Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-26 / 247. szám, péntek
Gondolat ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 26. Egyre inkább előtérbe kerülnek a szlovákiai magyar kultúra önszervező, önellátó és önfenntartó lehetőségei. Meg tudunk-e felelni ezeknek a kívánalmaknak? - ez nagy kérdés Elkezdődött a visszaszámlálás Lipcsey György: Székek, 1999 KOLÁR PÉTER A hatáskörök átruházásáról szóló törvény parlamenti elfogadása után azt a napot vár- ■■■■■■ juk, amikor a változások érvénybe lépnek. Tartunk az újtól, mert az évtizedek alatt beidegződött „rend” megváltoztatása vélhetőleg alapos káoszt fog okozni. Pedig csak akaratunk fokozottabb érvényesítéséről és eredményesebb végrehajtásáról van szó. Ennek zálogát a létrejövő önkormányzatok jelenthetik, ezek a képviselő-testületek döntenek majd arról, hogy mit tartanak szükségesnek és mit nem, a célokat hogyan, milyen munkatársakkal kívánják elérni. Már a kezdeti időszakban feszültségre adhatnak okot a többségben lévő szlovák és a minden bizonnyal kisebbségbe szoruló magyar képviselők eltérő elvárásai. Ez legmarkánsabban a kulturális szférában mutatkozhat meg. Ezért egyre inkább előtérbe kerülnek a szlovákiai magyar kultúra önszervező, önellátó és önfenntartó lehetőségei. Meg tudunk-e feleim ezeknek a kívánalmaknak? - ez nagy kérdés. „Lenni, vagy nem lenni?” Az önszerveződés, legmarkánsabb szlovákiai példája a kassai Thália Színház megalapítása. Elgondolkodtató következtetéseket vonhatunk le nyolcvanéves kirekesztettségünk alatt létrehozott egyeden hivatásos intézményünk megalakulásának körülményeiből. Az „állam” által alapított intézményeken kívül tudniillik népakaratból és a támogatók pénzéből egyedül a Thália Színház jött létre. Éppen ezért érdemes visszatekinteni megalakulásának előzményeire és körülményeire. 1950-ben létrejött a pozsonyi Faluszínház. 1952-ben a komáromi Magyar Területi Színház is elkezdhette tevékenységét. Szlovákia középső és keleti régiójában hivatásos magyar színház - ki tudja, milyen meggondolásból - nem jöhetett létre. Itt csak amatőr együttesek tevékenykedhettek. Noha e csoportok közül egyesek igen magas művészi színvonalat értek el, nem helyettesíthették a hivatásos intézményeket. A helyzet tarthatatlan volt. 1959- ben az akkori állampárti központi bizottság kilátásba helyezte egy kassai székhelyű magyar színház megalapítását. Az 1960-as közigazgatási reform után megalakult „nemzeti bizottság” egyebek között azonban ezt az ígéretét sem teljesítette. 1963-tól számos kérvény, javaslat érkezett a járási, a kerületi és a központi pártszervekhez a színházalapítással kapcsolatban. A CsKP XIII. Kongresszusa is foglalkozott az üggyel. A határozatok meghozatalán kívül azonban más nem történt. Aligha véletlen, hogy az 1968-as társadalmi és politikai erjedés a kassai magyar színház ügyét is újból felszínre hozta. Hivatalosan a komáromi Magyar Területi Színház vezetése állt elő színházalapítási javaslattal, amelyet támogatott a Szlovák írószövetség Magyar Szekciójának és a Csemadok Központi Bizottságának a vezetése is, a remélt siker azonban elmaradt. A valódi szervezés polgári kezdeményezésként 1968 őszén kezdődött. Élére a kassai fiatalokat, elsősorban a főiskolásokat tömörítő Új Nemzedék Ifjúsági Klub és a Magyar Ifjúsági Szövetség állt. Színházat akartunk, ám nemigen tudtuk, hogyan fogjunk a dologhoz. Szerencsés fordulat állt be, amikor Beke Sándor, a komáromi MATESZ fiatal rendezője vette kézbe a „rendezést”. Ügyünk egyre nagyobb hullámokat vert. A mozgolódásra felfigyeltek az államhatalmi szervek is, s megpróbálták kordában tartani. Úgy gondolták, legjobb lesz, ha ők állnak a szervezés élére. A színházalapítási ötletet bekomponálták a kassai kerületi pártbizottság 1969 elején nyilvánosságra hozott „akciótervébe”. Ez a határozat képezte alapját a Dobos László tárca nélküli miniszter és Miroslav Válek kulturális miniszter 1969. április 11-ei tárgyalásnak, amelynek eredménye azonban nem volt túl biztató. A kulturális tárca mereven elzárkózott az új önálló magyar színház megalapításának gondolatától. Ennek ellenére beleegyezett, hogy a komáromi Magyar Területi Színház saját költségvetésének terhére hozzon létre egy kassai kihelyezett tagozatot. Megegyeztek abban, hogy Dobos László közbenjár a kassai kerületi szerveknél a szükséges helyiségek és lakások kiutalása érdekében. A miniszteri tanácskozással kapcsolatban a MATESZ vezetése 1969. május 16-án közölte: bár erkölcsileg támogatja az új színház létrejöttét, nem lát lehetőséget arra, hogy a létrejövő intézményt a komáromi színház költségvetéséből hozzák létre. Dobos László és Dráfi Mátyás, a MATESZ akkori igazgatója a megoldás lehetőségeiről tárgyaltak. Dráfi féltette a MATESZ létét és jövőjét. A tárgyalásokután azonban aggodalmai ellenére megbízta Beke Sándort a kihelyezett tagozat megszervezésével. 1969. május 23-án a MATESZ igazgatója és Schulz György, a Magyar Tannyelvű Ipariskola igazgatója aláírta azt a bérleti szerződést, amelynek alapján a leendő színház az iskola torna- és kultúrtermében kaphatott ideiglenes elhelyezést. Ekkor úgy tűnt, hogy a lényeges akadályok elhárultak a kassai részleg megalakulása elől. Néhány napon belül elkészültek a s gazdasági számítások. Világossá vált, hogy a MATESZ saját eszközei nem elegendőek a szeptember 1-jén induló, 30 főt foglalkoztató társulat kialakításához. A MATESZ vezetése ezért anyagi támogatást kért a kassai kerületi állami szervektől, amelyet azok visszautasítottak. Ez azt eredményezte, hogy a MATESZ igazgatója 1969. június 12-én a kassai részleg megalapítása érdekében tett minden addigi intézkedését visszavonta, és az állami támogatás hiányában nem járult hozzá a kassai tagozat létrehozásához. Több mint 30 év távlatából világos, hogy kemény taktikai harc zajlott a kormány tárca nélküli minisztere által támogatott MATESZ-vezetés és a színházalapítást ellenző kulturális minisztérium, valamint a kassai kerületi szervek között. Ennek csaknem az lett a következménye, hogy a kassaiak, valamint a kelet- és közép-szlovákiaiak elbúcsúzhattak színházalapítási álmaiktól. A hatalom azonban rosszul számított. A kérdés átkerült a felháborodott fiatalság, elsősorban a MISz kassai szervezetének kezébe. A többségében egyetemistákból álló tagság Beke Sándor ötletei alapján elérte, hogy a lakosság levelek százaival ostromolja az illetékeseket és a MATESZ vezetőit, színházat követelve. Ekkor már önálló színház létrehozásáról volt szó. A „klubosok” 1969júniusában a kassai magyarok között kiosztott 3 ezer kérdőívre kapott 2.746 igenlő válasszal igazolták a követelések megalapozottságát. A közvélemény-kutatással egy időben aláírásgyűjtésre is sor került, amely 1969 július elején Gombaszögön a Csemadok Országos Kulturális Ünnepségén csúcsosodott ki. Az ott összegyűjtött mintegy 35 ezer aláírás nyomós érv volt Dobos László kezében a szükséges jóváhagyások kicsikarásához. Július 7-én Dráfi Mátyás újból beleegyezését adta a kassai részleg megalapításához, és kinevezte Bekét a társulat művészeti vezetőjévé. A pénzügyminisztérium ugyanezen a napon engedélyezte a kulturális tárcának, hogy az túllépve költség- vetését, anyagilag is hozzájáruljon az intézmény létrejöttéhez. 1969. augusztus 15-én a komáromi Magyar Területi Színházban közvélemény-kutatás zajlott, célja a kassai társulatba jelentkező színészek kiválasztása volt. Gombos Ilona, Lengyel Ferenc, Váradi Béla, Szabó Rózsi, Csendes László és Gyurkovics Mihály voltak azok, akik hajlandóak voltak Kassára költözni. Kovács József szervezőtitkárnak szegődött, de nemsokára színészként folytatta, Gál Sándor pedig dramaturgként erősítette a társulatot. 31 alkalmazottal indult a színház tevékenysége. A hivatali ügyeket Kassán intézték, a próbák Komáromban folytak. A korábban támogató aláírásokat gyűjtő kassai fiatalok a színészekkel saját kezűleg építették át a bérbe vett tornatermet. Október 2-án a kulturális minisztérium művészeti főosztálya beleegyezését adta Beke Sándor igazgatói kinevezéséhez, majd október 6-án jóváhagyta a színház „Vox humana“ elnevezését. Ugyanez a főosztály négy nappal később visszavonta Beke igazgatói kinevezését, de tudomásul vette művészeti vezetői státusának fenntartását. Október 31-én Válek két helyettese, M. András és V. Choma betiltotta a Vox Humana Színház elnevezés használatát, de rábólintott a Magyar Területi Színház Thália Színpada elnevezésre. Az újdonsült „Thália Színpad” művészei eközben Goldoni Két úr szolgája című komédiájával már javában készültek az első bemutatóra, amelyre 1969. november 29-én Gömörhorkán került sor. A következő hónapok megfeszített művészi munkával teltek. A társulat bemutatta Gál Sándor Szürke ló című mesejátékát, Ibsen Kísértetekjét, Cocteau Rettenetes szülőkjét, Brandon Charley nénje című vígjátékát és Wilde Hazudj igazat című művét. 1970. március 12-én Dráfi Mátyás hivatalosan is közölte a kulturális minisztériummal, hogy március 1- jén a Thália Színpad elkezdte kassai székhelyű tevékenységét. A színház azonban ismét pénszűkébe került. 1970. szeptember 3-tól újabb pénzgyűjtés indult. Ám az „emberarcú szocializmus“ felszámolásának időszakában ez már ellenforradalmi tevékenységnek minősült, és némi rendőrségi „ráhatásra” félbeszakadt. A Vox humana feliratot pedig 1971. január 13-án távolíttatta el a kulturális minisztérium a színház plakátjairól és dokumentumairól. Az önállósításra vonatkozó újabb kísérletre csak 1989 augusztusában kerülhetett sor, amikor Máté László akkori kerületi tanfelügyelővel felkerestük a kulturális miniszter helyettesét, aki megfontolandónak találta kezdeményezésünket. Ennek ellenére csak az időközben bekövetkezett társadalmi változások tették lehetővé, hogy a miniszterhelyettes, továbbá Beke Sándor, a komáromi MATESZ igazgatója és jelen sorok írója 1990. május 5-én aláírhatta azt a dokumentumot, amely 1990. július 1-jei dátummal kimondta a kassai társulat kiválását komáromi anyaszín- házából, és lehetővé tette az önálló Thália Színház megalapítását. Intézményünk közadakozásból és közakaratból jött létre. Fennmaradása művészeink és többi alkalmazottunk áldozatos munkájának és közönségünknek köszönhető. Ez a több évtizedes kapcsolat bátorít bennünket arra, hogy támogatásért újból publikumunkhoz forduljunk. Nyolcvan évvel ezelőtti kiűzetésünkért Thália kassai templomából mindmáig semmiféle elégtételt nem kaptunk. Reméltük, hogy 1993-ban szerzett, átépítés alatt álló hajlékunk szerény, de igazi otthont jelent majd számunkra. Ez az álmunk a közigazgatási reform életbelépésével veszélybe került. Biztonságot csak az építkezés befejezése és sürgős visszaköltözésünk jelenthet. A munkálatokhoz szükséges összeg összegyűjtése munkatársaink és színpártolóink önbecsülésének bizonyítéka. Ajánljuk magunkat az Önök figyelmébe ! A közeli napokban közöljük a kassai THÁLIA Színházi Társulás folyószámla-számait, ahová adományaikat várjuk. Új szellemi műhelyek: a komáromi Selye Kollégium sikerén felbuzdulva annak ikerpárjaként létrejött a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium A korszerű nemzettudat megformálása most a létkérdés SINKOVITS PÉTER önerőből való építkezés jegyében sorakoznak különféle műve- I lődési rendezvényeink, a hét végén e tekintetben mindenképpen egyik Tisza menti városunk, Kanizsa, valamint a tőle néhány kilométernyire fekvő Tóthfalu jeleskedett. Kanizsán október 20-án adták át a Művészetek Házát, a szép és korszerű új színházat, és emlékhelyet avattak az oromhegyesi Bergeldombon, a törökök felett 1686-ban aratott győzelem egyik helyszínén. Az ünnepséget jelenlétével megtisztelte dr. Habsburg Ottó is, aki ez alkalommal többek között a következőket mondta: „Fönntartjuk magunkat, fönntartjuk nyelvünket, fönntartjuk jellegünket. Mert az a nemzet, amely nem adja föl, amely át tud élni viharokat, az a nemzet a jövőben is tovább fog élni". Szintén ezen a napon Tóthfalu egy igen fontos kezdeményezést indított útjára: alakuló ülését tartotta a Széchenyi István nevét viselő Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet. Hétfőn a szabadkai városházán ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette az olvasás éve, az anyanyelvi közösséget megszólító és mozgósító akció kedden Zentán, szerdán pedig Újvidéken folytatódott. A szélesebb kronológiából nem hagyható ki, hogy szeptember első napjaiban lezajlott a Kanizsai írótábor, a vajdasági magyar írók hagyományos találkozója. Az idén Az idő mint a játék tere címmel újszerű próbálkozásokkal és multimediális bemutatókkal lepték meg a közönséget, új módszerekkel és megoldásokkal kísérletezve. Külön tanácskozáson foglalkoztak a fordításirodalommal, ennek más vonatkozásban az adott aktualitást, hogy most jegyeztük Csuka Zoltán születésének 100. évfordulóját. A magyarországi irodalomszervező és műfordító 1933 augusztusáig tíz éven át élt a Délvidéken, Szenteleky Kornél társaként újraindította irodalmunkat, majd érdi alkotóházában a délszláv irodalmakból száznál több kötetet ültetett át magyar nyelvre. Szeptember utolsó hetében a bánáti Versecen a város szülöttéről, Her- czeg Ferencről emlékeztek meg, a tudományos tanácskozás a munkásságához kapcsolódó irodalmi, nyelvészeti és kultúrtörténeti témákat helyezte új megvüágításba. Közben Újvidéken, Kontra Ferenc győzelmével, első alkalommal szervezték meg a Vajdasági Magyar Drámaíróversenyt. Az irodalombarátok néhány nap múlva Kishegyesre látogathattak, mint minden évben, a rendkívüli tehetségű parasztíró, Csépe Imre ópuszát felelevenítve, majd október elején Szivácon rendezték meg a Szenteleky-napokat. Az író nevével fémjelzett díjat az idén Vukovics Géza, a Magyar Szó „nagy öregje”, a napilap egykori fő- szerkesztője vehette át, aki a 40 éve jelentkező Kilátó című irodalmi és művészeti melléklet elindítója volt. Az elismerés kapcsán nyilatkozva elmondta, az elvárások általában szükségszerűek voltak, attól függően, hogyan lazultak a kényszerű ideológiai béklyók, amelyeket főleg a felsorakozó iskolázott nemzedékek feszegettek rámenősen, egyre nagyobb területet hódítva meg a szabadabb megnyilatkozásnak, gondolatnak; ez olykor persze drasztikus következményekkel is járt. A Kilátó évtizedeken át az értékek gyors közvetítésében vállalt elévülhetetlen szerepet, feladatát aztán megkönnyítette a mind népszerűbb Híd folyóirat, majd az új Symposion, később a Létünk és az Üzenet. Néhány hete pedig első számának bemutatóját tartotta új közéleti folyóiratunk, az Aracs, szerkesztőbizottságának tagjai: Bata János, Gubás Ágota, Gubás Jenő, Gyurkovics Hunor, Utasi Jenő és Vajda Gábor. Igazi bensőséges ünnepünket azonban dr. Szeli István akadémikus, irodalomtörténész 80. születésnapja jelentette. 1962-től nyugdíjba vonulásáig az újvidéki Magyar Tanszék tanára volt, megalapítója a Hungarológiai Intézetnek, első elnöke a Jugoszláviai Magyar Nyelvművelő Egyesületnek. A vajdasági magyar művelődési közélet szellemi atyjaként generációkat nevelt fel, a peremvidék nem mindenkor kedvező körülményei közepette. - A nyelvünktől, a történelmünktől, a kulturális emlékeink gondja, ápolása, fejlesztése a mi vállunkra nehezedik - mondta a jeles alkalomból a Kilátó számára adott interjúba -, ezt nekünk kell csinálni. - A saját múltunk feltárása annyira a mi feladatunk, hogy jóformán még segítséget sem várhatunk senkitől. A járt utat érdemes követni. A komáromi Selye Kollégium ikerpárjaként tartományunkban létrejött a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium. A „láthatatlan” intézményt az újvidéki Módszertani Központ hívta életre, az kezdetben Újvidékhez, Szabadkához, Zomborhoz és Nagybecskerekhez kötődne, később más városokhoz is. A kitűzött feladat azonos: fiataljaink tudományos továbbképzése, illetve értelmiségünk utánpótlása. Az alaphelyzet is hasonló: a vajdasági felsőoktatási intézményekben mindössze 6-8% a magyar hallgatók aránya, pedig a lakosság 15-18%-át képezi nemzeti közösségünk. A Vajdasági Láthatatlan Kollégiumot 15 tagú kuratórium irányítja majd, elnökéül dr. Csányi Erzsébet egyetemi rendkívüli tanárt választották. E napokban bonyolítják le a pályázatot a hallgatók és a programvezetők felvételére, novemberben pedig beindulhatnak a képzési programok. Dr. Csányi egy nyilatkozatában a vajdaságiak nagy lemaradására, most pedig a felzárkózás esélyére utalt, mondván, szeretnék kihasználni a meglévő pozitív tapasztalatokat. Végezetül téljünk vissza a tóthfalusi értekezlethez, a Délvidéki Magyar Szellemi Műhely indulásához, amely dr. Hódi Sándor pszichológus nevéhez kötődik. Az utóbbi tíz évben aktív közéleti teendőket vállaló Hódi (alapító tagja és egyik al- elnöke a történelmi VMDK-nak, az első autonómia-koncepció megfogalmazója, később a Magyarok Világszövetsége vajdasági tagozatának elnöke) indoklásában arra figyelmeztet, hogy a határon túli magyarság a 19. századbeli lelki alkattal élte végig a 20. századot, és ezzel a lelki alkattal lépett be a 21. századba. Ennek a megkésettség- nek a legfőbb oka az, hogy az elcsatolt területekre került magyarság szellemi műhelyek és nemzeti értelmiség nélkül maradt. „Olyan intézetet, szellemi műhelyt kívánunk létrehozni - folytatja fejtegetését -, amely megfelel az ezredfordulót követő kihívásoknak; a térség, amelyben élünk, most szabadul ki a diktatúrából és a dezinformációs társadalomból”. A Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet egyik fontos feladata lesz, hogy a kisebbségpolitika terén is új megoldásokat keressen, ellensúlyozva a téves felméréseken alapuló ötletszerűséget. Céljai megvalósítása érdekében az Intézet előadásokat, vitafórumokat, kerekasztal-beszélgetéseket, szemináriumokat szervez, társadalomtudományi vizsgálatokat és közvéleménykutatásokat végez, valamint oktatói és kiadói tevékenységgel is foglalkozik. Ezek mellett irodákat működtet majd a különféle szolgáltatások végzésére: pályaválasztás, párválasztás, családi és nevelési tanácsadás, vállalkozásfejlesztés, segítségnyújtás pályázatok, továbbá vagyon visszaszármaztatása ügyében. Végül: az Intézet külön gondot kíván fordítani a közösségi lelkiegészségügyi gondozására, a hitélet ápolására, a nemzeti önismeret elmélyítésére, az ifjúság nevelésére, a család erősítésére és az interetnikai kapcsolatok megszilárdítására. Ha egy mondatban próbálnánk megfogalmazni: a korszerű nemzettudat megformálása most a létkérdés.
