Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)

2001-11-22 / 268. szám, csütörtök

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 22. KOMMENTÁR Van már programj uk? JUHÁSZ LÁSZLÓ A legfrissebb közvélemény-kutatások eredményei szerint Szlovákia lakosságának fele sem akar részt venni a jövő heti önkormányzati vá­lasztásokon. Kiábrándító, de nem meglepő adat. Miközben gőzerővel folyik a választási kampány, leendő ispánok és megyeiképviselő-jelöltek mosolyognak ránk az óriásplakátokról és az újságok hasábjairól, önmagukat és programjukat ajánlva, a pártok és a választási kényszerkoalíciók megfeledkeznek arról, hogy a válasz­tást mint különleges jelentőségű eseményt is propagálják egy kicsit. A méregdrága hirdetési felületeket igyekeznek a saját javukra kihasz­nálni, a portrék mellett csak néhány hangzatos és gyakran gyatra he­lyesírással és stílussal odavetett szlogennek jut hely, kevesen áldoz­nak arra, hogy önzedenül szólítsák az urnákhoz a választókat. Pedig szükség lenne rá. Míg a legtöbb demokráciában azért nem mennek el szavazni az em­berek, mert gyakorlatilag mindegy, ki kormányozza jóléti társadal­mukat, nálunk az emberek - múltbéli tapasztalataik alapján - úgy ér­zik, hiába mennek el választani, úgysem tudják befolyásolni az őket közvetlenül érintő döntéseket, sorsuk nem fordulhat jobbra. Tény, hogy volt egy két rossz választásunk, de most is ismét minden rajtunk múlik. Ezúttal arról van szó, hogy a mindennapi életünket érintő, lé­nyegi döntések közelebb kerülnek hozzánk. Kevesen tudatosítják, mennyire fontos választás előtt állunk. Nem mindegy, ki nevezi és váltja le gimnáziumaink igazgatóját, ki dönt a szociális kérdésekről, a megye fejlesztéséről. Persze jól meg kell nézni, kire adjuk voksunkat. Van még pár napunk, böngésszük át tüzetesen a listákat, nézzünk utána ajelöltek múltjának, ne dőljünk be a hangzatos ígéreteknek, le­gyünk elővigyázatosak, de menjünk el választani. Nyugtassuk meg a lelkiismeretünket, hogy nem miattunk kerülnek a megyei parlament­be azok, akik csak a jó fizetés és a harácsolás lehetősége miatt indul­nak a választásokon. Minél kevesebben járulnak az urnákhoz, annál kevésbé lesznek legitimek az önkormányzatok. Tehát: van már programjuk december elsejére? JEGYZET Szandolcán, Szandolcán... SZENTGÁLI ANIKÓ Volt egyszer, vagy nem is volt egy legenda, mely rólad szólt. Messziről jött emberek keltették a híredet... Bizony, Ján Slota va­lódi nemzeti hős ezúttal - akar- va-akaratlanul, de inkább vélet­lenül (vak tyúk is talál szemet) nagyon is fején találta a szöget, amikor a nem valódi nemzeti hős férjeurát - ügyes metaforá­val élve - a legendás Szandokán- hoz hasonlította. Igaz, Belou- szov nem a tenger tigrise, de mindenképpen találó a ragado­zók fajtájával való összevetés. Hírek és hírkeltők voltak és van­nak bőven, a hősnő is beillik Ma­riannának, sőt még a dzsungel is stimmel, ha fantáziánkat meg­erőltetve a szlovákiai politikai életet dszungelként fogadjuk el. Szandokánunk megjelenésekor (Mari)Anna rosszakarói, irigyei és titkos, reményvesztett hódolói beszéltek titkosügynökről, KGB- ről, maffiáról, orosz befolyás ér­vényesítéséről Annácskán ke­resztül, a tiszta szláv faj megte­remtéséről - ugyancsak Annács­ka közreműködésével... Csak­hogy valódi nemzeti hősünk arra nem gondolt, hogy egy valamire való Szandokánnak bandája is van, és nem is akármilyen, és hogy előbb vagy utóbb támadni is fognak - igazi ragadozó mód­jára. Természetesen kalózunk al­kalmazkodott a modem korhoz, nem karddal és késekkel, bekö­tött szemmel ront az ellenfelére, hanem finoman, asszonykája ké­pességeit is kihasználva, de azért foggal és körömmel tör ellensé­gére. A nem valódi hősöket tö­mörítő banda feljelentést tesz a másik banda törvénytelensége és neve miatt, így próbálván megkérdőjelezni a Slota-hősök valódiságát. Ügyvédek, szak­értők és nem hozzáértők min­denfélét állítanak, egyesek sze­rint Slotáéknak semmi keresni­valójuk a bandakönyvben, má­sok szerint minden rendben van. Eközben Szandokán a háttérben lapul, talán a nagy összecsapásra készül... De szép is lenne! Egy­mást irtanák ki a hősök, mi iga­zán jól szórakoznánk, egy tehet­séges írópalánta pedig tragiko­médiának is beillő tanulságos hősi eposzt írhatna az esetből... Csak a szegény hőspártiakat saj­nálom, akik a tigrisek kölcsönös marcangolása közepette hirtelen azt sem tudják, kire szavazza­nak. Ha pedig kiderül, hogy Slo- táékat mégis ki kell húzni a ban­dák nagy könyvéből, egyelőre nem tudni, annak milyen követ­kezményei lehetnek, mert a va­lódi hősök már a választási bi­zottságba is befészkelték magu­kat. Csak nehogy túl sokba ke­rüljön nekünk ez az előadás... Ismét meztelen LÖRINCZ ADRIÁN Csakazértis leírom, bár (még mindig) gyalázkodásnak számít: már­pedig a király meztelen!.. Legalábbis a mi királyunk, továbbá vala­mennyi udvari bolondja. Pár nappal a Nagy Novemberi Demokratikus Forradalom kitörésének 12. évfordulója után kicsit zavar, hogy az or­szágban még mindig nincs rend, nincsenek átlátható szabályok. Vala­ha azért rend volt, akár a mesében. Mindenki tudta, hogy mit lehet és mit nem, és bár a királyok olykor-olykor mezítelenül is mutatkoztak a nép előtt, senki sem mondhatta, hogy „a király meztelen”, azt meg egyenesen nem, hogy nem is neki a legnagyobb... Az ilyen esetekre ott volt a szocialista alkotmány megfelelő paragrafusa, vagy éppen Lenin elvtárs méterre vásárolható „Összeseinek” megfelelő kötete. Mikor aztán nyakunkba szakadt a szólásszabadság, a plebs azt hitte, most már mindent lehet. Vagyis majdnem mindent. Mert királyok az­óta is vannak, és az sem kétséges, hogy a népet ma is a nemzet legjava igazgatja - ellentétben a sok rosszmájú fírkász állításával -, semmikor sem önös, esetleg pártérdektől vezérelve. Ott van például a király. Ha most demokrácia lenne, leírnám, hogy meztelen, meg hogy vegyük már észre - kilóg a lóláb. Lehet, hogy túl kényes az ízlésem, de nem tudok hüini az olyan embereknek, akik mindig a történelmi szellők lengedezésének hányától függően változtatják színéről visszájára, visszájáról színére köpöhyegeiket. És főleg ne térdelgessenek ilyen erőteljes múlttal a kereszténység szellemi vezetőjének lába előtt, megváltásért esedezve. Dühönghetnék hasonló haszontalanságok fö­lött, ám nem tehetem, mert az felségsértésnek számít. De ha nem szá­mítana annak, ilyen jegyzetet írtam volna... Harctéri fekete humor (internet) TALLÓZÓ SME Az országos átlagon felül a KDH és az ANO választói között vannak olyanok, akik az 1989 utáni gazda­sági változások nyerteseinek tekin­tik magukat - úja Marián Velšic tár­sadalomkutató. Az összlakosság 63%-a tartja magát a gazdasági vál­tozások vesztesének (angol szakki­fejezéssel: losers), 13% pedig nyer­tesnek (winners). „Az MKP és a Smer esetében a két csoport része­sedése az összlakossági arányok szintjén mozog: a losers aránya je­lentősen meghaladja a winners ará­nyát” - állapítja meg Velšic. Hozzá­teszi: „A politikai pártok vezetőinek meg kell oldaniuk azt a dilemmát, hogy engedjenek-e a választótábo­ruk diktátumának, vagy megkísé- reljék-e meggyőzni a rendszerszerű változtatások elengedhetetlensé- géről”. Ugyanakkor megjegyzi, az ANO, a Smer és az SNS választóival együtt az MKP-ra szavazók is abba a csoportba tartoznak, akik szerint „az előző rendszer alapos politikai változtatásokra szorult, de gazdasá­gában elegendőek lettek volna ki­sebb, kozmetikai módosítások is”. A sokáig vonakodó Belgrádot a Nyugat kellően megjutalmazta, elengedve külföldi adósságának kétharmadát Koszovói talányok 1999 tavaszán a koszovói al­bánok tömeges kitoloncolá­sa miatt Szerbiát a NATO-gé- pek bombázták. Ennyi időnek kellett most eltelnie, hogy a déli tartományban ál­talános választásokat tart­hassanak. Ez idő tájt min­denki reménykedik, mert egyelőre nem dőlt el semmi, a bizonytalan pedig jobb, mint a bizonyos. SINKOVITS PÉTER A meglepő mindenekelőtt az, hogy a történtek ellenére a koszovói al- bánság a hét végén megtartott par­lamenti választások alkalmával a mérsékeltnek minősített Ibrahim Rugóvá pártját részesítette előny­ben, ez vitán felül józan bölcses­ségre vall. Szerb lapok kommentá­torai ennek alapján egyenesen úgy fogalmaztak, van remény arra, hogy a jövőben szerbek és albánok egymás mellett éljenek. Tudvalevő ugyan, hogy Rugóvá is a függet­lenség szószólója, ám világos, egyetlen albán párt sem indulha­tott eséllyel, ha a Szerbiában való maradást tűzi zászlajára. A mérsé­keltek sikere azonban komoly tám­pont a későbbi rendezéshez. A nemzetközi közösség jogos elvá­rása szerint az új intézményeknek most már nem annyira a tartomány jövőbeni státusával kell foglalkoz­niuk, az erőket a mindennapi gon­dok felvállalására és megoldására illene átirányítani. A Nyugat renge­teg pénzt áldozott (csak a választá­sok 50 millió márkát emésztettek fel, s 16 ezer embert kellett mozgó­sítani), ideje tehát, hogy beindul­jon a gazdaság és a kereskedelem. Közben az albánok pedig az önálló­ságban reménykednek, ennek sza­vatolását vélik felismerni abban, hogy az új pristinai parlament Belgrádtól függetlenül működhet - igaz, továbbra is az ENSZ fennha­tósága alatt. Még Hashim Thaqi, a Koszovói Felszabadító Hadsereget volt parancsnoka, a most második helyre befutó Koszovói Demokrata Párt vezetője is kénytelen volt egy iterjú során beismerni: „Egyetlen nemzeti csoportnak sincs jövője, ha bojkottálja a nemzetközi közös­séget és elutasítja a vele való együttműködésti’. Tény továbbá, hogy az induló albán pártok közül mindössze egy (az Albán Köztár­sasági Párt) hirdette az Albániához való csatlakozást, ez a szándék azonban nem talált visszhangra. Belgrad sokáig körülményeske- dett, kivárt, Bush, Chirac és Blair erőteljes unszolása ellenére Kostu­nica unos-untalan azt hangoztat­ta, nincsenek meg a feltételek ah­hoz, hogy a szerbek részt vegyenek a választásokon. A jugoszláv veze­tés végül rádöbbent, a koszovói vá­lasztásokat a szerbek nélkül is megtartják, az arról való távolma­radás pedig kizárná őket a köz­ügyek intézéséből. Az ENSZ-köz- igazgatás és a koszovo-metohijai egyeztető központ közötti megál­lapodást így csak november 5-én írták alá, ily módon kevés idő ma­radt a tartózkodók meggyőzésére. Ennek ellenére a választásra jogo­sult szerbek több mint ötven szá­zaléka járult az urnák elé Koszovó­ban, valamint Szerbiában és Crna Gorában, ezáltal a Visszatérés Ko­alíció - a 120 tagú parlament har­madik legerősebb pártjaként - 22 képviselői helyre tett szert. Mind­ez mindenképpen minőségi válto­Az albán pártok közül csak egy hirdette az Albá­niához való csatlakozást. zás a szerb politikában, hiszen a ti­zenkét éves milosevicsi korszak után először vállalták hivatalosan azt, hogy a szerbség valahol ki­sebbségben éljen. Ugyanakkor Belgrád természetesen nyomaté- kosítja: Koszovónak Jugoszláviá­ban (Szerbiában) kell maradnia, kiválása számításba sem jöhet. Ez nagyjából egyezik a Nyugat jelen­legi álláspontjával is. Említsük meg végül, hogy a Szövet­ség Koszovó Jövőjéért elnevezésű albán koalíció (vezetője a Tito-érá- ból ismert Mahmut Bakallí) nyolc mandátumot kapott, a bosnyákok négyet, a fennmaradt tizenkét kép­viselői helyen a kisebbségi közössé­gek jelöltjei osztozkodnak. Ez tehát a déli tartomány új térké­pe, azzal, hogy minden bizonnyal Rugóvá lesz az „államfő”, Thaqi a miniszterelnök, a hét tagú elnök­ségben pedig két hely a szerbeké. A sokáig vonakodó Belgrádot a Nyugat kellőképpen megjutalmaz­ta, elengedve Jugoszlávia külföldi adósságának kétharmadát, ennek fejébe ezentúl nyilván stabil álla­potokat követel meg. Rajtolna a térségbe a külföldi tőke is, amely pedig ellenzi a miniállamocskákat. A pénz útja a nagy centurmokban látja a garanciát, a felesleges ki­térőket (mondjuk Montenegro és Koszovó önállósulási törekvéseit) nem szívleli. Koszovó sorsa viszont továbbira is talány. A Nyugat há­rom évet adott Jugoszláviának a reformok életre keltésére, hason­lóképpen három évre szól a most megalakuló koszovói intézmény- rendszer mandátuma is, ebben az időszakban tehát a déli tartományt aligha lehet visszakényszeríteni Szerbiába. Ami viszont Koszovó jövőbeni státusát illeti, szinte biz­tosra vehető, hogy azt nem az al­bánok fogják eldönteni, de nem is a szerbek, hanem a Nyugat. Erre haladék a három eszendó. LEVÉLBONTÁS Gímesi jótékonysági bál Második jótékonysági bálját tar­totta a Gímesi Alapiskola mellett működő Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége. A Bársonyos forradalom 12. évfordulóján Gí- mes adott otthont a falubeli, kolo- ni, lédeci és zsérei szülők és isko­labarátok találkozójának. A tava­lyi koloni kezdet után (a bevétel egy Note Book megvételéhez segí­tett), idén még sikeresebb volt a rendezvény, melynek a bevétele majd egy LCD vetítő megvásárlá­sának a részét képezi. Sajnos még így sem jött össze a szükséges pénz, ezért szívesen fogadnánk a támogatásokat, mivel csak egy jó felszereltségű, s ezáltal jó színvo­nalú iskola mentheti meg ebben a minirégióban a magyar iskola- rendszert. Fontos számunkra a számítástechnika használata a Gí­mesi Alapiskolán, mivel ezáltal bi­zonyíthatjuk az iskolánk jobb technikai ellátottságát, és szín­vonalát, mert nálunk csak „egy magyar felsőtagozat életképes”, a kettészakítás a gyors halál! A ma­gyar iskolák általános létproblé­máin felül nekünk egy külön ve­széllyel kell szembenéznünk, és­pedig azzal, hogy Kolonban, négy kilométerre a működő felsőtago­zatos iskolától, egy újabb felsőta­gozatos szlovák-magyar iskolát engedélyezett az oktatási minisz­térium. Ez annak ellenére való­sulhatott meg, hogy az oktatás­ban nincs elegendő pénz, annak ellenére, hogy a magyar szülők és pedagógusok már 1999-ben elle­nezték a bővítést, a koloni önkor­mányzat idén augusztusban elfo­gadta az alapítást. Kinek fontos ez az iskola, amikor a szomszédos is­kolában még kétszer annyi diák elférne, mint amennyien a koloni alapiskolát (majd) látogatják?! Miért nem a létező iskola jobb fel­szereltségébe vagy egy tornate­rem építésébe fektet az oktatá­sügy?! Balkó Gábor Kolon Már akárki taníthat? Szeretnék reagálni a lapban az el­múlt napokban többször felvetett témára, hogy miért adják a ma­gyar szülők szlovák iskolába a gyermeküket. Csak a rimaszom­bati magyar iskoláról tudok véle­ményt nyilvánítani. A magyar is­kolákban, sajnos, már mindenki taníthat, iskolai gondnok, fűtő, vízvezetékszerelő, pék, zootech- nikus, agronómus, sőt a hittant több iskolában volt párttagok ok­tatják, „a hal a fejétől büdösö- dik". Az alapiskola élére a járási elöljáró a maga embereit nevezte ki, nem törődve az előírásokkal, feltételekkel vagy a törvénnyel. Nem érdekelte a szakma, tudás csak az ő véleménye érvényes. Padtársát nevezte ki az igazgatói posztra, aki már 6-8 helyettest koptatott el az öncélú és önfejű vezetésével. Vidéki alapiskolák élére is azokat nevezete ki, akiket akart - nevelőnőt, rokkantnyug­díjas rokonát, barátnőjét, idegen járásból jött tanítót. Gondolják csak el, hogy milyen lehet így a magyar iskola pedagógusainak felkészültsége, persze tisztelet a kivételnek, azért vannak még be­csületes tanítók is. Talán ezért előnyös a szlovák iskola. Én úgy gondolom, hogy magunkban kell keresni a hibát. Nagy János Harmac Mint oldott kéve... Megdöbbentem a népszámlálás eredményén. Csalódottságom azért is volt óriási, mert semmi­lyen előrejelzés nem mutatott ar­ra, hogy ilyen drámai eredmény jön ki számunkra. Én fogadást mertem volna kötni arra, hogy a 2001-es összeíráskor többen le­szünk, mint 10 évvel ezelőtt. Óriásit tévedtem. Az eltelt néhány napban több szakember próbált választ adni erre a szomorú ered­ményre. Keresik az okokat, hova tűnt 47 000 magyar. Biztos, hogy több körülmény közrejátszott eb­ben a katasztrofális eredmény­ben. De szerintem csak egyetlen komoly oka van, ez pedig a beol­vadás. Mióta napvilágra került a felmérés eredménye, én is rájöt­tem, hogy nem kellett volna olyan derűlátónak lennem a létszá­munkkal kapcsolatban. Mert bi­zony, ha visszagondolok, sok olyan „kis" dolgokat tapasztaltam a közelmúltban, amit ha összera­kunk, akkor nincs mit csodálkozni a népszámlálási eredményen. Jalsovszky Vilmos Marcelháza

Next

/
Thumbnails
Contents