Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)

2001-11-16 / 264. szám, péntek

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 16. KOMMENTÁR Mérlegünk két tétele TÓTH MIHÁLY Amióta 1989 novemberének úgy második-harmadik évfordulóján már a derűlátók is sejteni kezdték, hogy ami következik, az nem lesz fájdalommentes, politikai ízlésének és szociális érzékenységének megfelelően számos nadrágos ember felpattant a maga vesszőparipá­jára, és - ontotta a magyarázatot. Ismerek kiválóan képzett vezető politikust, aki őszintébb pillanatai­ban hajlandó letenni a nagyesküt, hogy vétek volt visszacsinálni az ál­lamosítást. És ismerek ragyogó intellektusú miniszterelnök-helyettest, aki kidobott pénzként emlegette azt a 3 milliárdot, amely hivatalosan nyugdíjemelésre, nem hivatalosan nyomorenyhítésre fordíttatott. A két felfogás közötti „térségben” pedig ott vannak a kisvállalkozók tíz­ezrei, a munkavállalók milliói, a munkanélküliek százezrei, az újgaz­dagok ezrei, a krőzusok tucatjai, a megélhetési politikusok ezrei. Mo­dernizálnunk kellene, ügyelve, hogy közben emberek ne haljanak éhen. Nehéz akárcsak hozzávetőlegesen is megfogalmazni egy hely­ben topogásunk okait. Annyit azonban megtehetünk, hogy szemügy­re vesszük, tettrekészség szempontjából milyen minőségű a társada­lomépítés két főszereplője: a hazai kapitalista, illetve a munkavállaló. A rendszerváltást követően piedesztálra emelték a vagyon minél gyorsabb privatizálásának gondolatát. Ez nagyrészt meg is valósult. Mégsem érezhető 12 év után sem, hogy az új tulajdonosok tulajdo­nosként úgy viselkednek, ahogy, mondjuk, Hollandiában a kapitalis­ták kapitalistaként. A politikától függetlenül. Vagyonának megszerzé­sekor a mi privatizórünk politikafüggő volt, és az is maradt. Még min­dig a politikai széljárást kénytelen figyelni. Vagyonának gyarapítása helyett gyakran a megmaradt morzsák átmentésével van elfoglalva. Fehér holló nálunk az olyan kapitalista, aki megengedheti magának, hogy sutba dobja a politikafüggőséget, és szuverén tulajdonosként vi­selkedjék. De a munkavállalók közül is kevesen mondhatják el, hogy megengedhetik maguknak az önérzeteskedést. Már önmagában az lenullázza a munkás, a hivatalnok, a mérnök, a tudós önérzetét, hogy tudja: félmillió munkanélküli van az 5 millió lakosú Szlovákiában. Ne csodálkozzunk azon, hogy a munkavállalók nem vonulnának ki tün­tetni az állami munkahelyek privatizálásáért. A magáncégektől el­térően az államiaknál időnként még ki meri nyitni a száját az alkal­mazott. Tizenkét év leltárának csak két tételére vetettünk pillantást. Sem a munkaadó, sem a munkavállaló helyzete nem olyan, ahogy azt 1989 őszén megálmodtuk. JEGYZET Honvédelmi bizalom DUSZA ISTVÁN Legalább harminc esztendeje nem volt közvetlen kapcsolatom a katonasággal, amiből bárki ki­találhatja, hogy valamikor „meg­úsztam” a kötelező katonai szol­gálatot. Annál nagyobb volt a meglepetésem, hogy a minapi ta­lálkozásom a sereggel minden te­kintetben a humánum és a tole­rancia jegyében történt. Jó, tu­dom, ma is beszélnek rémtörté­neteket újoncok felavatásáról, tisztesek agyament ötleteiről, amit persze nem egy újságíró or­ra előtt fognak tárgyalni. Hanem az mégiscsak megelége­dettséggel töltött el, hogy első körben a védelmi minisztérium a lehető legtisztességesebben visszakérdezett személyi adata­imra, miután drótpostán kértem felvüágosítást egy készülő ripor­tom tárgyában. Ázon sem sokat morfondíroztak, hogy miután öt­napos átvételi határidővel, csü­törtökön érkezett meg a válaszle­velük, s hétvégi kiszállásom miatt nem tudtam átvenni, miért kérem, hogy küldjék el újra. El­küldték. Köszönet érte. Az sem kevés szolgálatkészségre vall, hogy a minisztérium sajtóosztá­lyának a dolgozója kétszer is fel­hívott, miután drótpostán érke­zett kérésemet elintézte. Másnap egy vidéki helyőrség pa­rancsnoka a rendelkezésemre állt. Bevallom: meghatódtam, mert késve érkeztem, de a pa­rancsnok úr kért bocsánatot, hogy egy éppen folyó értekezlet okán megvárakoztatott. Gondo­latban haptákba vágtam maga­mat. Ha emlékeim nem csalnak meg, akkor ilyentájt, 1989 őszén valami ilyenről álmodoztunk milliónyian. A legkeményebb erő - a hadsereg - vegye emberszám­ba az állampolgárt. Arról persze hosszasan lehetne töprengeni, hogy abban a vidéki helyőrség­ben a hazatakaradó megszálló szovjet csapatok után milyen életfeltételeket örököltek katoná­ink. Annyit röpke egy óra alatt is felfedeztem, hogy a tisztek gye­rekei játszótér híján a kaszárnya bejáratának lejtős aszfaltján rol­lereznek. Életveszélyben. Egyes épületek pénz híján ugyanúgy omladoznak, mint amikor a szov­jetek elhagyták őket. Ha nem is űrháború vívására alkalmas fegy­vereket, de emberi körülménye­ket mégiscsak létre kellene hozni ott, ahol a maradék katonai erőnk még vegetál. Vegetál, mert amint megtudtam, már semmi sem bizonyos, csak a tisztaság és a lekoszlott bútorok. Legkevésbé az, hogy mi lesz a helyőrséggel. És akkor valami furcsa visszaját­szásban Csehov Három nővéré­nek befejező jelenetét hallottam, meg valami távoli katonazena- kart. Hát így vonulnak el a kato­nák. .. Nem Moszkvába, hanem Brüsszelbe... WWW.UJSZO.COM Olvasóink on-line fóruma + Mečiar most nagyon népszerű. A helyében én ezt jól kihasznál­nám, de nem saját érdekemben, hanem mások javára. Ferii ♦ Csak azt csinálta és fogja csi­nálni, amit ez a szerencséden szlovák politikai közeg igényel, illetve megended. Más kérdés, hogy hová jutott az ország az ő „tündöklése” alatt... Egyébként én úgy gondolom, hogy ő csak a saját gazdasági lobbicsoportjá­nak bábuja, ergo: ha választások után a pártja győztes lesz is (ha valakik úgy döntenek!), akkor sem lesz kormányfő. Eseüeg újra megpályázza - sajnos, már töhb sikerrel - az államfői posztot. Okoska ♦ Egyetértek, Okoska! Elnök­ként kész szégyen lesz. Rá lesz gravírozva, hogy: Made in Slo­vakia. A társadalom birkatürel­me hozza ki a „krém”-ből. Pimpőke A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Rémkép vagy jövőkép? (Szalay Zoltán karikatúrája) TALLÓZÓ HOSPODÁRSKY DENNÍK Ha egy másik országban tenné ugyanezt a kormány, akkor ott for­radalom robbanna ki - vélekedik Pavel Koncoš. Hozzáteszi viszont, hogy Szlovákiában hiányoznak a forradalmi hagyományok. Koncoš egyébként a Demokratikus Balol­dal Pártjának egyik elnökjelöltje. Ezzel kapcsolatban közli: a párt já­rási szervezetei támogatják azokat a lépéseit, amelyeket földművelési miniszterként tett. Úgy véli, hozzá­járult a kormány stabilizálásához. NÁRODNÁ OBRODA Pavel Koncošt támogatja a Demok­ratikus Baloldal Pártjának elnöki tisztségéért induló harcban a Szakszervezeti Szövetségek Kon­föderációjának elnöke. Ivan Sak- tor szerint a földművelési minisz­ter elnökké választása segítene, mert ő tartja magát a párt szocia­lista vonalához. Koncoš ellenjelölt­jének, Peter Weissnek a győzelme azonban szerinte rontaná a politi­kai szubjektum helyzetét. HÉTVÉG(R)E Űjrakáderek, borotvapamacsok Exkormányfőnk néppártja, a HZDS szürkítené a kormány­pártok színes palettáját; a kevesebb több lenne, mond­ja Mečiar, aki NATO-barát- nak kiáltotta ki magát, de annyira azért mégsem akar­nak eurokonform gyüleke­zet lenni, hogy elhatárolják magukat Lexáéktól. JUHÁSZ LÁSZLÓ Mečiar erősen kampányszagú párt­fordulásába az is belefért, hogy kije­lentette: ők aztán semmilyen nem­zeti párttal nem szövetkeznének, le­gyen az valódi vagy ál. Az egykori szövetségesektől elfordulni nem okoz különösebb lelki traumát a Mečiar családban. A volt nagyvezír lányának egy héttel ezelőtti es­küvőjén is az a Pavol Drapák gratu­lált a terebélyesedő családnak, akit nemrég még Magda kedveseként tartottak számon. Barátok közt ez csak így megy. „Itt van velem Orosz­ország nagy barátja” - mutatott a kí­sérete felé Moszkvában Rudolf Schuster államfő. Ő ugyan a közis­merten Putyin-barát Robert Ficóra gondolt, csak azt nem vette észre, hogy a teremben ott van Duka Zó­lyomi Árpád is. Sajna, tárta szét a kezét Kukán külügyminiszter, Schustemek sem jöhet össze mindig minden. Kíváncsi vagyok, Fico George Robertsonnak is megemlí- tette-e ruszofil hajlamait, merthogy annak idején állítólag a NATO-főtit- kárra igen jó benyomást tett. Ha a szeptemberi terrortámadások óta közeledett is egymáshoz Moszkva és Washington, Putyinék továbbra is ellenzik a NATO bővítését. Remél­jük, Brüsszel nem ismeri „a barátom ellensége” kezdetű mondást. Megkezdődött a választási kam­pány, december elsején dönthe­tünk, ki dönthet majd helyettünk a bennünket érintő kérdésekben. Önjelölt újrakáderek, reciklált pártfunkcik igyekeznek bizalmat gerjeszteni a billboardokon, kény- szerűségből reklámújsággá válto­zott napilapjainkban a jól fizetett politikai hirdetések mellett marad egy kis hely néhány cikknek is. Ez van, decemberig ezt kell szeretni. Holnap november 17-e, és bár a naptárakat nem nyomták újra, most először pirosbetűs ez az ün­nep. Tudom, milyen rosszul hang­zik, hogy „a mai fiatalok”, de tény, hogy már csak nekünk, huszonö­tön felülieknek jelent valamit az a Dönthetünk, ki dönthet helyettünk a bennünket érintő kérdésekben. bizonyos bársonyos. Mi még em­lékszünk a nyoicvankilenC előtti idők élelmiszerboltjainak polcaira, a melltartóban reszketve átcsem­pészett ötszázforintosokra, a dévé­nyi várdombról Ausztriába vetett sóvár pillantásokra, a napilapok egyenvezércikkeire, a pártbüfék sósmogyoró-monopóliumára. Per­sze az is igaz, hogy az akkoriban panellakás- és Moszkvics-slussz- kulcsaikat csörgetők többsége má­ig nem tudott beszerezni nyaralót és nyugati kocsit. Van Allah! - sóhajtott Amerika és a világ, mikor a héten fordult a kocka Afganisztánban. Oszama bin La­den beismerte, terroristakülönít­ménye követte el a szeptemberi tá­madásokat, az Északi Szövetség pedig jól forgatta az orosz fegyve­reket a tálibok amerikai gyártmá­nyú arzenálja ellenében, így nyo­mulnak előre, remélhetőleg megál­líthatatlanul. Miközben bin Laden felkészült az öngyilkosságra, a las­san tálibtalanított Afganisztán la­kói fellélegeznek: a nők ugyan még csak félve bújnak ki az eddig köte­lező, fejüket is beburkoló burkából, a férfiak azonban boldogan borot­válkoznak - a tálibok ezt sem en­gedték. Mostantól Allah sem nö­veszti hosszúra a szakállukat. HETI GAZDA(G)SÁG Inkább a hiányosságainkkal törődhetnénk TUBA LAJOS Egy bolond százat csinál - mond­hatjuk nyugodtan arra a parla­menti döntésre, amely szerint az étkezési utalványok csak meleg ételek vásárlására használhatóak. Felejthető intermezzó is lehetett volna, amint egy ismeretlen balol­dali képviselőnek fájni kezdett, hogy a dolgozók éppen másra is felhasználják a jegyeiket, mint az üzemi étkezdék tucatételeinek vá­sárlására. Mivel azonban volt elég szamár képviselő, aki ezt megsza­vazta, a parlament újabb komikus döntéssel rontotta eddig sem túl csillogó hírnevét. A balodali és egyéb padsorokban üldögélő kép­viselő uraknak és hölgyeknek leg­feljebb azt üzenhetjük, hogy ha már az étkezési jegyekkel akarják múlatni jól fizetett munkaidejü­ket, a meleg étel helyett törődhet­nének, mondjuk, a kisvállalkozók százezeréivel, akikre szintén nem jellemző, hogy ebédjüket légkon­dicionált luxuséttermekben költe­nék el, de az étkezési utalványnak nevezett kedvezményből minded­dig gondosan kizárták őket. Azért el kell ismernünk, hogy szo­kásával ellentétben a parlament egy sor okos gazdasági döntést is hozott, legalábbis ami az adócsök­kentést illeti. Mivel a választások közeledtével legalább egy évig di­csekedni fognak vele, jó tudnunk, hogy lényegében csak a minimális kötelezettségüket teljesítették - ami persze jobb a még ennyire sem képes mečiarizmusnál. Azonban különösebben nem erőltették meg magukat - dicsérendő plusztelje­sítmény ugyanis az lett volna, ha az adórendszerben egy sor, az egyéni döntésen alapuló motiváló elem lenne. Aki ilyenekre kíváncsi, olvassa a magyar sajtót vagy kér­dezze meg ottani barátait. Á ked­vező hírek között említést érde­mel, hogy újabb nemzetközi hitel- minősítő intézet döntött úgy: hat év múltán újra a normális orszá­gok közé sorol bennünket. A pénz­ügyminiszter szerint arról is meg tudták győzni az ügynökséget, hogy az ország a jövő évi választá­sok után is folytatja a reformokat. A jobb minősítés az elemzők sze­rint a korona erősödésével is jár. Mivel a nyugat-európai piaci bajok esetén az erős korona betenne a hazai exportnak, arra számítanak, hogy a jegybank kamatcsökkentés­sel igyekszik ez ellen hatni. Az át­lagember számára ebből például az következik, hogy ha jövőre kül­A jobb minősítés az elemzők szerint a koro­na erősödésével is jár. földi nyaralást tervez, most érde­mes valutát vásárolni. Jövő nyáron ugyanis már választások előtt le­szünk, így megeshet, hogy a politi­kai bizonytalanság miatt a korona árfolyama jóval rosszabb lesz, mint ezekben a napokban. Sokan pozitív hírként fogják fel a hétén közzétett európai uniós országér­tékelést is. Olyannyira, hogy már- már készpénzként veszik a 2004- es tagságot. Mielőtt hamis ülúzi- ókba ringatnák magukat, figyel­mükbe ajánljuk azt a héten el­hangzott brüsszeli kijelentést, amely szerint csak a jogharmoni­záció szempontjából teljesen felké­szült országok számíthatnak felvé­telre. Az országjelentéssel kapcso­latban szintén érdemes ismerni az ottani szóhasználatot. Azzal, hogy a jelentés szerint előrehaladást ér­tünk el, még messze vagyunk a je­lentős előrehaladás kategóriájától. Ezzel pedig kár lenne Brüsszelt hi­báztatni, továbbra is érvényes, hogy mindenki a maga sikerének kovácsa. így azután érdemes fi­gyelni a Idfogásolt területekre: ezek a korrupcióellenes intézkedé­sek, a regionális politika hiányos­ságai, a romakérdés, a közlekedési és a mezőgazdasági politika. Mert ugyebár azt senki sem gondolja komolyan, hogy akár tíz méterrel a bergi határátkelő után egy felelős politikus bukás nélkül tehetne olyan kijelentést, hogy azért oszta­nak el 10 milliárd koronányi dotá­ciót a nyilvánosság számára követ­hetetlen módon, mert különben a maffiózók sarcolják az állami pénz szerencsés nyerteseit. A vagány Koncoš ezt is megtehette, a kártya­várként felépített kormánykoalíció pedig a hatalma negyedik évében továbbra is jó pofátvág a dologhoz (persze ha egyszer fellebben a fá­tyol a tízmilliárdos titokról, eset­leg kiderül: a miniszter köre nem volt kapzsi, másnak is juttatott a koncból). Ami az uniós közeledést illeti, pillanatnyilag nehéz meg­mondani, miként is következhetne be gyökeres fordulat, így aztán va­lószínűleg jövőre is tanúi leszünk a nagy játszmának, amelynek legin­kább a „Miként adjuk el Brüsszel­ben a lekozmált főzelékünket?” cí­met adhatnánk. Érdekes konfliktus bontakozik ki a Kárpótlási Befektetési Alap kö­rül. A Nemzeti Vagyonalap és a Még messze vagyunk a jelentős előrehaladás kategóriájától. Szlovák Földalap egyaránt úgy döntött, hogy a meghatározó részvénycsomagot eladja egy bró­kercég-konzorciumnak. A bró­kercégek a tőzsdei árnál többet kínáltak fel, de a könyvelési ér­téknek a felét sem adnák. Ez per­sze azonnal vitát váltott ki, a pénzügyminiszter szerint a rész­vényesek 300 millió koronát vesztenének. így várható, hogy a kormány döntése visszavonására szólítja fel a két említett intéz­ményt. A részvényeket a múltbeli sérelmeik kárpótlásaként szerző részvényesek számára fontos hír. hogy ha mégis nyélbe ütnék az üzletet, az új domináns tulajdo­nos 811 koronás árfolyamon kö­teles lenne minden érdeklődőtő felvásárolni az értékpapírokat - ezzel a lehetőséggel várhatóar sok kisrészvényes élne is.

Next

/
Thumbnails
Contents