Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)

2001-11-23 / 269. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 23. Politika 5 Múdra Rozália kassai megyeielnök-jelölt szerint a legfontosabb és legsürgősebb feladat az átfogó vidékfejlesztés Más értékrendet kell teremteni „Ezek az első megyei választások, a polgárok még nem igazán tudatosít­ják a dolog fontosságát és tétjét.” (Archív felvétel) Nemzetgazdasági tervezés szakon szerzett oklevelet a Pozsonyi Közgazdaság-tudo­mányi Egyetemen, azóta egyfolytában régiófejlesztés­sel foglalkozik, külföldön is szerzett szakdiplomákat. A főpolgármesteri hivatal stratégiai osztályának éléről 1998-ban került a Kassai Kerületi Hivatal elöljáró­helyettesi posztjára. JUHÁSZ KATALIN A kerület problémái jó ideje „adottak”. Munkanélküliség, rossz gazdasági viszonyok, romakérdés... A szociális helyzet javítása egyre sürgetőbb feladat, a lakosság éle­tének minden területére pozitívan hatna. A régió leszakadásának megállításához gondolkodás- és módszerváltásra is szükség van, elsősorban helyi anyagi és szellemi forrásokra támaszkodva. A régió szükségleteihez igazodva új vállal­kozások feltételeit kell megterem­teni, ami új munkahelyeket ered­ményezne. Ehhez az oktatási in­tézményeknek is figyelembe kell venniük a régió szükségleteit, cél­irányosan kell működniük, hogy a kikerülő fiatalok versenyképessé váljanak a munkaerőpiacon, hogy európai szinten tudjanak élni. Fő­leg a kerület déli részén van szük­ség átfogó vidékfejlesztésre, a kis települések leszakadásának meg­akadályozása érdekében. Gondolom, az eurorégiók szere­pe is megnő a jövőben. Tapoga­tózójeliegű közeledésre eddig is történtek kísérletek a Kassai ke­rületben. A határon átnyúló együttműködés fontos szerepet kap az elkövetkező időszakban, elsősorban az euro- régiókon belül, de kívül is, a kassai régió viszonylatában elsősorban Szlovákia és Magyarország között, ám Szlovákia és Ukrajna között is. » A szociális helyzet javítása egyre sür­getőbb feladat, a lakos­ság életének minden területére pozitívan . . hatna. \> Ez is egy módja annak, hogy az or­szághatárok ne legyenek kerékkö­tői a további fejlődésnek. Tegyük fel, hogy Ön megnyerte a választásokat, és első megyei elnöki munkanapján beszélge­tünk. Mi az, amihez azonnal hozzákezdene? Meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy a megyei önkormány­zat működőképessé váljon. Fel kell építeni egy új hivatalt. Az én irá­nyításommal csakis olyan hivatal működhetne, amely fontos és konkrét célokra összpontosítaná erőit, kellő szakmai színvonalon és a lehető legnyitottabb módon dol­gozna. Nem tűrnék semmiféle ösz- szefonódásokat, egyéni érdekek érvényre juttatását. Fel kell térké­pezni a legégetőbb problémákat, és le kell zárni a hatáskör-átruhá­zásokat. A leendő önkormányzat semmilyen téren nem lesz kerék­kötője a fejlesztésnek és fejlődés­nek, mert az egészséges lokálpat­riotizmus már most jelen van ezen a vidéken. Az ön starthelyzete azért is jó, mert az elmúlt három évben al­kalma nyűt egy kerületi hivatal működésének beható megisme­résére. Mit kellene gyorsan és radikálisan megváltoztatni a munkamódszerek terén? Igen, szerencsés helyzetben va­gyok, mivel tudom, mit kell kikü­szöbölni, és mik az átmenthető po­zitívumok. Az utóbbi három évben tervezési folyamat indult meg a re­gionális fejlesztésben, olyan költ­ségvetés-előkészítés kezdődött meg, amely elsősorban a helyi pri­oritásokra összpontosít, bár nem sikerült teljesen kiküszöbölnünk a személyes érdekek érvényesülését a hivatalon belül. Készen áll a ke­rület regionális terve, amely része az állami fejlesztési tervnek. Ezt kell lebontani, és keresni a progra­mok pénzelésének lehetőségeit. Kerületi elöljáró-helyettesként mennyire tudta érvényre juttat­ni a magyar nemzetiségű lakos­ság érdekeit? Egy hivatalnok az érvényes törvé­nyek szerint működhet, ezeken be­lül sikerült elérnem, hogy a gazda­sági és szociális problémák megol­dása elsősorban a déli járásokra összpontosuljon. Ezt sajnos az a tény is indokolta, hogy a kerület déli része a legelmaradottabb. Ott mára már kis mértékű fejlődés ta­pasztalható, az a bizonyos gondo­latváltás pedig délen inkább meg­jelent, mint északon. Ez főleg a ha­táron átnyúló együttműködésből fakad. Magyarország a vidékfej­lesztés terén előbbre tart nálunk, bőven van tanulnivalónk. Örülök, hogy ezek az elmaradott települé­sek végre pénzhez jutottak a kör­nyezetvédelmi infrastruktúra fej­lesztésére, ez a szakminisztérium, valamint a kerületi és a járási hiva­talok együttműködésének köszön­hetően valósult meg. Minden lehe­tőséget megragadtam, hogy pénzt „varázsoljak” a nemzetiségi isko­lák felújítására, állaguk megóvásá­ra, továbbá mindent megtettem azért, hogy ne szűnjön meg egyet­len nemzetiségi oktatási intéz­mény sem. Úgy tudom, a kassai Thália Szín­ház életét is sokszor megkönnyí­tette, illetve ha nem Ön volna az elöljáró-helyettes, a mostaninál sokkal nehezebb helyzetben lennének. Lehetőségeimhez mérten igyekez­tem segíteni a színház működését. A legnagyobb gond az épület befe­jezése körül keletkezett, szeren­csére a jövő évi költségvetésben is van rá némi pénz. Szerintem na­gyon fontos, hogy jó körülménye­ket teremtsünk a színház tevé­kenységéhez, mert az intézmény a kassai magyar közösség szellemi központjává is válhatna. A kultú­rának, művészetnek nagyon erős megtartó ereje van. Mit kínál a szlovák választók­nak? A régiófejlesztés, gondo­lom, nem nemzetiségfüggő do­log. Nem is szeretném magyar és szlo­vák többségű területre felosztani magamban a leendő megyét. A szociális és gazdasági problémák megoldását illetően az egész kerü­letben vannak sikereink, az iglói ipari park tervezetét például már elfogadták, Phare-pénzek is érkez­nek majd. Ennek a projektumnak társszerzője voltam, és nem érde­kelt, hogy szinte színszlovák vi­dékről van szó, csak arra gondol­tam, hogy annak a régiónak is szüksége van a fejlesztésre. A Kassai kerület országos lista­vezető a megyeielnök-jelöltek számát ületően; huszonnégyen versengenek a választók bizal­máért. Müyen esélyt jósol saját magának? Ebből is látni, milyen sok itt az am­biciózus ember! Vagy jobbik eset­ben mindenki úgy gondolja, hogy valamit sürgősen tenni kell a régi­óért, mindenki a bőrén érzi a le­szakadást. Ami a jelöltek szakmai felkészültségét illeti, legalábbis eddigi tevékenységük alapján, ke­vés hozzáértő ember akad közöt­tük, kevesen foglalkoztak terület- fejlesztéssel, hivatalszervezéssel, sok jelöltnek nincs vezetői gyakor­lata, nem tud bánni az emberek­kel. Ennek fényében nem tartom magam rosszabb jelöltnek egyi­küknél sem. SS Kevés hozzáértő r ember akad kö­zöttük, kevesen fog­lalkoztak területfej­lesztéssel, hivatal- . . szervezéssel. \\ Ön szerint mekkora a kerület vá­lasztópolgárainak érdeklődése? Egyes szakértők alig 50 százalé­kos részvételt jósolnak. Ezek az első megyei választások, a polgárok még nem igazán tuda­tosítják a dolog fontosságát és tét­jét. Keveslem a tájékoztatást, sze­rintem a nagy nyilvánosság nem ismerkedhetett meg kellő mérték­ben a hatáskörök átruházásának hozadékaival. Szeretném hinni, hogy a magyarlakta települése­ken, az eddigi hagyományokhoz híven most is az átlagosnál na­gyobb lesz a részvétel. Annyit üzennék a választóknak, hogy na­gyon sok múlik azon, ki és hogyan indítja meg a reformfolyamatokat a leendő megyében. Fontos, hogy a megyei elnök valóban szívügye legyen a régió, és hogy az illető­nek tiszta legyen a múltja. A gaz­dasági és szociális fejlesztés mel­lett a társadalmi fejlődés is elen­gedhetetlen, más értékrendnek kell megjelennie a társadalom életében. Szlovákia valamennyi lakosáról elmondható, hogy E- és C-vitamin-hiányban szenved Egészséges étel az egészséges szívért PÉTERFI SZONYA Pozsony. Az ország lakosságának rossz egészségi állapotát, a szív- és érrendszeri, valamint onkológiai betegségekben szenvedők magas halálozási arányát a szakértők a nem megfelelő táplálkozással hoz­zák összefüggésbe. Köztudott ugyanis, hogy rosszak étkezési szo­kásaink, és a táplálék összetétele sem felel meg az orvosi követelmé­nyeknek.- Kanada, Ausztrália és Magyaror­szág után Szlovákiában is elértük, hogy akadnak élelmiszer-ipari cé­gek, amelyek hajlandók megvalósí­tani az Egészséges élelmiszer az egészséges szívért nevű országos tervezet célkitűzéseit. Kanadai szakértők bevonásával próbáljuk népszerűsíteni az egészséges táp­lálkozást - mondta dr. Ivan Rovný, a pozsonyi Állami Egészségügyi In­tézet igazgatója azon a tegnapi összejövetelen, amelyen tíz hazai gyártó átvehette az egészséges élel­miszerről szóló bizonylatot. - Egyúttal joguk van arra, hogy ter­mékeiken föltüntessék a szív formájú lógót is, de sajnos ennek költségeit nekik kell vállalniuk - je­gyezte meg Milan Kováč, az élelme­zési kutatóintézet igazgatója. Kifej­tette: bár megpróbálták, mégsem sikerült elérni az egészséges élelmi­♦ 1999-ben 28 ezer ember (15 ezer nő, 13 ezer férfi) halt meg szív- és érrendszeri megbetegedésekben. ♦ 12 ezer személy halálát da­ganatos betegség okozta 1999-ben. szerfélék hozzáadottérték-adójá- nak csökkentését sem, ugyanis a le­hetőséget a pénzügyminisztérium elvetette.- Magyarországon óriási a sikere ennek a kezdeményezésnek, a szak­ma a legjobb megelőző tervezetként értékelte. Szomszédainknál több mint 50 élelmiszer-ipari termék se­gíti a megfelelő táplálkozást - fűzte hozzá az elmondottakhoz dr. Ján Lietava, a Szlovák Kardiológiai Tár­saság tagja. Úgy véli, fel kell készíte­ni a fogyasztókat is arra, hogy ér­deklődjenek az élelmiszer tápértéke iránt. Erre azért van szükség, mert az ország lakossága például E- és C- vitamin-hiányban szenved, növek­szik az elhízott és a magas vérnyo­másban szenvedők száma. A gyógy­mód egyszerű, érvényesíteni kelle­ne a hippokratészi mondást: „Az ételed legyen a gyógyszered.” Második szemműtét Jó kezekben az államfő Besztercebánya. Tegnap megmű­tötték az államfő jobb szemét is. Az operációt ugyanaz a Milan Izák professzor végezte el, aki már szep­temberben eltávolította a szürke hályogot Rudolf Schuster bal sze­méről. A beavatkozás zökkenés­mentesen zajlott le, és körülbelül egy óra hosszat tartott. Izák közöl­te: minden esély megvan arra, hogy az államfő mindkét szemére jól lás­son. Ugyanakkor viszont azt aján­lották neki, hogy kedvelt időtöltése, a teniszezés közben is tegyen fel szemüveget, megelőzze a balesete­ket. Schuster egyébként úgy tervez­te, hogy már ma elhagyja a kórhá­zat, ám később megváltoztatta döntését: egy-két napig még ott marad. „Az elnök úr jó kezekben van” - jelentette ki Izák. (s, t) RÖVIDEN Felfüggesztett büntetés ifj. Cérnáknak Pozsony. Bűnösnek találta ifj. Ľudovít Černákot a Pozsonyi Kerüle­ti Bíróság, és a tegnapi fellebbviteli tárgyaláson tizenhat havi fel­függesztett szabadságvesztésre ítélte. A volt gazdasági miniszter fi­ának ezenkívül nyolcvanezer koronás kártérítést kell fizetnie, sőt öt évig nem ülhet volán mögé. Černákot azóta, hogy elütött egy gyalogost Pozsonyban, a rendőrség még kétszer állította meg gyorshajtás miatt. (TASR) Gyors beavatkozás a gyorsétteremnél Pozsony. Négy, zsarolással gyanúsított férfit tartóztattak le szer­dán este a rendőrség különleges egységei Pozsonyban, a Nagy­szombat felé vezető út melletti McDonald’s gyorsétterem előtt. Az eset érdekessége, hogy a letartóztatottak között volt egy rend­őr őrnagy is, aki a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányságon dolgo­zik, méghozzá az erőszakos bűncselekményekkel foglalkozó osz­tályvezetőjeként. (TASR) Nyílt levél az államfőnek a függetlenektől Pozsony. Nyílt levéllel fordultak az államfőhöz a Nagyszombati ke­rületben a megyei önkormányzati választásokon induló független képviselőjelöltek, szerintük ugyanis a polgárokat nem tájékoztat­ják megfelelően a december elsején sorra kerülő voksolásról. Azt várják Rudolf Schustertól, hogy a közszolgálati médiumokban sze­mélyesen tájékoztatja a lakosságot a közelgő önkormányzati vá­lasztásokról. (SITA) Matica: ne engedélyezzék a státustörvényt Pozsony. A Matica slovenská közgyűlése egyebek között azt köve­teli a kormánytól és a külügyminisztériumtól, hogy ne engedélyez­ze a határon túli magyarokról szóló törvény szlovákiai alkalmazá­sát. Ellenkező esetben ugyanis a Magyarországon elfogadott jog­szabály miatt a Szlovákia déli részén élő többségi nemzet hátrá­nyos megkülönböztetéstől szenvedne - véli Stanislav Bajaník, a szervezet szóvivője. (SITA) Miklós a járási hivatalok hatásköreinek átruházásáról Drága volna a kettősség ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A járási hivatalok meg­maradó hatásköreit is fokozato­san a specializált államigazgatás­nak kell átvennie, mert az átfedé­sek többletkiadást jelentenek az államnak - nyilatkozta tegnap Ivan Mikloš. A gazdasági minisz­terelnök-helyettes az OECD és a külügyminisztérium pozsonyi konferenciáján tartott előadást. A találkozón az egyes ágazatokat (energiaipart, távközlést stb.) fel­ügyelő hivatalok és a közigazga­tás viszonyáról volt szó. „Ha az ál­talános és a specializált állam- igazgatás párhuzamosan működ­ne, az a túlbürokratizáltság na­gyobb kockázatát jelentené” - hangsúlyozta Mikloš. Egyes hiva­talokból ugyanis csak néhány kell, másokból esetleg több tucat, de minden egyes járásban semmi­képpen sem szükségesek. A ket­tősség az államigazgatás és az ön- kormányzatok viszonylatában is valószínűnek-tartható. „Főként az államigazgatás terén mutatkozik meg az az igyekezet, hogy a lehe­tő legtöbb kompetenciát megtart­sák, azokat is, amelyeket most az önkormányzatoknak utalnak át” - mutatott rá a kockázatok egyikére a miniszterelnök-helyettes. A duplicitás elleni küzdelem legha­tásosabb eszközének a pénzhi­ányt tartja. Az állami, de a kormánytól (va­gyis a végrehajtó hatalomtól) füg­getlen regulációs hivatalokra (például a pénzügypiaci, távköz­lési és energiaipari felügyeletre) szerinte azért is szükség van, mert nélkülük - sokszor politikai nyomásra - alacsony, a kiadáso­kat sem fedező szinten tartják a fogyasztói árakat, (korp) Illemhelyként használták a szerelvény egyik fülkéjét Részegek randalírozása ÚJ SZÓ-HÍR Érsekújvár. Két, érsekújvári ille­tőségű, 20-30 éves részeg potya­utas randalírozott szerdán az Ér­sekújvár és Udvard közötti vasúti szakaszon - tájékoztatta lapunkat Jozef Búranský, a vasúti rendőr­ség szóvivője. Kultúrálatlan viselkedésükre az­zal tették fel a koronát, hogy az egyik fülkét illemhelynek használ­va minden erkölcsi skrupulus nél­kül ott végezték el „nagydolgu­kat”. Majd - hogy ne kelljen a kö­vetkező állomásig várakozniuk a leszállással - meghúzták a vészfé­ket. Nem jutottak azonban mesz- szire: a vonatvezető elfogta és át­adta őket a párkányi rendőrség­nek. Egyikük vérében 1,88, a má­sikéban 1,96 ezrelék alkoholt mértek. OOOPárkányból az érsekújvári vas­úti rendőrőrsre szállították az erő­sen ittas fiatalembereket, (vkm) Továbbra is Mečiar mozgalma vezet Az alábbi grafikon azt mutatja, melyik pártra szavaztak volna a polgárok, ha parlamenti választásokat tartottak volna. j október Q november (adatok százalékban) GRAFIKON © ÚJ SZÓ vo o BEBBlüá ^ 00 □ K HZDS Smer MKP SDKÚ ANO SNS SDĽ KSS KDH A polgárok 12,8 százaléka nem kívánt volna szavazni; a megkérdezettek 18 százaléka nem tudott volna dönteni. (Forrás: Focus)

Next

/
Thumbnails
Contents