Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-01 / 225. szám, hétfő

Kultúra

ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 1.

Titkok pecsétje - kerámiákon

Igló. A Művészek Galériájában október 4-én nyílik meg a Sze- meréki Terézia (Budapest) archaizáló, mai mágiával bűvölő, védó-bajelhárító kerámiamadarait felvonultató kiállítás, melyet a Magyar Kulturális Intézet támogatásával mutatnak be a szepes- ségi városban. Á Titkok pecsétje című kiállítás október 30-áig tekinthető meg. (ú)

SZÍNHÁZ

___________________NYITRA___________________

AN

DREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Álomjáték 14 A vágy 21 BÁBSZÍNHÁZ: Kés a tyúkban 18.30

MOZI

POZSONY

HVIEZDA: Jurrasic Park 3. (amerikai) 16, 18, 20.30 OBZOR: Trainspotting (angol) 18, 20.30 MLADOSŤ: Sötétkék világ (cseh) 15.15, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Macskák és kutyák (amerikai) 17.30 Malena (olasz-amerikai) 19 Fűbenjáró bűn (angol) 18.45 Bridget Jones naplója (angol-amerikai) 17.30, 20.45 Lázadók és szeretők (cseh) 18 Stigmata (amerikai) 17 A John Malkovich menet (amerikai) 20.30 Magányosok (cseh-szlovén) 21 Tuvalu (német) 20 Halott erdő (cseh) 19.30

KASSA

DRUŽBA: Fast and the furious (amerikai) 15.30, 17.45, 20 TATRA: About Adam (amerikai) 15.30, 17.45 Kiűzetés a paradicsomból (cseh) 20 CAPITOL: Dracula 2000 (amerikai) 16, 18, 20 ÚSMEV: Jurrasic Park 3. (amerikai) 16,18, 20

IN MEMORIAM

Anton Grega metamorfózisa

SZASZÄK GYÖRGY

Örökre elment Anton Grega. Hatvannyolc évet élt. A Kassai Állami Színház igazgatójaként ment nyugdíjba. A végrendeletében viszont megtiltotta, hogy a színházból valaki is részt vegyen a temetésén. Alighanem csalódott bennük. Rendelkezett arról is, hogy a hamvait keverjék össze az édesanyjáéval, és szórják szét a temetőben. Azt akarta, semmi ne maradjon utánuk, tehát az urna se emlékeztessen senkit rájuk. Gyanítom, hogy ehhez a döntéséhez alighanem Márai Sándor példája adott neki ösztönzést, aki az óceánba szóratta a hamvait. Mindezt pedig csak azért gondolom, mert Grega épp az utóbbi időben fedezte fel Márait, akinek az életműve igen mélyen megérintette. Még színházigazgatóként lefordít- tatta szlovákra Márai A kassai polgárok című drámáját, amelynek bemutatását a felújított Kassai Állami Színház első premierjének szánta, de megakadályozták ebben. Később

„Ki maga, Márai Sándor?” címen a Bocatius könyvtárban ismertette meg az írót Kassa mai szlovákjaival. Néhány hete pedig egy szlovák-magyar esten - a Márai-emlékházban - szintén nagy elragadtatással beszélt róla.

Darina Poldaufová színművész- nő - aki most a Thália Színház művészeti vezetője - árulta el nekem, Grega bevallotta neki, hogy élete utolsó szakaszában azért gyötrődött, miért is lett belőle szlovák. Az édesanyja magyar volt, de ő házasságon kívüli gyerekként született, mert az apja egy magas rangú katolikus pap volt.

Biztos vagyok benne, hogy Grega identitászavarát a Máraival való találkozása is előidézte, Márainak az a magatartása, hogy idegen környezetben is megőrizte magyarságát. Anton Grega azt tervezte, hogy a Bocatius könyvtárban Radványi Gézát, Márai testvérét, a viíághírű filmrendezőt is bemutatja a kassai szlovákoknak, de erre az életéből már nem futotta.

A Színházi Nyitrán, az Andrej Bagar Színház stúdiótermében ma este 21 órától látható a budapesti Thália Színház előadása, Franz Xaver Kroetz A vágy című népszínjátéka, Ascher Tamás rendezésében. Az előadásban Csákányi Eszter, Lukáts Andor, Láng Annamária és Kardos Róbert lép színpadra. A darabot Parti Nagy Lajos fordította. (Archívumi felvétel)

Szabolcsi Bence könyve, A zene története édestestvére Babits és Szerb Antal világirodalom-történetének

Aki magyarként volt európai

Szabolcsi Bence (1899-1973), a tudós és humanista

(Archívumi felvétel)

Lenyűgöző teljesítmény: úgy írni meg az európai zene történetét, mint egy izgalmas kalandregényt, amelynek in- dázó-burjánzó, szerteágazó, száz szálon futó, soha véget nem érő cselekménye rabul ejti és fogva tartja az olvasót. Lehet egy lélegzetre elolvasni, és lehet vissza-visz- szatérni hozzá, bárhol felütve. Megunhatatlan.

VOJTEK KATALIN

Ez Szabolcsi Bence könyve, A zene története. Édestestvére Babits és Szerb Antal világirodalom-történetének. Aki olvasta az utóbbiakat, soha meg nem szűnő közelségbe került a Lamb testvérpárral és a Bronte nővérekkel, Macpher- sonnal, az Ossian tragikus sorsú „hamisítójával”, a haldokolva is a szépség örökkévalóságát éneklő Keats-szel, a saját fantáziájának szülötteivel viaskodó E. T. A. Hoff- mann-nal. Pár mondatos korrajzba ágyazott sorsok és művek villannak fel olyan plaszticitással, frissességgel és lényegretapintás- sal, hogy évtizedek távolságából is pontosan felidézhetők. Szellemóriások agyán és szívén keresztülA nagy alapozók nem avulnak el, csak tökélete- síthetők és folytathatók.

szűrt információáradat, amelyet szerzőik emberi habitusa és műve hitelesít.

Ahogy Babits és Szerb az irodalom, Szabolcsi Bence a zene birodalmában szegődik kísérőnkül, és vezet szövevényes labirintusokon, zegzugokon, földalatti folyosókon keresztül ki a napfényre, a művészetek nagy nemzetközi országút- jára, korok, nemzetek, stílusok és eszmeáramlatok, kis és nagy mesterek, alapozók, építők és betetőzök találkozóhelyére. Nevekkel, helyszínekkel és történésekkel zsúfolt, de mindig kristálytiszta, világos körmondatai közé, mintegy mellékesen, be-beékel egy rövid mondatot, amely egyszeriben tapintható közelségbe hozza a rég letűnt kort és rég elporladt szereplőit, az olvasóban a képzettársítások egész sorát indítva meg. A csak sebtében, egyetlen mondatban felvillantott képek, mint a Händellel Londonba bedöcögő útibatáré, a jácintjaival és tulipánjaival bíbelődő, de még mindig zenei újításokon morfondírozó idős Teleman- né, vagy a Brüsszelből fogadásból az aznap esti párizsi operaelőadásra vágtató, lovait agyonhajszoltató Ligne hercegé messze túlmutatnak önmagukon, bennük van egy egész emberi sors, egy egész korszak atmoszférája. Pár mondattal megidézni egy kort, egy jellemet, és élővé, lélegzővé, szinte tapint- hatóvá tenni csak az képes, aki rengeteget tud róla, és azt is tudja, hogy az információáradatból mi az igazán lényeges. Ez Szabolcsi Bence titka, ez teszi annyira izgalmassá és frissé minden írását. Hatalmas tudása volt: elképesztően gazdag földrajzi, történelmi, képző- művészeti, irodalmi ismereteinek eredménye leírásainak érzékletes- sége és pontossága, a sokrétű, színes és eleven korrajz. De a tárgyi tudáson kívül rendelkezett még valamivel, ami nem tanulható, s amelynek remek jellemrajzait köszönhetjük: ez a valami az empátia. Ez süt minden sorából, amikor egy pszichológus érzékenységével írja le Beethoven gyermekéveit, vagy Liszt öregkorát a Liszt Ferenc estéjében, rövid, de a Liszt-kutatásnak új távlatokat adó tanulmányában.

„Szabolcsi zenetörténete? Ó, az már rég elavult!” - legyintett köny- nyedén egy frissen végzett szlovák zeneesztéta ismerősöm. Elavult!? Annyira, mint Taine vagy Burck- hardt. Sehogy. A nagy alapozók nem avulnak el, ők csak tökélete- síthetők és folytathatók. Az alapok lerakásának érdeme azonban marad, az már elvitathatatlan. Ha Szabolcsi Bence csak A zene történetét írta volna meg, akkor is tiszteletet érdemelne. De ez a könyv csak csepp munkásságának tengerében. Nevéhez fűződik a kétkötetes, Tóth Aladárral szerkesztett Zenei lexikon (1930-31) kiadása, a zenetörténész-képzés első magyarországi intézményének, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi tanszakának létrehozása, az MTÄ Bartók Archívumának (ma Zenetudományi Intézet) megalapítása, a korszerű magyar zenetudomány megteremtése. Lerakta a magyar nyelvű, modern zenetörténetírás alapjait, hozzájárult az új zenetörténeti-zenetudományi irodalom fórumainak és olvasótáborának megszervezéséhez, pedagógusként zene- történészek egész nemzedékeit nevelte fel. Ö az első, tudományos hitelű Bartók-életrajz írója; tanító- mestere és példaképe, Kodály fáradhatatlan népszerűsítője; a nemzetközi tudományos életben ismert és elismert, ma is inspiráló tanulmányok hosszú sorának szerzője, aki nemzedékeket vezetett be és fog még bevezetni a zene világába. Méltó arra, hogy rá emlékezzünk a zene világnapján.

Megjelent a Last Blues Band CD-je: Várlak nálam 7-kor A többség Koncsol Lászlót javasolta az elnöki posztra

Nem a múltat sózza ránk

JUHÁSZ KATALIN

Tisztújító közgyűlés

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. Megtartotta rendkívüli közgyűlését a Szlovákiai Magyar írók Társasága, melyen a korábbi elnök és a választmány lemondott, s az egybegyűltek titkos szavazással új elnökséget választottak. A szeptember 29-i, szombati összejövetelt Balázs F. Attila, a társaság leköszönő elnöke vezette, aki két évig állt a szervezet élén. Beszámolójában elmondta: „Immár két éve annak, hogy egyrészt félreértések, másrészt szemléletbeli különbségek gerjesztette indulatok azt a látszatot keltették, hogy a szövetségen belül kibékítheteden nemzedéki és ideológiai ellentétek feszülnek.” Ennek ellenére az írószövetség elmúlt két évi tevékenységét sikeresnek és

eredményesnek nevezte, amit a megtartott rangos rendezvények is igazolnak. A közgyűlés Koncsol László, Tőzsér Árpád, Hodossy Gyula, Haraszti Mária, Gál Éva, Fehér Kriszta és Csanda Gábor személyében megválasztotta a szervezet új vezetőségét. A héttagú választmány e hét folyamán ül össze először, hogy - vélhetően csütörtökön - megválassza a Szlovákiai Magyar írók Társaságának új elnökét. A közgyűlésen jelen levők többsége erre a posztra Koncsol Lászlót tanja a legalkalmasabb személynek. Hogy merre, s milyen feladatokat vállalva veszi irányát az írótársadalom részéről általános széthúzás, határtalan közöny és szellemi tespedtség jellemezte írószövetség, az ma még előreláthatatlan. (cs)

A csaknem másfélszáz tagból mintegy harmincán voltak kíváncsiak egymásra és az írószövetség intézményére (Dömötör Ede felvétele)

Ennyire pesszimisták azért ne legyünk, bizonyára nem az utolsó blúzbend ez az ekecsi formáció, amely ugyan sztár a Csallóközben, ám a keleti végeken például még nem muzsikált. Sajnos. Mert e lemez alapján korrektül szólhatnak élőben is, kijárna nekik az országos ismertség. Ez a stílus jelenleg leszálló ágban van, ezért minden tiszteletem azoké, akik nem hajlandóak tudomásul venni e tényt, és a techno-korszakban is nyomják szakadatlanul a bluest, az állandóság szinonimáját, amely sokak szerint olyan sínpárra hasonlít, mely a végtelenbe tart, de valójában a semmibe fut. Ezért imádják, és ugyanezért unják oly sokan. Az elhasznált sémák közti mozgolódás, a behatárolt területen való újat mutatás művészetét csak kevesek művelik sikeresen. Ezek egyike a Last Blues Band. A szerzői kiadásban megjelentetett hanghordozó egy életerős, saját műfajában korrekt, intelligensen hangszerelt lemez, amely néha a blues és rock határ- mezsgyéjén mozog, ám zeneileg egységes benyomást kelt. Virgonc fuvolafutamok törik fel a meg- szokottság jégpáncélját, lélekkel teli szájharmonika-szólók és gitárimprovizációk teszik elégedetté a vájtfülű hallgatót, aki egy idő után némi dúdoláson is rajtakapható. A szövegek a műfajban szokásos szimpla hangulatkeltésen, valamint a férfi-nő viszony feszegetésén felül emelkednek, a szociológia birodalmába,

néha már túl sok is az üzenetmennyiség, melyet a szólóénekes mellett néha az említett fuvolás hölgy is tolmácsolni igyekszik. Számomra azok a pillanatok a legemlékezetesebbek, amikor a zenekar egy kis humort is megenged magának. A Mit tegyek című dalban az egészséges életmódra vonatkozó „megszorító intézkedéseket” figurázzák ki, a Jolán pedig egy fergeteges párkapcsolat-parabola két és fél percben, a magyar nyelvterületen bárhol megállná a helyét. Szívet melengetőre sikerült a Te meg én című dal, remekül lehet rá lassúzni, a Nincs ki sajnáljon pedig egy dalba álmodott road-movie, némi iróniával. A Last Blues Band szerencsére nem a múltat sózza ránk, hanem új lehetőségeket keres egy ősrégi műfajban. Eddig eredményesen. Nagy esélye van arra is, hogy a mai harmincas-negyvenes korosztály mellett fiatalabbak között is megértő fülekre találjon. Aztán jöhet az a bizonyos országos turné...