Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-18 / 240. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 18. Riport - hirdetés Az emberek többsége számára elfogadhatatlan volt a Bellevue Rt. által felajánlott munka; minimálbérért dolgoztatták volna őket a fővárosban Egy hivatalnok packázása a munkanélküliekkel Panaszlevél érkezett lapunk szerkesztőségébe. A levélíró, Lalik László, 49 éves roma, tornaijai lakos a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatal tornaijai kihelyezett részlegének vezetője ellen emelt panaszt. KMOTRIK PÉTER Állítása szerint az intézmény főnöke, Pavol Danis kezdeményezésére a munkaügyi hivatal jogtalanul iktatta ki őt idén tavasz- szal a segélyre jogosult munka- nélküli polgárok nyilvántartásából, s szüntette meg munkanélküli segélyének folyósítását. Ráadásul - írja - Daniš méltatlanul viselkedett vele s több más munkanélkülivel szemben. Lalik László fellebbezett a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatalnál, majd az intézmény besztercebányai kerületi szervénél s végül a Nemzeti Munkaügyi Hivatal pozsonyi vezérigazgatóságánál is. Az említett fórumok elutasították fellebbezését, és jogtalannak ítélték panaszát. Ezek után már csak a sajtóban bízik, hogy az nyilvánosságra hozza ügyét. „Egy állásajánlattal kapcsolatos pályázat ügyében idéztek be ez év március 15-ére a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatal tornaijai kihelyezett részlegére. A pályázatra rajtam kívül még 33 munkanélkülit hívtak be. A helyi Bellevue Rt. állásajánlatának feltételeit Daniš úr ismertette. Elmondta, a szóban forgó - szerintem kétes hírű - tornaijai vállalat Szlovákia egész területére szóló munkaszerződést és minimálbért ajánl nekünk, azzal, hogy fizetik az élelmünket, szállást biztosítanak, s a havonta egyszer az útiköltséget is megtérítik. Szobafestő vagyok, harmincéves szakmai gyakorlatom van. 4400 koronáért akartak Pozsonyban dolgoztatni. Ismerőseim többségének szintén több évtizedes gyakorlata van. Valamennyien felháborodtunk a feltételek hallatán, s kérdésekkel fordultunk a részvény- társaság jelen levő igazgatójához. Danis úr azonban belefojtotta a szót az emberekbe, nem engedte, hogy kérdéseket tegyünk fel, s azt kiabálta, ha nem írjuk alá, hogy vállaljuk a munkát, kiiktat bennünket a hivatal nyilvántartásából. Számomra, s a beidézett emberek többsége számára is elfogadhatatlan volt a felajánlott munka, ezen kívül annyira felháborított Pavol Daniš durva viselkedése, hogy elutasítottam á Bellevue ajánlatát. Nős vagyok, három gyermekem van. Még ha a járás területén belül ajánlottak volna munkát ezért a pénzért, elfogadom. De hogy Pozsonyba - ahol a legmagasabbak az átlagbérek az egész országban - menjek éhbérért dolgozni? Ha „Kevesebb pénzünk maradna, mintha segélyből élnénk.” havonta kétszer szeretnék találkozni a családommal, az útiköltség miatt kevesebb pénzünk maradna, mintha segélyből élnénk” - panaszolta beszélgetőpartnerem, Lalik úr. Közölte: természetesen nem fogadta el a „méltánytalan” állásajánlatot, ezért a munkaügyi hivatal másnap valóban kiiktatta a nyilvántartásból, és megvonták a segélyét. Lalik László 1970-ben fejezte be tanulmányait a besztercebányai szakmunkásképzőben. Szobafestőként dolgozott, először a tanulását finanszírozó vállalatnál volt alkalmazásban, később Csehországban a Plynostav cégnél, majd a Tornaijai Állami Gazdaságban. Itt dolgozott 1992-ig, a gazdaság felszámolásáig. Azóta munkanélküli. Lalik úr felesége szintén segélyre szorul, ő korábban a helyi téglagyárban dolgozott, amíg létszámleépítés miatt el nem bocsátották. Lalik László nem nyugodott bele a Tornaijai Munkaügyi Hivatal igazgatójának döntésébe, s fellebbezett a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatalnál. Levelében megírta, méltánytalannak találja a Bellevue cég ajánlatát. Szerinte csak azért hirdette meg a munkaügyi hivatal a pályázatot, hogy legyen oka törölni a munkanélkülieket a nyilvántartásból. Közölte, hogy a Bellevue Rt.-nek rossz híre van a városban, mivel tulajdonosa ellen büntető- és jogi eljárás folyik. „A pályázat résztvevőit felháborította Pavol Daniš igazgató úr viselkedése, aki kiabált és durva sértéseket vágott a fejükhöz, s arra akarta kényszeríteni őket, hogy minimálbérért vállaljanak munkát az ország egész területén” - írta. A nagyrőcei hivatal vizsgálatot indított. Lalik Lászlót május Kjére hívták be a Tornaijai Munkaügyi Hivatalba, ahova elkísérte őt Horváth Zoltán munkanélküli, aki szintén részt vett a március 15-ei pályázaton. A fiatalembert azért kérte meg, menjen vele, mert gyanította, a pályázat többi 32 résztvevőjét, akik tanúsíthatnák panasza jogosságát, a hivatal nem idézi be. Félelme beigazolódott. A vizsgálatról készült jegyzőkönyv tanúsága szerint a hivatalnokok rajta kívül eredetileg csak a Tornaijai Munkaügyi Hivatal igazgatóját és beosztottait akarták kihallgatni. Daniš úr a jegyzőkönyv szerint kijelentette: „ő az említett állásajánlat feltételeinek ismertetésekor nem 4400 koronás minimálbérről tett említést, hanem az alkalmazottak teljesítményétől függő bérről beElutasította a vádat, hogy arrogánsait vagy durván viselkedett volna. szélt, amely 4400 koronától 8000-ig terjedhet. A cég ezen kívül azt ajánlotta, biztosítja a munkavállalók élelmezését, szállását, valamint ingyenes utaztatását a szállásról a munkahelyre, s havi egy alkalommal megtéríti a hazautazás és a visszaút költségeit - az érvényes előírásoknak megfelelően”. Az igazgató elmondta, lehet, hogy Lalik László nem hallott mindent, mivel a teremben nagy volt a zaj. Pavol Daniš beismerte, ezért fel is emelte a hangját, de elutasította a vádat, hogy arrogánsán vagy durván viselkedett volna. A nyilvántartásból való kiiktatással kapcsolatos állítólagos „fenyegetőzésével” kapcsolatban pedig annyit mondott, ő csupán a foglalkoztatásról szóló törvény előírásait ismertette a jelenlévőkkel. Az igazgató szerint a felajánlott állás feltételei a foglalkoztatásról szóló törvény értelmében megfeleltek Lalik úrnak, aki meg sem várta a vállalat vezetőjével szervezett találkozót, elutasította az ajánlatot, és távozott. Pavol Daniš szavait négy beosztott is igazolta. Horváth Zoltán azonban vallomásában Lalik László állítását erősítette meg. A nagrőcei ellenőrök - Ondrej Kvetko és Iveta Lásková - a két munkanélküli és öt hivatalnok meghallgatása után elutasították Lalik úr fellebbezését. Ó ez után a Nemzeti Munkaügyi Hivatal besztercebányai kerületi szervéhez, majd pedig a pozsonyi vezérigazgatóságához fordult, s most már azt is szóvá tette, hogy az ügy kivizsgálása során az ellenőrök nem hallgatták meg a március 15-ei pályázaton részt vett többi munkanélkülit, akik közül, tudomása szerint, végül egyetlen egyet sem alkalmazott a Bellevue Rt. Pozsonyból október 11-én érkezett meg a válasz. A munkaügyi hivatal vezérigazgatósága azt közölte vele, hogy intézményén belül a besztercebányai kerületi szintnél nincs olyan magasabb fórum, ahol fellebbezhetne. Ha továbbra is ragaszkodik állítólagos panaszához és annak orvoslásához, azt csak úgy érheti el, ha polgári bírósághoz fordul, vagy panaszt tesz a járási ügyészségen. Horváth Zoltán elmondta, hogy ó az említett pályázaton elfogadta a Bellevue állásajánlatát, s ezt aláírásával is igazolta. Mégis kellemetlensége támadt, mert közölte Daniš úrral, mégsem fog e cégnél dolgozni, mert megbízhatatlannak tartja, a Bellevue az egyik ismerősének ugyanis még most is tartozik egy munkáért. Erre Danis úr kezdeményezte az ő kiiktatását is a hivatal nyilvántartásából. Ettől csak a nagyrőcei munkaügyi hivatalhoz benyújtott fellebbezése mentette meg. Közölte továbbá, hogy március végén a Bellevue Rt. arról értesítette, nincs szüksége rá. A pályázat egy további résztvevőjétől, Szűcs Norberttól szintén megvonták a munkanélküli-segélyt, mert ő sem volt hajlandó elfogadni az állásajánlatot. Pavol Daniš szerinte is kiabált a pályázat résztvevőivel, nem hagyta, hogy kérdéseket tegyenek fel a szerződés feltételeivel kapcsolatban, és ő is azt állította, csak minimálbérről beszélt a hivatal vezetője. Felkerestük a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatal Tornaijai Kihelyezett Részlegének vezetőjét is. Pavol Daniš ismertette a foglalkoztatásról szóló törvény azon kitételeit, amelyek alapján Lalik Lászlót kiiktatták a nyilvántartásból. A hivatal vezetője ezúttal is tagadta, hogy durván bánt volna a munkanélküliekkel a Bellevue állásajánlatának ismertetésekor. Arra a kérdésre, miért nem hívatta be az ügy kivizsgálásakor a pályázat többi 33 résztvevőjét, azt válaszolta: ez a vizsgálatot végző Azt állította, csak minimálbérről beszélt a hivatal vezetője. nagyrőcei ellenőrökön múlott. Szerettük volna megkapni az említett 33 munkanélküli névsorát, hogy véleményt kérhessünk, Pavol Daniš azonban azt mondta, ez a névsor már nem áll a rendelkezésére. A 34 emberből végül is hányat alkalmazott a Bellevue? Milyen tapasztalatai vannak, megbízható vállalatról van-e szó? Egyik kérdésre sem kaptunk választ, Pavol Danistól csupán annyit tudtunk meg, hogy nem a március 15-ei volt az első válogatás a Bellevue számára. A Bellevue vállalattal többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült kapcsolatba lépnünk. APRÓHIRDETÉS MEGEMLEKEZES Fájó szívvel emlékezünk halálának első évfordulóján a drága édesapára és nagyapára, NAGY JÁNOSRA (Felsőjányok). Emlékét örökké őrző családja S-253 „Bánatot idéz fel minden kedves emlék, Gondoljanak rá, akik őt szerették. ” Szomorú szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk október 18-án, halálának tizedik évfordulóján BORBÉLY ÁRPÁDRA (Kulcsárkarcsa). Emlékét szívünkben megőrizzük: özvegy édesanyja és testvérei családjukkal DS-1175 MUNKÁT KERES-KÍNÁL ♦ Aviára sofőrt felveszünk (DS). Tel.: 0905/440 403. VS-813 A Szlovákiai Fogyasztási Szövetkezetek Középfokú Szakmunkásképző Intézete azonnali belépéssel felvesz szakoktató szakácsmestert. A kért szakképzettség: teljes szakkö- zép-iskolai végzettség, segédlevél, gyakorlat. írásbeli jelentkezését a következő címre küldje: SOU SZSD, Vinohradská 48, 931 01 Šamorín. Tájékoztatás a 031/562 2415-ös telefonszámon. VSk-802 ADÁSVÉTEL ♦ Akció! Húscsirke frissen tisztítva, 59,- Sk/kg. Tel.: 0905/944149. DS-1147 ♦ Eladó egy Lancia Prisma. Tel.:031/552 55 42,18 óra után. DS-1179 VEGYES ♦ Redőnyöket rendeljen olcsóbban a gyártótól. Tel.: 035/779 64 25. VS-23 ♦ Eladók Favorit-alkatrészek, de- mizsonok, körfűrész. Tel.: 031/554 01 80. DS-1155 ♦ Eladó asztali fúrógép és asztalra szerelhető káposztaszeletelő. Tel.: 0907/424 513. KNU-475 ♦ Dunaszerdahely központjában egyszobás lakás kiadó. Tel: 031/551 66 97. DS-1177 ♦ Eladó 6 m x 2,55 m sátortetős Unimo bódé. Ára 33 000 Sk. Tel.:031/552 84 56. DS-1178 ♦ Eladó jó karban levő Desta 3210 magasemelő. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903/250 573. GP-908 ♦ Eladó Škoda Felicia 1,3 MPi, 50 kW. Gyártási év 1998.12., kitűnő állapotban. Tel.: 0905/464 923,031/552 21 78. DS-1183 A csődeljárás alatt álló ógyallai Pofnokom Kft., IČO: 34148311, csődbiztosa meghirdeti a csődbejutott adós vagyonának árverésen kívüli, nyilvános eladását a VI. fordulóban. A kínálat tárgyát ingatlanok képezik - Csallóközaranyos és Ekel (Zlatná a Okoličná na Ostrove) kataszterébe tartozó épületek és telkek. Az érdeklődők írásbeli ajánlataikat a csődbiztos címére: JUDr. Lýdia Klimentová, spr. konkurznej podstaty, Pekná cesta 15, 831 52 Bratislava 34 küldjék legkésőbb 2001. november 8- áig 6K 96/00 konkurz - neotvárať megjelöléssel ellátott zárt borítékban, amely tartalmazza a vétel tárgyának pontos megjelölését tulajdonlevél és az eladási feltételek szerint, a bank igazolását a felajánlott vételár legalább 90%-ának lekötéséről a vevő számláján, a Kereskedelmi jegyzék kivonatát vagy a vállalkozási engedély másolatát, nem vállalkozó személyeknél az azonosítókártya másolatát. A borítékokat 2001. XI. 12-én a pozsonyi kerületi bíróság épületében, a 180 sz. helyiségben 8.30-kor nyitják ki. Áz érdeklődő az eladó vagyonról és az eladás feltételeiről szóló részletes, írásbeli tájékoztatást a következő címen kapja meg: Poľnokom, s. r. o., Hadovská cesta 870, Komárno, tel.: 035/774 0661 vagy 0905/142 877. VSk-807 ♦ Fürdőkádak felújítása. Tel.: 0907/408 544. PA-84 ♦ Kovácsoltvas kerítések, lakberendezési cikkek és bútorok készítését vállaljuk. Tel: 0905/927 953. ♦ Tetőkészítést és cserepezést vállalunk. Tel.: 0905/472 198. PA-70 Az egyes hirdetések nyelvtani és tartalmi helyességéért nem vállalunk felelősséget! Bevásárlás telefonon keresztül, "fizetés" hívással! mm Tech. Bizt..- Almen Com, 81913 Bratislava 111, www.olmea.sk 10,- Slt/jHMrt. Adélról, a btnéigHéi max. éra 10,- ék Hirdetőiroda tel: 02/ 582 38 262 582 38 332 fax: 02/582 38 331 APROHIRDETESEK FELVÉTELE POZSONYBAN - (V) Grand Press Rt., P.O. Box 49, Prievozská 14/A, 02/582 38 262 824 88 Bratislava 26, munkanapokon 8 és 16 óra között. KOMÁROMBAN - (KN) Megyercsi utca 9, tel.: 035/7700 869, munkanapokon 8-tól 15 óráig. DUNASZERDAHELYEN - (DS) Tango Tours ut. iroda, Bartók Béla sétány 790, teL/fax: 031/552 99 68, munkanapokon 8 és 17 ó. között. SOMORJÁN - (S) a Mobilmarket Kft. mintaboltja, Hlavná 66, tel.: 031/560 04 51, munkanapokon 9 és 17 óra között. GALÁNTÁN - (GA) Kodály Z. u. 769/29, tel.: 031/780 6784-87, fax: 031/780 6785-86 munkanapokon 8 és 15 óra között. PÁRKÁNYBAN - (PA) Fő utca 13, tel.: 036/75116 51, munkanapokon 9 és 17 óra között, szombaton 9-től 12 óráig. ÉRSEKÚJVÁRBAN - (NZ) Panta Rhei könyvesbolt, Björnsonova 2., tel.: 035/64 00 248, munkanapokon 8 és 17 óra között, szombaton 8-tól 12 óráig. MAGYARORSZÁGON 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3., 1075 Budapest, Wesselényi u. 8., tel.: 0036-1/322 2448,342 6164, 266 7888, vagy a MAHIR vidéki irodáiban KNU-461