet, az év végén már 13 ezer koronás tartozás Több, mégis kevesebb A bérekre fordítandó összeg jövőre 13,6 százalékkal nő, de mivel ápri­listól emelik a pedagógusok bérét, nem áll meg az adósságnövekedés - még akkor sem, ha a választások évében valószínűleg nem kell az energiaárak emelésére számítani. Štefan Prónay, a kerületi hivatal ok­tatási osztályának vezetője lapunk­nak elmondta, hogy a gondok elle­nére eddig egyeden iskolát sem kel­lett bezárni a kerületben, sőt új, ma­gyar középiskolák nyíltak: a Zoboralji Váltakozói Szakközépisko­la Alsóbodokon, református gimná­zium Léván és szakmunkásképző Szógyénben. A jövőben elkerülhe- tedennek tűnik a kisiskolák össze­vonása, hiszen idén 3786-tal volt kevesebb az alapiskolások száma a kerületben, mint tavaly, és ha szigo­rúan megtartanák az előírást, amely szerint egy osztályban 24 ta­nulónak kell lennie, akkor 268 pe­dagógust kellene elbocsátani. A helyzet 2002 júliusától sem válto­zik, mert bár bizonyos hatásköröket és költségvetési tételt átvesznek az önkormányzatok, az állami támo­gatás ugyanannyi marad. Viszont az állam ezentúl nem egyenlíti ki a tar­tozásokat, s mindenképp éssze­rűbb, megfontoltabb gazdálkodásra és annak megfontolására kényszerí­ti az önkormányzatokat, fenn tud- ják-e néhány tanuló miatt tartani a helyi kisiskolát, (-bee) SALGÓBÁNYA Turistákért a szomszédba Magyarországon nagy érdeklődés előzte meg a mai salgóbányai ösz- szejövetelt, amelyen Közép-Szlová- kia huszonkét síterepét mutatják be. Csúsz Péter, a Losonci Járási Hi­vatal elöljáró-helyettese elmondta, azokról a síterepekről, turistaházak­ról adnak tájékoztatást a határon túli idegenforgalmi irodák, síklu­bok, önkormányzatok, nagyválla­latok képviselőinek, amelyek tulaj­donosai kérték, hogy szeretnének Magyarország felé nyitni. Mivel a helyek alkalmasak sítanfolyamokra, iskolák is érdeklődnek. „Ezeken a helyeken lesznek magyarul beszélő alkalmazottak, akik tájékoztatást nyújtanak a magyar turistáknak. A vállalkozók gondoskodnak arról, hogy a magyar vendégeket a nem­zetiségük miatt ne éljék a síterepen kellemetlenkedések” - mondta Csúsz. Szinte valamennyi bemutat­kozásra váró központ ismeretlen még a magyarországi turisták előtt. A turistaházak tulajdonosai közös CD-n szemléltetik szolgáltatásaikat, áraikat, a szórakozási lehetősége­ket, a táj és a környék nevezetessé­geit. Magyarul beszélő munkatár­sakkal érkeznek Salgóbányára, hogy az érdeklődőknek már a hely­színen választ adhassanak, (fo) A kitartó lakossági levelezés jutalma NAGYIDA Mintegy harminc nagyidai család találta magasnak a vülanyszámlát 2000 februáija és 2001 februárja között. Gondjaik 1999-ben kezdőd­tek, amikor a szolgáltató a „túlfize- tó” ügyfelek havi előlegét automa­tikusan 300 koronával csökkentet­te, így előfordult, hogy az év elején még ötezer koronás többletet fizető polgártól ugyanazon év végén már 13 ezer koronás tartozást követelt a szolgáltató. A nagyidai polgárok áprilisban a gazdasági minisztéri­umhoz fordultak magyarázatért, miért nem értesíti őket a szolgálta­tó az áremeléseket követő tarifa- változásokról, illetve miért nem emelték a havi díjat a villanyáram árának emelkedését követően. Mi­vel a minisztériumból nem érkezett válasz, Köteles László MKP-s parla­menti képviselő segítségét kérték az ügyben, aki májusban fordult le­vélben a gazdasági miniszterhez. A minisztérium erre ellenőröket kül­dött a kassai villamos művekhez. A cég kassai igazgatója a panaszok tisztázása érdekében falugyűlés összehívását kérte Nagyidán, vi­szont a villamos művek képviselői nem jelentek meg. A találkozóra végül csak november közepén ke­rült sor. Zborai Imre, a képviselő asszisztense elmondta, szeretnék elérni, hogy a pénzügyminisztéri­um áremelés tervezése esetén idő­ben tájékoztassa a szolgáltatót, hogy annak legyen ideje felkészül­nie. Legutóbb ugyanis három nap­pal a bevezetés előtt kapták meg az új áljegyzéket. „Azt is kérni fogjuk, hogy minden egyes fogyasztót tájé­koztassanak. A vülamos művek ve­zetői megígérték, hogy ők is hason­ló lépéseket tesznek, javaslatunkra pozitívan reagáltak, és a magukat még most is megkárosítottnak érző nagyidai fogyasztók panaszait ki­vizsgálják” - mondta. Időközben ismertté vált az ellenőrzés eredmé­nye; igazat adtak a panaszosok­nak, túlszámlázást állapítottak meg, illetve szakmai mtüasztást észleltek, mivel a lakosság tájékoz­tatása a szolgáltató részéről elma­radt. Úgy tűnik, a nagyidaiak egy kitartó képviselőnek köszönhetően csatát nyertek. Az informálás za­vartalanságához azonban Zborai szerint szükség van az említett mi­nisztériumi rendeletre, (juh) A gazdasági fejlődés, és a szociális biztonság a cél! MAGYAR KOALÍCIÓ PARTJA STRANA MAĎARSKEJ KOALÍCIE Használjuk ki, hogy szomszédunk Csehország, Ausztria és Magyarország. Építsünk kerületünk energetikai erejére (Bős, Apátszentmihály). Hasznosítsuk természeti kincsünket - a kőolajat északon, az ivóvizet délen. Fejlesszük a turizmust - Pöstyénen kívül vannak termálforrásaink és hegyeink is. Erősítsük a nemzetek és nemzetiségek kapcsolatát régiónkban - hiszen Európa is sokszínű! 8.)Kvarda József Nagyszombati kerületi elnökjelölt NAGYFODEMES H Bugár Béla pártelnök és a hét jelölt Bugár Béla pártelnök is vendége lesz annak a nagygyűlésnek, ame­lyen a Galántai járás hét MKP-s megyeiképviseló-jelöllje mutatkozik be. A ma 19 órakor a művelődési házban kezdődő találkozón alapis­kolások kulturális műsorral szórakoztatják az érdeklődőket, (gl) KOMAROM Állásbörzét rendez a munkaügyi hivatal A járási munkaügyi hivatal az idén ismét megrendezi az állásbörzét. A november 30-án 8.30-tól 13.00 óráig tartó börzén elsősorban szlo­vákiai és csehországi munkaadókkal találkozhatnak majd a potenciá­lis munkavállalók. Helyszín a Városi Művelődési Központ, (vkm) SH RIMASZOMBAT A város az Európai Unió díjazottjai között Miklós László környezetvédelmi miniszter jelenlétében veszi át az Európai Unió díját holnap Brüsszelben Ladislav Bartakovié, Rima­szombat polgármestere. Az EU környezetvédelmi bizottsága „Város útban az Európai Unióba” címmel három évvel ezelőtt hirdetett pá­lyázatot a tagjelölt országok részére, amelyre az idén 13 állam 122 városa jelentkezett, (tt) SZEPSI t* t-! • : Ifjúsági napok: választás, státustörvény A hét végén tartották a városban a regionális ifjúsági napokat. Új kihívások a választások előtt címmel Múdra Rozália, a Kassa Kerü­leti Hivatal elöljáró-helyettese és Köteles László, az MKP parlamen­ti képviselője tartott előadást. Zachariáš István, Szepsi polgármes­tere, az MÍG’ elnökségének tagja a státustörvényről beszélgetett a fiatalokkal. (Z. I.) a VASÁRNAP és az ÚJ SZÓ karácsonyi játéka 2001. november 2-ától november 30-áíg a*s***ré,rtre udi»» VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHŐS ÉGBOLT, HELYENKÉNT ELŐFORDULHAT HÓ, >1 - +3 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 07.16-kor - nyugszik 16.02-kor. A Hold kel 14.25-kor- nyugszik 01.58-kor. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 313 Dobson-egységet mértek. Az ultra­ibolya sugárzás gyenge volt. Túlnyomóan fel­hős lesz az égbolt, s helyenként elő­fordulhat hózá­por. A kora dél­utáni hőmérséklet mínusz 1 és plusz 3 fok között vár­ható. Néhol élénk lehet az észak- nyugati, északi szél. Az előrejelzés szerint kedden és szerdán jobbára borult, csapadékos időre számítha­tunk. Sokfelé valószínű továbbra is hózápor, Nyugat- és Közép-Szlová- kia déli részén előbb hó, majd ha­vas eső, eső vagy ködszitálás várha­tó. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet általában plusz 1 és mí­nusz 5, a legmagasabb nappali mí­nusz 1 és plusz 4 fok között alakul. Részben kedve­zőtlen lesz az idő­járás hatása. To­vábbra is pana­szokra kell számí­taniuk a mozgás- szervi betegségekben szenvedők­nek; erősek maradnak a reumások fájdalmai. Rosszabbodhat a szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi betegségekben szenvedők állapota. Asztmás rohamok, fejfájás, de­presszió és fantomfájdaímak is elő­fordulhatnak. Csökken a szellemi és fizikai teljesítőképesség, romlik az összpontosítókészség. Nyugtalanná válhatunk, az érzékenyeknek átme­netileg rossz lehet a közérzetük. Holnap hasonló fronthatás várható.­mmmm m i & mmm -- <, m mmmmm m a Holnap w ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek

Next

/
Thumbnails
Contents