Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-18 / 240. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 18. Régió Négy testvértelepülése van a mátyusföldi községnek: Nagybánhegyes, Polgárdi, Mezőpetri és Neuhoffen Mindenhol élnek vágfarkasdiak Czibula József polgármester (jobb szélen) magyarországi vendégeivel a vágfarkasdi vásáron (A szerző felvétele) Vágfarkasdi emberrel a világ bármely országában lehet ta­lálkozni. Legyen az Ausztrá­lia, Új Zéland, az Egyesült Ál­lamok, vagy Dél-Amerika. Nem beszélve arról, hogy an­nak idején Argentínában egy vágfarkasdi Takács mezőgaz­dasági miniszter is volt. GAÁL LÁSZLÓ Mindezt Jancsó Ottó, Nagybánhe­gyes polgármestere állítja, aki félig- meddig maga is vágfarkasdinak mondhatja magát, hiszen a szüleit innen telepítették ki 1947-ben a Bé­kés megyei településre. Akkor több családot is kitelepítettek Vágfar- kasdról Nagybánhegyesre, így aztán a két település között azóta is él a kapcsolat, és ezt négy évvel ezelőtt hivatalossá tették: a két település önkormányzatának képviselői test­vértelepülési szerződést írtak alá. A polgármester azt állítja, a kapcsolat- tartás a civil szervezetek dolga, az ifjúsági klub, a tűzoltószervezet, a nyugdíjasklub tartja a kapcsolatot a vágfarkasdi szervezetekkel, az ön- kormányzat anyagilag támogatja a rendezvényeket, hiszen a közös ak­ciók, a kölcsönös látogatások pénz­be kerülnek. A kitelepítettek és az otthon maradt rokonok mindig is tartották a kapcsolatot, de volt már olyan közös akciója is a két telepü­lésnek, hogy az egykori alapiskolás osztálytársak ötvenéves találkozóját tartották meg, Vágfarkasdon is, meg Nagybánhegyesen is. Czibula Józseftől, Vágfarkasd pol­gármesterétől megtudtuk, hogy Vágfarkasdnak Nagybánhegyesen kívül még három testvértelepülése van: a Fejér megyei Polgárdi, a ro­mániai Mezőpetri és az ausztriai Neuhoffen. Ezenkívül a müncheni öregfiúk focicsapatával is van kap­csolatuk, már 9 éve működik egy nemzetközi futballtoma, amelyben München, Polgárdi, Mezőpetri és Vágfarkasd focicsapata szerepel, és minden évben más-más országban rendezik meg a tornát. Ebbe a kap­csolatba szeretnék most bevonni Neuhoffent is. A tornát vándorserle­gért vívják, és amely csapatnak sike­rül három győzelmet kivívnia, az örökre megtarthatja a serleget. Ezt a jogot Vágfarkasd már kivívta ma­gának. A foci terén a legújabb test­vértelepüléssel Neuhofennel is szo­ros kapcsolatot tartanak, ebben egyszerre három focicsapat, a felnőttcsapat, az ifjúsági csapat, és az alapiskolás diákcsapat is érde­kelt. Az osztrák partnerek münche­ni kollégáikkal közösen ajándékoz­tak a vágfarkasdi önkéntes tűzoltó­testületnek egy nagy teljesítményű motoros szivattyús tűzoltófecs­kendőt. Jó a kapcsolat a vadásztár­saság és a halásztársaságok között: a hagyományos vágfarkasdi halász­verseny már elképzelheteden a neu- hoffeni halászok nélkül, akik nem­csak horgászni jönnek, hanem dí­jakkal szponzorálják is a versenyt. Az osztrák féllel való együttműkö­dés nagymértékben köszönhető Walter Tornának, akit közel 25 éves baráti kapcsolat fűz a vágfarkasdi polgármesterhez. Nemcsak a két te­lepülés szervezeteinek közös akcióit szervezi, hanem szponzorként is is­merik őt Vágfarkasdon. Például az itteni szlovák és magyar óvodában több mint száz ajándékcsomagot adott át a tavalyi karácsonyi ünnep­ségen a gyerekeknek. A falusi turiz­mus fejlesztésében is közös terven gondolkodnak. Neuhoffen részese egy olyan, már működő program­nak, amelyben főleg északnyugat­európai nyugdíjasokat üdültetnek európai körúton. Ennek az útnak egyelőre Neuhoffen a végállomása, ám a jövőben az útvonalat Magyar- országra, Székesfehérvárig, illetve a Balatonig szeretnék meghosszabbí­tani, és ennek az útvonalnak az egyik állomása Vágfarkasd lenne. Az év végéig a Komáromi Járási Hivatalnak egy koronája sincs az iskolák közüzemi számláinak kifizetésére Október 29-től villany nélkül az iskolákban? KOMÁROM Október eleje óta - amikor felszaba­dult a költségvetés negyedik ne­gyedévre előirányzott része - a Ko­máromi Járási Hivatal mintegy 3,5 millió koronát törlesztett abból a 7 milliós energiatartozásából, amely az oktatási intézmények működte­tése kapcsán halmozódott fel - tud­tuk meg Hajtman Adriannától, a hi­vatal iskolaügyi osztályának gazda­sági vezetőjétől. Azt azonban, hogy a fennmaradó tartozásukat, illetve az év végéig folyamatosan érkező újabb számlákat miből fogják kifi­zetni, nem tudta megmondani. Ké­résük ellenére a Nyitrai Kerületi Hi­vatal pénzügyi osztálya arra sem adott lehetőséget, hogy a karbantar­tási munkákra szánt pénzt közüze­mi számlák kiegyenlítésére fordít­sák. Abban az esetben ugyanis to­vábbi 3 millió korona tartozás tör­lesztésére lenne lehetőségük. Sorra kapják a fizetési felszólításokat a gázmüvektől, a villamosművektől és a vízszolgáltatóktól. Ha nem kap­nak központi segítséget tartozásaik kiengyenlítésére, kritikussá válik a helyzet. A villamosművek ugyanis október 29-ét jelölte meg végső fize­tési határidőként, azt követően fo­kozatosan beszünteti az áramszol­gáltatást az iskolákban. A Komáromi Járási Hivatal egyéb­ként az igényelt 64,9 millió korona helyett 33,1 millió koronát kapott idén az oktatási intézmények mű­ködtetésére, és ebből - a kerületi hi­vatal költségvetési utasítása szerint - csupán 21,3 milliót fordíthatott az energiahordozók árának kiegyenlí­tésére. (vkm) Az óvoda vezetése, a pedagógusok kollektívája és a szülői munkaközösség között gyümölcsöző az együttműködés Támogatásokból újították fel a gútai óvodát KIS PÉTER Gútán három óvoda működik, ezek közül csak a Brünni téri óvo­da teljesen magyar nyelvű. Több mint nyolcvan gyerek jár a négy osztályba, kis-, közép-, vegyes- és nagycsoportosok. Van egy ötödik, kihelyezett osztálya a Gútához tartozó Nagyszigeten, ahova 8 gyerek jár. A nagyszigeti ovit a vá­ros üzemelteti, a gútait pedig a já­rási oktatásügy. Az óvodakertbe belépve szinte idilli kép fogad. Rendezett udvar, színes játszótér, felújított falak. A négy földszintes épület frissen festve, az ablakok, ajtók vakítóan fehérek és tiszták. Az óvoda 1968-ban épült, és azóta - azon kívül, hogy egyszer átfes­tették az ablakkereteket - nem volt tatarozva. Miután kinevezték Dómján Erzsébetet igazgatónak, az iskolatanáccsal és a szülői munkaközösséggel úgy döntöttek, hogy idén sort kerítenek az óvoda külső felújítására. Azzal tisztában voltak, hogy a járási hivatal okta­tásügyi osztályának erre nem áll módjában áldozni, így a saját ke­zükbe vették az irányítást. Szpon­zorokat kerestek, pályáztak ala­pítványi támogatásért, és még kü­lönmunkát is vállaltak. A helyi ön- kormányzat is támogatta elképze­lésüket, így jött össze a szükséges anyagi fedezet, ami sajnos már az anyagvásárlásnál elfogyott. A munkát a városi közhasznú mun­kások fejezték be.- Úgy érzem, a vonzó külső csak kiegészíti a belső értékeket, a ma­gas színvonalú nevelést, a gyer­mekekkel való sokrétű foglalko­zást. A szakmailag jól. képzett, kreatív pedagógusgárda munkája nap mint nap ezt bizonyítja, a szülők legnagyobb megelégedé­sére. Az óvoda mellett működő is­kolatanács nevében kijelenthe­tem, hogy igenis szükség van az összefogásra ahhoz, hogy az óvo­dába járó gyerekeket a hozzáértő, szíwel-lélekkel dolgozó óvópeda­gógusok mellett kellemes környe­zet és szép óvoda várja - jegyzi meg Kiss Olivér, az iskolatanács elnöke.- Az első közös munkánkat siker koronázta, ám most nem olyan időket élünk, hogy pihenhetnénk a babérjainkon. Tovább folytatjuk a gyűjtést, mivel a tetőszerkezet is javításra szorul, és az óvoda belső berendezését is ideje lenne lecse­rélni - fűzi az elhangzottakhoz az igazgatónő. Ha az óvoda vezetése, a pedagógusok és a szülői munka- közösség közti együttműködés to­vábbra is ilyen gyümölcsöző lesz, a gútai magyar tannyelvű óvodá­sok napjait kevésbé árnyékolja majd be oktatásügyünk áldatlan anyagi helyzete. Az óvoda belső berendezését is ideje lenne lecserélni, mondja Dómján Erzsébet, a gútai óvoda igazgatónője (A szerző felvétele) HANDLOVÁ Készültek az öngyilkosságra a nyugdíjasok Lefagyasztották a hűtőt, kitakarították a lakást és búcsúlevelet hagy­tak hátra azok a nyugdíjasok, akiket kedden reggel találtak meg handlovái otthonukban. Katarína U.-nak súlyos rákos megbetegedése volt, fájdalmait csak erős fájdalomcsillapítók használatával tudta elvi­selni. Férje feltehetően szeretetből lőtt a 60 éves asszonyra, majd ön­magát is fejbe lőtte. A házaspár a konyhaasztalra kikészítette a ruhát, amelyben eltemetik őket. Az öngyilkosságot az asszony nővére jelen­tette, akinek egy levelet hagytak hátra. (TASR) LELESZ Akár háromszor is megállíthatnak Az utóbbi hetekben szigorodott a Nagykapost Királyhelmeccel összekötő útszakasz rendőri ellenőrzése. A főútvonalon utazók számíthatnak arra, hogy akár háromszor is megállíthatják és elkér­hetik az irataikat, mégpedig a Slovtransgaz, a Latorca-híd, vala­mint a Lelesz melletti kereszteződésekben. A Lelesz melletti ke­reszteződésben áthaladó autósok mintegy 90 százalékát megállás­ra kötelezik és adataikat nyilvántartásba veszik. Leginkább a kül­földi rendszámú autókat ellenőrzik. A kereszteződésben szolgála­tot teljesítő rendőr elmondta, hogy egy szolgálatban napi nyolc órában próbálják átrostálni az embereket, (dg) ÉRSEKÚJVÁR Jól működik az Irodalmi Klub A kéthónapos nyári vakáció után szeptemberben ismét megkezdte működését az Anton Bernolák Könyvtár mellett működő Irodalmi Klub. Szilágyi Márta, a könyvtár igazgatója lapunknak elmondta: a klub tagjai eddig két alkalommal (szeptemberben és októberben), három nyelven - szlovákul, csehül és magyarul - rendeztek irodal­mi műsort a Zsitva Menti Művelődési Központ helyiségeiben. Az el­ső rendezvény keretében a résztvevők Ladislav Novometský költőre emlékeztek halálának 25. évfordulója alkalmából. Ezt követően, az Irodalmi Klub új tagja Lovász Adrianna adta elő saját verseit. Az igazgatónő elmondása szerint az Irodalmi Klub a jövőben is havon­ta egy alkalommal rendez műsort, a helyszín mindig a Zsitva Menti Művelődési Központ, az időpontról pedig a könyvtárban, illetve a sajtó hasábjain tájékoztatják az érdeklődőket, (cza) NEGYED Félévente félezer igazolatlan óra Fiatalkorú gyerekük nevelésének elhanyagolásáért vonják fe­lelősségre a negyedi E. L. és F. L. házaspárt. Fiuk, Z. L. a helyi alap­iskola 5. osztályos tanulója, habár már a végzős évfolyamba kelle­nejárnia, de négyszer bukott. A 2000/2001-es tanévben osztályoz­ni sem tudták, mivel az első félévben 515, a második félévben 558 órát hiányzott igazolatlanul. Az iskola helyett kocsmákba és bárok­ba járt, ahol pénzben kártyázott, (gl) SOMORJA Cserbenhagyta áldozatát Vasárnap az esti órákban cserbenhagyásos baleset történt Somorján. A szabályosan haladó kerékpáros egy, a megengedett sebességnél gyorsabban haladó személyautóval ütközött. Az autó vezetője az üt­közést követően nem állt meg, hanem útját folytatva továbbhajtott. A kerékpáros nyűt sípcsonttörést szenvedett. A cserbenhagyó vezetőt a rendőrség rövid időn belül elfogta, ő azonban tagadja tettét, (lil) Hetedszer rendezik meg a Diákvércseppek nevű akciót Véradói verseny KASSA Hetedik alkalommal szervez vér­adói versenyt a Szlovák Vöröske­reszt a kassai egyetemi kórház és a sacai kórház, valamint az egyete­mek és főiskolák együttműködésé­vel. A Diákvércseppek elnevezésű akció keretében a diákság intéz­ményes formában versenghet egy­mással október 17. és november 17. között. A bátor segíteni kész hallgatók délelőtt hét és tíz óra kö­zött jelentkezhetnek véradásra a két kórházban. A vöröskereszt és a kórházak képvi­selőitől megtudtuk, hogy a véradás feltételei egyszerűsödtek. Idén elő­ször nincs szükség az egészségi álla­potról tájékoztató háziorvosi igazo­lásra. Továbbra is szükséges azon­ban a személyazonossági igazol­vány, betegbiztosítási, valamint a véradói kártya bemutatása. Azok részéről, akik először jelentkeznek, szükséges egy kérdőív kitöltése, mely az adományozó egészségi álla­potára vonatkozik, s a befogadók­nak nyújt védelmet. A kórházak képviselői biztosítottak arról, hogy a véradás a különböző fertőzések szempontjából teljesen biztonságos, hiszen minden egyes alkalommal egyszer használatos eszközökkel dolgoznak, így az adakozó diákok nem fertőződhetnek, (fei) A kölcsönző a zálogot is magával vitte Babettát bőrkabátért VÁGSELLYE Lopással, alkohol hatása alatt elkö­vetett veszélyeztetéssel és illetékte­len gépjárműhasználattal gyanú­sítják a 22 éves vágsellyei L. G.-t. A fiatalember az édesapja engedé­lye nélkül kölcsönvette annak Ba- betta mqtorkérékpárját, habár nincs arra szóló vezetői jogosítvá­nya. A motorral meglátogatta ba­rátját, K. T.-t majd közösen indultak italozni, előbb a vághosszúfalui kocsmába majd egy vágvecsei sörö­zőbe. Itt a 17 éves M. M. arra kérte L. G.-t, adja kölcsön neki a Babettát, hogy azon mehessen a barátaihoz. A gyanúsított kölcsön is adta a mo­tort, de zálogot kért, a fiú bőrdzse­kiét. Azt ő ott is hagyta a motorköl­csönzőnek, sőt a dzseki zsebében ott maradt az öngyújtója és a mo­biltelefonja is. Amikor visszatért a Babettával, L. G. egyszerűen felült a motorra, és a tulajdonos tiltako­zása ellenére a bőrdzsekivel és a mobiltelefonnal elrobogott. A tele­font később eladta, a rendőrségnek már csak az abból kivett SIM-kár- tyát sikerült lefoglalnia. Tettével a gyanúsított megközelítőleg 12 ezer korona kárt okozott, (gl)

Next

/
Thumbnails
Contents