Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-13 / 236. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 13. Szombati vendég Július Satinský magyarra tanítja a lányát, önmagáról azt mondja: nem demokrata és nem is polgár - királyságot szeretne, mert szerinte a monarchia a legemberibb rendszer Színész vagyok, mindig tettetem magam „A kommunisták nem mentek el, csak nincs hatalmuk. Itt vannak közöttünk.'' (Archivumi felvételek) Humorista, színész, szépíró, publicista. A modern, intel­lektuális szlovák humor egyik megteremtője. Hatvan­éves. Jellemtelen csalónak vallja magát, de zöld kertész­nadrágja, sárga pólója, sajá­tosan berendezett pozsonyi otthona, könyvekkel zsúfolt dolgozószobája, beszédmo­dora igazi személyiséget sej­tetnek. Július Satinskýval be­szélgettünk. SZENTGÁLI ANIKÓ Müyen nyelven beszélgessünk? Beszélek magyarul, németül, szlo­vákul, nehezebben franciául, ola­szul, horvátul, szerbül és oroszul. Sajnos angolul nem tudok. Akkor nem okoz gondot, ha most magyarul beszélgetünk? Színész vagyok, nem okoz gon­dot. Mindenben tettetem magam. Síelni sem tudok, de ha most síel­ni mennénk, magának eljátsza­nám, hogy tudok, és csak sokára jönne rá, hogy ez a fiú nem tud sí­elni. Csaló vagyok. Minden szí­nész az. A nyelvtudást igazi tudás nélkül nehéz színlelni. Az egyik nagy­mamája német, a másik magyar volt. Nem ezért beszél ilyen jól németül és magyarul? Lehet. Azzal azonban nem értek egyet, amit sok szlovák hangoztat: hogy nincs nyelvérzéke, neki a nyelvek nem valók. A kisgyerek nem tudja, milyen nyelven beszél. Ha bejött Bözsi néni az üzletünkbe, figyeltem a száját, és úgy beszél­tem, ahogy ő. Ha a cukrász bácsi, herr Gudema jött be, akkor néme­tül beszéltem. A kisgyerek tudja, melyik emberrel szemben hogyan kell mozgatnia a száját. Igaz, Po­zsonyban könnyű, mert a város há­romnyelvű... ...volt. Manapság inkább csak a szlovákot tűrik, a némettel sincs különösebb gond, néhányan vi­szont nagyon érzékenyek a ma­gyarra. Egy pozsonyinak az első szlovák államban életveszélyes volt ma­gyarul vagy németül beszélni. A postás sem adta oda a nyugdíjat, ha nem „dobrý deň”-t köszöntek neki. Nagyon szigorú viszonyok voltak. Mára kihaltak a három- nyelvűek. De tizenöt éves Lucia lá­nyom tanul magyarul. Ön nemcsak háromnyelvű po­zsonyinak, hanem osztrák ma­gyarnak is vallja magát... Monarchista! Nem vagyok demok­rata vagy polgár. Én királyt akarok! Micsoda? Persze, mert az ember, a homo sa­piens úgy van teremtve, hogy kirá­lya legyen, mint a majmoknak vagy a méhecskéknek. Komolyan gondolja vagy játszik velem? Ilyen fiatal lányok nem is tudják felfogni, hogy valaki komolyan gondolhat-e ilyesmit. Persze hogy komolyan gondolom. Akkor voltak a legszebb idők. Talán az igazságos, mesés Má­tyás igézte meg önt? Inkább a modernebb királyok. De Ferenc Jóska is érdekes. Azt mond­ta, a háborút gyűlöli, de a manőve­rek! Szerette az egyenruhát. Egé­szen más ember, aki egy király alattvalója. Gondoljunk csak az an­golokra, a dánokra, a norvégekre. Ok sokkal nyugodtabbak. A bolgá­roknak szerencséjük van, hogy visszajött a királyuk, II. Simeon. Igaz, most csak kormányfő, de le­het, hogy megint király lesz. Orosz­országban talán még 50-100 évig nem lesznek cárok, de aztán visz- szajönnek. Optimista vagyok. Meg­győződésem, hogy ez a legembe­ribb rendszer. Ha ez igaz, nálunk sem ártana áttérni a királyságra. Szlovákiá­ban viszont gondot okozna meg­felelő királyt találni. Én lehetnék, de nekem már nincs türelmem ezzel a nemzedékkel bí­belődni. Ez egyébként sem szlovák ügy. A szlovákoknak olyan király kellene, aki segítené őket. A szlová­kok még nem érettek a demokráci­ára, még nem volt lehetőségük fel­ébredni. Törökök, magyarok, majd csehek jöttek, és a szlovákoknak mindig nagyon jó dolguk volt. Nem igaz, hogy a magyarok kizsákmá­nyolták őket. Kukučín az Osztrák- Magyar Monarchiában orvos volt egy szigeten, és az egyik hajóútjá- ról írja, hogy a hajó éttermében az asztalnál mindig az ott ülő legidő­sebb személy nyelvén beszéltek. Ha a legidősebb szlovák volt, akkor mindenki a szlovákot használta. Azok voltak a szép idők. Én is arisz­tokrata vagyok. Igen, mások haptákba vágták volna magukat, legszebb ruháju­kat vették volna fel, de egy arisz­tokrata bizonyára azt mondja: mit nekem Dzurinda, már csak nem mondok le a délutáni alvás­ról! Magatartása kétségkívül arisztokratikus. Ez nem magatartás kérdése. A kö­vér ember hőségben elaludhat, nem? Az újságíró mindjárt úgy fog­ja fel a dolgot, hogy Satinský egy gróf. Mi tagadás, Satinskýék len­gyel nemesek, árulók voltak. Napó­leon lengyel ezredében volt egy Satinský, aki Napóleonnal járta a világot, és mindenhol gyereket ha­gyott maga után. Úgyhogy sokan vágjunk Satinskýk. Ez az ősöm va­lóban nemes volt, de a maga nem­zedéke már képtelen felfogni, mi az nemesnek lenni, kastélyt, földet birtokolni, hasznosnak lenni a nemzet sziámára. Csak így lehet rend és gazdagság. De hiába jön­nek vissza a nemesek, úgyis kitör a harmadik világháború. Meg van róla győződve? Meg. És miért tör ki? Az amerikai ter­rortámadás miatt? Nem. A muszlimok földje a kő, a sötétség és az éhség országa. Na­gyon sokan vannak, jól akarnak élni, és nem fognak tovább tűrni. Már volt ilyen összecsapás, csak nem nevezték harmadik világhá­borúnak. Az emberiség történel­mében nincs fejlődés. A számító­gép, a jégszekrény nem fejlődés. Annak a muszlimnak mi tovább­ra is hitetlen kutyák maradtunk, akiket ki kell irtani. Ezt kiolvas­hatjuk a napokban az újságok­ban közzétett képeken szereplő arabok szeméből. Persze, ez a háború nem holnap tör ki, de biztosan lesz. Hogyan fog lezajlani? Ha tudnám, se merném magának elárulni. Sokan vagyunk, és helyte­lenül viselkedünk a Földön. A ter­mészet majd megbüntet bennün­ket. De ezek olyan dolgok, hogy maga is megijed, ha tovább beszé­lünk róluk. Szerintem van fejlődés, a harma­dik évezred azért mégsem kő­korszak... Éppen azért, mert nincs fejlődés, visszatér ez a kor. Megint barlan­gokban fogunk élni, tüzecskénél fogjuk sütögetni a vacsoránkat. Csak néhány száz évig, majd megint lesz egy pici haladás, aztán ismét jön a barlangok kora. Nem vagyok pesszimista. Nemcsak hogy nem pesszimista, úgy tűnik, mintha még örülne is ennek... Igen, kárörvendő vagyok. Ha ilyen gyüge az emberiség, hogy amikor nagyon jól megy a sora, mindent elront, akkor meg is érdemli! Ha annyi éves lennék, mint maga, óvatosabban fejezném ki magam ilyen komoly dolgokról. Én már csak felülnézetből tekintek a Föld­re, mint egy idegen bolygóról ér­kező madár, aki körülnéz, aztán repül tovább... Ebben lehet valami, mert a mű­vészek szabadon szárnyalhat­nak. Megfelelően „csomagolva” büntetlenül mondhatják ki véle­ményüket. Nem is kell kimondani, a kifejezés­nek sok módja van. Talán a művé­szetben van fejlődés. Büszke va­gyok, hogy hallottam Beethovent, röhögtem Latabáron, olvastam a Hacsekés Sajót... Tősgyökeres pozsonyiként ön is jár kávézókba? Régen jártam. Most már híres va­gyok, nem mehetek. Ha kilépek a házból, mindenki beszélgetni akar velem. Erre már öreg vagyok. Édesapám kávéház-tulajdonos volt, gyerekként mindig ott voltam, úgyhogy ismerem a kávéházak hangulatát. A gyermekkoráról jut eszembe: ön egyházi iskolába járt, sőt mi- nistrált is. A kommunizmus alatt ebből nem voltak kellemet­lenségei? Nem, mert én jellemtelen alak, eb­ből eredően nyugodt ember va­gyok. Mimstráltam, és papnak akartam menni, de amikor megje­lentek a kommunisták és az úttö­rők, azonnal beálltam úttörőnek. Nem hiszem, hogy jellemtelen alak. Elég, ha sajátos világlátásá­ra, magatartására gondolok, mindez egyfajta értékrendet tük­röz. Jólesik ezt hallani, de nem vagyok meggyőződve róla. Színész va­gyok. Nézzen rám, milyen vagyok? Zöld kertésznadrágja, narancs- sárga pólója sokatmondó. A rikí­tó színű cipőfűzővel díszített láb­belije még megvan? Persze, az utcai cipőmön sárga szí­nű a pántlika. Ez is színes egyéniségre vall. Azt hiszem, jó köztársasági elnök lenne. Sokan mondják. De a feleségem nem akarja fényképeztetni magát, és nem lehet kifűteni a várat, ott nem lenne jó lakni. Egyébként is tudom, miért vagyok a világon. Be­lőlem nyugalom árad. Nem akarok elnök lenni. Kár, mert elfogadnék egy olyan elnököt, aki tud komoly és ko­molytalan dolgokról is beszél­getni, magyarul sem fél megszó­lalni, és egy jóságos, mesebeli bácsi benyomását kelti... ...kelti, mert csaló vagyok, mert kell a pénzecske. Isten ments, hogy egy csaló legyen a köztársasági elnök! Folyton lecsalózza magát. Nem fél, hogy egyszer valaki feljelenti csalásért vagy megbüntetik? Majd megbüntet az élet. Ebben biz­tos vagyok. Valamilyen szörnyű be­tegséggel vagy szörnyű asszony­nyal. Felkészültem rá, mert folyton csalok. Ha zsidó társaságban va­gyok, zsidó vagyok. Keresztények között keresztény, homoszexuáli­sok között homoszexuális. Olyan botrányaim vannak! A múltkor a Magas-Tátrából autóval jöttem ha­za éjjel. Egy fiatal sofőr vezetett, és az első kérdése az volt: mit szól ezekhez a disznó magyarokhoz. Abban a pillanatban nemes ma­gyar emberré változtam, és azt fe­leltem: uram, én magyar vagyok. Pozsonyig csendben volt. Egyszer Budapesten a nagykövetségről ta­xival mentem a szállodába. A sofőr magyarul érdeklődött, honnan va­gyok. Magyarul mondtam, hogy Pozsonyból. Mindjárt rákezdte: mit szól azokhoz a buta tótokhoz. Azt mondtam neki: uram, én szlo­vák ember vagyok, ilyen pimasz pesti taxisnak nem csinálok üzle­tet, és kiszálltam. Meg is akart ütni, olyan dühös lett az a jó magyar em­ber. Megint máskor beültem egy szlovák kocsmába, ahová betért egy cseh turista. Valaki lebuzerán- sozta, és el akarták kergetni. Én is buzeráns lettem, és összevereked­tem velük. Rendesen, ököllel? Hohoho, Satinskýék szoktak vere­kedni, lövöldöznék is! Lövöldözne?! Naná! Ha valaki csak úgy bántja a másikat?! Az ilyet meg kell büntet­ni, mert az fasiszta. Sajnos ilyenek az emberek. És még azt mondja, jellemtelen? Az, aki mindig a gyengék oldalá­ra áll? Az arisztokratának ez a dolga. Pla­tón is azt írta, hogy az államot az arisztokraták vezessék. Csak még az arisztokraták sem tökéletesek. A kommunizmus alatt nem lép­hetett színpadra, ám átvészelte. Amikor megbukott a rendszer, mire számított? A kommunisták nem mentek el, csak nincs hatalmuk. Itt vannak kö­zöttünk. Mindegy, hogy SOP-nak, SDL-nek vagy máshogy hívják őket. Szlovákiában mindig is csak gárdisták és kommunisták voltak. A gárdisták a „na Slovensku po slovensky” jelszavasok. És aki nem gárdista, az kommu­nista? Igen. És ön hova tartozik? Mondtam, hogy arisztokrata va­gyok. Mert vannak arisztokraták is, csak a szlovákok szerencsétlensé­gére az itteniek lusták, és nem tesz­nek semmit a nemzetükért. Azért lusták, mert ön lusta? Igen. Miért? Akarok köztársasági elnök lenni? Hát nem disznóság tő­lem? Élő példa vagyok. Lustaságában miért írta alá a szlovák értelmiségiek magyar pártot marasztaló felszóh'tását? Maradjon végig a jelenlegi kor­mány! Most már ne legyenek előre­hozott választások! Félő, hogy visszajönnének a kommunisták. Az MKP kormányban maradását szorgalmazta, tehát a magyarok nem kommunisták. Akkor gár­disták? Nem. A magyarok finomabbak. A hejszlovákok a gárdisták. Az iménti osztályozásnál a magyarokról nem beszéltem. Még egyszer: a szlovákok között vannak gárdisták és kommunis­ták, és ha Választások lennének, visszajönnének a kommunisták... ...vagy a gárdisták... Akkor a jelenlegi kormánytagok hova sorolhatók? Ók amatőrök. Ók még senkik, akik szegénykék egyszer csak bekerül­tek a politikába. Dzurinda is amatőr? Igen. A zsolnai közlekedési főisko­lára járt, nem diplomata. Egysze­rűen amatőr. Ezt neki is megmondta? Persze. Afféle nagybácsi-unoka- öccs viszony van közöttünk. Ott van a kutya elásva, hogy mind amatőrök. Mert ha profik lenné­nek, a választások után azonnal eltávolították volna a tévéből és a rádióból a kommunistákat és a gárdistákat, mindenhová rendes embereket ültettek volna. Három év alatt sok mindent lehetett vol­na csinálni. Vannak rendes embe­rek, mint például a magyarok, de demokraták nincsenek. Azok majd akkor lesznek, ha a maga ge­nerációja visszajön külföldről, mert sokan vannak ott. És Mečiar? Ő kommunista. Kormányzása alatt volt valami­lyen összetűzése Mečiarral? Ó fél tőlem. Mindketten az orosz­lán jegyében születtünk, de a HZDS-szel kapcsolatos vélemé­nyemről most nem szeretnék be­szélni. Miért? Provokál? Igen. Zavarja? Csak hogy tudjam, hiszen én va­gyok a férfi. Nem zavar, szimpati­kus és szokatlan. Az újságírónők általában olyan marhaságokat szoktak kérdezni, mit eszem, mik a kedvenceim. Biztosan érdekesek az étkezési szokásai, ám engem az érdekel, kicsoda ön valójában. Próbá­lom kideríteni, hogy amit most „előad”, az is egy szerep csu­pán, játszik-e velem vagy ko­molyan beszél. A színpadon még saját magából is viccet csi­nál. Igen, és megint azt mondom: csa­ló vagyok. Minden férfi az. A nő pedig nagy titok számomra. Majd írok egy igazi könyvet a nőkről. Lassan összeáll a kép, fokozato­san megtudom, mi a nő, de még hiányzik néhány kocka. A harma­dik évezred női gyönyörűek, min­denük megvan, de az agyuk férfi­as. Úgy gondolkodnak, mint a fér­fiak. Viszont a férfi nem tűri, hogy az asszony legyen az úr, mi­közben a nő nem is akar az lenni. És ha egy ilyen nő meg akarja tar­tani a férfit, tettetnie kell magát, nehogy a férfi rájöjjön, hogy a nő okosabb nála. Kilencvenévesen megírom. „Nézzen rám, milyen vagyok? Az utcai cipőmön sárga színű a pántlika."

Next

/
Thumbnails
Contents