Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)

2001-11-08 / 257. szám, csütörtök

Sport ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 8. Túraautóban folytatja? München. Elképzelhető, hogy Jean Alesi a német túra­autó-bajnokságban folytatja pályafutását. A 37 éves fran­cia pilóta október 14-én Szu- zukában szerepelt utoljára a Forma-l-ben. - A tesztelés után majd meglátom, hogy mennyire vonzó számomra ez a fajta versenyzés - mondta Alesi, aki a Hockenheimrin- gen egy AMG-Mercedes CLK- val gyakorol. Alesi 201 futa­mon indult az autós gyorsasá­gi világbajnokságon, egyetlen győzelmét 1995-ben a Kana­dai Nagydíjon aratta. (MTI) Két hónapig nem játszhat Brescia. Roberto Baggio, az olasz élvonalbeli Brescia lab­darúgócsapatának játékosa sú­lyos térdsérülés miatt két hó­napig nem léphet pályára. Az egykori válogatott csatár ke­resztszalagja az október 28-i Venezia elleni bajnoki mérkő­zésen (3:2) szakadt el részle­gesen. Baggio nyolc találatával jelenleg vezeti a Seria A gól­lövőlistáját. (MIT) Ullrich felkészülése Berlin. Jan Ullrich jövőre sze­retné másodszor is megnyerni a Tour de France kerékpáros körversenyt, ezért minden ed­diginél hamarabb elkezdi a felkészülést a következő idényre. Háromhetes szabad­sága után már jövő szombaton tréningezni kezd Peter Becker vezetésével. - Két hetet töl­tünk a Fekete-erdőben, majd november 21-től síedzések kö­vetkeznek az Alpokban - mondta a 27 éves olimpiai és vüágbajnok német versenyző. Ullrich november 29. és de­cember 4. között a Telekom­mal készül, ezután Dél-Afriká- ba repül, és csak karácsonyra tér haza. Az még nem dőlt el, hogy a július 6-án kezdődő To­ur de France előtt rajthoz áll-e a Giro d’Italián. (MTI) Sportolók a háború ellen Róma. Kétszáznegyvennégy sportoló írta alá azt a tiltakozó levelet, amelyben az Afganisz­tán elleni háború befejezését követelik. A Békét a világban címmel megjelent írást a La Gazzetta dello Sport közölte. A sportolók szerint követelésük nem azt jelenti, hogy ne gon­dolnának mély fájdalommal az Egyesült Államokat szeptem­ber 11-én ért terrortámadás ál­dozataira. „A terrorizmus min­den formája ellen szilárdan fel kell lépni, de párbeszédre és integrációra van szükség” - ol­vasható a levélben. Az aláírók között van Ronaldo, az Inter- nazionale labdarúgócsapatá­nak brazil vüágklasszisa, a ko­sárlabdázó Carlton Myers, aki a tavalyi sydneyi olimpián az olasz zászlót vitte, Jamo Trulli Forma-1-es pilóta, a motorver­senyző Marco Melandri, a síelő Isolde Kosmer és a kajakozó Josefa Idem. (MTI) Összetört Button BMW-je London. Jenson Button, a Be- netton-istálló Forma-l-es piló­tája kölcsönadta a barátjának nagy értékű BMW-jét, áld egy fának hajtott és ripityára törte az autót. - Rendellenességet észleltem a futóműben és megkértem Brad Poolt, hogy próbálja ki a gépet - mondta az angol autóversenyző. Saj­nos a „teszt” nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük. Szerencsé­re a barátomnak nem esett na­gyobb baja. (MTI) Csak augusztusban lesz a magyar-spanyol focimeccs Puskás születésnapjára MTI-JELENTÉS Budapest. Megváltozott a jövő évi Magyarország-Spanyolország válo­gatott labdarúgó-mérkőzés idő­pontja: március 27. helyett csak au­gusztusban kerül sor a barátságos találkozóra. Az esemény apropója: Puskás Ferencnek, az Aranycsapat legendás támadójának 75. születés­napja. -A spanyol szövetség kérte a halasztást, ugyanis adminisztrációs hiba történt és március 27-re már Hollandiával is lekötött egy meccset - mondta Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára. - Egyeztettünk Gellei Im­re szövetségi kapitánnyal és termé­szetesen elfogadtuk a kérést. A pon­tos augusztusi időpontot egyelőre nem tudom, de az biztos, hogy a szeptemberben kezdődő Eb-selej- tezők előtt ez lesz a válogatott utol­só előkészületi meccse. A főtitkár szerint a macedónok elle­ni, november 14-i barátságos össze­csapás után véglegesítik a tavaszi műsort. - Március 27-re és április közepére is keresünk még ellenfe­let. Egyelőre csak az biztos, hogy februárban a ciprusi négyes tornán veszünk részt: 11-én Csehországgal játszunk és a végeredménytől függően két nappal később Ciprus vagy Svájc következik. Labdarúgó-vb 2002: műesésért, időhúzásért kiállítás Vége a színészkedésnek? Ebben az évben - a felnőtt Európa-bajnokságot kivéve - gyengén szerepeltek a szlovák pólósok (Berenhaut Róbert felvétele) Papíron még mindig Bottlik László a szlovák vízilabda-válogatott vezetőedzője Pólótréner kerestetik Hivatalosan ugyan van tré­nere a szlovák vízilabda-vá­logatottnak, ám valójában még sincs. A szövetség ugyanis az érvényes szer­ződéssel rendelkező Bottlik László sikeredzőt - a nyitra- nováki játékosok által kez­deményezett palotaforrada­lom után - menesztette. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ A vb-n megbízott szakvezető, Ond­rej Gajdáč ült a kispadon, aki meg­hívta a keretbe a 38 éves Roman Po- láčikot, mindössze kétszer nyert az együttes, végül 11. lett. Tehát nem tudta megismételni perth-i teljesít­ményét, amikor is az erősen megfi­atalított gárda négyszer győzött, s a 10. helyen kötött ki. Gajdáč kijelen­tette: csak abban az esetben vállalja el a válogatott irányítását, ha a vi­lágbajnokság után távozhat. És tá­vozott is, azóta nincs edzője a póló­válogatottnak. Illetve... Bottlik László: ,Amikor a nyitrano- váki Eduard Prelovský átvette a szö­vetség irányítását, figyelmeztettem őt, hogy határidős szerződést kösse­nek velem, ám ők képtelenek voltak erre. Még májusban is szóltam az il­letékeseknek, de hiába. Már a buda­pesti Európa-bajnokság előtt feszült volt a helyzet, mégpedig azért, mert egyes játékosokat bojkottra buzdí­tottak a kulisszák mögött. Nagyon jól tudom, hogy kik szorgalmazták a zendülést. A belső viharok ellenére óriási meglepetésre legyőztük a nagy esélyes horvátokat és a nyolca­dik helyen végeztünk, ezzel kihar­coltuk a vb-részvételt. Teljesítettük tehát a kitűzött célt. Ennek ellenére jöttek az újabb támadások, majd a nagy port felkavart palotaforrada­lom. A szövetség a játékosoknak adott igazat, és közvetlenül a vb előtt kirúgott. Egy biztos, törvényel­lenesen cselekedtek. Érdekes, hogy soha senki sem bírált, mindig pozití­van értékeltek, s ami a leglényege­sebb: az eredmények sem maradtak el. Mivel a szerződésem meghatáro- zadan időre szól, papíron még min­dig én vagyok a válogatott edzője, ügyvédeim tanácsára nem árulom el, hogy mitévő leszek a közel­jövőben.” A Szlovák Vízilabda Szövetség a nyáron pályázatot írt ki, az illetéke­sek november 16-ig várják az, ér­deklődőket. Egyelőre még senki sem jelentkezett. Meglepetésre nem az edzőbizottság (még mindig Bottlik László az elnöke!) dönt majd az új tréner személyéről, ha­nem az erre a célra létrehozott al­kalmi szakmai tanács. „Nevetséges dolgok történnek az utóbbi időben a szövetségben. Sokan arra várnak, hogy én is megpályázom a ve­zetőedzői posztot. Ebből azonban nem lesz semmi, mert még mindig én vagyok a válogatott trénere, va­lamint az edzőbizottság elnöke. Hi­vatalosan egyik helyről sem me­nesztettek.” Eduard Prelovský, a szövetség elnö­ke merőben másként látja a kiala­kult helyzetet, szerinte nincs ok pá­nikra: „November 20-án eldől, ki is lesz a válogatott új vezetőedzője, hivatalosan ugyan még senki sem jelentkezett, az előrejelzések sze­rint azonban 2-3 pályázatra számít­hatunk. A Bottlik-szerződéssel kap­csolatban csak annyit, a biztonság miatt ő kérte, hogy ne meghatáro­zott ideig legyen a válogatott tréne­re. Az év végéig mindenképpen rendezni kellene az ügyet. Nincs igazuk azoknak, akik pánikhangu­latról beszélnek.” Jó lenne, ha minél előbb tiszta vizet öntenének a pohárba a pólósok, s inkább azon fáradoznának, hogy magasabb szintre kerüljön a honi vízilabdasport. Intő jel ugyanis, hogy valamennyi korosztály válo­gatottja várakozáson alulit produ­kált a legutóbbi világversenyen és az is, hogy már hónapok óta üres a szövetség kasszája! Szponzorokat kellene keresni, nem pedig botrá­nyos ügyekkel foglalkozni. MTI-JELENTES London. Joseph Blatter, a Nemzet­közi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke tegnap bejelentette, hogy a jövő évi koreai-japán közös rende­zésű világbajnokságon a bíróknak piros lapot kell adniuk a színész- kedó, időt húzó futballistáknak. - A játékvezető-bizottsággal közösen határoztunk úgy, hogy a jelenleg érvényben lévő gyakorlattal szem­ben sárga lapos figyelmeztetés he­lyett kiállítás jár ezekért a vétsége­kért. Ez nem jelenti azt, hogy min­den futballistát, aki elesik, de nem történt vele szemben szabálytalan­ság, le kell küldeni a pályáról Blatter szerint a bírók feladata el­dönteni, hogy a futballisták mikor lépik át a sportszerűség határait. - Nagyon jól felkészült játékvezetők dolgoznak majd a vb-n, de a játéko­sokat indokolt esetben a televíziós felvételek alapján utólag is eltiltjuk. Biztos vagyok benne: ezek az intéz­kedések hozzájárulnak ahhoz, hogy sportszerű mérkőzéseket lás­sunk és a labdarúgók kizárólag a já­tékra fognak koncentrálni. Női kosárlabda Euroliga: Ružomberok-Pécs 92:84 A szlovák bajnok sikere ÖSSZEÁLLÍTÁS Rózsahegy. A szlovák és a magyar bajnok csapott össze a női kosár­labda Euroliga A-csoportjának 2. fordulójában, s a mérkőzés máso­dik felében nyújtott jobb teljesít­ményével a hazai csapat is győzött az idei sorozatban. SCP RUŽOMBEROK-PÉCSI VSK 92:84 (27:22, 43:43, 67:63), lege­redményesebbek: Alessandra 18, ill. Iványi 22. Elejétől kezdve a rózsahe­gyiek vezettek az első negyedben, kétszer is felzárkózott a Rátgéber- csapat (8:8, 23:22). A hazaiaknál ekkor a két jugoszláv bedobó Vesel és Mandics jeleskedett. A folytatás­ban Alessandra, a hazaiak brazil lé­giósa is magára talált, menetrend­szerűen érkeztek a kosarai. Elhúzott a szlovák bajnok (35:26), de újból gyorsan felzárkózott ellenfele. Iz­galmas, színvonalas kosárlabdát ját­szott a két csapat. A nagyszünet előtt Iványi a gongszóval egyidőben egyenlített. A 23. percben először vezettek a magyarok (47:48), to­vább tartott a fej-fej melletti küzde­lem. Károlyi pontjai sokáig sakkban tartották Bielikováékat, akik a har­madik negyed végén mégiscsak négypontos előnyre tettek szert. Az utolsó negyedben három perc alatt tíz ponttal elhúzott az SCP (73:63), rövid időn belül három magyar játé­kos is kipontozódott, s ez döntőnek bizonyuk, (sr) Tenisz Mesterek Kupája: egy ágon Hewitt, Rafter, Agassi Kuerten a címvédő Dušan Radolský megfelelő ajánlat esetén elvállalná a labdarúgó-válogatott irányítását Nagyon örül, hogy gondoltak rá DUDUCZ TIBOR Dubaj/Pozsony. Dušan Radolský, a szlovák utánpótlás labdarúgó­válogatott egykori vezetőedzője nyár óta az Egyesült Arab Emírsé­gekben edzősködik. Pontosabban az elsőosztályú Al-Sabab csapatát irányítja. Tegnap délután felhívtuk őt, s arra voltunk kíváncsiak, mit csinál jelenleg és mik a tervei. Mi újság Duhajban? Nyugalom és békesség van a két és fél milliós nagyvárosban, ahol csak hatszázezer az őslakos. Az afga­nisztáni háborús eseményekkel ugyan sokat foglalkoznak az embe­rek, ám a fegyveres konfliktus nincs kihatással az itteni életre. Augusztusban egy évre kötelez­ted el magad az Al-Sabab csapa­tához. Hogyan értékeled az el­telt időszakot? Az Egyesült Arab Emírségekben há­rom részből áll a bajnoki idény, je­len pillanatban az első felvonáson vagyunk túl. Rosszul kezdtünk, de mégis sikerült megszerezni a 3. he­lyet, a továbbjutás viszont elúszott. November 14-én indul az ún. nem­zeti bajnokság, s remélem, sokkal jobb teljesítményt nyújtunk majd, mint a nyitányon. Gondolom, jók a feltételek az Emírségekben? A pályák felszereltsége és a minősége igen magas szinten van. A játékosok, a két külföldit, a bra­zil Nilsont és a chilei Marcelhót ki­véve, amatőrök. Délelőtt dolgoz­nak, és csak esténként edzünk. A hazai szövetség szorgalmasan keresi Jozef Adamec utódját. Állí­tólag te vagy a legkomolyabb je­lölt a vezetőedzői posztra... Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ott vagyok az esélyesek kö­zött. Jó érzés, hogy Szlovákiában nem felejtettek el, és olyan em­bernek tartanak, aki segíthet a szlovák labdarúgáson. Ha ajánla­tot kapok a szövetségtől, minden bizonnyal közös nevezőre jutok jelenlegi klubommal. Szerintem az sem lehet akadály, hogy az Egyesült Arab Emírségekben má­jus végéig szóló szerződést írtam alá. MTI-ELŐZETES Sydney. A hétfőn kezdődő tenisz Mesterek Kupájában egy csoport­ba került az ausztrál Lleyton He­witt és Patrick Rafter, valamint az amerikai Andre Agassi. A 3,7 millió dollár összdíjazású sydneyi torna nyolcas mezőnyét a négy Grand Slám-győztes - Agassi, Gustavo Kuerten, Goran Ivanisevic és Hewitt - mellett Juan Carlos Fer- rero, Jevgenyij Kafelnyikov, Rafter + Madridban megkezdődött a női teniszválogatottak FED Kupa nyolcas döntője. Az I. fordulóban (B-csoport): Belgium-Németor- szág 3:0. ♦ Barátságos labdarúgó-mérkőzé­sen: Japán-Olaszország 1:1. + Férfi kézilabda HIL, 15. forduló: ŠKP Bratislava-Sečovce 15:27. + ATP Tour Tatra Banka Open fér­fi tenisztorna Pozsonyban, 1. for­duló: Kučera-Trimmel (osztrák) 7:5, 6:0; Beck-Niemminen 2:6, 1:6; Krošlák-Švarc 6:3, 6:3. + Férfi kosárlabda Saporta Kupa, D-csoport: Keravnos Nikózia-Pezi- nok 54:87. + Megkezdődött a spanyolországi Leonban a sakkcsapatok idei Euró­és Sebastien Grosjean alkotja. A csoportbeosztások - Ken Rosewall: Kuerten (brazil, 1. a világbajnoki pontversenyben), Ferrero (spanyol, 4.), Kafelnyikov (orosz, 5.), Ivanise­vic (jugoszláv, 8.) John Newcombe: Hewitt (ausztrál, 2.), Agassi (ame­rikai, 3.), Rafter (ausztrál, 6.), Gros­jean (francia, 7.). Tavaly Lisszabonban Kuerten nyer­te a szezonzáró viadalt: a brazil te­niszező 6:4, 6:4, 6:4-re győzött Agassi ellen. pa-bajnoksága. A szlovák nők 2:0- re legyőzték Skóciát, a magyarok l:l-re játszottak Németországgal. Szlovákia férfi csapata 2:2-re vég­zett Hollandiával. ♦ Kéthetes kényszerpihenő vár Jaromír Jágra. A Washington cseh légiós jégkorongozója először ok­tóberben térdsérülést szenvedett, és legutóbb újra visszatértek a fáj­dalmai. ♦ A Športka 45. játékhetének (szer­dai sorsolás) nyerőszámai - I. hú­zás: 2, 25, 29, 34, 38, 49, pótszám: 37; II. húzás: 8, 14, Yll 23, 41, 46, pótszám: 40. LEHETOSÉG-szám: 993 856. ♦ A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai a következők: 2, 3, 4,11,12,18,19, 20, 24, 25, 28, 34, 42, 54, 59, 61, 63, 74,78,79. „Ha ajánlatot kapok a szövetségtől..." M. Nagy László felvétele) SPORTHÍRADÓ

Next

/
Thumbnails
Contents