Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-19 / 241. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 19. KOMMENTÁR Elektronikus nyikhaj TÓTH MIHÁLY A 20. század utolsó évtizedének nagy vívmánya, hogy népességünk úgy 99,5 százaléka belátta, névtelen levelet írni - minimum gyávaság. Persze kiérdemesült politikusok a megmondhatói, mi minden hat oda, hogy bizonyos időszakokban növekszik a gyáva levélírók száma. Ma nem kell oroszlánnak lenni, hogy bárki az „aláíradan episztolának szemétkosárban a helye” elvhez igazodjék. Nem lehet tudni, milyen megfontolásból, az államfői irodában semmibe vették e tételt, és közölték, valaki e-maüen megfenyegette Schustert és családját. Szerintem az elnöki palotában is a szemétkosármódszert kellett volna alkalmazni. A fenyegetés, igaz, alá volt írva, de más nevével. Volt vezeték- és keresztnév, de ennek alapján csak annyi tudható meg a levélíró kilétéről, mint amikor az elektronikus véleménynyilvánító így ír alá: Trixi, Ülő Bölény, Pedigré Pál, Varjú Bácsi. Összefoglalóan hadd nevezzem őket elektronikus nyikhajoknak. John Steinbeck már No- bel-díjas volt, amikor nem éppen hízelgőén így vélekedett a középszerű irodalomkritikusokról: kapásból bebizonyítják Tolsztojról, hogy a Háború és béke lélektanilag megalapozatían, szerkezete kiegyensú- lyozadan. Csakhogy a Steinbeck által említett esztéták alá merték írni eszmefuttatásukat, legfeljebb az - ha nagyon meredek megállapítást tartalmazott - a szerző magánkiadásában jelent meg. Amióta azonban kitalálták az internetet, nincs olyan képtelenség, amelyet a véleménynyilvánítás szabadsága jegyében a számítógép képernyőjére ne lehetne csalogatni. Az USA-barát és terrorellenes Ülő Bölénynek (és az egész globalizációnak) alaposan odamondogat a keresztény-nemzeti, így hazafias Trixi, majd a humánműveltségű nyugdíjas Varjú Bácsi mindkettejüket meginti, mondván: aktív tanár koromban a 7. általánosban megbuktattalak volna benneteket helyesírásból. Csecsemőkorát éh az internetezés, és még ott tartunk, ahol honfoglaló eleink a 9. században: étkezésnél az ezüstneműt nem ismerték, jatagánnal estek neki a sült ökörnek. Az internetező sejthetően már nem nyúl bele könyökig a majonézes tálba, viszont még nem tudja, hogy Európában egykor szokássá vált a másnak küldött levél aláírása. De azért ha nagyon tárgyilagos akarok lenni, már a gyorstüzelő nadrágban járó internetes levélnek is van előnye: vele lépfenespóra nem küldhető. JEGYZET A második út KÖVESDI KÁROLY Szlovákia még a Meäar-kormány idején kötelezte magát, hogy leállítja a bohunicei atomerőművet. Ez az ígéret volt a túsza a mohi erőmű megépítésének, s minden józan ember megnyugvással vette tudomásul. Az új tervek szerint a V-l-es blokkot 2006-ban, a V-2-est 2008-ban kellene leállítani, ehhez nyújt az EU támogatást. Szlovákia mégis a szószegés kockázatával kacérkodik, hiszen a kormányban vita zajlik a leállításról. A Keresztény- demokrata Mozgalom köti az ebet a karóhoz, és váltig állítja, hogy az erőmű biztonságos, üzemeltetése gazdaságos, bezárásával pedig sok ember veszítené el a munkahelyét. Az 1998-ban elhangzott melldöngető ígéretekből édeskevés valósult meg, azt azonban senki sem gondolhatja komolyan, hogy az Európai Uniót is palira lehet venni, s el lehet vele hitetni, hogy a szerződés szlovák fordítása nem arról szól, amiről az eredeti angol szöveg. Emlékezzünk csak vissza, hogy három év alatt hányszor kapdo- sott a szíve tájékához a Kereszténydemokrata Mozgalom a bezárt üzemek, az utcára került dolgozók sorsa miatt? Ilyen határozottan aggódott-e a Vág mente, a Szepesség vagy a komáromi régió munkanélküli ezreire tekintve? Pedig a komáromi hajógyár még az öreg Duna tisztaságát sem veszélyeztette, nem szólva azokról a gyárakról, amelyek szétlopása egész régiókat küldött padlóra és a munkaügyi hivatalok listáira. Most mégis egy olyan elaggott monstrum miatt fáj a feje Carnogurskýéknak, amely Európa három legveszélyesebb erőművének egyike. A bezárás ellen lehet népgyűléseket tartani, ahol a honatyák és a szakszervezetek vállvetve nyomják a sódert, lehet a számokkal bűvészkedni, a lóláb azonban így is kilóg: egyes politikai köröknek vagy azért fontos Bohunice megmaradása, mert választóik élnek ott, vagy pedig anyagi érdekük fűződik az atomhulladék Oroszországba történő szállításához. Ez a költség ugyanakkor tízmilliárdokkal haladja meg azt a hasznot, amelyet az erőmű képes kitermelni. Szinte hihetetlen, de néhány farizeus és a mögötte álló lobbi önös érdekeiért az ország és a régió biztonságát, Szlovákia szavahihetőségét és integrációs esélyeit is kész kockára tenni. Ha arra gondolunk, hogy az orosz tartozásnak Dévénynél (Devin Bank) kellett volna betörnie, vagy látjuk, milyen kupeckedés folyik a Nafta Gbely körül, már nem is csodálkozunk annyira. Az Európai Unióba két út vezet. Az első a kiszámítható, szavatartó viselkedés. A másik a spekuláns hajtűkanyarok kacskaringós útja. WWW.UJSZO.COM Olvasóink online fóruma ♦ Etűnt a költészet? Xyz ♦ A vers legrosszabb helye az irodalmi lap. Ott önmagába néz. A napi sajtóban a vershiány, akár a légszomj. Szemtanú ♦ Napüapot, nem pedig verset vesz az ember, azért az irodalmi lapot vásárolja. Szilárd ♦ Ha belegondolok, néha hetek telnek el úgy, hogy egy verset sem olvastam el. Viszont ha az Új Szóban rendszeresen megjelenne egy-egy mű a kortárs világirodalmi remekek közül, lehet, hogy elolvasnám a napi hírek mellett. Ha meg megtetszik, lehet hogy be is szerzem a kötetet. Úgyhogy végül is jó ötletnek tartom. Scribbler ♦ Ha szeretsz verset olvasni, akkor javaslom a Trianon a magyar költészetben című gyűjteményt, amely talán egy hónapja jelent meg Magyarországon. Találsz ott válogatást többek között Reményik Sándortól, Vass Alberttól, Szabó Dezsőtől, Juhász Árpádtól Skorzeny Ottó A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Nem négyszögesedik a kör: nem jön létre nemzetek feletti nemzet, inkább kialakulhat egy államok feletti állam BELGA SAJTÓ Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint egyelőre csak valószínű, de nem bizonyítható, hogy a lépfene-kórokozó terjesztése mögött Oszama bin Laden csoportja áll, ezért kerülni kell a pánikot. Javier Solana a La Libre Belgique és a Morgen című lapban felhívta a figyelmet arra, hogy a terrorizmusellenes „hosszú harc” súlypontját nem a katonai akciók, hanem a hírszerző szolgálatok közötti együttműködés és a terroristákat finanszírozó hálózatok felszámolása jelenti. Ez magába foglalja azoknak az országoknak a megbüntetését is, amelyek menedéket nyújtanak a terrortámadások elkövetőinek. Az afganisztáni hadműveletek nagyon célzottak és a bevetések számát tekintve korlátozottak, alapvetően ez különbözteti meg őket az Öböl-háborútól vagy a koszovói konfliktustól - jelentette ki a főképviselő. Afganisztán jövőjét illetően olyan megoldást tart szükségesnek, amelybe a loja dzsirgát (a hagyományos afgán nagy nemzetgyűlést) is bevonnák. Alkotmányozási folyamatot kell megindítani, választásokat kell szervezni, s Afgán rigmus: - Jön a csacsi, megy a csacsi... (Reuters-felvétel) pénzügyi támogatást kell nyújtani Afganisztánnak. TALLÓZÓ A kisebbségek és az EU-tagság Történelmi léptékkel mérve talán csak percek választanak el az EU-tagságtól, még abban a rossz esetben is, ha Szlovákia nem kerül bele a csatlakozás első körébe), s ez éppen arra kötelezné az anyaországi és a kisebbségi magyar politikai gondolkodást, hogy a közhelyeknél kissé mélyebben kutassa a lehetséges következményeket. E. FEHÉR PÁL Mindenesetre sokkal mélyebben, mint manapság, amikor - a csatlakozási folyamathoz tartozó procedúrákon kívül - két séma szerepel a köztudatban. Az egyik verzió, amelyet a kormányzat és gyakorlatilag vele egyezően a liberális és szocialista ellenzék vall: az EU meghozza a határok - úgymond - légiesítését, s akkor tulajdonképpen a nemzetiségek helyzete rendezettnek tekinthető. A másik verzió nacionalista, s méginkább csurkista stílusban azonban arról szól, hogy az EU automatikusan együttjár a globalizációval, amely az amerikanizálódással egyenlő, s ugyan miért vigasztalna bennünket az, ha a magyar nemzeti jelleggel együtt kerülnek veszélybe a németek, a franciák, netán az olaszok, nem is szólva az olyan kisebb lélekszámú nemzetekről, mint a hollandok vagy a spanyolhoni nemzetiségek? Nemrég az ismert cseh politológus, Václav Bélohradský a Právo hasábjain elmélkedett az unióval kapcsolatos ellentmondásokról. Esszéje még szeptember 11. előtt íródott, de az azóta bekövetkezett események mondandóját még aktuálisabbá tették. Bélohradský a cseh és a német külügyminiszter, Jan Káván és Joschka Fischer ama közös nyüatko- zatából indul ki, hogy az EU előbb- utóbb szükségszerűen átalakul a Nemzeti Államok Föderációjává, mert ekként őrizhető meg a politikai és gazdasági egység s a történelmi, nemzeti sokszínűség egyszerre. Azaz a szükséges globalizáció előre látható veszélyei ekként iktatódhat- nának ki. Merthogy a globalizáció mindenképpen egy vissza nem fordítható folyamat. Ha csupán arra gondolunk, hogy az uniós jogrendszer írásba foglalt része máris nyolcvanezer oldalnyi szöveget jelent, akkor már a megtarthatóság érdekében is az egységesítés elengedhetetlen törekvés és közeli cél kell, hogy legyen. A nemzeti államok federáci- ója mellett szól az a tény is, amelyet Timothy G. Ash tömören így összegzett: „Nem létezik semmilyen európai demos, csak európai telos van.” Azaz a históriában eleddig nem ismert formáció jön létre a szemünk láttára: a gazdasági egység szorításában úgy keletkezik egy hovatovább állami szerkezet, hogy olyasmi, mint „európai politikai nemzeti’ nem létezik, és semmüyen nyom nem utal arra, hogy a fejlődés során a kör négyszögesedne, azaz létrejöhetne egy nemzetek feletti nemzet. Annál inkább létrejöhet egy államok feletti állam. Egy olasz politológust, Ida Maglit olyan hisztérikus állapotba hozott egy üyen eshetőség, hogy leírta: „Az EU szelleme a Szovjetunió szelleme.” Ez persze nyüván- való képtelenség, hiszen a Zjuga- nov-féle nemzeti bolsevikok és a Zsirinovszkij-típusú fasiszták kivételével (s ők azért mindenképpen a kisebbséget jelentik a mai Oroszországban) az orosz politika minden erejével a szovjet birodalmi gondolkodástól való szabadulástól várja Oroszország új fejlődési esélyeit. Vlagyimir Putyin államfő az EU felé akar nyitni, és nem a Borisz Jelcin által két balkézzel összeeszkábált pszeudo-Szoyjetunió, a Független Államok Közössége irányában. Jellemző, hogy egy neves orosz publicista, Vagyim Dubnov, a moszkvai külügy félhivatalosának, a Novoje Vremjának a főszerkesztő-helyettese ma már így fogalmaz a Szovjetunió tíz évvel ezelőtti felbomlásáról: „A Baltikum elhagyott bennünket, oroszokat - nincs mit tenni, soha nem tartoztak hozzánk; Közép- Ázsia is elhagyott bennünket - ne titkoljuk: azt mondtuk erre: hála Istennek; azt hogy Belorusszia ugyancsak elhagyott - a nagy zűrzavarban észre sem vettük. De Ukrajna miért hagyott el minket, hiszen ók a mieink?” Jelcin idejében az ilyen fogalmazás hazaárulásként minősíttetett volna. A hisztériától eltekintve A históriában eleddig nem ismert formáció jön létre a szemünk láttára. azonban az államok feletti állam formálódása - napjaink jelensége, amellyel naponta találkozunk. Václav Bélohradský elemzése is azt igazolja, hogy az a bizonyos államok feletti állam bizonyos értelemben már létezik, s éppen az lesz az EU szerkezetének egyik legfontosabb problémája, hogy a jelenlegi technokrata végrehajtó hatalom miként alakulhat át politikai hatalommá anélkül, hogy sértené az Európai Unión belüli nemzeti államok szuverenitását - a jelenleginél nagyobb mértékben. Mert - ellentétben a közkeletű elképzelésekkel - nem a NATO fenyegeti az állami szuverenitást, ez egy szabályos katonai szövetség, amilyen mindig létezett. Viszont az EU akár abban a formában is korlátozza az önállóságot, hogy - mondjuk - 2002 januárjától megszünteti egy sor tagországában a nemzeti pénznemeket, és Európa, akár tetszik, akár nem, euróbán fog számolni, még abban az esetben is, ha a közös pénz nevét nem mindig értjük majd, hiszen már most egyesek juropot mondanak, mások eurót. Roppant érdekes, ahogyan Bélohradský az EU „minisztereinek” hivatalos elnevezését C,európai komisszár”, mi, magyarok persze „biztost”, sőt „főbiztost” használunk) Arthur Koestier egy 1945-ös híres könyvéből (Ajógi és a komisszár) vezeti le. A komisszár - Koestier szerint - a társadalom tudományos irányításának az elkötelezettje, nem bízik az emóciókban, a beavatatian emberek előítéleteiben, míg a jógi éppen az érzelmi változások elkötelezettje, aki az egyén meggyőződésére alapozza az emberi dolgok rendezésének reményét. Létezik ilyen ellentét? Mindenesetre Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke egy előadásában bírálta, hogy az EU-ból máig hiányzik egy humánpolitikai koncepció, egy humánpolitikai vízió. És hozzáteszi: „Az adófizetők pénzéből igenis törődni kell az életminőségnek nemcsak az anyagi, hanem értelmi-érzelmi tényezőivel is...” Mindez pedig vonatkozik nemcsak az oktatáspolitikára, hanem az EU és a nemzetiségek kapcsolatrendszerére nem különben. Kivált, ha érvényesnek fogadjuk el Glatznak azt a tételét, hogy „az információs forradalom egyelőre csak ipari-technikai forradalomnak látszik, de hamarosan látható lesz: itt egy világméretű kulturális forradalomról van szó. Egyrészt műveltséganyagunk modernizálásáról, másrészt az egész érintkezéskultúra átalakulásáról van szó”. Hát mi a nemzetiségi problematika lényege, ha nem a többség és a kisebbség közötti érintkezéskultúra minősége? És hadd folytassam: vajon éppen nem a nemzetiségekre vonatkozik Glatz figyelmeztetése, amikor azt közli: „Ma már nem a kisnyelvek eltűnésének veszélye fenyeget, hanem az, hogy a kisnyelvek konzerválódnak. Á másik veszély: a nyelvi alapú szociális diszkrimináció...” Azt szomorúan konstatálom, hogy egy mai cseh elemzésben, természetesen, még annyira sem szerepel a nemzetiségek kérdése, műit a magyarországi - alapvetően belpolitikai fogyasztásra szánt - eszmefuttatásokban. Ehhez már hozzá lehetett szokni. A csehek megszabadulván a szlovákoktól és a németektől meg a magyaroktól, rémüldözve gondolnak vissza azokra az évtizedekre, amikor muszáj volt törődniük ezzel a problematikával. Ezt magyar meg nem teheti. Persze azt megtehetjük, hogy a csurkista lázálmokra legyintünk, hiszen éppen az EU fővárosában, Brüsszelben két belga kormány is működik, egy vallon és egy fla- mand, tehát a nemzeti sajátosságok kiküszöbölése éppen nincs napirenden. Más kérdés magyar vonatkozásban a határok „légiesítése”, ami - érzésem szerint - korántsem fog oly automatikusan működni, mint ezt ma sokan feltételezik. Nemcsak a schengeni határ biztonságáról van szó, noha kétségtelenül ez lesz a legkényesebb adminisztratív feladat, s távolról sem biztos, hogy az EU-tagállamok elfogadják azt a pozitív diszkriminációt egy másik országban élő nemzetiség vonatkozáElvben azt mondhatnánk, ha az EU amolyan föderációs állam. sában, amely ugyanakkor ugyanannak az országnak a többségi nemzete számára negatív diszkrimináció. (Az, hogy a státustörvény keretei közül kivették Ausztriát, arra mutat, hogy nem fogják elfogadni.) Ennél komolyabb kérdés, talán a legkomolyabb, hogy az EU keretében az egyes nemzeti államok (Anglia, Spanyolország, Franciaország) teljesen tehetetlenek saját belső, terrorizmussal súlyosbított nemzetiségi ügyeikben. Kelet-Közép-Európá- ban a demokratikus szabadságjogokból való egyenlő részesedés a nemzetiségi kérdés alfája és ómegája. Nyugat-Európa legnyugatibb tájain ez a rendezés már réges-régen megtörtént, de a nemzetiségi küzdelmek most arra irányulnak, hogy ne az egyenlőséget, hanem a különbözőséget törvényesítsék. Elvben azt mondhatnánk, ha az EU amolyan föderációs állam, ugyan miért borítaná fel belső békéjét, ha létezne egy spanyolországi meg franciaországi nemzetiségekből alakult közös baszk állam? Ajelek szerint azonban mind a spanyolokat, mind a franciákat a valóságban roppantul zavarná egy üyen új alakulat, nem szólva arról, hogy az ír kérdés végleges megoldása távolról sem tartozik a közeljövő kilátásai közé. A sok lehetséges probléma közül ez csupán egy... Mert az EU még a nyugat-európai nemzetiségi ügyekbe való beleszólástól is óvakodik, nemhogy a lehetséges kelet-európaiaktól. Erre is figyelnünk kellene, mert nem lehet úgy az EU tagjelöltjének, a jövőben tagjának lenni, ha a nemzet nem igyekszik - a kötelező status quo keretei között - teljességének integrálására az európai közösségbe.
