Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-22 / 243. szám, hétfő

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 22. KOMMENTÁR Ugyanazok, ugyanúgy TÓTH MIHÁLY Aki valamelyest ismeri Szlovákia lakossága közömbössé válásának valódi okait, azt kevéssé lepte meg a közvélemény-kutatók megálla­pítása, hogy decemberben, a megyei választásokon a voksolásra jo­gosult népességnek kevesebb mint a fele lenne hajlandó urnához já­rulni. Sok mindennel összefügg az érdeklődés megcsappanása. Kissé általánosítva elsősorban azzal, hogy a csehszlovák szövetségi állam kettéosztását követően vajmi kevés valósult meg a centralizáltság le­építésének ígéretéből. Nyolc év alatt kiderült, hogy az önállósult Po­zsony ugyanúgy a központosított döntéshozatal terepe maradt, mint amennyire Prága is az volt emberemlékezet óta. A nagymegyeri Kis János vagy a nagyszombati Peter Novák, persze, még a fentieknél is kevésbé teoretikusan érvel, amikor a közvélemény-kutatóknak azt ígéri, hogy a megyei választások napján közelébe se megy a szavazó­helyiségnek. Talán nem tudná szabatosan kifejteni, mi a különbség a centralizált döntéshozatal és az önkormányzatiság között. De arra esetleg még van pénze, hogy megvegye az újságot, és szemügyre ve­gye, miként történt például a megyei elnökök jelölése. Emlékezet­vesztésben és vakságban kellene szenvednie, hogy ne észlelje, a be­futó helyen szereplők közös tulajdonsága: többségük nagyon régi is­merős a politikából. De még ismerősebb a módszer, ahogy kiválasz­tásuk történt. Ha a politikai pártokban működne a létfenntartási ösz­tön, mélységesen eltitkolnák a központi pártirodákban végbement jelölési procedúra azon részleteit, amelyek mind azt bizonyítják, hogy a jelölési folyamat inkább vályúharcra, semmint az önkor­mányzatiság felé tett lépésre emlékeztet. Az 1989 óta újonnan kiala­kult politikai osztály krémje azt valahogy még csak elviselte, hogy a községekben és a kisvárosokban sok esetben valóban alulról kezde­ményezve történt a helyi vezetők jelölése. Most úgy tűnik, megyei szinten e módszer gyakorlása már meghaladná a pártok által elvisel­hető önzetlenség mértékét. Pártközpontokban döntik el, ki lesz aje­lölt. A jog- és hatáskörök, illetve az anyagi eszközök decentralizálá­sa, továbbá a talajközeli döntéshozatal intézményesítése helyett a másodfokú közigazgatási egységekben is a pártok szerinti parcellá­zás készül meghonosodni. A választópolgár nem érzékeli, hogy itt valami új van kialakulóban. Ami kialakulóban van, az semmi újat nem ígér. Ebben gyökerezik a közömbösség. JEGYZET Biológiai fegyver által GRENDEL ÁGOTA Csínján kell bánni a szavakkal mostanában. Nem lehet csak úgy felelőtlenül kijelenteni: menj a fenébe, kell a fenének, egye meg a fene. Napjainkban a fene látogathat el hozzánk, méghozzá nem is akármilyen, maga a lép. Nem tudom, hány éve kísérletez­gettek jól fölszerelt laboratóriu­mokban jól fizetett, ismeretekkel alaposan fölvértezett tudósok, akik váltig állítják, ők az emberi­séget szolgálják, mindenesetre kezdek kételkedni nemes szán­dékukban. Józan paraszti eszem azt súgja, lehet, hogy a feltalá­lásba beleadtak apait, anyait, éjt nappallá téve munkálkodtak. Csak közben nem gondoltak ar­ra, hogy ők is emberek, mi több, egyelőre földi, de bármikor ha­landók. Meg arra sem, hogy ki (biológiai) fegyvert fog, (biológi­ai) fegyver által vész el. Igaz, az ő szemük előtt csak és kizárólag a tudomány fejlődésének érdeke lebeg - ezt igazolják a szórako­zott professzorokról, kutatókról, feltalálókról szóló adomák. Nem kételkedem a tudósok lelki tisz­taságában, de nem értem, most miért hallgatnak. Nem hinném, hogy nem lapozgatnak történe­lemkönyveket. Legyenek bár el­kötelezett hívei saját tudomá­nyuknak, Hirosimáról és Naga- szakiról hallaniuk, tanulniuk kellett mind az alap-, mind a kö­zépiskolában. Hogy tőlük távol áll a tömeges emberpusztítás? Közvetlenül bizonyára. Ám ha mostanában olvasnak, hallgat­nak, néznek híreket, képtelen­ség, hogy ne fordujon meg tudós fejükben, nekik is részük van a pokoli merényletekben. Ezek után is boldogan kiáltanak fel: heuréka? A lépfene-baktériumot tartalmazó küldemények isme­retében is nyugodt szívvel, az el­végzett, eredményes munka jó érzésével csukják be maguk mö­gött a laboratórium ajtaját, tér­nek haza családjukhoz, s hajtják békésen álomra jobb, szebb, ér­telmesebb feladatokra érdemes fejüket? Talán csak addig, míg egy szép(?) napon be nem csenget hozzájuk a postás egy fehér port tartalmazó borítékkal, me­lyen nem tüntették fel a feladó nevét, címét. WWW.UJSZO.COM Olvasóink online fóruma ♦ Most a lépfene a sláger, mint pár hónappal ezelőtt a BSE volt. Mindkettőbe, - tudom, durva leszek - elenyésző számú ember halt bele. Más betegségekben (rák, infarktus, AIDS) naponta nagyságrendekkel több ember hal meg. Pár éve az AIDS, pár hónapja a BSE, pár napja pedig a lépfene „folyik” a csapból is. Pár hónap múlva majd feledés­be merül a lépfene is, és minden fog menni a maga útján, míg jön egy újabb betegség. Ha is­meretem nem csal, Szaddám Húszéin már több éve kísérlete­zik a lépfene-baktérium előállí­tásával, hogy majd valamikor biológiai fegyverként Véthesse be. Eddig nem nagyon érdekel­te ez a Nyugatot (épp úgy, mint a terroristakiképző bázisok), apa ♦ Ha a terroristák most „tö­megpusztítani” akarnának, ak­kor két-három öngyilkos arab megfertőzné saját magát vala­mi halálos kórral, és körbeutaz- gatná metrón New York-ot. S nem lehetetlen, hogy ez is be­következik. De ők most nem öl­ni, hanem pánikot kelteni akar­nak, s remekül csinálják. Sze­rintem egy-két amcsi is a hom­lokára csapott, az üzlet az üz­let. Most már kutyáknak is árulnak gázálarcot, ez aztán a biznisz... tomilee Reggel, borotválkozás közben, rámdőlt az aszony kenceficéje. Hívjam a zsarukat, vagy ne? Le­het, hogy akkor velem is a cím­oldalon foglalkoznának! Lilla A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Játszótér, valahol Afganisztánban (Reuters-felvétel) TALLÓZÓ ROMÁN SAJTÓ A Velencei Bizottság Romániának adott igazat a státustörvényről foly­tatott vitában - állapította meg a ro­mán sajtó. Az Adevarul szerint Ro­mánia igazát ismerte el és ezzel fel­kérte Magyarországot: „ne alkal­mazza a magyarigazolvány-tör- vényt”. Az európai jogászok „szét­szedték a magyar igazolványt” és „meglékelték a státustörvényt” - ír­ta a Juntáiul National. A Cronica Romana szerint az ajánlásból az ol­vasható ki, hogy a státustörvény nem illeszthető össze az európai el­várásokkal. A román lapok értelme­zése szerint a bizottság azt fogal­mazta meg, hogy a magyar státus­törvény nem érvényes Románia te­rületén, az RMDSZ, az erdélyi ma­gyar egyházak és a romániai ma­gyar civil szervezetek nem vehet­nek részt alkalmazásában. A terve­zett magyar igazolványok nem utalhatnak a tulajdonos nemzeti hovatartozására. Az anyaország csak az oktatás és a kultúra terén nyújthat kedvezményeket és meg­adásuknál nem tehet különbséget kisebbségei között annak alapján, hogy mely országban élnek. Osztódással szaporodó roma- és magyarellenesség, idegengyűlölet és némi cáfolata az aritmetikának Hangulatkeltésre megfelel Újra megköttetnek hát a vá­lasztási szövetségek, nyüt és titkos paktumok. Még akkor is, ha csapatokra szakadnak a magyarellenesség és az idegengyűlölet politikai martalócai. Valaki lelken­dezve fejtegette a minap, hogy nekünk, magyaroknak milyen jó, hogy kettészakadt a Szlovák Nemzeti Párt. Megmosolyogtam naívságát. DUSZA ISTVÁN Mindenáron arról szeretett volna meggyőzni, hogy az Anna Malíková hatalma alá vont Szlovák Nemzeti Párt, és a Ján Slota által kigründolt Valódi Szlovák Nemzeti Párt viszálya csak használ a szlo­vákiai magyaroknak. Szerinte ugyanis kisebb lesz az ereje a šovinista uszításnak, az idegem gyűlöletnek és a folyamatos ma- gyarellenességnek. Ő mondta: most már fellélegezhetünk, mert a parlamentbe se kerülnek be. Bár­mennyire is fúrcsa, az aritmetika cáfolhatatlan törvényei, ebben az esetben nem érvényesek. Az egy osztva kettővel, nem nulla egész öt tized. Vagyis nem csökken felére mindannak a hatása, amit a Szlo­vák Nemzeti Párt az új demokráci­ában folytatott politizálásával ne­gatív erőként képviselt, hanem megkétszereződik. Abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy a párt vá­lasztói bázisának megosztására tett törekvéseik igencsak a politi­kai licitáláshoz fognak hasonlíta­ni. Kétségtelen, hogy a régi és az új nemzeti párt politikusai egymást fogják túllihegni mindabban, ami eddig is elfogadhatatlannak mu­tatta őket Európa demokratikus és józan politikai erői számára. Adott tehát a lehetőség a választásra azok számára, akik eddig is osztot­ták ugyan a nemzeti szélsőségesek nézeteit, de akár formai érzékük, akár jóízlésük gátolta őket abban, hogy az együtt politizáló Malíková és Slota pártját támogassák. Lehet, hogy éppen ez a felkínált „válasz­tási lehetőség” jön kapóra a nem­zeti gyűlölködés szélsőségeseinek. Valószínűleg a Malíková képviselte kirekesztőén anyáskodó nemzet- védelem másoknak jobban tetszik, mint a radikális megoldásokat ka­rakán gesztusokkal hirdető Slota- féle motoros neofasizmus. Míg az előbbit esetleg olyanok is szalon­képesnek látják, akik nacionaliz­musukban is irtóznak a Slota-féle testrészlengetésektől, addig az utóbbi zászlaja alá azok is odaáll- nak majd, akik a bomberdzsekit, a katonabakancsot és a felnyírt tar­kót szívesen viselik. Az sem kizárt, hogy Slota éppen az őt polgármes­terré választó Zsolna és vonzáskör­zete választóinak szimpátiájára, vállalkozóinak vele szembeni lekö­telezettségére alapozza optimiz­musát. Malíková pedig az önma­gát egyre inkább európainak mu­tató Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomtól várhatóan elszakadó nacionalista szárny átcsábítására épít. Az már most is megfigyelhe­tő, hogy a Fico-féle Smert akarja maga mellé édesgetni a HZDS. Populizmust a populizmushoz - még akkor is, ha azzal Európába igyekeznek. Kérdés: Meddig érvé­nyes még Fico meéiarítlanítási jel­szava? A szlovákiai politikai terep­asztalon mindenkit érhetnek még meglepetések, de az mindenkép­pen nagy durranás lenne, ha a NATO-ba és az Európai Unióba hangzatos jelszavakkal és új zász­lóbontással igyekvő HZDS és Smer valamelyik nemzeti párttal kömé szövetséget a parlamenti választá­sok előtt vagy után. Ez az egyetlen lépés is kétségbevonja szándékuk komolyságát. Megfigyelők hajla­nak arra, hogy Szlovákia számára mindenképpen negatív előjelű döntésként ítéljék meg a decembe­ri magasabb szintű önkormányzati választások előtt egyes pártok szélsőséges nemzetiekkel kötött koalícióit is. Pedig ezt ők a politi­kai pragmatizmusokkal magyaráz­zák. Megtették ezt 1998 előtt is, aztán láthatjuk, hová juttatták az országot. Ennek a többoldalú pragmatizmusnak olyan vadhajtá­sai is vannak, amelyek Anna Malíkovát arra motiválták, hogy megpróbálja meggyőzni a belügy­minisztert, avatkozzon már közbe, hogy a Valódi Szlovák Nemzeti Pártot ezen a néven ne jegyezzék be. Még szerencse, hogy Ivan Šimko nem hajlott a ravasz asszo- nyi szóra. A belügyminisztérium­nak amúgy sem állna jogában a bejegyzést egy ilyen markáns név- változtatás után megtagadni. Ab­ban meg mindenki biztos lehet, hogy az új párt alapszabálya ugyanúgy megfelel a Szlovák Köz­társaság nemzetállami alkotmá­nyának, mint a régié. Bár, ha jól belegondolok, a téma megérne egy alkotmánybírósági beadványt. Arról tehát álmodnunk sem sza­bad, hogy Malíková és Slota fele olyan hangerővel fújja majd a ma­gáét, mint eddig. A napokban megesett az az abszurdum, hogy Anna Malíková a Soros György ál­tal létrehozott Nyitott Társadalom Alapítványnak a szlovákiai romák helyzetéről kiadott jelentését lo­bogtatva követelte Csáky Pál ki­sebbségi ügyekkel foglalkozó kor- mányalelnök azonnali leváltását. Lám, lám, nem is olyan régen a nemzeti párt elnöknője még Soros Györgyöt átkozta a szlovákokra szabadított liberális eszmék és glo­balitás miatt. Mostanság azonban már érvként használja még az el­túlzott megállapításokat is. Pedig abban a jelentésben éppenséggel azokról a politikusokról esik szó, akik évek óta szószólói a romákkal szemben alkalmazható „kemény kéz” gyakorlatának. Most mégis Csáky Pál lenne a bűnbak, aki ma­gára vehetné az előző kormányok mulasztásait is. Nem csupán arról van szó, hogy amikor a magyarok ellen kell fellépni, azonnal fel- hangzanak a romákat védő nem­zeti nagyasszony jajongásai? A törvénytervezet a szerb alkotmány keretein belül visszaadná a Vajdaságnak a néhai autonóm hatáskörök egy részét Éleződik a helyzet a Vajdaságban MTI-HÁTTÉR Zorán Djindjics szerb kormányfő közölte: nem lát okot arra, hogy külön találkozzék a vajdasági au­tonómiát szorgalmazó három tar­tományi párt elnökével, közöttük Kasza Józseffel, a Vajdasági Ma­gyar Szövetség (VMSZ) elnökével, mert szerinte ők hárman nem kép­viselik a Vajdaságot. Djindjics nem zárta ki, hogy rendkívüli választá­sokat tartanak a Vajdaságban. Kasza József, aki egyébiránt szer­biai miniszterelnök-helyettes is, a múlt héten közölte, hogy a szóban forgó három párt vezetője - ő, il­letve Nenad Csanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és Miodrag Iszakov, a Vajdasági Reformpárt elnöke - azonnali találkozót kér Djindjicstől. Hozzátette: ha a meg­beszélés nem jön létre, illetve foly­tatódik a halogatás az állam de­centralizációja és a vajdasági auto­nómia ügyében, akkor felülvizs­gálja a szerb kormányban vállalt szerepét. Ezt megelőzően a vajdasági kor­mány törvényt dolgozott ki, amely a jelenleg hatályos szerb alkot­mány keretein belül visszaadná a Vajdaságnak a néhai autonóm ha­táskörök egy részét. A törvénycso­magot véleményezés céljából átad­ták a köztársasági hatóságoknak. A szerb miniszterelnök az újvidéki Dnyevnyik című lapnak nyilatkoz­va elmondta, hogy a tartományi hatóságok olyan javaslatot tettek le a köztársasági szervek asztalára, amely értelmében Vajdaság és Szerbia többi része közölt lazább lenne kapcsolat. Nem lehet egy év alatt megoldani egy ország decentralizációjának kérdését, kiváltképpen nem egy olyan államban, amely soha sem volt decentralizált - tette hozzá Djindjics. A kormányfő arra figyel­meztetett, hogy Vajdaságban van „másik oldal” is, amely a tarto­mány nagyobb autonómiájában „az ország egységét fenyegető ve­szélyt lát”. „Ok nem olyan hango­sak, de sokan vannak. Seselj (radi­kális pártvezér) sehol sem tud öt­ezer embert megmozgatni Újvidé­ken kívül, ezért e téma éles felveté­se kétfelé szakítaná Vajdaságot is, mint ahogy az Montenegróval tör­tént” - mondta Djindjics, utalva arra, hogy néhány héttel ezelőtt több ezer Seselj-hívő gyűlt össze Újvidéken, s a tömegmegmozdulá­son kemény szavakkal illették a vajdasági autonómiát szorgalma­zó pártokat. A szerb kormányfő szerint megbo­csáthatatlan és szégyen Vajdaság számára Nenad Csanak tartomá­nyi parlamenti elnök október 9-i viselkedése. Hozzátette, hogy ami­kor „primitív viselkedésről” van szó, akkor nem hajlandó semmi­lyen kompromisszumra Az előz­ményekhez tartozik, hogy az újvi­déki rádió-televízió Vezetőinek belgrádi kinevezése után Csanak nyilvánosan összetörte az RTS szerbiai rádió-televízió - amelyhez a hatályos törvények szerint az új­vidéki intézmény tartozik - cég­tábláját, majd megköpdöste s megtaposta, miközben nyomda- festéket nem tűrő szavakkal osto­rozta az RTS-t a milosevicsi idők­ben betöltött szerepe miatt. Kasza József „verbális terroriz­musnak” minősítette Csanak visel­kedését, míg a Vojislav Kostunica jugoszláv elnök vezette Szerbiai Demokrata Párt és a Djindjics ve­zette Demokrata Párt bejelentette, hogy Csanak leváltására fog sza­vazni a tartományi parlamentben. Djindjics a Dnyevnyiknek nyilat­kozva nem zárta ki annak a lehető­ségét, hogy rendkívüli választáso­kat tartanak a tartományban, ha ki­derül, hogy a parlamentben nincs meg a kellő többség a működéshez, s nincs egyetértés a kormányzó pártkoalíción, a DOS-on belül.

Next

/
Thumbnails
Contents