Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-31 / 251. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 31. Régió - hirdetés Az Európai Unióról rendeztek előadást Szentgyörgyön Oktatják a toliforgatókat SZENTGYÖRGY Hogyan lett a szén- és acéltermelő országok 1951-ben megalakított Európai Szövetségéből 1992-re Eu­rópai Unió? Erről is hallhattak teg­nap az Európai Unióval és az unió­hoz történő csatlakozással foglalko­zó szeminárium hallgatói. A Po­zsony melletti Szentgyörgyön az Akadémia Istropolitana Nova nevű nonprofit szervezet szakemberei tartanak előadásokat a Petit Press Kiadó lapjainak munkatársainak. Az újságírók tájékoztatást kaptak az európai szervezetek történelmi fejlődéséről, a második világháború utáni időszaktól egészen napjain­kig. Megtudhatták, hogy az Európai Unió három fő pillérre támaszko­dik, az elsőt a Szén- és Acéltermelók Európai Szövetségének az Európai Gazdasági Szövetségnek és az Eura­tom nevű szövetségnek az egyesíté­sével hozták létre, a második pillért a közös külpolitika és védelmi poli­tika, a harmadikat pedig az igazság­ügyi és belügyi kérdések összehan­golása képezi. A szeminárium részt­vevői a tegnapi előadások után már azt is világosabban látják, mi a kü­lönbség az Európa Tanács, az Euró­pai Bizottság vagy az Európa Parla­ment között. Megtudhatták, hogy az EU legnagyobb szervének, az Eu­rópai Bizottságnak 16 ezer alkalma­zottja van, s ezeknek több mint egy- harmadát tolmácsok és fordítók te­szik ki. A szeminárium mai témája a munkaerő és az áruk szabad áram­lása, valamint a környezetvédelmi jogalkotás összehangolása lesz. (gl) Azlster Granum Határ Menti Kisrégió bővíti tevékenységét Cél a szellemi hídépítés PÁRKÁNY Az újjáépült Mária Valéria híd azon­kívül, hogy a Magyarországon fog­lalkoztatott hazai munkavállalók számára lehetővé teszi a könnyebb utazást, a Duna két partján élők kö­zött lehetőséget nyújt az együtt­működés bővítésére. Párkányban tavaly októberben az Ister Granum Határ Menti Kisrégió létrehozásáról megállapodást írtak alá a Szlovákiá­ban működő Déli Régió, az Eszter- gom-Nyergesújfalu Kistérségi Terü­letfejlesztési Társulás, valamint két magyarországi település: Tokod és Tokodaltáró képviselői. A kisrégió konzultatív tanácsának elnöke Meggyes Tamás esztergomi polgár- mester. A szervezet céljai között sze­repel „az országhatár fölötti szelle­mi hidak építése és a regionális összetartozás tudatának kialakítá­sa”. Az együttműködés már szakmai szinten is elkezdődött. 2001 nyará­tól a kisrégió munkáját nyolc szak- bizottság - a közlekedési, ipari, mezőgazdasági, környezetvédelmi, közbiztonsági, egészségügyi, illetve a turizmussal és a képzéssel kapcso­latos szakmai csoportok segítik. A kisrégió gazdag történelmi (pl. Esz­tergom nevezetességei, a bélai kas­tély, a bényi Árpádkori templom), természeti látnivalókban (Bordák Rám szakadék, Dobogókő) és szel­lemi hagyományokban (pl. a Kurta­szoknyás falvak, a pilisi szlovák, va­lamint a német és a magyar hagyo­mányőrzők). A kisrégió alapítói sze­rint az Esztergomot Párkánnyal összekötő híd révén a Budapesttől 50 kilométerre lévő térség Közép- Európa egyik leglendületesebben fejlődő ipari és turisztikai központ­jává válhat, (km) DUNAMOCS NEMESÓCSA Készülnek a Szakmai választásokra továbbképzés A községben tartották tanácskozá­sukat a Hídverő Társulás települése­inek polgármesterei. Tóth Kurucz Mária izsai polgármester, a társulás ügyvivője lapunknak elmondta: a jelenlévők a december elsejei me­gyei választásokra való felkészü­lésről tárgyaltak. A tanácskozáson a magyarországi Süttő község polgár- mestere a déli szomszédainknál kia­lakult megyerendszerről és az ön- kormányzati hatáskörökről tájékoz­tatta a jelenlévőket, (km) Huszonöt pedagógus részvételével rendeztek harmincórás szakmai továbbképzést Nemesócsán. A Ko­máromijárásból érkező tanárok és tanítók a magyarországi Medvegy Tilda előadásait hallgathatták meg. Az előadások kiscsoportos gyakorlatokkal váltakoztak, ahol a pedagógusok tananyag-struktúrá­kat készítettek, javítókulcsokat szerkesztettek, egymás munkáit értékelték. A tanfolyamot a peda­gógusszövetség támogatta, (gm) RÉGISÉG- ÉS ÁLTALÁNOS GYŰ3TŐBÖRZE Helyszín: Výstavisko TMM, a. s. Pod Sokolicami 43 91101 Trenčín helyfoglalás: 7.00-8.00 50 Sk / asztal + 1 szék 50 Sk / lm2-es felület belépő: 20 Sk tájékoztatás: tel.: 032/743 23 82 VK-832 Barátot vagy ellenséget szerzett Pali? a) ellenséget I I b) barátot A helyes választ jelölje meg. eyeen 'JcmT VI, C-»í- -*Sä« 3 3 Tömeges szerencsétlenségeknél segíthet az a jármű, amelyet tegnap mutattak be Rudolf Schusternek az elnö­ki palota udvarán. A köztársasági elnök elmondta, dicséretes tett a Jefta SOS Truck Slovakia Kft. járművének megjelenése Szlovákiában. (TASR-felvétel) mmmmsm mmmmmm mmm Mmmm m mmmj im ss®mm - « äk*?* m - m A képviselők nem tudnak dönteni: a Billa vagy az Ahold építsen üzletet a Vásár téren Döntésképtelenség Sokadik nekifutásra sem dőlt el, hogy a Billa vagy az Ahold üzletlánc építheti-e be az egy­kori dohánygyár mögött hú­zódó hatalmas Vásár teret. RIMASZOMBAT A hónapok óta húzódó vitának, a város polgármestere szerint a pol­gárok a vesztesei, akik a vitatkozó városatyák helyett inkább üzletet szeretnének. Ladislav Bartakovič az Új Szónak elmondta, a kérdés meg­osztotta a városi tanács képviselőit. A polgármester szerint a városatyák fele nem veszi figyelembe a ver­senytárgyalást kiértékelő szakbi­zottság határozatát, amely a koráb­ban meghatározott kritériumokat A Szlovák Vöröskereszt komáromi területi szervezete ősszel ismét tan­folyamot indít Gondozószolgálat a háztartásokban és a szociális intéz­ményekben elnevezéssel - tudtuk meg Németh Károly területi igazga­tótól. A192 órás elméleti, gyakorlati és a kórház különböző osztályain el­töltött szakmai képzés sikeres befe­jezését követően a hallgatók nem­figyelembe véve a Billa üzletláncot sorolta az első helyre és csupán má­sodikra az Aholdot. „Mi nem akar­juk eltüntetni a Vásár teret, beépít­tetni szeretnénk - mondta Bartako­vič. - Az Ahold beépítené a parkot is. Megszűnne a parkoló, amire ott nagy szükség van a közelben lévő intézmények, főleg az orvosi ren­delők miatt. Az Ahold a látogatók részére földalatti parkolót tervez.” Az Ahold mellett voksoló képvi­selők szerint a város polgárainak nem újabb élelmiszerboltra, hanem műszaki cikkeket kínáló üzletre van szükségük. Nyáron több képviselő is így gondolta, mivel az Ahold ajánlatát fogadták el, a döntést azonban a polgármester megvétóz­ta. Bár szeptemberben csak egy sza­zetközileg elismert bizonylatot kap­nak. Hasonló tanfolyamra már ta­vasszal is sor került, akkor negyve­nen vettek részt rajta. A tartósan munkanélkülieket a Vöröskereszt egy évig foglalkoztatja, idős, beteg emberek, fogyatékos gyerekek és felnőttek ápolását, gondozását vég­zik a járásban. A tanfolyam többi résztvevője már addig is szociális in­tézményben dolgozott, de maga­sabb képzettségre szeretett volna vazaton múlt, az önkormányzat visszavonta a testület korábbi dön­tését, és meghosszabította a Vásár tér beépítésére kiírt pályázatot, amelyet a korábban említett szakbi­zottság kiértékelt és javaslatát a múlt héten terjesztette az önkor­mányzat elé. Rimaszombat önkor­mányzata előreláthatólag a jövő héten tűzi ismét programjára a Vá­sár tér beépítését. Addig szeretnék meggyőzni a képviselőket, hogy a város szempontjából a Billa üzlet­lánc műszála- és pénzügyi ajánlata a legelőnyösebb. Az Ahold kínálata nem felel meg a kiírt pályázat elvá­rásai. A pályázatra egyébként je­lentkezett még a Kakufland válla­lat, a szakbizottság ezt az üzletlán­cot a harmadik helyre sorolta, (tt) szert tenni, esetleg külföldön kere­sett ilyen jellegű munkát, amihez bi­zonylatra volt szüksége. Akik tehát úgy gondolják, hogy gondozóként esélyük lenne az elhelyezkedésre, il­letve tovább szereméit képezni ma­gukat, még jelentkezhetnek a Vö­röskereszt komáromi területi irodá­jában. A tanfolyam ezúttal önkölt­séges, mivel a munkaügyi hivatal pénzszűke miatt nem tudott részt vállalni finanszírozásából, (vkm) NAPTÁR Október 31 EGY GONDOLAT Késő a takarékosság, amikor már fogytán van a vagyon. Seneca NÉVNAP Farkas Egyike legősibb magyar neve­inknek, az Árpád-korban külö­nösen kedvelték. A latin nyelv elterjedésekor latinosították, így Forcos, Farcasius és Forca- sius alakban is előfordul a régi forrásokban. Nincs különö­sebb jelentése, a közismert vadállat nevéből ered. Ma Cse- ke, Kristóf és Aurélia nevű is­merőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 100 éve született Dallos Sán­dor író. Leghíresebbek a film­forgatókönyvei, Szabó Pál re­gényéből ő írta a Talpalatnyi földet, Semmelweiss című filmjéért pedig 1951-ben Jó­zsef Attila-díjat kapott. 380 éve hunyt el Bocatius Já­nos költő és író. Kalandos éle­tet élt, a prágai börtönből pél­dául kötélhágcsón szökött meg, amelyet felesége kenyér­be sütve küldött be neki. Jeles humanista volt, különösen di­csőítő költeményei jelentősek. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 50 éves Hídvégi Miklós szí­nész, rendező. Előbb Kecske­méten prózai szerepekben ját­szott, majd a budapesti ope­rettszínházba szerződött, ahol táncos-komikusként szerzett hírnevet. Rendez is, jeles mun­kája a Magyar menyegző, és ő vitte színre a Cirkuszhercegnő című operettet. Bud Spencer (1929) olasz szí­nész, a világszerte népszerű Piedone-filmek címszereplője. Marco van Basten (1964) válo­gatott holland labdarúgó, há­romszoros Aranylabdás, az Ajax és a Milan egykori világ­sztárja. NAPI VICC Pistike rohan a pincébe.- Papa, levehetéd a hüvelyk- ujjadat a vízvezetékcső nyílá­sáról.- Megjött végre a vízvezeték­szerelő?- Nem, ég a házunk. Gondozói tanfolyamot indít ősszel a szervezet komáromi területi képviselete Új szakmát kínál a vöröskereszt KOMAROM ROZSNYÓ HOROSZKÓP Katasztrófa a bánya miatt Természeti katasztrófa fenyegeti a várost a Mária bánya elárasztása miatt. A tárnák teljes feltöltése után a víz eláraszthatja a település ala­csonyabban fekvő részeit. A leg­veszélyeztetettebb terület a Drázus és a Sajó patakok között elterülő rész, amelynek talaja vízáteresztő kőzetből, kőtörmelékből és sóder­ból tevődik össze. A bányából kiszi­várgó víz olyan nyomelemeket tar­talmazhat - arzén, ólom, réz, anti­món -, amelyek veszélyeztethetik a környék lakóinak egészségét. A szakemberek szerint az elárasztott bánya ideális bioreaktorrá válhat, az elszaporodott speciális baktériu­mok előidézhetik a vizek szeny- nyeződését. A tulajdonos, az iglói Želba Rt. tavaly határozta el a bánya elárasztását, mivel nem voltak meg a megfelelő anyagi forrássai sem a kitermeléshez szükséges beruhá­zásra, sem pedig a bányavíz folya­matos szivattyúzására. Á bánya fel­tárása 1992-ben fejeződött be, egyes források szerint az állam 1 milliárd koronát költött rá. (kp) Kos: Kellemes napnak néz elébe, munkáit könnye­dén elvégezheti, és a nap második felében bőven lesz ideje kikapcsolódásra. Az estét egy bulin töltheti kedvesével. Bika: Kollégái ma kissé ellen­ségesek, nem teszik meg, amit tőlük kér, és ezzel könnyen felbosszanthat­ják. Délután megismerkedhet egy különleges emberrel. Ikrek: Oroszlán: Legyen éber, hogy idő­ben meg tudja ragadni a kínálkozó lehetősége­ket. Szerelmével szeretné szoro­sabbra fűzni a kapcsolatát, há­zasság is szóba jöhet. Szűz: A mai napon nem kap olyan munkát, amely igazi kihívást jelentene, viszont így bőven jut ideje sze­mélyes ügyei intézésére. Sikerül megoldania egy problémát. Mérleg: Tegyen meg mindent annak érdekében, hogy határidőre kész legyen a 1*1 Hajlamos ra, hogy túl sok munkát vállaljon, aminek az lesz a vége, hogy nem feladataival, ne bosszantsa főnö­két az állandó késésekkel. Befek­tetései hamarosan megtérülnek. Rák: Egyik kollégája folyton kritizálja a munkáját, pedig ő se dolgozik hi­bátlanul. Ha vitába kezd vele, nem lesz elég ideje mai feladata­ira. Ne vegye őt figyelembe. fog mindegyikkel időben elkészül­ni. Egy beszélgetés során új megvi­lágításba kerül egy probléma. Skorpió: A távolból kapott hírek elbizonytalanítják, és jobb, ha inkább nem kockáztat semmit. Befektetési ügyei jól alakulnak, de nem ér­demes máris kiszállnia belőlük. Nyilas: Valamiért ma nincs egy hullámhosszon kollégá­ival, és ez nagyon meg­nehezíti közös munkájukat. Te­gyen eleget otthoni kötelezettsé­geinek, ne hárítsa másra. Bak: Főnökei elismerően nyi­latkoznak munkájáról, és ez büszkeséggel tölti el. Ne legyen nagyképű kollégái előtt, inkább segítsen nekik, hogy ők is hasonló sikereket érhessenek el. Vízöntő: Ne engedje, hogy valaki eltántorítsa eredeti ter­vei mellől, legyen hatá­rozott. Egy rendezvényen remek hangulatban szórakozhat, és megismerkedhet új emberekkel. Halak: Befektetési ügyei nem az elképzelései szerint alakulnak, és ha nem cselekszik időben, hamarosan kisebb veszteségeket kell elköny­velnie. Legyen rugalmas.

Next

/
Thumbnails
Contents