Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)
2001-11-20 / 266. szám, kedd
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 20. KOMMENTÁR Hangulati statisztika PÁKOZDI GERTRUD A múlt héten közzétett európai uniós országértékelés alapján tagfelvételünket illetően megszaporodtak nálunk a derűlátó kijelentések, mondván, sikerült elmozdulnunk a holtpontról. Eközben napvilágot látott egy hazai felmérés is, amely arról tanúskodik: a szlovákiai lakosság túlnyomó része továbbra is borúlátó. A Közvéleménykutató Intézet felmérése szerint a megkérdezettek kétharmada véli úgy, hogy helyzete a tavalyihoz képest romlott, és több mint a fele jövőre sem számol sorsának jobbra fordulásával. Egyes elemzők szerint érthetetlen a lakosság rosszkedvének oka, hiszen miközben panaszkodik, vásárlókedve nem lanyhul. A fogyasztók magatartásának tanulmányozását célzó felmérésben például a megkérdezetteknek a tavalyinál 17 százalékkal nagyobb hányada szándékozik a következő évben tartós fogyasztási cikkekre pénzt költeni. A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a vásárlókedvűeknek csak kis hányada számol az eddiginél sokkal több pénz elköltésével. A többség csak arra költené, amire nagyon muszáj. Például új mosógépre, hűtőre stb., mert a régit már általában nem érdemes megjavíttatni. Némely elemzők szerint a „hangulat statisztikáját” főképp a nagy munkanélküliség rontja. Valószínűleg így van, hiszen az sem véletlen, hogy a már említett uniós országértékelésben is a legfontosabb teendőink közé sorolták a munkanélküliség visszaszorítását. Az „uniós” feladat - akárcsak a korrupció visszaszorítása, az egyes térségek közötti kirívó fejlettségbeli különbség csökkentése, a romák helyzetének javítása - tehát adott, de a megoldás receptjét magunknak kell megfogalmaznunk. Ez cudarul nehéz feladat egy sokszínű kormánykoalíció számára, noha a globális mutatóink alakulásával a külföld is elégedett. Az ilyen értékelés kétségtelenül ösztönző, de nem a lakosság többségének valós életkörülményeit tükrözi, hanem inkább politikusok számára jelent iránytűt. A többi uniós tagjelölt országhoz viszonyítva ugyanis Szlovákiában tartunk a legtöbben attól, hogy a jövőben mind nehezebben tudjuk majd finanszírozni háztartásunk működtetését. Tehát bármennyire is kebeldagasztó politikusaink számára az uniós értékelés, azt is észre kell venniük, mitől rosszkedvű a lakosság jó része. A már túl hosszan tartó bizonytalanság rontja a közérzetet. A statisztikai átlag mögött a konkrét realitások tömege lapul. JEGYZET Politológia és polgár GAÁL LÁSZLÓ A nagyszombati egyetemen nemrég úgynevezett megyei előválasztást tartottak. Amolyan mintaválasztást, ahol a diákok voltak a választópolgárok, és néhány megyeielnök-je- lölt között kellett dönteniük. A jelölteknek három percben kellett elmondaniuk, miért akarnak megyefőnökök lenni, majd 15 percben azt, hogy a poszton mit kívánnak tenni a megyéért. Habár a nagyszombati posztra összesen tizenhármán pályáznak, a próbára mindössze három megyefőnökjelölt fogadta el a meghívást: Peter Tomeček, akit a HZDS-SMER-SOP-koalí- ció jelöl, Imrich Borbély egykori nagyszombati polgármester, az ANO-LDÚ jelöltje, valamint Kvarda József, az MKP jelöltje. Azt nem tudni, hogy az ott jelen levő „választópolgárok” között mennyi volt magyar nemzetiségű, vagy volt-e egyáltalán, éppen ezért meglepő, hogy a „választást” nagy fölénnyel Kvarda nyerte. Míg Tomeček 8, Borbély pedig 16 szavazatot kapott, Kvardára éppen annyian voksoltak, mint két ve- télytársára együtt. Eléggé meglepő eredmény, ha azt vesszük, hogy a voksolás a „szlovák Rómában” történt. De van rá magyarázat. A szavazópolgárok politológia-hallgatók voltak, a politológia tanszék tanára, Horský úr véleménye szerint pedig až egész közigazgatási reformot eltemethettük volna, ha az MKP nem áll a sarkára és nem követeli ki legalább a hatásköri törvény elfogadását. A tanár úr annyira nagyra becsüli az MKP szerepét, hogy egy pozsonyi szakmai fórumon egyenesen határozati javaslatba kívánta foglaltatni az MKP dicséretét. Köztudott, hogy egy tanár mekkora befolyással lehet a diákjaira, s ezt figyelembe véve már nem is annyira meglepő az egyetemi előválasztás eredménye. Sajnos, ez a helyzet valószínűleg egyáltalán nem vonatkoztatható a szlovák választó- polgárok többségére. De még a közigazgatási reformról átlagon felül informált választókra sem. Ezt bizonyítja az is, hogy az említett konferencián a határozati javaslatba végül egy betű sem került be az MKP szerepéről. Az átlagpolgárokra sokkal nagyobb hatást gyakorol Mečiar, Slota vagy Fico, mint egy politológiatanár, bár természesetesen nem mindegyikükre. Ebben a helyzetben az egyetlen megoldás csak az lehet, ha mindannyian az urnákhoz járulunk. Csak így érhetjük el, hogy méltó képviseletünk legyen a megyei önkormányzatban. VISSZHANG A szív alakú kő súlya Nem értem, hogy az október 18.-i Új Szóban megjelent, A szív alakú kő súlya című cikkben Dúdor Istvánnak, a „békében nyugvó festőnek” a síremlékét megörökítő fénykép mellé mi okból kerültek a dereski magánkocsmában készült'felvéte- lek. Ha az általunk is tisztelt Dusza István, a cikk szerzője a községházára is eljönne, akkor személyesen is megtekinthetné az épület falán elhelyezett márvány emléktáblát. Kár, hogy ezt nem tette meg a riport megírása előtt. Számomra bosszantó az is, hogy a szerző magánemberként és polgármesterként is belekevert olyan dolgokba, amihez semmi közöm sincs, hiszen amikor a „HZDS pénzt osztogatott hű magyarjainak”, akkor nem én voltam a fent említett tisztségben, sőt még a cikkben említett avatási ünnepségen sem vettem részt. Cech Jolán Deresk polgármestere TALLÓZÓ HOSPODÁRSKE NOVI N Y Múlt héten megkezdődött az első megyei önkormányzati választások előtti kampány. A sajtó ezzel kapcsolatban érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet - emlékeztet a gazdasági napüap. Cikkírója az egyik közvélemény-kutatás eredményeire utal: a választásra jogosultak még ötven százaléka sem megy el szavazni. Felvetődik a kérdés: a képviselők valóban a polgárokat képviselik majd így? A jegyzetíró szerint az embereken eluralkodik az az érzés, hogy nem tudnak beleszólni a politika fejlődésébe, ezért nem foglalkoznak közügyekkel. Ausztráliában például már törvénybe iktatták, hogy mindenkinek állampolgári kötelessége szavazni, egyébként nagyon komoly pénzbüntetést szabnak ki rá. Szlovákiában ráadásul az emberek nagyobb része azt sem tudja, milyen választási rendszer van érvényben. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen van már helyi, regionális, parlamenti választás és még közvetlen Szöveg nélkül (funnypicks.allhere.com) elnökválasztás is. Nincs olyan albán politikai erő a tartományban, amely ne a függetlenség jelszavát tűzte volna a zászlajára Koszovó, a szunnyadó válsággóc Hiába van a tartomány ENSZ-közigazgatás alatt, hiába állomásoznak ott a KFOR erői, a szombati parlamenti választások egyértelműen arról tanúskodnak, hogy Koszovó nem szűnt meg nemzetközi válsággóc lenni. Legfeljebb átmeneti időre csillapíthatják, lefojthatják a - nem is annyira mélyen - szunnyadó feszültségeket. MALINAK ISTVÁN Nem volt kétséges, hogy a tavaly októberi helyhatósági választásokhoz hasonlóan a mérsékeltnek tartott Ibrahim Rugóvá vezette Koszovói Demokratikus Szövetség (DSK) nyeri a választásokat, csak a győzelem aránya volt nyitott kérdés. De ha a koszovói probléma szélesebb vetületeit nézzük, még ez sem meghatározó, hiszen az albán pártoknak együttesen elsöprő fölényük lesz a szerb és más kisebbségekkel szemben az újonnan felálló parlamentben. Meglepetést keltett Rugóvá vasárnapi beszéde. Nem az volt a meglepő, amit mondott, hanem az időzítés. A tapasztalt, nemzetközi tekintéllyel bíró politikus a hivatalos választási eredmények ismerete nélkül azonnal a tartomány függetlenségének elismerésére szólította fel a nemzetközi közösséget. A visszafogottságának köszönhetően oly népszerű albán vezető bizonyára tudta, milyen reagálásokra számíthat. Tegyük gyorsan hozzá, Rugóvá pártja eddig is, a kampány során is azt hangoztatta, hogy végső célja a függetlenség kivívása; a DSK-t épp azért tartják mérsékelt erőnek, mert ezt kizárólag békés, politikai úton szándékozik elérni, szemben a másik két legnagyobb albán politikai erővel. Az egyiket, a Koszovói Demokrata Pártot (DPK, kb. 24%) az a Hasim Thaqi vezeti, aki korábban a koszovói albánok fegyveres erejének, az UCK-nak a parancsnoka volt, a másikat, a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK, 9-10%) nevű pártot szintén egy ismert gerillavezér, Ramus Haradinaj irányítja. Vagyis nincs olyan albán politikai erő Koszovóban, amely ne a függetlenség jelszavát tűzte volna a zászlajára, a különbség az eszközökben és módszerekben van. Rugóvá tudta azt is, hogy rendkívül nehéz helyzetbe hozza a Nyugatot, hiszen nyilatkozata ellentétes minden jelenleg érvényes megállapodással. Az ENSZ-nek a Jugoszlávia elleni NATO-bombá- zások után, 1999 júniusában elfogadott 1244. számú határozata rendkívül széles körű autonómiát ír elő a tartomány számára, de ezt Jugoszlávia keretén belül kell megvalósítani. A szombati választások előtt két héttel a koszovói ENSZ-közigazgatás (UNMIK) és Belgrád újabb megállapodást írt alá az 1244-es határozat maradéktalan érvényesítéséről. Ez egyrészt garanciákat tartalmaz arra, hogy javulni fog a koszovói szerbek helyzete, másrészt kimondja, hogy a választások után felálló koszovói parlament nem folytathat vitát a tartomány jogállásáról, nem kiálthatja ki Koszovó függetlenségét. Rugóvá vasárnapi nyilatkozata viszont ez utóbbi pontnak a megsértését vetítette előre. Talán nem kell magyarázni, hogy mindez újabb fegyveres konfliktusokhoz is vezethetne. A világnak most erre van a legkevésbé szüksége, a nemzetközi közösség egyrészt ezért sem fog eleget tenni Rugóvá felhívásának, másrészt a Balkánon érvényesülő dominóelv miatt. Az egyértelmű, ha KoNagy-Albánia megteremtése átrajzolná a térség erőviszonyait. szovó elszakadna Szerbiától, önállóan nem vona életképes alakulat, ezért azonnal csatlakozna Albániához. Nagy-Albánia megteremtése pedig átrajzolná a térség erőviszonyait, nemcsak Belgrád, hanem minden környező ország számára elfogadhatatlan, hiszen majd mindenütt él bizonyos számú albán kisebbség. Macedóniában csak nagy nehézségek árán sikerült éppen hogy viszonylagos nyugalmat teremteni, az ottani UCK lefegyverzését és feloszlatását sem a legtökéletesebben hajtották végre. A Nyugatnak alapvető érdeke, hogy a Milosevics utáni Szerbia stabil legyen. Jugoszláviáról azért nehéz beszélni, mert Montenegró kiválása még mindig nyitott kérdés, ha Podgorica az önállóság mellett dönt, aligha lehet benne megakadályozni. A belgrádi vezetésben a vajdasági autonómiatörekvések szintúgy jelentős feszültséget gerjesztenek, s az nyilvánvaló, hogy Koszovóra még ennél is érzékenyebben reagálnak. A szerb vörössapkások épp szombaton véget ért lázadása is azt bizonyítja, hogy a Nyugat számára nagyon szimpatikus, reformpárti Zoran Djindjics kormányának a helyzete korántsem olyan stabil, mint hitték. Mennyire lehet stabil az az ország, ahol egy kétszáz fős belügyi alakulat megtagadja a parancsot, politikai követeléseket támaszt, s ezekről maga a kormányfő egyeztet velük, elképesztően kesztyűs kézzel. Egy stabil országban ilyen abszurditás nem fordulhat elő. A koszovói albánok radikalizálódá- sa a szerbség radikalizálódását válthatja ki, ami végsősoron a nyugatbarát Djindjics-kabinet pozícióit áshatja alá: ugrásra készen várja az alkalmas pillanatot Milosevics még mindig nem elhanyagolható erőnek számító pártja, Seselj vajda szerb radikálisai meg a többiek. Ezek a pillanatnyi politikai realitások. A világnak most nincs ideje az olyan „etikai” kérdések megválaszolására, mint joguk van-e a koszovói albánoknak arra, hogy ne akarjanak Szerbiához tartozni. Nem is akarja megválaszolni. Jönne a dominóeffektus. LEVÉLBONTÁS Gratulálok Maúka úrnak Az Új Szóban olvastam, hogy étkezési utalványért csak meleg ételt lehet venni január elsejétől. Nem vitatom, hogy egyes emberek az étkezési utalvánnyal cigarettát, alkoholt vásároltak vagy taxiszámlát egyenlítettek ki. De azt hiszem, hogy nem ez a jellemző. Sok család vásárol érte jutányos áron lisztet, cukrot, olajat vagy akár fagyasztott csibét, eseüeg még jut belőle a gyerekeknek egy kis édességre is. Nagy kár, hogy a tisztelt képviselő hölgyek és urak erről elfeledkeztek, amikor szavaztak. Úgy látszik, hogy a parlamentben csak két ember gondolkodott, mielőtt a gombot megnyomta volna. Ha történetesen a munkás olyan helyen dolgozik, ahol nem tud meleg ételt venni, akkor mi van? Hozza magával az ebédjét otthonról, amihez a munkaadónak nem kell hozzájárulnia. És még valami, ha Maňka képviselő úr olyan jól tud számolni, talán tudja, hogy a Devín bankból hány milliárd korona folyt el és hová vándorolt. Kérem informálja a jónépet. V. Z. Puhább papírra, nagyobbat Azon szerencsések közé tartozom, akik kapnak étkezési utalványt. Mert több munkaadóról tudok, akik, bár törvény kötelezi őket, semmilyen étkezési lehetőséget nem nyújtanak alkalmazottaiknak, akik ezt kérni sem merik, nehogy munkanélküli segélyt kapjanak helyette. Naponta ingázom. Hajnalban kelek, a boltok még zárva vannak. Csaknem egyórás utazás után a buszmegálló és a munkahelyem között útba eső élelmiszerboltban szoktam ennivalót venni: péksüteményt, panzert vagy halsalátát, egy doboz tartós tejet stb. Nem sokat kapni egy utalványért, de egy evésre, esetleg kettőre elég. A munkahelyemre érve mindent berakok a - nem a hűtőbe, mert az nincs - műhelyasztal alá. Télen nem romlik meg semmi, jó hideg van nálunk. Nyáron konzerveket várásol- tam, de így is teljesült Vladimír Maňka képviselő úr óhaja: meleg ételt ettem: úgy 35-40 C-fokosat. Januártól, hála a képviselő úrnak, levonják az utalványok árát a fizetésemből, de a magam pénzén kell ennivalót vennem, mert a boltban nem fizethetek jeggyel. Az üzemi koszt nem megoldható, és nem valószínű, hogy a főnököm minden délben elengedne csavarogni, hogy éttermet keressek. De ha találnék is, nem hiszem, hogy beléphetnék olajos munkaruhában. Italozni nem szoktam, nincs rá se pénzem, se időm. Ha végre hazaérek, van elég dolgom a kertben. Ha nem lenne ez az itthoni mellékes, a keresetemből családommal a létminimum alatt élnénk. Egyetlen szórakozásom az esti tévéfilm, de a fáradtságtól többnyire már a d»,»:»«-«««« a m közepén elalszom. Ezután, ha nem lesznek élelmes vállalkozók, akik felvásárolnák - persze áron alul - az utalványokat, a nyakamon maradnak a jegyek és még az a huszonvalahány koronám is kárba veszik, amit levonnak tőlem utalványonként. így számomra gyakorlatilag értéktelen papírfecnivé válnak az étkezési jegyek. Ha jövőre nagyobb méretben és puhább papírra nyomtatnák az utalványokat, talán mégis fel lehetne használni, igaz, az emésztési lánc másik végén. Jelenlegi formájukban elkölteni csak egy módon tudom majd. A munkahelyem és a lakhelyem környékén is az egyetlen vendéglátóipari egység a kocsma. Biztos, hogy így képzelte Maňka képviselő úr? Miért van, hogy az ilyen átgondolatlan, rossz törvénynek nem egész két hónap is elég a hatályba lépéshez, de a gyermekgondozási segély felemeléséről szóló törvénynek legalább egy év fog kelleni, pedig már tegnap is késő lett volna? B. K.
