Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-17 / 239. szám, szerda

D IG ITÁLIA ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 17. Iráni támadás egy szerver ellen Több órán keresztül hackerek támadták egy krakkói számí­tástechnikai cég szerverét, va­lószínűleg az USA elleni terro­rista hadviselés legújabb for­májaként. A Dziennik Polski cí­mű krakkói napilap hét végi híradása szerint péntekre vir­radóra az elektronikus adat­cserével foglalkozó helybeli Edison cég számítástechnikai központját több ezer összpon­tosított támadás érte. A hackerek először a szervert próbálták feltörni, majd miu­tán ez nem sikerült, igyekeztek megbénítani a cég munkáját. A cég szakemberei megállapítot­ták, hogy Iránból érkeztek a szerver megbénítását célzó pa­rancsok. Az internet segítségé­vel meggátolták ugyan az iráni felhasználók hozzáférését a szerverhez, ám nem zárhatók ki újabb támadások más orszá­gokból. Az Edison vezetőinek nincs kétségük: a General Electrickel folytatott együttmű­ködés az oka az iráni hackerek támadásának, (o-o) Küldje be weboldalát! Weblap-kritikai rovatot indít az Index. A fair verseny érdeké­ben olyan oldalakat várnak, melyekhez a beküldőnek vala­milyen köze van, például az il­lető cég alkalmazottja, vagy ő tervezte az oldalt. A szervezők ígérete szerint a kritika kö­nyörtelen, de igazságos lesz. A hetente jelentkező Honlapozó- ban azután „elmesélik” a be­küldött oldalak használata közben szerzett tapasztalato­kat. Bár a tervek szerint a kül­dött üzenet dekódolhatóságá- nak, a site használhatóságának vizsgálatára kívánnak kon­centrálni, talán néhány csúszó- sabb területre (pl. külcsín) is kimerészkednek. Hasonló akci­ókra a legtöbb ember abban a hitben küldi el művét, hogy az nagyszerű, csak dicséretet kap­hat. Van, amikor nem így törté­nik. Néha igaza van a kritikus­nak, néha ő is téved. A kritikus úgy véli, az üres tiszteletkörök­nek semmi értelme. így hát mindenkit arra kér, hogy ne öncélú személyeskedésnek, ha­nem jobbító szándékú kritiká­nak tekintse honlapelemzése­ket. (ix) Pedofilhálózat bukott le Az internetet használó orszá­gos méretű gyermekporno- gráfia-hálózatot leplezett le a horvát rendőrség. Leleplez­tek egy terjesztőt és további 50, vele kapcsolatban álló személyt, akik visszaéltek az elektronikus médiával, és gyermekpornográfia terjesz­tésére használták a világhá­lót. A rendőrség elkobzott 50 számítógépet, 3374 kompakt- lemezt, 1331 hajlékony le­mezt és 163 videokazettát. A legnagyobb példányszámú horvát újság feltételezése szerint a nyomozás több száz személyre is kiterjedhet. A horvát törvények szerint büntetendő a gyermekek ki­használása pornográf célok­ra és a pornográfia gyerme­kek közti terjesztése is. Hor­vátországban 1997-ben fi­gyeltek fel világhálón terjedő pedofilhálózatok működésé­nek első jeléire a törvényszék egy 21 éves egyetemi hallga­tót ítélt el. [origo] SMS-AJ AN LO Gratulálunk, Ön a Melegek Szövetségének teljes jogú tagja lett. Ne feledje, mi mindig Ön mögött állunk! Az eredetileg tervezett jelmondata a „készülj a repülésre!" volt XP: új szlogen SZOFTVER-HIR _ amerikai ter­7V _ rortámadás mi- f att a Microsoft /\ 0 a megváltoztatta ________ Windows XP operációsrend­szerének reklámszlogenjét, a marketingkampány vezetője sze­rint azonban minden eddiginél nagyobb csinnadratta várható. Az október 25-én debütáló operá­ciós rendszer reklámkampányá­nak eredetileg tervezett jelmon­data a „készülj a repülésre!” volt, azonban a közelmúlt eseményei­nek fényében a cég a változtatás mellett döntött. Stephanie Fergu­son, a cég marketing-menedzsere elmondta, hogy az újonnan vá­lasztott „képes vagy rá!” jelmon­dat a Windows XP által nyújtott, minden eddi­ginél szélesebb körű felhasználási lehetősé­gekre utal. Bár a jel­mondat módosult, a cég a szeptember 11-i események ellenére megtartja az XP októ­ber 25-i hivatalos New York-i bemutatóját. A megfelelőnek talált szlogen mellett a Mic­rosoft hatásos zenei té­mát is igyekezett vá­lasztani reklámkampá­nyához. Ferguson el­mondta, hogy több száz dal közötti váloga­tás után a szerencsés befutó Madonna Ray of Lightja lett, mivel a dal Az XP alatt ez nem fordulhat elő (Internetfotó) Warning A rendszer erőforrásai veszélyes mértékben lemerülték. Csináljon valamit! OK 3 November 13-ig egy korona egy SMS a Globtelnél Kezeket a gombokra! „erőteljes, felkavaró és pozitív életfelfogást tükröz”. Előzetes hí­rek szerint az énekesnő az októ­ber 25-i New York-i eseményen is fellép. Október 25-én összesen 63 „nyi­tóünnepségre” kerül sor, melye­ken összesen mintegy 100 ezer résztvevőre számítanak. Az ün­nepélyes bemutatókon és a televí­zió-reklámokon kívül óriásplaká­tok, online és nyomtatott hirdeté­sek és 11 millió promóciós CD al­kotja a Microsoft 200 millió dol­lár értékű marketinghadjáratát. A cég egyik képviselőre elmondta, hogy bár az XP az eddigi legjobb Windows és igen hatékony mar­keting áll mögötte, mégsem szá­mítanak arra, hogy kezdeti sikere túlszárnyalja a Windows 95 hat évvel ezelőtti premierjét, mivel „ma már egyszerűen más idők járnak”, [origo] MOBIL-HIR Túllépte az egymilliós álomhatárt a legnagyobb szlovák mobilszol­gáltató, a Globtel, amely már az Orange-csoport tagja. Október 13- án, 1 005 202 aktív előfizetőt számláltak. Ebből az alkalomból a Globtel ügyfelei november 13-ig olcsóbban SMS-ezhetnek. Nem először jelentették be a Glob­telnél, hogy átlépték az egymilliós előfizetői köszöböt, de korábban a régi módszer alapján számolták az ügyfeleket. Az Orange-csoport tagjaként már a legújabb, világ­szerte elfogadott módszerrel méri fel népszerűségét. Ennek lényege, hogy csak azok a Príma-kártya tu­lajdonosok számítanak aktív előfi­zetőnek, akik az számítás előtti há­rom hónapban legalább négyszer használták is készüléküket - be­szélgetésre, rövid szöveg küldésé­re vagy WAP-ozásra. Ez a hónap az SMS-barátok hónap­ja, hiszen a Globtel „örömében” egy koronára csökkentette a rövid szöveges üzenetek árát - igaz, csak november 13-ig nyomkodhatjuk fé­láron a gombokat. Az akció nem­csak az előfizetőket, hanem a Prí­ma-kártya tulajdonosait is érinti, így ők az eddigi háromkoronás dí­jért három SMS-t küldhetnek. Te­hát: kezeket a gombokra! (szí) (Somogyi Tibor felvétele) SMS-AJÁNLÓ Zöld öblös köcsögöt örökölt Ödön. Zöld öblös köcsög fölött bögöly röpködött. Ödön hör- gött s köpött, dögölj bögöly! Ödön rögöt lökött, bögöly dög­lött, Ödön röhög: hö-hö. IDE ÍRJATOK! © Digitália, Prievozská 14/A, P.O.BOX 49, 824 88 Bratislava 26 digitalia@ujszo.com USA: szigorodik a net ellenőrzése Vége a szabadságnak? NETVILAG Az USA törvényhozása áldását ad­ta a törvényre, mely engedélyezi az elektronikus kommunikációs vo­nalak hatékonyabb ellenőrzését. Az Egyesült Államok Szenátusa ál­tal elfogadott törvény általános­ságban enyhíti a végrehajtó szer­vek kezét megkötő szabályozáso­kat és hatályát hangsúlyozottan ki­terjeszti az internetre is. A törvény - mely szövege szerint a terroriz­mussal gyanúsítható személyekre alkalmazható - elfogadásával egy­szerűbbé válik például a telefonle­hallgatás engedélyeztetésének jogi procedúrája, emellett lehetséges a gyanúsítottak elektronikus levele­zésének megfigyelése is. A Szenátus 96-1 arányban fogadta el a javaslatot. Többek szerint az egyetlen ellenszavazatot leadó de­mokrata Russ Feingold szenátor feladata mindössze a vita látszatá­nak keltése volt. Feingold négy olyan módosítást javasolt, melyek a privátszféra biztonságát erősí­tették volna. A javaslat elfogadá­sát megelőző hetekben számos olyan vélemény látott napvilágot, miszerint az ilyen szabályozás egy digitális „Nagy Testvér” életre kel­tésével semmibe veszi az állam­polgárok személyi szabadságjoga­it. A törvényjavaslatot kidolgozó egyik szenátor szerint a kérdést tévesen kezelik mindazok, a sze­mélyi szabadságjogok sértetlensé­gét és a végrehajtó szervek meg­növelt erejét összeegyeztethetet­lennektartják. [origo] WEBAJANLO I MEGLEPETÉS-VICCEK | ABSZOLÚT VICCEK | ÁLLAT j JEANVICCEK I KATONAI VICCEK | KÖZLEKEDÉSI VI I ROMA VICCEK | SKÓTVICCEK | UTOLSÓ MONDATC Humoros írások Húsvéti Különkiadás NGEi ÉrtelmezGE Szótár Amit a filmek nélkül sohasem tudnál meg A tökéletes feleség A hálószoba-golf szabályai Szigorú vizsgatételek A nCE, mint eszköz Aforizmák Hogyan segítheijük a betörCEk munkáját? Veb dizájn stúdijó Koszi! Köszönjük azon segítségét, akik kitöltötték az itt Az eredmény so meglepetést ho; hogy a vicc.net-» látogatják leggy belátjuk, hogy tť eloszlása nagyo magyarországi ii őlotbnri monnc7l Ma 2001. október 16, kedd, Gál napja van, boldog névnapot nekik! j 4 www. mailbox, hu MERT LEVELEZNI KELL. it! Politikus 1.0 Vége a szegénységnek, gondnak, bajnak. Legyél te is politikus, ebben segít a Vicclap Politikus 1.0 programja. Igaz, ámde használhatatlan tények A legtöbb statiszta egy filmen belül 1981-ben, a Gandhi cími film forgatásán szerepelt, szám szerint 300 000. Vicclap kiborgizátor _______________________ Ká t* www.vicc.net Ötcsillagos napunk van, ugyanis ez az oldal is ennyi jelet kap a vé­gén. Erről a site-ról se lehet sokkal többet mondani, mint azt, hogy a kötelező kategóriába tartozik - az egyik kedvencem. Az imént is ezt olvastam, ezért ilyen érthetetlenek ezek a sorok. Ha felkeresed az ol­dalakat, mindenre fény derül! Értékelés: ★★★★★ www.vicclap.hu Vicces kedvem van ma, úgyhogy újabb humoros oldalt ajánlok a fi­gyelmetekbe. A Vicclapon szinte az összes tréfa megtalálható, ezen az oldalon is vannak képek, videók, meg írások is - kategorizálva. A leg­jobbak a szőke nős viccek, meg az abszurd rovatban található szössze- netek. Sőt, álhíreket is olvashatunk az oldalon. Nemcsak ajánlott az ol­dal rendszeres megtekintése, ha­nem egyenesen kötelező. Tedd a kedvencek közé, és szaladj le az üz­letbe fókáért. Nosza! (szí) Értékelés: ★★★★★

Next

/
Thumbnails
Contents