Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)

2001-11-15 / 263. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 15. TÉMA: FÜSTMENTES VILÁGNAP Legtöbbször a riasztó tények sem győzik meg a dohányosokat, hogy felhagyjanak a füstölés élvezetével Elevenen befalazták a szerencsétlen szerzeteseket A halálos szenvedély rabságában Az Egészségügyi Világszer­vezet (WHO) 1993-as felmé­rése szerint az emberek mintegy 80-85 százaléka éle­tében legalább egyszer ki­próbálta, hogyan ízlik a ci- geratta füstje. A15 éves fiúk 70,6 és a 15 éves lányok 60,7 százaléka ismerte be, hogy már dohányzott. ÖSSZEÁLLÍTÁS Míg korábban a cigarettázást első­sorban „férfias” szokásnak tartot­ták, napjainkban már ezen a téren is megtörtént az emancipáció, hi­szen a szebbik nem képviselői kö­zül is egyre többen gyújtanak rá, s nemcsak a lakásban vagy a kávé­házban, hanem az utcán is, ami két-három évtizeddel ezelőtt tája­inkon kisebb megbotránkozást keltett volna. A dohányzás ártal­mairól és az egészségre káros kö­vetkezményeiről müliónyi cikket, tanulmányt, sőt könyvet írtak az elmúlt 50 esztendőben. A hatva­nas évektől kezdve egyre nagyobb méreteket öltő dohányzásellenes kampány indult el az Amerikai Egyesült Államokban, ahol a sta­tisztikák tükrében riasztó kép bon­takozott ki a szakemberek előtt a Magyarország a listavezető Ha a dohányzás okozta daga­natos betegségekben meghal­tak számát 100 ezer lakosra kivetítve szemléltetjük, akkor a következő sorrend alakul ki Európában: 1. Magyarország - 288 2. Skócia - 233 3. Szlovénia - 218 4. Lengyelország - 217 5. Hollandia - 200 6. Egyesült Királyság - 199 népesség egészségi állapotáról. A beható vizsgálatok szoros össze­függést tártak fel jó néhány beteg­ség kialakulása és a rendszeres do­hányzás között. A légúti megbete­gedések mellett elsősorban a ke­ringési rendszer zavarait, a szívin­farktust, az agyvérzést, a külön­böző szervekben jelentkező rákos sejtburjánzásokat említhetjük, de az idegrendszeri panaszok, az emésztési zavarok és az anyagcse­re-problémák egy része is kapcso­latba hozható ezzel a káros szen­vedéllyel. Sajnos ezek a riasztó té­Száz felnőtt közül harmincnégy rendsze­resen dohányzik. nyék sem győzik meg legtöbbször a dohányosokat, hogy felhagyja­nak a füstölés élvezetével. Egy magyarországi felmérés szerint jelenleg 100 felnőtt közül 34 rend­szeresen dohányzik. Ez az arány szinte megegyezik azzal, amelyet az Egyesült Államokban 1989-ben mértek. Ott azonban az elmúlt 12 évben, a masszív dohányzásellenes kampánynak is köszönhetően, sike­rült ezt az értéket 23 százalékra csökkenteni, míg Magyarországon - amely Európában listavezetőnek számít a dohányzás terén - különö­sen a fiatalabbak körében emelke­dik a dohányosok aránya. 1995-ben a 18-24 éves nők alig egynegyede cigarettázott, ma viszont már 42 százalékuk füstöl rendszeresen. Az ebbe a korcsoportba tartozó férfiak körében is emelkedés figyelhető meg, ha nem is olyan drasztikus mértékben. Jelenleg a 30 évesnél fiatalabb magyar férfiak 41 százalé­ka dohányzik. Az idősebb korosztá­lyokban a nemdohányzók aránya általában emelkedő tendenciát mu­tat, de ez csak részben magyaráz­ható a káros szenvedély abbaha­gyásával és a bölcs belátással, in­A cigaretta fogságában. Az első európai cigarettát sevillai koldusok 1614- ben „alkották meg", amikor az utcán és a kocsmákban összegyűjtötték a dohánytörmeléket és azt papírba tekerték. (Fotó: internet) kább arról van szó, hogy a cigaret- tázók jelentős hányada idő előtt távozik az élők sorából. A felmérés azt is igazolta, hogy a megkérde­zett dohányosok túlnyomó többsé­ge (kb. 97 százalék) tisztában van a dohányzás káros következmé­nyeivel, hallott vagy olvasott erről, sőt 48 százalékuk már megpróbált leszokni róla. Ezért is megdöb­bentő, hogy Magyarországon évente kb. 30 ezer ember halála hozható összefüggésbe a dohány­zással. S noha még mindig a férfi­ak vannak többségben, arányuk már csak 54 százalék. Dohányzik? Az iskolákban sem volt szokatlan, hogy a diákok pipáztak a szünetben Egy kis történelmi füstölgés HÁTTÉR Inkább telefonáljon! Pozsony. Telefonos tanácsadó szol­gálatot létesített az Állami Egész­ségügyi Intézet a Füstmentes Világ­nap alkalmából azoknak, akik sze­remének végleg leszokni a dohány­zásról. Reggel nyolctól délután né­gyig választ kaphatunk arra a kér­désre, mit tegyünk, ha nem akarunk a rendszeresen dohányzók, tehát Szlovákia felnőtt lakosságának eme 32 százalékához tartozni. A telefon­szám: 02/529 67 840. Szlovákiában a nagy igyekezet ellenére a dohány­zásellem kampányok eddig nem hozták meg a várt eredményt. A sta­tisztikusok kimutatták, hogy min­den második férfi és harmadik nő cigarettázik. 1992 óta évente szer­veznek különböző akciókat a Füst­mentes Világnap alkalmából, ame­lyet Szlovákiában a Nemzetközi Rá­kellenes Unió vezetett be. Céljuk rá­mutatni a dohányzás káros követ­kezményeire, különösen a nikotin­függőségre. Az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO) egyébként 1999. májusában külön szervezetet hozott létre a dohánytermékek hatásának nemzetközi ellenőrzésére. (TASR) Van Gogh: Koponya égő cigarettá­val (Antwerpen 1885) Ha hinni lehet a feljegyzéseknek, akkor az első dohányzó európait Rodrigo de Jereznek hívták és Ko­lumbusz admirális matróza volt. A spanyolok már első amerikai útjuk során, 1492-ben találkoztak füstöt szívó bennszülöttekkel és hamaro­san megismerkedtek azzal a nö­vénnyel is, amely később az Óvi­lágban is elterjedt. Egy húron indi­án legenda szerint hajdanában, amikor a föld még terméketlen volt és az emberek éheztek, a vilá­got uraló Nagyszellem egy asszonyt küldött közéjük. Ez a nő végigjárta a földet, s amit jobb ke­zével megérintett, ott paradicsom kezdett nőni, amihez meg balkezé­vel nyúlt, ott kukorica szökkent szárba. Miután megtermékenyítet­te a földet egy rövid időre leült, hogy megpihenjen. Azon a helyen, ahol ült dohány bújt elő a földből. A füst nyugtató vagy éppen kábító hatását persze nem csak az indiá­nok ismerték. Az ókorban Egyip­tomtól kezdve, Mezopotámián és Perzsián át egészen Görögországig és Rómáig általános volt a füstál­dozatok bemutatása a különböző szertartások során, de bizonyos növények füstjét betegségek gyó­gyítására is használták. Egy perzsa mese szerint egy ifjú herceg várat­lanul elveszítette szeretett felesé­gét és ettől búskomorságba esett. Egy bölcs azt tanácsolta neki, hogy szedje össze a felesége sírján kinőtt füvet, azt szárítsa meg, majd gyújtsa meg és a füstöt szívja be. Ettől megvigasztalódik. S való­ban, a füst elmulasztotta fájdal­mát. Példáját mások is követték, így terjedt el a füst élvezete. Aligha kétséges, hogy a rejtélyes fű nem dohány volt, hanem valamilyen más kábító növény. Az indiánok ál­talában a szárított dohánylevele­ket összesodorva vagy kukoricale­vélbe tekerve szívták, de ismerték a pipát is. Az első írásos beszámolót az indiá­nok dohányzásáról Ramon Pane hagyta ránk, akiről úgy tartják, hogy 1511-ben ő hozott először do­hánymagvakat Európába. Pane egyebek között arról is tudósít, hogy az indiánok tésztába kevert dohánnyal etetik meg a betegeket, akik ettől hányni kezdenek és álta­lában megkönnyebbülnek (meg­szabadulnak az ártó szellemektől). De dohánylevelekkel sebeket is ke­zeltek, megfázás esetén pedig apró­ra zúzott szárított dohányt szippan­tottak az orrukba - vagyis tubákol­Európában először 1512 táján ültettek do­hányt Portugáliában. tak. Néhány évvel később Las Casas püspök már amiatt füstölög, hogy a spanyol gyarmatosítók túlságosan rabjaivá válnak a dohányzás szen­vedélyének és nem tudnak leszokni róla. Európában először 1512 táján ültettek dohányt Portugáliában, s innen fokozatosan elterjedt a konti­nens nyugati felében, de az intenzív portugál-oszmán kereskedelem­nek köszönhetően a törökök által meghódított országokban is megis­merkedhettek a dohánnyal. Eleinte inkább orvosságként alkalmazták, csak később vált élvezeti cikké. 1559-ben Jean Nicot francia orvost nevezték ki Franciaország portugá­liai nagykövetévé. A derék tudós Lisszabonban azon fáradozott, hogy nyélbe üsse a portugál király és a francia uralkodó lánya közötti házasságot, megalapozva ezzel egy Spanyolország elleni szövetséget. Ä frigyből végül semmi sem lett, vi­szont Nicot doktornak köszön­hetően megérkezett Párizsba az első dohánynövény, majd hamaro­san ő maga is megjelent egy tubá- kos szelencével, melynek tartalmá­val állítólag sikerült megszabadíta­nia az anyakirálynét, Medici Kata­lint gyötrő fejfájásától. Jean Nicot életében nem szívott dohányt, később mégis róla kapta tudomá­nyos nevét (Nicotiana tabacum) ez az Amerikából származó növény. Amikor pedig felfedezték hatóa­nyagát, egy alkaloidot, azt nikotin­ra keresztelték. Nemcsak a dohányzás szenvedélye és termesztése kezd el terjedni Eu­rópában, hanem a 16. század 80- as éveiben megjelennek az első olyan munkák is, amelyek a do­hányzás ártalmaira hívják fel a fi­gyelmet. Angliába egyébként a do­hánytermesztéséről ma is neveze­tes Virginiából érkezett meg az első nagyobb dohányszállítmány 1585-ben Sire Walter Raleigh jó­voltából, akit voltaképpen az első dohány-nagykereskedőnek tekint­hetünk. Hamarosan elterjedt ez az élvezeti cikk az egész szigetország­ban, kivált a tengerparti települé­seken. Az 1590-es évektől kezdve a kocsmákban és a vendéglőkben már külön dohányzó helyiségeket nyitottak, s a dohányosok egyle­tekbe tömörültek. Még a színhá­zakban is rá-rágyújtottak előadás közben, s a gavallér fiatalemberek olykor a hölgyeket is megkínálták egy égő pipával. Az iskolákban sem volt szokatlan, hogy a szünet­ben a diákok pipáztak, ettől állító­lag felfrissültek. Magyarországon a végvárakban szolgáló spanyol zsoldosok révén kezdett terjedni a dohányzás szokása, de később a török hódítók is nagy mértékben hozzájárultak ehhez. A 17. század második felében Európa legtöbb országában már általánossá vált a pipázás és tubákolás. Jaj a dohányosoknak! VISSZAPILLANTÓ A dohány és a dohányzás térhódítá­sa egy idő után olyan méreteket öl­tött, hogy számos országban rende­letekkel próbálták meg a folyamatot visszafordítani vagy legalább meg- zabolázni. Miután a papok között is egyre nőtt a szenvedélyes dohányo­sok száma, akik még mise közben is rápöfékeltek, VIII. Orbán pápa 1624-ben módosította az egyházi fenyíték alá eső bűnöket tartalma­zó, In coena Domini kezdetű bullá­jának szövegét, és belevette a do­hányzás tilalmát a római Szent Pé­ter- székesegyházban. Akik meg­szegték ezt, azokat kiközösítés fe­nyegette. Később X. Ince pápá az összes templomra kiteijesztette a ti­lalmat, ennek ellenére 1692-ben a portugáliai San Jago-rend öt szerze­tesét tetten érték, amint mise köz­ben a sekrestyében dohányoztak. A büntetés elrettentő volt: a szeren- csédeneket elevenen befalazták. De a világi hatalom is fellépett a dohányzók és a dohányzás ellen. I. Erzsébet angol királynő az 1590-es években rendeletben tiltotta el alattvalóit a tubákolástól. Utóda, I. Jakab általában tiltotta a dohány­zást (Misocapnos címmel könyvet is írt a dohányzás ellen), s adót ve­tett ki a dohányra, abban a hiszem- ben, hogy ezzel örökre leszoktatja az embereket a füstölés élveze­téről. A várt hatás azonban elma­radt, sőt az államkincstár nem re­mélt bevételhez jutott. Ettől kezd­ve számít a dohánykereskedelem az egyik legjobban jövedelmező bevételi forrásának. Az orosz uralkodók a radikálisabb megoldást kedvelték. Romanov Mi­hály cár 1634-ben kiadott ukázá- ban elrendelte, hogy azt a muzsi­kot, akit pipázáson kapnak kancsu­kával verjék meg. Ha másodszor is tetten érték, a pipa szárával keresz­tül fúrták az orrát, s ha még ebből sem okult, akkor következett a bűnös cselekedetben közreműködő testrész - többnyire az orr - meg­csonkítása. Sokan inkább vállalták, hogy lemetszik az orruk hegyét, de a szenvedélyükről nem mondtak le. Később Alekszij cár már a szibériai száműzetést és a halálbüntetés le­hetőségét is kilátásba helyezte. Csak Nagy Péternek jutott az eszé­be az Angliában már 100 éve alkal­mazott módszer: megadóztatta a dohánykereskedelmet. Az oszmán birodalomban úgy akar­tak gátat vetni a dohányzás terjedé­sének, hogy lefejezték, felakasztot­ták vagy felnégyelték a „tetteseket”. Mindenkin túltett azonban Nagy Abbas perzsa sah (1582 és 1627 kö­zött uralkodott), aki egy országába érkezett dohánykereskedőt tűzha- lálra ítélt. A szerencsétlent becso­magolták az eladásra szánt do­hánylevelekbe és mint egy nagy szi­vart meggyújtották. Magyarországon, pontosabban Er­délyben először Apaffy Mihály feje­delem adott ki dohányzást tiltó ren­deletet 1662-ben. A következő évek­ben az erdélyi országgyűlések több alkalommal és egyre nagyobb szi­gorral léptek fel a dohánybehozatal ellen, de még a küátásba helyezett igen magas pénzbírság vagy jószág­vesztés sem bizonyult elrettentőnek. 9HHHB NÉHÁNY SORBAN MfflBBBBi Ahány nép, annyi név Amikor a dohány a 16. század derekán megjelent Franciaország­ban L’herbe du Grand Prieur (a perjel füve) néven kezdték emleget­ni, majd az anyakirálynő migrénjének sikeres kezelését követően Medicifű lett a neve. De hívták Herba Panaceának (gyógyító va­rázsfűnek) vagy Herba di Santa Crocenak (szentkereszt füvének) is. Az angol tobacco elnevezés eredete homályos. Egyesek szerint a karibi szigetvilágban található Tobago szigete lenne a névadó, má­sok viszont úgy tudják, hogy Haiti szigetének őslakói nevezték így a pipájukat. Érdekes, hogy a kubai indiánok cohibának hívták a do­hányt, s ma egy szivar viseli ezt a nevet. Viszont Közép- és Dél- Amerikában - néhány szakember szerint - az indiánok primitív szi­varjaikat tabagónak nevezték. A magyar dohány szó török eredetű, s a szerb duhan is, viszont Törökországban ma tüttun a neve. Irán­ban tombekinek, Japánban tumbrukonak, Németországban Tabak- nak, az eszkimók körében tawacnak nevezik a dohányt. A szivarozás szokása csak lassan terjedt A pipa mellett az utóbbi két évszázadban a szivar volt a dohány élve­zetének legelterjedtebb eszköze. Az amerikai indiánokat már Kolum­busz tengerészei is látták szivarozni. A maják például aranyozott szi­varszipkát is használtak, a tukánók pedig egy faragott favillát is, mert a hosszú és nehéz szivart így volt a legkönnyebb megtartani. A sziva­rozás szokása csak lassan terjedt Európában, s igazából csak a napóle­oni háborúkat követően tanultak meg szivart sodorni az öreg konti­nensen. Az Egyesült Államokban a függetlenségi háború egyik jeles tábornoka, Israel Pumám hozta divatba a szivart 1762-ben, amikor egy nagy láda Havanna szivarral tért haza Kubából. Magyarországon az 1840-es években Széchenyi István népszerűsítette a szivart, amely­nek névadója Vörösmarty Mihály lett, miután hadat üzent az eredeti­leg használt szipa megnevezésnek. Napjainkban a szivarokat külön­böző csoportokba sorolják alakjuk, hosszuk és vastagságuk (ponto­sabban: gyűrűméretük) alapján. A legnagyobb elszívható szivart egy indiai maharadzsa számára készítették még a 2. világháború előtti években. Hossza 18 hüvelyk (45,7 cm), gyűrűmérete 47 gauge (1,68 cm) volt. A világ legnagyobb szivarját, a havannai Fonseca gyár tulaj­donosának alkotását az 1930-as londoni vüágkiállításon mutatták be. Hossza 260 cm, súlya 55 kg volt. Havanna, a világ legjobb szivarja Az oldalt írta: Lacza Tihamér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents